Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 17. Stockholmi konferencia Befejeződött az első szakasz Folytatás május 8-án A közel-keleti rendezésről flz ENSZ főtitkárának levele Mérleg Amikor két hónappal ezelőtt megkezdődött a stockholmi konferencia, általában mérsékelt derűlátás jellemezte a hír- magyarázatokat. A harmincöt ország külügyminisztereit hallgatva, az optimizmus már némileg megcsappant- Az első napok után világosan körvonalazódott az az amer, rikai törekvés, amely később más NATO-álla- mok képviselőinek álláspontjában is kifejezésre jutott. Nevezetesen: a nemzetközi légkört mé- telyező bizalmatlanság fölszámolását célzó indítványok helyett technikai jellegű javaslatokra helyezik a fő hangsúlyt, s emiatt a ma véget érő első szakasz munkája lelassult, érdemleges előrelépés nem történt. Márpedig manapság leginkább arra lenné szükség, hogy a különböző társadalmi berendezkedésű államok között helyreálljon a bizalom, a biztonságot erősítő konkrét intézkedések legfőbb feltétele. A NATO által szorgalma- .zott fordított sorrend ennek semmiképpen nem kedvez. Ellenkezőleg, tovább rontja a politikai légkört, növeli a feszültséget, tehát végső soron éppen azt húzza keresztül, ’amire a stockholmi koneferencia hivatott Időben csaknem egybeesett a bécsi konferencia új szakaszának nyitánya és a stockholmi eszmecserék első fordulójának berekesztése. Miként Bécsben, úgy Stockholmban, is a Varsód Szerződés tagállamai csakis a konstruktív vitában látják a kibontakozást. Nem rajtuk múlik, hogy az eddigi stockholmi mérleg nagyon csekély pozitívumot mutat. Persze, annak is örülhetünk, hogy a 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok éf Kanada képviselői egyáltalán tárgyalnak, s igénylik a nézetek cseréjének e fontos fórumát. * Álláspontunkat híven tükrözik a Szovjetunióval és más szocialista országokkal közös javaslatunk, amelynek lényege: a svéd fővárosban tárgyaló országok ünnepélyesen mondjanak le az atomfegyverek elsőként történő alkalmazásáról- Olyan kiindulópont ez, amely egyszersmind hozzájárulna a bizalmatlanság fölszámolásához is. Közismert, hogy kontinensünkön a katonai szembenállás legfőbb veszélyét a fölhalmozott nukleáris csapásmérő eszközök jelentik. A Varsói Szerződés arra is hajlandó, hogy a NA- TO-val megállapodást kössön: semmiféle katonai erőt sem alkalmaz a két integráció egymás ellen. Sajnos, ezekre a konkrét javaslatokra eddig nem érkezett kedvező válasz az Atlanti Szövetség részéről. Meglehet, a következő stockholmi szakasz — a semleges és el nem kötelezett országok kompromisszumos indítványa nyomán — kimozdul a holtpontról. Ennek a javaslatnak az érdemi megvitatására már nem állt elegendő idő rendelkezésre, a küldöttségek nyilván kormányaikkal megvitatják majd állás- foglalásukat. A remény változatlanul éltet minden józan embert, hogy a svéd főváros vendég- szerető környezetében a konferencia második szakasza az első két hónap meddő vitáival szakítva, hozzájárul a kölcsönös bizalom megteremtéséhez. Gyapay Dénes Stockholmban tegnap befejeződött az európai biza- lem- és biztonságerősítő intézkedésekkel, valamint a leszerelés kérdéseivel foglalkozó konferencia első szakasza. Oleg Grinyevszkij nagykövet, a konferenciáin résztvevő szovjet küldöttség vezetője a kéthónapos tárgyalássorozatot értékelve hangsúlyozna, hogy a tanácskozás legfőbb kérdése az volt és az is marad, hogy jelentős, az európai helyzet gyökeres megjavítását célzó javaslatok elfogadása irányába halad-e tovább a munka, vagy pedig a jelentéktelen, rutinjellegű részletekről való végnólküii szócsatába torkollik. Ez a kérdés különösen élesen merül fel most, amikor az Egyesült Államok és szövetségesei tevékenysége nyomán kiéleződött Európában a helyzet és jelentősen csökkenj a bizalom a kontinensen A tanácskozáson — monAz értekezletet megnyitva Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára megelégedéssel nyugtázta, hogy a IX. kongresszusra megválasztott küldötteknek csaknem 95 százaléka kiállta a történelmi