Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-13 / 241. szám

1984. OKTÓBER 13. SZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 5 Napi ötszáz adag ízletes ebéd készül Szolnokion, a Széchenyi lakótelep új, barna is­kolájának konyháján. A gyerekek élelmezéséről Szántó Andrásné és kollektívája közreműködésével a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat gondoskodik. Fotó: Nagy Zsolt A vörös kereszttől a Vöröskeresztig Ötvennégyezer tag a megyében Gondolatok a tiszai vízi közlekedésről Lehetne pár hajóval több? E cikk szerzője nem bir­tokosa nagy manenyiségű gazdaságpolitikai ismeret­nek, s töredelmesen bevall­ja azt is, hogy egy-egy gaz­daságpolitikai tárgyú tanul­mány olvasása közben szor­galmasan használja a kü­lönböző kis- és értelmező szótárakat. Hogy mégis er­Kikötők, hajók, falvak Az utóbbiakról csak uta­lásszerűén. „A vízi közle­kedés, szállítás lehetősége vonzotta már az ősi idők­ben ás az emberek százez­reit a Tisza völgyébe. Ez a tény nem válhat semmivé azért, mert manapság a ten­gelyen való szállítás korát éljük.” Vagy: ,.Ez lerú­gott csont! Nem állunk mi olyan jól, hogy űj tiszai ki­kötőik építéséről álmodoz­zunk.” Más: „A Tisza-völ- gyében kertészeti és gyü­mölcstermelő kultúrák sor­vadtak el amiatt, hogy jó másfél évtizeddel ezelőtt megszűnt a kofaihajó. Nagy­körűből, Tiszaburáról, Kő­telekről, VezsenyrőL, Tisza- inofcáról gyorsan, olcsón és friss állapotban jutattak a termékek a szolnoki piacra. A folyó továbbra is lehetőség És így tovább, voltakép­pen végtelen az „amatőr” vélemények száma. Amelyek nem is esnek annyira tá­vol a szállítási igények za­vartalan kielégítésére irá­nyuló távlati tervekkel. A vasutak kapacitásának túl­terheltsége és a közutak forgalmi telítődése a figyel­met a belvízi hajózás még kihasználatlan lehetőségéire irányította. A belvízi hajó­zásnak — és ezt a régi idők emberei is tudták — minden más közlekedési, .szállítási formával szemben van egy nagy előnye; az tudniillik, hogy nem kell „kitaposni”, felépíteni a közlekedési pólyát Hajózha­tó folyóink forgalmi^ ki­használtsága — állítják a szakemberek — indofcolaitla­pazarüiás volna. Szolnok: az adatok tükrében re az „ingoványos” talajra tévedt, annak több oka is van. Elsősorban: nagyon szereti a Tliszát (s nemcsak romantikus érzelmek okán); másrészt a tiszai hajózás­ról — múltjáról, jelenéről jövőjéről — igen sok indu­latos, s egymásnak ellent­mondó véleményt hallott. Nem kétséges, hogy ezek­nek a falvaknak a népes­ség-megtartó ereje jelentő­sen csökkent a rendszeres hajójárat megszűnésével.” Űjabb vélemény: „Ábránd vagy sem: a Tisza hátán tényleg több terhet, árut lehetne szállítani. S nem biztos az sem, hogy csak kő, homok, sóder lehet az a teher. Száz és száz kilomé­tereket lehetne utaztam uszályokon a cukorrépát, a búzát, az olajos magvakat — megatonnákat kitevő meny- nyiségiben.” Egy ötlet: „Leg­alább tavasztól őszig Szol­nokon közlekedhetne vízi­busz a város és a Tiszali- get között — úgy is túlzsú­folt, túlterhelt a szolnoki közúti híd.” Az olasz, a francia és az osztrák seregek, amikor 1859- ben megütköztek Solferinó- nál, súlyos vereséget szenved - tek. A harctérre érkező Henri Dunant svájci állampolgárt annyira megdöbbentette a csata negyvenezer halottjá­nak és sebesültjének puszta látványa, hogy elhatározta, segélycsapatot szervez. A szomszédos falucska lakóiból verbuválta társait, és nem­zetiségre való tekintet nél­kül segélyben részesítették a rászorulókat. Akkoriban nem volt ez természetes dolog, hi­szen a