Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
1984. JÚNIUS 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Új szemlélethez új módszerek Rajzolás helyett rajzi megismerés Beszélgetés Szabó Bélával, a Ságvári körúti iskola pedagógusava! Köztudott, hogy a pedagóguspálya nehéz, az élet nap mint nap újabb feladatok elé állítja azokat, akik a jövő nemzedékének nevelését, formálását tűzték ki célul maguk elé. Valóban a tanítványok számára példaképpé válni, a tudományok iránti vonzalmat, a művészetekre való fogékonyságot felébreszteni és kiépíteni a leg- ifjabbakban, nem egyszerű feladat. És nem is minden pedagógusnak adatik meg. Leginkább csak azoknak, akik munkájukat a legnemesebb értelemben hivatásnak tekintik. Közéjük tartozik Szabó Béla, a szolnoki Ságvári kör. úti Általános Iskola tanára, aki 1974-ben végzett a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, majd Egerben rajztanári oklevelet szerzett, s hat éve van a „rajzos” pályán. A tanítás mellett verseket ír, plaketteket készít, kiállításokat rendez, és vezeti a Szolnok megyei Fiatal Alkotók Klubját. Embersége, tudása, szerénysége, sokoldalúsága és a tanításban alkalmazott újszerű módszerei arra ösztönzik az érdeklődőt, faggatódzék: hogyan, miképpen válhat jó pedagógus valakiből? — Szerintem ennek több összetevője van. Egyrészt jellembeli tulajdonságok — mint pl. gyermekszeretet, mesterségbeli tudás, következetesség, türelem, a példaadás és háttérbe húzódni tudás képessége, másrészt anyagi és tárgyi feltételek megléte vagy hiánya befolyásolja a pedagógusról kialakított képet. Ha valaki jó pedagógus, akkor valójában az említett feltételek teszik" lehetővé a sikerélményt, ami nagyon fontos gyermeknek és pedagógusnak egyaránt, mivel csak így tudunk teljes értékű munkát végezni. Hiánya esetén se- kélyes látszateredmények születnek. Pedig az iskolában a legnagyobb az egymásrautaltság, munkánk sikere kettőnkön múlik: tanárnak és diáknak együtt kell indulni a felfedező útra. A kérdéssel kapcsolatban fölvetődik még egy gond: egyre gyakrabban találkozunk érdektelenséggel — ,,a mindegy milyen jegyet viszek haza” felfogással. Nehéz ellene tenni, mert ebben sokféle más társadalmi jellegű tényező játszik szerepet. — Pályakezdése óta oktatási rendszerünkben gyökeres változások történtek. Milyen új feladatokat jelentett ez a rajz tanításában? — A régi tanterv 28 évig volt érvényben. Ennek az volt a lényege, hogy a természettudományos szaktárgyak ellenpólusaiként úgynevezett készségtárgyakat neveztek ki. így a rajzot is készségtárgyként kezelte szülő, pedagógus, igazgató, gyerek. Az döntött ugyanis, hogy a síkba préselt térfor- máKat milyen kézügyességgel rajzolta papírra a tanuló. Nem volt lehetőség az önkifejezésre. Feladatot adott, melynek egyetlen megoldása létezett. Az új tanterv már tágabb lehetőségeket nyújt, nagyobb nevelői szabadságot .biztosít. A feladatok helyett problémákat vet fél, melyeknek megoldásához több úton közelíthetünk. Most válik nyilvánvalóvá, hogy miért nem készségtárgy a rajz. Rajzi megismerésre tanítunk: és nem rajzolni! Elmélyedt vizsgálattal, gyöt- relmes munkával gondolkodhatunk, kapcsolatokat, viszonylatokat keresünk, és nem a kézügyességre összpontosítunk. A rajz is azon kevés tantárgyak közé tartozik, mely lehetőséget ad a gyermeknek, hogy térképet készítsen, konstruáljon, működést. folyamatot magyarázzon. — Az új tanterv adta lehetőségeket figyelembe véve milyen módszert alkalmaz? — Feladatsorokban gondolkodom, mivel egy-egy témát több, egymás után következő tanítási órán dolgozunk föl. Ennek