próbát. Rámutatott, hogy a fcoórtértekezletnek tárgyszerű és realista módon kell értékelnie a megtett utat, kritikusan és önkritikusan kell elemeznie a párt helyzetét. A tanácskozás napirendjének és ügyrendjének egyhangú elfogadása után Wojciech Jaruzelski előterjesztette a Politikai Bizottság referátumát, utána pedig Zbigniew Messner miniszterelnök-helyettes, a LEMP KB PB tagja olvasta fel a kormány beszámolóját. A IX. kongresszus jól értékelte Lengyelország 1981-es helyzetét és stratégiai módosítást hajtott végre a párt politikai vonalában, megóvta a pártot attól, hogy elszakadjon egyrészt a társadalmi valóságtól, másrészt a mar- xizmus-leninizmus eszméitől. Határozottan elítélte a korábbi vezetés hibáit,, figyelmeztetett az ellenforradalmi veszélyre — jelentette ki Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára. Wojciech Jaruzelski emlékeztetett arra, milyen elkeseredett erőfeszítéseket tettek az ellenforradalom erői a párt szétzilálására, majd így folytatta: „A lengyel hadsedotta Grinyevszkij — egyie nagyobb az érdeklődés a szocialista országok javaslata iránt, amelyben indítványozták: a résztvevők szerződésben kötelezzék magukat arra, hogy lemondanak a katonai erő alkalmazásáról. E szerződés megkötése nem tűr halasztást. Nagy felelősséget vállalnak magukra azok, akik megkísérlik a végtelenségig ha- lasztgatni a javaslat tényleges megvitatását, vagy pedig annak előzetes feltételéül szabják csaknem minden vitás nemzetközi kérdés rendezését. A Szovjetunió síkra száll azért, hogy katonai téren is dolgozzanak ki és fogadjanak el olyan bizalomerősítő intézkedéseket, amelyek a helsinki Záróokmányban foglaltak továbbfejlesztését jelentenék, de azoknál jelentősebbek ás átfogóbb ak. A Stockholmi konferencia május 8-án folytatja munkáját. (reg teljesítette alkotmányos kötelességét, megmentette az országot. Bebizonyította osztályjellegét, politikai erejét, azt, hogy a szocialista Lengyelország támasza”. A társadalmi folyamatok.és a szocialista állam pártirányításét taglalva kijelentette, hogy a párt levonta a szükséges következtetéseket a múlt hibáiból. Nem lesz visszatérés az arrogáns, voluntarista irányítási módszerekhez, de nem kaphatnak teret a demokrácia leple alatt az anarchista nézetek sem. „Szigorú elbánásban részesülnek mindazok, — mondotta, — akik megpróbálnak az állam és a társadalom ellen fellépni”. Lengyelország jelenlegi általános helyzetét értékelve a LEMP KB első titkára kijelentette, hogy a társadalmi élet alapvető területein létrejöttek a szocializmus alapjai. Ezek építménye erős. A termelésben a szocialista forma a meghatározó, az állam szocialista állam. Lengyelország a szocialista közösség szilárd tagja. A lakosság szociális, egészségügyi ellátásával, az iskolahelyzettel és a lakás- helyzettel kapcsolatban felhívta a figyelmet az utóbbi években tapasztalható magas születési arányszámra és az ebből adódó rendkívüli feladatokra. — A kormány beszámolóGenscher a Szovjetunióba utazik A nyugatnémet külügyminisztérium tegnapi bejelentése szerint Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere május második felében a Szovjetunióba utazik. Genscher Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter meghívásának tesz majd eleget, viszonozva Gromiko 1983 januári bonni látogatását. A Genscher-utazás pontos időpontjában még nem állapodott meg a két fél. Bonni kormánykörök szerint Genscher külügyminiszter moszkvai tárgyalásain a két ország gazdasági és kulturális együttműködésének bővítéséről kíván tárgyalásokat folytatni. Észak-európai külügyminiszterek aggodalom a oemzetközi feszültség oövekedése miatt Aggodalmukat fejezték ki az észak-európai országok — Dánia, Norvégia, Svédország, Izland és Finnország — külügyminiszterei a nemzetközi feszültség növekedése miatta Koppenhágában március 13— 14-én tartott találkozójukon. Mint a TASZSZ jelentése megállapítja, az észak-európai országok képviselői a tanácskozás után tartott sajtó- értekezletükön hangsúlyozták, hogy országaik a nemzetközi helyzet