Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

Nemzetközi körkép 1984. OKTÓBER 27. Lengyelország Varsó az útinaptárban Ha nem is váratlanul, de váratlanul gyors egymás­utánban érkeztek a hírek ar­ról, hogy több nyugati or­szág, NATO-állam vezető politikusai hosszú szünet után ismét útinaptárukba ír­ták Varsó nevét. Leopold Gratz osztrák külügyminisz­ter és Papandreu görög mi­niszterelnök. tárgyalt Varsó­ban, a további várható sor­rend: előbb Genscher nyu­gatnémet, majd Andreotti olasz külügyminiszter érke­zik a lengyel fővárosba. Lengyel részről természe­tesen kellően értékelik e Iá-, togatások jelentőségét, de emlékeztetnek arra, hogy az egykor természetes diplomá­ciai érintkezés szünetelteté­séért nem Varsó a felelős. A lengyel sajtó véleménye sze­rint néhány nyugati ország készsége a realitásokhoz va­ló visszatérésre megfelelő kezdeti lépés lehet a Varsó ellen 1981-ben elrendelt po­litikai és gazdasági embar­gó-politika teljes és feltétel nélküli felszámolása felé. Mára teljesen nyilvánva­lóvá vált, hogy a szükségál­lapot megszüntetése, az idén elfogadott széleskörű am­nesztia, az ország gazdasá­gának lassú, de folyamatos talpraállása, a belpolitikai stabilizáció előrehaladása egyre nehezebb helyzetbe hozza azokat, akik megpró­bálnak kitartani az értel­metlen és végső soron hiá­bavaló elszigetelési politika mellett. A közelmúltban maga az amerikai adminisztráció, az embargo-politika szellemi atyja kényszerült figyelem­reméltó — bár Varsó szem­pontjából korántsem kielé­gítő — lépésekre a szankci­ók felszámolásának útján. A néhány — elsősorban gaz­dasági jellegű és jelképes ér­tékű — amerikai megszorí­tás visszavonása azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy áttörést ered­ményezzen a fagyos lengyel —amerikai viszonyban. Arra azonban a jelek szerint al­kalmas volt, hogy több nyu­gat-európai országot, amely már korábban is hajlott a reálisabb megközelítésre, Andreasz Papandreu görög miniszterelnök a napokban tárgyalt Varsóban megerősítse a kapcsolatépítés felgyorsítására irányuló el­határozásában. A lengyel belső helyzettel való összefüggésen túl a nyugatnémet külügyminisz­ter látogatásának további jelentőséget kölcsönözhet az a tény. hogy Lengyelország­nak mindig is nagy fontos-' sása volt az NSZK keleti politikájában. Az elmúlt hó­napok néhány — az NSZK- beli revansizmus éledésére utaló — megnyilatkozása, a Kohl-kormány egyértelmű­nek aligha nevezhető állás- foglalása e kérdésben indo­koltan kemény reagálást váltott ki Varsóban. Ügy tű­nik tehát, hogy a két ország kapcsolatainak javítása ér­dekében bőven van mit ten­ni, az érintkezés ebből a szempontból is hasznosnak ígérkezik. Leopold Gratz osztrák kül­ügyminiszter és Papandreu görög miniszterelnök tárgya­lásait ilyen gondok nem zavarták: az ő varsói meg­beszéléseik „törték meg a jeget”. Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője aligha túlzott, amikor ezeket a megbeszéléseket és a moz­galmasan alakuló lengyel diplomáciai eseménynaptárt kommentálva megállapítot­ta: „Bealkonyult a Lengyel- ország elszigetelésére irá­nyuló amerikai politikának”. A bizonyíték Gazdasági és társadalmi prog­ramunk nem működhet, ha szomszédaink nem alakíthatják saját politikai és gazdasági jö­vőjüket békében, hanem ehe­lyett arra ke.l fordítaniok erő­forrásaikat, hogy harcoljanak az importált terrorizmus és fegyveres támadás ellen”. Az idézet Ronald Reagantól való, ö nyilatkozott így az Egyesült Államok karib-tengeri politiká­ját körvonalazó beszédében, amely 1982 február 24-én hang­zott el Washingtonban, az Ame­rikai Államok Szervezetének konferenciáján. Washington az­óta is mindent megtesz. hogy bizonyítékokat is produkáljon az , .importált terrorista be­avatkozásra”. Sokáig tartott ugyan a kuta­tás, de ezen a héten végre eredménnyel járt. A bizonyíték cáfolhatatlan. A részleteket a tekintélyes amerikai napilap, a New York Times közölte szerdai számá­ban. Nem másról van szó, mint egy kézikönyvről, amelyet az amerikai féltekén készített egy ország hivatalos felderítő szer­vezete egy másik ország „ge­rillái” számara. Már a címe is sokatmondóan felforgató: Pszi­chológiai műveletek a gerilla­háborúban”. Az Egyesült Álla­mok karib-tengeri szomszédai­nak békéjét fenyegető gerillák­nak szóló első külföldi tanács: lehetőleg produkáljanak egy „mártírt” olymódon, hogy erő­szakos tüntetéseket szerveznek a kormány ellen, arra kénysze­rítve a rendőri erőket, hogy fegyverüket használják. A már­tír neve aztán a kormány meg­döntéséért folytatandó harcra mozgósíthatja a tömegeket. A demokrácia gátlástalan el­lenfelei, mutathatnak majd rá Washingtonban, semmitől sem riadnak vissza. A kézikönyv szerint ugyan nem ajánlatos „közvetlen terrort” alkalmazni a lakossággal szemben (no nem azért, mert a terror önmagá­ban elítélendő, hanem mert csökkentheti a kormány ellen­feleinek nyújtott támogatást), viszont hasznos „az erőszak szelektív alkalmazása” a bírók­kal, a Rendőrséggel és a biz­tonsági tisztekkel szemben. A célpontokat „népszerűtlenségük alapján”, gondosan kell meg­válogatni,, és „semlegesíteni kell” őket — áll a kézikönyv­ben. És tovább: „Amennyiben lehetséges, a specifikus, szelek­tív feladatok végrehajtására hi­vatásos bűnözőket kell alkal­mazni”, — azaz bérgyilkosokat. E részletek ismeretében senki sem vitathatja többé az ameri­kai elnök szavainak igazságát: egy olyan ország, amely ellen ilyen kíméletlen módszereket alkalmaznak, amely ilyesfajta „importált terrorizmus” közvet­len célpontja, valóban nem Va­kíthatja saját jövőjét békében. Reagannak egyébként nem kell majd nagyon messze kutatnia, ha a demokrácia e megátalko­dott ellenségeit keresi: a ter­rorizmus exportőrei a Fehér Háztól alig néhány mérföld- nyire ütötték fel tanyájukat, sőt, kiadásaikat az amerikai költségvetés fedezi. — baracs — Türelemjáték Brazíliában Mikor adják át a katonák a kormányrudat a polgári po_ ilitikusoknak? Sokan türel­metlenül, egyre türelmetle­nebbül teszik fel ezt a kér­dést Brazíliában. Egyes fel­mérések szerint a 13U milliós lakosság 85—90 százaléka a katonák mielőbbi távozását szeretné látni. Ennek az óha­juknak tavasszal többször is milliós tüntetéseken adtak hangot az emberek. „Közvet­len választásokat most!” — követelték-harsogták a ha­talmas dél-amerikai ország nagyvárosainak utcáin. Az ellenzék alkotmánymódosító indítványa azonban, amely­nek elfogadásával e követe­lés valóra válhatott volna, nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást a parlamentben. Akkor hát marad minden a régiben: az immár két évtizedes katonai uralom végére még sokáig kell várniuk a braziloknak? Azért ezt sem mondhatjuk. Jövő januárban választások lesznek az országban. Igaz, ezúttal lényegében még a ré­gi, immár tömegesen eluta­sított rendszer szellemében: csupán az elektori testület tagjainak személyéről dönt­hetnek az egyszerű szavazó polgárok, s nem valósul meg a fő'"követelés, hogy az elnö­köt is maguk válasszák meg. Ennek ellenére valami visz- szavonhatatlanul elkezdődött Brazíliában. Joao Figueiredo tábornok-elnök, akinek meg­bízatása 1985 márciusába^ lejár, látva a heves tünteté­seket, saját alkotmánymódo­sító javaslattal állt elő, ami­ben a kedélyek lecsillapítá­sára sok mindent megígért — kivéve egyet, hogy az el­nököt már januárban köz­vetlenül választhatják meg. A közvetlen elnökválasztást, a katonák teljes visszavoná­sát a kaszárnyákba 1988-ra helyezte kilátásba. Megfigyelők szerint maga a katonai vezetés is érdekelt a demokratizálási folyamat végigvitelében. Ennek oka, hogy a hadsereg, amely húsz éve uralja az országot, hatal­mi válsággal birkózik. Más­részt a gazdasági helyzet olyan kritikusra fordult, hogy annak orvoslásában már csak a polgári politiku­sok számíthatnak a tömegek támogatására. Brazíliát a világ legeladó- sodottabb államaként emle­getik : tartozásai majdnem elérik a 100 milliárd dollárt. mánymódosító