Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-17 / 65. szám

1984. MÁRCIUS 17

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Az első hetek után az V-ös papírgépnél

— Ha valamilyen csoda folytán egy kívánságom teljesülne, nem sokat törném a fejem, mit is kérjek? A legfőbb vágyam: menjenek már el az üzemből a kivitelezők. Ha óhajom vallóra válna, nyugodtabban, idegenek „kerülgetése” nélkül dolgozhatnánk. (Gyakran nem tudom kinek mi dolga van a gép körül — csak nézelődni jönnek sokan). Persze: ha egyedül maradunk, ez azt is jelenti, hogy minden, a papír- gyártáshoz szükséges .berendezés működő kész.

Papp János, a Szolnoki Papírgyár új gyárrészlegében (az V-ös gép mellett) dolgozó üzemvezető — bár szavai élét nevetéssel próbálja tompítani — nem véletlenül ideges. Az új papírgép február elsején megkezdett próbaüzeme óta volt és van is min őrlődnie:

Minden perc számít

— Szerintem a gépnek a termelésbe fogásával legalább egy hetet várnunk kellett volna. Voltak olyan részei a berendezésnek, amelyek nem voltak tökéletesre szerelve, a próbaüzem megkezdésekor óhatatlanul több hiba „csúszott” be, mint normális esetben várható lett volna. A javítások idején sem engedhettük persze lehűteni a gépet, fölöslegesen fogyasztottuk az energiát. Aztán egy másik, máig is megoldatlan probléma: a papírgyártó rendszer rostvisszanyerő része máig sem készült el. Az egyszer használt technológia-vizet, nem tudjuk megtisztítani, a csatornába kelj engednünk. Sok dolog miatt baj ez; több friss vizet kell fogyasztani, nem Jceví's értékes cellulózt hagyunk elveszni, ráadásul az előírtnál szeninyezettebb víz is gondokat okoz.

Papp János szavain átsüt a jövendő gazda egészséges türelmetlensége. Szavai jogosságát, véleménye megalapozottságát Kardos György, a papírgyár új gyárrészlegének — ide tartozik az V-ös számú papírgép, a most készülő mázológép és az új kiszerelő üzem — vezetője sem vonja kétségbe, a problémákat azonban kissé más szempontból nézve értékeli:

— Tagadhatatlanul várhattunk volna a próbaüzem megkezdésével,) |ha így teszünk

valószínűleg kevesebb pénzt kell költenünk, kevesebb bosszúságot okoznak a szokásosnál gyakoribb hibák. Nekem azonban eszembe jut a szerelésen dolgozók hozzáállása, ráérőssége, a próbaüzem megkezdése előtt. Az optimálisnál korábbi kezdést „kényszerítő átadásnak” is felfoghatjuk: amikor működni kezdett a gép, már nem lehetett csak ígérgetni. Minden érdekelt felfogta: most már gyorsabban, átgondoltabban kell cselekedni. Nem tudom, tartanánk-e itt, ha nem „indulunk el”, ha mindenki úgy érzi, van idő és csak mi, az üzemeltetők sürgetjük a ki- (Vitelezöket!.. . Persze, hogy (bosszantó a rostvisszanyerő elkészültének késése, a felhasznált cellulóz 0,5—1 százalékának elveszítése, de mi lenne, ha még mindig várakoznánk. Igaz, hogy hónapokig tart a próbaüzem, ám — a szakértők tudják ezt igazán — napok is sokat számítanak. A Magyarországon szokatlanul bonyolult gép sok-sok részének működését össze kell hangolni, rengeteg műszert kell beállítani, minden itt készülő papírfajtára ki kell próbálni a berendezéseket. Nem is beszélve arról, hogy a gép kezelőinek és vezetőinek alaposan be kell gyakorolni feladataikat. Még bizonyos áldozatok árán is ki kell használni minden percet.

Zokszó nélkül

De nemcsak ezért lényeges az idő. A próbaüzem alatt korántsem csak műszaki feladatokat megoldani és „gyakorlatozni” kell az új papírgép mellett dolgozóknak. Próbaüzemi termelés — így hívják hivatalosan a fnostani időszakot, és ebben a kifejezésben ugyanolyan fontos a „termelés” szó,' mint a „próba”: a gépen értékesíthető, a gyárnak bevételt hozó terméket kell készíteni, márpedig nem könnyű a kereskedelem és az „igazi” termelésire való felkészülés érdekei között összhangot találni. A gépen még nem minden olyan termék gyártható, amelyet a megrendelők szívesen vennének meg. A legjobban írható, egyáltalán nem porló felületű, igazán értékes papírfajták készítését például a gép enyvező prése körüli gondok nehezítik (Egyelőre nem sikerült megállapítani, miért nem működik kifogástalanul a berendezés.)

Termelni, a gép beállítására és ellenőrzésére, a munka

begyakorlására minden időt kihasználni azonban a nehézségek ellenére is muszáj. És a papírgép személyzete teszi is a dolgát zokszó nélkül. Azaz nem pontosan így, mert például Bolyhos László művezető. amikor délelőtt 10 órakor megérkezett a gép vezérlő, irányító műszereinek otthont adó „kabinba”, nem a leghiggadtabban „tűnődött” azon, hogy táskáját már megint nincs hová tennie, és már megint azon kell törnie a fejét, hol öltözhet át a legkevesebbet lá- batlankodva. Szóba került, hogy az V-ös gép mellett dolgozóknak nincs elegendő (öt fcmbemek elegendő) öltözőjük, hogy az ivóvizet is csak most vezetik elérhető közelségbe. Hasonló apróságok („éppen az a bosszantó a dologban, hogy kicsinységekről van szó. ha igazán akarnák az ilyen dolgokon lehetne a legkönnyebben változtatni”) az üzemben mindenkit élénken foglalkoztatnak, az viszont csak véletlenül —

az egyik munkatárs elejtett kérdéséből derült ki —, hogy a művezetőnek csak délután kettőkor kéllene kezdenie. Bolyhos László nem volt hajlandó sok szót vesztegetni magyarázkodásra: „Tegnap

annyit kínlódtunk az enyvező préssel, hogy bejöttem, segíteni.”

— Nem mondják itt senkinek, hogy jöjjön be korábban, vagy maradjon egy kicsit tovább — vállalkozott a kérdezősködő mélyebb beavatására Molnár Sándor első segítő. — Szó nélkül is marad az ember, ha olyan problémára bukkanunk, amit gyorsan meg kell oldani. Maradunk, ha segítségünk nélkül is megbirkóznak a munkatársak : egyszerűen azért, mert mindenki igyekszik minél jobban megismerni ezt a rettentően bonyolult berendezést. Kíváncsiságból, meg azért, mert később pillanatok alatt kell rájönni zavar esetén, hol is keressük a bajt.

Hiányzik még a rutin

Bőven van még mivel ismerkedni az új gép „személyzetének”. Pedig számos alkalmassági „szűrőn” kellett átjutnia annak, aki mai helyére került, az alapos kiválasztást elméleti tanfolyamok és külföldi gyakorlati oktatás követte. Hogy jól felkészült emberek az V-ös kezelői, azt az bizonyítja a legjobban, hogy a berendezést szállító finn cég szakemberei a próbaüzem első negyven órája után magukra merték hagyni őket, csak akkor segítenek, ha komolyabb zavar van. Ilyen — ez szinte természetes — megtörténik, de a próbaüzem eseményeit rögzítő közös magyar—finn naplóba egyetlen olyan bejegyzés sem került, amelyik valamilyen hibáért a szolnokiakat tenné felelőssé.

És mégis, hiába a jó fel- készültség! A 30 éve papír- gyártással foglalkozó Molnár Sándor szavai jól jellemzik a mai megpróbáltatásokat:

— Azt mindenki tudta, hibák vagy beállítások miatt égy műszakban többször is leállni és újra indulni, fárasztó. Ilyen a próbaüzem. De itt más is van ám! Régi helyemen, az I-es gép mellett csak megérintettem a szárító hengert, és máris tudtam, mennyit nyissak a gőzcsapon. Itt meg? A számtalan kap- •cspló, mérőműszer, világító gomb között még eligazodni is nehéz. És amikor ez megvan, még akkor is alig jutottunk előre. Mert mit jelent az, ha valamelyik mutató a 90 fokon áll? Hiába tudom, a gép melyik pontján méri a hőmérsékletet — a megtanult összefüggéseket felidézve, gondolkodva döntöm él, hová is nyúljak, mit tegyek. Ma még a — napjában százával megteendő — rutin műveleteken % is gondolkodnunk kell, és ez rettentően fárasztó. Sok idő kell még, mikorra otthonosan mozgunk. N

. V. Szász József

Az 1980-as évek tudománypolitikája

Felismerni korunk fő kérdéseit

Beszélgetés Sarlós Istvánnal

Az elmúlt évben született számos kormányzati döntés tükrözi p sürgető igényt: növekedjék a hasznosítható tudományos eredmények kínálata, s le kutatások alkalmazásának készsége. Ezek az intézkedések r— a tudományos munka más-más vonatkozásait, területeit érintve r— egyaránt azt szolgálják, hogy társadalmunk ia gazdasági nehézségek közepette is képes legyen lépést tartani a műszaki haladással, s a jövő megalapozását is segítő válaszokat tudjon adni a jelen kérdéseire. E kormányzati törekvésekről, a nyolcvanas évek tudománypolitikájáról szólt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács (elnökhelyettese Császár Tibornak, az MTI munkatársának adott interjújában.

— A Tudománypolitikai Bizottság értékelése alapján a kormány nemrégiben áttekintette az országos középtávú kutatási-fejlesztési terv — az első ilyen ötéves munkaprogram — végrehajtásának „félidős” eredményeit. Milyen tapasztalatokra kívánja felhívni a bizottság elnökeként is a figyelmet?

— Ez a terv a kormány középtávú tudomány- és műszaki fejlesztéspolitikai céljait, az ezek megvalósítását szolgáló legfontosabb tennivalókat. a közvetlen gyakorlati hasznot és gyors alkalmazhatóságot ígérő kutatási-fejlesztési programokat tartalmazza. A terv kidolgozása óta a végrehajtás körülményei megváltoztak: szigorúbb gazdasági feltételek mellett lényegesen magasabb követelményeknek kell megfelelni.

— Ennek érdekében új irányítási, szervezési, finanszírozási és ellenőrzési módszereket vezettünk be. Acél az volt, hogy a kutató- és fejlesztő munka megfelelő támogatást kapjon, a programok rugalmasabbak, a munka összehangoltabb legyen, s az eddigieknél jobban kiaknázhassuk a szellemi és anyagi erőket. E módszerek helyességéről a jövőbeni eredmények mondanak majd ítéletet. Az bizonyos: tovább kell dolgoznunk tökéletesítésükön, hogy hatásuk tartós legyen. Mindez azonban a középtávú program eredményességének csak az egyik feltétele, ugyanilyen fontos a gazdálkodó szervezetek innovációs készségének növekedése, ez viszont függ a változó gazdasági körülményektől, S tény, hogy ez a készség a feltételezettnél lassabban erősödik, a gazdálkodó szervezetek elsősorban termékeik piaci elhelyezésében lettek mozgékonyabbak, maguk a termékek azonban kevésbé változtak.

— A kutatás és különösen a technológiai, műszaki fejlesztés szerepe a gazdasági fejlődés meggyorsításában kulcskérdéssé vált- Ezért — a kutatóintézetek és az egyetemek termékeny közreműködésével — nagyobb figyelmet fordítunk a vállalatotok kutatási-műszaki fejlesztési tevékenységére, a gazdálkodó szervezetek most kibontakozó innovációs készségének és kapacitásának erősítésére.

— A középtávú országos kutatási-fejlesztési programok tapasztalatai arról tanúskodnak: jelentős az előrehaladás a kutatási célok gondosabb megválasztásában, a valóság változásaihoz történő gyorsabb alkalmazkodásban. Az energiatakarékosságot ösztönző, vagy a biotechnológia fejlesztését szolgáló kutatási program például már e tervidőszak alatt született; az előbbi sürgető igények hatására, az utóbbi pedig a gazdaságszerkezet-korszerűsítési célok megalapozása érdekében.

— A kormányzati kutatási-fejlesztési programok végrehajtásának tapasztalatait elemezve kirajzolódtak azok a kérdések is, amelyekben további intézkedések szükségesek. Nem sikerülj még mindenütt jól kialakítani a vállalatok önálló innovációs tevékenységének kereteit: néhol ugyanis az igazgatás túlságosan beleavatkozik a

kutató-fejlesztő munka szervezésébe és irányításába. Az is fontos tapasztalat, hogy kormányzati eszközökkel az innováció elsősorban átfogóbb új technológiai, műszaki-fejlesztési kultúrák ki- fejlesztése, elterjesztése és az érdekeltség erősítése révén gyorsítható. Ezért a jövőben — terveink szerint — a kutatási programok súlypontja olyan területekre helyeződik, mint a biotechnológia, a mikroelektronika, a számítástechnika, a társadalomtudományokban pedig a gazdaságpolitika, a társadalom szerkezetének kutatása.

— Melyek a kutató-fejlesztő intézmények szervezeti továbbfejlesztésére vonatkozó elképzelések, hogyan érhető el, hogy a kutatóbázisok és a termelőüzemek együttműködését, a közös érdekeltséget a szervezeti keretek is ösztönözzék?

— A legjelentősebb előrelépést minden bizonnyal a műszaki-fejlesztő vállalat — mint új szervezeti forma — létrehozása és elterjedése eredményezi. A műszáki-fejlesztő vállalatoknak a kutatóhelyek és a termelő szervezetek között „átvivő” szerepük van; elsődleges feladatuk, hogy a kutatási eredményeiket összegyűjtsók, a fejlesztés és a gyakorlat számára hasznosítható formába hozzák, s előmozdítsák minél gyorsabb és szélesebb körű alkalmazásukat. Az innovációt olyan szabályozási rendszer segíti, mely számol az esetleges kudarc kockázatával, megteremti a kutatók és az üzemi, vállalati szakemberek közös érdekeltségét áz új eredmények hasznosításában, a piaci siker elérésében. A műszaki-fejlesztési vállalatok száma már meghaladja az ötvenet. s van közöttük olyan is, amely az országhatáron kívül kívánja menedzselni az új műszaki eredmények gyakorlati bevezetését.

— A tudomány és a gyakorlat kapcsolatának erősítését számos más szervezeti forma és ezek kombinálása is lehetővé teszi; a leányvállalati szervezetekből több vállalat közös kutatóintézetéig a szűk kapacitást bővíteni képes néhány tagú gazdasági munkaközösségektől az országos kutatási programok végrehajtását elősegítő keretintézetek létrehozásáig- Sokszínű, változatos, a kutatási-fejlesztési tevékenység sajátosságaihoz jobban igazodó intézmény- hálózat kialakulása kezdődött tehát el, melynek új vonása a nagyobb nyitottság, a rugalmasabb alkalmazkodóképesség,

— Hogyan járulnak, s járulhatnak hozzá a társadalomtudományi kutatások kiemelt társadalmi programjaink megvalósításához, a társadalom irányítási rendszerének tökéletesítéséhez?

— A hazai társadalomtudományi kutatások átfogják a társadalom funkcióinak és működésének teljességét. Ez történeti értelemben is igaz: alaposan foglalkoznak mind a múlttal, mind pedig a jövő távlatainak elemzésével és természetesen a ma kutatásaival.

De nemcsak a társadalmigazdasági viszonyokat, feltételeket, intézményrendszereket vizsgálják, hanem az

ezeket hordozó emberek, csoportok, rétegek sajátosságait is.

— A társadalomtudományok művelőinek alapvető feladatuk, hogy felismerjék korunk fő kérdéseit, s tanulmányozzák azokat. E munka azonban —- eszközeinek, módszereinek szigorú, tudományos kötöttségei ellenére — nem lehet steril, nem lehet önmagáért való. A kérdésekre valódi megoldást kínáló marxista válaszra van szükségünk. Ezért nehezedik roppant felelősség társadalomtudósainkra ; eredményeik szervesen beépülnek irányító tudatunkba.

— A társadalomtudományok alapvető funkciója a valóság feltárása. Lényeges, hogy ezt a valóságot a maga teljességében értelmezzük, valódi bonyolultságában, közvetlenül nem észlelhető mély rétegeivel együtt. A feltárt valóságot azonban nem csupán leírni kell, hanem állandóan szembesíteni is a róla alkotott képünkkel, így a tudománynak közvetlenül tudatformáló szerepet is kell vállalnia. Ez a funkció ütközések sorozatával jár, hiszen szüntelenül újjárajzolja a társadalomról alkotott képünket, új értékeket épít be, és régieket bont le; egyéneket és kis csoportokat, rétegeket és osztályokat, nemzetiségeket és nemzeteket késztet önértékelésük megváltoztatására— A társadalmi struktúra, az életmód, az értékek tartalma és szerkezete; a szocialista, a nemzeti és nemzetiségi tudat; a szociálpolitika gyakorlata és elmélete; a népesedéspolitika; a társadalmi beilleszkedés mechanizmusai és zavarai; az ifjúságpolitika témaköreit elemző kutatás és az ezekhez kapcsolódó javaslatok egy korszerűsödő társadalompolitikai eszme- és intézményrendszer körvonalait vázolják fel. Társadalmunk

alkalmazkodóképességének növelését alapozzák meg a köznevelésnek, az oktatási rendszernek, a közművelődésnek, a közigazgatás és a települések fejlesztési lehetőségeinek kutatásai.

i— Népgazdaságunk jelenlegi helyzetét tekintve biztosítottnak látja-e az alapkutatások anyagi fedezetét?

— Kétségtelen, hogy az alapkutatásokra fordított összegek aránya — a kutatásra és fejlesztésre felhasznált anyagi forrásokon belül — évek óta csökken: az 1980. évi 13,3 százalékkal szemben 1982-ben már csak

11,6 százalék volt. Az alapkutatásokat szolgáló nagy értékű műszerek pótlására, illetőleg újak beszerzésére csak igen kis mértékben került sor; márpedig a korszerű berendezések nélkül a kutatás legtöbb területén szinte lehetetlen színvonalas eredményeket elérni. A gazdaságirányításban, a műszaki fejlesztésben dolgozók közül is egyre többen emelnek szót az alapkutatások fokozottabb támogatása érdet kében.

— A jövőben ezért egyértelműbbé kell tennünk, hogy az alapkutatásban, a fejlesztésben az állam milyen mértékű és jellegű felelősséget és feladatokat vállal. Szükséges végiggondolni ezen belül azt is, hogy a differenciáltabb megítélés érdekében a támogatás, a szabályozás, az értékelés területén milyen további lépéseket kell tennünk. Egy bi-" zonyos: arra kell törekednünk, hogy mindenütt kellő figyelmet fordítsanak az alapkutatásokra, hiszen az e területen elérhető eredményeknek a jövő megalapozásában van nélkülözhetetlen szerepük. Márpedig a várt gazdasági fellendülésre ma kell felkészülnünk, hogy mindig gyorsan, határozottan és kapkodás nélkül tudjunk cselekedni — mondotta végezetül Sarlós István,