Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JANUÁR 28. I Arcképvázlat I Orvosjelöltből gépészmérnök fészek melege... megnyílik a várva várt iíjú­Mindennek a kő volt az oka. Nem egyszerűen hétköz­napi kavicsról van szó, ha­nem úgynevezett oxalátról. A dió nagyságú, Ikemény gömb felszínén levő borotvaéles szemcsék először csak fájdal­mat, majd veseműtétet és jókora kényszerpihenőt okoz­tak Draskovits Dénesnek, a mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezet műszaki főága­zat vezetőjének. A budapesti János kórház után otthon, Mezőtúron vár­ja a táppénzes igazolványt, amelyre az orvos várhatóan február 1-et ír majd. Laká­sának tágas ebédlőjében kü­lönféle tábjálzatok, műszaki leírások, prospektusok és számológép fekszik az aszta­lon. A kényszerpihenő alatt egy szakkönyvet állít össze. Föláll, a könyvespolchoz lép, és egy sötétkék vékony füze­tet vesz elő. Erre is szükség van mostani munkájához. Ahonnan a kis kékfedelűt ki­húzza, ott még csaknem 800 kötet áll egymás mellett, sza­bályos rendben. A polcon is­mert novellás és verses kö­tetek szomszédságában régi­ségek, szakkönyvek és orvo­si lexikonok támasztják egy­mást. Ezeket még 1966-ban kapta á szüleitől, mikor fel­vették Dretzdába, áz orvosi egyetemre. Az öröm csupán néhány hétig tartott, mikoris a postás rossz hírrel csönge­tett az ajtón. Az egyetem lét­számcsökkentés miatt töröl­te nevét a leendő medikusok jegyzékéről'. Pedig minden­képpen orvosnak készült! A kudarc miatt az érettsé­git megelőző három hónap alatt megmakacsolta magát, s nem tanult egy betűt sem. A végig kitűnő osztályzatok­kal teleírt bizonyítványban a negyedik év végére csak négyes jegyeket írt az osz­tályfőnök. Ismét felvételizett Debrecenbe, az orvosira. A 18 és fél pont azonban 1966-ban kevésnek bizonyult, így került a mezőtúri felső­fokú technikumba pótfelvé­telivel. Elvégezte, és a túr- kevei Autójavító Vállalathoz, a XVII-es Afithoz adta le munkakönyvét, ahol techno­lógusként állt munkába. Keve­sellte elméleti és gyakorlati ismereteit, ezért továbbta­nult. A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyelem gépészmér­nöki karán mint alkatrész- gyártó és felújító szakmér­nök vette kézbe diplomáját. — Akkori munkahelyemen az IFA tehergépkocsi volt a javítandó fő típus. Éppen emiatt több tucatszor jártam tanulmányúton az NDK-ban. »ahol megszjámlálhatatlan szakmai ismeretet és tapasz­talatot szereztem, E témá­nak köszönhetően mintegy 10 esztendőn keresztül foglal­kozhattam egyik kedvenc hobbimmal, az IFA főtenge­lyek hegesztéses felújításával. Azóta ezt a módszert — melyből doktori disszertáció­ja is készült — Európa öt országában használják Dras­kovits Dénes instrukciója alapján. Mint legtöbben, ő sem lett próféta hazájában, pedig e metódus alapján az NDK-ban, az NSIZK-ban és Ausztriában talán jobban is­merik, mint itthon, a megyé­ben. Két esztendeje pedig rend­szeresen Lipcsébe és Haliéba jár, hogy két-két órás előadá­sokat tartson az egyetemen tanuló szakmérnököknek. Utána pedig — természetesen német tolmács nélkül — vá­laszol a hallgatók kérdéseire. Arra a kérdésre, meg bán­iadé, hogy nem lett orvos, így válaszol: — Végül is nem. Azt hi­szem, nem jutottam volna el annyi országba, s nem kerül­hettem volna annyi emberrel kapcsolatba, mint gépészmér­nökként. Tizenhárom évet dolgoztam a túrkevei válla­latnál, hat országban jártam hivatalosan tanulmányúton. A szakmát, a nyelvet és egyéb más dolgot, tulajdonképpen sokat köszönhetek az Afit- nak. A tudományos munkának kissé hátat fordítva újabb — szerinte megtisztelő — lehe­tőséget kapott a mezőhéki Táncsics Tsz vezetőitől. El­fogadta és 1982 óta mint mű­szaki főágazatvezető dolgo­zik. — Magam sem hittem vol­na, hogy Túrkevéről olyan könnyen el tudok szakadni. Az Afithoz kötő szálak az idő folyamán elég szorosra fűződtek, a mai napig is jó á kapcsolatom velük. Sőt, az