Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-13 / 163. szám
1984. JÚLIUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Rosták exportra A Mezőgép Vállalat szolnoki besenyszögi úti gyára hét éve gyárt Claas típusú kombájnokhoz állítható rostákat. A különböző típusokból évente 12—15 ezret exportálnak az üzemiek, a legújabb — a 27-ik típus sorozatgyártását a közelmúltban kezdték el. A rosták'felület- kezelését a legkorszerűbb módon elektromos galvanizálással oldják meg, így a felületre tapadó horgany jelentősen megnöveli az alkatrészek élettartamát. \ Az első munkahely A BHG kunhegyesi gyárában jelenleg már közel ezer- egyszázan dolgoznak. Noha innen minimális az elvándorlás, azért évente mintegy harminc új ember érkezik, és valamilyen ok miatt (elköltözés, katonaság, nyugdíj, stb) ugyanannyi táizik. Erre a kismérvű moz- sra pedig mindenképpen „zükség van. Elsősorban a minőségi cserék érdekében, amelyek után a betanított munkásokat fokozatosan felváltják a szakmunkások. Az idén is például tizenhárom frissen végzett műszerésszel gyarapodott a szakember-állomány, de érkeztek ide érettségizettek is. Riportunk alanyai valamiben azonosak: akár tavaly, akár ezen a nyáron, akár néhány évvel korábban kezdtek' dolgozni^ ez az első munkahelyük. Csorna Ildikó huszonkét- éves, szőke lány. Középiskolában végzett, majd sikeres, elektroműszerész szakmunkásvizsgát tett. Lány a műhelyben — Sokan vallatóra fogtak: elment az eszed, négyesre érettségiztél a gimnáziumban, és a továbbtanulás helyett dolgozni mégy. Ráadásul lány létedre nem az irodába, hanem munkásnőnek, egy gyárba! Mit mondhattam volna? Csak annyit szóltam, remélem, itt megtalálom a számításom. A döntéshez azért az is hozzátartozott, hogy apu is itt dolgozik, és otthon sokat mesélt az üzemről. Így volt némi fogalmam arról, hogy mi vár rám. Két műszakba járok, és műszerész feladatokat végzek. Ha van munka, négy és félezret viszek haza, ha akadozik az ellátás, háromezernyolcszáz körül keresek havonta. Egy fiatal lánynak, aki a szüleinél lakik, ez nem rossz kereset mifelénk. — Nem bánta meg? — Engem is ijesztgettek azzal, hogy ahol sok nő dolgozik együtt, ott pokol a légkör. Kellemesen csalódtam, mert nálunk ilyesmi nincsen. KISZ-tag, szocialista brigádtag vagyok, társadalmi munkában gyerekeket patronálunk. Az üzemben mi tartjuk rendben a kerékpártároló környékét. Ráadásul könnyű a kezem, van türelmem bíbelődni ezekkel az apró alkatrészekkel. Nincs semmi bajom a gyárral, csak egy a gond: már elfogyott az idei szabadságom, mivel voltam a Szovjetunióban is. Ezt írja le, hogy ebből több is elkelne, de hát ahogy mondják, nincs az a sok amelyiknek egyszer vége ne lenne — nevet. Varga György húszéves, mokány, bajszos legény. A második évét tölti a vállalatnál. — Érettségi után a szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebemben egy darabig nem helyezkedtem el, mivel több lehetőséget fontolgattam. Először úgy volt, hogy a portára megyek dolgozni, de bizony a kereset gyengécskének bizonyult. Azután hívtak a MÁV-hoz is, mégis úgy döntöttem, itt, az üzemben kötök ki. Így lettem akkor 18,50-es órabérért elektroműszerész. — Mit csinál? — A telefonközpontok forrasztás utáni, elektromos részét vizsgálom. — Nem nehéz? — Inkább nagy figyelmet kíván, ráadásul a szemet is alaposan megdolgoztatja a javítás. — A brigád? — Fele fiú, fele lány, és úgy érzem, befogadtak. Két műszakba járok, és ha délu- tános vagyok, nem jutok ki az edzésekre. Ugyanis a kunhegyesi, megyei első osztályú focicsapatban rúgom a bőrt. Az idei bajnokságban jól szerepeltünk, ötödikek lettünk. Hogy ne maradjak ki a tréningből, ha délutá- nos vagyok, ilyenkor délelőttönként hetente kétszer, háromszor kint edzek a pályán. Igaz, nem valami felemelő érzés egyedül rohangálni, de annál jobb, mintha ki sem mennék. Hajtás és lazítás — Mindennel elégedett? — Jó lenne, ha a munka folyamatosabb lenne. Nálunk is akadnak lazítós