Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-28 / 99. szám
XXXV. évf. 99. szám, 1984 április.28., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vita a posztok elosztásán Kormányalakítási nehézségek Libanonban Rasid Karami kijelölt miniszterelnök .tegnap a különböző parlamenti csoportokkal tanácskozott a libanoni nemzeti egységkormány megalakításáról. Egybehangzó értesülések szerint a kormányfővel együtt hat szunnita mohamedán, öt síita, három drúz, öt maronita keresztény, négy görögkeleti, ■három görögkatolikus és egy örmény minisztere lesz a 27 tagú kabinetnek. A kormányalakítási nehézségek egyike abból adódik, hogy azok a konzervatív drúz és síita csoportok is képviseletet követelnek a kormányban, amelyek nem tartoznak a Haladó Szocialista Párt, illetve az A mai mozgalom táborához. A „Libanoni erők” elnevezésű egyesített jobboldali milíciák parancsnoksága továbbra is ellenséges magatartást tanúsít a Karami-kor- mánnyal szemben. Fadi Frem parancsnok azzal fenyegetőzött, hogy katonailag is szembefordul az új kormánynyal, amennyiben az megkísérli lefegyverezni a jobboldali milíciákat és be akarja zárni a Bejrút közelében működő izraeli összekötő irodát. Ha ilyen lépésekre nem kerül sor — mondotta —, akkor „csupán” politikailag ’helyezkedik szembe a szerinte szíriai befolyás alatt álló kormánnyal. Pierre Jazbek, a „Libanoni erők” jeruzsále- mi irodájának vezetője kijelentette, hogy a Karami-kor- mány határozatait szabotálni fogják a jobboldali ellenőrzés alatt álló körzetekben. További kiélezett vita tárgya a legkényesebb posztok elosztása. Valószínű, hogy a hadügyi, a belügyi, a külügyi és a pénzügyi tárcát a legnagyobb felekezetet képviselő, párton kívüli politikusoknak adják, míg a jobboldali és az ellenzéki pártvezetők államminiszterekként afféle szuperkormányt alkotnának a kabineten belül. Az új kormány legsürgősebb feladata a tűzszünet megszilárdítása és a hadsereg újjászervezése lesz. Az államfő és a kormányfő részvételével újjáélesztik az Amin Dzsemajel elnöksége alatt megszüntetett Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanácsot, amely átveszi a fegyveres erők irányítását. GZ3 Sínen az öntöde korszerűsítése Importot pótol a törökszentmiklósi gömbgrafitos öntvény 3. oldal 0 rendelő, ahová nemcsak betegek jöhetnek Beszélgetés a család- és nővédelmi tanácsadásról 4. oldal NDK—magyar gazdasági tárgyalások Megélénkült a kereslet Kiállítások, ünnepélyes megnyitó, folklórest Bemutatkozik Szabolcs-Szatmár megye Tegnap délután Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Vidd János, a nyíregyházi Megyei és Városi Művelődési Központ igazgatója megnyitotta a Bemutatkozik Szabolcs-Szatmár megye című, május 13- ig tartó kulturális rendezvénysorozatot. Az ünnepségen megjelent Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese. Az intézmény galériáján a közönség a nyíregyházi Megyei és Városi Művelődési Központ népművészeti stúdiójának munkáiból láthat bemutatót. A népművészeti kiállítás mellett termékbemutatót, fotókiállítást, szőtteseket, gyermekek által készített képzőművészeti alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők. A rendezvénysorozat megnyitóját folklórest követte. Felvételünkön fent a népművészeti kiállítás részlete látható. fi r. az öntözőberendezések iránt Feltölti készleteit az Agroker — Nagy erőket öszpontosítanak a földeken a TÖGE gazdaságai Ülést tartott az Elnöki Tanács Új rendelet a tanársegédi munkakörről A legújabb kormányintézkedés hatására, miszerint megszűnt az öntözésalap és változó vízdíja, valamint a gépek vásárlásához 60—70 százalékos állami támogatást kapnak a gazdaságok egycsapásra megélénkült a kereslet az Agroker vállalatok telephelyein az öntöző- berendezések iránt. Jó példa erre a Szolnok megyei Agroker Vállalat, ahol egy héttel ezelőtt még 9 millió forint értékű öntözőgép készlet, Diesel és elektromos szivattyúk, KF—120 típusú körforgó önjáró, hidromoto- ros tömlős öntözőberendezések és egyéb más típusok voltak raktáron, a hét közepére minden komplett készlet elfogyott. Jelenleg csupán egynémely alkatrész, különböző szerelvények, csövek kaphatók. A második negyedévre azonban a vállalat újabb 8 millió forint értékű árualappal rendelkezik majd, a berendezések érkezése a következő hetekben várható. A vállalat igyekszik a gyártóktól és az importőröktől újabb készleteket beszerezni. Erre sarkallja az újabb 52 millió forint értékű, különböző típusú öntözőgépekre, egységekre kapott megrendelés. A kérdés csupán az, hogy a gyártó szekszárdi cég miként tudja a rohamtempóban megnövekedett igényeket kielégíteni, illetve mikor ■ érkezik meg az import áru. Számolni kell ugyanis azzal, hogy az aszály miatt más megyék szorongatott helyzetben lévő gazdaságai is szeretnék az eső hiányát mesterséges csapadékkal pótolni. Reméljük lesz több olyan szerencsés illetve résen lévő gazdaság mint a kunszentmártoni Körösmenti Tsz, amely épp°n a tegnapi napon állított üzembe két darab HTM típusú öntözőberendezést és megérkezett további három új KF—120 típusúi öntözőberendezés is számára az Agroker Vállalattól. A Tiszai Öntöző Gazdaságok Egyesülésének tagszövetkezetei is nagy erőket összpontosítanak a minél nagyobb terület öntözésére, e munka szervezésére és gyorsítására. Mezőhéken például a vihar által kipusztított és újra vetett cukorrépát, vöröshagymát és lucernát is öntözik. Abádszaló- kon és Tiszaföldváron is di- rektre kapcsolták az öntözőberendezéseket, a hűvös idő ellenére éjjel-nappal adagolják a vizet. A munkát úgy szervezik, hogy a pihenőnapokon és az ünnepen is folyamatos legyen a mesterséges esőztetés. Tegnap Berlinben jegyzőkönyv aláírásával befejeződött a Magyar—NDK Gazdasági és Műszaki—Tudományos Együttműködési Bizottság XXII. ülésszaka. A Marjai József és Wolfgang Rauehfuss miniszterelnökbe] vet tesei a bizottság társelnökei vezette küldöttségek ellenőrizték és értékelték a két ország párt- és kormánydelegációi 1982. júniusi és a miniszterelnökök 1984. márciusi budapesti tárgyalásain létrejött megállapodások, valamint a bizottság XXI. ülésszakán hozott határozatok végrehajtását. Megállapították, hogy a két ország gazdasági és műszaki—tudományos együttműködése gazdagodott, eredményesebb lett. A magyar—NDK árucsereforgalom egyenletesen fejlődik. Az 1984. évi jegyzőkönyv 1,7 milliárd rubel értékű kölcsönös szállítást irányoz elő. Ennek teljesítése kielégítő, kiegyenlített. A külkereskedelmi szervek aktívan munkálkodnak a forgalom évközi bővítésén. Marjai József tegnap visz- szaérkezett Budapestre. Tegnap ülést tartott az Elnöki Tanács. Losonczi Pál tájékoztatta a testületet Sadli Bendzse- didnek, az .Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökének, a Nemzeti Fel- szabadítási Front (FLN) Pártja főtitkárának április 24. és 26. között Magyarországon tett hivatalos, baráti látogatásáról. Az Elnöki Tanács egyetértéssel tudomásul vette a tájékoztatást, s megállapította, hogy Sadli Bendzsedid látogatása tovább erősítette a két ország, a két nép közötti kapcsolatokat és újabb távlatokat nyitott a további együttműködéshez. Az Elnöki Tanács a Minisztertanács előterjesztése alapján törvényerejű rendeletet alkotott a tanársegédi munkakör betöltéséről. Az új jogszabály a korábbiaknál kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz az egyetemeken és főiskolákon dolgozó tanársegédek és adjunktusok alkalmazási feltételeiről. Hazánkban 1974 óta e munkakörökben határozott időre szólt a munkaviszony. Az elmúlt tíz év tapasztalatai azonban azt bizonyították, hogy a határozott időre szóló munkaszerződés rendszerét célszerű továbbfejleszteni. A jövőben a tanársegéd, dekkel csak első alkalommal kell határozott időre szóló munkaviszonyt létesíteni. Az adjunktusi munkakörben pedig a határozott időre szóló alkalmazás megszűnik. A továbbiakban bírák felmentéséről, visszahívásáról és választásáról is határozott az Elnöki Tanács. Húsvétra „megszépültek” a juhok is: az ünnepekig befejezték a vendégmunkás-brigádok a szövetkezet birkáinak nyírását Egy birkáról három „bőrt” A jászkiséri Lenin Termelőszövetkezet 1982-ben korszerűsített és bővített juhászati telepén, az Agrocoop Állattenyésztési és Takarmányozási Rendszer szakmai irányításával megvalósították a juhok hármas hasznosítását, javítva ezzel az ágazat jövedelmezőségét. Tavaly a 113 tonna vágójuhon és 26 tonna gyapjún kívül már 405 hektoliter juhtejet is szállítottak a feldolgozó iparnak, mintegy 900 ezer forint értékben. A telep rekonstrukciójával, az anyaállomány növelésével és a hármas hasznosítással a juhászati ágazat összes árbevétele az 1982. évi 9 millió forinttal szemben tavaly már meghaladta a 12 és fél millió forintot. (Fotó: Temesközy F.) 4. Az idei év első negyedében 253 növendékjuhot szállított el a közös gazdaságból — nagyobbrészt exportra — a Gyapjú és Textilnyersanyag-forgalmi Vállalat Tiszta élő gyapjú — a textilipari alapanyag értékesítése évente csaknem hárommillió forint árbevételt hoz a jászkiséri közös gazdaságnak A kétszer 24 állásos fejőházban naponta átlagosan három és fél deciliter tejet fejnek egy-egy birkától. Az első negyedévben 13 ezer liter juhtejet értékesített a téesz