megszilárdítására törekszenek, s készek hozzájárulni a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd előmozdításához. A találkozó résztvevői véleményt cseréltek az északeurópai atomfegyvermentes övezet létrehozásának kérdéséről, és az erre vonatkozó «megbeszélések folytatása mellett foglaltak állást. ját az ország gazdasági helyzetéről, a reformról és a (legsürgősebb feladatokról Zbigniew Messner minász- terelnökéhelyettes, a Politikai Bizottság tagja terjesztette a pártértekezlet elé. Emlékeztetett arra, hogy 1981-ben, a IX. kongresszuson, a LEMP konstruktív programot dolgozott ki a gazdasági válság legyőzésére, s ebben fontos szerepet szánt a gazdasági irányítás és a döntéshozatalok társadalmi ellenőrzése mélyreható reformjának. a kormány Wojciech Jaruzelski miniszter- elnök vezetésével hozzá is kezdett e program megvalósításához, közvetlenül a kongresszus után, ezek az erőfeszítések azonban nem tudták elérni a kívánt eredményeket, mert a gazdaság szakadatlanul a politikai harc színtere voltA következmény az volt, hogy 1981-ben katasztrofális mértékben esett vissza a termelés. Ebben a helyzetben a pártnak és a kormánynak kötelessége volt megállítani a hanyatlást, és ezt a célt szolgálta a szükségállapot bevezetése — mutatott rá Messner. Á szükségállapot bevezetése után megfelelő feltételek jöttek létre a gazdasági visszaesés megfékezésére, amit a hároméves terv is szolgált. E terv első évét (1983) elemezve Messner megállapította, hogy „az eredményeket nehéz egyértelműen pozitívan értékelni”. A Politikai Bizottság és a kormány beszámolói után a pártértekezlet plenáris ülésen folytatta munkáját. A tanácskozás ma teljes ülésen és munkabizottságokban folytatódik. Pérez de Cuellar ENSZ- főtitkár levelet intézett a Biztonsági Tanács 15 tagállamához, valamint a jor- dániai, libanoni, szíriai és izraeli kormányhoz és a PFSZ vezetőségéhez. Az ENSZ-fotitkár ebben javasolta, hogy a címzettek legkésőbb április 30-ig fejtsék kii véleményüket egy, a közel-keleti rendezéssel foglalkozó nemzetközi értekezlet összehívásának előkészítéséről. E konferencia megtartását — amelyen valamennyi érdekel fél, így a PFSZ is részt venne — a Szovjetunió javasolta és kezdeményezését az ENSZ Közgyűlésének 38. ülésszaka széles körben támogatta, határozatban szólítva fel az összes érdekeltet a részvételre. A határozat ellen csak az Egyesült Államok és Izrael szavazott. * * * Jichak Samir izraeli miniszterelnök csütörtökön a megszállt arab területék teljes betelepítésére szólította fel Izrael zsidó lakosságát Samir beszédében azt hangsúlyozta, h|ogy „Nagy Izrael” egész területét zsidókkal kell benépesíteni, és a világ minden zsidójának Izraelbe kell letelepednie. Ennél fontosabb cél nem létezik — mondotta az izraeli kormányfő. * * * Három fegyveres tegnap elrabolta az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségének egyik diplomatáját. William /Buckley politikai ügyekkel foglalkozó harmad- titkárt akkor fogták el, amikor a reggeli , órákban elhagyta a nyugat-bejrúti otthonát, hogy a nagykövetségre menjen. A diplomata 1983 nyara óta teljesít szolgálatot Bejrútban. Nyugat-* Bejrútbain riadókészültségöe Jonh Glenn ohioi szenátor tegnap sajtóértekezletén bejelentette: nem folytatja kampányát az amerikai Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyeréséért. Glenn, aki „mérsékelt”, áz atomfegyverek gyártásának befagyasztását követelő, de egyszersmind az amerikai katonai erő növelésének fonÉlesen bírálta Franciaországnak a csádi konfliktusba beavatkozó politikáját Guku- ni Veddei, a csádi Ideiglenes Nemzeti Egységkormány (GUNT) volt elnöke. „A francia intervenciós hadtest mostani tevékenysége — fejtette ki a jelenlegi csádi vezetéssel szembenálló Veddei a Paris-Matchcímű francia hetilapnak adott nyilatkozatában — semmiben sem különbözik a csádi polgárháborús ellenfelek „megbékítése” érdekében, de lényegében Csád meghódítására a század elején alkalmazott francia politikától.” Veddei megerősítette, hogy az általa vezetett erők a kiTegnap Pekingben újabb tárgyalási forduló kezdődött Kína és Nagy-Britannia között Hongkong ügyében: a tavaly nyár óta tartó tárgyalási szakasznak ez a tizedik menete. Az újabb kétnapos fordulót megelőzően Hongkongban a helyi törvényhozó tanács, amely hongkongi törvényeket és pénzügyi költségvetést hagyja jóvá, nyilvános vitát rendezett, s olyan előterjesztést fogadott el, hogy a tanácsnak jogában áll beleszólni a kínai—brit egyezkedésheiyezték a biztonsági erőket és a városrészt ellenőrző síita Amal Mozgalom és a drúz Haladó Szocialista Párt felvette a kapcsolatot az amerikai nagykövetséggel a diplomata felkutatására. * * * A libanoni hazafias erők az elmúlt két nap során két sikeres katonai akciót hajtottak végre Izrael dél-libanoni megszálló erői ellen. Szaida várostól délre rakétákkal lőtték az izraeli hadsereg állásait. Adlun falu közelében egy gépesített járőr ellen intéztek támadást. Mindkét esetben jelentős anyagi és emberi vesztesélet okoztak az izraeli megszállóknak. Ismét megnyitották a déllibanoni Szidon kikötőjét. A kikötőt 11 nappal ezelőtt zárták le a libanoni hazafias erőknek az izraeli megszállók elleni „merénylete” miatt — közölték izraeli' katonai forrásból. * * * A Lausenne-ben folyó libanoni nemzeti megbékélési konferenciáin a tegnapi napot a tanácskozás résztvevői a hét évvel ezelőtt meggyilkolt Kárnál Dzsumblatt drúz vezető emlékének szentelték, ezért teljes ülést nem tartottak. Nem szüneteltek viszont a kétoldalú konzultációk, amelyekben különösen Dzsemaje! elnök és a konferencián megfigyelőként jelen lévő Abdái Halim Had- dam szíriai álelnök töltött be aktív szerepet. Befejezte munkáját az a csütörtökön létrehozott két bizottság, amelyeket a békefenntartó rendelkezésekről, illetve a Libanonban végrehajtandó intézményi reformokról szóló dokumentumtervezet kidolgozásával bíztak meg. tosságát is hangsúlyozó külpolitikai programmal lépett fel az előválasztásokon, egyetlen államban sem tudta megszerezni a demokrata párti szavazók többségének támogatását. Visszalépését a a „szuperkedd’ eseményei nyomán határozta el, amikor még második helyet sem sikerült szereznie. zsákmányolás minden formájától mentes, új Csád megteremtéséért küzdenek. A válság politikai megoldása mellett szállt síkra és közölte, hogy kész tárgyalásokat kez_ deni a nemzeti megbékélésről, feltéve ha Hisszén Habré csádi államfő hívei is jó- szándékukról tesznek tanúságot. Veddei szerint azonban éppen Párizs 'hibájából nem /került sor eddig a tárgyalásokra A harci tevékenységekről Veddei elmondta, hogy a csádi hazafiak sikeres hadműveleteket hajtanak végre az ország déli részén, valamint a középső és az északkeleti körzetekben. be, még mielőtt megállapodás jön létre. Kína 1997 nyarán készül visszaállítani felségjogait a koronagyarmat fölött, s megfigyelők arra számítanak, hogy még az idén tető alá kerül Peking és London megegyezése. Ennek elmara^ dása esetén Kína kilátásba helyezte, hogy egyoldalúan előterjeszti a Hongkong-kér- dés megoldására vonatkozó elképzeléseit, Hongkong visszaszerzésének kínai menetrendjét. A nemzetközi béke és barátság eszméje {vezeti annak a békemenetnek a résztvevőit, akik most a Szovjetunióban tartózkodnak. A kanadai, amerikai és norvég békeharcosok a képen Moszkvában az úttörők nagygyűlésén vesznek részt Megnyílt a LEMP országos pártértekezlete Wojciech Jaruzelski beszéde Varsóban tegnap megnyílt a Lengyel Egyesült Munkáspárt országos pártértekezlete. Ä háromnapos tanácskozást a Kultúra és Tudomány Palotájában tartják, ugyanott, ahol csaknem három évvel ezelőtt a kilencedik, rendkívüli kongresszus ülésezett. A pártértekezleten ugyanazok a küldöttek vesznek részt, akik a IX. kongresszus történelmi jelentőségű szocialista megújulási programját is megszavazták. A hét végén azt fogják számba venni, hogyan folyik a kongresz- szusi határozatok megvalósítása, és mit kell még elvégezni a következő kongresszusig teljes realizálásukhoz. Glenn visszalépett Csád n francia beavatkozó politika bírálata Kínai—brit tárgyalások