Szolnok Megyei Néplap, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
6 Nemzetközi körkép 1984. MÁJUS 19. Namíbia: Újabb diplomáciai erőpróba őrültség lenne most azt találgatni, hogy mikor és hol lesz újabb tárgyalás — mondta fáradt arccal Kenneth Kaunda zambiai elnök azután, hogy Lusakában teljes kudarccal végződött a pretoriai . rendszer és a SWAPO felszabadítási szervezet képviselőinek tanácskozása Namíbia jövőjéről. Eredmény nélkül tárgyalt a zambiai államfő az elmúlt hét végén húsz órán keresztül, szünet nélkül, a dél-afrikaiakkal, a namíbiai bábpártok küldötteivel és a SWAPO-val; hiú ábrándnak Oizonyult az áttörés a namíbiai rendezés ügyében. Nyilvánvaló, hogy a délnyugat-afrikai országot törvénytelenül megszállva tartó pretoriai rendszernek egyáltalán nem sürgős Namíbia függetlenné válása. A Botha- kormány a lusakai találkozó létrejöttét — a jelek szerint — elsősorban azért támogatta hogy a nemzetközi színtéren elfogadhatóbbá tegye namíbiai szövetségeseit, az úgynevezett belső pártokat. Pretoriában tudják, hogy előbb-utóbb, a nemzetközi nyomás miatt, engedni kell Namíbia dolgában. A SWAPO és a dél-afrikai vezetés között a leglényegesebb ellentét az, hogy Pretoria és namíbiai szövetségesei még a választások előtt meg akarják fogalmaztatni a független Namíbia alkotmányát. Az ENSZ rendezési terve szerint viszont a választások győztesének — ez minden valószínűség szerint a SWAPO lesz —. azaz a többség képviselője lenne jogosult, hogy — az alkot- mányozói nemzetgyűlésben szerzett többsége birtokában — döntsön az alaptörvény tartalmáról. A kudarcot vallott lusakai konferencián a „belső pártok” pretoriai képviselőik segítségével elsősorban azért igyekeztek, hogy valamiképpen kierőszakolják az ENSZ rendezési terve megváltoztatásának elfogadtatását. A SWAPO ezt határozottan elutasította. A felszabadítási szervezet, amely 1966 óta folytat fegyveres harcot a megszálló dél-afrikaiak ellen, nincs abban a helyzetben, hogy kockázatos engedményeket tegyen. A SWAPO ugyanakkor kész azonnal tűzszünetet kötni a pretoriai rendszerrel a Biztonsági Tanács 1978-as. 485-ös határozatának megfelelően. Ez elől a Botha-kormány azzal tér ki, hogy tűzszünetre „nincs szükség Dél-Afrika soha nem üzent hadat a SWAPO- nak, mindössze védelmezi Namíbia területét a külső támadástól”. Pretoria képviselői Lusakában is előhozakodtak az Angolában állomásozó kubai egységek kivonásának követelésével, mert tudják, hogy ezzel fékezhetik a namíbiai rendezési folyamatot. Ez a követelés „övün aluli ütés” a SWAPO-ra. hiszen a felszabadítási szervezet nem tud és nem is akar beleszólni Namíbia északi szomszédja, Angola bel- ügyeibe. Az 1981-es genfi Namí- bia-konferenciához hasonlóan, most is bebizonyosodott, hogy a SWAPO ellenfelei a diplomáciai színtéren csakis az időhúzásra te? rekszenek. Pedig az idő nem dolgozik feltétlenül nekik. Ezt támasztja alá az is, hogy a SWAPO Lusakába érkezett küldöttségének tagja volt több olyan politikus is, akik hónapokkal ezelőtt még a belső pártok egyiké- hez-másikához tartoztak, de megelégelték a dél-afrikai érdekek kiszolgálását és átálltak a felszabadító szervezethez. A lusakai tanácskozás kezdetén a „belső pártok” ingerülten követelték, hogy a SWAPO küldöttségéből távozzanak ezek a személyek. A SWAPO nagyvonalúan eleget tett ennek a követelésnek. K. J. Fülöp-szigeti kérdőjelek Tüntetés Manilában a jelenlegi vezetés ellen Veterán hírügynökségi rókák egyetértenek abban, hogy a világ parlamenti választásainak hosszú történetében is párját ritkítja az egymásnak ellentmondó és zavaros híreknek az a tarka kavargása, amely most a távoli Fülöp-szigetekről érkezik. Ez a megállapítás egyformán vonatkozik a választások előzményeire, magára a szavazásra és — nem utolsósorban — az eredmények összeszámlálására. Menjünk sorjában, kezdjük az