Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-09 / 212. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. SZEPTEMBER 9. iHeti világhíradó HÉTFŐ: Sajtótájékoztató Moszkvában többek között az űrleszerelés kérdéseiről — Megkezdődött a NATO őszi hadgyakorlat-sorozata, ame­lyen negyedmillió katona vesz részt — Véget ért a magyar —csehszlovák külügyminisz­teri találkozó, amelynek Győr volt a színhelye. KEDD: Elhalasztották Erich Honecker tervezett bonni lá­togatását — Bejelentették Há­gában, hogy Gromiko a kö­zeljövőben Hollandiába uta­zik — Véres összetűzések Dél-Afrikában a rendőrök és az alkotmány reform ellen til­takozó színes bőrűek között. SZERDA: Csernyenko az űr­hajósok kitüntetésekor újból tárgyalásokra szólította fel az Egyesült Államokat — Föld­csuszamlásszerű győzelmet arattak a konzervatívok a kanadai választásokon — Szá­mos halálos áldozatot köve­telt a chilei rendőrterror a diktatúra elleni tiltakozási napon. CSÜTÖRTÖK: Megnyílt Ad- disz Abebában az Etióp Dol­gozók pártjának alapító kong­resszusa — A brit szakszer­vezetek határozata követeli az amerikai szárnyas rakéták kivonását — Amerikai—nica- raguai tárgyalások a mexi­kói Manzanillóban. PÉNTEK: Az amerikai vétó megakadályozta, hogy a Biz­tonsági Tanács elítélje Izra­elt a dél-libanoni megszál­lás miatt — Perez megalakí­totta az új izraeli kormányt, amelyben tárcát kapott Sha­ron is — Edward Kennedy lszólította Reagan elnököt, az USA ne folyósítson se­gélyeket Chilének — Wein­berger hadügyminiszter a SALT—I be nem tartását szor­galmazza. SZOMBAT: Kohl kancellár befejezte norvégiai látogatá­sát — Véget értek a tokiói japán—dél-koreai tárgyalások — Egyes angol kikötőkben a dokkmunkások szakszerveze­tük döntése ellenére készek felvenni a munkát. A Honecker-láWgatás el­halasztása az európai hely­zet változását jelenti-e? Hetek óta egyebet sem tett a nyugatnémet sajtó, mint hogy azt latolgatta, létre jön-e a szeptember 26-ra mondott Honecker-látogatás az NSZK-ban? Nemcsak a jogos kíváncsiság diktálta a megannyi cikket, rádió- és tévékommentárt. . . A hát­térben olyan erők is álltak, amelyek a két német állam közötti kapcsolatok norma­lizálását csak gátolni igye­keznek. S amikor Alfred Dregger, a legnagyobb nyu­gatnémet kormánynárt, a CDU egyik felelős vezetője a lehető legfelelőtlenebbül és a lehető legudvariatlanabbul nyilatkozott a küszöbön álló Honeoker-látogatásról. ak­kor már látni lehetett, hogy < a dátum közeledtére a nyílt fellépéstől sem riadnak visz- sza azok, akiknek a kapcso­latok javítása — enyhén szólva nem sürgős. Az NSZK jobboldali lapjai unos-únta- lan ismételgették Dregger kijelentéseit, hogy azokat még véletlenül se lehessen ©1 fel ejteni, Kohl kancellár pedig nem határolta el ma­gát pártja parlamenti cso­portjának elnökétől, hanem egyenesen azt állította, hogy a CDU teljesen egységes a német kérdés megítélésében. Ptrsze. ha valaki egyálta­lán „német kérdésről” be­szél (s a kancellár egy re- vanslsta szervezet gyűlésén azt is mondotta, hogy ez a '„érdás „nyitott”. A), akkor pillanatnyilag nyilvánvaló­an nem mutat túl nagy kész­séget a két német állam ’ apiso'.a'.ainak továbbfej­lesztésére. S ha nincs ilyen szándék, akkor miről lehet tárgyalni? Ilyen körülmé­nyek között jobb a tervezett látogatást elhalasztani.. . Hiba lenne