előnye, hogy az anyagot vagy modellt a gyerekek kellő alapossággal vizsgálják, és ennek során különböző helyzetek adódhatnak. De ez a jó, mert így differenciált eredményeket kapunk. — Manapság sokat beszélnek a pedagóguspálya nehézségeiről, az erkölcsi anyagi elismerés hiányáról. Ha újra kezdhetné, újra e pálya mellett döntene? — Ezen a pályán még bőven van tennivaló, és szeretek ott lenni, ahol szükség van a munkámra. A rajz tanítása hivatásom és szakmám becsületét vallani kötelességem. A vizuális nyelv minden más1 nyelvnél jobban terjeszti az ismereteket. Gondoljunk a japán közmondásra : többet tudsz a dologról, amit. egyszer láttál, mintha tízszer hallottál róla. Nem véletlenül említem Japánt. Ennek az országnak pedagógiájában a vizualitás viszi a fő szerepet. Tárgyaik finom eleganciájukkal hívják fel magukra a világ figyelmét. A rajz magas szintű oktatása, illetve a vizuális nevelés náluk alapvető kérdés. Ami a rajzórán történik, az az értelem magas fokát feltételezi. Ezt kellene nálunk is tudatosítani. Amíg azonban ezt belátja igazgató, pedagógus, szülő és gyerek, sok idő eltelik. Hogy mennyi? Az a Szabó Bélához hasonló pedagógusokon is nagy mértékben múlik. Nagy Tibor Nemzetközi kórusverseny Debrecenben Az idén ismét megrendezik Debrecenben a már egész Európa egyik legrangosabb zenei eseménynek számító Bartók Béla nemzetközi kóu rujsversenyt. A július 9. és 15. között megrendezésre ke. rülő kórusversenyre 26 külföldi és 26 haíziai énnekkart várnak. A külföldi kórusok 16 országból érkeznek. A, benevezett énekkarok gyermeke, ifjúsági női, ifjúsági vegyes-, női, férfi-, vegyes- és kamarakórus kategóriában mérik össze tudásukat. A korábbi évek hagyományait követve a versenyek mellett az idén is tartanak folklór- bemutatókat hazai és külföldi énekesek közreműködésével. A kórusverseny rendező bizottsága az idén első ízben versenyt hirdetett a nemzetközi találkozó nagydíjáért. Csak az: egyes kategóriák győztesei pályázhatnak rá. A teljesítményüket 15 tagú nemzetközi zsűri értékeli. A kórusverseny július 9-én, délután öt órakor a résztvevő énekkarok felvonulásával kezdődik Debrecen- ben. A megnyitó ünnepség félórával kjésőhb a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti parkban lesz. A hasonló énekkari ünnepségeknek már régi hagyományai vannak a Hajdú-Bi- har1 megyeszékhelyen. 1470- ben, Maróthi György .vezetésével, ebben a városban alakult meg hazánk első többszólamú kórusa, a Kollégiumi Kántus. Ugyancsak Debrecen adott otthont az első országos dalárdaünnep- )>égnek:j e nevezetes zenei eseményen a dalosok összevont kárát Erkel Ferenc vezényelte. Tizennégy év múlva ismét emlékezetes országos dalostalálkozó színhelye volt az alföldi város: erre az alkalomra Petőfi versére Liszt Ferenc komponált kórusművet, A Tisza birodalmában Dél-alföldi mesék gyűjteménye A Móra Ferenc Könyvkiadó „Hetedhét Magyarország” című új népmese sorozatának kötetei egy-egy magyar tájegység legszebb, legjellemzőbb meséit mutatják be. Elsőként a itiszatáji, délalföldi emberek csodavilága nyílik ki az olvasó előtt, a környék jó ismerőjének, Tóth Bélának válogatásában. A Legeltetés a három sárkány pusztáján című gyűjtemény több mint félszáz meséje ismerősként köszönti azt is, aki sohasem járt ezen a vidéken. Hisz bármelyik történetbe fogunk bele, rögtön otthonosan érezhetjük magunkat. A mesék hőse a sárkányokat legyőző szegény fiú, a királylány kezét elnyerő eszes legény, a jószívű lány, de fölbukkan a ravasz róka, az igazságos' Mátyás király. A kultúra demokratizmusa II szórakoztatás is művészet A kultúra