Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. OKTÓBER 13. lArdcépváatatl A jó szó gyógyító erejével Ha valaki bő két és fél évtizeddel korábban olyan orvosi szakirodalmat lapozgatott, amelyben a súlyosan értelmi fogyatékosok ápolóiról, gondozóiról írtak, foglalkozásuk feltételei között a kiegyensúlyozott idegrendszeren, a türelmen, meg a szaktudáson kívül sokszor a megfelelő fizikai alkat, robusztus megjelenés is szerepelt. Mondván, ezeknél az embereknél soha nem lehet tudni, hogy a megfékezésükre mikor van nyers erőre is szükség. Szerencsére azóta rengeteget fejlődött, finomodott az elmebetegek gyógykezelésének a terápiája, a gyógyszerek hatásfoka. Oly annyira, hogy a robusztus alkatnak már nincs jelentősége. Ha volna, akkor Fridrik László- né, ez a filigrán, törékeny fiatalasszony sem lehetne hetedik esztendeje a bánhalmi Szakosított Szociális Otthon főnővére. Mosolyogva jegyzi meg: ma már nem súlyra, testmagasságra mérik ezt a hivatást. Hiszen az intézet tizenegy beosztott nővére, ápolója közül is csak kettő tartozik az erősebb nemhez, mégis jól elboldogulnak a hatvannyolc gondozottal. Sokszor hallja félig tréfásan, félig komolyan: nem félsz ezek között az emberek között? Egyáltalán hogyan értesz szót velük, hiszen néhányuk még rendesen beszélni sem tud? Szörnyű lehet itt dolgozni, vélik mások. mivel semmi látszata a munkának: az ápolók a tengernyi gondozásért, törődésért jószerével cserében mit- sem kapnak. — Mennyi tévedést, félreértést takarnak ezek az idejemúlt, de a külvilágban változatlanul élő közhelyek — mondja Fridrikné. — Bár a hivatalos orvosi megállapítás szerint itt súlyosan, illetve közepesen értelmi fogyatékosokat gondozunk, mégis szerencsére egyetlen kézen meg lehet számolni azokat, akikkel valóban lehetetlen kapcsolatot teremteni. Őket élelmezzük, tisztán tartjuk, és bármilyen súlyos az elmeállapotuk, róluk is ki kell találnom, találnunk: miért hangosabbak a kelleténél. hol fájhat nekik valami, hogyan lehetne enyhíteni az állapotukon. De a többi hatvanegynéhány ápolt szinte kivétel nélkül nemcsak kap, de ad is viszonzásképpen valamit. Mesélik. Miklós bácsi például szinte naponta a bejárati ajtó körül várja a főnővért. No, nem afféle feltűnő módon: sepreget, takarít, valamit mindig tesz-vesz az udvaron, bár félszemmel a bejáratot fürkészi. Amíg Esztike meg nem érkezik, nem reggelizik. Valahogyan így fejezi ki a háláját, a ragaszkodását. Vagy Csuli, a hírvivő, aki jószerével mindent bejelent, ami az otthonban történik. Esztike, eltört egy rugó; Esztike, sárga autó érkezett, Esztike. odakinn esik. Illik meghallgatni a közleményeket, mert Csuli úgy érzi: ezzel fejezi ki a fontosságát, a pótolhatatlan voltát. Nem beszélve arról, hogy mindez megnyugtatja sőt, talán boldoggá is teszi ezt az önkéntes futárt. Hihetetlen türelemmel, sziszifuszi munkával, erőfeszítéssel elérték azt, hogy az ápoltak jó részének akad valamilyen „feladata” az otthonban. Mindez hallatlanul nehéz esztendők eredménye, miközben bizony a főnővér számtalan éjszakán törte a fejét a megoldás lehetőségén. Ki a mozgásban korlátozott társainak segít, ki a konyhában szorgoskodik, mások a földeken, vagy az udvaron hasznosítják magukat — és akadnak, akik ma még sehol. Dehát ők is érző, élő emberek: tele ragaszkodással, kötődéssel. Megsimogatják a kezét, rámosolyognak, miközben a szobákat nézegetjük szigorú figyelemmel, összeszorított szemekkel fürkésznek: mi cél vezérelhetett engem erre a jaj, nehogy valamilyen sérelem érje a