Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-20 / 169. szám

2 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1984. JÚLIUS 20. Kommunisták nélkül Viharos gyorsasággal kergetik egymást az ese­mények a francia belpo­litikában. A hét elején lemondott a Mauroy- kormány, s a köztársa­sági elnök még azon me­legében új miniszterel­nököt jelölt ki Laurent Fabius személyében. Másnap már javában folyt az új kormány szervezése, miközben az eddigi kabinetnek négy minisztert adó Francia Kommunista Párt vezető testületé összeült, hogy megszabja a követendő politikát. Az új kor­mányfővel a párt veze­tői még a KB-ülés előtt tárgyaltak, majd a testü­let levelet is küldött Fa- biusnak. A válasz kéz­hezvétele után pedig a tegnap hajnali órákban jelentette be az FKP ve­zetősége: a párt ebben az új kormányban nem vesz részt. Az indoklás néhány mondata önmagáért be­szél: „Franciaország sú­lyos helyzetben van. A kormány, miután kez­detben fontos eredmé­nyeket. ért el, módosítot­ta politikáját, ennek kö­vetkeztében növekedett a munkanélküliség, lelas­sult a gazdasági tevé­kenység, csökkent a dol­gozók vásárlóereje. Ugyanakkor a nagytőke életképes vállalatokat szüntet meg, tömegesen bocsát el munkásokat, támadásokat intéz a szo­ciális vívmányok, a dol­gozók jogai és szabadsá­ga ellen. A közös piaci választásokon sok fran­cia elégedetlenségét és nyugtalanságát juttatta kifejezésre.” Nos, ebben a helyzet­ben a kommunisták azt várták volna el az új kormánytól, hogy a bal­oldali hatalomnak meg­felelően lépéseket tegyen a dolgozó tömegek hely­zetének javítására. Olyan gazdaságpolitikával, amely közösségi beruhá­zásokkal igyekszik gya­rapítani a munkaalkal­makat, s ezekhez a vál­lalkozói adók növelésével teremti meg az alapo­kat. Ehelyett azonban a Fabius-kormány — a jelek szerint — a ke­mény takarékosság poli­tikáját kívánja folytat­ni, s jelentős adócsök­kentéssel or óbál majd életet lehelni a gazda­ságba. A kommunisták szerint így nem csökken a munkanélküliség, to­vább romlanak a bérből és fizetésből élők élet­viszonyai, anélkül, hogy garancia lenne a gazda­ság javulására. Ezt a politikát nem hajlandó vállalni az FKP. Viszont nem akar utat nyitni a hónapok óta hevesen tá­madó jobboldalnak sem, amely a számára sikeres közös piaci választás nyomán már a baloldali hatalom megbuktatásá­ról ábrándozik. A párt ezért nem lép ki a kormánytöbbségből, sőt szorgalmazza a bal­oldal egységének erősí­tését. Csakhogy ehhez — az FKP álláspontja sze­rint — nem olyan poli­tikára van szükség, amelyre az új kormány­fő készül. Tudni kelL hogy a mai parlamenti erőviszonyok között a szocialista párt egyedül is képes kormányozni, tehát Mitterrand elnöki irányításában szocialista többségre építhet a kép­viselőházban. A jobbol­dali pártok heves offen- zívája közepette azon­ban nem mellékes, hogy a két baloldali párt mi­lyen erős frontot állít velük szembe. Nyilván­valóan kritikus ponthoz ért a francia belpolitika: a mai harcok tétje már az 1986-os parlamenti választás. Avar Károly Walter Mondale a demokraták elnökjelöltje Walter Mondale-t válasz­tották az amerikai Demokra­ta Párt hivatalos jelöltjévé tegnap magyar idő szerint a hajnali órákban San Fran­ciscóban. Már a küldöttek szavazá­sának első fordulójában el­dőlt Mondale győzelme a kö­vetkező eredménnyel: Mon­dale 2191 küldött, Hart 1200 küldött, Jackson pedig 465 küldött bizalmát kapta meg. Walter Mondale harmadíz­ben indul elnökválasztáso­kon. Először Jimmy Carter alelnökjelöltjeként megvá­lasztották, 1980-ban viszont ugyancsak Carterrel párban vereséget szenvedett a Rea­gan—Bush kettőstől. Monda­le 56 esztendős, jogi diplo­mát szerzett. Hivatásos poli­tikus lett, s pályafutása so­rán- kiterjedt kapcsolatokra tett szert a demokrata pártot támogató üzleti és politikai Ti örökben. Az 1980-as válasz­tási vereség után már egy évvel megindította kampá­nyát a párt elnökjelöltségé­nek megszerzéséért. Szerdai „búcsúbeszédében” Gary Hart ígéretet tett arra, hogy minden csepp energiá­ját Ronald Reagan legyőzé­sének szenteli. Jesse Jack- son, a demokrata párti elő­választások igazi nagy felfe­dezettje nem nyerhette el az elnökjelöltséget a faji előíté­letektől még távolról sem mentes amerikai politikai kö­zegben. A Demokrata Párt válasz­tási platformja. amelyet kedden fogadtak el San Franciscóban, alapvetően a párt hagyományos liberális vezető köreinek a nézeteit tükrözi. Ezekből a nézetek­ből a nemzetközi biztonság fokozását szorgalmazó felhí­vások mellett az olyan hi­degháborús ihletésű elemek sem hiányoznak, mint az „emberi jogok” kérdésének provokatív módon való fel­vetése és a nyíltan hangsú­lyozott antikommunizmus, amely csak módszereiben látszik eltérni a Reagan-poli- tikától. Mindemellett a nuk­leáris fegyverkezés befa­gyasztásának. a kelet—nyu­gati tárgyalások szükségessé­gének gondolata is hangsúlyt kapott. A platform vezéresz­méje persze rendkívül egy­szerű: Ronald Reagan bármi áron való eltávolítása a Fe­hér Házból. Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök (középen) a Kreml­ben fogadta Giovanni Agnellit, az olasz (Fiat konszern elnö­két (balról a második). (Telefotó — KS) Haderőcsökkentés Szeptemberben folytatják a tárgyalásokat Bécsben befejeződött a közép -európai haderő- és és fegyverzetcsökkentési tár­gyalások soros fordulója. A tizenegy éve tartó tár­gyalássorozat tegnapi teljes ülésén Stanislaw Przygodski, a lengyel küldöttség vezetője rámutatott: a korábbiakhoz hasonlóan az Egyesült Álla­mok és szövetségesei nem adtak tárgyszerű és építő szellemű választ a Varsói Szerződés tagállamainak 1983-ban ismertetett javasla­taira, annak ellenére, hogy a javaslatok lehetővé tennék a meddő viták megszüntetését, megnyitnák a közép-európai katonai szembenállás szint­jének csökkentéséhez vezető utat. A nyugati államok áp­rilisban közzétett javaslatai egyetlen lényeges kérdésre sem kínálnak megoldást, akadályozzák ' a holtpontról való kimozdulást. Éppen ezért a mostani tárgyalásso­rozat eredménytelenül zárult. Az Egyesült Államok kép­viselője felszólalásában a korábban hangoztatott nyu­gati álláspontokat ismételte. A tárgyalásokat szeptem­berben folytatják. MOSZKVA Tádzsikisztán fővárosába, Dusanbeba utazott tegnap Chan Sy, a kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB PB tag­ja, a Kambodzsai Népköz- társaság miniszterelnöke. A kambodzsai kormányfő a szovjet kormány meghívásá­ra kedden érkezett hivatalos látogatásra a szovjet fővá­rosba. BRÜSSZEL Jacques Delors volt fran­cia gazdasági, pénzügyi és költségvetési miniszter tölti be az Európai Közösségek bizottságának elnöki tisztét 1985 januárjától — jelentet­ték be Brüsszelben tegnap. A bizottság jelenlegi elnöke a luxemburgi Gaston Thorn. LONDON A brit háborúellenes moz­galom tagjai tegnap nagy­szabású tiltakozó kampányba kezdtek, hogy rábírják a kor­mányt: álljon el az amerikai Trident típusú atomrakéták brit tengeralattjárókon tör­ténő elhelyezésétől. PÁRIZS Jósé Napoleon Duarte sal- vadori elnök tegnap egyna­pos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett. Duarte a nap folyamán találkozik Francois Mitterrand köztár­sasági elnökkel. Duarte nyu­gat-európai kőrútjának elő­ző állomása Bonn volt. MAPUTO Az elmúlt két hónapban a mozambiki Zambezia tarto­mányban a kormányerők a „Mozambiki Nemzeti Ellen­állás” ellenforradalmi szer­vezet több mint ötven tagját tették ártalmatlanná. Mo­zambiki sajtójelentések sze­rint mintegy száz terrorista megadta magát a népi erők­nek. Kitüntették Harilaosz Florakiszt Lenin-renddel tüntették ki tegnap Harilaosz Florakiszt, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkárát. A magas szovjet kitünte­tést a -béke, a demokrácia és a haladás ügyéért, az impe­rializmus és reakció ellen folytatott következetes tevé­kenységéért, a két nép ba­rátsága és együttműködése további fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemei­ért ítélte oda a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége. 70. születésnapján az SZKP Központi Bizottsága táviratban köszöntötte Ha­rilaosz Florakiszt. * * * Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntöt­te Harilaosz Florakiszt, -a Görög Kommunista Párt KB főtitkárát 70. születésnapja alkalmából. II japán miniszterelnök fogadta Faluvégi Lajost Nakaszone Jaszuhiro ja­pán miniszterelnök tegnap Tokióiban fogad tla Faluvégi Lajost, a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsának elnökhelyettesét, az Orszá­gos Tervhivatal elnökét. A szívélyes légkörben lezajlott találkozón kölcsönös érdek­lődésre számottartó időszerű nemzetközi kérdéseket tekin­tettek át. és értékelték a két­oldalú kapcsolatok jelenlegi állását. Egyetértettek abban-, hogy a magyar—japán gaz­dasági együttműködés bőví­tése mindkét ország érdeké, s Kifejezték készségüket ma­gasabb szintű kormányközi kapcsolatok előmozdítására. A találkozón jelen volt Szarka Károly, hazánk tokiói nagykövete is. Indiai kormányátalakítás Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök átalakította kor­mányát — jelentette tegnap a Press Trudst of India (PTI> hírügynökség. A hírt hivatalosan még nem erősí­tették meg. A miniszterel­nök asszony ideiglenesen át­vette a külügyi tárcát kül­ügyminiszterétől, Naraszimha Raótól, akit a belügyminisz­térium élére nevezett ki. Prakas Csandra Szeti — aki a belügyeket irányította — tárca nélküli miniszterként továbbra is a kormány tag­ja marad. A PTI hírügynökség sze­rint további változások is várhatók a kormányban. Falklandi konfliktus Megszakítás Buenos Airesben tegnap váratlanul bejelentették, hogy Argentina a nap folya­mán megszakította a Bern­ben előző nap kezdődött brit—argentin tárgyalásokat a Falkland (Malvin)-szige­tekről. Dante Caputo argen­tin külügyminiszter kormá­nya döntését a britek „hajt- hatatlanságával” indokol­ta. Tájékoztatása szerint a Svájc; megbeszéléseken Lon­don képviselője elzárkózott a szigetek fölötti szuvere­nitás kérdésének megvitatá­sától. Az eredeti tervek szerint ma reggel közlemény kibo­csátásával értek volna véget a tárgyalások, amelyekről semmi részlet sem szivár­gott ki. Nagy-Britannia és Argentína képviselői most először találkoztak az 1982- es falklandi háború óta. A falklandi konfliktus miatt a két ország megszakította diplomáciai viszonyát. Szaljut—Szojuz Sikeres összekapcsolás A szerda éjszakai, moszk­vai idő szerint 23 óra 17 perckor történt összekapcso­lódás utáin a Szaljut—7 — Szojuz T—11 utasai, vala­mint a Szojuz—T—12-n ér­kezett űrhajósok csak jó 3 órával később, tehát már tegnap találkozhattak, mert az átjáró zsilip felnyitása előtt a komplexum még két fordulót tett. A szovjet hírügynökség tegnap részletesen beszámolt a Szojuz T—12-nek az űr- koimplexumig vezető útjáról. Eszerint a földi irányító központban közvetlenül a hajtómű harmadik lépcsőjé­nek leválasztása után kezd­ték „venni” az űrhajó adását az összes erre a célra szol­gáló szárazföldi, tengeri hír­közlő eszköz és műhold fél­ti aszná lásával. Ekkor már léhétett beszélni Dzsanibe- kovval, SzavickajávaL és Volkikal. A földi központ el­lenőrizte az antennák kife­szítését és a napelemek ki- — nyitását, az űrhajó rendsze­reinek üzemelését, a szigete­lés henmetikusságát. A negyedik és az ötödik fordulóban, majd a további­akban több pályamódosítás végrehajtása után az űrha­jót és a komplexumot már csupán néhány kilométer vá­lasztolttá el egymástól. Ami­kor mindössze száz méterre csökkent a távolság, a földi irányító központ nagy képer­nyőjén megjelent az űrállo­más képe. Az űrhajó kame­rája segítségével közvetített képen gyorsan növekedett az állomásnak az a része, ahová a Szojuz T—12-nek kapcso­lódnia kellett, s végül betöl­tötte az egész képernyőt. Így tehát most és a legkö­zelebbi napokiban a hosszabb ideje az űrállomáson, dolgo­zó űrhajósok és a „Pamir” hí­vójelű Szojuz T—12 űrhajó­sai együtt fognak dolgozni a jelenleg három egységből ál­ló űrkompilexumon. Libanoni nemzeti egységkormány Elrendelték az izraeli összekötő iroda bezárását A libanoni nemzeti egy­ségkormány elrendelte a Bejrút melletti Dbajeeban működő izraeli összekötő iroda bezárását. Adel Oszei- ran libanoni hadügyminisz­ter azonnali hatállyal fel­oszlatta az 1982-ben alaki» tott izraeli—libanoni össze­kötő bizottság libanoni ope­ratív részlegét és a libanoni katonai személyzetet vissza­hívta az összekötő irodából. A dbajei iroda izraeli szó­vivője elismerte, hogy hiva­talos tájékoztatást kaptak az intézkedésről. Az izraeli rá­dió azonban tegnap azt je­lentette, hogy Tel A vívnak nrncs szándékában bezárni az'T-rodát, mert úgy véli, hogy ez a követelés csupán a libanoni belpolitikai ellen­tétek és harcok egyik meg­nyilvánulása. Izraelnek gya­korlatilag módjában áll a képviselet fenntartása, mert az iroda nem a libanoni kormány, hanem a jobbol­dali milíciák ellenőrzése alatt álló körzetben van. Ez az iroda testesítette meg az egyetlen hivatalos kapcsola­tot a libanoni és az izraeli kormányzat között. Nicaragua ellen Összpontosított propagandatámadás összpontosított propagan­datámadást indított az Egye­sült Államok hivatalos ve­zetése a nicaraguai forrada­lom ellen a sandinista győ­zelem évfordulójának kü­szöbén — miközben titok­ban ismét tárgyalást folyta­tott a nicaraguai kormány megbízottjával. A propagandaakció elsőd­leges célja a jelek szerint az, hogy kellő hangulatot kelt­senek a sandinista kormány elleni akciók hivatalos tá- mogatásásoz — noha azt a törvényhozás korábban el­utasította, a Demokrata Párt pedig jelenlegi ■ San Francisco-i tanácskozásán el­fogadott programjában ve­szélyesnek minősítette. Reagan elnök megismétel­te, hogy a jövő héten kér­ni fogja a kongresszustól a nicaraguai ellenforradalmá- roknak nyújtandó segély megszavazását. Ezt, valamint a CIA által indított titkos akciók hivatalos támogatását a törvényhozás korábban el­vetette. * * * Magas szintű párt- és kormányküldöttségek, ne­ves politikai személyiségek érkeztek a világ több mint 30 országából Nicaraguába, a sandinista forradalom győzelmének 5. évfordulójá­ra Az ünnepségeken résztve­vő magyar delegációt Óvári Miklós, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára vezeti. A salvadori kormány ugyanakkor most először még protokolláris delegációt sem küldött Nicaraguába. Újabb tengeri célpontot támadtak az iraki repülök Újabb „nagy tengeri cél­pontot” semmisítettek meg az iráni olajkikötőtől, Hárg szigetétől délre. Egy magas rangú iraki katonai szemé­lyiség szerint a támadás után az iraki harci repülő­gépek épségben tértek vissza állomáshelyükre. Iraki szó- használatban a „nagy tenge­ri célpont” általában olajtar­tályhajót vagy más keres­kedelmi hajót jelent. A támadást más források­ból nem jelezték. Egy magas rangú iraki ka­tonatiszt újságíróknak teg­nap azt mondta, országa az Iránnal folytatott háború ki­törése, azaz 1980 szeptembere óta 170 hajót semmisített vagy rongált meg. Iraki helikopterek Bász- rától keletre iráni állásokat támadtak, élőerőben és hadi- technikában jelentős veszte­ségeket okozva az ellenfél­nek — adja hírül a tegnapi iraki hadiközlemény. Az irá­ni rádió ugyanakkor azt je­lentette, hogy az iráni tü­zérség szerdán iraki álláso­kat lőtt a front számos sza­kaszán. Köbben iraki erődít­ményeket romboltak le, szá­mos iraki katonát megöltek vagy megsebesítettek,

Next

/
Thumbnails
Contents