ebből a konk­rét és egyedi esetből az euró­pai helyzet egészének alaku­lására következtetni. Hiszen például Bonnban a közeljö­vőben Todor Zsivkov és Ni- colae Ceausescu látogatását várják, Hágában pedig be­jelentették, hogy Andrej GromikQ szovjet külügymi­nisztert hívták meg hollan­diai látogatásra. A szovjet diplomácia vezetője valószí­nűleg New York-i útjáról hazatérőben áll meg Hágá­ban, Gromiko ugyanis részt vesz az ENSZ-közgyűlésen, s ez alkalomból — mint ezt a State Department közölte — Shultz amerikai külügymi­niszterrel is találkozik. A IkdHStiVíltí^ Brian Mul­roney lesz Kanada új mi­niszterelnöke. A képen a po­litikus a feleségével látható a választási eredmények közzététele után A Szovjetunió tárgyalási szándékáról az utóbbi na­pokban Csernyen'kónak a Pravdában megjelent inter­júja, majd az űrhajósok ki­tüntetése alkalmából elmon­dott beszéde tanúskodik. „Becsületes és komoly tár­gyalásokat!” — így foglalta össze a szovjet sajtó is e nyi­latkozatoknak a lényegét. A jövő héten egyébként úi tárgyalási szakasz kezdő­dik Stockholmban a 33 eu­rópai és két észak-amerikai ország képviselőinek érte­kezletén. továbbá Genfben egv fegyverzetellenőrzési fó­rumon. Ez utóbbi az 1978- han életbe lénett szerződés alapján működik, az pedig a természeti környezet fel- használását tiltotta meg ka­tonai célokra. Pálfy József A Dél-afrikai Köztársaságban egymást érik a tiltakozó megmozdulások az új alkotmány ellen. A képen: Sebokeng városban a tüntetők elmenekülnek a könnygázt ontó rend­őrautó elöl Etióp Dolgozók Pártja Folytatja munkáját a kongresszus Addisz Abebában tegnap a külföldi vendégek felszó­lalásaival folytatódott az Etióp Dolgozók Pártjának alapító kongresszusa.. A ma­gyar párt- és állami kül­döttség vezetője ,dr. Korom Mihály, az MSZMP PB tag­ja, a KB titkára a délutáni ülés első szónokaként lépett a mikrofonhoz. Küldöttségünk vezetője a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága nevében köszöntötte új test­vérpártunk alapító kong­resszusát, amelynek átadta a szocializmust építő ma­gyar nép, a magyar kommu­nisták és személy szerint Kádár János testvéri üdvöz­letét és jókívánságait. Méltatta a két nép között az utóbbi évtizedben mege­rősödött és kiszélesedett együttműködést és barátsá­got. amelynek alapja a mar­xista—leninista eszme, a vi­lág haladásáért és békéjéért folytatott közös harc, egy­más kölcsönös megbecsülése. Népünk, az etióp forradalom kezdete óta különös figye­lemmel és együttérzéssel kí­séri .küzdelmüket, elismeri eredményeiket, jelentős vív­mányaikat — hangsúlyozta Korom Mihály. Ismerjük és nagyra érté­keljük azt a szerepet, ame­lyet önök vállaltak a világ haladásáért küzdő erők so­rában, a még gyarmati sor­ban sínylődő népek küzdel­mének támogatásában, az Af­rikai Egységszervezet tevé­kenységében és az el nem kötelezett mozgalom haladó és antiimpenialista céljainak megvalósításában. Ezután 1 Korom Mihály is_- mertette a magyar népnek á szocializmus építésében elért sikereit, a felszabadulás óta eltelt négy évtized eredmé­nyeit, rámutatott, hogy Ma­gyarországon érvényesül a marxista—leninista párt ve­zető szerepe, dolgozók milliói vallják magukénak és köve­tik a párt politikáját, és a magyar társadalom alapvető jellemzője a széles népi- nemzeti egység­A nemzetközi életben az