javaslatának megvitatásakor kiderült: többen a közvetlen választá­si rendszer januári teljes bevezetése mellett foglaltak állást, s kiváltak a pártból. Közülük Aureliano Cha­ves elnök megalakította a Liberális Frontot, amely rögtön választási szövetség­re lépett a fő ellenzéki erő­vel, a Brazil Demokratikus Mozgalom Pártjával. Ez a párt egyébként a 74 éve’S Tancredo Nevest jelölte el­nöknek. Neves köztisztelet­ben álló, mérsékelt, tapasz­talt politikus. Négy évtize­des pályafutása során már szinte minden kormánytiszt­séget betöltött. Nyíltan és következetesen kiállt a köz­vetlen választási rendszer, az agrárreform mellett, s kész a párbeszédre minden politikai erővel. A nem katona jelöltek te­hát már megvannak, a vá­lasztási „parédét” azonban még a katonák vezénylik Brazíliában. Azok a katonák, akik sok más latin-amerikai ország uralkodó hadseregé­vel szemben eredményeket is tudnak felmutatni, de akikiből már mérhetetlenül kiábrándultak az emberek. Milliós tüntetés Rio de Isme Írtban Grenada Egy varázsát vesztett sziget Nyomornegyed Maurice Bishop, a meggyil­kolt miniszterelnök Ügy tűnik, az idei októ­ber Közép-Amerikáé a vi­lágpolitikai naptárban. Több, egymástól nem függet­leníthető esemény zajlik egyidőben a térségben. Ni­caraguát az Egyesült Álla­mok fenyegeti. Amint azt Dániel Ortega, a kormány­zó tanács vezetője bejelen­tette, Washington nagysza­bású offenzívát tervez a kö­zép-amerikai ország ellen. Ugyancsak ebben az őszi hónapban vonta magára a világ figyelmét a Contadora- osoport a béketerve körüli huzavonával. A rendezési elképzelés komoly fejfájást okoz Washingtonban, s ép­pen ez késztette Shultz ame­rikai külügyminisztert arra, hogy utat tegyen a térség­ben, és meggyőzze az Egye­sült Államokkal rokonszen­vező közép-amerikai orszá­gokat a Contadora- javaslat felülvizsgálásának szüksé­gességéről. Mindeközben Salvadorban Napoleon Du­arte elnök tárgyalásokat kezdett a kormány ellen fegyverrel harcoló hazafiak képviselőivel. Az Egyesült Államokban még a tárgya­lások előtt bejelentették, hogy semmi olyan ered­ményt nem hajlandóak tu­domásul venni, amely lehe­tőséget adna a hazafiaknak arra, hogy részt vegyenek a kormányzat munkájában. Amerikai agresszió Szintén október emlékez­teti a világot egy szégyentel­jes eseményre. Egy esztende­je, október 25-én a Pentagon nyolcezer katonát, ejtőer­nyőst és tengerészgyalogost indított útnak az apró ka­ribi Grenada felé. Washing­tonban az agressziót azzal zal indokolták, hogy az ot­tani események veszélyezte­tik a szigeten élő amerikaiak biztonságát. A grenadai események egy évvel ezelőtt viharos gyor­sasággal követték egymást. Szinte hetek alatt veszélyes méreteket öltöttek a vezeté­sen belüli ellentétek. Azok az erők, amelyek 1979 óta nem voltak képesek belenyu­godni a Maurice Bishop ve­zette demokratikus, antiim- perialista forradalom győ­zelmébe leváltották és házi őrizetbe vették a Népi- For­radalmi Kormány miniszter- elnökét, a fegyveres erők fő- parancsnokát. A 120 ezer fős grenadai lakosság nagy része Bishop „Együttműködés a jólétért, az oktatásért és a szabadságért” elnevezésű mozgalmát támogatta, amely a négy esztendő alatt kiemel­kedő eredményeket ért el a munKanélküliség csökkenté­sében, az írástudatlanság felszámolásában, a népjólét megalapozásában. Tavaly október 19-én mintegy há­romezer ember vonult az utcákra, hogy kiszabadítsa Bishopot. Az események azonban tragikus véget ér­tek. A tűzharcban meghalt Bishop miniszterelnök, rajta kívül még hét miniszter, s szakszervezeti vezetők is. Az Egyesült Államokban a hir hallatára „válságstábot” állítottak fel. Washington feljogosítva érezte magát ar­ra, hogy akár fegyverrel is rendezze — természetesen saját szája íze szerint — a belpolitikai feszültségeket. Bishop emléke „Egyszer s mindenkorra el­venni a grenadaiak kedvét a baloldali vagy forradalmi eszméktől” — fogalmazta meg az amerikai elképzelése­ket a washingtoni propagan­dagépezet. amely nem késle­kedett köveini a Pentagon katonáit. Az évi 50 ezer dol­lár költségvetésből gazdál­kodó „felvilágosító” szerve­zet a Voice of Grenada cí­mű hetilapon és a Redio Grenada adásain keresztül igyekszik feledtetni az egy évvel ezelőtti véres esemé­nyeket, kitörölni a lakosság emlékezetéből Bishop meg­becsült alakját, s népszerű­síteni az amerikai eszmé­ket. Grenada hétköznapjai — a hangos, amerikai stílusú rádióadások ellenére — csendben telnek. Az „idilli” állapotok mögött azonban az esztendővel ezelőttinél sokkal komolyabb belső fe­szültség húzódik meg. Ma már újra 25 százalékos a munkanélküliség, s az orszá­got jelentős károk érték az­zal, hogy elvesztette vezető szerepét a kakaó- és déli­gyümölcs világpiacán. A „fűszersziget”, a „turistapa­radicsom” ma már csak fénytelenül hangzó, üres szavak Grenada esetében. Grenada sorsa egyelőre nincs megoldva, a politikai konszolidáció még várat magára. Csupán egy dolog látszik bizonyosnak, mégpe­dig, az, hogy az Egyesült Ál­lamok hosszú időre kíván berendezkedni a szigeten. Grenada kedvező stratégiai fekvése miatt fontos Wa­shingtonnak. A kelet-karibi térségben lévő Amerika-ba- rát rendszerek, Jamaica, Barbados és egy Grenadán kialakítandó hasonló politi­kai irányultságú kormány hosszútávon biztosítanák az Egyesült Államokkal a je­lenlétet a térségben. És holnap? Éppen ez az oka annak a nem csökkenő érdeklődés­nek, amit egy évvel az ese­mények után is megfigyel­hetünk Washingtonban: ren­dületlen szorgalommal ter­vezik a „jövőt” Grenada szá­mára. A Fehér Házban jól tudják, előbb-utóbb engedé­lyezni kell a választásokat a szigeten, de ezt csak abban a helyzetben kívánják meg­tartani, amikor már bizto­sítva látják, hogy a választá­sok után Washingtonnak nem kell változtatnia a Gre­nada politikáján. Ezért is halasztották el többízben a választások időpontját. (A legutolsó bejelentés decem­ber 3-ra helyezte kilátásba a voksolást). (m) Az infláció háromszámje­gyű: átlagosan 230 százalé­kos, de az alapvető élelmi­szereknél meghaladja a 600 százalékot is. Egyre több a munkanélküli: ma már 25 millió azoknak a száma, akik hiába várnak munkára. A Világbank egy felmérése sze­rint a lakosság 81 százaléka abszqlút nyomorban él. Januárban még 686 tagú elektori testület választja meg az államfőt, aki húszé­ves szünet után — polgári politikus lesz. A jelölések az ország két vezető politikai erejénél már megtörténtek. A hadsereg érdekeit védel­mező Demokratikus Szocia­lista Párt az 52 éves Paulo Malufot indítja a verseny­ben. Maluf egy libanoni be­vándorló milliomos leszár­mazottja, ahhoz a vékony, a lakosság 0,6 százalékát kite­vő réteghez tartozik, amely élvezi az ország gazdagsá­gát. Gazdasági befolyása je­lentős, nem sorolják a nép­szerű, nagytekintélyű politi­kusok közé. A demokratizá­lódási folyamat mikéntjét il­letően ugyanakkor szembe­tűnő a Demokratikus Szo­cialista Párt megosztottsága. Ez már az ellenzék alkot­Megfigyelők szerint nem a hatalomhoz való görcsös ra­gaszkodásuk diktálja, hogy nem hajlandók a közvetlen választási rendszer januári beindítására, hiszen a de­mokratizálódási folyamatot önszántukból indították el. Félnek az argentin példa be­sugárzásától, attól, hogy-.bű- neikért és hibáikért felelős­ségre vonják őket. Persze, bűneik és hibáik mások, jó­val csekélyebbek, mint ami a hadsereget terheli Chilé­ben és Argentínában. Vér alig tapad kezükhöz, gazdá­sági „bűncselekmény” annál több: nagyzoló terveik meg­valósításával holtvágányra juttatták a gazdaságot, s termékeny táptalajt biztosí­tottak éveken át a korrup­ciónak. Valódi türelemjáték, ami most folyik Brazíliában. A demokratizálási folyamat kiteljesítése érdekében tü­relmesnek kell lenniük azok­nak, akik előbbre szeretné­nek járni. S türelmesnek kell lenniük a katonáknak is, különben azt kockáztat­ják, hogy a népharag elemi erővel zúdul rájuk. Összeállította: Majnár József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents