Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXV. évf. 7^, sz. 1984. március 31., szombat ______A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA I llést tartott a megyei pártbizottság Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága 1984. március 30-án Majoros Károy elvtársinak, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével kibővített ülést tartott. Részt vett az ülésen Koszorús Ferenc elvtárs, a párt Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkára, Szabó Borbála elv társnő, a párt Központi Bizottságánál? tagja. Az ülésen a megyei pártbizottság tagjain kívül részt vettek: a megyei pártbizottság osztályvezetői, a városi pártbizottságok első titkárai, a .megyei tanács tisztségviselői, a tömeg&zervezetek és tömegmozgalmaik megyei vezetői, a meghívott ágazati szakszervezetek .megyei titkárai, az ipari, mezőgazdasági üzemek gazdasági vezetői, párttitkárad és szakszervezeti titkárai. A megyei pártbizottság megvitatta és elfogadta: — Szűcs János elvtársnák, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztésében a szakszervezetek pártirányításának megyei tapasztalatairól, tovább fej 1 észt és é - nek feladatairól szóló jelentést. A vitában a következő elvtársak szólaltak fel: Árvái István, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. Búzás Béláné, a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárának gépmunlkása, Hegyi Istvánná, a megyei pártbizottság tagja, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Kátai Mária, a megyei pártbizóttság tagja, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára, Koszorús Ferenc, Nagy Lajosné, a megyei pártbizottság tagja, a Május 1 Ruhagyár tűnkévé! gyárának művezetője, Papp István, a megyei pártbizottság tagja, a Ti- szamenti Regionális Vízmű és Vízgazdái - si Vállalat vízgépészeti körzet vezetője, Papp Lajos, a törökszentmiklósi városi pártbizottság első titkára, Pádár Ferenc, a megyei pártbizottság tagja, a Váci Kötöttárugyár jászapáti gyárának műszerésze, Pesti Tiborc, az abádszalóki községi pártbizottság titkára, Sándor László, a megyei pártbizottság tagja, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának titkára, Semsei Imre, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság pártbizottságának titkára, Szabó László, a megyei pártbizottság tagja, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója, Takács Sán- dorné, a megyei pártbizottság tagja, a Szolnoki Papírgyár munkása, Ulveczki Tibor, a .megyei tanács elnökhelyettese, Varga Sándorné, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a szolnoki városi pártbizottság első titkára, Veiket András, a jászberényi Hűtőgépgyár szakszervezeti bizottságának titkára. Az ülésről szóló közlemény a 3. oldalon. Megemlékezések felszabadulásunk 39. évfordulóján Koszorúzások, kitiinitfések Kiállítás Karcagon, hálastaféta Kisújszálláson — Új MSZBT-tagcsonortok A TARTALOMBÓL Már nem bérlök — tulajdonosok Hobbija, foglalkozása a természet védelme Pályamunkások Repülős tiszteket nevelnek Az Elnöki Tanács illése mm Összehívták az országgyűlést április 12-re alatt álló Országos TársadaTermőföldjeink megbecsülése Az utóbbi két évtizedben nagyon sokszor esett szó termőföldjeink védelméről, megbecsüléséről. ésszerű hasznosításáról. Az 1961. évi földvédelmi törvény napjainkig többször módosult, szigorodott, párthatározatok, tanácskozások, hírlapi viták, felhívások igyekeztek az indokolt minimumra szorítani a termőföldek, főként a jó minőségű termőföldek igénybevételét más célokra. Ennek ellenére 1972-től 1982- ig országosan csupán egy évtized alatt mintegy 250 ezer hektárral csökkent a mezőgazdaságilag művelt föld területe. Igaz, ebből 141 ezer hektár gyenge termőképességű területet erdősítettek, csaknem 10 ezer hektár nádas és halastó lett. Viszont 100 ezer hektárt — különféle vízügyi, településfejlesztési, ipari, bányászati, közlekedési és egyéb célokra — véglegesen kivontak a mezőgazdasági termelésből. Szolnok megyében a mezőgazdasági rendeltetésű földeket a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok többnyire a legkedvezőbb művelési ágban hasznosítják. A művelési ág változásainak tendenciája az utóbbi években egyre inkább megfelel a követelményeknek: 1977-ben még az összes engedélyezett hasznosítási változtatás 62 százaléka érintette a szántót, így az 1332 hektárral csökkent. Tavalyelőtt ez az érték mindössze 17 százalék. Megyénkben. egyre csökkent a termőföld máscélú igénybevétele: Mig 1977-ben 1055 hektár mezőgazdasági terület egyéb felhasználását engedélyezték, a földhivatalok 1983- ban már csak 518 hektárt. Tény, hogy az utóbbi három évben országosan a termőterület csökkenése 52 százalékkal, a mezőgazdaságilag művelt területé 46 százalékkal, a szántóterületé pedig 63 százalékkal mérséklődött a korábbi időszakhoz viszonyítva. Tavaly pedig — 30 év óta először — már nem csökkent, hanem szerény mértékben ugyan, de mintegy kétezer hektárral nőtt a hazai szántóterület. Termőföldjeink védelme mellett, említettük nagy jelentőségű az ésszerű hasznosításuk, termőerejük fenntartása. fokozása. Jogszabályok írják elő minden mező- gazdasági művelésre alkalmas terület művelési kötelezettségét. Mezőgazdasági nagyüzemeink igyekeznek is ennek példamutatóan eleget ■tenni. Jó példák vannak erre Szolnok megyében is, hisz a folyamatos határszemléket végző — földhivatalok által szervezett — szemlebizottságok a földvédelem terén elért kedvező tendenciákról győződhetnek meg évről-év- re. Megyénk két térségében zajló melioráción belüli vízrendezés is ezt a törekvést hivatott szolgálni. Államunk pedig nagyösszegű támogatást biztosít erre a célra. Fontos új fejlemény, hogy a földvédelmi alapból jelentős összegekkel támogatható minden olyan tevékenység, amely a jelenleg parlagon álló, de gazdaságosan termelésbe vonható földek szántóföldi művelését segíti. A téeszek és az állami gazdaságok élnek is ezzel a lehetőséggel. A hagyományoknak megfelelően az idén is, megyénk városaiban és községeiben ünnepségekkel, koszorúzásokkal emlékeznek meg hazánk felszabadulásának 39. évfordulójáról. Szolnokon április 3-án tartják a koszorúzás! ünnepséget. Reggel 9 órakor a városi köztemetőben koszorúznak a szovjet hősi emlékműnél a városi pártbizottság, az üzemek, az intézmények és az ideiglenesen na- zánkban tartózkodó szovjet katonai alakulatok képviselői. A Hősök terén ; levő szovjet emlékműnél 10 • órakor helyezik el a hála és a kegyelet koszorúit a megyei pártbizottság, a fegyveres testületek, a megyei társadalmi és tömegszervezetek, a szolnoki vállalatok, üzemek, tanintézetek képviselői. Az emlékmű előtt 8—12 óráig díszőrség áll. Ugyanezen a napon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban kitüntetéseket adnak át a munkában élenjáróknak. Este 18 órakor a Szigligeti Színházban ünnepi hangverseny lesz a fel- szabadulás 39. évfordulója tiszteletére. Jászberényben szintén 3-án délután 17 órakor a temetőben, a szovjet hősök sírjánál, 17 óra 30 perckor pedig a Lehel vezér téri szovjet hősök emlékművénél ko- szorúznak. A Radnóti Színpad művészeinek közreműködésével 18 órakor díszünnepség lesz a Hűtőgépgyár Munkás Ifjúsági Házában. Karcagon is április 3-án tartják a megemlékezést. A városi tanács nagytermében 14 órakor Pro Űrbe és Társadalmi Munkáért kitüntetéseket adnak át. A tanácsháza épülete előtt, a szovjet hősi emlékműnél ünnepi megemlékezés, koszorúzás lesz 15. órakor. A Déryné Művelődési Központban 16 órakor ünnepi műsort rendeznek, 17 órakor Fejér Csaba festőművész kiállítását nyitják meg. Kisújszálláson, a temetőben, a szovjet hősök sírjánál harmadikén 15 óra 20 perckor koszorúznak. A temetőből „hálastaféta” indul a Szabadság téri szovjet hősök emlékművéhez. A város intézményeinek, iskoláinak KISZ-esei futva, egymást váltva teszik meg a temető és az emlékmű közötti távolságot. A Szabadság téri emlékműnél 16 órakor lesz koszorúzás. (Folytatás a 2. oldalon.) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tairtott. Az Alkotmány 22. paragrafusának (2) bekezdése alapján 1984. április 12-én, csütörtököm délelőtt 10 órára összehívta az országgyűlést. A Minisztertanács javasolta, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszák napirendjére az Alkotmányjogi tanáccsal fogfoglalkozó törvényjavaslatot, a népi ellenőrzésről szóló törény módosítását, valamint a közoktatás és a felső- oktatás távlati programjára vonatkozó előterjesztést. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet fogadott el a társadalombiztosítás irányítási rendszerének korszerűsítéséről. A társadalombiztosítás irányítását 1950 óta a szákszervezetek eredményesen végezték. Az ellátottak körénél? kiszélesedése olyan továbbfejlesztést tett indokolttá, amely szerint 1984. július 1-től a társadalombiztosítási feladatokat. a Minisztertanács közvetlen felügyelete Az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet kezdeményezésére az ablakok, valamint a tetőszigetelő szerkezetek gyártásában és felhasználásában érdekelt vállalatok egy-egy csoportja minőség- fejlesztő társulást alakított — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Borbély Imre, az intézet igazgatója. Az lombiztosi tási Főigazgatóság, illetve annak szervei végezzék. Az állami irányítást a szakszervezetek és más érdekképviseleti szervek részvételével, önkormányzati jellegű szerviként alakuló Országos Társadalombiztosítási Tanács segíti. A testület a továbbiakban döntött a hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről, személyi kérdésekben határozott, bírákat mentett fel és választott. He * * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kovács Imrét, más fontos beosztásba helyezése miatt — érdemei elismerése mellett — a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagsága alól felmentette; egyidejűleg dr. Szórá- dí Sándort, a KISZ Központi Bizottsága titkárát a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagjává megválasztotta. ablakok fejlesztésére tíz, a tetőszigetelésekre pedig 11 vállalat fogott össze a most megalakult két társulásban. Egyeztetett munkaprogram alapján, közösen dolgoznak ki olyan műszaki és gazdasági megoldásokat, módszereket, amelyekkel jelentősen javíthatják a termékek minőségét. Javában folynak a tavaszi mezőgazdasági munkák a földeken. Képünk a mezőhéki Táncsics Tsz-ben készült Vállalati összefogással Minőségfejlesztő társulások