Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

1984. OKTÓBER 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Elkészült Kunhegyes általános rendezési terve :::: Forgalomelterelés a főtérről :::: Több zöldterület ■■■■ |i|j Utca nyílik a Kákát mellett Kunhegyes szerepköre size- rimt kiemelten fejleszthető, alsófokú központ, amely ma is néhány sajátos építészeti hagyományt hordoz. Az egyik az, hogy a község utcaszer­kezete megőrizte a kun te­lepülésekre jellemző gyűrűs- sugarasi úthálózatot. A sok kitérő, elágazás miatt az utak túlterheltek, a járművek je­lenleg — érkezzenek bár­mely irányból — elenyésző kivétellel csak ä központ érintésével hagyhatják el a területet. Másik sajátosság: a sok temető — különböző he­lyeken. Mindezeket a helyi reali­tásokat figyelembe véve, a debreceni Kelet-magyaror­szági Tervező Vállalat szak­emberei, többhónapos hely­színi tanulmányozás, ismer­kedés után elkészítették a nagyközség általános > rende­zési tervét. Az elképzelés mintegy harmincéves idő­szakot ölel át. Az egyik legtöbbet vita­tott kérdésben, a Kossuth féri park ügyében úgy fog­laltak állást: maradjon meg ennek a szép, zöldterület­nek az egysége. A 34-es ti­szafüredi fő közlekedési út zsúfoltságát oly módon eny­hítik, hogy a belőle leágazó, széles, Árpád körutat építik ki a Kossuth utcáig. így a Szolnokról Füred felé irá­nyuló forgalom elkerülhetné a főteret. Az Árpád körút folytatását, a Beloiannisz utcát összekötik a Tiszaszent- imrei úttal, így a Tisiza irá­nyába tartó járművek egy része sem érintené a tanács­háza környékét. A tiszagyendai út néhány kilométere is új helyre ke­rül majd. A módosított nyomvonal a nagykunsági főcsatornától térne el, enyhe töréssel az Árpád körút irá­nyába fordulna, és vele szemben kötne ki, beletor­kollva a Kossuth utcába. A temetők közül a tisza­gyendai út melletti megma­rad, a többi (Bródi Sándor utcai, Bihari úti, izraelita, katolikus) kegyeleti parkként szerepel tovább. A zöldterület nagyságát jelentősen emeli majd a községen átvonuló, egykori Tisza-mélyedés, a Kákát ki­szárítása. A hajdani meder nyomvonalában erdősávok, parkok szerepelnek, amelyek egyféle, hosszan elnyúló zöld folyosóként gyarapítják a pihenésre alkalmas területek számát. Sőt, ugyanitt parcel­lázást és új utca létesítését is tervezik. Noha további iparfejlesz­tés nem várható, néhány, el­sősorban környezetre ártal­mas üzem kitelepítése indo­kolt. Többek között az Áfor- kirendeltség, a TÜZÉP, a MÉH, a húsüzem, stb szere­pel a listán. Ezek zöme az északi ipartelep, pontosab­ban fogalmazva az abádsza- lóki út mellé kerül. A statisztikákat böngész­ve az is kitűnik, hogy évente valamivel több mint har­minchárommal nő az új la­kások száma. Változatlanul a kertes családilház-építés a legnépszerűbb, bár a köz­pontban a következő évtize­dekben is sor kerül föld­szintesnél magasabb lakóhá­zak “építésére. A leírtak a rendezési terv csupán egy töredékét magya­rázzák. Az elképzeléseket egy harminchat tagú, kumhe- gyesi lakosokból álló, társa­dalmi bizottság véleményez­te, akik elfogadták a debre­ceni szakemberek közel száz­negyven oldalas munkáját. Hasonlóan a helyi tanács­üléshez, ahol alaposnak, ugyanakkor mértéktartónak minősítették a javaslatokat. A megvalósítás zöld útjához még a megyei szakbizottsá­gok jóváhagyása hiányzik. Igaz, közülük már néhány — a művelődésügyi, a közleke­dési, az ipari osztály — egyetértésüket adták a