Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-16 / 192. szám

1984. AUGUSZTUS 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Népművészek, népművelők ; kitüntetése Különdíjas termelési rendszerek, kitüntetett kistermelők A népművészet, valamint a közművelődés terén végzett eredményes munkájuk elismeréseként heten kapták meg az idén a Népművészet Mestere, húszán a Kiváló Népművelő kitüntetést. Négy közművelődési szakember tevékenységét Móra Ferenc-emlékéremmel, kilencét Szabó Ervin-emlék- éremmel jutalmazták. A kitüntetéseket tegnap a Néprajzi Múzeumban az Alkotmány napja alkalmából rendezett ün­nepségen Köpeczi Béla művelődési miniszter nyújtotta át. Jelen volt Aczél György, az MSiZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. Ünnepi beszédében Köpe­czi Béla hangoztatta: „Könyvtárosokat, levéltáro­sokat, muzeológusokat, nép­művelőket köszöntünk, akik az elmúlt években, sőt évti­zedekben hozzájárultak né­pünk műveltségének emelé­séhez és szakmájuk, tudomá­nyuk gazdagításához. Külö­nös okunk van ebben az esz­tendőben, hogy felfigyeljünk erre a tevékenységre, hiszen tíz esztendővel ezelőtt fo­gadta el az MSZMP Köz­ponti Bizottsága a közműve­lődési határozatot, amely cé­lul tűzte a közművelődési politika korszerűsítését, a hagyományos népművelési intézményrendszer és az új technikai eszközökkel ren­delkező tömegkommunikáció kulturális munkájának jobb összehangolását, az öntevé­kenység előtérbe állítását, s mindezzel együtt a tömegek aktívabb, magasabb színvo­nalú, korszerűbb művelődé­sének előmozdítását”. A népművészek munkáját méltatva a miniszter hang­súlyozta: a XX. század vé­gének kultúrája sem hagy­hatja figyelmen kívül a népi hagyományokat, és különösen nem az a kultúra, amely a legszélesebb rétegekre akar hatni. Köpeczi Béla ezután köszöntötte a kultúra jeles alkotóit, és terjesztőit, további sikereket kívánva adta át az elismeréseket. A népművészet fejlesztése terén kifejtett munkássága elismeréseként a Népművé­szet Mestere címet kapta Busi Lajos fazekas, a Mezői­túri Fazekas Háziipari Szö­vetkezet népi iparművésze. Kitűnő és eredményes népművelő munkája elisme­réseként Kiváló Népművelő kitüntetésben részesült nyug­díjba vonulása alkalmából Sándor József, a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Központ igazgatója. A művelődési miniszter és a Közalkalmazottak Szak- szervezetének főtitkára a magyar múzeumügy, vala­mint a könyvtár- és levél­tárügy érdekében kifejtett kiemelkedő munkásságuk el­ismeréséül Móra Ferenc-em- lékérmet, illetve Szabó Er­vin-emlékérmet adományo­zott 13 szakembernek. Szabó Ervin-emlékérmet kapott Szurmay Ernő, a Ver­seghy Ferenc megyei Könyv­tár nyugalmazott igazgatója. Az ünnepségen nyújtotta át Nyitrai István, a KISZ KB titkára a Népművészet, Ifjú Mestere címet 16 fiatal nép­művésznek: alkotónak, tán­cosnak, és zenésznek. A díjazottak műveiből, to­vábbá a KISZ KB, a Műve­lődési Minisztérium a Nép­művelési Intézet, valamint a Népi Iparművészeti Tanács által meghirdetett pályáza­ton sikerrel szerepelt 50 fia­tal művész alkotásaiból dél­után kiállítás nyílt a KISZ KB székházában. A tárlatot, — amelyen a legszebb fa- és csontfaragások, hímzések, szövések és fazekasmunkák láthatók — augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklő­dők. * * * Népművészeket és népi iparművészeket tüntettek ki tegnap az Alkotmány közel­gő ünnepe alkalmából a Né­pi Iparművészeti Tanács székházában is. A Szocialis­ta Kultúráért kitüntetést a népművészet fejlesztése te­rén kifejtett ' alkotói tevé­kenységükért, valamint a népi iparművészet szervezése érdekében végzett munká­jukért nyolc alkotónak adta át Kormos Sándor, a Műve­lődési Minisztérium főosz­tályvezetője. A változó Karcag. {Felvételünk a Mezőgazdasági Szakközépiskola bejárata mellett készült, ahol nemrég még puszta volt Uj napraforgó­hibridek Használt az eső a növényeknek Az Alföldön még elkelne a csapadék Világszínvonalú naprafor­góhibrideket