IFA tehergépkocsiktól sem távolodtam el, hiszen a me­zőgazdasági üzemekben, és így nálunk is ez a leggyak­rabban használt típus, A ke­letnémet vevőszolgálat szak­embereinek első útja már az új munkahelyemen is hoz­zám vezet. Emellett a Fort­schritt kombinát betakarító gépei és a szövetkezetben használt JÍDK-beli munka­gépek szerelői között is jó- néhány ismerősre tettem szert. A mezőgazdasági munka terén az első időszakot a téesz műszaki színvonalának felmérésével töltötte. Több javaslata lés ötlete került azóta feldolgozásra és kivi­telezésre. Amíg Túrkevén csupán két típus, a mezőhé- ki közös gazdaságban már mintegy 1200 különfajta gé­pet és berendezést kellett „leltárába felvennie. Az erő- és munkagépek naprakész­sége és a személyszállító autóbuszok műszaki állapo­ta egyfajta harcot jelent az idővel, amely az előző mun­kahelyén megszokottnál ke­vesebb „szabadságot enged számára. A kötetlen munka pedig csak pluszként jelent­kezik. Szabadidejét a családjával tölti, felesége korábban 10 esztendeig vállalta az egye­temi „távtanulást”. Naponta egy-másfél órát magyar és külföldi újságok olvasására fordít, sőt a termelőiszövet­kezet üzemi lapjába, a Tán­csics Krónikába gyakran ír különféle cikkeket. Hogy a német nyelvet gyakorolja, időnként fordít is. Segít gye­rekeinek a tanulásban és a német nyelv gyakorlásában. Ha lehetősége engedi, egyik kedvenc időtöltésének hódol; az utazásnak. Harmincöt évesen már 19 ország ha­tárbélyegzője lapul útlevelé­ben. Külföldre többnyire a sportesemények vonzották. A müncheni olimpián a zu­hogó esőben zajló magyar— lengyel mérkőzés után tü­dőgyulladást kapott, a csa­pat ráadásul vereséget is szenvedett... Azóta csak á televízión keresztül néz fut­ballmeccset, s ez pedig ke­mény fogadalom. Draskovits Dénes jónéhány sikerélményéről nem beszélt. Pedig többek között az ő közreműködésének eredmé­nye a túrkevei olajhűtő prog­ram, és az egyik mezőtúri termelőszövetkezet digitális mérőműszerének exportja. Ezt megelőzően egyik alka­lommal Szolnok megyei ter­melőszövetkezetek újítóit kí­sérte az NDK egyik kisvá­rosába. A Fortschritt mező- gazdasági kombinát egyik termében rendezett magyar kiállítás szervezésében és le­bonyolításában is részt vál­lalt. Hihetetlen, hogy mi min­den „fér” bele harmincöt esztendőbe! Mint a Tiszaszőlős közigazgatási­lag megyénk legfiatalabb városához tartozik, annyi­ban azonban mégis sajátos a helyzete, hogy ez a vala­mivel több mint kétezer em­ber hét kilométerre lakik Ti­szafüredtől. Egy bizonyos: Nagy Benedek neve ismerő­sen cseng errefelé, hiszen évek óta a termelőszövetke­zet elnöke. Amióta özvegy, egyedül él, mivel a fia Eger­ben talált munkahelyet, és ott is telepedett le. Vajon található-e valamilyen szű- kebb közösség, amelyhez ő is tartozik? A termelőszö­vetkezethez nyilvánvalóan. És másokhoz? Korban összeillenek — Szerencsére van több jószomszédom — mondja. — Közülük az egyik Lódi Sán­dor. Vele korban is összeil­lünk, sőt, még tanácstagok is hosszú esztendőkig voltunk. Ne tőlem hallja, menjen el hozzá, ő majd mesél a kap­csolatunkról! Lódi Sándor magas, vé­kony arcú férfi, jelenleg már nyugdíjas: őszinte, kereset­len szavú ember. — Tudom, most azt gon­dolja rólamt egy téeszelnök-' kel mindig érdemes barát­kozni. Mentségemre, ment­ségünkre szóljon, soha nem cseresznyéztünk ugyanabból a tálból. Én a MÁV kenye­rét ettem, onnan is kerül­tem nyugdíjba, ő viszont a szövetkezetben találta meg boldogulását. Egyszóval az ismeretség teljesen mellé­rendelt. — Köznapi értelemben mit jelent ez? — Sok mindent. Például ha hosszabb időre elmegy, előtte mindig átjön, a lel- kemre köti: vigyázzak a ház­ra, a portára. Mivel éktele­nül rossz alvó vagyok, lám- pafúvástól hajnalig ötször is felkelek: kimegyek, átvilá­gítok a zseblámpával, rend­ben van-e minden. Azután ha kiforr a bor, azt is meg kell ízlelni. Disznótorkor