Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-07 / 5. szám

1984. JANUÁR 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Évente közel 14 millió torint értékben készülnek ízletes tésztafélék a szolnoki Zöl­dért Vállalat csépai üzemében. Képünkön széles metéltet vágnak az asszonyok Megnézheti bárki Falusi boltok városi színvonalon Lecöv ekeltem a tejesvit- rinnél. Egyszer, mindössze egyszer láttam még ilyent életeimben. Fél országnyi ke­reskedelmi küldöttség érke­zett a megyeszékhelyre, s el­kísértem éket bolti szemlé­jükre. A városszéli nagy ABC-ben tiszta, gondosan szárazra törölgetett tejes- zacskókat láttam katonás rendiben a hűtőben. Most, ahogy hirtelen délután be­futottam Mesterszálláson az áfész kis ABC-je, ugyanez. Meghökkentő a rend, de nemcsak a tejesvitrinnél, ha­nem az egész boltban. Mint­ha vevő se járna, késői szál­lító se érkezett volna. — Igazán nem mondhat­ja, hogy készültünk a szem­lére — tárja szét a karját Hegedűs Endre boltvezető. — Kérem szépen, ez egy Ki­váló Egység, ennek mindig így kell kinéznie. Egyébként is rend van: hat éve vagyok boltvezető, itt még leltár­hiány nem volt, a kálót nem ismerjük. A január csendes városon, falun a boltokban, áruhá­zakban is. Kiköltekeztek az emberek, most megfogják a pénzt. — Engedelmével, Mester- szálláson mindig fogják a pénzt az emberek. Kérem szépen, itt annyi pénz van bankbetétben, meg otthon, hogy idegen nem is hinné! Mi, hat és felen csak tud­juk! (A bait és fél azt jelen­ti, hogy öt teljes és egy fél napos munkaidőben dolgozó kereskedő látja el a mester- szállásiakat. Ez az egyetlen ABC a faluban...) A havi forgatom 850 ezer körüli. Azért december itt is ráhúzott az átlagra. Az év utolsó hónapjában 955 ■zer forintot hagytak a bolt­jukban a vásárlók. — Sok játék fogyott, meg ajándék, ruházat. És volt 280 üveg, öt fajta pezsgőnk. Nem azért mondom, hogy italforgalommal dicseked­jek, azt nem is szabad, de tessék már belegondolni, alig több mint ezer lakosa van a falunak, és pontosan egy üveg pezsgő maradt meg mutatóban! Különben bármilyen jó a forgalom, rossz a kedve He­gedűs Endrének. A tavalyi év a hiánycikkeik éve volt. A legbosszantóbb, a papír- zsebkendő állandó hiánya. A falusi háziasszonyok sev sze­retnek már batiszt zsebken­dőt mosni.., Persze több kel­lene az agyonréklámozott Otthon kávéból, a díszdo­bozos csokoládékból, meg az apróbb édességekből is. Végigjárom a gondolasort, a vitrineket — nem tűnik szembe a sok hiány, inkább az: minden megvan, amit mondjuk egy megyeszékhelyi 'ABC-ben megszokott az em­Rend, tisztaság, gondosság bér. Természetesen a meny- nyiség kevesebb. És még ve­hetek is amire szükségem van. A vékonyan fogó filc­toll — szolnoki hiánycikk sokszor — ott előttem a pulton, százszámra. — Jó decemberünk volt, — mondja a nagyrévi ABC- ben Oláh Bálintné. — Banán is, narancs is jött az ünne­pekre. Narancs különben most is van még. Bővített profilúnak mond­ják szaknyelven a csinos1, tiszta kisáruházat. Van ben­ne gyerekcipő és gumicsiz­ma, kötöttáru és háztartási edények, cikkek. — Mit kerestek az ünne­pek előtt? — Mindent, ami ilyenkor kell, Most 936 ezer volt a forgalmunk, több valamivel az átlagnál. Nagyon sok já­tékot adtunk el, és aján­déknak nagyon sok ruhane­műt is vittek a vásárlóink. Nyolc éve vezetem az áru­házát, már körülbelül tu­dom, mi kell, meg tudja, hogy van. Faluhelyt a boltos is ismer mindenkit, őt is mindenki. így aztán szólnak, hogy ez, az amaz jó lenne. Hát nem az a dolgom, hogy legyen? Ha a falusi boltos nem érti meg, hogy ö van a vásárlóért és nem fordítva, nem boldogul! Nekem azt is be kell számítanom, hogy Nagyrév lakói közül sokan eljárnak. Martfűn, Szolno­kon, Kecskeméten keresik a kenyerüket. Ha nem talál­ják meg helyben, ami kell — utazni, cipelni ki szeret? — csak megveszik a városon. A nagyrévi ABC öt dolgo­zója már a városi vevők igé­nyeit is megismerte. A falu szélén fejlődő víkendtelep van7 nyáron érzik a keresle­ten, a forgalmon, hogy so­kan vágynak a kies helyen pihenésre, felüdülésre. Nem mondják., hogy ez nekik plusz munka — örülnek ne­ki. A polcoikon, a gondolákon testápolóktól kezdve mosó­szerekig mindent megtalál­ni. Jó szállítójuk a miklósi baromfifeldolgozó, a kun­szentmártoni kenyérgyár, a Vidia, az Amfora, s ki tud­ná hirtelen összeszámlálni, hány vállalat, szövetkezet áruja található a beltban. — Nálunk nincs karácso­nyi csúcsforgalom — mondja minden bánat nélkül a tisza- sasi iparciikkboltban Somodi Imre. — Mégis nagyforgal- mú bolt a miénk, s éppen 1983-ban majdnem 12 milliót árultunk! Igazi falusi mindenesüz­let. Csakhogy! Az egyik állványon a férfiöltönyök mellett Levis-farmer sze­rénykedik. A kirakat belső te­tején kerékpárok kínálják magúikat, az egyik sarokban rácsos gyerekágy, vele szem­ben a pultok tetején három­féle szánkó, ródli. A falakok­ban csinos és divatos cipők, velük szemben a másik ol­daton edények, petróleum- lámpa, fényes bogrács. Csi­nos. szőke asszony szép füg­gönyöket mutat a pultnál, meg szöveteket. Mégse ez, ezek a fő cikkek. Somodi Imre összenevet a társaival, s kivezet a raktárba, meg az udvarra. — Tíznél több mélyhűtő ládát adtunk el mostanában Nálunk volt hűtőszekrény, ha kell, színes tévét hoza­tunk, s intézzük a részletak­ciókat is a takarékszövetke­zetnél. De nézze csak! At. udvaron kazánok, drót- kerítéskötegek, vasikapuk so­rakoznak. — Kérem, mi úgy ismer­jük a sasiakat, hogy tudjuk előre, ki jön fürdőszoba-be­rendezésért, vízcsövekért, ki­nek jön össze az idén a pén­ze díszes kerítésre, kapura, ki toldja meg a házát egy új szobával. Nos, Pesten a vasnagykernél mondja a por­tásasszony, ha bemegyek: megjött a sasi kapuskeres­kedő! Teherautónyit rende­lek. Hunyorít. A rendelésnek a mai készletgazdálkodási szi­gorú viliágban titka van. Úgy kell napra rendelni, hogy készlettúllépés miatt ne ér­je szó a bolt elejét. — Itt még készlettúllépés, leltárhiány nem volt, a vá­sárlók könyve üres! — Dicséret sincs benne? Somodi Imre pontosan 34. éve kereskedő Tiszasason. Érti a módját .hogyan kell: — Nem elég nekem, hogy még messziről jött vevőim is vannak? Szőke Áronná, a Kiváló Szőke Tisza Szocialista Bri­gád vezetője mondja utóbb: nemcsak a brigád kiváló, hanem a sok éve együtt dol­gozó . kollektíva személyen­ként is rászolgált már, nem is egyszer az elismerésre. So­modi Imre hallgatja, de köz­beszól: — Azért rettenetesen nyugtalan vagyok. Van esz­tendős hiánycikkünk is, s az ABC-ben is tudom, egyre nehezebb megfelelni a keres­letnek! Kérem, minket azért fizetnek, hogy áruljunk, szol­gáljuk a falu lakosságát Ugi/e, elhiszi, jól szeretnénk tenni a dolgunk? Egy falusi, hirtelen körbe­járt boltban se hitetlenked­tem ! Sóskúti Júlia Ha lassan is, de haladunk... Cigányok Kunmadarason és Tiszaburán Valószínűtlenül fehér Hajú asszony tolja velem szem­ben a kerékpárját. Az utána jövők haja is fehér. „A ce- mentportól’’ — mondják, és mennek, mennek a vasúton túli Kunmadaras cserepes házai felé, és időközönként ha­talmas sárkoloncokat rúgnak csizmáikról a ködben im­bolygó varjúcsapatok felé. A helyzet nem alkalmas arra, hogy a kunmadarasi tsz-téglagyár technológiai színvonalá­ról beszélgessünk. Már csak azért sem, mert e sorok írója a téglagyár mögötti cigánytelep felé rugdalja a sárkolon­cokat, az asszonyok pedig haza igyekeznek. A Tégla telep már a múlté A Téglatelep: egyetlen put­rii áll már csak. Egy volt minőség egyetlen mementó- ja?! Menjünk közelebb hoz­zá; azon a napon, amikor utolsó lakói is elköltöztek belőle! A közeledés zajára (a gyengébb idegzetűek ugor­jának a szövegben!) kis csapat patkány tűnik el a putri rostává lyuggatott ol­dalában. Köszönök egy han­gosat: — „Jó napot kívá­nok!” —, válasz semmi, az­azhogy lassan megnyikordul a kéttenyérnyi ajtó, s ki­dugja rajta a fejét egy hal­kan morgó farkaskutya. Mint egy szellem, valami elfelej­tett cigány mesében. Jön fe­lém, csóválja a farkát, le­ül és néz sárgásbarna hű­séges szemekkel. Megilibben a hajdanvolt függöny a put­riablak mögött: törmelék ar- pocska mögötte. A kutya vészesen mozdul, s anélkül, hogy oltási igazolványát fel­mutatná, harapásra készül­ve körözni kezd. Szeren­csémre repülőgép-hangrob­banások szakítják félbe a körözést; sárkoloncostul, jegyzetfüzetestül elinalhatok. 1984. január 3. E napon költözött el az utolsó 12 ta­gú család a kunmadarasi Téglatelepről. Bakancs, Um- buj. Papagáj, s a többiek, mind elmentek innen: egy valaki még egyszer meglib- benti az „ablak” elé he­lyezett rongydarabot. Aztán ő is elmegy, illetve köny- nyek között elviszik a töb­biek: „Gyere, gyere! Vár az ikerlakás, nyalom a szíve­det majd meglátod, milyen jó lesz ott!” Az ikerlakásban. A Rózsa Ferenc úton fehérrel fris­sen pucolt épület. Házi, ház- környéki munkának nyoma sincs. „Én újmagyar va­gyok!” —s mondja a kissé régies szóhasználattal élve az első ember, akivel talál­kozom. Külsőleg — „amúgy” — szép a ház. A megyei ta­nács áldozatkészségét dicsé­ri — s jelzi némiképp az állam teherbíró képességét is —, hogy 1983-ban 600 ezer forintot tudott a kun­madarasi tanács rendelkezé­sére bocsátani ehhez az épít­kezéshez. Az ikerház egyik lakását Farkas Gyula és családja kapta. A család tagjai és a lakásszentelőre érkezettek bőségesen kitöltik a nagy szobát. Az udvari csapból folyik a víz, a vil­lanykapcsoló működik. a sparheltben ég a tűz. A má­sik lakásban — ahová a Téglatelep utolsó lakói köl­töztek — érdemes alaposab­ban körülnézni. Itt Horváth János nevére szólt a lakás- kiutalás ezzel szemben Tyukodi András mutatkozik be. mint tulajdonos. A spar- helten fő valami, a csikkek sörhab tetején úsznak tova a padlón. A szobát a Felli- ni-íilmekből jól ismert go- molygás tölti be, miközben a háziasszony hangja hallik: — „A patkányok ottmarad­tak, de ezeket a ... (sic) svábbogarakat elhurcoltuk ide is,!” Beszélgetünk. „Tettenérhe- tő” foglalkozása a jelenlevő tízegynéhány embernek: nincs. A gyerekek iskolába nem járnak, mert ott „te- tűt kapnak”. (Sic!) „Ezért a tanács mindig megbüntet minket. Már nem a tetű mi­att, hanem hogy nem jár­nak a gyerekek iskolába. De különben is a tanács a hi­bás, hiába van az embernek gyereke, nem ad semmit!” __ 99 — Vagy alig valamit... A végeredmény biztos ki­menetele miatt nem érde­mes összehasonlítani, hogy ez az „alig valamit” minek az ellenértékeként jár. Szedelőzködjünk: a Rózsa Ferenc út. az „Újsor” jobb­oldalán épült legújabb ház­ban voltunk „lakásszente- lőn”. Állást foglalni egyéb­ként is méltánytalan volna, hiszen riportunk eddigi ré­szében a Kunmadarason élő cigányság „legnehezebbjei­nek” életéből szeltünk egy szeletet. Putri, tetű, patká­nyok — mindezt felejtsük el! Tiszabura háromezer la­kosának mintegy a harma­da cigány származású. Ez az egyszerű tény eleve meg­határozza, hogy helyzetükkel kiemelten kell foglalkozni­uk a községi szerveknek, szervezeteknek, intézmé­nyeknek. Tiszaburán 1974 és 1978 között jelentős erőfe­szítések árán, központi tá­mogatással fölszámolták a „Gödrök”-et, a hajdani ci­gánytelepet. A családok dön­tő többsége új lakásba köl­tözött. Mára a lakások mint-1 egy 50 százalékát „lelakták”, az ezekben élő gyerekek kö­zül többen veszélyeztetetté váltak. Mindez igaz, ám az „érem” másik oldala: na­gyon sok család számára ép­pen az elfogadható lakáskö­rülmények teremtették meg a lehetőséget a továbblépés­re. Ma már nem ritkaság a község belterületén építkező cigánycsalád sem. S jellem­ző immár az is, hogy a te­lepülésen élő cigányok kö­zül egyre többen vállalnak magukra felelős közösségi szerepet. Nemrég a „C-há- zak” úthálózatának korsze­rűsítéséhez járultak hozzá