Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
1984. MÁRCIUS 17. Irodalom» művészet Konczek József: A csúcs Mennyien jártak itt már. S annyiszor. Mindezt nem tudva [kapaszkodtam ide fel, megmarkolva a fagyalbokor [vesszőjét, a tüskés szárú szeder kicsi kötélkéit, s hálásan a kövek iránt mert bármelyikre hágva magasabbról s szélesebben tárul ki a táj. Most a fázó gesztenyeerdőn át lépegetek, az ősz utolsó turistájaként, s egy naspolyafa boldogan [nyögdécselő ágai alól látom,' hogy a hegy alacsonyabb, amikor nincsen ott ember. Baranyi Ferenc: Fohász Apám vásározó apja s öregapja, öcsém, ki elment nyugatra nagy kalandra, és minden sajtkukacok, akikkel rokon vagyok — irgalmazzatok! Gondjaim, ti tüske-álmok — tüske-álmok, sanda nézés, mit nem állok, mit nem állok — rosszkor látogattatok meg: még marok, mint megrúgott eb. Szánjatok meg! Ú erdők, hol ág kizöldell — ág kizöldell, és ti kertek, friss [gyümölccsel, friss gyümölccsel — szavamat meghallgassátok, fejem lombbal borítsátok. Oláh János: Visszatérés Ez a fészektől elváló és visszatérő vonal ott jár a jövőben: egyre tágabb köröket írunk a mélyarcú otthonok fölé, fénybe hunyt szemünk az önmagába mélyült völgyhöz lesz hasonló. Néhány veszélyes kanyar, aztán a jólismert nappalok fogadnak, a visszatérés csalódott arca. Csinszka Takáts Gyula: Magyar paravánképek — Hiroshige modorában — Már io téli venyigék kékek, mint e dombok. Fut a szekér... A vidék csörget jeges lombot. Ezüst szitán át a zúz zizeg, s mint az alma, gyémánt boglyáról ragyog a nap tüzes arca. Tizennégy padlúd száll az égen. Akár a gyöngy ragyog a tollúk. Egy pásztor áll a nád-cserény[ben s leszól hozzá az első vadlúd. Szavát fölrajzolja késpenge. Barbár kicsit, mert nem ecset, de mégis mintha tündér lengne bikák szarván s a nád felett. Balogh r" f ff •• ff rr ff öfrcmber a bölcsőben Előhang — Hát megszületett. — Meg. — Pedig nem akartátok. — A harmadikat, tizenhárom évi bölcsőnyugvás után, az ember nem úgy várja, mint a messiást. — És akkor. ..? — Egyedül ő akarta. Az életet választotta. — Áldásunk rá. — Most mi is azt mondjuk: ha nem volna, ki kéne találni. Tűnődés Ember a bölcsőben, mondjuk megszokásból. De hol van már a bölcső, a fából ácsolt? Megőriztük nevében, eldobtuk testi mivoltában. Csak a nevét kuporgatjuk kezünkben-szívünkben, mert érezzük: valami ősit, valami örök emberit jelez. A születést, a teremtést, a fölcseperedést. Tudom, ezek szavak. Mondhatni, nagy szavak, semmi több. De mihelyt kézbe veszed a törékeny em- oerkét, eltűnnek a szavak, a lélek befogadja, életté, érzelemmé melegíti. Kinek kisgyereke van, tudja: van ilyen csodatétel. Reggelente a bölcsőben valami ragyogás kél, akár a Föld horizontján nap- feljöttekor. Ezt az édesanya érzékeli igazán, aki az új élethez a lé- lekmeleget is sugározza. Mit jelent egy kisgyermek érkezése a családba? És mit a világba? Válaszunk fontolgatandó. Nekünk, embereknek két énünk van: az egyik azzal érvel, hogy a gyermek lemondással, küszködéssel jár, jobb, ha nincs — a másik meg azzal csábít: csak Vele együtt teljes az életed. Velük, a kisgyerekekkel együtt kerek a Föld. És a világ? Egyik kezével áldást oszt, másikkal halált. Egyfelől a gyermeki ajándékokkal bíbelődik, másfelől a rakéták játszótereit egyengeti az emberiség számára, megváltásul. Ki-ki természete szerint. Beszélünk a békéről, tiltakozunk, aláírunk. Mindannyian át- érezzük-e? Ha egy kisgyereket aludni láttál, elnézted vibráló arcát, csukott szemét, nyugodt lélegzését, törékeny kiszolgáltatottságát — elmondhatod: láttad a békét. Hétköznapok Munkából hazatérsz, fáradt vagy, jó lenne fél órát pihenni. És mi vár otthon? A napi bevásárlás, boltban a sorállás, fürdőszobában a pelenkamosás. Zsörtölődöl, kulizás az élet. Már sértegetnéd párodat, ki szintén munkából jött, fáradtan, lakásán rázúdul a családi „műszak”, főzni, rendet tenni, kisgyermeket megszeretgetni. A háromból egy elég volna. Mondom, már morgolódnál, amikor szembe jön veled botladozó léptekkel, kérő kezekkel, sugárzó szemekkel az egyéves kisgyerek. És megáll benned a haragos szusz. A keménység, a kérgesség, ami évtizedek hajszájában az idegzetedre, a lelkedre rárakódott, lassan fölenged. Valami melegséget érzel. Ember lettél, érző ember. A kisgyerek terhe valami ősi együvétartozássá válik. Életed jobbik része. Néha eszedbe jut, hogy annak idején asszonyoddal elmentél az SZTK-ba, várni kellett, már érezted, terhes. Aztán megütötte szemedet a felirat; terhesgondozás. Kinek terhes? Hiszen ez a „teher” az élet legszentebb dolga: az ember örökös újjászületése. Mennyivel jobban érezték parasztasszonyaink a nyelv édes ízét, meg a szülés létfontosságát, midőn a gömbölyödő asszonykára azt mondták: áldott állapotban van... Kenyérkereső vagy, reggel sietnél munkába, de hallod az anyai hangot: „Nem maradhatnál kicsit a gyerekkel? Míg jön a Mami...” Nyelsz egyet. Meglehet, az édesanyának fontos dolga van munkahelyén. Dehát lehet-e fontosabb, nagyobb dolog, mint egy emberke testét, lelkét, jellemét naponta „termelni”, nevelni, formálni. Egésszé tenni. Eszedbe jut, hogy a méhek társadalmában az anyaméh királynői státuszban van. De hát ők oktondi állatok. Gólyahír Mondják, vannak újszölöttek, kiket a gólya hozott. A mi emberkénk is észrevétlenül jött. Az anya ugyan megsejtett valamit, az orvosi vizsgálat nyugtatta meg: semmi vész. Mire bizonysággá lett a gólya jötte, már úgy megfészkelt, nem lehetett elhessenteni. Mulatságos, hogy éppen az orvostudomány. .. Csak annyi történt: a békareakciónál biztosabb vizsgálatot alkalmaztak, és az újfajta, tévedhetetlen műszer melléfogott. Igaz lenne, hogy a béka megbízhatóbb a tudományos műszereknél? Meglehet. Az mindenesetre mellette szól, hogy a békának létkérdés pontosan jelezni a gólya érkezését, mert ahol föltűnik a gólya, onnan a kékának nyomban el kell tűnnie. Lám, olykor egy kis tévedés kell ahhoz, hogy egy emberke napvilágot lásson. Persze, sokat lehetne beszélni arról, miként állja körül a bölcsőt a társadalom _ a maga sokféle gondoskodásával, segítségével. Hogy az újszülöttnek egészsége, növekedése, jövője legyen. De hát ezt mindenki ismeri, minek mondanám. Talpraállás Ha kisgyermeked van, tanúja lehetsz saját felcseperedésednek. Látod, így lettél ember, Rájössz, milyen nagy dolgok a kicsi dolgok. Az, hogy az újszülöttnek meglegyen a két füle, a két szeme, a két lába, és hogy ezekkel halljon, lásson, majd talpra álljon, útnak induljon a világba. A gyerek felcseperedésében