Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 31. I Arcképváxlat I Hobbija, foglalkozása a természet védelme Már nem bérlők —tulajdonosok .......mi lehet / E széles föld f elett Szebb dolog az végeknél? Holott kikeletkor, Az sok szép madár szól, Kivel ember ugyanéi; Mező jó illatot, / Az ég szép harmatot Ád, ki kedves mindennél.. Balassi, a költő életörömtől vibráló sorai jutnak minduntalan eszembe, ahogy visszagondolok beszélgetésünkre, találkozásunkra. Sacit, a „Varga Katalán” elsősét készítette fel a természetvédelmi vetélkedő országos döntőjére. A nádas tó élővilágának illusztrálásához válogatták össze együtt a színes diákat. Közben lelkesein osztogatta jó tanácsait. Aztán Saoi édesanyjának ecsetelte, mennyivel más, nagyobb lenne a gyerek esélye, ha vizuális élménye is lenne erről a Farmos és Nagykáta közötti tóról, ahová a vakációban a művelődési központ beli szakköre tagjaival táborozni mennek, huszcnvalahányan. Délután megnézte a Patkóst és boldogan tapasztalta Lőrincz! István, hogy nem hiába zárta le a zsidófoki zsilipet, szépen víz alá került a mocsár... Amint hazaért, a Sacinak tett ígéretét váltotta be. Mentek a farmost nádashoz, ahová egyébként csák vendégként jár, a természetet szeretni, mert a szakmája hobbija is... Csaknem mindig vele a fényképezőgépe, de nála a fotó csak melléktermék, nem fotós, hanem biológia szakos tanár ( csak ornitológusként emlegetik, ismerik.) Semmi pénzért nem lenne íróasztal melletti természetvédő, csák így, odakinn, a „végeken”! Az valami csodás! Hogy mennyire az, feleségével felváltva ontották a sztorikat, egymás után... Amikor „elrepült” a Patkós! Fékete gólyáik vonultak nagy csapatban, ott pihentek meg, vclltak vagy négyszázan (belőlük negyven is kuriózumnak számít!) — és akikor nem volt nála fényképezőgép. Már elhatározta, nem is szól róla senkinek, mert nag/otmondó hírébe keveredik bizonyíték nélkül, — akkor ért oda a községi orvos, aki lelkes amatőr madarász, es lett szemtanú... a nagy úszótábor... mindenféle nációt összehoz a közös szenvedély, sok remek ember ismeretségét, barátságát köszönhetik a természetvédelmi tábornak... Eljöttek a keszthelyi egyetemi kollégium diákjai hozzá, hogy megtudják, hogyan oldotta meg Szolnokon a „fecskepelenkát”. Ott ugyanis veszélyben az ezernél több fecskefészek, le akarják veretni, pedig védett a madár, a tojása, a fészke, az élő környezet. Lassan kibontakozik a kép, a jelené. A négytagú család otthona egyben munkahely, s egy kicsihez a munka már életforma. Lőrincz István nem tudja az ajtót maga után behúzni, hogy letelt a munkaidő. (Náluk mindig munkanap van, jönnek- mennek, mindenkit szívesen látnak. „Ma van a tizennegyedik házassági évfordulónk” — jegyezte meg a felesége, s nem neheztelt, hoev most is elfoglalt a férje, inkább javasolta, ünnepeljük meg együtt, koccintás közben folytassuk a beszélgetést ...) Kértem, segítsenek megtalálni azt a kisfiút, akit hajdan érdekelni kezdett az élővilág. Édesapjára hivatkozott a férj, aki nagyon, de tőle egészen más módon szerette a természetet. Elindult sétálni, könyvvel a kezében és a kisfiával, aki akkora lehetett, mint most Babus, a kislánya, úgy harmadikos. „Apró emberként, közel a földhöz, érdekelt, hogy mi mozog a fű között”. Előbb csak érdekelte, aztán a középiskolában már tudatosan foglalkoztatta a biológia. Erdész szeretett volna lenni, mert a madárvilág érdekelte elsősorban és az erdőmérnöki főiskolán (akkor még) fakultatívan lehetett ornitológiát hallgatni. A kellő pontszám hiányzott a felvételhez, azért a szolnoki fiú a Dunántúlra került erdészgyakornoknak. Már nemcsak a madár, az erdő, hanem a fauna védelme is érdekelte és mint forrófejű fiatal legényke, füstölgött. ha a főnökei olyasmit csináltak, ami neki nem tetszett. Morgott-mor- gott, aztán felháborodott, hogy halomra mészárolták a védett madarakat... Eltanácsolták