Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-28 / 99. szám
Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek igazságos harcát! Nicaragua flz ellenforradalmárok kudarca ( Kommen-1 tárunk I Jörlundei döntések Mint mindig, most is nagy érdeklődés kísérte a Szocialista Internacioná- lé irodájának tanácskozását, amelyet ezúttal a dániai Jörlundében tartottak:. Már önmagában az a tény, hqgy több nyugateurópai kormányzópárt is képviseltette magát — egyebek között az olasz, a spanyol, a francia és a svéd —. rendkívüli jelentőséget ad az állás- foglalásoknak. Az egyik határozat kemény hangnemben elítélte „más ország területi vizeinek el- aknásítását”, mondván: ez agresszív cselekedet, s a nemzetközi jog normáinak, valamint az ENSZ alapokmányának súlyos megsértése. A fogalmazás világos: az Egyesült Államokra há- —sít minden felelősséget. Nicaragua kikötőinek el- aikinásításáért, amiben a • CIA, sőt az amerikai haditengerészet is aktívan részt vett. Jellemző, hogy az aknamező felszedését Franciaország is vállal- tá volna, ha időközben a nicaraguai haditengerészet el nem végzi a veszélyes feladatot. „A nagyhatalmakra nem vonatkoznak külön előírások” — olvasható a Szocialista Intemacioná- lé irodájának határozatában. utalva arra. hogy a szocialista és a szociáldemokrata pártok körében az Egyesült Államok nyílt háborús föllépése Kö- zép-Amerik'iában rendkívüli visszatetszést váltott ki. Vita folyt Nagy- Britannia és Argentína viszonyáról is, amelyet még mindig, beárnyékol a FaIkland(Malvin)-szi- getekért vívott háború. Az iroda aggodalmát fejezte ki a két ország nézeteltérése miatt és azt az argentin javaslatot támogatja, miszerint a szigetek sorsáról az ENSZ keretében kezdjenek haladéktalanul eszmecserét. Nem maradhatott válasz nélkül a politikusok tanácskozásán a közel- keleti feszültséggóc sem. Ügy döntöttek, hogy az izraeli választásokat követően Mario Soares portugál kormányfő vezetésével ténymegállapító bizottságot küldenek a térség országaiba. A szocialista és szociáldemokrata pártok régóta figyelemmel kísérik a libanoni helyzet alakulását az Izrael által megszállt arab területek sorsát, s nyilvánvaló, hogy készek cselekedni az igazságos és tartós rendezésért. Érdemes megemlíteni ezzel összefüggésben, hogy az ENSZ főtitkára és Olof Palme svéd miniszterelnök állandó kapcsolatban áll egymással az iraki—iráni háborús konfliktus ügyében. Palme már többször kísérletet tett, hogy személyesen közbenjárjon Teheránban és Bagdadban az ésszerűtlen és rendkívüli veszélyeket hordozó háború befejezése érdekében, eddigi közvetítési kísérletei azonban nem jártak sikerrel. A szocialista és szociáldemokrata politikusok újabb állásfoglalásai és kezdeményezései híven illusztrálják aggodalmukat a nemzetközi helyzet romlása miatt, egyszersmind készségüket a vitás kérdések rendezése ügyében teendő közvetítésre. Gyapai Dénes „Fegyverszünetet” jelentett be az ARDE nevű nicaraguai ellenforradalmi szervezet a sandinista rendszer ellen vívott harcában. Az AFP szerint Eden Pastora, az ARDE vezetője a bejelentést azzal indokoltat, hogy „megsemmisült szervezetének utánpótlási rendszere”. A Costa Rica-i rádió által sugárzott nyilatkozatában Eden Pastora szükségesnek tartotta leszögezni, hogy szervezete — számára kedvező időpontban — tovább folytatja a managuai kormányzat ellen indított harcát, jóllehet „jelenleg el van szigetelve és több egysége körül van zárva”. A Costa Rioa-i támaszpontokkal rendelkező ARDE két héttel ezelőtt több ezer fegyveres bevetésével támadást indított Nicaragua déli me„A lengyel társadalom nehezen tudatosítja, hogy a 80-as évek válsága előtti életszínvonal csak akkor térhet vissza, ha a munka társadalmi termelékenysége lényegesen nagyobb lesz, mint a 70-es években volt”. Ez a fő gondolata a Lengyel Minisztertanács szakszervezeti bizottsága által kidolgozott kormányállásfoglalásnak, válaszul azokra a levelekre, amelyeket különböző lengyel szakszervezetek küldtek a kormányhoz az utóbbi hetekben, az áremelésekkel kapcsolatban. A szakszervezetek a levelekben bírálták az utóbbi hónapok áremeléseit, aggodalmuknak adtak hangot a dolgozók életszínvonalának alakulásával kapcsolatban, és kételyeiket hangoztatták a kormány gazdasági politikáját illetően. A kormány válasza, amely tegnap jelent meg a lengyel lapokban, rámutat, hogy az idén a lakosság pénzjövédelmei eddig nagyobb ütembőn nőttek, mint megélhetési Gary Hart colorádói szenátor szerezte meg a szavazatok ötven százalékát az Utah államban megtartott előválasztásokon, s ezzel fölényes győzelmet aratott Mondale volt alelnök felett. Utah állam azonban csupán 22 delegátust küld a júniusi San Franciscó-j pártkonvencióra, s ez nagymértékben csökkenti a szenátor győzelmének jelentőségét. Az eddig elkötelezett elnökjelölő delegátusok száma tekintetében Mondale fölényesen vezet: mintegy 1170 delegátusa van Hart 690 delegátusa ellenében. Hart erőfeszítései most arra összpontosulnak, hogy megakadályozza Mondalet a jelöléshez szükséges 1967 delegátus pártkonvenció előtti gyéi ellen, a sandinista erők azonban az ARDE fegyveresednek egy részét Costa Ricába űzték vissza, más részét pedig az ország déli részén körülzárták. Az Egyesült Államok arra készülődik, hogy a novemberi elnökválasztás előtt katonai erővel lerohanja Nicaraguát — jelentette ki Javier Chamorro. Nicaragua ENSZ- nagykövete. Puerto Ricóban csütörtökön tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a karibi térségben most folyó hadgyakorlatok előjátéknak tekinthetők Nicaragua lerohanásához. Chamorro szerint Reagan elnök mostani hivatali időszakát katonai győzelemmel szeretné zárni, és ezért kiterjedt előkészületek folynak Nicaragua megtámadására. költségei. Felhívja a figyelmet arra, hogy ha a bérek a tervezettnél gyorsabban fognak emelkedni, a fogyasztási cikkek gyártása pedig nem éri el a tervezett szintet, akkor az árak is gyorsabban fognak nőni. Jelentős előrehaladás történt Lengyelország és a neki hitelező nyugati bankok képviselőinek tárgyalásán Varsóban — írja a Tribuna Ludu tegnapi számában. E szerint már megállapodtak abban, hogy átütemezik az 1984— 87 közötti időszakban törlesztésre esedékes mintegy 1,3 milliárd dolláros lengyel tőketartozást, de számos fontos részlet még tisztázatlan. Lengyelország nyugati bankokkal és kormányokkal szembéni tartozása — az elmulasztott kamattörlesztések miatt — az év végére meghaladja a 29 milliárd dollárt. Lengyelország külföldi adósságainak valamivel kevesebb mint fele bankokkal szemben áll fenn. megszerzésében, s magán a pártkonvención — Jesse Jackson és az el nem kötelezett delegátusok segítségével — biztosítsa magának a jelöltséget. A Mondale-kam- pány szervezeti fölénye azonban egyre inkább megmutatkozik az eredményekben. Csütörtökön tovább szűkült az őszi elnökválasztásokon várhatóan résztvevő jelöltek mezőnye. John Anderson bejelentette- ebben az évben nem indul. Anderson döntése most a majdani demokrata jelöltnek kedvez. A . demokrata pártból kivált liberális politikus szereplése ugyanis négy évvel ezelőtt szinte kizárólag Jimmy Car- tertől vett el szavaztokat és így közvetve Ronald Reagant segítette. Craxi az NDK-ba látogat Bettino Craxi a Német Demokratikus Köztársaságba szóló meghívást fogadott el, a látogatás időpontját azonban még nem határozták meg — közölte csütörtökön este az olasz miniszterelnöki hivatal. Az olasz kormány elnöke csütörtökön fogadta az NDK római nagykövetét, aki átadta neki Erich Honecker- nek, az Államtanács elnökének személyes meghívását. Az ANSA hírügynökség a miniszterelnök közvetlen környezetéből származó véleményekre hivatkozva hangsúlyozta, hogy az olasz fővárosban igen nagy jelentőséget tulajdonítanak Craxi berlini meghívásának. Dominika Véget vetettek a zavargásoknak Kermányforrások szerint a katonasággal megerősített rendfenntartó erők véget vetettek a Dominikai Köztársaságban kirobbant zavargásoknak. Egy hivatalos szóvivő csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy a karib-tengeri országban „helyreállt a béke” és azt ígérte, hogy a kormány intézkedéseket vesz fontolóra a lakosság helyzetének javítására. Gonzalez Fabra kormány- szóvivő csütörtökön azt ígérte. hogy a kormány fontolóra veszi a legalacsonyabb fizetések felemelését. Jorge Blanco köztársasági elnök egy nappal korábban még úgy nyilatkozott, hogy a megmozdulások nem a kormány által elrendelt gazdasági megszorító intézkedések ellen irányultak, és hogy azokat „baloldali agitátorok” szervezték a kormány megbuktatására. RÓMA Tegnap délután befejeződött az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos ülése. A tanácskozáson időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről Achille Occhetto, a titkárság tagja tartott beszámolót. VARSÓ A lengyel rendőrség Gdanskban leleplezett egy csoportot, amely a május 1-i felvonulás megzavarására készült. A héten a biztonsági szervek Czestochowában is lelepleztek már egy hasonló csoportot. BÉCS Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere kétnapos, beható és sikeres tárgyalások után tegnap befejezte hivatalos bécsi látogatását. Fischert fogadta Rudolf Kirchschläger, köztársasági elnök és Fred Sinowatz kancellár, s találkozott az osztrák parlament, valamint a szakszervezeti szövetség vezetőivel is. LONDON Líbia londoni nagykövetségének 30 alkalmazottja tegnap elhagyta az épületet és átadta a brit rendőrségnek. Nagy-Britannia líbiai nagykövetségének még Tri- poliban maradt személyzete — 13 fő — szintén tegnap tért vissza hazájába. MADRID Felipe González miniszter- elnök, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára tegnap délután a Monc- loa-palotában fogadta Szűrös Mátyást, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát, aki a Spanyol Kommunista Párt meghívására tartózkodik Madridban. Gustáv Husák a CSKP KB főtitkára, csehszlovák államfő csütörtök este a prágai várban díszvacsorát adott a hivatalos baráti látogatáson Csehszlovákiában tartózkodó Sadli Bendzsedid, az algériai Nemzeti Felsza- badítási Front (FLN) főtitkára, algériai államelnök tiszteletére. A vacsorán Gustáv Husák és Sadli Bendzsedid pohárköszöntőt mondott. A két politikus elégedetten szólt a kétoldalú kapcsolatok eddig elért eredményeiről és készségét fejezte ki a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére. Gustáv Husák megállapította, hogy a bizalom és a Ronald Reagan amerikai elnök Pekingben tegnap kétszer tárgyalt Csao Ce-jang kínai kormányfővel és találkozott Hu Jao-panggal, a KKP KB főtitkárával, aki Egyesült Államokba szóló meghívást fogadott el Reagantól. A tárgyalások közötti szünetben Reagan beszédlet intézett a parlament épületében a kínai társadalom hatszáz képviselőjéhez, majd este Csao Ce-jang vacsorát adott a tiszteletére. Reagan mindkét alkalommal szovjetellenes megjegyzéseket szúrt beszédébe. Az elnök Kína és az Egyesült Államok „összetartozását” emlegette. Együtt vagyunk Tekintélyes nyugati politikusoknak a Szovjetunió legutóbbi bizalom- és biz- toniságerősítő javaslatairól alkotott véleményét ismerteti legújabb számában a Za Rubezsom című hetilap. Egon Bahr, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnökségének tagja, a Bundestag leszerelési és fegyverzetellenőrzési albizottságának elnöke a szovjet újság számára írt cikkében megállapítja, hogy a Konsz- tantyin Csernyenko által javasolt, a nukleáris fegyverrel rendelkező hatalmak egymás közötti kapcsolataira vonatkozó normák olyan viselkedési kódexet alkotnak, amelyet valamennyi nukleáris hatalomnak tiszteletben kellene tartania. Egon Bahr szerint az SPD egyetért azzal a szovjet javaslattal. hogy el kell utasítani a katonai fölény megszerzésére törekvő politikát. Le kell számolni azzal a veszélyes elképzeléssel is, hogy a jelenlegi kelet-nyugati erőviszonyok mellett egy esetleges háborús konfliktusban bármelyik fél is győzelmet arathat a másik felett. Az iraki haditengerészet egységei tegnap a Perzsa (Arab)-öbölben felrobbantottak három iráni hadihajót. A bagdadi katonai közlemény szerint a támadó egységek sértetlenül tértek visz- sza. Iraki állítás szerint a három hajó egy flottaegységhez tartozott, amely a Kharg-sziget felől Bandar Khomeini kikötőbe tartott. Iráni részről nem jelentették be a támadást. A Perzsa-öbölben csütörtökön egy 180 ezer tonnár ben megtartott tanácskozáson azonos, vagy egymáshoz igen közel álló nézeteket fejtettek ki a nemzetközi problémákról és azok megoldási lehetőségeiről. Sadli Bendzsedid válaszában a többi között tárgyalásokat sürgetett a nemzetközi kérdések megoldására, és nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy a feszült nemzetközi helyzetben gyakorlatilag szünetel a párbeszéd, nincsenek tárgyalások és konzultációk. Gustáv Husák magas csehszlovák kitüntetéssel, az első osztályú Fehár Oroszlán Renddel tüntette ki Sadli Bendzsedidet. az expanzionizmus és a hegemónia ellenzésében, együtt vagyunk Afganisztán és Kambodzsa függetlenségének támogatásában — mondta. Kínai részről nem reagáltak Reagan megállapításaira, de közvetve elhárították ezt a fajta amerikai beállítást. A kínai kormányfő, Csao ICe-jang szorgalmazta, hogy Moszkva és Washington újítsa fel tárgyalásait és érjenek |al magállapodást a középhatótávolságú rakéták csökkentéséről. Kínai részről felszólították Washingtont, vegye fontolóra a párbeszédet a Palesztinái Felszaibadítási Szervezettel, ami elől Reagan elzárkózott. Gene Larocque nyugalmazott amerikai ellentengernagy, a katonai problémákkal foglalkozó amerikai tájékoztató központ igazgatója arról ír a Za Rubezsomban, hogy a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazásáról történő lemondás az első jelentős lépés lehetne a nemzetközi feszültség csökkentésének útján. Sajnálatosnak nevezi, hogy az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó követni a Szovjetunió példáját, s nem teszi magáévá ezt a bátor és konstruktív álláspontot. Larocque tengernagy szerint az új amerikai rakéták Nyu- gat-Éurópába telepítése megnövelte annak valószínűségét. hogy a NATO elsőként folyamodik a nukleáris fegyver alkalmazásához. Az észak-atlantj tömb stratégáinak erre vonatkozó elképzelései azonban öngyilkos tervek, hiszen az első rakétatámadást megfelelő válasz követné, s az események menete teljességgel ellenőrizhetetlenné válna. A nukleáris fegyver elsőként történő alkalmazásáról való lemondás kérdése ezért ma időszerűbb, mint bármikor. szaúd-aráibiai tartályhajón támadt tüzet tegnap eloltották. Még mindig nem tisztázott, hogy mi okozta a robbanást és a hatalmas tüzet, amely 36 órát át tartott. A Szafina Al-Arab nevű tartályhajó a Kharg-sziget felől jött és svéd kapitányának állítása szerint lövést kapott. A tűz eloltása után a hajó jobb oldalán egy hatalmas lyukat találtak. Azonban továbbra sem tisztázott, hogy a hajó aknára futott-e. vagy rakétatalálat érte. A hágai Nemzetközi Bíróság Nicaragua beadványáról tárgyal. A képen az amerikai küldöttség látható A szakszervezetek bírálatára fl lengyel kormány válasza Előválasztások Utah államban Hart szenátor erőfeszítései Magas csehszlovák kitüntetést kapott az algériai államfő kölcsönös megértés légköréReagan folytatta kínai tárgyalásait Szovjet bizalom- és biztonságerösítö javaslatok Nyugati vélemények A Perzsa-öbölben Iráni hadihajókat robbantottak fel