utóbbi időben sokasodnak a feszültség elemek Az. impe­rializmus szélsőséges "körei a fegyverkezési verseny foko­zására törekszenek. Nyilván­valóvá vált, hogy céljuk a katonai fölény megszerzése. Meggyőződésünk, hogy ezt az előnyt sem most, sem a jövőben nem szerzik meg. Közös erőfeszítéssel, összefo­gással meg tudjuk őrizni a világ békéjét. A társadalmi felemelkedést, a szocializ­mus ügyének sikerét a szo­cializmust építő népek, a szocialista országok, a vi­lág haladó és józan körei­nek ereje biztosítja — je­lentette ki Korom Mihály. Országaink pártjait egy­máshoz kapcsolja a testvéri szolidaritás, a marxizmus— leninizmus eszméje és a szo­cializmus építésének közös célja. A magyar nép, híven követve internacionalista el­veit, a jövőben is támogatja Etiópia népét és szolidáris küzdelmével — hangsúlyozta Korom Mihály. A magyar küldöttség ve­zetője végezetül eredményes munkát kívánt az Etióp Dol­gozók Pártjának, az .alapító kongresszusnak, és köszön­tötte a résztvevőket az etióp forradalom közelgő tizedik évfordulója alkalmából. A magyar párt- és állami küldöttség vezetője, akinek a beszédét a kongresszus lelkes tetszésnyilvánítással fogadta és az elnöklő Men- gisztu Hailé Mariam baráti kézszorítással köszönte meg, átnyújtotta az EDP-nek az MSZMP ajándékát: a ta­nácsköztársasági emlékmű kicsinyített mását. A nap fontos eseménye volt, hogy a kongresszus egyhangúlag elfogadta a párt programját, amely akt a célt tűzi ki, hogy Etiópia a nemzeti demokratikus forra­dalom feladatainak megol­dásával fokozatosan áttérjen arra az új, és természetesen hosszú ideig tartó szakasz­ra. amely elvezet a szocia­lizmus anyagi-műszaki és társadalmi alapjainak lera­kásához. Nagygyűlés Phenjanban A Koreai NDK előtt álló feladatokat összegezte és át­tekintést adott az elmúlt több mint három és fél év­tizedről tegnap délután Phenjanban, a KNDK meg­alakulásának 36. évforduló­ján rendezett nagygyűlé­sen Pák Szong Csői alel- nök, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bizottságának tagja. Pák Szong Csői hangsú­lyozottan szólt a Kim ír Szén vezette IKNDK párt- és állami küldöttségének a Szovjetunióban, az európai szocialista országokban a kö­zelmúltban tett látogatásá­éi, mint ami egységdemonst- áció volt, s nagy jelentő­ségű a nemzetközi kommu­nista mozgalom, a világ bé­kéjének és biztonságának szempontjából is. A KNDK megalakulásának 36. évfor­dulója a naptár szerint va­sárnapra esik. az ünnep két­napos munkaszünettel jár. Pajzs ’84 Befejeződött a felkészülés Tegnap befejeződött a Pajzs ’84 hadgyakorlatra va­ló közvetlen felkészülés. Én­ének jelentősebb mozzanatait megtekintette Viktor Kuli­kov. a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő- Darancsnoka, Martin Dzur hadseregtábornok, csehszlo­vák nemzetvédelmi minisz­ter, a gyakorlat vezetői és va­lamennyi nemzeti helyettes, köztük Pacsék József altá­bornagy. a Magyar Néphad­sereg kiképzési főfelügyelő­je, honvédelmi miniszterhe­lyettes is. Lengyel szakszervezeti dokumentumtervezet Lengyelországban a külön­böző szakmák, ágazatok szakszervezeti szövetségeinek elnökei pénteken véget ért tanácskozásukon létrehozták azt a bizottságot, amelynek feladata egy országos szak­szervezeti találkozó megszer­vezése, s jóváhagyta azt a dokumentumtervezetet, amely a lengyel szakszerve­zeti mozgalom programjának alapelveit tartalmazza. Ezt a dokumentumterveze­tet most széles körű vitása ibocsájtják. A vita nyomán kidolgozandó programdoku- ímentumnak meg kell fo­galmaznia a lengyel szak- szervezetek céljait és felada­tait, A pénteken létrehozott bizottság pedig megszervezi azt az országos találkozót,. amelyen az ország vala­mennyi szakszfervezeti szö­vetsége részt vesz majd. PÁRIZS A L’ Humanité ünnepének rendezvény-sorozata a Pá­rizs melletti Courneuve ha­talmas parkjában tegnap délelőtt a „nemzetközi város” megnyitásával kezdődött, itt foglalnak helyet a külföldi testvérlapok pavilonjai. A L' Humanité ünnepén 142 kül­földi delegáció vesz részt, köztük az MSZMP delegáció­ja is. Az MSZMP küldöttsé­géi Szűrös Mátyás. az MSZMP titkára vezeti. BRÜSSZEL Lord Carrington, a NATO főtitkára tegnap Washing­tonba utazott. Most első al­kalommal találkozik hivatal­ba lépése óta az amerikai vezetőkkel, köztük Reagan elnökkel. Megbeszélést foly­40 íve szabadult fel Bulgária Központi ünnepség Szófiában fodor Zsivkov mondott beszédet Tegnap a bolgár főváros kultúrpalotájában ünnepi nagygyűlést és díszhangver­senyt tartottak a bulgáriai antifasiszta felkelés győzel­me és a felszabadulás 40. év­fordulójának tiszteletére. A központi ünnepség több. mint 130 tagú díszelnökségé­ben a bolgár párt- és állam vezetői mellett foglaltak he­lyet 13 szocialista ország küldöttségének vezetői is, közöttük Németh Károly, az MSZMP PB tagja, a KB tit­kára. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, bolgár államfő, az ünnepség szónoka méltatta a 40 évvel ezelőtti bulgáriai események történelmi jelen­tőségét, a négy évtizedes szocialista építés társadal­mi-gazdasági eredményeit Kiemelte, hogy az egykoron Európa legfejletlenebb or- száeai közé tartozott Bulgá­ria ma már hatalmas anva- gi-műszaki bázissal rendel­kezik. ahol az utóbbi 35 év­ben átlagosan évi 7,5 száza­lékkal nőtt a nemzeti jöve­delem- A szocialista Bulgária aktívan bekapcsolódott a nemzetközi munkamegosz­tásba. több, mint 100 ország- tál tart fenn kereskedelmi­gazdasági kapcsolatokat. Ma már a szocialista nagyipar adja Bulgáriában a nemze­ti jövedelem mintegy 57 szá­zalékát, ami a népgazdaság hatalmas szerkezeti átalakí­tásának eredménye. A szo­cialista építés bulgáriai si­kereinek kivívásában ki­emelkedő szerepet, játszik a Bolgár Kommunista Párt. amely a társadalom vezető erejeként működik egvütt a társadalmi és tömegszerve­zetekkel, a Bolgár Paraszt- párttal. a Bolgár Népi Föld­műves Szövetséggel. Todor Zsivkov megállapí­totta, hogy a lesutóbbi né-w évtized bulgáriai eredmé­nyeinek elérésében alapvető szerepet játszott a szocialis­ta világrendszer, a szocia­lista közösség országainak barátsága és együttműködé­se. A szocialista építés jelen­legi szakaszáról szólva rá­mutatott, hogy a BKP leg­utóbbi kongresszusa és ez év márciusában tartott orszá­gos értekezlete pontosan és világosan meghatározta a feladatokat. Todor Zsivkov a bulgáriai gazdasági fejlő­dés kulcsproblémájának mi­nősítette a minőségjavítás feladatainak megoldását. A bolgár vezető aggoda­lommal szólt a nemzetközi helyzet rosszabbodásáról, amely az imperializmus, el­sősorban az Egyesült Álla­mok által kikényszerített fegyverkezési hajsza követ­kezménye. Todor Zsivkov leszögezte, hogy a szocialista országok sohasem engedik meg az erőegyensúly megbontását, ugyanakkor készek a Nyu­gattal a tárgyalásokra, a fokozatos teljes leszerelésre. Az ünnepi gyűlésen be­szédet mondott Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB PB tag­ja. a KB titkára, aki tolmá­csolta a szovjet párt és kor­mány. a szovjet nép testvéri üdvözletét. Bulgáriában az évforduló tiszteletére emlékérmet ala­pítottak. „A szocialista Bul­gária 40 éve” elnevezésű éremmel a magyar küldött­ség tagjait is kitüntették. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Népköz- társaság Államtanácsának elnöke tegnap Szófiában fo­gadta a szocialista országok küldöttségeit, amelyek az antifasiszta felkelés győzel­mének és Bulgária felszaba­dulásának 40. évfordulóján rendezett ünnepségeken vesznek részt. A bolgár vezető tájékozta­tást adott a szocialista építés legfontosabb bulgáriai fel­adatairól és méltatta a szo­cialista országok együttmű­ködésének történelmi jelen­tőségét. Az ünnepségsorozaton résztvevő küldöttségek — közöttük a Németh Károly vezette magyar párt- és ál­lami küldöttség — tegnap megkoszorúzta a Dimitrov- mauzóleumot és lerótta ke­gyeletét Georgij Dimitrov szarkofágja előtt. Tanácskozik a Contadora- csoport Panamavárosban tanács­kozik a közép-amerikai fe­szültségek enyhítésén mun­kálkodó Contadora-csoport, a mexikói Manzanillo váro­sában pedig véget ért az amerikai—nicaraguai meg­beszélések újabb fordulója. A Contadora-csoport orszá­gainak (Kolumbia, Mexikó, Panama és Venezuela) kül­ügyminiszterei pénteken kezdték meg tanácskozásu­kat az egymással szemben álló Nicaragua, Salvador és Honduras diplomáciájának vezetőivel. A csoport a tér­ségben folyó fegyverkezés és a külföldi intervenciók bé- szüntetéséről, valamint a külföldi katonai erők kivo­násáról szóló ajánlásait mindeddig nem tudta elfo­gadtatni. tat a tervek szerint Shultz külügyminiszterrel, Wein­berger hadügyminiszterrel, az amerikai kormányzat más tagjaival, a törvényhozás képviselőivel, és meglátogat­ja a NATO Egyesített Erők Atlanti Főparancsnokságát Norfolk ban. RÓMA Agostino Casaroli bíboros, államtitkárral való találko­zóval zárul a nicaraeuai 'kormányküldöttség > csütör­tök óta tartó vatikáni tár­gyalássorozata. Pénteken egyébként újabb, korábban nem jelzett megbeszélésre került sor a Rodrigo Reyes vezette delegáció és Achille Silvestrini, a szentszék „kül­ügyminisztere” között. LIPCSE Tegnap bezárta kapuit a lipcsei őszi vásár, amelynek során a magyar vállalatok összesen mintegy 310 millió rubel értékű szerződéseket írtak alá. Cbile Tömegtiltakozás Politikai tömegtiltakozás­sá vált pénteken Santiagó­iban a meggyilkolt francia pap emlékére tartott gyász­mise. A francia kormány vizsgálatot követel a rendőr- sortűz áldozatául esett fran­cia André Jarlan atya halá­la körülményeinek tisztázá­sára. A chilei katolikus egy­ház vezetői ismételten meg­bélyegezték a diktatúra ál­tal alkalmazott erőszakot. Tavaly május óta száz em­bert öltek meg Chilében az utcai tüntetéseken. Pénteken a chilei főváros Victoria kerületéből gyász­menet indult a santiagói szé­kesegyházban tartandó gyászszertartásra. Több mint tízezer ember fehér virágok­kal és chilei zászlókkal a kezében vonult az utcákon, sokan viseltek gyászuk jelé­ül fekete szalagot.

Next

/
Thumbnails
Contents