a pályáról, pedig egy lapra tett fel mindent. A katonaság után belecsöppent az építőiparba, de minden szabad ideje a biológiára ment el; egyre ismertebb lett a neve előbb megyén kívül, később már helyben is. Sok olyan területet fedezett fel, minek különleges élővilágáról nem tudtak. Javasolta a védetté nyilvánításukat, el is fogadták. Tíz évvel ezelőtt a Magyar Madártani Egyesület megalakulásakor a főtitkár helyettesévé választották meg, s ebben a funkcióban a közelmúlt napokban harmadszor erősítették meg. Egy kolléganője, mikor a neve már országosan ismertté vált, megkérdezte, hogy főállásban nem volna-e kedve a természetvédelemhez. Nyomban felmondott a munkahelyén. A Hortobágyi Nemzeti Parkban annak a területnek lett a gazdája, amit ő fedezett fel, és a munkája nyomán lett védetté; a pélyi madárrezervátum azóta nagy hírnévre tett szert határainkon kívül is. Nekilátott gyermekkori álma megvalósításának: mindig szerette a Tiszát, összefüggő, védett területet akart csinálni a hullámtérből. Sikerült 1978-ban megalakítani a Középtiszai Tájvédelmi Körzetet. Egy évvel később a másik álom is a megvalósulás útjára került: beiratkozott a szegedi tanárképző főiskola levelező tagozatára biológiát tanulni. („Későn érő típus — jegyezte meg a felesége —, de csaknem kitűnővel fejezte be a tanulást, akkor kinevezték a Középtiszai Tájvédelmi Körzet vezetőjének.’) A biológiai szeretetét a két gyerekbe is beoltották. Minden táborban ott vannak apjukkal, s amikor munkája engedi, de hétvégeken mindig velük van édesanyjuk is, aki a vízügynél környezet-, illetőleg vízvédelemmel foglalkozik. (Egyébként a házasság révén került kapcsolatba a természetvédelemmel és azóta vált hivatásává, hobbijává neki is.) Mondják Lőrincz Istvánról — természetesen a barátai heccelik vele —, hogy ő a hobbijáért kapja a fizetését. „De jó is lenne, ha az országban mindenki a hobbinak kijáró teljes szívvel dolgozna me’ a fizetéséért!” — szereli le a tréfálkozókat. És tervezi az újabb programot: április elején a Kiskunságba mennek viperát fotózni, mert azt még sose sikerült. NEM A VAROS ÉKESSÉGE (és valószínű, hogy már nem is lesz az) a Beloiannisz u. 17. számú háromszintes ház Szolnokon. Fakó homlokzat, málló vakolatú légcsőhöz, szóval olyan, mint a többi 50 éves lakóépület a szolnoki főutcán, amelynek lakásai az ‘50-es években osztódással szaporodtak, és P vadidegen embereket társbérlőként összezártak. Egykor három család tágas otthonán 13 család osztozott, ma pedig nyolc. A kényszerűségből és az ésszerűtlen- ségből elkövetett leválasztások és befalazások maradandó fogyatékosságait megszokták, mert megváltoztatni nem tudták. Lakók voltak, egyikük másikuk már harminc éve. — Harminc év örökös huzavona a gazdával, az IKV- val. Beázás, csőtörés^ falrepedés, salétrom... * soroljam? Minek? „Nincs emberünk csináltassa meg! Csak számla kell és mi fizetünk”. — Orosz Lajos lemondóan legyintett. — Jobb ha elfelejtjük. Túl vagyunk rajta. A lakast megvettük. Megszabadult végre az IKV egy leromlott régi háztól, mi pedig az IKV-tól. De azt még mindig nem tudom, hogy lett ennek a két szoba hallos lakásnak az értéke 500 ezer forint. A fürdőszobában főzünk, a konyhában fürdünk. Ugyanis a kettő egy helyiség. Es ezért is minket marasztaltak el, mondván, hogy engedély nélkül alakítottuk szobává a konyhát. Könyörgöm az a helyiség sohasem volt konyha. Korábban nekünk, mint társbérlőknek az volt az egyetlen szobánk. Hozzá se nyúltunk, mert nem nyúlhattunk. A határozatot aláíró kioktatott bennünket anélkül, hogy a lakást valaha is látta volna. — összeszorította a fogát, hogy ne mondjon egy cifrát. Higgadtabb volt, amikor újra megszólalt: — A gázfűtést a lakók saját költségükön vezették be. Tehát mi tettük komfortossá ezt a lakást 62 ezer forintért. Tudni akartam, hogy ezt bekalkulálták-e az árba. Nem tudtam meg, mert nem fizettem nyolcszáz forintot. — Ezt nem értem. Nem tudhatta meg, hogy hogyan alakult ki annak a lakásnak az ára, amit megvásárolt? — Az IKV-nál közölték: fizessek nyolcszáz forintot és nekem, de csak nekem külön elkészítik a szakértői véleményt. Elég volt, feladtam. REÁLIS ÉRTÉK VAGY SEM az 500 ezer forint, nem tudom. Mint ahogyan azt sem, miért van külön ára annak, hogy a vevő az eladótól az ár hátterét megtudhassa. Azt viszont tudom, hogy a jó kereskedő, ha el akar adni valamit, ennél azért megnyerőbb stílusban próbálkozik, még akkor is, ha meggyőződése, hogy a vevő nem csinál rossz üzletet. Olcsón jut saját tulajdonú lakáshoz, annak noinden előnyével és hátrányával együtt. Az IKV megszabadul egy olyan nyolclakásos épülettől, amelynek (álláspontjukat szó szerint idézem): „Központosított szervezettel történő üzemeltetése nehezen és gazdaságtalanul biztosítható. Felújításuk, nagyobb karbantartásuk szükséges, azonban pénzügyi okok miatt vállalati keretek között tíz éven belül nem történhet meg”. — Szóbeszédből tudtam meg, hogy a mi házunk is ilyen, hogy a lakásokat eladják a bérlőknek. Egyszer már volt ilyen akció a ’70-es évek elején. Akkor a nyolc közül két lakó vette meg. Mi nem. Most viszont úgy okoskodtunk, hogy sajátunk lesz, örökölhető, valamelyik unokánknak szüksége lehet rá. És hát olcsón is adták. Czeglédi Lajossal, az egyik második emeleti újdonsült tulajdonossal számoltunk: — A lakás ára az értékének 30 százaléka, tehát 150 ezer forint, ennek is csak 10 százalékát kellett készpénzben kifizetni, tehát 15 ezret, a többit 25 év alatt 3 százalékos kamattal, havi 680 forintos részletekben törlesztjük. Annyi mintha lakbért fizetnénk. — Hogyan bonyolódott le az adásvétel? Volt e közvélemény-kutatás a házban, tájékoztatták-e a lakókat? — Á, nem. Mikor elindult a szóbeszéd érdeklődtünk az IKV-nál az OTP-nél. aztán levelek jöttek, levelek mentek. Először a földhivataltól jött egy nyomtatvány arról, hogy társasházzá nyilvánított az épület és mennyi a tulajdoni részünk. Utána az OTP küldte az árajánlatot. Fizettünk, tulajdonosok lettünk. Az IKV küldött egy értesítést, amelynek az a lényege, hogy most már semmi közünk egymáshoz. — És hogy lesz ezután? Ki képviseli a házat? Ki intézi, hogyan fizetik a közös kiadásokat, a ház karbantartásának költségeit? — Fogalmam sincs, — volt Czeglédi Lajos válasza. És nemcsak az övé, hanem valamennyi új tulajdonosé: — Gubancos még minden. A földszinten más-más cég üzletei vannak, aztán maradt még itt két lakás, amely továbbra is az Ingatlankezelő Vállalaté. Hogy kinek, milyen kötelessége és joga van, azt csak a jó ég’ tudja. — Az OTP-nek ezzel a házzal kapcsolatban még egyetlen kötelezettsége van, hogy a két IKV-lakást eladja. A két bérlő ugyanis eddig még nem válaszolt az ajánlatukra. A 90 napi gondolkodási idő pedig már eltelt. Az egyik bérlőt a napokban értesítettük, ha nem veszi meg a lakást, az eladását meghirdetjük. Ha más megveszi lakottan,* ő továbbra is bérlő marad, csak a lakbért nem az IKV-nak, hanem az új tulajdonosnak fizeti majd, — mondta dr. Lévy Zoltánná, az OTP megyei Igazgatóságának osztályvezetője. LEVELEK JÖTTEK, LEVELEK MENTEK. így zajlott a ház lakásainak adásvétele. És amikor az egyik levélre nem jött válasz ... Vajon a pénzintézet ügyintézőjének kell felderíteni miért hallgat a címzett? Ebben az esetben egy idős beteg, magányos asszony, aki nem biztos, hogy pontosan értette, mi is a lényege annak a stencilezett nyomtatványnak, amit kapott. Tehát bérlő maradt. Egy, a szolnoki tanácsi bérlakások több mint 20 ezer lakója közül. Érthető, ha 20 ezer emberről nincs naprakész információja a bérbeadónak. Csakhogy az áruba bocsátott lakások bérlői ennél sokkal kevesebben vannak, és már másfél évtizede el lehet adni azokat az állami bérlakásokat, amelyek fenntartása nem gazdaságos, amelyek nélkül még jól lehet a lakásokkal gazdálkodni, és elvileg több pénz és több törődés juthat a megmaradóknak. A városi tanács végrehajtó bizottságának joga kijelölni az eladható lakásokat. 1970 óta Szolnokon 370 tanácsi lakás került erre a listára és 280-at megvásároltak. Vannak köztük szép számmal olyanok, amelyeken és amelyekben a tulajdonoscsere szembetűnő változást eredményezett. Meglátszik, hogy lakói sajátjuknak tekintik. — Főként a kisebb, 2—4 és talán még a hatlakásos házakra és ezek közül is azokra jellemző, amelyekben nincs vegyes tulajdon, nincs IKV-lakás, így hát nincs _ egymásra várás és egymásra mutogatás. Az Április 4. úton lévő hét egymás melletti épület követendő szép példája ennek. — Komáromi György, az IKV igazgatója szerint azonban nem ez a jellemző. — Vannak és nem is kevesen a bérlőkből lett tulajdonosok között, akiket csak az érdekelt, hogy olcsón saját tulajdonú lakáshoz jutottak. Utána mi történik? Megszokták és továbbra is az IKV-ra mutogatnak, még akkor is, ha mondjuk 8—10 lakás közül csak egy maradt a miénk. A tető, a függőfolyosó javítása, a homlokzat helyreállítása rengetegbe kerül. Nemegyszer a pereskedésig fajult a vita az IKV és a tulajdonosok között. Nem azért, hogy mennyit fizessenek, hanem hogy egyáltalán fizessenek. — Ezekben a házakban nem gyűjtenek fejlesztési alapra, közös kiadásokra? — A régi jogszabály még nem tette kötelezővé, az új szabályok már körültekintőbben rendelkeznek. Hogy mi lesz ezeknek a házaknak a sorsa el sem tudom képzelni. Elméletileg hatósági úton el lehet rendelni, hogy valamelyik cég tatarozza, hozza rendbe a házat és a költséget a tulajdonosok fizessék meg. Hangsúlyozom, hogy elméletileg. A város szívében meglehetősen szembetűnő helyen, a Táncsics utcában két ilyen épület csúfítja a városképet. Elszomorítóan lehangoló látvány a két ház, olyan, mint akinek se ura, se gazdája. — Nem régen vettük meg 210 ezer forintért '25 éves hitelre a lakást. Szépen rendbehoztuk rengeteget költöttünk rá. ŰJ PARKETTA, FRISSEN FESTETT FALAK, ajtók, ablakok és Kalmár Dezsőné lelkesen magyarázta, hogy mi mindent szeretne még átalakítani, korszerűsíteni a lakásban. — De sírva faka- dolC ha ránézek erre a házra és belépek a kapun. Mondja meg kedves kihez fordulhatunk? Támogatna-e bennünket valaki, ha azt mondanánk, hogy a Táncsics Mihály u. 6. számú házat rendbe akarjuk hozni? És mit csináljunk, ha vannak olyanok is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak fizetni? — A közös képviselővel nem beszéltek még erről? — Ö nem itt, hanem a szomszéd házban lakik, mondogattuk már neki, de még semmi sem történt. Egy házzal odébb, a Táncsics Mihály út 10-ben lakók is hasonló cipőben járnak. Bár van köztük, akit a ház sorsa egy cseppet sem izgat. — Tetőjavítás, tatarozás százezrekbe, sőt, talán milliókba kerülne. Az OTP adta el a lakásokat, hát gondoskodjon róla, — jelentette ki határozottan Füzesi Gyulá- né, aki már régóta tulajdonosa az egyik egy szoba konyhás lakásnak. Meglepően sok volt az ehhez hasonló, tájékozatlanságra valló vélemény, félreértés, tisztázatlan helyzet a bérlőkből lett tulajdonosok körében. És még ezek után elkövettem azt a „könnyelműséget”, hogy bekopogtattam olyan lakásokba, amelyeket az IKV javaslatára a városi tanács végrehajtó bizottsága fél évvel ezelőtt eladásra kijelölt. Sütő utca 9: két lakását egy éve életveszélyessé nyilvánították és lakóit kiköltöztették. Azóta semmi sem történt, csak megszületett egy határozat, amely szerint a bérlők megvehetik a lakásokat. Arról, hogy egy ilyen döntés létezik. mindezidáig a bérlők csak egy kívülállótól, egy kíváncsiskodó hírlapírótól hallottak. Kovács Katalin Rónai Erzsébet Martfűn, a Tisza partján vendégházat alakit közösen ki a Tisza cipőgyár és a helyi vadász- társaság. A gyár régi raktárépületét a tiszaföl dvári Lenin Tsz építőbrigádja alakítja át