korábbi háborúk so­rán az áldozatokkal való tö­rődés tulajdonképpen fel sem vetődött az emberekben. Ez volt az első jel és kezde­ményezés, hogy segítsenek a bajbajutottakon. Henri Dunant élményeit és tapasztalatait a Solferinói emlék című könyvében ösz- szegezte, s több jelentős ja­vaslatot tett. Az egyik az volt. hogy már békeidőben létre kellene hozni olyan segélyszervezeteket, amelyek háborús körülmények között vállalnák a bajbajutottak megsegítését. Ennek a javas­latnak alapján, még a könyv megjelenésének évében — 1862-ben — megalakult Svájcban az ötök Bizottsága, amely a világ minden táján ma is fellelhető vöröskeresz­tes szervezetek elődjének te­kinthető. A Vöröskereszt szü­letésének dátuma 1863. Amint a mozgalom nemzet­közileg erősödött és fejlődött mind több ország létrehozta a maga szervezetét. Egyre jobban bebizonyosodott, hogy tevékenységük nem korláto­zódhat csupán a háborús konfliktusok idejére. így a A horgászkezelésű tavak­ban, holtágakban, víztáro­lókban és egyéb vízterülete­ken megkezdték a halállo­mány pótlását, a szokásos őszi pontykihelyezést. Az érintett helyeken a horgán szat átmeneti korlátozásával vagy teljes tilalmával védik a horgászegyesületek az új telepítésű állományt. Egye­bek között a Vas megyei horgászkezelésű tavakon és a Kiskunsági-csatornán ok­tóber 15. és 31. között csak ragadozó halra szabad hor­gászni, mégpedig élő kishal­lal, haldarabbal, vagy villan- tóval. A csepeli kavicsbánya kezdetben elfogadott és há­borús időszakban ma is ér­vényes — „Inter arma carl- tas”, azaz „Könyörületesség a háborúban” — jelszó kiegé­szült a „Per humánitatem ad pacem” vagyis „Emberséggel a békéért” jelmondattal, amely ma is mottója a vörös - keresztes világmozgalomnak. A 'magyar- Vöröskeresz 1981-ben ünnepelte megala­kulásának századik évfordu­lóját, de sokáig csak szűk körben mozgott. Tömegszer­vezetté az ’50-es években fej­lődött. Ebben az időben már Szolnok megye városaiban, községeiben is önálló szerve­zetek alakultak. Program­jaikban többek között a la­kosság körében végzett egészségnevelő és felvilágo­sító munka, a tisztasági moz­galmak kiszélesítése, a csa­ládvédelem, s ezen belül az idős egyedülálló beteg embe­rek segítése szerepel. De el­sőként foglalkoztak a cigá­nyok egészségügyi kultúrájá­nak fejlesztésével, a hátrá­nyos helyzetű állami gondo­zott gyerekek segítésével is. Tevékenységük két fő terü­letre oszlik: így az egészség, a család, az ifjúság, egyszó­val az embervédelemre, va­lamint a segítségnyújtás, s ebben is elsősorban a vér­adómozgalomra, amely az önzetlen segíteni akarás leg­emberibb formája. Szolnok megyében 1953-ban kezdő­dött a szervezett véradás, ak­koriban csak néhány százan voltak. Majd ez a mozgalom fokozatosan kiszélesedett, s ma már harmincegyezer nyilvántartott véradó van megyénkben.^ Ebből 1983-ban huszonötezren önként és té­rítésmentesen csaknem 9 ezer tavon október 15-től decem­ber végéig tart a pontyfogá­si tilalom, addig csak rabló­halakat foghatnak a horgá­szok csalihallal vagy halsze­lettel. Teljes horgászati tilal­mat rendeltek el a Cikolai tavakon október 22-től no­vember 3-ig, a hegyeshalmi kavicsbánya tavon és az. Iváni-cséri tavakon október 29-től 1985. február 28-ig. Az alcsiszigeti holtágon is tilos az összes halfaj horgászata október 15. és 22. között, s ezt követően december 31-ig csupán ragadozó halat fog hatnak a horgászok. 600 liter vért adtak. Ez a mennyiség fedezte a megye négy — a szolnoki Hetényi Géza, a mezőtúri, a karcagi és a jászberényi —■ kórhá­zaknak teljes vérellátását, de jutott belőle Budapest és Szeged klinikáira is. Jelenlegi munkájában akti. vistái fontosnak tartják első­segélynyújtó tanfolyamok szervezését. Bizonyítja ezt, jó kapcsolatuk a mentőszol­gálattal. Évente 75—80 tan­folyamon kétezernyolcszáz- háromezer személyt képez­nek ki alapfokon elsősegély-- nyújtási ismeretekre. Hatodik kongresszusukon — 1982-ben — a szociális munka javítását jelölték meg legfontosabb feladat­ként, melynek kimunkálása lés .helyi (viszonyokra való alkalmazása jelenleg is fo lyik. A beteg egyedülálló, idős emberek házi szociális gondozásában segédkeznek, együttműködve az orvosok­kal. Vállalják az ételhordást, a bevásárlást, a lakóház és környékének takarítását. El­sődleges feladatnak tekintik az iskolában az egészségügyi felvilágosító munkát. Sajá­tos módszereikkel segítik a környezetvédelmet. A Vörös- kereszt által kezdeményezett „tiszta udvar, rendes ház” és a „tiszta utca” akció ma már országosan elterjedt. Az utóbbira jó példa Mezőtúron az Áchim András utca. Szolnok megyében 538 vö­röskeresztes alapszervezet te­vékenykedik csaknem ötven­négyezer taggal, amely a megye lakosságának 12 szá­zaléka. De aktivistáik száma is meghaladta már a tizen- négyezret. Iskola fiatal vezetőknek Harmadik ízben hirdette meg az Országos Vezető­képző Központ a negyven évesnél fiatalabb vezetőik­ének a Fiatal Vezetők Isko­láját. Az egyéves kurzus a megfelelő alapképzettséggel — egyetemi vagy főiskolai diplomával — és legalább öt éves középszintű vezetői gyakorlattal rendelkező szakembereket kívánja a felsőszintű vezetői felada­tokra felkészíteni. A tízhó­napos képzésből és négyhe­tes szakmai gyakorlatból álló iskola vállalati és makroszintű gazdasági is­meretéket nyújt. Tegnap tudományos ülést rendeztek Szolnokon a Nagy­alföldi Kőolaj- és Földgáz­termelő Vállalat nagytermé­ben a tiszántúli vasutasorvo­sok számára. A tanácskozást a szolnoki MÁV-kórház és Rendelőintézet szervezte a város felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére. A tudományos ülésen mintegy százan vettek részt Csongrád, Békés, Hajdú, Szabolcs és Szolnok megye MÁV egész­ségügyi intézeteiből. Dr. Horváth József, a szol­noki MÁV-kórház igazgató­főorvosa köszöntötte a ta­nácskozás résztvevőit, a vá­ros vezetőit, köztük Varga Sándornét, a városi pártbi­zottság első titkárát, Feny­vesi Józsefet, a városi tanács elnökét, valamint dr. Tari Endrét, a Vasutasegészség­ügyi Igazgatóság igazgató­főorvosát. Dr. Horváth József el­mondta. hogy a MÁV-kórház fennállása óta — 17 éve — szerves része a városnak, élete összefonódik Szolnok életével. Említett példái kö­zül íme egy: ha csak a ren­nul alacsony. Pedig ezek igénybevétele mind külke­reskedelmünk, mind belfor- galmunik számára hatéko­nyan növelhető. A Duna— Majna—Rajna csatorna meg­nyitása az 1980-as évek vé­ge felé minden bizonnyal hozzájárul majd a dunai forgalom bővüléséhez, amelyben — ha szerényen is —. d e bekapcsolódhat (na) egy jól kiépített tiszai ha­jóút. Gondoljuk csak meg: a Tisza-völgy hajózásának fej­lesztése végső soron a Zá- honytérségi vasúti és a du­nai — tengerekre nyíló — nemzetközi víziót közötti összetöttetést biztosítaná. Olyan lehetőség ez, amely­ről lemondani egyszerűen mélyszóilítási rekordja egyébként 1957-ben volt — 141 ezíer utassal.) 