Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-17 / 40. szám

1984. FEBRUÁR 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A mezőtúri kisszövetkezet egy éve Bevált az új gazdálkodási forma Nincsenek „vattaemberek’' Javítják a műszaki és szociális feltételeket Sok nehézséget győztünk le, és reménykedve nézünk a jövőbe Egyszerűbb szervezet, na­gyobb rugalmasság, keve­sebb adminisztráció, olcsób­ban végzett munka, nagyobb nyereség — így jellemezhe­tő az új gazdálkodási forma, a kisszövetkezet. S ennek da­cára — míg az országban több száz alakult — addig megyénkben csupán Tósze­gen és Mezőtúron fogtak ősz- sze a tagok, hogy kisszövet­kezeti formában, résztulaj­donosként (tehát komoly anyagi és erkölcsi felelősség­gel) dolgozzanak. Hogyan zárta az alakulás óta eltelt egy évet a túrke- vei Vegyesipari Szövetkezet­ből kivált mezőtúri részleg? A Tószeg után másodikként született kisszövetkezet min­denekelőtt a tevékenységé­nek zömét kitevő szolgálta­tást jobbította, mikor nyolc szakmában tömörítvén 61 tagot — az önállóságot vá­lasztotta. Ma 9 szakterületen csak­nem hatvan dolgozóval tesz­nek eleget a megrendelések­nek. Ezek forintban mérhető értéke, egy év alatt várható­an 15 millió, 24 százalékkal több, mint amennyit tervbe vettek. A célul kitűzött fél­milliós nyereség szintén na­gyobb a vártnál. A dolgozók bére pedig előreláthatóan mintegy 30 százalékkal nö­vekedett az eltelt egy év alatt. Mindebben szerepe volt annak is, hogy az elő­írtakon túl 50 százalékos arányban vállalhatnak meg­rendeléseket; nincs bérszín­vonal, vagyis amennyit ter­melnek — kifizetik. Ezen kí­vül a kisszövetkezetben pin- csenek „vattaemberek”. Az építőrészleg elsősorban felújításokat vállalt: egye-' bek között tatarozta a helyi Ilona-malmot, renoválta a Több éven át működött Martfűn az Állami Biztosító volt járási fiókjának kiren­deltsége. Három évvel ez­előtt jogosult lett a lakosság kisebb kárainak — 500 forint alatti ablakkárok — kifize­tésére. Körzetébe Uartozott néhány környékbeli telepü­lés, így Tiszaföldvár, Rákó- cziújfalü, Rákóczifalva is. összesen mintegy 14 ezer biztosítási kötvényt kezeltek ott. A járások megszűntével az Állami Biztosító is új kör­zethatárokat alakított ki. A volt szolnoki járási fiókhoz tartozó települések nagy része a városi fiókhoz került, a martfűi kirendeltség to­vábbi üzemeltetése az Álla­mi Biztosítónak gazdaságta­lanná vált. Szekeres László, az ÁB megyei igazgatója elmondta, hogy nemcsak Martfűn szűnt meg kirendeltségük, hanem A múlt évinél 13 ezer mé­terrel több, együttesen 60 ezer méter kutatófúrásra kapott az idén megrendelést az Or­szágos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Az új ásvány- 1 élőhelyek felkutatását, s a már felfedezettek közelebbi megismerését szolgáló kuta­tófúrások jelentős részét a Veszprémi Szénbányák Vál­lalat rendelte. Az ajkai szén­medence meglévő bányáiban ugyanis kifogyófélben van a szén. A pótlásukra tíz nagy teljesítményű fúróberende­zést állítottak fel a környé­ken, s ezekkel összesen 21 ezer méternyi kutatófúrást végeznek. E munka ered­Petőfi úti óvodát. Karban­tartó, felújító munkái mel­lett öt magánerős építkezés­ben is részt vettek. A laka­tosok és az asztalosok nyí­lászárókat készítettek fém­ből, illetve fából, köztük kü­lönleges, régi, míves dara­bokat is, például a helyi gimnázium megrendelésére. Az asztalosok vállalták a Vetőmagértékesítő Vállalat helyi tisztítóberendezéseinek famunkáit, s rostaljakat is gyártottak. A lakatosok ja­nuár 1-től a téglagyár x évi karbantartásába segíte­nek be. Műköves üzemük nemcsak sírköveket készített, és újí­tott föl, hanem a megyei bí­róság épületét is díszítette. A szobafestők — mivel a la­kossági igények megcsap­pantak — közületi munkát vállaltak, egyik brigádjuk állandó karbantartója a DA­TE kihelyezett tagozatának. A Ramovill részleg, a fejőgé­pek kivételével, minden ház­tartási és híradástechnikai készüléket javított, az utób­biakat garanciálisán, áta­lánydíjas elszámolással — így a korábbi évekkel szem­ben ez a részleg is nyeresé­gesen hagyta maga mögött az elmúlt esztendőt. A tények és a számok ön­magukért beszélnek: a kis­szövetkezeti forma bevált Mezőtúron. Az itt dolgozók ebben az évben is hasonló eredményességgel szeretnék a közületi és a lakossági igé­nyeket kielégíteni. Ehhez azonban az elöregedett be­rendezéseket ki kell cse­rélniük, az épületeket pedig át kell alakítaniuk — a mű­szaki megújulásra, a munka- és szociális feltételek javí­tására, az idén mintegy 800 ezer forintot költenek. a megye még további három településén is. Az öt kiren­deltségből csak a kisújszállá­si működik tovább, sehol sem csökken azonban az el­látás színvonala. A megyei igazgatóság meg­állapodást kötött a Mészöv­vel. Martfűn például az Ál­lami Biztosító épületében március elsejétől takarék­szövetkezetet hoz létre a Mé­szöv. Az veszi át a község biztosítási kötvényeit, ugyan­azokkal a szolgáltatásokkal, amiket addig a biztosító ki- rendeltsége nyújtott. Tehát ezután is lehet ugyanabban az épületben biztosítást köt­ni, a biztosítási díjat befizet­ni, a nagyobb károkat beje­lenteni, a kisebb ablakkáro­kat ki is fizetik. Sőt, az ÁB később nagyobb hatáskörrel is felruházza a takarékszö­vetkezetet. ménnyel biztat: Káptalanfa— Gyepükaján környékén, 5— 600 méteres mélységben máris bőséges szénkészlete­ket találtaik. A meghatározá­sukat szolgáló felderítő ku­tatások ez év végére fejeződ­nek be. A Borsodi Szénbá­nyáknak elsősorban a lakos­sági felhasználásra alkalmas szénikészletek utánpótlását keresik az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat szak­emberei. A szénkutatás célszerűsé­gét. segíti egyébként, hogy az elmúlt évben először a bá­nyavállalatok központi ku­tatási alapot képeztek. Kitüntetés Az első tanácsválasztások, azaz 1950 óta folyamatosan különböző vezető beosztá­sokban dolgozott a tanácsi apparátusban Tóth György, az MTVB volt szolnoki járá­si hivatalának elnöke. Meg­bízatásainak példamutató lelkiismeretességgel és elkö­telezettséggel tett eleget. A felszabadulás óta vég­zett munkája és kiemelkedő társadalmi tevékenysége el­ismeréseként — nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból —, tegnap délután a Parlamentben vette át Bor- bándi Jánostól, a Miniszter- tanács elnökhelyettesétől a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést. Je­len volt Varga Péter a párt Központi Bizottsága közigaz­gatási és adminisztratív osztályának vezetője és dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatalának elnöke. Belpolitikáról pedagógusoknak Tegnap délután Szolno­kon, a megyei pedagógiai in­tézetben Fábián Péter, a me­gyei pártbizottság titkára időszerű belpolitikai kérdé­sekről tartott előadást. Az élénk érdeklődés kísérte elő­adáson a pedagógusszak­szervezet tisztségviselői vet­tek részt. Tartalékos tisztek kinevezése Tegnap délelőtt tartalékos tiszteket avattak a Killián György Repülő Műszaki Fő­iskolán. Az avatási ünnepsé­gen a honvédelmi minisztert Kaufmann János ezredes képviselte. A rendezvény a hallgatók tartalékos tiszti fogadalmá­val kezdődött, amelyet társai nevében Komjáthy Miklós, hadnagy olvasott fel. Ezt követően Zsemberi István mérnök ezredes, a főiskola parancsnoka mondott ün­nepi beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy a most végzett hallgatók felkészül­tek hivatásukra. Elkötelezett tisztekkel, tiszthelyettesek­kel erősödik hadseregünk. Kérte a felavatott katoná­kat, hogy a polgári életben aktívan, kezdeményezően, al­kotó mgdon alkalmazzák a főiskolán és a csapatoknál szerzett ismereteket. Válja­nak közéleti emberekké, le­gyenek igényesek önmaguk­kal és munkatársaik­kal szemben, járuljanak hoz­zá a népgazdaság fejlődésé­hez, vegyenek részt a hon­védelmi nevelőmunkában s tartsák a kapcsolatot a had­sereggel. A kinevezési ünnepség a főiskola parancsnokának fo­gadásával ért véget. Több olcsó cement Kétszeresére növelik a húsz százaléknyi pemyeada- lékkal dúsított portlandce- ment gyártását a Beremendi Cement- és Mészműben. A pécsi hőerőműben keletkező hulladék pernyét hasznosító termékből az idén százezer tonnát állítanak elő a dél­baranyai építőanyaggyártó nagyüzemben. Mivel a ce­ment legfontosabb alapanya­gát, a künkért Beremenden olajtüzelésű forgó csőkemen­cékben égetik ki, a vele va­ló takarékoskodás révén számottevően csökkenthetik a drága energiahordozó fel- használását is. Az Építőipari Minőségel­lenőrző Intézet által kiállí­tott minőségi bizonyítvány szerint a húszszázalékos pernyetartalmú cement a ha­gyományos portlandcemen- tekkel azonos értékű, a csa­ládi házak bármely szerkeze­ti eleméhez felhasználható, de más építkezéseken is al­kalmazható. (Folytatás az 1. oldalról.) és saját kezébe vehette saját sorsának alakítását. Erről a történelmi percről a mi népünk soha nem feled­kezik meg, tisztelettel és há­lával gondol a Szovjetunió népére, annak vezető pártjá­ra, hadseregére, katonáira,' Emlékezetünkben tartjuk azt is, hogy a szovjet hadse­reg oldalán a felszabadító harcokban részt vettek a román, a bolgár, a jugoszláv hadsereg egységei és az an­tifasiszta koalíció más nem­zetiségű katonái is. Az előttem szóló elvtársnő azt mondta, hogy a történe­lemkönyvekből jól ismeri a Budapest és az ország fel­szabadításáért folytatott har­cot. Én egyike vagyok azok­nak a fővárosi lakosoknak, akiket a szovjet hadsereg felszabadítattt. Nekem ez kétszeresen is öröm volt, hi­szen mint állampolgár, s mint illegalitásban harcoló kommunista is örülhettem annak, hogy felvirradt a sza­badság napja. A történelmi sorsforduló eredményeként új hatalom született Magyarországon: munkáshatalom, népi hata­lom. Megkezdődött az új, szocialista társadalmi rend megalapozása és kiépítése. Az új és szilárd alapokra tá­maszkodva óriási munka ment végbe az országban, a romokban heverő főváros és az ország újjászületett. s azóta is épül. fejlődik, szé­pül. Új élet kezdődik ná­lunk. S mivel mindennek a munka a forrása, először ar­ról kell megemlékeznünk, hogy megszületett és nagyot fejlődött Magyarországon a szocialista ipar és mezőgaz­daság, amely ma sokszorosát termeli annak, mint valaha. Az építőmunka során a ma­gyar nép élvezte a szovjet állam segítségét, a szovjet néo barátságát, csakúgy, mint a szocialista útra lé­pett többi nép barátságát; és támogatását is. A gyümöl­csöző együttműködésre az önök üzeme is jó példa. Az itt folyó munka is bizonyít­ja, hogy tudunk mi, szocia­lista országok együttműköd­ni és ezen a téren is nagy eredményeket elérni. Az eredményekről szólva meg kell említenem egy má­sik alapvető változást is: azt, hogy a mi népünk most ösz- szehasonlíthatatlanul más­képp él, mint a régi rend­szerben. Nem csupán jobban, hanem egyenes gerinccel, szabad emberként élhet ná­lunk minden dolgozó. Legnagyobb vívmányunk népünk politikai fejlődése, szocialista gondolkodásmód­jának kialakulása, minden alkotni, cselekedni kész em­ber. minden tisztességes dol­gozó — legyen az párttag vagy párton kívüli — össze­fogása. Valamennyi eredmé­nyünket ennek köszönhetjük. Dicsekvés nélkül szólha­tunk arról is, hogy ma a ma­gyar népnek becsülete van az egész világon. Élvezzük barátaink megbecsülését, tudjuk, hogy mások is ro- konszenvvei kísérik törekvé­seinket, s még a velünk szemben állók is bizonyos tisztelettel néznek ránk. Mindezt annak köszönhetjük, hogy következetesen hala­dunk a szociaüsta építés út­ján. Amikor a fejlődésben zavarok támadtak, megvéd - tűk a munkáshatalmat. Nem engedtük eltorlaszolni a szo­cialista fejlődés útját, amely egyben a nép és a nemzet boldogulásának útja is. El­mondhatjuk tehát, hogy a magyar nép élni tudott a szabadság lehetőségével, s nem volt hiábavaló az az ál­dozat. amelyet a szovjet nép hős fiai hoztak értünk. Mi így gondolkodunk a megtett útról, amelynek során nem­csak népünk szocialista egy­ségét kovácsoltuk ki, hanem megbonthatatlanná tettük a magyar—szovjet barátságot is. A jelenlegi helyzetről is szólnék néhány szót. Pár­tunk és kormányunk a leg­nagyobb nyíltsággal beszél gondjainkról, problémáink­ról. a megoldásra váró kér­désekről, mert az a vélemé­nyünk. hogy a nyílt, egyenes és őszinte beszéd a helyes, a célravezető. Önök tudják, hogy most nehéz helyzetben vagyunk: bár vívmányaink nagyok és sok mindent elér­tünk, a követelmények még nagyobbak. Hazai építőmun­kánk nemzetközi feltételei sem kedvezőek, mert a vi­lághelyzet feszült, és a nem­zetközi gazdasági körülmé­nyek nehezek. Ilyen' viszo­nyok között élünk és dolgo­zunk, törődünk a gondokkal, és foglalkozunk a megoldan­dó feladatokkal. A lényeg az, hogy amit építettünk, az a miénk, arra támaszkodha­tunk. A Magyar Népköztár­saságban erős a politikai egység, a képzettség tekinte­tében is újjászületett; más, mint négy évtizeddel ezelőtt. Mindezekre építve már ed­dig is sok nehézséget győz­tünk le, és reménykedve nézünk a jövőbe is. Pártunk­ban. a Központi Bizottság­ban, a kormányban és meg­győződésem szerint a mun­kások, a parasztok és az ér­telmiségiek tömegeiben is erős az elhatározás, hogy szo­cialista vívmányainkat meg- védjük, megszilárdítjuk és tovább gyarapítjuk. Ebben is számíthatunk barátainkra, szövetségeseinkre. Ha tehát bízunk erőnkben és eredményesen dolgozunk, akkor nemcsak megvédeni, hanem gyarapítani is tudjuk vívmányainkat, tovább ha­ladunk a szocialista fejlődés útján. Szólnom kell arról a szo­morú eseményről is, ami ün­nepünket beárnyékolja. El­hunyt Andropov elvtárs, aki a szovjet nép nagy fia, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, a ma­gyar nép régi ismerőse és jó barátja volt. Részt vettünk a temetésén, ahol szinte az egész világ képviselőinek je­lenlétében adták meg neki a végtisztességet. Hazánk la­kossága is méltón kifejezte gyászát és együttérzését. Egy nagy harcos távozott az élők sorából, és űrt hagyott maga után. De meggyőződésünk, hogy nem harcolt hiába, amit tett, maradandó, nem megy veszendőbe. Az élők ilyenkor azt mondják, hogy folytatják művét, s ez igaz is. Moszkvában találkoztunk a Szovjetunió igen tisztelt ve­zetőivel. Úgy gondolom, nemcsak küldöttségünk, nemcsak pártunk Központi Bizottsága és kormányunk, hanem egész népünk nevé­ben mondhattam, hogy osz­tozunk gyászukban, s egyben üdvözöljük a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának állásfoglalá­sait, azt az elhatározásukat, hogy folytatják a lenini irányvonalat, a Szovjetunió eddigi politikáját, és szilárd eltökéltséggel tovább dolgoz­nak a szovjet nép, az egész emberiség, a béke javára. Ki­jelentettük azt is, hogy a ma­gyar nép következetesen foly­tatja a szocializmus építését, hűséges barátja és szövetsé­gese a nagy szovjet népnek. Az újságok is megírták, hogy Moszkvában megbeszé­lést tartottak, a Varsói Szer­ződés tagállamainak képvise­lői. Pártunk éfi kormányunk támogatja a következetes szovjet külpolitikát, azt a közös irányvonalat, amelyet 1983 januárjában Prágában, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülé­sén együttesen kialakítot­tunk, s a júniusi moszkvai találkozón megerősítettünk. A nemzetközi helyzet fe­szült, s növekedtek a veszé­lyek. Ezekkel szemben mi határozottan fellépünk, meg­őrizzük az erőegyensúlyt, visszautasítjuk az imperia­listáknak az erőfölény meg­szerzésére irányuló agresszív törekvéseit, mert azok veszé­lyeztetik a népek társadalmi vívmányait, nemzeti függet­lenségét és békéjét. Népünknek békés, építő szándékai vannak, s ennek érdekében biztonságunkról gondoskodunk. Azt valljuk, hogy tárgyalások útján kell olyan megállapodásra jutni, amely a fegyverzet ala­csonyabb szintjén segíti elő az összes érdekelt fél bizton­ságának megteremtését. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága a gyász súlyos napjai­ban tartott ülésén elhatároz­ta, hogy ezt a politikát foly­tatja tovább, s mi ehhez tel­jes meggyőződésből és szív­vel csatlakozunk. Ezt való­sítjuk meg közösen, s ki-ki a maga hazai és nemzetközi munkájában is. Moszkvában üdvözöltük Csernyenko elvtársat, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának újonnan megválasztott fő­titkárát, a párt Politikai Bi­zottságát, és titkárságát, és sok sikert kívántunk a szovjet kommunistáknak, a szovjet népnek Ezúttal is az/t, kívánjuk, hogy erősödjék, fej­lődjék a Szovjetunió, és népe békében élvezhesse munkája gyümölcsét. Mi a világ min­den népének is azt kívánjuk — mert egyetlen népet sem tartunk ellenségnek, — hogy éljen, dolgozzék és boldogul­jon. Kívánjuk, hogy a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű országok között béke és együttműködés uralkodjék, mert meggyőződésünk, hogy a társadalmi rendszerek har­cát a fejlődés, az élet a szo­cializmus javára dönti el. Ehhez nem kellenek fegyve­rek, mert ezt a kérdést nem is lehet fegyverrel megolda­ni. Ez a mi politikánk, ezért üdvözöljük szívből és meg­győződéssel a szovjet testvér­párt központi bizottságának február 13-i határozatát. Befejezésül az/t szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk van egy nagy erőnk, s ez a népi összefogás; ez viszi elő­re. ez segíti a szocialista fej­lődést. Ennék a politikáinak, társadalmi rendünknek van néhány ellenzője is, s akad­nak, akik nem élnek, hanem visszaélnek szocialista rend­szerünk vívmányaival. Pár­tunk, kormányunk a tisztes­ségesen dolgozó, becsületesen élő emberek oldalán áll, őket segíti, s az a célunk, hogy mindenki annak ará­nyában részesüljön a javak­ból, ahogyan dolgozik. Bí­zunk benne, hogy megoldód­nak társadalmi és gazdasági problémáink, s minden be­csületes dolgozó élvezni tud­ja munkájának gyümölcseit. Mi most az egy év múlva esedékes következő párt­kongresszusra készülünk. Ezen a tanácskozáson éle­tünk nagy kérdéseire keli választ adnunk és azok meg­oldását előmozdítanunk. Ké­szülünk hazánk felszabadu­lásának 40. évfordulójára is. Azt akarjuk, hogy ezt a magyar nép jó érzéssel, bé­kében és új vívmányok bir­tokában ünnepelje. Ehhez kívánok önöknek, a Beloian­nisz gyár dolgozóinak, s önök révén a magyar mun­kásoknak, parasztoknak, ér­telmiség i eknek, minden honfitársamnak jó erőt és egészséget, sok sikert egyéni munkájában és boldogságot családi életében. * * » A híradástechnikai gyár­ban tett látogatás befejezté­vel Kádár János elköszönt a vendéglátóktól, a szovjet vendégek pedig á Budapesti Történeti Múzeumban foly­tatták programjukat. Itt Székely György főigazgató kalauzolásával ismerkedtek a főváros két évezredes tör­ténetének tárgyi emlékeivel. Ezt követően a budavári palota lovagtermében Vla­gyimir Bazovszkij és a déli hadseregcsoport vezetői ta­lálkoztak a főváros politi­kai, kulturális és tudomá­nyos életének képviselőivel. Maróthy László köszöntötte a jelenlévőket, majd baráti eszmecseréjük után a talál­kozó résztvevői a történel­mi környezetben meghall­gatták a Bakfark együttes és Bodza Klára régmúlt ko­rokat idéző műsorát. Martfűn Állami Biztosító helyett takarékszövetkezet — nádudvari — Szénkutatás

Next

/
Thumbnails
Contents