terv­ben dokumentált elképzelé­sekhez. D. Sz. M. „Vörös kakas” a bútorgyárban Kevés olyan dolog van a világon, amelyhez oly sok gondolattal, érzelemmel kö­tődnénk, mint a tűzhöz. Ős­idők óta barátunk, alapvető szerepetfjátszőtt emberré vá­lásunk folyamatában. Ám elég egy óvatlan mozdulat, S máris pusztító ellenségünkké válhat: persze, erre nem szí­vesen gondolunk. — Mi sem — vágja rá Ju­hász József, a Tisza Bútor­gyár szolnoki gyárának tűz­védelmi felügyelője —, de, hogy lekopogjam, ’57-től, amióta itt dolgozom, nem volt komoly tűzesetünk. — Pedig egy bútorgyárban rengeteg anyagra szíveslen rárepülhet a „vörös kakas”. — Szinte minden éghető nálunk: fa, festék, mű­A gyár 28 önkéntes tűzol­tója, négy (köztük egy női) rajba osztva látja el szolgá­latát. Hogyan lesz valakiből üzemi tűzoltó? Juhász József: — Én egy felelősségrevonásisal kezdtem. A ’60-as években gépmun­kásként dolgoztam, s az egyik napon a gyári utat szegélyező fehér sávra húz­tam a raklapot, a tűzvédel- mis meglátta... Végül is megúsztam egy figyelmezte­téssel-, de ez (ne tűnjék nagyzolésnak, akkortájt, az „árnykorban” másképp gon­dolkodtak az emberek) olyan hatással volt rám, hogy is mondjam, „megfogott” ez az eset. Nemsokára beléptem a tűzoltók közé; jó alapul szolgált a polgárvédelmis múltam is. öt év múltán, ’70-ben, kineveztek felügye­lőnek. Csánki Zoltán: — Még újoncnak számítok, hisz az idén tavasszal lettem tagja a sizervezetnek mint szívó­cső-kezelő, tavaly szereztem meg a szakmu-nkás-oklevelet, jelenleg gépkezelő vagyok a „gépi kimunkálóban”. Több barátom önkéntes tűzoltó, ők csaltak maguk közé, ne­kem is tetszett, jó a csapat, örömömre szolgál, hogy Aligha Az önkéntes tűzoltók közé természetesen többnyire azok kerülhetnek, akik a ter­melésben sem hátul kullog­nak, a tessék-lássék munká­anyag... A fokozottan tűz­veszélyes kategóriába tarto­zunk, a „C”-be, de a festék­előkészítő vagy a porkámra még gyúlékonyabb, „A” ka­tegóriás! Itt csak különleges ruhában, szerszámmal lehet dólgozni. Nagyon keli- vi­gyáznunk, mert ha nálunk lángra lobban egy raktár, akkor már késő ... Ráadá­sul a 3,2 hektárnyi terüle­tünkön mintegy 11 ezer négyzetméteren épületek áll­nak. Magas (40 százalékos) a „beépítettség” aránya, ép­pen csak súroljuk az előírá­sok határát, vagyis szabály­talan az egész. Még 2 hektár kéne, hogy elférjünk. Szeren­csére, a fölszerelésünk meg­felelő, évente 200—300 ezer forintot költünk korszerűsí­tésére. együtt vagyunk, izgalmas a versenyekre való készülés! és maga a vetélkedés. Eleinte ugyan zokon, vettem, hogy némelyek kinevetnek, de ők nem érzik annyira ezt a fe­lelősséget s a csapatmunka örömét. , Fekete Sándomé: — Ne csodálkozizék, hogy nő lé­temre elvállaltam, lassan tíz éve, hogy női raj is védi a gyárat. Itt 50 millió forint válhat pernyévé percek alatt! Ezért fontos, hogy jó sugár­vezető legyek (egyébként „civilben” kerettűzőként dol­gozom a sizabászoknál), de a feladat különlegessége, érde­kessége is vonzott. Én akkor ismertem föl a tűzvédelem jelentőségét, amikor egy al­kalommal a hengercsiszolón dolgoztam, és a gép szikrája begyújtotta alattam a fű­részport ... Rövidesen egy tanfolyamét végzek el, hogy még jobban értsem a tűz természetét s az ellene való védekezést. Engem is kine­vettek, még azt is odavágták, hogy a pénzért csinálom. Igaz, a szolgálatért, a kikép­zésért megkapjuk a 125 szá­zalékot, de ez csupán né- hányszáz forintra rúg ... Ma­ga