napok, azután meg akkora a hajtás, hogy ki sem látszunk a tennivalókból. — Marad a gyárban? — Mivel hamarosan elvisznek szalutálni, a behívóig mindenképpen. Hogy azután mi lesz velem, erről még nem gondolkoztam. Valószínű, visszajövök. ök ketten, ha szabad ezt a kifejezést használni, régebbi ..bútordarabok”. De Gorzás Ilona és barátnője, Tar Annamária ott jártamkor éppen a legelső munkanapjukat töltötték a na^műhely- ben. Mindketten Tizennyolc évesek, és mechanikai műszerész szakmunkások. — Azért nem ismeretlenül csöppentünk az üzembe, mivel tanuló korunkban három éven keresztül már nagyon sokat dolgoztunk itt — mondja Ilona. — Mi tűnt a legérdekesebbnek? — Az, hogy az üzem vezetősége afféle forgószínpad- szerűen mindenhova beosztott bennünket egy kis időre. Nincsen olyan műhely, ahol ne töltöttünk volna el jó néhány műszakot, így bizonyos tapasztalatot, ismeretséget szereztünk mindenhol. — A kereset? —i Egy műszakba járunk hattól délután két óra húszig, és 19 forintos órabérrel vettek fel bennünket. — A feladat ismerős? — Igen, de azért a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szakmunkás-bizonyítvány ide, vagy oda, más az iskolai oktatás, és megint más a valóság. Ezt azért említem, mert ezeknek a Cross- bár rendszerű gépeknek a pontos működését, felépítését még meg kell tanulnunk!" Ebben a brigádban egy-egy tapasztalt szakmunkás segít mindkettőnket. A szót a barátnője, Annamária veszi át. — Eredetileg azt terveztük, hogy Pestre megyünk dolgozni, ha „felszabadulunk”. Miért? Gondoltuk, szétnézünk a világban, meg azt is hallottuk, hogy a központi gyárban több a fizetés. Azután aludtunk néhányat az elképzelésre, és úgy döntöttünk, lemondunk az „országjárásról”. Rájöttünk, mire mindent kifizetünk a pesti keresetből, lehet, hogy a több kevesebb lesz. Végül is itt maradtunk Kunhegyesen. A munka mellett mindenből kivesszük a részünket: KISZ- tagok vagyunk, sportolunk. Most például női fociban és röplabdában is készülünk a vasas kupára. Üres a tábla Ügy tűnik a kunhegyesi gyár már olyan rangot és hírnevet vívott ki környék- szerte, hogy nem kell lasz- szóval fogni a tizen- és huszonéves szakembereket. A gyáriak zöme elégedett a helyzetével, megtalálta, megtalálja számítását a cégnél. Olyannyira, hogy július elején az üzem előtti „munkásokat felveszünk” tábla csupaszon árválkodott, rajta egyetlen szakma, munka neve sem volt. D. Szabó Miklós A martfűiek nem akarnak lemaradni Pártbizottsági ülésen a cipőgyárban A terjedelmes jelentésről — a vállalat fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól az MSZMP Szolnok megyei Bizottság 1983. november 30-i feladatterve alapján — az egyik felszólaló azt mondta: „jó, hogy rövid gyártörténetet is tartalmaz, mert az ember a múlt történéseiből erőt meEzt a szót. hogy ismét, külön hangsúlyozni kell. A imartfűi Tisza Cipőgyár ugyanis a ’70-es években jelentősen fejlődött: több mint 600 millió forintot költött akkor a gyár vezetése a technika fejlesztésére, és vele az akkori európai színvonalat érték el. „Ha akkor nem vállalkozunk arra a fejlesztésre, ma sokkal nehezebb jhelyzetben lennénk” — hangsúlyozta a pártbizottsági ülésen elhangzott beszámolójában Maczó László, a gyár vezérigazgatója. A fejlesztés eredményeként javult a termelés technikai és technológiai színvonala, a termékek minősége, bővült a választék, nőtt a termelékenység, a konvertibilis export. Például 1980-ban a devizabevételük már meghaladta a 10 millió dollárt. A termelés korszerűsítése következtében erősödtek a gyár piaci pozíciói, korszerűbb lett a gyártmányszerkezetük, ellensúlyozhatták a létszám- csökkenést. Vagyis egyértelműen az intenzív fejlődés szakaszába ért a cipőgyár. A jelen ötéves tervben fejlesztési programjában a termelési erőforrások szelektív fejlesztését, az infra- struktúrális lemaradások felszámolását határozták el. A tervezett fejlesztéseknek azonban eddig csak felét valósították meg. Miért? — az okok közismertek: a népgazdaság helyzetében bekövetkezett változások a Tisza Cipőgyárat is érzékenyen érintették. A szabályozó rendszer módosítása, az import korlá- tozácsa, a beruházási hitelek visszafogása megannyi újabb és újabb megoldásra váró feladatot jelentett. így az elmúlt három évben a termelőeszközök fejlesztésére és A továbblépés most új intézkedésekre késztette a martfűieket. Határoztak: ezután döntően az igényesebb termékeket állítják elő Martfűn, és az egyszerűbbeket kooperációban. Lényegében már ennek jegyében hoztak létre például több termelő- szövetkezetben — azok hathatós közreműködésével — cipőfelsőrész-készítő melléküzemágakat. (A szövetkezetek is jól járnak, helyben van munkaalkalom tagjaiknak, megfelelő a jövedelem, és a gyárnak is hasznos, mert szakmunkásait magasabb színvonalú munkával tudják foglalkoztatni.) Felsőrész- és béléstüzésre, tornacipő gyártására. csákózási munkákra összesen 84 millió forint bérmunkadíjat fizettek ki, viszont ezzel hatszázötven munkást tudtak pótolni. „Az egyszerű cipőipari termékekből már nem tudunk megélni” — hangzott el a pártbizottsági ülésen. Ide tartozik viszont, hogy csökken a gyár francia exportja: még tavaly 1,6 millió párat rendelt a francia partner a világhírű sportcipőkből, addig az idén csak 1 millió párat. (Nem szólva arról, hogy cipőt eladni most külföldön, csak 2 évvel ezelőtti áron lehet.) Ezért újabb lépésre szánta el magát a gyár: beindított egy új programot, egy híres NSZK- beli cég részére végez bérmunkát. Mennyire készültek fel a cipőgyáriak a magasszínvonalú termékek előállítására? „Az elmúlt években a munkakultúra magasabb ríthet a további munkájához” Erre az erőmerítésre bizony szükség van, különösen napjainkban, amikor egy könnyűipari üzemnek talpon maradni sem könnyű, hát még ha olyan célt tűz maga elé, hogy a versenyképesség tartása érdekében ismét európai színvonalra emeli a gyári technikát. szinten tartására mintegy 120 millió forintot költöttek. Az elképzeléseknek megfelelően fejlesztették ebből a pénzből a pvc-csizma gyártását, a sportcipők tőkés exportját, az ügyvitel gépesítését, megvalósították a termál energia hasznosítását. „A jelenlegi gazdasági helyzet elemeséből egyértelműen kitűnik, hog^ a VI. ötéves tervünkben megfogalmazott fejlesztéseket nem tudjuk maradéktalanul megvalósítani. A célok azonban változatlanul helyesek,” — hangsúlyozza a jelentés. Vagyis szerte a világon — főként az iparilag fejlett országokban — az elmúlt 3 évben tovább fejlődött, korszerűsödött a cipőgyártás, és ha a martfűiek ebben az élet által diktált versenyben nem akarnak lemaradni, akkor minden lehetőséget meg kell ragadniuk üzemük további fejlesztésére. Világosan látják — ez érződött a pártbizottsági ülés hangulatán — jövőjük a saját kezükben van. Egy másik helyen arról ad számot a jelentés, hogy „vállalatunk a cipőiparban termékösszetételével a termelés mennyiségével jelentős szerepet tölt be. A több mint 10 millió pár éves termelésből csaknem 6,3 millió pár termékkel kielégíti a belföldi szükségleteket, és mintegy 4,2 millió pár cipőt exportál. Évente 32—34 millió pár műtalpat gyártunk, ez a mennyiség a saját szükségleten kívül kielégíti a cipőipar igényeinek 70 százalékát. Ezt a pozíciójukat viszont továbbra is tartani akarják, sőt, a lehetőségekhez mérten — főként az export tekintetében — tovább javítani. színvonalú lett. az egyszerű, tömegigényeket kielégítő termékek gyártása helyett munkáskollektívánk kész különlegesen magas minőségű termékek gyártásának elsajátítására is,” — hangzott el a pártbizottsági ülésen. Ám több felszólaló azt hangsúlyozta, hogy „ez a feladat univerzális munkásokat követel, tehát kulcskérdés, hogyan foglalkozunk a munkások képzésével, továbbképzésével”. Ez nem kis feladat, de a termelés műszaki színvonalának további emelése, talán még ennél is nagyobb. Annak ellenére, hogy a ’70- es években több mint fél- milliárd forintot költöttek fejlesztésre (a /hitelt eddig pontosan visszafizették, még 50 millióval tartoznak. de annak kiegyenlítése nem lehet kérdéses), a cipőgyártásban még nagyon sok (40 százalék) a kézi művelet. Emellett a gyárban a nullára leírt gépek, berendezések értéke meghaladja a 200 millió forintot. Most program készül, hogy milyen vásárlásokkal. beszerzésekkel tudják ismét megközelíteni az európai műszaki színvonalat, mert csak ezáltal lehetnek versenyképesebbek. Körülbelül 180—190 millió forintot költenek műszaki fejlesztésre. Hitelt kértek egy poliure- tán fröccsöntő-gép beszerzésére, a szerszámgyártáshoz egy olasz licencet vásárolnak, bővítik, korszerűsítik a tüzödét (ebben az évben vettek már egy automata tűzőgépet, amely négyszer-ötször termelékenyebb), és napirenden van a számítástechnika alkalmazása. Ezek az úgynevezett nagy dolgok, de nem kisebb jelentőségűek a gyár jövője szempontjából azok a kérdések sem, amelyekről sok szó esett ezen a pártfórumon. „Az anyagellátásban kiszolgáltatottak vagyunk, nem lehet úgy munkát szervezni, hogy délutánonként azt nézzük, most milyen anyagot hozott a teherautó — mondta az egyik gyárvezető. A B-gyár- ból az egyik asszony azt taglalta, hogy nagy értékű gépek állnak hol az anyag, hol a megrendelés hiánya miatt. Több modellt kellene kidolgozni, arra megrendelést szerezni, hogy ezek a drága gépek egész évben dolgozzanak. Nemcsak a felszólalók, hanem a vezérigazgató is gondok sorát említette: megnőttek a készletek és ez átmeneti pénzügyi zavarokat okozott, amelyek korábban ismeretlenek voltak Martfűn. A bérek elszakadtak a valóságos teljesítményektől, a terv 3,5 százalékos bérfejlesztést határozott meg erre az évre. de a tényleges béremelés 10 százalékos lett. „Reális követelmény a belső rendcsinálás!” És egy másik vélemény: „Válogassunk a munkaerőben, legyünk igényesebbek. Senki se élősköd- hessen egy kollektíván!” Tény viszont, hogy az év első 4 hónapjában 100 millió forint eredményt könyvelhetett el a Tisza Cipőgyár. reális tehát az elképzelés, hogy év végéig meg lesz a tervezett 300 millió forint. a lehetőség a további fejlődéshez. Politikai feladat is A gyár további fejlesztése nem csupán gazdasági kérdés — politikai feladat! Ez csendült ki a tanácskozáson elhangzottakból. Az üzem több ezer munkása nem csupán munkahelynek tekinti a gvárat. Érzelmileg is kötődik hozzá, hiszen legtöbben ott kezdték a munkáséletet, a gvár segítségével teremtettek otthont maguknak. Milyen feladatokat szabtak a Dártbizottsági ülésen a kommunista kollektívák számára valamennyiük jövője érdekében? Az üzemi pártbizottság, a végrehajtó bizottság mindenkor adjon iránymutatást a népgazdasági és a vállalati érdekek összehangolására. A gazdaságpolitikai jellegű párthatározatok — a helyi adottságokat figyelembe véve — épüljenek be a munkaprogramokba és tervszerűen valósuljanak meg. Ösztönözze az alapszervezeteket arra, hogy tevékenységük szorosan kötődjék a párthatározatok megvalósításához. Ügy határozzák meg tennivalóikat, hogy azok az adott területre vona+kozó vállalati gazdasági célok elérését segítsék. Ez pedig -sok kezdeményezést követel a pártalapszer- vezetektől a belső tartalékok feltárásában éppen úgy, mint az üzem- és munkaszervezés további korszerűsítésében, a minőség javítását szolgáló i ntézkedések bevezetésében. Jelenti ez állandó vagy időszakos gazdasági jellegű oártfeladatok ellátását, a fokozott pártellenőrzést, az eredményesebb propaganda és agitációs munkát, összegzésként a pártbizottság kimondta: „Alapvető politikai feladat, hogy széles körben megértessük, elfogadtassuk: fejlődésünk, a gazdasági növekedés üteme döntően attól iügg, hogy vállalati szinten és a népgazdaság egészében a termelés és a gazdálkodás mennyire lesz képes a gyakorta változó külgazdasági feltételekhez igazodni, menynyire tudjuk a külpiaci igényeket kielégítő, versenyképes exportot növelni.” Varga Viktória A célok változatlanul helyesek Újabb nagy lépés