állítottak elő a gabonatermesztési kutató in­tézet kiszombori nemesítő telepének tudományos kuta­tói. Az utóbbi három eszten­dőben négy hibridjük kapott állami elismerést. Ezek mind magas, legalább 50 szá­zalékos olajtartalmúak, va­gyis termésük fele olaj. Emellett rövid tenyészidejű- ek: 110—120 nap alatt beér­nek, és szempergési veszte­ség nélkül arathatók-csépel- hetők hagyományos kombáj­nokkal. Hektáronkénti hozamuk kedvező időjárás és talajvi­szonyok mellett elérheti a 30 mázsát. Mivel ellenálló fajták, jól alkalmazkodnak a különböző talajtípusokhoz, az ország bármely részén meghonosíthatok. A legismertebb külföldi napraforgókkal egyenértékű kiszombori hibridek az idén mintegy 40 000 hektárt fog­lalnak el. Ebből ezer hektá­ron vetőmagot termelnek, s így jövőre csupán ezekkel az újdonságokkal csaknem 100 000 hektárt tudnak be­vetni. Szemmel is láthatóan használtak az augusztusi esőzések a korábban négy­öt héten át a szárazságtól sínylődő növényeknek, fák­nak. Ebben a hónapban zá­porok formájában kapták a nedvességutánpótlást a föl­dek; az ilyen hirtelen érke­ző csapadéknak, mivel az a föld felszínen gyorsan elfo­lyik, általában kevésbé örül­nek a mezőgazdászok, most azonban teljes volt megelé­gedettségük. A helyenként felhőszakadásszerűen lezú­duló víztömeget ugyanis a száraz talaj gyorsan elnyel­te, és így a nedvesség nagy­részét fokozatosan felhasz­nálhatják a növények. A csapadék nyomán sokat javult a helyzet a földeken. A Dunántúlon elegendő a talajok vízkészlete, mivel 50—70 milliméteres esők voltak, és a korábbi időszak­ban is több volt az eső az országnak ezen a vidékén. Itt is voltak azonban az eső­felhőktől elkerült részek, ahol 15—20 milliméter volt csak a csapadék. A legked­vezőtlenebb helyzet július­ban a Duna—Tisza közén, illetve a Tiszántúl egyes te­rületein alakult ki. Az el­múlt két hétben azonban ide is jutott csapadék, igaz kevesebb, mint a Dunántúl­ra. Az Alföldön a legtöbb helyen még 40—60 millimé­ter esőt is felvenne a talaj. Sokfelé csak 10—15 millimé­ter jutott, s ez a kukorica nevelkedéséhez távolról sem elég. Mindenekelőtt azért, mert a kánikula idején a növény felső gyökérzónája elszáradt, a nedvfelszívó fe­lület már nem él, és így a talaj felső rétegében lévő víznek a jótékony hatása nemigen érvényesül. Minde­nekelőtt Bács-Kiskun és Szolnok megye egyes térsé­geiben a mezőgazdák to­vábbra is lesik az esőfelhő­ket, de máshova is elkelne a további csapadék, Szolnok megye a gyöngyösi mezőgazdasági és élelmiszeripari tájkiállításon Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára és Simon József, a megyei pártbizott­ság titkára tegnap megtekintette a gyöngyösi kiállítást A 650 éves Gyöngyös vá­rosában, a mezőgazdasági főiskolai kar területén ked­den nyitotta meg kapuit és augusztus 20-ig tart nyitva Borsod-Abaúj-Zemplén, He­ves. Nógrád, Hajdú-Bihar, Pest és Szolnok megye me­zőgazdasági és élelmiszer- ipari nagyüzemeinek, terme­lési rendszereinek, vállala­tainak és intézményeinek tájkiállítása. Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Kiállítások (OMÉK) közötti időszakban rendsze­resen megtartott szakmai rendezvény fő célja az adott térség élen járó termelési eredményeinek, az azt meg­alapozó műszaki technológiai, szervezési megoldásoknak a bemutatása. A hat megyéből részt vevő több mint hetven gazdálkodó szervezet között három termelési rendszer, a Teszöv, az ÄHV és egy kert­barát szakcsoport képviseli Szolnok megyét. A mátraal­jai seregszemlét tegnap meg­tekintette Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára és Simon József, a megyei pártbizottság titkára, a tájkiállítás tegnapelőtti megnyitóján pedig részt vett Bereczki Lajos, a megyei ta­nács általános elnökhelyet­tese. A főiskolai kar területén mintegy 4000 négyzetméter fedett és szabadtéri kiállí­tási terület 60 százalékán a mezőgazdasági szervezetek — téeszek, állami gazdaságoki, termelési rendszerek mutat­koznak be. Az