végigkísérted az ember kialakulásának több évmillós útját, amit gyereked másfél-két év alatt megtesz. Hiába, ő már gyorsuló időben született. Nagy pillanata a kisgyermeknek (akárcsak az ősembernek) az első talpra állás. Amikor bizonytalan léptekkel elindul a lakást földeríteni. Számára itt, a házban kezdődik a haza. Később bejárja lakóhelyét, a közeli dombokat, távolabbi tájakat. És számára ott a haza, ahol gondoskodás és szeretet várja. Emlékszem: nagyobbik lányom két-három éves korában, amikor a messzi bbrsodi tájra utaztunk, úgy érezte, más országokon megyünk át, csak a nagyszülők városára ráismerve csillant föl szeme és szava: Ugye, ez már Magyarország? A bölcsőből kilépő így jut haza. A háztól a hazáig. A maga bölcsőjétől a nemzet bölcsőjéig. Összeállította: Rékasy Ildikó szélve a süteményekről, tortáikról és a töményről. Közben együk meg, amit főztünk, egyenesen a lábosból. Mosogassunk el. Ne felejtsük kint, mert aíkkor soha nem látjuk többié. Még van időnk, de már kevesebb. Moshatunk is. van szennyesünk éppen elég. Teregessük ki aprólékos gonddal. Közben becsül- gessiük, milyen lesz a mai esti felhozatal Erősítsük meg egymást arról, hogy nekik is fontos, ők is erről- 'beszélgetnek. Bár lehetséges, hogy ők "mar túl vannak a terege- tésen, sőt már a fésülködésen is. Talán nekik nem úgy fontos. Kételyeinket palástoljuk gömbölyű történetekkel. Minél gömbölyűbb, annál nagyobb sikere lehet. Borotválkozzunk, és fürkész- szünk pattanások után. ‘Kövessük a felgyorsult időt. Pucoljunk cipőt, válogassunk .trikók között, vasaljunk nadrágot, keféljünk zakót. Sünögjünk, forogjunk, próbáljunk. Fésülfcödjünk. Csináljunk afrohajat. bubi frizurát, lezser sörényt, borotvahajvágást. Szerkesszük meg mai álarcunkat. Kevés az idő. Szürkül odakint a táj. Lehet, hogy már késésiben vagyunk. Egyre több nevetés, ajtócsapkodás, lökdösődés és cukkolódás közben állapítsuk meg, ma tényleg jól nézünk ki, ma tényleg sikerünk lehet. Bánjuk meg, hogy kártyázással, vacsorafőzéssel töltöttük el a drága időt. Kapkodjunk és kiabáljunk. Csináljunk zűrzavart. Csúfolódjunk azokkal a kishi- tűekkel, akik pizsamát készítenek elő, vagy a tévészoba felé óvakodnak. Ajánljunk kárörvendő mosollyal kamaszkorbol ismert módszereket, esetleg közös megoldási kísérleteket. Térjünk ki a felénk hajított papucs, cipő elől. Mutassunk ujjal a könyvespolcon felhalmozott szakirodalomra és a falon díszelgő montázsra". Engedélyezzük a kettő együttes használatát Mégegyszer alaposan tekintsünk a tükörbe. Szemléljük meg (Ugyanazt profilból is. Cseréljünk lemezt. A ragtime helyett ritmusos rock zenét, vagy andalító slágereket. t Besötétedett. Karádi Katalin is * megfelel. Gyülekezzünk a folyosón. Várjunk egymásra. Cigarettázzunk, zseforevágott kézzel, a falnak dőlve. Kiabáljunk, hogy nem várunk senkire sem. Minden perc érték. Minden percnek (külön jelentése van. Robogjunk le a lépcsőn. Sarkunkkal verjünk ki gyors ütemet. Folyamatos robajjal közeledjünk a kapu felé. Ne köszönjünk az ott ácsorgó, savanyú képű rendészek- nek. Várjuk be egymást. Tóduljunk -ki az utcára. Teljesen besötétedett. Láthatjuk, a szomszédos női szálló neonfényes bejárata előtt már állnak, érkeznek, nyüzsögnék a lányok. Önarckép