előzményekkel. A világnak volt oka rá, hogy alaposan odafigyeljen a hétezer sziget országára. A valaha oly népszerű Ferdinand Marcos elnök, a Japánellenes partizánharc hőse, később bizonyos reformtörekvések hirdetője csaknem másfél évtizede akkor vezette be a rendkívüli állapotot — az alkotmány betűje és szelleme szerint igencsak vitathatóan — amikor Be- nigno Aquino szenátor személyében ellenfél nőtt ki a megosztott ellenzék soraiból. Az elnök börtönbe vettette a szenátort, s áttért arra, hogy rendeletekkel kormányozzon. Népszerűségéből egy ideig még futotta, de amikor a hetvenes évek derekán ezt az országot is elérte a világgazdasági válság, a rendszer nehézségei egyszerre nőttek a fogoly Aquino glóriájával. Marcos gyógykezelésre Amerikába engedte ellenfelét, akit tavaly augusztus 21-én, a manilai repülőtéren, visz- szatérésekor, máig sem tisztázott körülmények között, de sejthető motívumok alapján. megöltek. A szenátor halálában is legalább annyira elmélyítette a rezsim krízisét, mint életében: miután látványosan megdőltek a kormánynak a merénylettel kapcsolatos állításai, a fokozódó gazdasági nehézségek újabb és újabb olajat jelentettek az elégedetlenség tüzére. Az ország külföldi adóssága elérte a huszonöt milliárd dollárt és ráadásul a háromszázötven nagy hitelező (valamint az IMF, a Nemzetközi Valuta Alap) az Aquino- gyilkosságot követően megszigorította az újabb kölcsönök gazdasági és politikai feltételeit. Egymást követték a véres tüntetések a városokban, a délen nőtt a muzulmán szeiparatisták. országos viszonylatban pedig az NPA nevű szélsőjobboldali gerillamozgalom tevékenysége. Ebben a közegben terjedtek el és tartják magúkat a Marcos egészségi állapotának megrendüléséről szóló hírek. Ilyen körülmények között érthető érdeklődéssel várta a világ a parlamenti választásokat, amelyről nyilvánvaló volt, hogy a rendszer szakítópróbája lesz. A két és fél hónapos kampány során az összecsapások négyszáz áldozatot követeltek és közülük kilencven a szavazást' megelőző napokban vesztette életét. Az elnök „Mozgalom az új társadalomért” nevű tömörülése eddig óriási többséget élvezett a manilai parlamentben; a kérdés az volt — és egyelőre az is maradt — változik-e ez az arány. A jelek szerint igen. A huszonötmillió regisztrált szavazónak mintegy hetven százaléka járult az urnákhoz, hogy döntsön a kétszáz tagú nemzetgyűlés száznyolcvanhárom mandátumának sorsáról (tizenhét képviselőt az elnök nevez ki). A szavazásra hétfőn került sor és a Malacanang-palota. az elnöki rezidencia keddre ígért végeredményt. Ahogy azonban befutottak (főleg a nagyvárosi körzetekből) az ellenzék előretöréséről szóló hírek, Laurel ellenzéki vezér fogalmazása szerint „a szavazatszámlálás hirtelen lelassult, valószínűleg azért, hogy a kabinet kozmetikázhassa az eredményt” ... Bármi lesz is a végeredmény. a közeljövő alighanem két döntő tényezőtől függ. Az egyik a vezérkari főnök által vezetett hadsereg amely aligha tűrne el egy igazi ellenzéki földcsuszamlást. ■ A másik kérdőjel: hogyan reagál a fejleményekre az a Washington, amely ebben az országban működteti- a térség két legnagyobb katonai támaszpontját. Harmat Endre Összeállította: Constantin Lajos SSL Ingerült barátok Jobban tennék amerikai szövetségeseink, ha nem bonyolódnának hamis változatok keresgélésébe. Ez, a kesernyés, figyelmeztető, s főleg aggódó, de mindenképpen szemrehányást és- belső feszültséget visszhangzó mondat a nyugatnémet külügyminiszter szájából hangzott el. Milyen vál tozat keresésitől igyekszik óvni Washingtont, erre had térjünk vissza később; egyelőre állapítsunk meg annyit, hogy e bizonyos szövetségesek — nevezetesen az Egyesült Államok és Nyu- giait-Európa — viszonyában az utóbbi idők valami különös és kölcsönös ingerültséget hozlak. Viták közöttük, igaz, mindig voltak, de most sűrűbbé, mélyrehatóbbakká váltak, már-már a NATO-nak á létéről, illetve gyökeres átalakulásának előjeleiről beszélnek. Bírálatok, tiltakozások Említsünk néhány példát. Nemi kis politikai vihart kavart a nyugati szövetségi rendszerbein. Craxi olasz miniszterelnök javaslata az eurórakéták befagyasztásáról és a keLet-nyugati tárgyalások előfeltételeik nélküli folytatásáról. Az indítvány nyomán. megélénkülitek a viták a nyugaJttjeurópai rakéta-telepítésekkel kapcsolatban az érdekelt kormányok között is. Az űrben elhelyezendő ra- kétaeühárító fegyverrendszer amerikai tervéit a nyugatnémet hadügyminiszter egyértelműen és főleg nyilvánosán bírálta. Kétségét fejezte ki, hogy az ilyen védelem egyáltalán hatékony lehet, majd kifejtette: maga a kivitelezés kísérlete is új, példátlan fegy- v érkezési (vßijsenyhez vezet, amelynek során Nyu@a|t-Euró- pa edlszakadhait Amerikától, a NATO kettéválhat és meg- bomolhat a kelet-nyugati egyensúly. (Mint hírlik, e kifogásokat az atlanti miniszterek zárt ülésén angol kollégája! is osztotta.) Régóta nem küldtek konzervatív kormányok ilyen élesen fogalmazott megállapításokat a nagy szövetséges címére. Nyugat-Európa szinte valamennyi kormánya tiltakozik az egyébként hallatlanul költséges és nagyszabású terv ellen. Tartanak olyan, újabb tíz—húsz éves fegyverkezési versenytől, amelyet ők már követni sem tudnak, s csak a két nagyhatalom további elhidegüléséből származó hátrányok és veszélyek sújtanák őket. Másodszor: lelki szemeik előtt felrémlik olyan (ma még eléggé fantasztikusnak tűnő) állapot, amelyben az Egyesült Államok és a Szovjetunió kialakított egy-egy ilyen „szuperdolgot”, s ők mellékszereplőkké válnak. Végül beleszól az üzlet is ebbe az aggodalomba: az Egyesült Államok technológiai fölénye a nemzetközi versenyben behozhatatlanná válna. Az első ember Holdra szállásiát Amerikában tizenhét- ezer tudós és technikus készítette elő, az ennél is sokkal nagyobb szabású vállalkozási, az „űrháborús” elektronikus rendszer kiépítésié olyan tudományos és technológiai lendületet adna az amerikaiaknak, amellyel messze maguk mögé utasítanák a szövetségesek elektronikus! iparát. Menjünk tovább az új vitatémák felsorolásával. Ugyancsak egyöntetűen megrótták Washingtont ani- caraguai kikötők elaknásítá- sia miatt, mert ez (Thatcher angol kormányfő kifejezésével) sérti a szabad hajózás elvét. Valóban, erre éppen a tengeri kereskedő Anglia joggal kényes lehet, de a fel- szissizenés mást is jelez. Ezek a rámenős! reagani intézkedések olyan veszélyes vizekre vihetik általában a nemzetközi konfliktusokat, amelyekre Nyugat-Európa kormányai (legyenek bármily szovjetellenesek) már nem óhajtanak átsodródni. Más búrokat penget Bonn, London, Hága, Brüsszel, Róma, Athén a Szovjetunió és általában a szocialista, országok felé, mint Washington. A nézeteltérések következményei A nézeteltéréseknek igen érdekes következményei vannak. Az amerikaiak szövetségesei pártállásra való tekintet nélkül elkezdtek arról beszélni, hogy Nyugat- Európának nagyobb önállóságot kellene kapnia a NATO-n belül. A Frankfurter Allgemeine Zeitung vezércikkének sizavaival: „Az amerikai terv — kaland, de (Nyugat) Európának nem szabad megelégednie azzal, hogy ezt tágranyílt szemekkel figyeli”. Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerint „ki- kell lépniük az amerikai katonai erő egyszerű pénzelőjének szerepköréből, és saját biztonságukat nagyobb mértékben kell saját erőfeszítéseikkel garantálniuk”. A baloldalinak nem mondható Franz Josef Strauss „messzemenő függetlenséget” követel a NATO-ban egy nyugat-európai egyesített haderőnek. A francia Mitterrand új fogalmat honosított meg: irA NATO európaizálása”. Az „önállósulás” háttere Különböző okokból emlegetik ily sűrűn ezt az „önállósulást”. A szociáldemokraták balstzámya és a náluk is következetesebb áramlatok azért, hogy szükség esetén valóban függetlenedhessenek — a cikk elején említett — hibás! amerikai „változatoktól”, lépésektől; egyes konzervatív kormányok azért, hogy mindenkori érdekeiknek megfelelően hatást gyakorolhassanak az amerikai politikára, a közös intézkedésekre. Az Egyesült Államok pedig mind ingerültebben veszi ezt tudomásul és egyebek között azzal fenyegetőzik, hogy — ha így megy tovább — Nyugat- Európa helyett az elektronikai nagyhatalom Japánt lépteti elő első számú szövetségesévé. Nem véletlen, hogy e ne- heztelésiek éppen most lettek ilyen erősek, amikor Washington mélypontra vitte a szovjet—amerikai kapcsolatokat. Nem szabad természetesen azt várni, hogy a NATO felbomlik, de mind több jel mutat arra, hogy a nyugat-európai szövetségesek olyan határnál vannak, amelyen túl alapvető érdekeiket az amerikaiakkal szemben isi meg akarják védeni. Tatár Imre Jugoszláv államelnökség Egyszerre kilencen tesznek esküt „Kijelentem, hogy küzdeni fogok az ország szuverenitásának, függetlenségién ek és integritásának megvédéséért, a munkásosztály és minden dolgozó hatalmának érvényesítéséért; fellépek a nemzetek és nemzetiségek testvériségének és egységének megvalósításáért és egyetnjogúisá gukért, a szocialista önigazgató társadalom fejlődéséért és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság dolgozói és polgárai közös érdekieinek megvalósításáért; megtartom a JSZSZK alkotmányát és a szövetségi törvényeket, öntudatosan és felelősséggel fogom ellátni tisztségemet”. Az államfői eskü szövegét a világ összes országától eltérően Jugoszláviában nem egy, hanem kilenc személy mondja el egyszerre: ennyi tagból áll ugyanis a funkciót gyakorló kollektív testület, a JSZSZK elnöksége. A föderatív berendezkedésű állam hat szocialista szövetségi köztársasága — Bosz- ria-Hercegovina, Crna Gora, Horváthország, Macedónia, Szlovénia és Szerbia —; valamint a Szerbián belüli két szocialista autonóm tartomány — Kos'zovo és Vajdaság —- mindegyikét egy- egy fő képviseli az államfőd testületben, amelynek kilencedik tagja a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének mindenkori elnöke is. Az államelnökség mint a föderáci'0 új szerve az 1971- es alkotmánymódosításokkal jött létre. Az akikor megválasztott testület 22 tagiból állt, s azt 1974. májusában 9 tagú elnökség váltotta fel, amikor elfogadták az ország új alkotmányát. Az elnökség tagjait öt évre választják, az alkotmány szerint senkit síem lehet kettőnél töbször elnökségi taggá választani. A köztársasági, illetve tartományi képviselőházak titkos szavazással, legalább kétharmados többségiéi hozott döntését a szövetségi képviselőház nem Vitathatja el, a hivatalát- adáskor csak kihirdeti a választások eredményét és közzéteszi az elnökség ösz- sze tételét. A JSZSZK elnökségének tagjai nem tölthetnek be semmilyen önigazgatási, közvagy más társadalmi funkciót, kivéve a társadalompolitikai szervezeteket, (JKSZ, Népfront, Harcos Szövetség, stb.), és nem is végezhetnek más hivatásos tevékenységet. Az elnökség saját tagjai közül választja meg az elnököt és alelmököt. Az ügyrendi szabályzat szerint egyévi megbízatással látják el ezt a tisztséget, meghatározott sorrend szerint. A kollektív államfői testület legfontosabb jogait és kötelezettségeit az alkomány határozza meg. Az elnökség képviseld a JSZSZK-t az országban és külföldön, a jugoszláviai . nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának érvényesítése érdekében gondot visel a köztársaságok és tartományok közös érdekeinek egybehangolására. Békeidőben és háborúban egyaránt a fegyveres erők legmagasabb irányító és parancsoló szerve A szövetségi képviselőházban jogában áll javasolni a kül- és belpolitika meghatározását, valamint a törvények és más általános dokumentu- mc|k ki dolgozásét. Kopreda Dezső