egyik legna­gyobb kiállító a szolnoki központú Gabona és Ipari­növények Termelési Rend­szere. A GITR a hagyomá­nyos forgatásos talajműve­léshez képest 15—20 száza­lékos energiamegtakarítást eredményező, és a 'táblák vízháztartását lényegesen ja­vító talajművelő gépsorát állította ki Gyöngyösön. Be­mutatja a termelési rend­szer ezenkívül a szőlőtermelő partnergazdaságaiba ajánlott komplex szőlőművelő tech­nológiáját, amelyben a Steyr traktoron kívül bakhátbontó, pneumatikus metsző, nyese- dékaprító, szervastrágyaszó- ró, réteglazító és sorművelő munkagép található. Ener­giatakarékos talajművelő gépsoráért a Szolnok megyei Teszöv, új szőlőművelő tech­nológiájáért pedig a Heves megyei Tanács különdíját kapta a GITR. A Palotás! Állami Gaz­daság gesztorságával műkö­dő kacsatenyésztési rendszer a tenyésztéstől a végtermék feldolgozásig az ágazat tel­jes vertikumának integrálá­sát mutatja be a tájkiállítást megtekintő szakembereknek és érdeklődőknek. Ezenkívül kiállították a gazdaságban kifejlesztett tojásmosó és fertőtlenítő gép makettjét, valamint az ugyancsak Pa­lotáson szerkesztett és gyár­tott tömőgépet, amelynek el­ső példányai már a gyakor­latban vizsgáznak, a rend­szerrel szerződéses kapcso­latban levő háztáji kacsa- tartóknál. A partnergazda­ságaiban jól bevált — a rendszer álltait kifejlesztett és a kőtelki Ady Tsz-ben gyártott — kétszer 12 állá­sos, telepíthető juhfejőbe- rendezésen, valamint gyapjú­válogató asztalon kívül a zagyvarékasi gesztorgazda­ságban, a Béke Tsz mellék­üzemágában készülő borszű­rő berendezés két típusát is kiállítatta az Állattenyész­tési és Takarmánytermeszté­si Rendszer. Az Agrocoop bemutatóját a Szolnok me­gyei Tanács különdíjjal ju­talmazta. Szakmai nap keretében a tájkiállításon tartották meg tegnap szokásos évi találko­zójukat a mezőgazdaság és az élelmiszeripar élen járó újítói. Ezen a rendezvényen a Szolnok megyei „ötletem­berek” közül hatan vették át a Kiváló újító kitüntetés ezüst és bronz fokozatát. A Teszöv újítási bemutatója pedig elnyerte a Szolnok me­gyei Tanács különdíját. A gyöngyösi bemutató legna­gyobb hányadát az élelmi- szeripari termékek képezik. Külön érdekesség az új hús- és konzervipari gyártmányok kiállítása. Ezen az Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat képviseli megyénket, az ol­csóbb áruk választékát bő­vítő termékújdonságaival. A tájkiállítást megtekintők kö­zül bizonyára sokan jegyzik meg: de jó lenne mielőbb az üzletek hűtővitrinjeiben viszontlátni a bemutatott, zselatinos fűszerkeverékkel burkolt „sáfrányom, borsos és mustáros fantázia” névvel kiállított új kolbászokat, a kenhető teakrémkolbászt, a fejpástétomot és mustárral il­latosított májast! A kertbarátok kiállítása szemlélteti a térségben tfoly­tatott, a mezőgazdasági és fogyasztási szövetkezetek ál­tal koordinált, háztáji ker­tészkedés eredményeit. A mezőtúri Áfész 1971-ben ala­kult, és jelenleg csaknem hétszáz tagot számláló kert­barát szakcsoportja a 35 hek­tárnyi zöldség, egres és gyü­mölcsös területről szüretelt termés legjavából rendezett bemutatót a tájkiállításon. Tablókon pedig a DATE fő­iskolai kar tanműhelyében gyártott, a kisüzemi ker­tészkedést segítő eszközöket, kisgépeket népszerűsítik a túriak, akik bemutatójukkal méltán érdemelték ki egy másik megye szakemberei­nek elismerését, a sárospa­taki Kossuth Tsz különdíját. A tájkiállítás díjkiosztó ün­nepségén országos elismerést vettek át az élen járó kis­termelők is, köztük tízen kapták meg Szolnok megyé­ből a MÉM Kiváló Kister­melő kitüntetését. Temesközy F. Balra: A Szolnok megyei Tanács különdíjával jutalmazott újítási bemutatón többek között ultrahanggal működő riasztó- és őrzőberende­zéseket, elektronikus kombájntestert állított ki a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz Lent: Sáfrányos kolbász, mustárral illatosított májas és mi szem szájnak ingere az Allatfor- galmi és Húsipari Vállalat vitrinjében

Next

/
Thumbnails
Contents