Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
10 Hatalokról-fiataloknak 1984. JÚNIUS 30. A lányokat fölveszik, ugye? Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda 1984. január 1-én kibocsátotta az „Express Autostop” igazolványt, hogy könnyítsen az országjáró, túrázó fiatalok anyagi gondjain. Fél év telt el, vajon ismerik-e az igazolványt? Elfogadottabbá tette-e az autóstopot? A Szolnokról Debrecenbe vezető négyes főúton indultam el stopozni. Kisújszállásig, majd onnan Abádszaló- kig utaztam és vissza Szolnokra. Nyolc személygépkocsi állt meg, egy kivételével minden vezető magányos férfi volt. Annak az egynek a kivételével — ebben a kocsiban egy házaspár ült —, egyetlen vezető sem járult hozzá, hogy megírjam a nevét, esetleg a kocsija rendszámát. Az első kocsit — a zöld Zsigulit — nem intettem le. A vezetője, harmincéves, szőkésbarna, szolnoki fiatalember. látta, hogy Szajol felé gyalogolok az országúton. Megállt mellettem. — Jössz? — szólt ki a nyitott ablakon. Beszálltam. Elmondta, hogy Törökszentmiklósig megy. — Máskor is veszel föl stoposokat? *— kérdeztem, ha 'már így, első látásra te- geződünk. — Nem — felelte. — Akkor most miért álltái meg? Pedig én nem is intettem — Erre olyasmit mondott, hogy a lányokat általában fölveszik az autósok. — Miért? — érdeklődtem. — Egyet találhatsz — hangzott a tömör, de sokatmondód) válasz. Törökszentmiklós határában — miután több autó elment mellettem — a Karcagon lakó Szűcs Sándorék vettek föl fehér Skodájukba. — Nemigen szoktam megállni. — mondta Szűcs Sándor. — De maga olyan feltűnő volt egyedül az út szélén, kint, a városon túl. — Ismeri a stopos igazolványt? — Hallottam már róla, de még nem láttam. — Könnyebben fölvenné azt, aki igazolvánnyal a kezében integet? — Engem nem érdekel az igazolvány. A külsőt nézem. Felőlem akármilyen igazolványa lehet valakinek, ha koszos, ápolatlan... általában nem szoktam megállni. Az ember ugyanis azért megy valahová kocsival, mert siet, nem? Kisújszállástól egy füzesabonyi férfi vitt el Abádsza- lók határáig. — Csak a katonákat szoktam fölvenni, meg azt, aki pici gyerekkel van. De maga olyan ijedten nézett az előttem haladó kocsi után, amelyik nem állt meg az intésére, hogy én megálltam. ö is egyetértett azzal, hogy nem az igazolvány számít az autósoknak. „A zsíros hajú, rosszul öltözött stoposoknak senki nem áll meg szívesen” — mondta. Abádszalóktól Szolnokig három és fél óra hosszáig jöttem. Félórákat álltam ott az út szélén úgy, hogy egyetlen kocsi sem jött arra. Előttem békésen kéklett az országút, mögöttem búzatáblát ringatott a szél, az akácok pihentető árnyékot adtak, és sehol egy lélek, sehol egy autó. Mire Kenderesre értem, alig álltam a lábamon a fáradtságtól, az éhségtől, a szomjúságtól. Ha igazi stopos lettem volna, akkor meg- hasonlok önmagámmal, és egy álltó helyemben megfogadom, hogy ezentúl csak vonattal és autóbusszal utazom. — Én soha nem nézem azt, hogy van igazolvány vagy nincs — mondta az a pesti vízvezetékszerelő, aki Kenderestől hozott Szolnokig. — Nem is érdekel ez az egész. — De az igazolvány tulajdonosa sorsjegyet ad az autósnak. — Nem kell nekem a sorsjegy. Van elég papírom otthon, minek még egy? — Hátha nyer a sorsjegygyei egy autót, — mondtam, erre legyintett. Útközben stoposokkal is találkoztam. Többnyire far- memadrágos, hosszú hajú fiatalok voltak. Igazolvány nélkül. — Eddig 34 igazolványt vettek meg a megyében — mondta Tóth Sándor, az Express megyei kirendeltségének vezetője. — Miért ilyen Jceveset? — Szerintem az , igazolvány jó lehetőség, amivel nem élnek a fiatalok. Az Express azért bocsátotta ki az igazolványokat — egyébként a gondolatot a KISZ KB is támogatta —, hogy szervezetté, biztonságosabbá tegyék ezt az utazási formát. — Milyen biztonságot nyújt az igazolvány? — Az igazolvány — az Állami Biztosítóval kötött szerződés értelmében — biztosítási kötvény is, a gépkocsi tulajdonosát a baleset esetén megkíméli az anyagi, a jogi vitáktól. A sorsjegy száma alapján a stopos személyazonosságát utólag is meg lehet állapítani, ha valamilyen kárt okozott a vezetőnek. Az igazolvány elterjedését azonban sok dolog akadályozza, az egyik az, hogy sok autós és stopos nincs tisztában az előnyeivel, hallottak már róla, de nem ismerik, reklámra viszont kevés pénzük van. Hogy mit gondolnak az emberek a stoposokról, ezeknek a véleményeknek nagyon széles skáláját ismertem meg a néhány órás utazás során. A pesti vízvezetékszerelő például azt sem tudta, ki vagyok, honnan jövök, miért stopolok, de amikor Törökszentmiklóson megállt egy kávéra, engem is meghívott. Jó lett volna ismerni azoknak a véleményét is, akik elhajtottak mellettem. A nézésükből, az arckifejezésükből azonban olvasni lehetett. Volt, aki megvetéssel, büszkén hajtott el mellettem, mások szemtelenül végigmértek, volt, aki szájtátva bámult, volt, aki levegőnek nézett. Paulina Éva Építőtábor ’84 Az idén 27. alkalommal nyitották meg kapuikat a KISZ építőtáborok. A nyáron 13 táborhelyen 25 turnusban kétezerháromszáz megyei diák tölti a szünidő egy részét munkával. Képeink a bodakajtori építőtáborban készültek, ahol jelenleg négyszáz Szolnok megyei közép- iskolás dolgozik. Meggyszedés közben Vége a munkaidőnek Fotó: D. G. Még egyszer az Eddáról, az Edda-könyvröI Felvételünk a búcsúkoncertről készült. Hogyan tovább? Sok-sok huzavona után — csaknem egyévi késéssel mégiscsak a boltokba került az Edda-könyv. A legendás vidéki zenekar azóta már „elhalálozott”, de a könyv kegyelettel megőrzi emlékét. Köszönhető ez az egykori egri vízipólósnak, ma kitűnő újságírónak (sportújságírónak!): Riskó Gézának. — Miért várt eddig nyomdafestékre a könyv? — Ha elmarad egy koncert, ezt többnyire úgy szokták mondani: technikai okokból. Maradjunk ennyiben. — Jó. de az is érdekelne, miért foglalkozott ezzel a zenekarral olyan kitartóan? — A rockban az Edda Művek olyan sikereket ért el, ami engem megdöbbentett. Sokáig én is vidéken éltem —, többek között Egerben is — de a vidék és a főváros közti falakat elementáris erővel ledönteni, igazán tiszteletet parancsoló dolog. Példa se igen volt még rá. Csóró zenekarként hogyan tudott felemelkedni, és az ország első zenekarává válni — mert az volt sokáig! — figyelemre méltó teljesítmény. Erről szól a könyv. — S még miről? — Hangsúlyozni szeretném, hogy nemcsak az Edda- rajongóknak írtam, mások is találnak benne megszívlelendőt és követésre méltót. A gondolat egyébként már 1981-ben foglalkoztatott, de eddig kellett várni... — Érdekes lehet még a könyv a zenekar felbomlása után is? — Bízom benne, hogy sok újat elmond a fiúkról, de másokról is. A legenda tovább él, s a negyedik, búcsúnagylemez, amely javarészt a zárókoncert anyagából készült. talán újból feléleszti az Edda-tüzeket! — Kiről ír legközelebb? — Pege Aladárról. Most fejeztem be a könyvet, és nemsokára napvilágot lát. Egyébként számomra az Ed- da-történet még nem ért véget... T. L. If meggy, then Abádszalók A címben szereplő — sokak számára érthetetlen szavak a számítástechnikában jártas olvasónak nem jelentenek nehézséget. Éppúgy megértik a számítógépek. Az if.. .then az ő nyelvükről lefordítva annyit tesz: ha... akkor. Ilyen, és ehhez hasonló kifejezéseket ütögetnek manapság az abádsza- lóki művelődési ház pinceklubjában a sorba állított számítógépek billentyűin a nagyközségben építőtáborozó győrj diákok. A középiskolások délelőtt a Lenin Tsz-ben meggyet szednek, s a kellemes, de nem túl izgalmas munka után rohannak, hogy magukhoz vegyék szellemi táplálékukat, „társalogjanak” egy röpke órát az automatával. Hiszen sokkal többre nincs mód, a társak türelmetlenül várják, mikor kerül rájuk a sor. A gépeket a diákok győri iskoláikból hozták magukkal, s bár mindössze egy-két tanévben használhatták, megtanultak a nyelvükön, s ma már egyenrangú partnerei a gyorsan dolgozó, precíz, de önmagában „buta” gépeknek. Még használják a szakkönyveket, tapasztaltabb társaiktól segítséget is kérnek, de a kisérletezés öröme újra és újra az elrontott program kijavítására készteti őket. Így aztán az öt monitoron sorba jelennek meg a különböző ábrák. A bonyolult programozás eredményeként — melyet csak „beavatott” érthet meg — sakktáblához, zászlóhoz hasonló alakzatok hozzák lázba a fiúkat. Egy-egy érdekes képnél zsivaj fut végig a termen, dicsérik a program készítőjét. Az ügyesebbek játékokat, logikai és ügyességi műsorokat állítanak össze. Mindenki dolgozik, a fiúk komolyan veszik tevékenységüket. Látszik az arcukon, nem teher számukra a tanulás. Lelkesen magyarázzák: a masinákat ők hozták, mert ez egy számítástechnika építőtábor. Így még a hűvösebb időt, sőt a szúnyogokat iá könnyebben viselik el. Pedig Abádszalók kínál érdekes programokat. A tározón fürödni lehet, a községi KISZ- bizottság a táborozok rendelkezésére bocsátotta nemrég beszerzett kenuit, ezeket a fiatalok többsége már ki is próbálta. A sport, a szórakozás azonban nem akadálya a számítógépes munkának. Erre is megtanította a gimnazistákat az automata: jó időbeosztással mindenre van lehetőség. Ezen kívül persze segíti a logikus gondolkodást, megköveteli a pontosságot, s talán még a meggyszedéshez is kedvet ad. A diákoknak mindenesetre a meggy is, a kísérletezés is emlékezetessé teszi az idei építőtábort, s az utolsó napon talán megjelenik a monitoron a furcsa, összvér felárat: if meggy, then Abádszalók. — szí —
