Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-20 / 247. szám
1984. OKTÓBER 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jó napot! Nekem nem most kezdődött a reggel Ha eljön a reggel, az ember kibújik a jó meleg ágyból, megrázza magáit, álmosan, fázósan hunyorog, tesz- vesz, s aztán nekivág az előtte álló napnak. Van, aki nek a korai délelőtt, másnak a későbbi délután vagy a messzeségben derengő este a legfontosabb. Persze vannak olyanok is, akik fordított életet élnék, éjjel dolgoznak és nappal alszanak. A szolnoki mentőállomáson ezen az éjszakán tízen vannak ügyeletben, orvosok, gépkocsivezetők, ápolók, s a szolgálatvezető. Megszólal a telefon. Szívós Antal ügyeletes mentőtiszt már veszi is az adatokat. Egy nyolcvannégy éves bácsit kell beszállítani a kórháziba. — 'Egész, éjjel fönn vagyok. ilyenkor 12 órát dolgozom és 24 pedig szabad. A 17 év alatt már megszoktam az éjszakázást. Pásztor Lajosnak, a kenyérgyár művezetőjének más a véleménye: — Tudja, egyik héten éjszaka, a másik héten nappal dolgozom. Így mire kezdenék belerázódni, megint jön az átállás. Ha éjszakás vagyok, reggel hazamegyek, a nagyobbik fiút elviszem az óvodába, a kisebbel a nejem szalad a bölcsődébe. így nyolc óra, miire ágybe kerülök. Délután egyig alszom aztán tanulok, mert technifcusminősítőre járok. Az irodába behallatszik a gépek zaja. Huszonötén dolgoz,nak aziért, hogy reggelre a szolnokiak asztalán friss kenyér, zsemle, kifli legyen. Nincs megállás, mert a gépék sem pihennék. Ha valaki pá,r percre kiáll a munkából, a mellette levő veszi át feladatát. Gyorsan telik az idő. Már éjfél is elmúlt. Csendes a város. Néptelenek az utcák. Néha egy-egy teherautó áruval megrakodva áthalad Debrecen vagy Budapest irányába. Személykocsiik repítik utasaikat céljaik felé. A rendőrlámpálkat mintha egy láthatatlan karmester vezényelné, ütemesen, sárgán villognak. Álmosító minden. A vasútállomás várótermében is küszködnek néhányan az álmossággal Három kiskatona halkan beszélget: — Már egy napja úton vagyok. Debrecenben katonáskodom — mondja Győr Sándor tizedes. — Szolgálati úton voltam. Kedden hajnaliban jöttem el. Homok- szentgyörgyön jártam, s most megyek vissza Debrecenibe, de csak kora reggel indul a vonatom. — Én Nagyatádról jövök, megyek haza szabadságra — veszi át a szót Velier András szakasz;vezető. — Csengenem lakom. Ilyenkor minden perc drága. Most negyed kettő van, és csak hajnali ötkor megy vonat. — Ugyanarra várok én is — jegyzi meg Kiss Ferenc honvéd. — Nagykanizsáról Mátészalkára tartok. Szabadságra megyeik. Már négy hónapja is elmúlt, hogy utoljára otthon voltam. Sietnék haza. Így van ezzel a Pelikán bár személyzete is. Hiszen hajnali fél kettőkor jó ha tízen tartózkodnak a mulatóban. Halkan szól a diszkózene, s két órakor teljesen kiürül a 'bár. A pincérek számolnak, rendet tesznek, s az éjszaka munkásai elindulnak hazafelé. Nekik a mulató egyszerűen csak munkahely. Mások mór főikéinek, őik még le sem feküdtek. A megyei rendőrkapitányság ügyeletes szobájában is világos van. — Nem történt semmi különös esemény, de mi ennek örülünk a legjobban — mondja Szdkola József főhadnagy. — Fizetésnapokon gyakran szól a telefon. — Nálam nem a telefon, hanem az óra csörög — jegyzi meg álmosan Botos Kálmán, a kenyérgyár készáruraktárosa. — Minden másnap fél háromkor kelek. Ilyenkor még nincs busz- közlékedés, így az egyik kenyérszállító kocsival jöttem ki. Fél négykor már négy kocsi „rakodik”. Karkus András gépkocsivezető nyolc éve a sütőipar dolgozója. — Ha délelőttös vagyok, hajnali háromkor kelek, és délelőtt tizenegyre végzek. Ma Besenyszögre, Tiszasüly- re, Kőtelekre, Nagykörűbe, szállítok péksüteményt és kenyeret. Hogy meg lehet-e szokni? Igen, de a vekkert, nem tudom nélkülözni. Mentő rohan villogva, a kórház félé. Hiába, van akiinek az első, másnak az utolsó napja ez. — Ma ' még rengeteg dolgom van — mondja Szuli- mán István, miközben hajnali négykor 'beszáll piros Ladájába. — Hová indul ilyen korán? — Egy gmk-ibam dolgozom. Most Pétre megyek. Sietek, mert reggel hétire szeretnék ott lenni. Felberreg a motor, s az autó eltűnik a hajnali szürkületben. A Volán központi telephelyén is nagy a sürgés- forgás. Sorra indulnak az autóbuszok. Kocsis Mihály első fordulója a 10-es járaton van. Négy óra 30 perckor indul a Kun Béla kőrútról, s a Május 1. Ruhagyár szolnoki telepéig viszi az utasokat. — Általában fél háromkor kelek, de ma elaludtam, fél órával 'később ébredtem. Este nyeltkor már alszom, de így is ikót óra csörög. Biztos, amj biztos. — Ki korán kel, tényleg aranyat lel? — kérdem Kocsis Mihálytól. — Ha arra gondol, hogy a munkahelyemmel elégedett vagyok-e, ákkor a válaszom igen. S ezen túl még a keresetem is megfelelő. Ha nem így lenne, akkor nem lennék 25 éve a vállalatnál. A szolnoki kettes posta hMaposztályán is csúcsfor- ’galom van. Háromnegyed ötkor már negyvenöt hiriap- -kézibesítő szedi, rakja a napi- és hetilapokat. Tizennyolc féle napi- és színes hetilapot kell eljuttatni az olvasóikhoz. Lassan megvárnád. A piac is élni kezd. Egy hetvenkét éves néni rakosgatja portékáját. — Miikor 'tetszett fölkelni? — Nem is aludtam, kedves. Tudja a korom miatt, Szandaszőlősről jöttem. Behoztam ezt a pár kiló paprikát. Le kellett szedni, mert jön a fagy. Kijövök, ha a kertben több terem, mint ami a háztartásihoz szükséges. — Van-e sok vevő? — Hogyne, minden félórában megkérdezik, hogy mennyibe kerül a paprika, aztán mennek tovább — jegyzi meg tréfásan. Hét óra. Hűvös az októberi reggel. Hajnali fél négykor csak plusz három fokot mutat a hőmérő. Benépesülnek a buszmegállók, az üzletcsarnokok, a hivatalok, az üzletek. Ismét eltelt egy éjszaka, s a város élni kezdi mindennapi megszokott életét. Indulok haza. A kapúban jó reggelttei köszön a szomszéd. Én büszkén jó napot- tal válaszolok, hiszen nekem nem most kezdődött a reggel. Nagy Tibor Találkozások Erőleves, kevi módra Riportsorozatunk tegnap közölt részében az 1944. október 19-én Túrkeve—Kisújszállás irányában kibontakozott német páncélos támadás következményeiről szóltak az események szereplői. Túrkeve határában kétszázharmincnégy szovjet katona esett el, ötvenketten sebesülten maradtak egy temető árkaiban, sírhantjai között. Szabó István Túrkeve, Vörös Csillag Tsz: — Ki mondta először, hogy mentsük; hogy szedjük össze a sebesülteket? Erre én már , nem tudok pontosan választ adni. Nekem Jakab Mihály bátyám szólt, — közvetlenül azután, amikor elmentek a tankok — hogy menjünk be a városházára, s az elsősegélyhelyről hozzunk hordá- gyakat, szedjük össze a környező házakból a létrákat, hogy legyen min elszállítani a sebesüteket. Ügy gondolom, Márki Gábor bácsi volt az egész mentésnek az értelmi szerzője, úgy is mint városi elöljáró, de legfőképpen azért, mert internacionalista volt, 1917-ben, ’18-ban kint harcolt Bugyonnij hadseregében. Ducza István volt városi kisbíró, hivatalsegéd: — Nekem Szabó Pista szólt, hogy Jakab Mihály azt üzeni, rendezzem be a városháza pincéjét szükségkórháznak. A pince addig a város élelmiszerraktára volt; teli szalonnasózó állványokkal. Ezek úgy néztek ki, mint a fapriccsek. Hozzáfogtunk kiüríteni a pincét. Főleg az asszonyok segítettek, a feleségem, — ő is meghalt szegény — meg itt a környékbeliek. De alighogy elment a Szabó Pista meg a Várkevei gyerek... meg ..még ki is ? Erdélyi Károly. Ö később miniszterhelyettes lett. 1. Köteles István, ... Többen voltak... Dietrichné valakivel már hozta is az első sebesültet, innen a városháza mögül, a Berettyó partjáról. Ez közvetlenül azután történt, amikor a német tankok átrohantak a városon. Ekkor már Kisújszállás felől hallottuk a puskázást. Eüetrich Istvánná^' Zalka] M. u. 11.: — Csak annyit tudok róla, hogy két családja volt, és a fején sebesült meg. Amikor megláttam a magatehetetlen embert, az uramra gondoltam, aki még akkor is a fronton volt, azt se tudtam merre, s csak az járt a fejemben: megmenteni az élőt az életnek, mert hátha valaki az- én uramhoz is segítő lesz, ha rászorul. Kapás Rezső: — A városban nem volt orvos. Amikor az első sebesülteket; meghozták, Kollár József állatorvos és Adamecz Ede gyógyszerész vették őket ápolásba. Kötszer, gyógyszer csak annyi volt, amennyit Adamecz Ede tárolt a patikájában. Sajnos, Kollár József és Adamecz Ede már nincsenek köztünk, meghaltak. Sallay Margit: — Amikor meghallottam, hogy a városháza pincéjében sebesültek vannak, én is oda mentem. Kollár doktor kezembe nyomta a kötszert, a sebtisztítót, hogy segítsek, amit tudok. De doktor úr, én rosszul leszek, ha vért látok, én nem bírom... Kollár akkor azt kérdezte tőlem, hogy főzni tudok-e. Mondtam, hogy persze.... tudok hát. Akkor menj át a szülőotthonba, ott a konyha, főzzél nekik jó erőlevest. Csak álltam, mert őszintén szólva nem tudtam, hogy mi az az erőleves. Kollár el is nevette magát, látva, hogy csak lesek... hát húslevest — így már tudod? Tudtam hát, «... 'm Kapás Rezső: „Kinéztem nagy óvatosan a pince ablakán: lövésre készen ott álltak az SS-katonák, — szinte karnyújtásnyira.. Sallay Margit: „Elfogyott a főznivalő. Meg kellett mondanom a környékbelieknek, hogy kiknek kell a csirke, a tej, a tojás ... adtak, semmi se szivárgott ki” akkor már tudtam, csak éppen azt nem, hogy miből főzöm, azt nem is sejtettem. Bizony majdnem sírva, pi- tyeregve mentem át Nánási nénihez, a henteshez, hogy nekem húslevest kell főznöm, mégpedig erőset, de miből. Nánási néni rögtön értette, miről van szó, valami rejtekhelyről előszedett olyan tíz-tizenöt kilónyi húst. De én azért nem tudok ám fizetni! Vigyed csak, mondta Nánási néni, hagy egyenek szegények. Hát főztem. Zöldséget, tésztát otthonról hoztam, meg összeadták a szomszédok. így főztem én meg életem első „erőlevesét”. Másnap meg tyúkhúslevest csináltam. De ekkor is megkorholt Kollár doktor, mert hát én bizony pörköltet akartam főzni, nokedlivel. Dehogy kell ide pörkölt, Margit, dehogy kell, hát nem látod, alig élnek — jó ha a húslevest megeszik, mondta. Holnap is erőlevest főzzél, — ha megérjük a holnapot...?! Tiszai Lajos Következik: Nyikoláj, Grigorij, Vlagyimir Télre készül a fürdő. A szolnoki Damjanich uszodában megkezdték a medencék téüiesítését Szabó István: „Jajszó mindenhonnan...” A szérűskertben — lóger — még láthatók a lövészteknők, futóárkok nyoma