1968: 232 hajózható napon összesen 47 262 tonna áru úszott a MAHART hajóin, ennek „minőségi” megoszlása sem érdektelen, mivél hogy a szállítmányok egy részét 136 tonna rőzse képezte; — jó lenne tudni, hogy akkor ki­nek, miért érte meg a ma értéktelennek tartott fa­gallyak vízi úton való szál­lítása, egyáltalán: értékként való foecsülése. Cukorrépát delőintézet statisztikáját néz­zük, több mint négymillió- kilencszázezer beteget foga­dott ez idő alatt. Fenyvesi József, a városi tanács elnöke a megnyitó után városnézésre „invitálta” az ülés résztvevőit — színes rövidfilm ismertette meg őket Szolnok nevezetességei­vel. A tudományos ülésen több mint húsz előadás hangzott el. — a Tisza-menti községék­ből 1964-ig évente 23—26 ezer tonnát szállítottak a Szolnoki Cukorgyárba. A szállítás gazdaságtalansága indokolta a répaszállítás megszüntetését. Ez a „gazdaságtafcunság” azért megérdemel egy-két szót. Ma kizárólag tehergép­kocsikon, vasúti vagonokon érkezik a cukorgyárba a ré­pa. Vasúti pálya, műút, vil- lamosenergia, benzin, ólaj kell a szállításhoz. Ezzé! szemben a Tiszán rendszie- sített, 400 tonnás önjáró uszályok — megrakva — óránként 185 forint értékű olajat fogyasztanak, s ez­alatt megtesznek 7—10 kilo­métert. Könnyű kiszámolni mennyiért viszik el terniér- dek terhüket száz kilométer távolságira... Tizenegy uszály Egy másik „eredeti” pél­da! Köztudott, hogy a kő, az Alföld számára a Hegy­alján „terem” — Tokajtól 20 kilométerre, Tállyán. Sa­játos módon a kitermelt kö­vet vasúton visZik Szeged­re, — hogy ezután rendelte­tési helyére, Csongrádra a szegedi Boszorlkányszigetről hajóval szállítsák. Nem vol­na olcsóbb a követ j— még ott a Hegyalján — a Tiszá­hoz szállítani? A Kötivizig mérnöke. Csi­kasz Sándor egy gyakorlati értékű tanulmányában ada­tokkal támasztja alá, hogy a tiszai személy- és. teher- hajózés egy esetleges rene­szánsza milyen, több mil­liós nagyságrendű megtaka­rítást eredményezne. Csak­hogy: a kliköítéis, a rakodás minimális technikai, szer­vezési feltételeit biztosítani kellene — s ez pénzbe (nem is kevésbe) kerülne. Vagyis: olcsóbban lehetne szállítani, de ennek az „olcsóbbnak” a feltételeit előbb korszerűsí­tő beruházásokkal kellene „megvásárolná”. E)z idő tájt a Tiszáin ti­zenegy, döntő többségében 400 tonna teher szállítására alkalmas önjáró uszály dol­gozik: hoohnofcot és kavicsot szállítanak — főképp Csong­rád megyei megrendelők­nek. Az ossz forgalom ebben, az évben éppen csak megha­ladja a 70 ezer tonnát. Több, mint érdekesség, kedvező vízállás esetén Szolnok (mint ahogy volt is rá példa két évvel ez­előtt) 1000—1500 tonnás uszályokat is tudna fogad­ni. A város vegyipara, élel­miszer — és építőipara (hogy csak a legfontosab­bakat említsük) minden bi­zonnyal élne is ezzel a Ti­Szó volt többek között a nő- gyógyászati rákszűrések ta­pasztalatairól, az idős bete­gek gyógyszeres kezelésének eredményeiről, a szolnoki MÁV-kórház közegészségügyi munkájáról, a kórház II. belgyógyászatának féléves betegfelvételi statisztikájáról s az ebből levonható követ­keztetésekről. Az előadásokat hozzászó­lások követték. N. T. flz alcsiszigeti holtágon is Horgászati korlátozások sza kínálta lehetőséggel. Vágner János Résztvevők öt megyéből Vasutas orvosok tanácskozása Az ülés résztvevőinek egy csoportja Szolnok kikötőváros — volt. Jószerével létét kö­szönheti a fodyónak. Nem a nosztalgia miatt, de ér­demes felidézni, mi mindent szállítottak az elmúlt 20— 25 évben a MAHART hajói ebben a (térségben. (Hozzá­téve: a jelenleginél sókkal rosszabb technikai adottsá­gok mellett.) 1966-ban — a személyszállítás megszűné­se előtt két évvel — csak­nem 50 ezer utasít Ihoztak- vitteik a hajók. (A MAHART szolnoki ügynökségének szie-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents