Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JANUÁR 28. I Arcképvázlat I Orvosjelöltből gépészmérnök fészek melege... megnyílik a várva várt iíjúMindennek a kő volt az oka. Nem egyszerűen hétköznapi kavicsról van szó, hanem úgynevezett oxalátról. A dió nagyságú, Ikemény gömb felszínén levő borotvaéles szemcsék először csak fájdalmat, majd veseműtétet és jókora kényszerpihenőt okoztak Draskovits Dénesnek, a mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezet műszaki főágazat vezetőjének. A budapesti János kórház után otthon, Mezőtúron várja a táppénzes igazolványt, amelyre az orvos várhatóan február 1-et ír majd. Lakásának tágas ebédlőjében különféle tábjálzatok, műszaki leírások, prospektusok és számológép fekszik az asztalon. A kényszerpihenő alatt egy szakkönyvet állít össze. Föláll, a könyvespolchoz lép, és egy sötétkék vékony füzetet vesz elő. Erre is szükség van mostani munkájához. Ahonnan a kis kékfedelűt kihúzza, ott még csaknem 800 kötet áll egymás mellett, szabályos rendben. A polcon ismert novellás és verses kötetek szomszédságában régiségek, szakkönyvek és orvosi lexikonok támasztják egymást. Ezeket még 1966-ban kapta á szüleitől, mikor felvették Dretzdába, áz orvosi egyetemre. Az öröm csupán néhány hétig tartott, mikoris a postás rossz hírrel csöngetett az ajtón. Az egyetem létszámcsökkentés miatt törölte nevét a leendő medikusok jegyzékéről'. Pedig mindenképpen orvosnak készült! A kudarc miatt az érettségit megelőző három hónap alatt megmakacsolta magát, s nem tanult egy betűt sem. A végig kitűnő osztályzatokkal teleírt bizonyítványban a negyedik év végére csak négyes jegyeket írt az osztályfőnök. Ismét felvételizett Debrecenbe, az orvosira. A 18 és fél pont azonban 1966-ban kevésnek bizonyult, így került a mezőtúri felsőfokú technikumba pótfelvételivel. Elvégezte, és a túr- kevei Autójavító Vállalathoz, a XVII-es Afithoz adta le munkakönyvét, ahol technológusként állt munkába. Kevesellte elméleti és gyakorlati ismereteit, ezért továbbtanult. A Gödöllői Agrártudományi Egyelem gépészmérnöki karán mint alkatrész- gyártó és felújító szakmérnök vette kézbe diplomáját. — Akkori munkahelyemen az IFA tehergépkocsi volt a javítandó fő típus. Éppen emiatt több tucatszor jártam tanulmányúton az NDK-ban. »ahol megszjámlálhatatlan szakmai ismeretet és tapasztalatot szereztem, E témának köszönhetően mintegy 10 esztendőn keresztül foglalkozhattam egyik kedvenc hobbimmal, az IFA főtengelyek hegesztéses felújításával. Azóta ezt a módszert — melyből doktori disszertációja is készült — Európa öt országában használják Draskovits Dénes instrukciója alapján. Mint legtöbben, ő sem lett próféta hazájában, pedig e metódus alapján az NDK-ban, az NSIZK-ban és Ausztriában talán jobban ismerik, mint itthon, a megyében. Két esztendeje pedig rendszeresen Lipcsébe és Haliéba jár, hogy két-két órás előadásokat tartson az egyetemen tanuló szakmérnököknek. Utána pedig — természetesen német tolmács nélkül — válaszol a hallgatók kérdéseire. Arra a kérdésre, meg bániadé, hogy nem lett orvos, így válaszol: — Végül is nem. Azt hiszem, nem jutottam volna el annyi országba, s nem kerülhettem volna annyi emberrel kapcsolatba, mint gépészmérnökként. Tizenhárom évet dolgoztam a túrkevei vállalatnál, hat országban jártam hivatalosan tanulmányúton. A szakmát, a nyelvet és egyéb más dolgot, tulajdonképpen sokat köszönhetek az Afit- nak. A tudományos munkának kissé hátat fordítva újabb — szerinte megtisztelő — lehetőséget kapott a mezőhéki Táncsics Tsz vezetőitől. Elfogadta és 1982 óta mint műszaki főágazatvezető dolgozik. — Magam sem hittem volna, hogy Túrkevéről olyan könnyen el tudok szakadni. Az Afithoz kötő szálak az idő folyamán elég szorosra fűződtek, a mai napig is jó á kapcsolatom velük. Sőt, az IFA tehergépkocsiktól sem távolodtam el, hiszen a mezőgazdasági üzemekben, és így nálunk is ez a leggyakrabban használt típus, A keletnémet vevőszolgálat szakembereinek első útja már az új munkahelyemen is hozzám vezet. Emellett a Fortschritt kombinát betakarító gépei és a szövetkezetben használt JÍDK-beli munkagépek szerelői között is jó- néhány ismerősre tettem szert. A mezőgazdasági munka terén az első időszakot a téesz műszaki színvonalának felmérésével töltötte. Több javaslata lés ötlete került azóta feldolgozásra és kivitelezésre. Amíg Túrkevén csupán két típus, a mezőhé- ki közös gazdaságban már mintegy 1200 különfajta gépet és berendezést kellett „leltárába felvennie. Az erő- és munkagépek naprakészsége és a személyszállító autóbuszok műszaki állapota egyfajta harcot jelent az idővel, amely az előző munkahelyén megszokottnál kevesebb „szabadságot enged számára. A kötetlen munka pedig csak pluszként jelentkezik. Szabadidejét a családjával tölti, felesége korábban 10 esztendeig vállalta az egyetemi „távtanulást”. Naponta egy-másfél órát magyar és külföldi újságok olvasására fordít, sőt a termelőiszövetkezet üzemi lapjába, a Táncsics Krónikába gyakran ír különféle cikkeket. Hogy a német nyelvet gyakorolja, időnként fordít is. Segít gyerekeinek a tanulásban és a német nyelv gyakorlásában. Ha lehetősége engedi, egyik kedvenc időtöltésének hódol; az utazásnak. Harmincöt évesen már 19 ország határbélyegzője lapul útlevelében. Külföldre többnyire a sportesemények vonzották. A müncheni olimpián a zuhogó esőben zajló magyar— lengyel mérkőzés után tüdőgyulladást kapott, a csapat ráadásul vereséget is szenvedett... Azóta csak á televízión keresztül néz futballmeccset, s ez pedig kemény fogadalom. Draskovits Dénes jónéhány sikerélményéről nem beszélt. Pedig többek között az ő közreműködésének eredménye a túrkevei olajhűtő program, és az egyik mezőtúri termelőszövetkezet digitális mérőműszerének exportja. Ezt megelőzően egyik alkalommal Szolnok megyei termelőszövetkezetek újítóit kísérte az NDK egyik kisvárosába. A Fortschritt mező- gazdasági kombinát egyik termében rendezett magyar kiállítás szervezésében és lebonyolításában is részt vállalt. Hihetetlen, hogy mi minden „fér” bele harmincöt esztendőbe! Mint a Tiszaszőlős közigazgatásilag megyénk legfiatalabb városához tartozik, annyiban azonban mégis sajátos a helyzete, hogy ez a valamivel több mint kétezer ember hét kilométerre lakik Tiszafüredtől. Egy bizonyos: Nagy Benedek neve ismerősen cseng errefelé, hiszen évek óta a termelőszövetkezet elnöke. Amióta özvegy, egyedül él, mivel a fia Egerben talált munkahelyet, és ott is telepedett le. Vajon található-e valamilyen szű- kebb közösség, amelyhez ő is tartozik? A termelőszövetkezethez nyilvánvalóan. És másokhoz? Korban összeillenek — Szerencsére van több jószomszédom — mondja. — Közülük az egyik Lódi Sándor. Vele korban is összeillünk, sőt, még tanácstagok is hosszú esztendőkig voltunk. Ne tőlem hallja, menjen el hozzá, ő majd mesél a kapcsolatunkról! Lódi Sándor magas, vékony arcú férfi, jelenleg már nyugdíjas: őszinte, keresetlen szavú ember. — Tudom, most azt gondolja rólamt egy téeszelnök-' kel mindig érdemes barátkozni. Mentségemre, mentségünkre szóljon, soha nem cseresznyéztünk ugyanabból a tálból. Én a MÁV kenyerét ettem, onnan is kerültem nyugdíjba, ő viszont a szövetkezetben találta meg boldogulását. Egyszóval az ismeretség teljesen mellérendelt. — Köznapi értelemben mit jelent ez? — Sok mindent. Például ha hosszabb időre elmegy, előtte mindig átjön, a lel- kemre köti: vigyázzak a házra, a portára. Mivel éktelenül rossz alvó vagyok, lám- pafúvástól hajnalig ötször is felkelek: kimegyek, átvilágítok a zseblámpával, rendben van-e minden. Azután ha kiforr a bor, azt is meg kell ízlelni. Disznótorkor se kerüljük ki egymás asztalát. Legutóbb is, amikor tőle vettük a hízót, mondtam neki a vágás előtt: hallod-e, azért vacsorára okvetlen át- gyere, kóstold meg, mit adtál el nekünk! Ök ketten nemcsak jó szomszédok, de korban is csak pár esztendő választja el őket. De mi van akkor, ha az egyik szomszéd jószerével a másiknak apja lehetne? Oláh Vince pedagógus. még innen a negyvenen. — Van egy nyugdíjas tanító, Feri bácsi, azt hiszem, ő a legjobb barátom. Igaz, amikor én a szakmát elkezdtem, ő már jószerével befejezte, de ez nem zavar. Jóban vagyunk-«zen a környéken mindenkivel. velük különösképpen. Miért? Apró emberi megnyilvánulások, törődések ezek, de mégis sokat jelentenek. A gyerekek is átszoktak hozzájuk, és ha nem vagyunk otthon, elő-előfordul, a napköziből hozzájuk visz az első útjuk. Arra is nemegyszer akadt példa, hogy Feri bácsi felesége begyújtott nálunk, vagy készre várta a családot. Prisztóka Ferenc nyugdíjas tanítóról senki sem mondaná meg, hogy már a nyolcvanadik esztendő küszöbére érkezett. A világ dolgai iránt érdeklődő, ízes beszédű ember. Több mint fél évszázada lakik a településen. — Jóban vagyok a közvetlen szomszéddal Pálfi Pistával is, de Vincével egészen sajátos a kapcsolat unk. Szeretem, mintha a fiam lenne. Lehetne is, hiszen az én három gyerekem már kiröpült a szülői háztól, messze sodorta őket az élet. Így aztán ha bajban vagyunk, sokszor segít, orvosért rohan vagy ha valami elromlik, igyekszik megjavítani. De ha a hordóim tartalmára vagyok kíváncsi, akkor sem feledkezem meg róla. Most például Vince napon, a neve napján is náluk voltunk az ünnepi vacsorán. — Ez igazi jószomszédság. — Ügy is nevezhetném, hogy egy apró, de nagyon fontos közösség, akár a család. Mi, falun egymás nélkül aligha tudnánk létezni. Kevés a mester, ha valami elromlik, sokat kell talpalni, mire hozzáértőt talál az ember. Ebben is segít nekünk, mi viszont cserébe úgy támogatjuk, ahogy bírjuk. A minap is jött a család legapróbbja és szólt az asszonynak: tessék már valamit adni, mert nem ettem a napköziben. Azt gondoltam, itt jobbat kapok a borsófőzeléknél. Örömmel tapasztaltuk, errefelé még divat a tanyázás. Ezek az esti diskurálások is az összetartás bizonyos jelei. Molnár Bálinték például Hévizi Istvánékhoz járnak elütni az időt. Igaz, nem sűrűn, hiszen valamennyien dolgoznak, de két-három hetenként azért szakítanak rá időt. Annál is inkább mivel egy jó kőhajításnyira laknak egymástól. Érdekes észrevételt boncolgatott Czakó Lászlóné, aki a postán dolgozik. — Kétszázegy Néplap jár a faluba, és ez az olvasótábor is egyfajta közösség. Az ■érdeklődők, a kíváncsiak közössége. Személyesen ismerem valamennyiöjüket: a nyolcvanéves nyugdíjastól a huszonegy éves szakmunkásig. Valami azonos bennük: még pedig az, hogy szeretnének többet tudni a megyéről, a környékről, ahol élnek. Sokszor mi postások, postai dolgozók, Néplap-olvasók is vitatkozunk egy- egy cikken: egyetértünk vele, vagy csak részben, főleg ha Füreddel kapcsolatos az írás. Például rólunk — És mi az észrevétele az újságolvasó szőlősi közösségnek? — Jó lenne egy újságíró —olvasó találkozót tartani, ott bizonyosan elmondanák. Kérnék is: az aszfalton ki- vül a földutakról, azaz a falvakról is többet írhatnának. Például rólunk. A közösségek, a kisebb- nagyobb társaságok közül a diákokat sem hagyhatjuk ki, hiszen sok a faluban a középiskolás. Varga Éva. Pap Mária és Boros Erzsébet valamennyien gimnazisták és tizenhét évesek... — Azt mondják — sorolja Éva —, hogy mi sülve-főve együtt vagyunk. Ebből az az igaz, hogy reggel héttől délután háromig tényleg összeköt bennünket az órarend. Az is való, hogy olyan téma nem létezik, amiről mi ne cserélnénk ki véleményünket. — Fiúk? — Nincsenek — folytatja Mari —, meg nem is érünk rá. Jó közepes, négyes az átlagunk és ehhez napi három-négy óra tanulás kell. Erre pedig csak — amikor hazaérünk —, fél négytől kerülhet sor. Mire mindennel elkészülünk, vacsorázunk, már az ágy a legkedvesebb. Szombatonként hagytakariVI tás van, vasárnap meg már hétfőre kell lapozgatni a könyvekben. — összetartoztok? — Négy évig biztosan — veszi át a szót Erzsi —, hiszen azonosak a terveink, a céljaink. Arról nem is beszélve. hogy mindannyian óvónők vagy tanítónők szeretnének lenni. — Utána? — Bizonyára szétválnak az útjaink, de addig még van három fél év, ami nem kis idő. Reméljük februárban sági klub, így a hétvégékén a kocsma mellett lesz egyéb szórakozás is. Egy brigádban Révész Simonné, Szabó Mária és Turti Lászlóné viszont másféle közösség tagjait: mindannyian munkásnak. Abban is rokonlelkek, hogy egy helyen, az Alumní- riiumárugyár tiszafüredi gyárában dolgoznak. — Én busszal járok be — mondja Turtiné. — Mi meg Marival naponta vonattal — szól Révész- né. — Amig beérünk megbeszéljük: mit főzünk, hogy van a család, miit csinálunk hétvégén. Nemcsak afféle utazóközösség vagyunk, hanem a brigádban is összetartunk. Néha meghívjuk egymást a műszak ritka szüneteiben egy kávéra. Bár a falu különböző részein lakunk, ha valamelyikünk beteg, a többiek közösen mennek el hozzá. — Kirándulni is szoktunk — egészíti ki Szabó Mária. — Tavaly Miskolc, Tiszafüred, Eger nevezetességeit néztük meg, az idén viszont még nem határoztunk, merre megyünk. Ez a „mini” kollektíva egyre összeszokottabb, hiszen Turtiné tizenegy, Révészné nyolc, és Szabó Mánia is már második éve jár be naponta a szűkebb hazából, Tiszasző- lősről a nagyobb kollektívába: a gyárba. Estefelé a Vörösmarty úton viszont az alkalmi közösségnek, összejövetelnek egy érdekes színfoltját fedeztük fel. Pólyák Lászlóné házánál a folyosó előtt füstölő üstház jelezte egy moslékpusztító halálát. Mint kiderült, nem egyet, hanem kettőt vágtak. Hogy miért? Mert szeretik a háza készítményeket, nem beszélve arról, hogy tizenhat helyre vittek kóstolót, ötféle, egymással rokonságban álló család gyűlt össze a megboldogultak ínycsiklandozó földi maradványainak az esti kóstolására. Noha a nap fáradtsága tükörződött a szemükben, ezért ez a vacsora a vágás fénypontjának ígérkezett. Ilyenkor már túl a munkán, meg lehet pihenni, ízlelgetni a hordó levét dis- kurálni az asztal körül. Éppen L»ódi János mesél az osztrák határon eltöltött két katonaévéről. — Azután fogtál-e valakit? — évődtek vele a többiek. — Fogtam bizony, három embert! Kettő közülük határsértő volt. őket átadtam a parancsnoknak. de a harmadik velem jött. Itt van e, a feleségem! — mutat nagy nevetések közepette élete párjára. Hogy nem potyára tették meg ezt a hosszú utat, igazolja : három gyerekük született. A disznótor, mint összejövetel — Sűrűn találkozik ez a népes rokonság? — érdeklődöm. — Disznóvágáskor, keresztelőkor, névnapokon, ünnepeken. Nyáron ritkábban, leginkább akkor, ha valamelyik őnknek segíteni kiéli. tMert nincsen aikkJ>ra ház, amelyiket pár nap alatt ne húznánk fel. igy családi alapon — mondja a többiek bó- logatása közben. Kisebb-nagyobfo faluközösségeket kerestünk egyetlen helyen, és találtunk is néhányat. Bizonyára ennél több is akad Tisztaszőlősön, de ezen mit sem változtat a tapasztalat: jó volt látni, hogv a településen az embereknek az összefogás, az egymáshoz tartozás érzése nagyon is élő valóság. D. Szabó Miklós Forgács IS bor A Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyárában gyári múzeumot alakítottak ki, amelyben bemutatják a papírgyártás ősi módszereit. A még ma is működő gépek és berendezések a gyakorlati oktatásban részt vevő szakmunkás tanulók ismeretanyagának bővítésére is szolgálnak, emellett az általuk gyártott úgyneve zett merített papír ma már különlegességnek számít, keresett termék