jelentős társadalmi munká­val. Mindennek kulcsa — vall­ják a tiszaburaiak — a mun­ka. Nevelés a munkával — és munkára nevelés! Talán túlontúl patetikusan hang­zik, de tények igazolják. A Szolnok megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál a Met­rónál. a tiszaroffi Compack üzemben, a törökszentmik­lósi Barneválnái dolgozók ugyanúgy megállják a he­lyüket, mint a helyi Lenin Termelőszövetkezetben mun­kát végzők. A Lenin Tsz szo­ciális tevékenysége is fi­gyelemre méltó. Régebben csak a gyümölcsszedés ide­jén adott munkalehetőséget — többnyire a cigánycsalá­dok nőtagjainak. Ez az al­kalmi lehetőség ma már egész éves foglalkoztatott­sággá szélesedett: ez idő tájt az abádszalóki Zöldért-tele- pen dolgoznak az asszonyok. A községi tanács és a tsz közösen keresi, milyen mó­don lehetne bővíteni a he­lyi munkalehetőségek körét. Elképzelések vannak, illet­ve tárgyalások folynak egy kézműipari telephely létesí­tését illetőleg, amely 6Ó—80 nőnek adna munkát. Nem ritka a továbbtanuló A községi tanács elnöke, Szekeres János a néhány év­vel ezelőtt épült iskola te­Szerepet játszik az iskola kintélyét hangsúlyozza: A kunmadarasi Nagyköz­ségi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága tavaly november közepén foglalkozott a szo­ciális körülményeknek meg nem felelő telepek felszá­molására hozott intézkedé­sek hatásával, eredményei­vel. A vb-ülést előkészítő jelentés alaposan elemezte az idevágó adatokat, tapasz­talatokat. Ebből kiderül, hogy 1983-ban helyi mun­káltatóknál nyolcvartegyné- hány dolgozott, s természe­tesen sokan vannak az el­járó, ingázó dolgozók is. Lé­nyegében, amióta a cigány­lakossággal való' foglalkozás tervszerűvé vált, sikerült el­érni, hogy a munkaképes férfiak többsége dolgozzék. Ezzel együtt igaz a másik megjegyzés is, miszerint a fizetési és az azt követő na­pokon gyakori az italozás. Marek György vb-titkár, ha mértéktartóan is. de eredményekről számolhat be: — A Téglatelep megszűné­sével — azt hiszem — le­zárult egy korszak. Az is­kola, a könyvtár a műve­lődési otthon is egyre na­gyobb szerepet játszik sok cigánycsalád életében. las­san bár, de haladunk. A te­lepülés rendes körülmények között élő polgárai is las- san-lassan megértik, hogy a cigánykérdés megoldása ko­rántsem rendőri feladat. Más kérdés — és ez köztu­dott —, hogy van egy cso­mó probléma, amely újra­termelődik, s nem biztos, hogy magasabb fokon. Hogy egész friss példával éljek: megszűnt ugyan a Téglate­lep — ez tény! — ám sem­mi biztosíték nincs arra, hogy a nem kis áldozattal épült házak ne romoljanak le napok, hetek alatt. Min­denesetre a szakigazgatási szerv továbbra is kulcsfon­tosságúnak tartja a kérdést, mert a település lakosságá­nak jelentős hányadát érin­ti — közvetlenül is. — Nem akarom túlbecsül­ni az oktatási-nevelési in­tézmények jelentőségét, de az iskola, az óvoda, a könyvtár, a művelődési ház (amelyek egységes igazgatás alatt áll­nak) azok az intézmények, amelyekben az átlagosnál el­maradottabb körülmények között élők is elsajátíthatják a közösségi élet normáit. Az, hogy minden évben szép számmal fejezik be a nyol­cadik osztályt cigánytanulók — önmagáért beszél, s nem ritka közülük a továbbtanu­ló sem. A tehetséges, jóké­pességű gyerekek további útját is figyelemmel kísér­jük, hogy csak egy éppen aktuális* példával éljek: idén végez óvónőképzőben egy tiszaburai kislány — termé­szetesen állással várjuk őt. A megye két olyan településén jártunk, amelynek la­kossága jelentős arányban cigány. Problémákkal találkoz­tunk, eredményeket ismerhettünk meg. És tapasztalhattuk a legfontosabbat: leszámoltak a korábbi időszakra jellem­ző gyors asszimilációt, felemelkedést váró illúziókkal, he­lyette a türelmes, következetes, megalapozott munkát hir­dető szemlélet került előtérbe. Vágner János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents