Szolnok Megyei Néplap, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁJUS 19. I Arcképvázlat I A betegnek mindig igaza van reggeltől estig Amikor a fegyvernek i születésű, tizennyolc éves Zsenibe pi József 1961 nyarán a szegedi Orvostudományi Egyetemre felvételizett, a nagy erőpróbára alaposan felkészült, és úgy érezte, hogy a feleletei is sikerültek. Már-már azt hitte, nagyobb baj nem történhet vele, amikor a szóbeli felvételét követő kötetlen beszélgetésen a szigorú vizsgabizottságból egy roppant egyszerű, köznapi kérdés érkezett: miért szeretne orvos lenni? Mi tagadás, erre szaporábban vert a szíve, hiszen már akikor sem kedvelte az afféle előregyártott, bárhová behelyettesíthető panelfeleleteket. Mit is mondjon? — villant át pillanatok alatt az agyán néhány változat. Azt nem állíthatja, hogy ez a pálya náluk családi hagyomány, hiszen jó eszű, ezer-- mester földműves édesapja, háztartásbeli édesanyja efféle indíttatást nem adott neki. Szerencséjére, különösképpen beteg sem volt, és jószerével csak mások elbeszéléséből ismerte a> kórtermek orvosságszagú, hófehér világát. Az igaz, már tízéves korában rendkívül érdekelték a természettudományokkal foglalkozó tantárgyak: kedvelte. szerette a hiológiát, a fizikát, de hát gyorsan kellett már valamit mondania, és ő csak ennyit válaszolt: — Az az igazság, hogy nem volt különösebb indítékom, hogy ide jelentkezzem. De ha már ennyit készültem, szeretnék bekerülni, és eredményesen vizsgázni az elkövetkező évek folyamán. A látszólag zord tekintetű tanár urakat, professzorokat legalább annyira meglepte a keresetlen, őszinte válasz, ahogyan korábban őt a kérdés. Mosolyogva búcsúztak tőle, és néhány, izgalmas hét után megérkezett az ajánlott levél: maximális pontszágn- mai medikus lett. Ez az őszinteség, nyíltság azóta is hű társa maradt, pedig lassan tizenhét éve, hogy az egyetemen átvette az orvosi diplomáját. Feleségestül Karcagra került, ahol évekig körzeti orvosként tevékenykedett. maijd a városi kórházban, belgyógyászati szakvizsgát téve osztályos orvosként dolgozott. Szerencsés természete révén szót értett a betegeivel, a főnökeivel, meg a beosztottaival is, és nem véletlen, hogy hamarosan a kórház szakszervezeti bizottsága titkárának választották. Ezután igazgatóhelyettes lett, majd 1977-től igazgató. Egyenes út, tiszta ülgy mondhatja az olvasó; egy jó szervezőkészséggel megáldott fiatalember tíz, munkában eltöltött év alatt első számú vezetővé vált. — A véletlen is segített, hiszen a tisztelt, szeretett főnököm hirtelen halála miatt szinte máról holnapra lettem helyettesből kórház- igazgató. Azt is el kell mondanom, hogy a különböző megbízatásokat csak úgy vállaltam, hogy a szakmám folytathassam mellette. Nekem az igazi kikapcsolódást a belgyógyászat, a kardiológia jelentette, és jelenti ma is. Itt, ezen a pár órán, amit naponta az osztályon dolgozom, szinte fel töltődöm. Pedig ismerem a régi mondást, miszerint a belgyógyász mindent tud, dé semmit sem csinál, a sebész semmit sem tud, de mindent megcsinál, a kórboncnok mindent megcsinál, de minek. Ennek: ellenére az én nagy szerelmem a belgyógyászat, mert az orvoslásnak ez az alapja. Egy adattal érzékeltetve: a körzetünkben százezer megvizsgált beteg közül kétezernek a szíve valamilyen vonatkozásban felügyeletre, kíméletre, orvoslásra szorul. És ez a megelőzés; rendszeres kontroll, megakadályozhatja a nagyobb bajok, tragédiák kialakulását. Az igazgató-főorvosnak ma már ennél jóval több a feladata, hiszen, a napi 12—14 órás elfoglaltságnak ez csak az egyik része. Az intézmény 115 millió forintos éves költségvetése temérdek tárgyalást, levelezést. agitálást, szervezést, egyeztetést kíván. Az is igaz, ezeknek a teendőknek a fele sem kíván orvosi diplomát, hanem inkább közgazdasági, szervezési ismereteket. De azért az nem baj, ha az igazgató is szakmabeli, hiszen így jobban „belelát” az osztályok munkájába. Hogy ő mennyit változott ez alatt a hét év alatt, arra nehéz lenne egyetlen mondatban válaszolni. Feszesebbek a munkanapjai, határozottabb lett. Ha valaki kiabálásra, asztalcsapkodásra gondol, az téved. Az elve az, hogy türelemmel, kitartással. meggyőzéssel, tapintattal mindent jobban el lehet érni. Hivatalos fogadóórát nem tart, atz ajtaja bárki előtt nyitva, hiszen úgy érzi az emberek, a betegek meghallgatása, ez a közvetlen kapcsolat is hozzátartozik a napjaihoz, a beosztásához. Noha neki már nem kötelező, azért hetente ügyéletet is vállal, hiszen így személyesen győződhet meg a kórhoz éjszakai életéről. — Ha számot kellene vetnek az eddigi negyvenegy esztendőmről, három tényt emelnék ki. Az egyik a szakma, ahol még lépést tudok tartani a követelményekkel. Hogy meddig, azt nem tudom, de jelenleg még 'ilyen elfoglaltság mellett is képes vagyok rá. A másik a kórházigazgatói tevékenységem. Mondják: keményebb, határozottabb lettem — azt hiszem a döntések, az idő sürgetése kényszerített rá. Arra törekedtem, hogy azért néhány korszerűnek vélt dolgot véghez vigyünk. 1977 óta lett intenzív osztályunk, nővérszállónk, új mosodánk, megvalósult az integráció, a központi kartonozó. Az elvem, ha úgy tetszik az ars poeticám: a betegnek mindig igaza van. Ha tényleg beteg azért, mert meg kell találnunk a baj eredetét, ha meg * nem, azért, hogy bízott bennünk, vizsgálatra jelentkezett. hitt a tudásunkban, a tapasztalatainkban, és választ vár a szorongásaira. Miben szeretnénk előlépni a kórházban? Jó lenne több tudományos előadás, néhány kandidátusi fokozat is emelné a hírnevünket, hiszen a szakmai rutin önmar gában nem elég. Ezen változtatni, javítani kellene az elkövetkezendő években. — A magánéletem? Itt sajnos nagy az adósságom. A fiammal, a lányommal, a családdal bizony jóval kevesebbet tudtam együtt lesni, mint amennyit kellett volna. Most, hogy tizenhét, munkában eltöltött év után elkészült a saját házunk, remélem áz otthonra is több időm jut. Zsemberi József szakmai munkásságát, kórházvezetői tevékenységét több magas kitüntetés igazolja. Ma is tanácstag. a tanács vb tagja, és a közelmúltban vehette át a Munka Érdemrend ezüst fo- - kazatát. Piac: a szó jelentése nemigen változott az idők során. Nézzük például a Révai lexikon 1922-es kiadásának meghatározását: „Piac, eredetileg az a hely, ahol az árukat eladás céljából a vevőközönség rendelkezésére bocsátják; első átvitt értelmében általában a vevő és eladók találkozóhelye ügyletkötés céljából; legtágabb értelemben valamely áru piaca, azóknák a területeknek összessége, ahol az illető áru kínálatra, illetve keresletre talál”. A piacról élő ember (mindenki onnan él), azt mondja: az a jó piac, amelyik sokféle, jó árut kínál — olcsón. A piacon árusító őstermelő, kiskereskedő, állami alkalmazott az adás-vétel pénzben kifejezhető minőségét illetőleg természetesen másként vélekedik, mint a vásárló. De a piacon a kereslet — felhozatal — kínálat ősi törvényei dominóinak, amelyek írott és íratlan szabályok szabta keretek közt érvényesülhetnek. A szolnoki piac — amelynek „vásárcsarnok” elnevezése kevés sikerrel igvekszik meghonosodni a iköznyelv- ben — persze nemcsak az a hely, ahol természetes módon figyelhetők a gazdasági jelenségek, hanem „agara” is, közösségi tér. ahol információk cserélődnek, viccek születnék, ahol megnyilatkoznak az érzelmek, egy-egy szó, egy kézfogás, egy mosoly, egy szemvillanás eredéig. Egyszóval: fontos hely ez a vásárlók számára. Színe, hangulata, varázsa van — egy látszólag szürke hétköznapnak is. Alku nélkül nincs piac A gondos és takarékos háziasszony, s a bevásárlással megbízott férfinép, jól tudja, hogy rögtön a hatórai nyitás után érdemes körülnézni. —Ennek külön technikája van — mondja alkalmi beszélgetőtársam, egy negyven év körüli férfi, akinek tömött szatyrai már negyed hétkor arról tanúskodnak, hogy ez a „technika” minden bizonnyal jó. — A nyitás pillanatában elindulok, megnézek minden olyan árut, amiből venni akarok, aztán azt veszem, amely ik a legolcsóbb — mert ilyenkor még minden áru friss, de az árak is alacsonyabbak, mint mondjuk tíz óra (tájban. Az eladók bizonytalanabbak — könnyebb alkudni! Alku nélkül nincs piac. Itt csak a helypénzszedőkkel nem lehet alkudni — na és persze az állami, szövetkezeti üzletek eladóival. Az alku lélektani előzményei magától értetődők: az eladó feltételezi, hogy a vevő minél kisebb összeget akar kiadni, a vevő pedig sejti, hogy az a pogány árus úgy1 is többre tartja a portékáját, mivel azt feltételezi, hogy... Noha, mindenki jól sejt és feltételez mindent, az alku jelentősége alaposan megcsappant az utóbbi időben: hja, a fölgyorsult élet betört a piac standjai közé, az „adja, amennyi, legföljebb kevesebbet veszek húsz dekával” szemlélet képében. Jelen van persze a másik véglet -is, annak a termetes, serkenő bajuszkájú asszonyságnak a képében, aki épp most fordít hátat térdig biggyesztett szájjal az egyik salátát áruló eladónak. ö az, aki végigmustrál mindent, s nem léli kedvét sem a legharmatosabb, hó-húsú retekben, sem abban a tojásban, amit másfél órával korlábban hozott világra a bábolnai tojóhibrid. A kofák, árusok ismerik őt, amerre elhalad — összesúgnak mögötte. A szolnoki vásárcsarnok — amely a városi tanács Csarnok és Piac Intézménye egyik egysége — a megyeszékhely és a városkörnyék lakóinak legnagyobb bevásárló központja. Olajozott működését — akárcsak egy üzemét — nap nap után biztosítani keli. Talán meglepő: ennek az ..üzemnek” mindössze 30 alkalmazottja van — s közülük tízen vannak adminisztratív állományban. Utóbbiak szerepéről érdemes szót ejteni, már csak azért is, mert a vásárlók érdekvédelme áll mimikájuk középpontjában. Állandó ellenőrzéssel, próbavásárlásokkal az árufogalmi főelőadó, Rideg Istvánné tartja a szemét a minőségen, az árakon. (Emellett sok egyéb feladata is van). Tőle kérdem, miért magasabbak a magánkereskedők árad, mint az őstermelőké. — Az őstermelők — szolnokiak és megyebeliek a legtöbben — megtermelik és eladják az árut. A magán- kereskedő utánajár, beszerzi és szállítja — sokszor igen messziről, akár Pestről, a Bosnyák téri piacról, ahová valahonnan vidékről szállította egy őstermelő. Ez a hosszú út bizony érződik az árakon is. — Ezen az alapon tehát elképzelhető, hogy a Jászságban vagy a Tiszazugban termett zöldpaprika a Bos- nyák tér érintésével kerül a szolnoki piacra? — Nemcsák elképzelhető, példa is akad rá. Mindamellett — félreértés ne essék — a szolnoki piacon a magán- kereskedőknek nagy szerepük van az ellátásban. Primőrárut, kiváló minőségű zöldségféléket lehet náluk kapni — akikor is, amikor a szabadpiac pang. A választék azután a piac területén működő 23 állami és szövetkezeti bolt kínálatával lesz teljes. A piac „pénzügyminisztere”, ónodi Klára, gazdasági vezető. — Ráfizetéses vagy hasznot hozó „üzem” a piac? — önfenntartók vagyunk: a bevétel és a kiadás mérlege általában egyensúlyban %ran. — A kiadás legnagyobb tételeit — gondolom — a bérek és fenntartás képezik. De miből van bevételük? — Mondhatnánk: sok kicsi, sokra megy — a helypénzekből, az üzletek bérleti díjaiból, a mérlegkölcsönzésből. A bérleti díjakat leszámítva (1 négyzetméter 648 forint egy évre) tényleg apró pénzekről van szó. A helypénzek nagyságát néhány adat érzékelteti a legjobban: egy 20 kilós rekesz gyümölcsért 5 forint. egy nagyméretű kosár virág után 4 forint helyoénzt kell fizetni. Ebből talán következtetni lehet arra, hogy óriási árucsere színtere a piac; ha hozzátesszük, hogy egy-egy nagy csütörtöki, szombati sokadalomban 8—10 ezer forintnyi összeget is összeszednek a hélypénzelők. Iz időjárás is számít A statisztikus, Kiss Sán- domé följegyzései alapján következtetni tud arra, hogy az időjárás, miiképp befolyásolja a felhozatalt. Az előző év 'hasonló időszakához képest kevesebb és drágább a zöldségféle. Ez a „kevesebb és drágább” egy-két adat tükrében így néz ki: a múlt hét csütörtökön (10-én) az őstermelők standjainál kínáltak 4920 fej salátát. 80 kiló parajt, 3300 darab hegyes paprikát, 126 kiló sóskát, 50 kiló karfiolt, 131Ö darab korai karalábét — és megjelent az egres (20—24 forintért literenként) és a földieper (170—200 forintért kilója). Ez a hét — az eső és az esőt követő napsütés ajándékaképp — gombát „hozott” a szolnokiaknak. Dr. Kuti Györgyné a piac gombaszakértője — aki megvizsgálja a „műkedvelők” által szedett gombákat is — e hét keddje, az első napsütésed nap reggelén Tiszapüspöki- ben, Jászkiséren szedett friss csiperkegombát és szegfűgombát vizsgált. Az asz- szonyok gombáit darabonként nézte át. Nem lehet ez sem egyszerű munka — mondtam magamban — amikor 20—30 kiló gombát hoz egyik-másik piacozó. És akkor még nem is szóltunk az „amatőrökről”, akik jártukban, keltükben megszedik a gombát, és hozzák (jól teszik, hogy hozzák!!) ellenőriztetni. Íme a gomba- vizsgáló véleménye: — Hát bizony megfordult már a kezem között mindenféle gomba, az ehetők és a mérgezők sok fajtája. A gombával nem lehet eléggé óvatosnak lenni — közismertek a felelőtlenség, a tudatlanság tragikus kimenetelű esetei. Minden ehető gombának van mérgező hasonmása, előfordul, hogy rutinos szedők is susujkát vagy más mérgező gombát szednék le. Tehát kimond hatatlanul is így szól az üzenet: az erdőn, mezőn szedett gombát szakértővel kell ellenőriztetni minden esetben. D ma—tegnap kezdődik Átlagos — vagy átlagon laluli? — hétköznap. Nyolc óra tájban elvonul a (korán kélő bevásárlók kisebb hulláma. A zagyvarékasi Béke fTstz büféjében néhait 1 csiiirM kék kezdik meg gasztronómiai pályafutásukat a grillsütőben, a magánkereskedők standjánál zajlik a véget nem érő eszmecsere: áruiról, árakról, esőről; az őstermelők asztallsorai foghíjasak: hagymát, zöldséget, almát, tojást, gombát árulnak kis tételekben. A 73 éves Pál Andrásné hagymája és zöldségei mellett üldögél, s így 'készít rövid számvetést: — Tudja, az uram már 79 éves, a gyerekek, az unokák széjjel vannak. Régebben Koc sor oson volt földünk — onnan piacoztam, most már csak ezt adom ei, ami a ház körül a kertben terem. Nem hoz sokait, de a helypénzt azért megéri... Meg aztán, itt emberek közt van, beszélgethet az ember... Délben kicsit élénkül a mozgás, de ez jobbára annak köszönhető, hogy a Centrum étterembe jönnek az előfizetéses ebédelők, s a piacon átsietve meg-megál!- nak, esetleg vásárolnak egy- egy csomag retket, hagymát, egy szál virágot. A virágárusok standjai a piac ékkövei ezekben a napokban. A legtöbb járókelő Héja Gyula fólia alatt nevelt rózsáinál áll meg: a legszebbeket szálanként 20 forintra tartja a rákóczifalvi rózsakeriiész, aki valamikor más pályára készült, , de rájött, hogy a legkönnyebben a rózsákkal ért szót. Kora délután talán a leg- ikihaltabb a csarnok: az árusok is megebédelnek. Itt-ott takarítókat látni — nekik folyamatosan kéll dolgozniuk. Aztán négy óra tájban föl- élénkül ismét a forgalom. Itt a kisebb, a hétköznapi bevásárlások ideje. A húsipari vállalat boltjában gyönyörű marhahúsoki, sertéfiL comb — kisebb sor áll az üvegfal előtt, de a gabonaipari vállalat üzletében kapható szép kenyerek is vonzóak. fes ha már kenyeret és húst vesz az ember, egy füst alatt elcipeli a krumplit, a káposztát, a zöldséget is. Az áuitóbuszok jönmek-mennek, viszik a tömött szatyrosokat, hozzák az átszállás várakozását vásárlással kitöltőkét. Nem „műhelytitok”, de talán nem tudja mindenki: a délutáni, esti vásárlásnak is vannak előnyei. A Piaci kínálat, a felhozataltól függően egyetlen napon belül is üniglaüozjk: nagyon gyakran lemegy estére egyik-másik áru ára. Ilvenkor a vevő mosolyog, az árusok pedig ráncolják a homlokukat, és már kalkulálják magukban a következő napot: számukra minden nap tegnap „kezdődik”. Piaci eladók és vevők. Félreértés volna azt hinni, hogy kapcsolatukat bármilyen felhő beárnyékolhatja. Szüntelen keresik egymást: egymás nélkül tudniillik nem létezhetnek. Vágner János D. Szabó Miklós Az átmenőforgalom zajlik majd Tiszafüreden, a kiszélesített Népköztársaság útján. Képünk az útépítési munkálatokat örökítette meg