szeretett főnővért! — A mi, kis szűk világunkban a nyugodt beszéd, a higgadt hangnem, a jó szó gyógyító ereje sokat, nagyon sokat segít — sorolja Fridrik Lászlóné. — Tizenhárom év alatt adódtak nehezebb pillanataim, de engem itt soha nem bántottak. Szép szóval mindig sikerült lecsillapítanom a haragosokat, hiszen köztudott: az agresz- szió csak agressziót szül. Cserében naponta a ragaszkodás temérdek apró jelét kapom. Tucatszor megkérdezik ki lesz az éjszakai ügyeletes, meddig maradok. A válaszoknál türelmesnek, végtelenül nyugodtnak kell lennem, akár hatvanszor is elismétlem a neveket, dátumokat. Itt a beszélgetés, a kommunikáció a fontos, és bizony, olykor még a néma is „kérdez”, neki is felelni illik valamilyen jelbeszéddel. A szekrénye tetején „ajándékok”: birsalma, dió. pár szál elhervadt virág, gallyféle, azok a kincsek, amelyeket az otthon lakói szedtek neki emlékbe. Lelkesen beszél erről a tizenhárom évről: tengernyi az emlék, a tapasztalat. A feje, akár a kalendárium: mert nemcsak a gyógyszerezésekért felel. Tudja, kinél mi minden válthat ki dührohamot, hiszen ezek az „apró” adatok pótolhatatlan segítséget 'nyújtanak a heti kétszeri orvosi rendeléshez. — Imádnak csomagot, levelet kapni. Sajnos sokukra senki sem nyit ajtót, se nem jönnek, se nem írnak. Mi, ápolók gondoskodunk arról, hogy névnapjukra, karácsonyra üdvözlőlap, csomag érkezzen. Csokival, édességgel tele, onnan, ahonnan nagyon, de nagyon várják. Ha látná a boldogságukat! Szinte hetekig jobb kedvre deríti őket egy-egy efféle apró figyelmesség. A főnővér — noha mezőtúri születésű — Kunhegyesen talált otthonra. Reggelente innen jár ki busszal dolgozni, este pedig vissza. Unatkozni nincsen ideje: rendszeresen bújja a szak- irodalmat, kíváncsi az elmekutatások legújabb eredményeire. Ha teheti, családostul szívesen ül a kocsijukba: ilyenkor vagy a mezőtúri rokonság vagy az abádszalóki tározó tó a végcél. Vallja, csodálatos hivatás az övé. és bizony sokszor ezek a szerencsétlen emberi sorsok a lakásába is elkísérik. Olykor alaposan elfárad, hazatérve csak ül a széken, a gondolatai messze, valahol az otthonban kalandoznak. Ilyenkor a merengésből a gyerekei, tízéves lánya és kilenc éves fia szavára eszmél: anya, figyelj ránk, gyere, játsszál már egy kicsit velünk! D. Szabó Miklós Hídépítők változatos programja Hamarosan levonulnak az építőbrigádok az Árpád-híd- ról, s ezzel befejeződik a Hídépítő Vállalatnak az utóbbi években végzett legnagyobb munkája. A vállalat többi építkezése is tervszerűen halad. Több kisebb-nagyobb híd építésén kívül folytatódik a Ferihegyi repülőtér új utasforgalmi épülete előtti, mintegy 200 méter hosszú híd szerelése. Ez a vasbetonszerkezet az érkező és induló forgalom elválasztására szolgál majd. Az M 1-es autópálya most készülő újabb szakasza fölött három hidat építenek. Éppen az elmúlt napokban fejezték be a hídépítők a békési új Kettős-Körös-híd szerkezetének szerelését, és ugyancsak végeztek, a Szentes— Csongrád közötti Tisza-híd cölöpözési munkálataival. Mivel jelenleg a korábbinál jóval kisebb összegek jutnak új hidak építésére, a vállalat folyamatos munkájának biztosításához, szükség van a hídépítő munka tágabb körű értelmezésére. Olyan feladatokra is vállalkoznak, amelyek megoldásában a komplex hídépítési technológiának csupán egy-egy részletét alkalmazzák. így például csatornaépítésre, aluljárók készítésére és különféle mélyépítési munkákra szerződnek. Győrben most fejezték be egy 10 000 köbméteres víztározó szerelését, ugyanitt