Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 31. Csernyenko válasza az olasz békeüzenetre Nem szabad elszalasztani a tárgyalásokhoz való visszatérés lehetőségét A Szovjetunió meggyőződése, hogy nem szabad elszalasztani a béke és a biztonság megerősítését szolgáló tárgyalásokhoz való visszatérés egyetlen lehetőségét sem — hangoztatja Kon- sztan.tyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára Assisi olasz város és a feremees rend hozzá intézett békeüzenetére adott válaszában. Az olasz város tanácsa és a szerzetesrend képviselőit Vaszi- lij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségié elnökének első helyettese fogadta tegnap a Kremlben és átnyújtotta nekik Kon- sztantyin Csernyenko üzenetét. Az új ameijiikai rakéták európai telepítésének megkezdése és a Szovjetunió fölötti katonai-hadászati fölény elérésére, ia vii-láguralom megszerzésére törekvő imperialista körök aktivizálódása. jelentősen fokozza a nukleáris háború veszélyét. A háborúellenes tiltakozó mozgalomban embermi Ilii óik vesznek részt, felemelve szavukat azoknak a politikusoknak rövidlátó, értelmetlen magatartásával széimben, eikik nem értik, nem akarják megérteni, milyen bűnt követnek el azzal, hogy kiálltnak a pusztító eszközök számának szakadatlan és ellenőrizetlen növelése mellett. Ez a tiltakozó hullám megnöveli azt a reményt, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetet ma? lehet változtatni — mutat rá Konsztan- tyin Cseilnyenko. Nekünk, akárcsak korábban. most is az / a véleményünk, — mondotta —, hegy a tárgyaláshoz való visszatérés egyetlen lehetőségét, egyetlen esélyét sem Szabad elszalasztani. Ebben egyre nagyobb szerep hárul az európai népekre, a közvéleményre. Megragadom az alkalmat és kérem Önöket, tolmácsolják az olasz népnek: a Szovjetunió továbbra is a béke, az enyhülés és a népek közötti barátság politikáját folytatja, aktívan küzd a fegyverkezési hajsza, elsősorban a nukleáris fegyverkezési hajsza megfékezéséért. Acélipari munkások tüntetése a kelet-franciaországi Langwy városában. A munkások az ellén tiltakoznak a szocialista párt helyi székháza előtt, hogy az acélipar modernizálásával mintegy 10 ezer munkahely felszámolását tervezi a kormány Mengisztu moszkvai megbeszélései Befejeződött a trancia kontingens kivonása A tervezettnél egy nappal korábban, már tegnap befejezték a Bejrútban állomásozó, 1250 főnyi francia katonai egység kivonását. A nyugati négyhatalmi haderő kötelékébe tartozott francia kontingens -utolsóként, jóval a brit, az olasz és az amerikai egységek után hagyta el, adta át a libanoni rendőrség e célra szervezett alakulatának a bejrúti polgárháborús iöld vonal mentén elfoglalt állásait. Háromszáz libanoni rendőrrel együtt 40 újonnan érkezett francia tűzszüneti megfigyelő is szolgálatba lépett a libanoni polgárháborús ellenfeleket egymástól elkülönítő ütközőövezetben. Reménykeltő körülmény, hogy a lausanne-i megbékélési konferencia határozata alapján, a polgárháborús ellenfelek politikai és katonai képviselőiből alakult legfelsőbb bizottság hosszú idő után először csaknem teljes nyugalmat teremtett a libanoni fővárosban. A legsürgősebb és egyben a legbonyolultabb feladat a szembenálló erők szétválasztása, a kétszer 700 méter mélységű ütközőövezet kialakítása. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a nemzetközi repülőtér megnyitása előtt külön-külön út- levéllkezelő és vámrészleget állítanak fel a kelet-bejrúti és a nyugat-bejrúti utasok számára, mert csak így tudják mindenki, számára biztonságossá tenni a légikikötő megközelítését. OSLO Több mint száztíz küldött és a . meghívott vendégek részvételével tegnap Oslóban megkezdődött a Norvég Kommunista Párt XVIII. kongresszusa. ATHÉN Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter tegnap európai kőrútjának következő állomására, Athénba érkezett. Weinberger görögországi látogatásának középpontjában az amerikai katonai támaszpontok jövője és a NATO délkeleti szárnyát gyengítő, régi keletű görög— török ellentétek kérdése áll. VARSÓ A világ csaknem két tucat parasztpártja és parasztszervezete kezdett tegnap délelőtt nemzetközi tanácskozást Varsóban a világ élelmezési helyzetéről és a békés együttműködésről. A tanácskozás kezdeményezője a lengyel Egyesült Néppárt, amely jelentést is terjesztett az összejövetel elé. Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügymi- v niszter tegnap Moszkvában ■ megbeszélést folytatott Mengisztu Hailé Mariammal, az Etióp Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács és az Etióp Dolgozók Pártját Szervező Bizottság (KOPWE) elnökével. Az etióp vezető csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba baráti munkalátogatásra az SZKP Központi Bizottsága. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere, tegnap ellentmondásos nyilatkozatban foglalkozott a kelet— nyugati viszony helyzetével és várható alakulásával. Genscher egyfelől védelmébe vette az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdését, amely szerinte csupán a Szovjetunió által megbontott erőegyen- isúly hely^eálliítái^át szolgálta. A nyugatnémet külügyminiszter megerősítette, hogy a genfi tárgyalások újrakezdése érdekében a Nyugat nem hajlandó leálljtatni a telepítést. Érvelésében Genscher teljesen figyelmen kívül hagyta, illetve kiforgatta azt a tényt, hogy az amerikai Pershing—2-es rakéták elérik a Szovjetunió területét, míg a szovjet SS—20-as rakéták nem tudják elérni az Egyesült Államok területét. Másfelől ugyanakkor Genscher szorgalmazta a kelet—• nyugati viszony megjavítását és hosszú távú fejlesztését. Az NSZK külügyminisztere pozitívan értékelte, hogy ge és a szovjet kormány meghívására. Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere tegnap Moszkvában megbeszélést folytatott Mengisztu Hailé Mariammal, az etiópi- ai Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács elnökével. Gejdar Alijev, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese tegnap Moszkvában megbeszélést folytatott Mengisztu Hailé Mariammal. a nyugati rakétatelepítés, valamint a közép-hatótávolságú és hadászati rakétákról (folytatott tárgyefások megszakadása ellenére sem kezdődött újabb hidegháború a két társadalmi rendszer között. A nyugatnémet külügyminiszter szorgalmazta, hogy Nyugat-Európa. segítse elő az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolatainak javítását, amelynek az egyenjogúságra kell épülnie. Genscher, a külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott sajtónyilatkozatában kilátásba helyezte, hogy változatlanul az együttműködés fejlesztésére fog törekedni a szocialista országokkal. Ezen belüli különös jelentőséget tulajdonított az NSZK-naika Szovjetunióhoz és az NDK- hoz fűződő kapcsolatainak. Az NSZK a megkötött szerződések alapján e kapcsolatok pozitív fejlesztését tartja céljának, mivel az stabilizá- lóan hathat az egész nemzetközi helyzetre. Ellentmondásos nyilatkozat Genscher a kelet — nyugati viszonyról Ceausescu elutazott Szófiából Kétnapos látogatását befejezve tegnap elutazott Szófiából Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke, Ceausescu Todor Zsivkov- nak, a BKP KB főtitkárának, a bolgár Államtanács elnökének meghívására tett baráti látogatást Bulgáriában. Útjára elkísérte a külügyminiszter és más személyiségek is. A magas rangú vendég több alkalommal tárgyalt Todor Zsivkovval, s a bolgár pórt és állami vezetés képviselőivel. A tárgyalásokon kiemelten foglalkoztak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének kérdéseivel. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a gazdasági kapcsolatok erősítésére, az együttműködés új formáinak kidolgozására. Csehszlovák— osztrák közlemény Erwin Lánc osztrák külügyminiszter kétnapos prágai hivatalos látogatása előmozdította a kétoldalú kapcsolatok további fejlődését, és hatékonyan hozzájárult az európai enyhülés és együttműködés ügyéhez — a Prágában tegnap közzétett közös köziemén^ tanúsága szerint így értékelte tárgyalásait Bohuslav Chnoupek, csehszlovák külügyminiszter és osztrák kollégája. Erwin Lánc ausztriai hivatalos látogatásra hívta meg Bohuslav Chnoupeket. A csehszlovák és az osztrák külügyminiszter nyílt és konstruktív megbeszéléseket folytatott a kétoldalú fcájposeJatok állásáról és véleményt cserélt az i|dőszerű nemzetközi kérdésekről. Chile Folytatódnak a tüntetések Rodolfo Seguel chilei ellenzéki szakszervezeti vezető csütörtökön közölte, hogy az országban folytatódnak a békés tüntetések. A kedden kezdődött tiltakozási megmozdulások kiemelkedő szervezője a rendszert vádolta a tüntetések idején megnyilvánuló erőszakért. Emlékeztetett rá, hogy csupán a fővárosban 23 ezer fős katonaságot vontak össze és a karhatalmi alakulatok könnyfakasztó gránátokkal, vízágyúkkal támadtak a tiltakozókra, sőt, a külvárosi negyedekben lakóházakat vettek tűz alá. A hatóságok brutális fellépése nyomán hat tüntető meghalt. Santiagóban háromszáz személyt tartóztattak le. Életveszélyes fenyegetés A magát Iszlám Szertt Háború szervezetnek nevező illegális síita csoport azonnali megtorlással fenyegette meg Reagan amerikai és Mitterrand francia elnököt, valamint Esz-Szabah kuvaiti emírt, amennyiben kivégzik a decemberi kuvaiti merényletsorozat hat. halálra ítélt iraki elkövetőjét. Az An-Nahar című bejrúti lapban közölt figyelmeztetés szerint a három állam vezetője a fejével fog fizetni az ítélet esetleges végrehajtásáért. Az ítéletet a washingtoni Fehér Házban hozták és Kuvaithan hirdették ki — mondja a közlemény, majd megjegyzi, hogy a kuvaiti emír tudja a legjobban, mennyire törékeny a rendszere. Kádár János fogadta Nyikolaj Bajbakovot Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap az MSZMP KB székházában találkozott Nyikolaj Bajba- kovval, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesével, az Állami Tervbizottság elnökével és Nyikolaj Inozemcevvel, az Állami Tervbizottsóg elnökhelyettesével. •— A szívélyes, baráti ■ légkörű találkozón részt vett Faluvégi Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnö- ■ ke. Jelen volt Vlagyimir Ba- zovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Hz MSZMP KB első titkára egyházi vezetőkkel találkozott Kádár János, az MSZMP KB első titkára tegnap a Parlamentben, az Elnöki Tanács ülését követően találkozott dr. Bartha Tibor református püspökikéi, az Országos Béketanács Egyházi Békebizottságának elnökével és Bíró Imre kanonokkal, az Országos Béketanács Katolikus Bizottsága főtitkárával. A beszélgetés során Kádár János kifejezésre juttatta elismerését, a két szervezet rendezésében csütörtökön, a Parlamentben megtartott nagy jelentőségű országos tanácskozás eredményes munkájáért, a magyarországi vallásfelekezeteknek a társadalom békés jövője érdekében együttesen kifejtett hazai és nemzetközi tevékenységéért. Megemlékezések felszabadulásunk 39. évfordulóján (Folytatás az ,1. oldalról.) Mezőtúron április 3-án 14 órakor a temetőben a szovjet hősök sírjainál helyezik el a megemlékezés koszorúit az üzemek, a vállalatok, az intézmények képviselői. A Kossuth téri Felszabadulás emlékműnél 15 órakor koszorúznak a párt-, állami, társadalmi szervek képviselői. A kiállítási csarnokban 15 óra 30 perckor kiállítás nyílik a tavaly rendezett képzőművészeti tábor művészeinek munkáiból. A megnyitón a kiállító művészek is részt vesznek. A törökszentmiklósi városi pártbizottság épületének Nagytermében április 2-án 14 órakor találkozót rendeznek azok számára, akik 1945-ben léptek be a pártba. Április 3-án 15 órakor a temetőben a szovjet hősök emlékművénél koszorút helyeznek el a városi KISZ-bi- zottság, a városi úttörő- elnökség és az MSZBT-tag- csoportok, nevében. Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, április 4-én 10 órakor a Kossuth téri Felszabadulási emlékműnél lesz koszorúzás, majd a művelődési ház pódiumtermében tartják a városi ünnepi gyűlést. Tiszafüreden április 3-án 13 órakor a szovjet hősök temetőjében a szovjet hősi emlékműnél koszorúznak, és a tiszai átkelés emlékművénél is elhelyezik a kegyelet és megemlékezés; koszorúit, virágait. A városi ünnepség és a koszorúzás 16 órakor lesz a Felszabadulási emlékműnél. Túrkevén is harmadikán lesz a megemlékezés. A temetőben, a szovjet hősök sírjánál 16 órakor koszorúznak a pórt-, állami, társadalmi szervek képviselői. A Petőfi téri Felszabadulási emlékműnél 16 óra 30 perckor ünnepi gyűlés és koszorúzás lesz. Az április 4-e előtti napokban három MSZBT-tag- csoport alakul megyénkben. Március 31-én a törökszentmiklósi Hunyadi úti Általános Iskolában, április 3-án a jászberényi Aprítógépgyárban és a szolnoki Tisza- vidék Közös Vállalatnál veszi át az új MSZBT-tag- csoport a Magyar—Szovjet Baráti Társaság ügyvezető elnökségének alapító okmányát. Támadás a SOLT—leden? Washingtoni diplomáciai körökben és az amerikai sajtóban is mély nyugtalanság fogadta az amerikai külügyminisztérium egy csütörtökön kiadott nyilatkozatát, amely felveti azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok 1985 végén nem fogja meghosszabbítani a SALT—I stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodást. A nyilatkozat szerint Washington „a nemzetközi helyzettől és saját nemzetbiztonsági szükségleteitől” teszi függővé ezt a döntést. A Reagan-kormányzat a SALT—I megállapodás elleni támadás mellett határozott irányt vett az ugyancsak 1972-ben létrejött úgynevezett ABM-megállapodás felrúgására is. Ez a megállapodás a két nukleáris nagyhatalom rakétaelhárító rakétarendszereinek kiépítését korlátozta, s tíz éven át hatékonyan megakadályozta a fegyverkezési hajszának ezekre a rendszerekre való kiterjesztését. Reagan elnök „csillagháborús” kozmikus rakétavédelmi tervének megvalósulása e megállapodás megszegésével len- . ne egyenlő. Irak—Irán • Súlyos harcok Iraki és iráni részről egyaránt súlyos harcokról számoltak be. Bagdadi közlés szerint iraki repülőgépek és helikopterek Bászrától keletre iránti állásokat lőttek, iraki szárazföldi egységnek pedig a frontvonal középső szakaszán kiépített iráni állásokat támadták. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelentése szerint az iráni nehéztüzérség a frontvonal egész hosz- szában lőtte az iraki erőket. A front déli részén az iráni csapatok megállították az iraki előrenyomulást a Bász- rába vezető úton — közölték Teheránban. Londonban tegnap bejelentették: la Hormuzi-szoros elaknásításának veszélye miatt négy brit aknaszedő hajót indítanak a Földközi- tengerre, hogy onnan bármely pillanatban a Perzsaöbölbe irányíthassák őket.