a kulturális termék, a művészeti alkotás pusztán tanító-nevelő funkcióval nem létezhet. A kultúra, a művészet minden termékének a befogadónak valami olyan élményt is kell nyújtania, amely meghatározó és emlékeztető módon szórakoztatja, kielégíti, lefoglalja az embert. Ezért igaz a régi közhely: minden műfajnak megvan a maga létjogosultsága, csak az unalmasnak nincs. A kulturálódás igénye tehát szorosan összetartozik a szórakozással, és ha erről mégis elfeledkezünk, annak valószínűleg történeti okai vannak. Amikor a kapitalizmus hajnalán kiderült, hogy bizonyos típusú műfajok — például a könnyebben emészthetek —- szélesebb tömegeket mozgatnak meg. s ezáltal nagyobb anyagi bevételt tesznek lehetővé, mint más — esetleg valami műveltséget igénylő — műfajok, akkor természetesen megszületett az autonóm művészet (és népművészet) mellett a szórakoztatóipar. Csakhogy a művészet bármelyik ága a saját maga törvényszerűségeinek kell hogy megfeleljen, úgy a szórakoztatást sem lehet egyéb dolgokhoz hasonlítani, csak önmaga lehetőségeihez, kialakult belső törvényszerűségeihez. A szórakoztató művészet világában is vannak kiemelkedő, középszerű és gyenge művek és művészek. Legföljebb talán ez a művészeti ág jobban ki van szolgáltatva a változó divatnak és változó értékítéletnek, mint egyéb, esztétikailag kimunkáltabb műfajok. Noha manapság azt kezdjük érzékelni, hogy bizonyos rögzített emlékek — például a kabaré vagy a sanzon világából — milyen hódítóak ma is. és nemcsak valamiféle nosztalgia miatt, hanem elsősorban pontos, eszközeikkel sajátosan pontos korrajzuk miatt. Egy-egy ilyen kis dalocska sokszor pontosabban tükröz vissza egy történelmi korszakot, mint számos nagy apparátusú tudós előadás. Mert amíg ez utóbbiakban eszünkkel értékelhető körképet kapunk, amabban érzékelhetjük is a kor szellemét. A szórakoztatás tehát önálló művészeti ág, amelynek az a hatalmas csapdája, hogy leginkább hajlamos a társadalmat érdeklő mellékes kérdések feldolgozására, kevésbé súlyos, de pillanatnyilag érdekes tárgyalására, ami persze nem jelenti azt, hogy kiváló kabaré- és egyéb szórakoztató művészek ne érintették volna az egyes korok leglényegesebb kérdéseit, hiszen arra is tudunk példát, amikor éppen csak a kabaré territóriumán jelentkezhettek — burkolt formában — a politika, az élet legfontosabb kérdései. De általánosabb jelenség, hogy a szórakoztatók nem a lényegi kérdésekkel, hanem a lényegtelennel töltik föl magukat. Ezért alakulhat ki a szórakoztatás és az igénytelenség összetartozó kettőse, és ez vezethet egy olyan sznob .vagy arisztokratikus szemlélethez, amely kizárólagosan csak az autonóm művészeteket vagy legfeljebb a népművészetet tekinti kulturált szórakozásnak. Ismerjük a munkában elfáradt. kikapcsolódni vágyó ember modelljét (hiszen mindnyájan megfelelünk ennek), aki: valamilyen módon aktív pihenésre is vágyik, és természetének, ta- nultságának, lehetőségeinek megfelelően keresi azt a szórakozási formát, amely őt kielégíti. Ez a keresztrejtvényfejtéstől a bármilyen rendű és rangú olvasmányanyagon keresztül a színházon, hangversenyen, kabarén át egészen a bárokig terjedhet. És ez természetes igény, állapot és helyzet, amelyet nem szűkíteni kell a magas kultúra előkelő diktatúrájával, hanem sokféle lehetőség megteremtésével bővíteni; amikor is a választás zavara jelezné a gazdagságot. Itt különösen figyelemreméltó a rádió és főleg a televízió jelenléte. Azzal, hogy életünk természetes részei lettek, össztársadalmivá fokozódhatott például az a játékigény, amely minden egyes emberben korábban is természetesen megvolt. A ..homo ludens” így egyénből tömegszervezetté vált, amely a tévé képernyőjén a különböző vetélkedők kapcsán egy azonos gondolatkör, műveltségmorzsa irányába visz egyszerre sok százezer emberi agyat. Félelmetes, hogy egy játékvezetői tévedés vagy bizonytalanság másnap fontosabb téma az országban, mint akármilyen rangú kül- vagy belpolitikai esemény. Hazánkban ma a kulturálódás, a kultúra minden ága hozzáférhető minden ember számárp. Ezzel szemben a szórakoztatás intézményhálózata és művészei már korántsem ilyen teljességgel nyújtják azt, amit nyújtani kellene, mert a szórakozás nem minden ága közelíthető meg minden magyar állampolgár számára. És ennek nem elsősorban anyagi okai vannak (néha az is, mert egy-egy színház némely, csak szórakoztatónak minősített produkcióját olyan felemelt áron kínálja, hogy azt valóban nem mindenki engedheti meg magának, mégis ezekre a produkciókra nem lehet jegyet kapni, csak sokszor féléves várakozással), hanem inkább szervezési okai. A televízió aktív jelenléte többek között kiváltotta az emberek fokozottabb érdeklődését az élő műsorok iránt- és ez különösen jó igény, hiszen a személyes találkozás valósága mélyebb, tartalmasabb élményt jelenthet az elektronikus közvetítésnél. E vonatkozásban a haknit szoktuk általában bírálni. Csakhogy különböző szociológiai és egyéb kutatások (gondolunk a Művelődéskutató Intézet kiváló tanulmányaira) bebizonyították, hogy az államilag szervezett szórakoztató műsorokra éppúgy a fantáziahiány, a középszer, a szegényes műsorkínálat a jellemző, mint a szórakoztató műsorok egészére. A szórakoztatás művészet, éspedig nem is könnyű művészet. Éppen ezért lenne fontos az a társadalmi ellenőrzés, mely a többi művészeti ágat követi, és amelyet a művészet világában kritikának neveznek. Dehát iskola vagy pódium sincs, ahol a szórakoztató műfajokból élő művész valamit tanulhatna, mint ahogy továbbképzési lehetősége sincs annak, aki erre a hivatásra adta a fejét. Mert kiváló művészek működnek ebben a műfajban, de többségük más területen szerzett hírnevet, s mert nyilvános bírálat, minősítés, dicséret nem érte, tudajdonképpen értékét vagy értéktelenségét sem tudjuk igazából. Egy biztos a szórakozás elválaszthatatlan a kulturálódástól, s a kettő együtt elválaszthatatlan életünktől. Ami azt jelenti, hogy mindenkinek szíve joga, hogy maga határozza meg, mi az, ami neki a szórakozás nevű aktív pihenéshez szükséges. És mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy minél több lehetőségből választhasson. E kettő együtt — a választás lehetősége és a lehetőségek gazdagsága —■ a kultúra demokratizmusának természetes alapja. — SZM — Illedelmesen bemutatkozik, majd végigkérdezi a szorzótáblát, mennyi kétszer ki. lene, nyolcszor hat... Ha jól válaszol a tanuló, dicséretet kap tőle. Hogy kitől? Hát az 1983-ban „az év emberének” megválasztott számítógéptől. A karcagi mezőgazdasági szakközépiskola az elsők között bekapcsolódott az oktatási intézmények országos számítógép-programjába, s itt is akár az „iskola emberének” nevezhetnék a HT—1080Z és a Sinclair ZX—Sprectum típusú készülékeket — olyannyira népszerűek a diákok körében. Egy éve működik a Tóth Imre és Zsolt íjászló tanárok vezette két szakkör, amelynek tagjai eddig elsajátították a számítástechnika alapnyelvét, a basic.ot, a két gép „nyelvejárásá- ban.” A foglalkozásokon a szakkör tagjai nemcsak matematikai feladatokat táplálnak be a mágneskazettákra, s oldanak meg a visszakérdezéskor, hanem logikai, tenisz, és más játékprogramokat is készítenek. Fotó: N. Zs.
