Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
1983. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Történelem és művészet A kisújszállási művelődési házban Hajléka ez a kultúrának Válság után bizakodva A kisújszállási művelődési házban, úgy tűnik, minden talpalatnyi helyet, tenyérnyi falfelületet kihasználnak. In- formációközlő, szépségteremtő igyekezettel már az ajtón belépve találkozhat a látogató. A pár lépésnyi összekötő folyosó egyik falát a Néprajzi Múzeum fotó- kiállítása foglalja el, szemben vele a tájékozódást szolgáló várostérkép, autóbuszmenetrend, műsorplakátok. Beljebb, az előtérben a névadó, József Attila életét, munkásságát bemutató állandó kiállítás ad alkalmat a szemlélődésre. A tablókon látható fotók, dokumentumok a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből valók. Nos, minderről már a mesz- szi földről idetévedt idegen is sejtheti, hogy a művelődés „hajlékába” érkezett. Új közösségek Ez a „hajlék” azonban nem kevés gonddal küszködött az utóbbi másfél esztendőben. A múlt év nyarán vezető nélkül maradt, átmenetileg — hozátesszük, nagyon lelkiismeretesen — egy nyugdíjas pedagógusnő látta el az irányítással járó feladatokat. Az új igazgató, Pafféri Zoltán 1982 novemberében vette át a ház vezetését. Lenin- városból érkezett, noha nem teljesen idegenként. A lenin- városi éveket megelőzően sokáig a törökszentmiklósi művelődési központ munkatársa volt. S hogy Kisújszálláson mi fogadta? Meglehetősen zilált közművelődési állapotok,. A legnagyobb veszteség talán az volt, hogy ’82 végére a művelődési ház úgyszólván valamennyi szakköre, művészeti csoportja feloszlott. Megszakadt a kapcsolat a város munkahelyeivel s miután igen kevés rendezvényt tartottak az intézményben, a város lakói is „leszoktak” a művelődési ház látogatásáról. A feladatok tehát kézen- fekvőek voltak. Vissza kellett szerezni a lakosság, a munkahelyi kollektívák bizalmát, újjá kellett szervezni a szakköröket, művészeti csoportokat. Ez utóbbi azonban nem is olyan egyszerű feladat, hisz könnyebb egy teljesen új csoportot indítani, mint egy csalódott, sérelmekkel tele, széthullott közösséget újra megnyerni a közös tevékenységnek. Mindezek ellenére mára — a Fé- kon helyi gyára támogatásával — újra próbál a néptánccsoport, a szakmunkás- képző intézet segítségével megalakult az irodalmi színpad, működik az általános iskolások természettudományi szakköre, s a képzőművészeti stúdió tagjai is újra dolgoznak, a város egy majdan szanálásra ítélt házat is rendelkezésükre bocsátott. Zene egyébként időről időre így is felcsendül a művelődési házban a Filharmónia általános iskolásoknak és szakmunkástanulóknak rendezett koncertjein. S erről mégis az intézmény egyik legnagyobb gondja jut eszünkbe; a színházterem, amely talán hangversenyek megtartására némi jóindulattal alkalmas, de arra nem, hogy színházi előadásoknak adjon otthont. A színpad kicsi, a világítás elavult, a nézőtéren rosszak a „látási viszonyok”. Minden bizonnyal nagy segítséget jelent majd Végső soron azonban ezek az alkalmak is mélyíthetik a művelődési házak és a vállalatok, gyáraik kapcsolatait. Ezeket a kapcsolatokat egyébként új együttműködési megállapodások „pecsételték” meg az év elején, s noha az ilyenfajta „szerződések” önmagukban nem sokat érnek, mégis a közeledés, a közös munka szándékát fejezik ki. A közelmúltban például a művelődési ház és a legaktívabb munkahelyi közösségek meghirdették a város szocialista brigádjainak levelező közművelődési vetélkedősorozatát, amelyhez különböző rendezvények, előadások is társulnak. Ez utóbbiak meglepően népszerűek Kisújszálláson, idén a csaknem kilencven ismeretterjesztő előadásnak megközelítőleg tízezres hallgatósága volt. Különösen a negyedévenkénti politikai fórumokat, tájékoztatókat kísérte nagy érdeklődés. Ebben az évben az ismeretterjesztés „kiemelt” területe az egészségügy volt, szinte nem telt el úgy hónap, hogy erről Mellettük változatlanul nagy igyekezettel tevékenykedik az amatőr előadóművészek klubja, és a Delta ifjúsági klub ma is a legstabilabb közössége a művelődési háznak. Természetesen az intézmény nem mondott le arról, hogy a jövőben újabb szakköröknek, művészeti csoportoknak adjon otthont. Szeretne például újra gazdája, mecénása lenni a város jelentős hagyományokra visz- szatekintő kórusmozgalmának is. a mozi korszerűsítése, amelynek színpadát alkalmassá teszik színházi előadások megtartására is. A felújítással várhatóan 1985-ben készülnek el. Addig a bérletes pódiumműsor-sorozatok csillapíthatják a kisújszállásiak „színházi éhségét”. Egyébként nemcsak megfelelő színházterme, de alkalmas kiálítóhelyisége sincs a háznak. Részben ez a kényszerűség diktálja, hogy a művelődési ház havonkénti kiállításainak gyakran a város különböző intézményei, munkahelyei adnak otthont. a témáról ne hangzott volna el előadás, ne lett volna kiállítás, vetélkedő. A gyerekek és a fiatalok is kezdik újra otthon érezni magukat a művelődési házban. A balett és a társastánctanfolyam nagy mértékben hozzájárult ehhez, de bizonyára a szombat esti diszkók, a könnyűzenei koncertek is, noha ezek a vártnál „csendesebb” fogadtatásban részesültek. Kétségtelen, hogy a köz- művelődési intézmények .szakembercseréit, -hiányait mindig megsínyli kicsit az adott település kulturális élete. Ügy tűnik, Kisújszálláson az elmúlt egy esztendőben úrrá tudtak lenni a megelőző válságos időszakon. A művelődési ház gazdálkodását is az eredményesség jellemezte. Talán ennek is köszönhető, hogy 1984-től bővítheti szakembergárdáját, bért nem, de státuszt kapott egy újabb népművelő alkalmazására, Így az igazgatóval együtt már négyen dolgozhatnak a közművelődési feladatok megvalósításán. T. E. Történeti ihletésű művészet és történettudomány között nincsen semmiféle „rang- különbség”. Egyik sem szolgája, egyik sem alárendeltje a másiknak. Amint azt Lukács György megállapítása óta gyakran hangoztatjuk: Tolsztoj adott olyan hiteles történelmi képet a múlt század első negyedének Oroszországáról, mint az e korszakkal foglalkozó tudományos művek. Wallensteinről és a Harmincéves háborúról többen kaptak képet Schiller drámatrilógiájának olvastán, mintha szintén Schiller háromkötetes tudományos művét lapozgatták volna. Móricz Erdélye mond annyit a tizenötéves háború körüli — és későbbi — idők magyar világáról, mint az ugyan-e korról írott tudományos munkák. Hozzátehetjük még ehhez, hogy a sikeres műalkotások hatása sokszorosan nagyobb, mint a legkiválóbb tudós munkáké, e így a művészek felelőssége óriási. A magyar XVI. századról három nemzedék alkotott magának kitörülhetet- len képet Gárdonyi Géza regénye nyomán; a reformkort, a negyvennyolcas forradalmat és a szabadságharcot a mai napig Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből képzeli el az olvasók milliós tömege; a Mohács körüli időkről nem a kor tudományosságának legjavát viszonylagos tárgyilagossággal nyújtani igyekvő Mohács-emlékkönyv nyomán alakult ki kép az ellenforradalmi korszak közvéleményében, hanem Gulácsy Irén regénye alapján (Fekete vőlegények) ; az első világháború előtti „békeévek” bonyolult ellentmondásosságát, nagy eredményeit és katasztrofális hibáit, ezt az egész érdekes és különösen tegnap- előttöt — számos jeles munka ellenére — a tömegek tudatában még mindig egv daljáték. a Csárdáskirálynő képviseli felülmúlhatatlan hatással. Bár művészet és történet- írás kapcsolatát, e kapcsolat történetét az irodalom vonatkozásában vizsgáltuk, hiszen a történelmet is az emberi beszéd, a szó segítségével írjuk, az irodalomról vannak a legrégibb emlékeink és forrásaink; az irodalomnak volt hosszú időn át a legnagyobb tömeghatása — ideértve a zenével kísért (Tinódi) vagy színpadon előadott irodalmat is — s így ehhez képest például a képzőművészet és történetírás kapcsolata áttételesebb: de éppen ezért most, amikor a műalkotások tömeghatásáról, mégpedig elsősorban érzplmi hatásáról szólunk, röviden ki kell térnünk egyéb művészetekre is. A képzőművészet tudatformáló érzelmi erejéről a középkori templomok biblia-illusztrá- oiói, a reneszánsz mesterek biblikus képei — melyek közvetve vagy közvetlenül milliók tudatában alakítottak ki kénét a Sokáig az emberiség őstörténeteként kezelt ótestamentumi szövegekről — éppúgy tanúskodnak, mint Madarász Viktornak, Székely Bertalannak, Benczúr Gyulának, sőt Fesz- ty Árpádnak képei, melyeket nemzedékek' nézegettek áhítattal tanítóik vezetésével. Külön tanulmány tárgya lehet, milyen összefüggésben volt e festőművészek történetfelfogása a maguk korának kutatási eredményeivel. Madarász például mérhetetlenül haladóbb felfogást képviselt. miint mondjuk Benczúr; Benczúrban a múlt század második felének önelégült uralkodó osztálya vetítette vissza saját dicsfényét a pompás múltba; Madarász viszont, a negyvennyolcas szabadságharc ifjú katonája, 1867-ben egy Dózsa-festmény- nyel jelentkezik, s egyéb művei is a magyar forradalmi múltat idézik. Ugyanakkor további kérdés lehetne, hogy az a Madarász, aki a haladni vágyó Ferdinand Waldmül- lernél tanult, később a német közénkort romantikusan (és részben nacionalistán) eszményítő német iskolák hatására kénezve magát tovább, a legmegfelelőbb, legkorszerűbb formát találta-e meg mondani val ó j á hoz. Feltétlenül érintenünk kell a filmnek minden korábbit felülmúlóan széles tömeghatását és mítoszteremtő ereiét. A szovjet filmművészet forradalomban nevelkedett ifjú rendezői a huszas években megalkották az alig tíz évvel korábban lezajlott forradalom mozgófényképekkel előadott történetét. Ezek a filmek: az Október (Ei- zenstein). a Szentpétervár végnanjai (Pudovkin). A fegyvergvár (Dovzsenko) mimt műalkórások remekművek; mozgósító erei ük éonúgv kétségbevonhatatlan, mint érzelmi hatásuk; történelmileg végső fokon és a lényeget tekintve hitelesek, éonúgv összegezik az ábrázolt kort, mint Tolsztoj vagy mint Balzac regényei; ugyanakkor azonban filmhíradószerű hitelességet hasztalan keresnénk bennük, mint kútfők, mint források használhatatlanok. A szentpétervári cári palotát nem úgy rohamozták meg a forradalom katonái, amint azt az Októberben láthatjuk, képsorai azonban a művészi szintézis szempontjából mégis hitelesek, olyannyira, hogy napilapok. sőt történelmi képeskönyvek is gyakran hiteles fényképként közölnek belőle részleteket. (Ami persze félrevezető, de mint jelenség fi— gyelemre méltó.) Tény tehát, hogy a történelmi tárgyú műalkotások tömeghatása nem csupán óriási, hanem a közfelfogást, nagy közösségek történelmi tudatát oly mértékben befolyásolhatja, hogy ezáltal visszahathat magára a történettudományra is. Máig érvényesnek mondhatjuk Eötvös József célkitűzéseit, aki feltétlen adatbeli hűséget követeit szépíróönmagától. Ezen belül azonban a művésznek tág mozgási tere van. Cselekvésköre voltaképpen nem más, mint egyrészt az adatszerűén hiányzó láncszemek kikövetkeztetése és behelyettesítése, másrészt pedig az ábrázolt eseményekből levonható kö- • vetkeztetések szabadabb Kezelése. A történeti széppróza művelője voltaképpen magyarázza, értelmezi a történelmet. Erre a művészi cselekvéskörre tanúlságos példa Friedrich Schiller drámaköltői működése: Walle nstein-trilógiá ja úgy viszonylik a harmincéves háborúról írott történelmi munkájához, a Don Carlos a németalföldi függetlenségi harcokról írott könyvhöz, mint ahogyan a művészet a tudományhoz. Nyilvánvaló, hogy Wallenstein, Don Carlos, Fülöp király, Piccolomini és mások nem azt mondták. nem úgy, nem akkor, amint az a drámákban elhangzik; de egyrészt: mondhatták volna — lásd Arisztotelész tanítását, hogy tudniillik a költő olyan eseményeket mond el, amelyek megtörténhetnének — másrészt pedig Schiller úgy képzelte, hogy azt kellett mondaniuk. S ez utóbbi már egy újabb mozzanathoz vezet: a művésznek a maga és kora eszményedhez igazított véleményéhez. ahhoz az erkölcsi tanításihoz, amelyet a műal- kiotásnakí adnia kell, á tudomány pedig nem adhat. N. I. Együtt a munkahelyekkel Színház helyett pódiumest Neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt sem, bár nem állítható, hogy széles körben ismerik a jugoszláviai magyar irodalom jeles képviselőjét, aki a 60-as években indult, és regényeivel két évtized alatt meghódította a széppróza csúcsait. Nemzedékének a Vajdaságban a legizmosabb tagja, kötetei egymás után sorjáznak az eltelt évek alatt. Csupán emlékeztetőül: Kétéltűek a barlangban, ez volt az első, majd következett a Testvérem. Joáb, aztán az Ezen az oldalon, a Virágos katona, a Rózsaméz — ez utóbbi kettő nálunk is megjelent. Latroknak is játszott közös címmel a Magvető adta ki ’82-ben — és a sor korántsem teljes. Gion Nándor termékeny író. bár művedben sohasem ismétli magát, legfeljebb bizonyos témákhoz ragaszkodik makacsul. Most, hogy munkatársaival az Űjvidéki Magyar Színház újdonsült direktoraként kétnapos, mondhatni Villámlátogatásra Szolnokra érkezett, a két színház, az újvidéki és a szolnoki kapcsolatát ápolandó, mindenekelőtt erről faggattuk: írói világának vissza-visszatérő tulajdonságairól, jellegzetességeiről. — Mi az oka — vetettem fel —, hogy egy bizonyos Szenttamás helység oly gyakran fordul elő regényeiben? — Több oka is van, mindenekelőtt az. hogy szülővárosom ez a középbácskai település, ez a „nagyalföldi poros városka”, melyet csak jóindulattal lehet városnak nevezni, inkább egy nagy falu. Itt nőttem fel, itt ismertem meg azt a valóságot, amely tanítómesteremmé vált. Gyermekkorom világa az emberekkel való közvetlen kapcsolatot jelentette, amit tettek, amit beszéltek, minden beleivódott az emlékezetembe, a különböző emberi sorsok, köztük embertelen tragédiák. „ .— Ügy tudom, ez á város is több nemzetiségű; szerbek, magyarok, németek lakják. — Így van, s éppen ez az, amiért a lokális sorsokban, történetekben többet látok egyszeri sorsoknál, túlmutatnak a helyi jelenségeken. Valami törvényszerűt hordoznak a középkelet-európai nemzetiségi együttélésről. Az ezzel együtt járó feszültségeket különösen gazdagon kínálják. Mi beleszülettünk egy állapotba, úgy alakultak a dolgok, a történelem dolgai, de az együttélés sok problémát vet fel. Az emberek szeretik —■ gyűlölik egymást, s tragédiáktól sem mentes ez az élet. Jó volna végre és végérvényesen levonni a történtekből a tanulságokat. Regényeimben ezért beszélek róluk. — Milyen tanulságokra gondol? — Szerintem a legfőbb: meg kell tanulni tisztelni Vendégünk: egymás méltóságát, az ember méltóságát; az együttélés legyen természetes állapot. s ne pedig életzavaró tényező. Könyveimben ezeket a gondolatokat variálom, ha szájbarágósán nem is mondom ki őket, hanem csak történetekbe, cselekményekbe. olvasmányos formába csomagolom. — Nem gondolja, hogy szava mostanában egyre kevesebb helyre jut el, hisz a könyvnek, a szépirodalomnak — egyesek szerint — egyre fogy az olvasótábora? — Én nem hiszek abban, hogy a könyv szerepe visz- szaesett volna életünkben, vagy hogy ilyen veszély fenyegetne bennünket. A televízió és a különböző agresszív médiumok népszerűsége ne tévesszen meg senkit. Én bízom a fejlődés törvény- szerűségében. amely egyre több gondolkodó embert követel. s ami megnöveli az igényeket. Ez az igény visz- sza- vagy helyesebben elvezeti az embert mindig a könyvekhez. Mert a könyv a szellem számára mindennél életre valóbb táplálék. El lehet égetni bár, volt erre is eset, de megsemmisíteni sohasem lehet. — Ügy érzi tehát, hogy az irodalomnak napjainkban, ebben a fegyverkezéssel terhes. konfliktusos világban is megvan a súlya, hogy például intsen a jóra? Gion Nándor — Egyetlen iroember sem áltathatja magát azzal, hogy nem érdemes szót emelnie fontos dolgokban, mert hisz úgysem hallgatnak rá. Az emberek igenis odafigyelnek az okos, intő beszédre, a tiszta lelkiismeret szavára. Ezt olvasóimmal való közvetlen találkozásaim során is gyakorta tapasztalom. — Szeret író-olvasó találkozókra járni? — Nálunk, a Vajdaságban az író nemcsak ír. apostola is annak, amit megalkotott. Lehet, hogy másutt az efféle találkozók már unalmasak, nekünk életbevágóan fontosak és izgalmasak.-— ön népszerű író Jugoszláviában, egy-egy regénye 10 ezer példányban is megjelenik a magyar nyelvű könyvek jugoszláviai kiadójánál. a Fórumnál. S ha azt vesszük, hogy van olyan könyv, amely csak 500—1000 példányban lát napvilágot, mert ennyi igény van rá... — Az én első regényem is bizony még csak 1000 példányban jelent meg, a második már 2000-ben, és így léptem mindig előbbre, ami kétségtelenül jó érzés. Meg az is hogy Magyarországon is terjesztik, árulják munkáimat. Jó az együttműködés a Fórum és a különböző magyar kiadók között. A kéziratot nem egy esetben, már megjelenés előtt elküldik a magyar kiadóhoz is, s ha itt is fantáziát látnak benne, s ők is rendelnek belőle. növekszik a példány- szám. — És természetesen bővül olvasóinak köre. Növekvő népszerűségének ön szerint mi lehet a titka? — Ezt alighanem olvasóim tudnák leginkább megmondani. de kérdezte, hát válaszolok: az, hogy én mindig olyasmiket igyekszem írni, amiket magam is szívesen olvasnék. Nem engedhetem meg egyébként, hogy semmitmondó dolgokról fecsegjek. Az első könyvemben, nem véletlen, hőseim a haszon-nélküliségről beszélnek. — Dg el is ítéli őket... — Mert számomra a ha- szontalanságnál nincs unalmasabb dolog a világon, és távol áll tőlem mindenféle sznobság. Még sok mindenről esett szó, a már dobozban levő róla készült portréfilmről, amelyet majd februárban sugároz a Magyar Televízió, egy magyar—francia koprodukcióban készülő tv-film- ről. épp itt. most Szolnokon keresték meg a televízió munkatársai ez ügyben, a Virágos katona és a Rózsaméz folytatásáról, mert trilógiává kerekedik majd a történet, mely a századfordulótól az 50-es évekig öleli fel a történelmet és végül a közelgő ünnepekről sem feledkeztünk meg, mit vér, mire gondol Gion Nándor ezekben a napokban. Nehezen mondja ki. nem szórja, hanem faragja a szavakat, mint éles baltájával a fafaragó a rönköt. — Szűkebben vett családomra, az enyéimre és a tágábbra: könyveimre. a könyvekre. Nekem mindkettő a megnyugvást és az állandó értéket jelenti. S az ünnepet. Valkó Mihály