se kerüljük ki egymás asztalát. Legutóbb is, amikor tőle vettük a hízót, mondtam ne­ki a vágás előtt: hallod-e, azért vacsorára okvetlen át- gyere, kóstold meg, mit ad­tál el nekünk! Ök ketten nemcsak jó szomszédok, de korban is csak pár esztendő választja el őket. De mi van akkor, ha az egyik szomszéd jósze­rével a másiknak apja le­hetne? Oláh Vince pedagó­gus. még innen a negyvenen. — Van egy nyugdíjas ta­nító, Feri bácsi, azt hiszem, ő a legjobb barátom. Igaz, amikor én a szakmát el­kezdtem, ő már jószerével befejezte, de ez nem zavar. Jóban vagyunk-«zen a kör­nyéken mindenkivel. ve­lük különösképpen. Miért? Apró emberi megnyilvánu­lások, törődések ezek, de mégis sokat jelentenek. A gyerekek is átszoktak hoz­zájuk, és ha nem vagyunk otthon, elő-előfordul, a nap­köziből hozzájuk visz az el­ső útjuk. Arra is nemegy­szer akadt példa, hogy Fe­ri bácsi felesége begyújtott nálunk, vagy készre várta a családot. Prisztóka Ferenc nyugdí­jas tanítóról senki sem mondaná meg, hogy már a nyolcvanadik esztendő kü­szöbére érkezett. A világ dolgai iránt érdeklődő, ízes beszédű ember. Több mint fél évszázada lakik a tele­pülésen. — Jóban vagyok a közvet­len szomszéddal Pálfi Pistá­val is, de Vincével egészen sajátos a kapcsolat unk. Szeretem, mintha a fiam lenne. Lehetne is, hiszen az én három gyerekem már kiröpült a szülői háztól, messze sodorta őket az élet. Így aztán ha bajban va­gyunk, sokszor segít, orvo­sért rohan vagy ha valami elromlik, igyekszik megja­vítani. De ha a hordóim tar­talmára vagyok kíváncsi, akkor sem feledkezem meg róla. Most például Vince na­pon, a neve napján is náluk voltunk az ünnepi vacsorán. — Ez igazi jószomszédság. — Ügy is nevezhetném, hogy egy apró, de nagyon fontos közösség, akár a csa­lád. Mi, falun egymás nél­kül aligha tudnánk létezni. Kevés a mester, ha valami elromlik, sokat kell talpal­ni, mire hozzáértőt talál az ember. Ebben is segít ne­künk, mi viszont cserébe úgy támogatjuk, ahogy bír­juk. A minap is jött a csa­lád legapróbbja és szólt az asszonynak: tessék már va­lamit adni, mert nem ettem a napköziben. Azt gondol­tam, itt jobbat kapok a bor­sófőzeléknél. Örömmel tapasztaltuk, er­refelé még divat a tanyázás. Ezek az esti diskurálások is az összetartás bizonyos je­lei. Molnár Bálinték például Hévizi Istvánékhoz járnak elütni az időt. Igaz, nem sű­rűn, hiszen valamennyien dolgoznak, de két-három he­tenként azért szakítanak rá időt. Annál is inkább mivel egy jó kőhajításnyira lak­nak egymástól. Érdekes észrevételt bon­colgatott Czakó Lászlóné, aki a postán dolgozik. — Kétszázegy Néplap jár a faluba, és ez az olvasótá­bor is egyfajta közösség. Az ■érdeklődők, a kíváncsiak közössége. Személyesen is­merem valamennyiöjüket: a nyolcvanéves nyugdíjastól a huszonegy éves szakmunká­sig. Valami azonos bennük: még pedig az, hogy szeret­nének többet tudni a me­gyéről, a környékről, ahol élnek. Sokszor mi postások, postai dolgozók, Néplap-ol­vasók is vitatkozunk egy- egy cikken: egyetértünk ve­le, vagy csak részben, főleg ha Füreddel kapcsolatos az írás. Például rólunk — És mi az észrevétele az újságolvasó szőlősi közös­ségnek? — Jó lenne egy újságíró —olvasó találkozót tartani, ott bizonyosan elmondanák. Kérnék is: az aszfalton ki- vül a földutakról, azaz a falvakról is többet írhatná­nak. Például rólunk. A közösségek, a kisebb- nagyobb társaságok közül a diákokat sem hagyhatjuk ki, hiszen sok a faluban a kö­zépiskolás. Varga Éva. Pap Mária és Boros Erzsébet va­lamennyien gimnazisták és tizenhét évesek... — Azt mondják — sorolja Éva —, hogy mi sülve-főve együtt vagyunk. Ebből az az igaz, hogy reggel héttől dél­után háromig tényleg össze­köt bennünket az órarend. Az is való, hogy olyan téma nem létezik, amiről mi ne cserélnénk ki véleményün­ket. — Fiúk? — Nincsenek — folytatja Mari —, meg nem is érünk rá. Jó közepes, négyes az át­lagunk és ehhez napi há­rom-négy óra tanulás kell. Erre pedig csak — amikor hazaérünk —, fél négytől ke­rülhet sor. Mire mindennel elkészülünk, vacsorázunk, már az ágy a legkedvesebb. Szombatonként hagytakariVI tás van, vasárnap meg már hétfőre kell lapozgatni a könyvekben. — összetartoztok? — Négy évig biztosan — veszi át a szót Erzsi —, hiszen azonosak a terveink, a céljaink. Arról nem is be­szélve. hogy mindannyian óvónők vagy tanítónők sze­retnének lenni. — Utána? — Bizonyára szétválnak az útjaink, de addig még van három fél év, ami nem kis idő. Reméljük februárban sági klub, így a hétvégékén a kocsma mellett lesz egyéb szórakozás is. Egy brigádban Révész Simonné, Szabó Mária és Turti Lászlóné vi­szont másféle közösség tag­jait: mindannyian munkás­nak. Abban is rokonlelkek, hogy egy helyen, az Alumní- riiumárugyár tiszafüredi gyá­rában dolgoznak. — Én busszal járok be — mondja Turtiné. — Mi meg Marival napon­ta vonattal — szól Révész- né. — Amig beérünk meg­beszéljük: mit főzünk, hogy van a család, miit csinálunk hétvégén. Nemcsak afféle utazóközösség vagyunk, ha­nem a brigádban is össze­tartunk. Néha meghívjuk egymást a műszak ritka szü­neteiben egy kávéra. Bár a falu különböző részein la­kunk, ha valamelyikünk be­teg, a többiek közösen men­nek el hozzá. — Kirándulni is szoktunk — egészíti ki Szabó Mária. — Tavaly Miskolc, Tiszafü­red, Eger nevezetességeit néztük meg, az idén viszont még nem határoztunk, merre megyünk. Ez a „mini” kollektíva egy­re összeszokottabb, hiszen Turtiné tizenegy, Révészné nyolc, és Szabó Mánia is már második éve jár be naponta a szűkebb hazából, Tiszasző- lősről a nagyobb kollektívá­ba: a gyárba. Estefelé a Vörösmarty úton viszont az alkalmi közösség­nek, összejövetelnek egy ér­dekes színfoltját fedeztük fel. Pólyák Lászlóné házánál a folyosó előtt füstölő üstház jelezte egy moslékpusztító halálát. Mint kiderült, nem egyet, hanem kettőt vágtak. Hogy miért? Mert szeretik a háza készítményeket, nem beszélve arról, hogy tizenhat helyre vittek kóstolót, ötféle, egymással rokonságban álló család gyűlt össze a megbol­dogultak ínycsiklandozó föl­di maradványainak az esti kóstolására. Noha a nap fá­radtsága tükörződött a sze­mükben, ezért ez a vacsora a vágás fénypontjának ígér­kezett. Ilyenkor már túl a munkán, meg lehet pihenni, ízlelgetni a hordó levét dis- kurálni az asztal körül. Ép­pen L»ódi János mesél az osztrák határon eltöltött két katonaévéről. — Azután fogtál-e valakit? — évődtek vele a többiek. — Fogtam bizony, három embert! Kettő közülük határ­sértő volt. őket átadtam a pa­rancsnoknak. de a harmadik velem jött. Itt van e, a fele­ségem! — mutat nagy neve­tések közepette élete párjára. Hogy nem potyára tették meg ezt a hosszú utat, igazol­ja : három gyerekük született. A disznótor, mint összejövetel — Sűrűn találkozik ez a népes rokonság? — érdeklő­döm. — Disznóvágáskor, keresz­telőkor, névnapokon, ünne­peken. Nyáron ritkábban, leginkább akkor, ha valame­lyik őnknek segíteni kiéli. tMert nincsen aikkJ>ra ház, amelyiket pár nap alatt ne húznánk fel. igy családi ala­pon — mondja a többiek bó- logatása közben. Kisebb-nagyobfo faluközös­ségeket kerestünk egyetlen helyen, és találtunk is né­hányat. Bizonyára ennél több is akad Tisztaszőlősön, de ezen mit sem változtat a ta­pasztalat: jó volt látni, hogv a településen az embereknek az összefogás, az egymáshoz tartozás érzése nagyon is élő valóság. D. Szabó Miklós Forgács IS bor A Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyárában gyári múzeumot alakítottak ki, amelyben be­mutatják a papírgyártás ősi módszereit. A még ma is működő gépek és berendezések a gyakorlati oktatásban részt vevő szakmunkás tanulók ismeretanyagának bővítésére is szol­gálnak, emellett az általuk gyártott úgyneve zett merített papír ma már különlegességnek számít, keresett termék

Next

/
Thumbnails
Contents