hamarosan elkészül a gyalogos aluljáró. Pécsett kompresszorházakat alapoznak. A vállalati tervek is a korábbinál változatosabb tevékenységi körrel számolnak. A klasszikus hídépítői munka keretében hamarosan megkezdik a ferihegyi gyorsforgalmi út új hídjának építését. s ha döntés születik az M 0-ás autópálya körgyűrű megépítéséről, a Hídépítő Vállalat készíti ott is a műtárgyakat és hidakat. A profilbővítés keretében a fővárosban folytatják a Metro III./B szakaszának építését, s egyebek között csatornát építenek Óbudán a Zaj utcában. Szegeden és Pécsett mélyépítési munkát végeznek. Téma: a munkahelyi demokrácia Brigádvezetök tájkonferenciája Orosházán megkezdődött a Borsod, Békés Csongrád, Pesti, Heves, Nógrád, Sza- bolcs-Szatmár és Szolnok megyei szocialista brigádok, együttesen mintegy háromszáz kollektíva vezetőjének, továbbá munkahelyük köz- művelődést irányító szakembereinek háromnapos táj- konferenciája. A szocialista brigádmozgalom és a munkahelyi demokrácia kapcsolatával, továbbfejlesztésének lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. Az eszmecserén szó lesz arról, hogy az üzemekben a szocialista brigádok mit tehetnek a munkahelyi demokrácia érvényesítéséért, e kollektívák s ezek tagjai hogyan élnek jogaikkal és miként vállalnak részt az üzemek gazdasági terveinek kialakításából s végrehajtásából is. Szentimrén sincsenek csodák Sok vihart kiállt település Tiszaszentimre. Legutóbb a „kultúrcentruma” borzolta fel az idegeket. Az épület már régen felújításra szorult, a helyi tanács tervet is készíttetett, egy új művelődési házra, kivitelezőt is talált, csak éppen a pénze volt kevés a munka megkezdéséhez. A támogatás kérésére sajnálkozó hüm- mögés volt a válasz; Mígnem az öreg épület, egy hajnalban nyögött egyet, és magábaroskadt. Szerencsére senki nem sérült meg, csak lelkileg. Hamar meglett a támogatás, és ma már alapozzák az új szentimrei művelődési centrumot. Természetesen társadalmi munkában. Hogy miért természetesen? Ez az alig háromezer lelket számláló kun település, évről évre jó esélyekkel indul a kategóriájában indított társadalmi munkaversenyben. Az első három hely valamelyikénél sose adja alább. Persze nem volt mindig arról híres Tiszaszentimre, hogy a lakói élnek-halnak egy kis társadalmi munkáért, de borítsunk fátylat a múltra. A jelen 1980-ban 'kezdődött, amikor 10 millió forinton felüld értéket számolhattak el a nyilvántartók, tavaly mór 17 milliót. Csoda történt? A faluban a sok és gondozott zöldterület tűnik fel először az odavetőd őnek. Különösen dicsekvésre méltó a község közipontja, amely bármelyik híres településnek díszére válna: csinosra nyírt pázsit, ügyes kezek munkáját bizonyító virágágyak és tisztaság. De, az utcáikban sincs rendetlenség, a házak előtt keskeny, hangulatos kertecskék hirdetik, hogy az ott lakók adnak magúikra és a falujukra. A népfronttitkár utcai falragaszokon vagy a hangosan beszélőn hívjuk az embereket társadalmi munkára. Talán ennek a személyes kapcsolatnak köszönhető, hogy a felhívásaink sose konganak valami ürességben, hanem eljutnak a címzetthez. Elénk tesz egy felhívásmintát: a megfogalmazásban nincs semmi hivataios- kodó, igaz, nem is afféle szívhez szóló könyörgés. Egyszerűen és röviden megindokolt kérés. „Községünk szépítéséért... környezetünk otthonosabbá tételéért. .. Kérjük.. — Áprilist társadalmi munka hónappá léptettük elő, — mondja a népfront- titkár — és az előléptetés sok haszonnal járt. Akkor készült a régi kastélyból az öregek napközi otthona, a Vadász út felújítása, a főtér parkrendezése. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a munkákban részt- vett a falu apraja-nagyja, gondolom, ez meg is látszik az eredményen. Az öregek csinos napköziotthonának csodájára járt és jár a környék. Van is mit nézni rajta. Közben betoppan Belez- nay Sándor tanácstitkár. — Éppen az új kultúrház ügyében jártam a téeszmél. Gép kellene a földmunkákhoz, az ígéretet megkaptam, és eddig a téesz mjndig beváltotta az ígéreteit. Nem is tudom, mire mennénk nélküle. .. Fennhagyja a mondat végét, „angyal száll át a szobán.” — Valami titok mégis csak van, hogy a szenitim- redek az első hívó szóra ne- kiállnak ingyen dolgozni — töröm meg a csendet. — Titok... ? — néz rám csodálkozva a tanácstitkár — Miféle titok? Itt „ragadtunk”, itt keli olyan életet teremteni magunknak, hogy az jó legyen. És jó legyen az utódainknak is, ezért készül minden évben társadalmi munkáiban az oktatási intézmények festése, felújításai, ezért próbálunk kellemes környezetet biztosítani a gyerekeinknek. Az .más kérdés, hogy előfordulnak feleslegesnek érzett akciók is. Mint például a Bajcsy- Zsiliinszki út építése, öt kilométeren leterítettük a kohósalakból és kőből álló útalapot, csakhogy azt le kellene zárni. Ehhez már pénzre volna szükség, a megyétől azonban kétszázezernél többet nem kapunk. Az igényelt félmillió helyett — Nem félnek alttól, hogy a társadalmi munka túlfeszített húrja elszakad? — vetem közbe. — Pontosan ezért kellene több támogatás, hogy ne kelljen ettől tartanunk. Bár most még erről szó sincs. Az idén eddig 12 millió forint körül van a társadalmi munka értéke. Ebben benne van a művelődési ház alapozása, ötszáz méter járda, a temető kerítése melletti cserje ültetése, a parkrendezés. Az öregek napközije előtt is épült park, hozzávetőleg egymillió forint értékben. Megkezdődött egy új óvoda alapozása is. Az öregek nevezetes napközije Egyre kíváncsibb lesz az ember, vajon ki vagy kik képesek az utóbbi esztendőkben föllelkesíteni a szent imreieiket ? Kiskovács Mihálynót, a Hazafias Népfront községi bizottságának titkárát „fizetett” munkahelyén, a takarékszövetkezetijén találjuk meg. A bemutatkozásnál talán nem is érti kik érdeklődnek! a község társadalmi munkavégzése iránt, ám készséggel beinvitál' ~n nünket az irodába, és vaskos dossziékat rak az asztalra. Kedvesen derűs arcáról ritkán hiányzik a mosoly, gyanakszunk, hogy ő az egyike a Nagy Szervezőknek. — Névre szóló felhívásokat postázunk ki minden akciónk előtt — magyarázza — Hasznosabbnak, közvetlenebbnek véljük, mintha — Szeretnék néhány dlyan tiszaszentimreivel be- sziélgetni, akik a legtöbbet tettek a községért. A népfronttitkár és a tanácstitkár összenéz, és szinte egyszerre mondják: — Jó lene, ha nem kellene senkit kiemelnünk, a többiek okkal megsértődnének. Október 17-én, a község felszabadulásának negyvenedik évfordulóján egyébként az ünnepi tanácsülésen adunk át kitüntetéseket de hadd maradjon az meglepetés. öten például a népfront Kiváló Társadalm Munkás kitüntető jelvény kapják meg é annyit elárulha tunk, hogy vai köztük fuvaros pedagógus és ta nácstag is. Hogy a szentim xei fiatalok való ban elfogadták hogy „ott ragad tak, ott kell szó pen élniük” bizo nyitja a takarék szövetkezet sta tisztikája is: ; betétállomány többségének tu lajdonosai har mine évnél fiata iabbak. Ez tehát az a bi zonyos tiszaszent irnrei csoda, am nincs... Bendó János Fotó: T. Katona Lászli Az egészségház is társadalmi munkában épült
