Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
1984. JÚLIUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jövőre újra ugyanitt Járőrben a kék-fehér autóval Szolgálat a végeken — Kevés az egy hét Fölsorakoznak a lovasok és segítőik Hatodik alkalommal ad ttthont Szolnok a katonai, atárőri és rendőri pálya ránt érdeklődő fiatalok tá- orának. Az elmúlt egy hét órán az ország tíz megyéjé- >ől érkezett mintegy száz- iúsz középiskolás és szak- lunkástanuló ismerkedett a egyveres testületek életé- el, feladataival. Az idén el- ő alkalommal lányok is észt vettek a tábor munkáiban. Tóth Zsuzsa, Vurom Irika és Jánosi Hajnalka Sal- ótarjánból érkeztek. — Én már második alka- >mmal vagyok ilyen táborán. rendőr szeretnék lenni — mondta Tóth Zsuzsa. — 'avaly Csopakon voltam. A zolnoki tábor számomra él- lényszerűbb, prográmjá- an gazdagabb. Megismer- edtünk a rendőrök munkáival, és járőröztünk a „kék- ;hér” autóval. Sok szabály- ilanságot tapasztaltunk a özutakon. Például egy Tra- antos nem állt meg a stop íblánál... háromszáz fontja bánta. — Számomra igazi élmény olt, hogy Farkas Bertalant özeiről láttam — veszi át szót Vurom Erika. — köz- ítlen. jó hangulatú előadóin űrbéli élményeiről mellt. Szabó Elek a miskolci. Kilón György Gimnázium har- ladikosa először van a szoloki táborban. — Több jelentkező közül ngém jelöltek. Katonatiszt veretnék lenni. Csütörtökön irtunk Békés megye határ- rkerületeiben. Megtetszett a /égeken” szolgálatot teljetők élete, munkája. Így lost nehéz a választás, tü- ;r, utász, repülős vagy ha- irőr legyek. — Ez a látogatás megerő- tette „régi elhatározásomat, Az érdeklődők egy csoportja és határőrnek jelentkezem, — mondja Bene Lajos, aki Leninvárosból érkezett. — Most leszek negyedikes gimnazista, pályaválasztás előtt állok. A bátyám és az unokatestvérem is katonatiszt, remélem nekem is sikerül. Cseh István határőr százados a battonyai őrsön teljesít szolgálatot: — Jók ezek a táborok, mert a pálya iránt érdeklődő fiatalok betekinthetnek a munkánkba, érzik a feladatok jelentőségét. A Pest megyeiek vezetője Páli Tivadar egyetértőén bó-. lint. — Így igaz. csak kevésnek tartom az egy hetet. Itt felkeltjük az érdeklődést, de a fiatalok kíváncsiságát az idő rövidsége miatt nem tudjuk kielégíteni. — A tábor résztvevőinek nyolcvan százaléka viszont az ifjú gárdában mór megismerkedett a fegyveres testületek munkájával — jegyzi meg Elek István, ő Sza- bolcs-Szatmár megyéből érkezett. — Nem hiszem, hogy ott kellene lemérni a munkánkat. hogy hányán jelentkeznek rendőrnek vagy katonának — összegzi a hallottakat Pataki Mihály főhadnagy, a tábor vezetője. — Célunk, hogy szemléletet, programokat adjunk, és a hétköznapi életben kendőzetlenül megmutassuk, miből is áll a rendőrség, katonaság, határőrség munkája. El akarjuk kerülni a későbbi csalódásokat. A jelentkezők ismerjék meg, tudják, hogyan válhatnak a fegyveres testületek tagjaivá, és mennyire felelősségteljes munkát választanak. A gazdag programok közül látványosságban is kiemelkedett a Forradalmi Rendőrezred tegnap megrendezett önvédelmi bemutatója, a dunakeszi kutyavezetőképző iskola programja és a határkők lovasbemutatója. A tüílíir ma véget ér. de jövőre is várja a katonai és rendőri pálya iránt érdeklődő fiatalokat. — n. t. — Az üdültetés kérdőjelei Most is megjelent a szokásos híradás: „Várják a vendégeket a SZOT-üdü- lők”. Felújításra ennyit, bővítésre annyit, új üdülők építésére meg amannyit költöttek, s persze valamennyi üdülőben minden eddiginél jobban gondoskodnak majd a vendégek szórakozásáról, kulturált időtöltésről. És várják a vendégeket a vállalatok, a szövetkezetek, a különböző intézmények üdülői is, nem tudni pontosan mennyi pénzért felújítva, kibővítve, korszerűsítve. Csak azt tudni, hogy a kedvezményes üdültetéssel kapcsolatos összes állami kiadás ma több mint négymilliárd forint, s ennek mindössze 22—23 százalékát térítik meg a beutaltak. De kik? Igaz-e, hogy a kedvezményes üdültetés egyfajta anyagi támogatós mindazoknak, akik a családi és az anyagi helyzetük miatt másként nem üdülhetnek? Reprezentatív vizsgálatok bizonyítják, hogy a kisjövedelműek meglehetősen nagy hányada nem jut hozzá a kedvezményes üdüléshez; az erre jogosító beutalók nagyobb részét a viszonylag magasabb jövedelműek kapják. Az olyan családok háromnegyed része, ahol a havi egy főre jutó jövedelem 1500 forintnál alacsonyabb, még soha nem jutott el ilyen üdülőbe; ahol pedig az egy főre jutő jövedelem 3000 és 4500 forint között mozog, ott a családok 41—43 százaléka kapott legalább egyszer beutaló jegyet az elmúlt öt évben. Visszájára fordult volna a szociálpolitikai jószándék? Ez sem ilyen egyértelmű. Az üdülési szokásokat és lehetőségeket nemcsak a mindenkori jövedelmi viszonyok motiválják. Az életformának eleve meghatározó szerepe van: például, hogy aktív dolgozóról, vagy nyugdíjasokról, gyermekes családokról vagy gyermektelenekről van- e szó? Az sem mellékes, hogy kinek mennyi az évi szabadsága, hogy milyenek a lakáskörülményei; kinek milyen az egészségi állapota, van-e nyaralója, telke, hétvégi háza, s mi több: évi szabadságát valóban pihenéssel óhajtja-e eltölteni, vagy az újabbkori — a többnyire az anyagi kényszer diktálta — szokásokhoz igazodva, a második gazdaság fogalomkörébe sorolható pénzkeresettel, jövedelemkiegészítéssel. Mindezek végiggondolása után is félő, hogy az üdültetési gyakorlat lényegében szembe került a szociálpolitika alapvető céljával. Ezért is fogalmazódnak meg különböző javaslatok, amelyek szerint a jelenleginél jóval differenciáltabb és a családi jövedelem nagyságához igazodó térítési díjrendszert kellene bevezetni. Csakhogy: a nominális bér, de még a kereset sem azonosítható a jövedelemmel; így aztán miként igazíthatok a térítési díjak az egy főre jutó családi jövedelemhez? Egy-egy beutaló átvétele előtt szaladgáljunk a tanácsra jövedelemigazolásért?. .. Egyáltalán: lehetséges a mai feltételek és körülmények között ennek központi szabályozása, rendezése? Aligha. A jövedelmi viszonyok, a család anyagi helyzete és életkörülményei szerinti differenciálást csak a közvetlen munkahelyeken végezhetik el —, ha lenne erre mód és lehetőség. De nincs. A térítési díjrendszer a jövedelmektől független: ugyanannyit fizet a betanított munkás, mint a nála jóval többet kereső kvalifikált szerszámkészítő, aki ráadásul esetleg „géemkázik” is... Elvileg. A gyakorlatban mégsem kell feltétlenül ugyanannyit fizetnie. A SZOT-ban ugyanis azt ajánlották, hogy a fix térítésű beutalójegy mellé — a szociális helyzettől függően — további kedvezményekre jogosító ingyenes utalványokat mellékelhet a helyi szakszervezet. Tavaly 20 ezer ilyen utalványt bocsátottak ki, illetve osztottak szét, s az egyes ágazati szakszervezetek is éltek a lehetőséggel. Ez kedvező fejlemény. A kedvezményes üdültetés másik nagy kérdése: miközben az üdülők évről évre több vendéget fogadhatnak és évről évre többen jutnak el az üdülőkbe, vajon miért csökken az üdülők —, s leginkább a vállalati és az intézményi üdülők — kihasználtsága? Aligha elképzelhető, hogy sokkal több az üdülő, mint a pihenni vágyó ember; hogy az igényekhez képest jóval nagyobb hálózatot sikerült létrehozni és nem kevés pénz árán fönntartani. Márpedig tény, hogy a vállalati, a szövetkezeti és az intézményi üdülők kihasználása alig éri el a 60 százalékot. A SZOT-üdülők fele egész évben nyitva tart, s még az időszakos üdülők is 9—10 csoportban fogadhatják 130—140 napon át a vendégeket. A vállalati időszakos üdülők — úgymond az igényekhez igazodva — mindössze 80—90 napig tartanak nyitva, vagyis hat turnust fogadhatnak csak. Ha nem így lenne, ha a SZOT-üdülők nyitvatartási rendjéhez igazodnának, akkor minden beruházás nélkül 150—200 ezer emberrel több juthatna kedvezményes üdüléshez. De nem juthat, mert az egyik helyen — különböző megfontolásokból — nem akarják, a másik helyen meg — megfelelő létesítmények híján — nem tudják széthúzni az üdülési szezont. Az egyik helyen esetleg főszezonban is vannak üres szobák, a másik helyen elő- és utóidényben is mennének az emberek, ha lenne hova. De nincs, mert az egyik vállalat nem segít a másikon. Miért is segítene, ha egyszer azt sem tudja, hogy kin segíthetne, s különben is: miért ajánlaná fel üres szobáit bárkinek, ha egyszer ebből semmi anyagi haszna nem származik? És egyáltalán: miért szervezné az efféle „vállalatközi” üdültetést? De miért nem szervezi más? Miért ne szervezhetnék például a SZOT- nál, ahol a legnagyobb gyakorlattal és tapasztalattal — s a jelek szerint nem rosz- szul — intézik a kedvezményes üdültetést? Ehhez persze az egész üdültetési rendszer gyökeres szervezeti reformjára lenne szükség, ami — az első pillantásra úgy tűnik — hátrányosan érintené az üdülőket fenntartó vállalatokat. De csak úgy tűnik. .. Mert a vállalatok mindig is panaszkodtak amiatt, hogy egyre több szociális terhet kell vállalniuk, s napjainkban egyre többen szabadulnának —, ha tehetnék — a legkülönbözőbb szociális intézményektől és tennivalóktól. Vértes Csaba Kánikulában Tegnap értük meg az idei nyár legmelegebb napját. em is lepődött meg senki a kávézóba félmeztelenül betérő indégen, vagy a Damjanich uszoda zsúfoltsága láttán. A porterünk által megörökített autószerelő sem a neki meg- okott olajtól akart a vízcsap mellett megszabadulni: hätte magát. Az uszodában persze nem mindenki hűsölhe- tt, a tűző napon mértnél is melegebb volt a strand büfében a kolbászos serpenyő mellett. Az irodákban is mű- idtek a ventillátorok. Akit tegnap nem hívott más kötelesség, víz mellé váróit. Sajnos az idén is vannak néhányon, akik a nagyme- jben elveszítik józan ítélőképességüket. A Zagyva vasúti djáról a folyóba ugrani készülő fiatalemberekhez hasonló átrak” sok munkát adnak kánikulában a vízirendőröknek, — nzs —
