Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-07 / 5. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1984. JANUÁR 7.

I Arcképvázlat |

Egy város hűséges „gazdája”

A kopogtatásra nem hagyja abba a munkát, hellyel kínál, mindjárt végez. Hivatali szobájában egyszerű bútorok, gyér világítás. Az ablaknak háttal, a belépővel szemben ül az asztalnál és számol. Hamarosan kiderül, hogy az Érparti lakótelep közművesítése drágább, mint azt az előkészítéskor kalkulálták. — Pár milliót lehet megint a szögről leakasztani — vetem közbe — de nem méltányolja ötletemet. Munkájában nem érti a tréfát, ezt tudja róla mindenki. Ezt az egy „bogarát” érdemes tiszteletben tartani, már csak azért is, mert a város pénzügyeit kezeli. Kilenc éve, hogy a jászberényi Városi Tanács V. B. pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának vezetője Gedei György. Átszervezések, személycserék őt nem érintették, a tanács egyik legbiztosabb embere — így tartják róla főnökei, munkatársai.

ötvennyolcban érettségizett a Lehel vezér Gimnáziumban, jól tanult, a magyart és a történelmet különösen szerette. Először régész, majd jogász szeretett volna lenni, de csak a továbbtanulás gondolatáig jutott el.

Első munkahelyén famin- ta-készítő asztalos szakmát tanult az Aprítógépgyárban, gépalkatrészeket mintázott meg fából öntvénykészítéshez. Precíz munkát igényelt, tizedmilliméter pontosan kellett dolgoznia. Nemsokára azonban „leépítés” volt a gyárban és mikor a katonai behívót megkapta, kezébe kapta a rpunkakönyvét is. „Egy katonának úgysem kell munkahely.” Leszerelés után csak ott folytatta, ahol abbahagyta. Hat forint ötven filléres órabér a hatvanas évek elején is kevés volt, átképezte magát esztergályosnak. Közben nem mondott le a tanulásról. „Bementem ’64-ben a személyzetire, hogy jogász akarok lenni. Arra nincs szükség, mondták menjek mérnöknek, azt meg én nem akartam, végül kiegyeztünk a közgazdasági pályában. Abban az évben nősültem, szakmát váltottam, nem bíztam az egyetemben.”

Hat év kihagyás után a próbálkozásnak szánt felvételi sikerült. Történelemből nem volt gond a hajdani régész jelöltnek, de a matekot inkább tisztelte, mint szerette. A három öröm azért egyszerre sok volt. Igaz, a fizetés majdnem megduplázódott, de a három műszakot háromnegyed évnél tovább nem bírta. Két műszakra kellett átmenni, de ott meg nem volt hely. Volt egy szaki, akinek nem akadt váltótársa, de vele nem tudott együtt dolgozni senki. „Néhány hónap után nagyon jól összemelegedtünk. Látta rajtam, hogy igyekszem, tudok a horizont esztergával is bánni, így váltáskor nemcsak a gépét adtuk át, hanem egymás munkáját is folytattuk. Azóta ő is mesz- szire került onnan, mégis tartjuk a kapcsolatot.”

A munkatársak között nem sok szó esett a tanulásról, de számon tartották, hogy gyűr- kőzik az egyetemmel. Munkás volt, mint a többiek és mind a mai napig megőrzött valamit magában abból az időből.

A Szilvás dűlőben laktak, egy hétvégi házban, még villany se volt. „Petróleum- lámpa mellett szereztem meg a diplomát. A lámpa mögé egy tükröt tettem és egy kifeszített fehér lepedő előtt birkóztam a két—három nap alatt leadott negyedéves anyaggal. Azt se tudtam, hogyan kell tanulni, nem volt kihez fordulni, magamra voltam utalva.” Az utolsó évben egy baleset után végleg búcsút mondott a fizikai munkának. Három év a program osztályon, majd egy újsághirdetés Tokodra vitte, az üveggyárba. Egy újabb újsághírre jött vissza Jászberénybe, a városi tanácshoz.

Évenként átlagosan 250 millió forinttal gazdálkodik az osztálya. Minden fillérre többszörös jelentkező van: lakásépítési program, óvodatatarozás, iskolaépítés, közművesítés, de azért az ellátást is javítani kell... Rengeteg tárgyalás, egyeztetés előz meg egy fontosabb döntést helyi bizottságokkal, megyei szervekkel. Harcolni kell a pénzért, vitatkozni, érvelni, hogy adjanak többet vagy ne vegyék vissza a maradékot. Bizony nem egyszer az asztalra csap ilyenkor, elfeledkezve a jó modorról; még sincs haragosa. Vitapartnerei elismerik jószándékát, elkötelezettségét, szakmai tudását és ha túllőtt a célon, hamarosan ő kezdi a békülést. Nélküle nincs brigádvetélkedő, kispályás foci, pártgyűlés, de még ifjúsági parlament se.

Két éve volt egy rádió- és (tévészereplése a fóliások adózása miatt. Érvei sután

hangzottak a riportokban, ugyanakkor a panaszosok megdicsőültek. A szakma neki adott igazat, a megyei tanács és a minisztérium se kötelezte határozatok módosítására. Rövid idő múlva a választókörzetben is lecsillapodott a hangulat, mert az emberek azért tudták, mi az igazság.

Szóval nem csak felelősséggel jár a munkája, sokszor hálátlan is. „Ezzel tisztában kell lenni egy tanácsi dolgozónak. Van azért öröm is, legnagyobb sikerélmény az, ha elkezdhetünk építeni valamit.”

Első benyomásom semmit nem árul el róla; „furcsa kis ember”, jellemezték egy néhány napos megyei tájékoztató résztvevői; munkatársai pedig dicsérik: ilyen főnökkel jó dolgozni, biztonságban érzi magát az ember mellette. Tíz éves múlt a munkapad mellett nem hagyott benne rossz emléket. Elégeled ember, jó fizetést kap, szükség van a munkájára, a véleményére.

Felesége a Tanács körúti bölcsőde vezetője, nyolcadikos lányuk az édesanyja nyomdokain szeretne haladni. Ha a pénzügyminiszter nem viszi haza a munkát, akkor neki is kell tudnia a sajátját úgy szervezni. Az év végi hajrá kivételével ez többé-kevésbé sikerül, így jut idő az otthonra is. Nincs olyan munka a lakásban, amihez segítséget kérne, nem kell iparoshoz fordulni, neszüri szőlőjét maga kezeli, meggyborreceptért is hozzá küldtek. És idekíváhkozik róla még egy jellemző eset. Egyik kollégája újságolta lelkesen neki, két számlaellenőrzés közben éjszakai olvasmányát. Milyen szellemes, hogy Ady Itókának nevezett egy nőt..., és mielőtt folytathatta volna, Gedei közbevágott: „Tudom, Bölö- ninek a felesége volt az, Márkus Ottilia, — de ezt a végszámlát miből fizessem ki?”

Az Érparti lakóteleppel is majd lesz valami — ő már tudja, hogy mi — lényeg az, hogy ebben a hónapban megkezdődik a telkek tartós használatba adása.

Lukácsi Pál

Több mint 8 millió forinttal teljesítette túl múlt évi termelési tervét a tiszaföldvári Lenin Tsz dobozüzeme. A 120 dolgozót foglalkoztató üzem mintegy hetven vállalattal, szövetke. zettél tart fenn partnerkapcsolatot

Hajnali gépezet

Amíg a tej és a sütemény eljut a boltig

A hajnali köd sűrűn, súlyosan rátelepszik a városra. A szinte láthatatlan vízcseppek hideg erőszakossággal bebújnák a gallér mögé, és tűhegyes körmükkel végigkaristolják az ember hátát. A tél újaidban így ébreszti a koránkelőket, azokat, akiket a munkájuk nem sokkal éjfél után kikényszerít az ágyból.

Meglepően sokan vannak.

A szolnoki tejüzem udvaréin éles fények hasítják szét a plexiüveg szerű ködöt, a rakodótér előtt a jól ismert formájú, zárt tejes kocsik most tárt ajtóval várják rakományukat. Körülöttük kevés beszédű emberek sürgölődnek, mozdulataik gyakorlottak, kiszámítottak. A tejes zacskókkal megrakott műanyag Ládák gyorsan eltűnnek a gépkocsik gyomrában. KMint később megtudom, általában harmincöt— negyven perc kell ahhoz, hogy 3 ezer 800 liter tej felkerüljön az autóra.)

Káló Antal, főművezetőhelyettes: — Az első szállítmány két órakor indul, természetesen a legtávolabbi településre, ugyanis mi látjuk el a fél megyét tejjel és tejtermékkel. A boltokkal kötött szerződés értelmében a nyitás előtt ott kell lennie a tejnek.

— Gondolom, ahhoz, hogy kettőkor elindulhasson a rakomány, idejében előkészítik.

— Persze, a szállítást sok minden megelőzi, hogy mást ne mondjak, például a gyártás. A régen berögződött mechanizmusunk szerint a boltok két-három nappal előre elküldik a megrendelésüket, így csak annyi tejet készítünk, amennyire igény van. A hajnali szállítmányokat előző nap délután gyártjuk, csomagoljuk, és külön gárda bekészíti a rekeszekbe a zacskókat, hogy a szállítóknak kizárólag a rakodás, illetve a pontos mennyiségi és minőségi átvétel maradjon. Vagyis éjszaka áll az üzem, csak az a néhány ember dolgozik, akik a szállításért felelnek.

Néháiny ember ... Tizennyolc fuvarkísérő, ugyanany- nyí gépkocsivezető, mind hajnali ébredők. Hogy milyen emberek? Néhány mondatfoszlányból ítélve nem az angol kisasszonyok intézetében nevelkedtek. De hát ide nem akármilyen strapabírá- sú férfiak kellenek, akik többnyire a kedvezőbb anyagi feltételekért vállalják, hogy napról napra, pontosabban éjszakáról éjszakára otthagyják még alvó családjukat, és teljesítsék a feladatot: a boltnyitáskor friss tej várja a vevőket.

— Sokan jelentkeznek szállítimánykísérőnek — magyarázza a főműveülető-he- lyettes. — Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy rövid beszélgetés után rájövök, meddig bírja az illető ezt a fárasztó munkát. Ha úgy látom, hogy hamar kiesne, javaslok számára más, nappali munkát. Vannak, akik emiatt megsértődnek. Azok, akiket végül is felveszünk, éveikig itt dolgoznak.

— Az éjszakai, illetve az állandó éjszakai munka elviseléséhez jó fizikai felkészültségre van szükség. Valószínű azonban, hogy ez kevés a szállítmánykísérői állás betöltéséhez...

— Miután számlával bánnak, legalább a nyolc osztály elvégzését igazolniuk kell, és mert anyagi felelősség is terheli őket, erkölcsi bizonyítványt kérünk tőlük. Az iskolai végzettségről egyébként van érdekes adatom is: akad a szállítmánykísérők között diplomás és szakmunkás. Igaz, a bizonyítványuknak semmi köze a tejes szakmához.

Villognak az irányjelzők, folyamatosan búgnak a motorok, surrogva csúsznak a rakodólapra a ládák, fürgén hajlongó férfiak tüsténtked- nek . .. Látványnak se utolsó, ám a lényeg természetesen nem a szemnek tetsző mozgókép, hanem a gyors munka.

Bohács János egyike a tizennyolc szállítmánykísérőnek. Magas, harminc év körüli férfi, a hangja, ha úgy akarja, betölti a tejüzem udvarát. A kézfogásra határozott, kemény munkához szokott.

— A tejüzemnél 1976 óta dolgozom, ugyanebben a munkakörben, de az éjszakázást 1970-ben a sütőiparnál kezdtem — mondja, mintha az önéletrajzát diktálná: száraz gépiességgel. Pedig tudom róla, hogy meglehe- tően indulatos ember, jóllehet, csak akkor jön ki a sodrából, ha igazságtalannak vél valamit.

Keresem a tekintetében a fáradtság jelegzetes fénytelenségét, a szem alatt meghúzódó árulkodó gödröt. Egyiknek sincs nyoma Bohács János arcán. Inkább mintha érdeklődéssel várná, miért érdekes az nekem, hogy ő több mint egy évtizede kora hajnalban dolgozik.

— Jól megfizetik a szállítmánykísérőket? — teszem fel az obiigát kérdést. A választ vállrándítás vezeti be:

— Nem panaszkodom, havonta 5 ezer 600, 5 ezer 700 forint összejön, mindenestől, azaz prémiummal együtt.

— Mire kap prémiumot.

— A minőségre, vagyis, hogy milyen állapotban kerül a boltba a tej és a többi termék. Ezért néha kukacos- nak is tartanak, mert én minden ládát átvizsgálok, mielőtt a kocsira rakom. Senki se lehet a saját pénze ellensége, nem igaz?

— Nagy bizalomra van szükség a boltvezető és a száliítmánykísérő között, hiszen amikor lerakják a ládáikat, nincs ott, aki átvegye. Kizárólag a szórnia alapján ítélhető meg, annyi-e az annyi, amennyinek lennie kel l..

Nagy kezével széleset legyint.

— Alig van, illetve volt vitám a 'boltosokkal a meny- nyiség miatt. Megmondom az igazat: velem nem lehet agy- gyozni, én fejből tudom, hol mit és mennyit raktam le a kocsiról. Nincs az a boltvezető, aki meg tudna győzni arról, hogy a termék nem egyezik a számlán feltüntetettel.

— Ma hajnalban hová, merre?

— Törökszentmiklós, Tisza tenyő, Kengyel, Bagima- jor az útvonal, 3 ezer 800 liter tej, kevés kakaó... Aztán délelőtt lesz még egy fuvarom Szolnokon.

Hogy szerdán reggel azokban a boltokban, ahová háromnegyed négykor Bohács János elindult a fuvarral, biztosan volt tej. arra ez a furcsa, nem kertelő, kemény ember is garancia.

A szolnoki tejüzemből egyébként ezen a szürke, ködös hajnalon öt óráig negyvenötezer liter tej, nyolcezer liter kakaó, ízesített tej és tízezer pohár iskolatej került ki nyitás előtt a boltokba, iskolákba.

• • *

Természetesen a tej önmagában kevés reggelire, tehát egyáltalán nemcsak ’ a tejüzemben dolgoznak koránkelők, hanem például a süteményüzemben is. Iga A ők nem kettőkor, „csupán” négykor indítják az első szállítmányt, mégse mondhatjuk róluk, hogy héta'Lvók.

Ennek az üzemnek olyan kusza életregénye van, hogy már annak leírása is megtöltene néhány oldalt. A jelenlegi feladata, hogy reggelenként friss süteményt küldjön a tejhez, kakaóhoz.

Már a kapuban édes illatok fogadják a betérőt, a rakodótér előtt, hasonlóan a tejüzemhez, éhes gépkocsik sorakoznak, igaz, kevesebben vannak, mint a tejesek.

Kertes Józsefné, a törékenynek látszó, de a külsejét meghazudtolóan határozott üzemvezető, jó tábornokhoz illően ismeri nemcsak a felségterületén folyó munkát, hanem a „katonákat” is.

— Az első két kocsink négy órakor indul, és a nagy szolnoki üzletekben teríti az árut.

(Zárójelben hadd jegyezzem meg: ez a „teríti” szó nagyon pocsék ugyan, de a szakemberekbe beddegződött. Miindenestre gyorsan felejtsük el! Elnézést a közbeszólásért, inkább folytassa az üzemvezető.)

— Kora reggel még egy városi fuvarunk van, az utolsó járat hat órakor indul. Közben a hat vidéki szállítmányt is elviszik. Valameny- nyi sütemény éjszakai sütésű, garantáltan frissen kerül a boltokba.

— Mi történik, ha senkit nem találnak a szállítók, aki átveszi a süteményt?

Kertes Józsefné kissé zavarba jön, pedig mint kiderülj ő tehet a legkevésbé arról, amit végül is elmond:

— Sajnos, kénytelenek vagyunk egy e célra kijelölt helyre lepakolni, de ezt a Köjál nagyon ellenzi, és igaza van.

Kedves Köjál! A sütőipariak teljesen vétlenek az ügyben! Majd, ha a nagy élelmiszer-áruházak mindegyike megszervezi, hogy legyen ott a kereskedők közül valaki, aki átveszi és abszolút higiénikus környezetbe elhelyezi a kényes süteményeket, a szállítók megszabadulnak a leikiismert- furdalástói és a büntetéstől való félelmüktől.

A tényékhez tartozik, hogy a boltok többségében várják a süteményt és azonnal biztonságba helyezik.

Mindezt azért volt időm végig gondolni, mert az üzemvezetőt eÓszólította a munka. Széles vállú férfiak olyan tisztelettel hallgatják rövid instrukcióit, amelyből nyilvánvaló: a törékenynek látszó Kertes Józsefné nagyon érti a dolgát.

— Nos, mire kiváncsi még ? — kérdezi kedvesen, amikor befejezi az „eligazítást”.

— A jól bejáratott hajnali mechanizmusra ...

— A süteményeket, amelyek mint mondtam, éjszakai készítmények, két nődolgozónk beszámolja az M—10- es és M—30-as típusú rekeszekbe. A szállítmánykísérő a már elkészített túraösszesítő alapján átveszj az árut, majd visszatértekor elszámol a ládákkal az üzemnek.

És mert látja, hogy számomra elég hottentottául hangzik, megmutatja az első fuvarhoz készült túraösz- szesítőt és az M—10-es, M— 30-as rekeszeket is. Ez utóbbiak tiszták, gondosain előkészítettek. A túraösszesítő se bonyolult, de nem tartozik szorosan a témához, az a lényeg, hogy akiknek kell, jól megértik.

Valahogy így működik tehát az a hajnali gépezet, amelynek nagyon is hús-vér emberek a nélkülözhetetlen fogaskerekei és amely precízen dolgozik, hogy minden nap jusson az asztalra tej és sütemény. . .

Rendű János