sizerint a pénzért vállal­juk? ... sok nemigen tudnák elvé­gezni másodpercek alatt a riadókészültség teendőit. Bá­nyászok mondták nekem, hogy a munkafegyelem egyik legbiztosabb mutatója az, hogy az emberek mennyi idő alatt hajtják végre a tűzria- dót. Azt hiszem, más üze­mekben sincs ez másként. Az idén 280 millió forint termelési értéket előállító bútorgyár önkéntesei rend­szeresen képezik magukat, segítik az üzem munkavédel­mi vizsgáit, versenyeken vesiznek részt, amelyeken kiemelkedően szerepelnek. Igaz, ’84 nem a legsikeresebb évük, résziben azért, mert most zajlik a nemzedékvál­tás a rajokban. Egyébként a versenyeken 60 másodperc a normaidő, s egy-két másod­percen múlnak a helyezé­sek ... — Gyakorta rendelnek el „vakriasztást?” — Tűzriadótervünk sze­rint félévenként — folytat­ják a tájékoztatást beszélge­tő partnereim —, ilyenkor 7 sziréna búg fel. Rendszeresen gyakorolni kell, hiszen ha igazi a tűz, nem lehet kap­kodná, sokba kerülne a pá­nik. Munkánk elsősorban a megelőzésre összpontosul, de az üzemen kívüli tűzvesizé.lyt sem hagyjuk figyelmen kí­vül, azt is oktatjuk, hogy ut­cán, gépkocsiban vagy la­kásban miként kell cseleked­ni. Mindig résen kell lenni A gyári tűzoltók tevékeny­ségét különféle berendezé­sek is segítik: kismotoros fecskendők, 14 föld alatti és 10 falicsap, speciális ruhák; még a 60-as évekbeli nagy rekonstrukció idején, épült meg a 200 köbméteres víztá­roló. Es az emberek? — Zömük tudja, hogy ve­szélyes helyen dolgoznak — mondja Juhász József —, de akad köztük olyan is, akit többször kell figyelmeztetni, hogy csak a kijelölt helyen dohányozzék. A „hétköznapok” sem tel­nek tehát nyugalmasan. Pél­dául a múlt héten tűz ütött ki a pécsi bútorgyárban, te­temes kár keletkezett, Ju­hász József este hallotta a rádióban, másnap reggel már első teendőjeként ellenőriz­te a porkamrát, hogy rend­ben van-e. Mert a tűz sokfé­le; melegítő, megtisztító, és — alattomosan támadó, pusz­tító, ezért mindig résen kell lenni. Sz. Tamás Tibor Itt szinte minden éghető Tessék-lássék módon nem lehet! Bach-mise a senki földjén Riportsorozatunk előző részét a 7. szov­jet gárdahadsereg támadásával zártuk. A szovjet sebesülteket Avitov főhadnagy mentőkocsikkal elszállította a túrkevei városháza pincéjéből. Október 22-én vég­legesen felszabadult Tisza- földvár, másnap Kenderes, Rákóczifalva. A 4. SS-Poli- zei páncélgránátos hadosz­tály folytatta a visszavonu­lást. A Szolnoktól délre lévő Blaskovich majornál heves ütközetre került sor. A IV. német páncélos hadtest egé­sze október 24-én a „kibőví­tett” szolnoki hídfőbe húzó­dott vissza. Ez a vezsenyi Tisza-kanyartól Törökszent- miklóson át a Nagykörűtől délre lévő Tisza-kanyarig terjedt. A német Dél Hadseregcso­port október 25-i, reggeli je­lentése: „Tószegtől délre az ellenség állandóan erősödik. Tiszapüspökitől északra gyengébb ellenséges átkelő forgalom. Ellenrendszabá­lyok folyamatban. Tószegtől keletre erősebb ellenséges forgalom, harckocsik is. Egy ellenséges átkelési kísérlet után 21.30-kor sikerült az ellenségnek az átkelés. (23.30-kor) Betörés helye el­reteszelve. A kiskörei és ti­szafüredi saját hídfő elleni ismeretlen erejű támadást elhárítottuk.” Filip Gyeniszovics Kiva gárdakapitány Tiszafüred vendége: — A tiszaörvényi temp­lomról van szó ... — Igen, arról. Odalépdel­tünk, lövésre kész géppisz­tolyokkal. Az ajtó tárva- nyitva volt. Egy csonka gyertya égett, az orgonánál egy szakállas ember ült. Te­li volt a templom Bach gyö­nyörű muzsikájával. Amikor a szakállas meglátott össze­rezzent, lehajtotta a fejét, nem mert többé ránk nézni, de tovább játszott. A hideg szaladgált a hátunkon! Min­den eszünkbe jutott, ami kedves volt számunkra, az otthon, a család,... Az öreg orgonából szárnyalt Bach miséje. Egyszercsak azt éreztem, fáj a kezem; fehér volt, annyira szorítottam a géppisztolyt. A katonák áll­tak, nyeldestek... — Ki volt ez a szakállas ember, Filip Gyeniszovics? — Nem tudom, játszott, játszott, majd ráborult az orgonára, remegett a válla, sírt. Nem szóltunk hozzá, ha egy férfi sír, oka van rá. S mi már akkor nagyon meg­tanultuk tisztelni a bánatot. Meddig voltunk ott? Nem tudom, ilyenkor nem érzi az ember az időt. Éjfél lehetett, a kutyák még jobban érez­ték a halált, keservesen vo- nyítottak. Az egyik kato­Filip Gyeniszovics Kiva nyugalmazott teártlakapltány és fe­lesége néhány hete újra Tiszafüred vendége volt Gajoz Csantladze profesz- szor nám, a templom előtt őrkö­dök közül furcsa tánclépés­ben, a lábujjhegyein járva szaladt be hozzám: kapitány elvtárs, tankok. Elindultunk Tiszafüred irányába, a Tig­risek a víz partján csöröm­pöltek. Elértük a falut, la­pítva, óvatosan jártuk az ut­cákat. Az egyik ház előtt állt egy asszony. A levegőt kapkodva hadart Valamit... Egy szavát sem értettem, de az arcáról láttam, valami baj van, nagy baj. Az asz- szony a házra mutogatott, majd beszaladt... Tovább­indultunk, de az asszony utánunk rohant. Egy kisdun- na, pólyaféle volt a kezé­ben. Rázta, magyarázott, éreztem a hanglejtésén, hogy könyörög. Bementem a ház­ba. A fiatalasszony, akihez hívott, nagyon rosszul volt ... Egy kis élet helyet köve­telt magának a világból. Or­vos kell! De honnan? A sen­ki földjén jártunk, északra és mögöttünk támadtak a nácik. Részlet Gajoz Csantladze tbiliszi orvosprofesszor leve­léből : — Sohsem felejtem el azt az éjszakát, abban a Debre­cen környéki faluban. A pusztaság, a Hortobágy felől jöttünk, vaksötét volt, elté­vedtünk. Valahol a puszta útjain a németek lármáztak. A mieink sehol. Behúzód­tunk a kertek alá, elővettük a térképet: „Tiszafüred”. A parancsnok bekapcsolta a rádiót. Félóra se telt, a A tiszaörvényi határ, ahonnan Kiva kapitány és katonái bejutottak a fainba — Látja, azt az öreg fűz­fát?! Ott kúsztam. Pergőtü­zet kaptunk, ritkultak a so­rok, elesett a felcserem is. Tőlünk nem messzi, a rét végében egy falu sziluettje .... Parancsra vártunk, tá­madjunk, vagy felderítsünk? Vaksötét volt, csend lett, csak a kutyák vonyítottak. Belopakodtunk a faluba, de egy teremtett lelket sem ta­láltunk. Később tudtam meg, kitelepítették a lakos­ságot. De akkor ott nekem gyanús volt a csend. Sejtel­mes csend. Óvatosan, hang­talanul, — súgtam a hadna­gyomnak, az meg tovább a katonáknak. Lopakodtunk kerttől kertig, háztól házig. A hadnagy egyszercsak megálljt intett. Hallja, Filip Gyeniszovics? Ekkor már én is hallottam. A templom fe­lől .., A tiszaörvényi templom németek lőni kezdtek bennün­ket. Vétel, vétel, hallottam a pa­rancsnok hang­ját, majd egy hang a messzi sö­tétségből: „Ma­ruszja II, Marusz- ja II. orvost kér”. Újra a térképet néztük. A Ma- ruszja II. a szom­szédos működési körzet volt, tő­lünk alig pár ki­lométerre. De hogy jutok oda ... ? Tiszai Lajos Fotó: Tarpiai Zoltán Következik: Nagykörűnél ég a Tisza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents