Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
1984. JANUÁR 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Közel 20 kisdiák ismerkedik a hangszerekkel az idén a túrkevei művelődési házban szervezett zeneoktatáson. A gyerekek szakmai irányítását a mezőtúri zeneiskola tanárai végzik. Képünkön Egerváry Zsuzsa zongoratanárnő egyik tanítványával A jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezetben Együtt dolgozna^ Népszerűek ■ i. .. , a kirándulások közösen szórakoznak és a színház Miért vannak kevesen? Az eltűnt tanáregyéniségek nyomában Ki ne olvasott A különböző szövetkezetek, gazdaságok a minél jobb termelési eredményekre való törekvés mellett — egyik jobban, másik kevésbé — igyekeznek gondoskodni arról is, hogy dolgozóik számára lehetőséget biztosítsanak a tánulásra, a művelődésre, szórakozásra. Ennek az igyekezetnek ugyan anyagi vonzatai is vannak, de a meghatározó sokkal inkább a közösség vezetőinek „hozzáállása”, illetve a kulturális élet szervezésével, pezsdítésével foglalkozó személy, személyek rátermettsége, szakmai hozzáértése és ten- niakarása. A jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet oktatási és kulturális bizottságának munkájával ismerkedve megállapíthattuk, hogy itt bizony komolyan veszik a rájuk bízott feladatot azok, akik a közművelődésben részt vállalnak, s szép eredményeket tudnak felmutatni munkájuk gyümölcseként. — A szövetkezet vezetősége mindenben támogatja munkánkat, rengeteget tesz azért, hogy a jó elképzelések megvalósulhassanak — magyarázza Fehér Ferencnél az oktatási és kulturális bizottság elnöke, szakképzett népművelő. — Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a tagság tudomásul vette, elismerte munkánkat, majd később pedig már igényelte, hogy színházba vagy egy érdekes kiállításra hívjuk. Ügy tudtuk ezt elérni, hogy az első perctől fogva igen komolyan vettük, amit csinálunk. — Függetlenítettként dolgozik, kik a segítőtársai? — Szerencsére sokan vannak. A héttagú kulturális bizottságban mindenki lelkesen végzi a dolgát, de ez természetes is. A propagandában nélkülözhetetlenek a szocialista brigádvezetők. Ök kapják kézhez a meghívókat, és ők továbbítják a tagsághoz az információkat. Így ha áttételesen is, de élő kapcsoÉrdekes látványosságot kínál a Mezőberénybe látogatóknak a helytörténeti gyűjtemény: a kiállítóhely egyik termében rendezték be az 1899-ben alapított „Oroszlán-patikát, A századforduló ízlését tükröző faragott, sötétbarna bútorok, a gyógyszerészeti eszközök, mérlegek, üvegcsék a lebontott régi patikából hiánytalanul kerültek a gyűjteménybe. Az 1830-ban létesített „Isteni gondviselés”-hez és az 1920latot tartunk az egész szövetkezettel. A termelőszövetkezet ezer aktív dolgozót foglalkoztat, nyolcszáz a nyugdíjasok száma, akikről akkor sem feledkeznek meg, ha számukra a bőségesen rendelkezésre álló szabad idő kéllemessé tételét kell megszervezni. A szövetkezet nem fukarkodik, ha zsebbe kell nyúlni, hogy a különböző kulturális rendezvények anyagi fedezetét előteremtse. Az elmúlt esztendőben több mint 700 ezer forintot fordítottak ilyen célra. Ebben az összegben benne van a községi közművelődési alaphoz való hozzájárulás, a mozi, színház- és pódiumjegyek kiegészítése, a szakkörök, klubok támogatása, a belföldi és külföldi utak és még sok-sok minden. — Rájöttünk arra, hogy a tagság szívesebben vesz részt olyan programon — legyen az színházi előadás vagy kirándulás —, amelynek költségeit csak részben téríti meg a szövetkezet. Természetesen a ' nyugdíjasaink mindenben nagyobb támogatást kapnak. Az elmúlt évben például ötszázkilencven nyugdíjas járt bérlettel rendszeresen színházba. A kecskeméti, a szolnoki színház, a Thália előadásait pedig ezerháromszázán látták. Tizenötször tettünk kirándulást Magyarország különböző tájegységeire, melyeket olyan szövetkezeti tagok vezettek, akik vizsgát tettek idegenvezetésből — mondja Fehérné. A termelőszövetkezet több öntevékeny művészeti együttest és szakkört támogat illetve tart fenn. A pávakör szerepléseit — novembertől már mint „kórus” is fellépnek — mindig nagy érdeklődés kíséri, a közös fenntartású táncegyüttes műsora is telt házat vonz. Az asszonyok szívesen kapcsolódnak be a népi díszítőművészeti szakkör munkájába, igen as évek közepén alapított „Megváltó”-hoz címzett me- zőberényi patikáknak csak a nevüket őrzi az emlékezet, az „Oroszlán”-gyógyszertárat viszont a lelkes lokálpatrióták ilymódon megmentették; a herényihez hasonló patikagyűjtemény nincsen Békésben. A mezőberényi helytörténeti gyűjteményt meglátogató turisták az udvaron a régi földművelés eszközeit, a folyosón pedig a kisváros múltját ismerhetik meg. eredményesen és tartalmasán dolgozik a honismereti szakkör. Két nyugdíjasklubot működtetnek, melyek foglalkozásaira az egykori szövetkezeti tagok nagy szeretettel, örömmel járnak el. A csoportok közül az egyik legrégebbi és legjobban dolgozó a dalkör. — Tizenegy évvel ezelőtt alakultunk, és érdekes módon nemcsak az idősebbek, de a középkorosztályhoz tartozók is szívesen jönnek énekelni — emlékezik Árki Kornél, az együttes vezetője. — Nem volt könnyű a nótá- záshoz szokott hangokból szépen megszólaló kórust kovácsolni. Az első fellépések sikerei azonban meghozták a munkakedvet, ami a dalosokban kialakította az igényességre való törekvést. Lassan egy éve most már, hogy nemcsak pávakörként, hanem kórusként is szerepelünk, az elmúlt év őszén Szolnokon bronz minősítést szereztünk. Időközben a csoport remek közösséggé fejlődött. A szövetkezet dolgozóinak közel egyharmada harminc év alatti. Érdekes módon éppen a fiatalok azok, akiket nehezebben lehet bevonni a különböző csoportok munkájába, és ezt megerősítette a termelőszövetkezet KISZ-bi- zottságának titkára, Nagy László is, — Igen jól felszerelt klubunk van, a gazdaság a technikai eszközöket megteremtette számunkra. Ennek ellenére nem könnyű összehozni a társaságot egy-egy rendezvény alkalmával. Igaz, a kampány jellegű munkák ezt gyakran nem is teszik lehetővé, sokakat a családalapítással járó problémák tartanak vissza a közösségtől. A mozgalmi munkába igyekszünk bevonni a fiatal diplomásokat is, hogy idővel át- vehessük a szövetkezetben a kulturális élet szervezését, irányítását. F. S. Eddig ismeretlen nándorfehérvári mű Kapisztrán verse Hunyadiról Irodalomtörténeti érdekességé felfedezést tett Tóth István pécsi kutató: az egyik bécsi levéltárban rábukkant Kapisztrán János eddig ismeretlen nándorfehérvári versére. A latin nyelvű költemény Hunyadi János halála alkalmából született, emléket állítva a törökverő hadvezérnek, a nándorfehérvári ütközet győztesének. Az irodalomtörténész Bécsben lemásolta a szöveget és Pécsett magyar nyelvre fordította. volna olyan interjúkat társadalmi, politikai, kulturális életünk kiemelkedő képviselőivel, akiknek feltették a kérdést: mi volt az a meghatározó élmény, ami a mai, sikeres életpályára irányította őket, megalapozta későbbi eredményeiket? S ki ne olvasta volna a sok szeretettel teli, dicsérő szót, amellyel a ma sikeres emberei visszaemlékeztek egy-egy kedves, nagy tudású, tantárgyáért lelkesedő tanárukra, akinek döntő szerepe volt nemcsak a tanulói érdeklődés felkeltésében, hanem a sokoldálú, a tudomány legújabb eredményeit is magában foglaló, szilárd ismeretek nyújtásában is. Napjainkban egyre gyakrabban hangoztatott társadalmi igény, hogy — amint Óvári Miklós az MSZMP KB 1982. április 7-i ülésén megfogalmazta — „legyenek kiváló tudós tanárok, akik átlagon felüli képességgel rendelkeznek, s akik kiváló elméleti és gyakorlati szakembereket nevelnek a szocialista . társadalomnak”. Ezek a szavak kimondatlanul is utalnak a valóságos helyzetre: kevesen, mindinkább csökkenő számban találhatunk a mai pedagógusok között ilyen személyiségeket. Pedig társadalmi, politikai, kulturális életünk fejlettségi állapota, a mai magyar valóság egyre sokoldalúbban képzett, mind jobb pedagógiai képességekkel rendelkező, önmagukat szüntelenül megújítani akaró és tudó pedagógusok munkáját igényli. Vajon miért nem tud a mai magyar pedagógustársadalom megfelelni ennek az igénynek? Miért fogyatkozik a kiváló, tudós tanárok száma? Megkísérelve választ adni a kérdésekre, vegyünk sorra néhány tényezőt, amely gátolja á tanári személyiség kibontakoztatását, fejlesztését. A pedagógusképző intézmények, ,de elsősorban az egyetemek . oktatási anyaga és módszere ellen a leggyakrabban felmerülő vád, hogy ezekben az intézményekben „tudósképzés” folyik. Ez azonban csak abban az esetben róható fel hibául, ha a módszertani ismeretek elsikkadnak. Azt a célt, hogy tudóssá oktassanak és neveljenek minél több hallgatót, nem szabad feladniuk arra hivatkozással, hogy a módszertani képzést kell előtérbe állítani. Igazán jó tanárrá ugyanis csak az válhat, aki széles körű, biztos szaktudással rendelkezik, szaktudományában alkotó munkára képes. Ebből következően mindkét oktatási-nevelési területnek egyforma súllyal kell szerepelnie pedagógusképzésünkben. Az úgynevezett „tudósképzésben” történő rész7 vétel után a munkába állás az ön- és továbbképzés, s elsősorban a tudományos kutatómunka szempontjából törést jelent a pályakezdők életében. Ekkor szinte egyik napról a másikra kívül kerülnek a tudományos élet berkein (ha csak nem rendelkeznek szilárdan kiépített személyes kapcsolatokkal), ugyanakkor a mindennapos oktató-nevelő munka során felmerülő gyakorlati gondok sora egy időre' háttérbe szorítja a pályakezdő „tudósjelölt” által korábban oly jelentősnek ítélt problémákat. Ez még a legkitartóbb fiatalok lendületét is megtöri, hiszen ha becsületesen fel akarnak készülni óráikra, az igényeknek megfelelően részt vesznek az iskola életében, pótolják hiányzó módszertani ismereteiket, kevés ideiük marad egy-egv részterület behatóbb tanulmányozására. A munkába állással a legtöbb pályakezdő tanár vidékre, kisvárosokba, nagyközségekbe kerül, s maga a „vidéki lét” is nehezíti a tanári személyiség kibontakoztatását. Nemcsak azokról a bonyolult hatalmi és érdekviszonyokról van itt szó, amelyeket Bánlaki Pál a „vidékiség tüneteiként” oly szemléletesen írt le, hanem több olyan akadályról is, ami különösen nehézzé teszi a vidéken élő tanárok munkáját. Egy kisváros, de még a nagyobb városok középiskolai keretei között is kevés az azonos szakos tanár (gyakran 1—2 személy képvisel egy egész tudományágat), így alig nyílik lehetőség olyan alkotó közösség létrehozására, ami szakmai szempontból segítő, előrevivő lenne; enél- kül pedig a mai tudományos életben, amikor minden területen a csoportos kutatómunka, az alkotó erők koncentrációja került előtérbe, versenyképesnek maradni szinte lehetetlen. Tételezzük fel azonban, hogy fiatal tanárkollégánk leküzdi az előbbi akadályokat, kitartva eredeti elképzelései mellett, korábbi kapcsolatai kihasználásával sikerül megfelelő kutatási témát választania, s megkezdi az anyaggyűjtést, ami a téma eredményes műveléséhez szükséges felkészülési folyamat elengedhetetlen része. A kezdeti előrehaladás lendületét új gátló tényező töri meg: a vidéki könyvtárak, levéltárak hiányos, különösen az egyes szaktudományok irodalma tekintetében rendkívül gyenge ellátottsága. Létezik ugyan a könyvtárközi kölcsönzés, ami valamelyest enyhít ezeken a gondokon, ez a kölcsönzési forma azonban igen lassú: rendkívül hosszú várakozási idő (többnyire 1—6 hónap) után jut el a kért könyv az olvasóhoz, gyakran 2—3 napos visszaküldési határidővel, ami lehetetlenné teszi a mű elmélyült tanulmányozását, alapos kijegyzetelését; kis példányszámban megjelenő, régebbi kiadású könyveket ily módon megszerezni pedig szinte lehetetlen. A folyóiratok cikkeit nyomon követni — kivéve a legismertebbeket — még nehezebb. Évről évre szűkül a könyvtárak beszerzési lehetősége, így egyre problematikusabb valamely hazai vagy külföldi folyóiratban megjelent tanulmányhoz hozzájutni. Bár az olvasók rendelkezésére áll egy olyan könyvtári szolgáltatás, amely lehetővé teszi az olvasó-által kért cikkek kimásolását, ennek költségei azonban igén magasak, a kispénzű tanárember számára — különösen ha több másolatra is szüksége van — megfizethetetlenek. Marad még egy lehetőség: egyetemi városokba, Budapestre utazni könyvet kölcsönözni, cikkeket olvasni — ehhez viszont sok szabad idő és megfelelő anyagi bázis szükséges. Az anyaggyűjtéshez, a rendszerezéshez, hipotézisek megfogalmazásához, de a munka többi fázisához is elengedhetetlen a rendszeres konzultáció a kollégákkal, ezért célszerű bekapcsolódni annak a tudományos társaságnak a munkájába, amely a, választott témakörnek megfelelő szakterületen fejti ki tevékenységét. Szükséges ez nemcsak azért, mert lehetővé teszi a folyamatos vélemény- cserét a legfelkészültebb szakemberekkel, hanem mert biztosítja a legújabb tudományos eredmények viszonylag gyors és kényelmes megismerését, kitekintést nyújt a társtudományokra, s a sokoldalú információnyújtás mellett szakmai kontrollt is jelent tagjai számára. Ennek megvalósítása szintén nagyon nehéz a tanárok, főképp a vidékiek számára. Részt kell venniük a társaság által szervezett üléseken, eszmecseréken, amelyekre alaposan fel is kell készülniük. Nyilvánvaló, hogy mindez sok szabad időt, még több anyagi áldozatot követel a „partizánkodva” dolgozó, nem valamely kutató vagy egyetemi-főiskolai oktatóhely alkalmazásában álló diplomás részéről — hiszen az ő munkáját jó esetben erkölcsileg segítik ugyan főnökei, anyagi támogatásra azonban jószerével nincs lehetőségük. Ilyen körülmények között nagy lehetőséget jelentenének a pedagógusok számára a klülönféle tudományos pályázatok, mivel azok társadalmilag hasznos kutatási célokat fogalmaznak meg, egyes esetekben erkölcsi—tudományos-anyagi segítséget nyújtanak a munkához, a legjobbak díjazása sem kevésbé motiváló tényező. Ezek legnagyobb fogyatékossága, hogy azok a pályázatok, amelyeken egy működő tanár sikerrel indulhat, szinte kizárólag tantárgypedagógiához kötöttek, illetve ilyen jellegűek. Biztató jelenség, hogy az utóbbi időben a természettudományok területén már hirdettek meg középiskolában dolgozó tanárok részére olyan pályázatokat, amelyekhez biztosítják a folyamatos szakmai-anyagi támogatást is a meghirdető szervek. A felsorolt nehézségek hátterében meghúzódik egy közös elem: az anyagi-egzisztenciális problémák sora, ezt azonban — lévén ez nem egyedül a pedagógusokra jellemző társadalmi gond, s a feltett kérdésre adott válasznak csupán egyetlen ösz- szetevője — e helyütt nem célszerű részleteiben vizsgálni, Az előzőekben számba vett gátló tényezők mindegyike objektív ok következményeképpen jön létre; ezekhez társul egy olyan szubjektív ok is, amely önmagában is meg tudja dermeszteni egy egész kollektíva alkotó-, kutatókedvét. Ma még előfordul — bár egyre ritkábban — annak a hamis alternatívának a megfogalmazása néhány igazgató, tanügyi vezető részéről, amely a következőképpen foglalható össze: „Tanít, vezet — vagy kutat?” Miért hamis ez az alternatíva? Mert ellentétként tételez olyan cselekvési formákat, amelyek valójában feltételezik egymást. Megkérdőjelezhető-e annak az állításnak az igazsága, hogy igazán jelentős szaktanár, széles látókörű igazgató csak az lehet, aki szüntelenül tudása gazdagításán, elmélyítésén munkálkodik? Valójában alapkövetelményként kell állítani minden tanár és vezető elé, hogy szüntelenül képezze magát, s ne csak mint különböző tanfolyamok passzív hallgatója (hiszen a továbbképzés mint követelmény ma is fennáll, csak többnyire kimerül valamely továbbképzési formában történő részvételben), hanem aktívan, alkotó módon tegye ezt, így szolgálhatja igazán az oktatás-nevelés ügyét. Van-e mégis kivezető út ebből az állapotból, van-e lehetősége a pedagógusok leg" jobbjainak arra, hogy alkossanak, valódi értékeket hozzanak létre? Meggyőződésem szerint igen. Ehhez azonban az kell, hogy az előzőekben megfogalmazott, valóban létező problémákat a maguk egységében vizsgálják felül az arra illetékes szervek, mert csak igy adhatnak reális megoldást, Mindaddig, míg ez nem történik meg, egy-két, kivételesen tehetséges és szerencsés helyzetben lévő pedagógus kiváltsága marad az önképzés-kutatás- színvonalas oktató-nevelő munka egységének elérése, ezt pedig az iskola, konkrétabban a jövő nemzedék sínyli meg. Urmössy Ildikó középiskolai igazgató A megmentett Oroszlán Patika-múzeum Mezöberényben
