Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

1983. NOVEMBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A távolságot nem térképen mérik Egy vállalati szervezet elemzésének tapasztalatai Az év közepén az Ipari Minisztériumnak az ország mezőgépiparának helyzetét felmérő vizsgálatai kereté­ben — a szolnoki Mezőgép Vállalatnál a termelés és a gazdálkodás átfogó elemzése kezdődött meg. A munka egyik célja az volt, hogy — a gyáregységek, gyárak és a központ értékelését egyaránt figyelembe véve — megálla­pítsák ésszerű-e a tíz ter­melőegységet egy viszonylag nagy vállalattá összefogni. A szervezeti kérdésekkel foglalkozó vállalati „önelem­zés” tapasztalatairól Sziráki András igazgatóval beszél­gettünk. — A vállalati méretek ha­zánkban ismét a közgazda- sági érdeklődés középpont­jába kerültek. Már csak azért is kívánkozik rögtön a beszélgetés elejére: az eddi­gi keretek között dolgozik tovább a szolnoki Mezőgép? Ügy tudom, most az egysé­gek és a központ egyaránt kezdeményezhették a külön­válást” és látszólag vannak is a „nagy” vállalat ellen szóló . érvek: például Eger­ben. Gyöngyösön is találha­tók üzemeik... Érdemes-e szabadulni — Tíz termelőegység — főleg, ha azok más-más te­lepülésen vannak — irányí­tása valóban bonyolult fel­adat, csak ezért pálcát tör­ni házasságunk fölött azonban túl egyszerű lenne. 1976 óta, amikor négy vállalatból a szolnoki Mezőgép megala­kult, tudatosan törekedtünk arra, hogy az üzemek ne csak egymás mellett éljenek, hanem munkájuk egymásra épüljön. Ezért is mondtunk le rövid idő alatt a kezdet­ben bővített gyártmányok­nak a feléről. Minden egy­ségre azokat a feladatokat bíztuk, amelyek megoldásá­nak feltételei ott a legol­csóbban megteremthetők. Így aztán, ma már termékek és technológiák szerint is sza­kosodtak a gyárak, a gyár­egységek. Egy-egy nagy so­rozatú gép elkészítésében 4 —5 üzemünk is részt vesz... — Magyarán: ha akarnánk sem önállósodhatnának a gyárak veszteség nélkül, mert nincs saját gyártmá­nyuk. beszőtte őket a. „nagy- vállalat” pókhálója? — Ezt a megfogalmazást eléggé hangulatkeltőnek tar­tom, igazság azonban van benne. A dolog azon áll vagy bukik, kinek hogyan éri meg ennek a pókhálónak a „rab­ságában” dolgozni. A szol­noki Mezőgép az évek során kialakított egy profilt, ter­melésünk 70 százalékát a tömegtakarmány-betakarító géprendszerek teszik ki. Ezekre a termékekre van vevő, amit az bizonyít a v legjobban, hogy ma is ka­pacitáshiánnyal küszködünk. De nemcsak a magyar me­zőgazdaság igényi; gyártmá­nyainkat: a vállalatot szoros kooperációs szálak fűzik a KGST-beli partnereihez, tő­kés kapcsolataink stabilaik, az utóbbi nehéz években is mindig növelni tudtuk ex­portunkat. (Termelésünknek az idén összesen a fele ke­rült a határainkon túlra.) Elegendő és jól fizető mun­kát tudunk adni dolgozóink­nak. Nagyság és rugalmasság — A decentralizáció mel­lett szólók egyik legerősebb érve: a piaccal közvetlenül kapcsolatban álló üzem ru­galmasabban reagál.. — Egyetértek — általános­ságban. De — mint talán ér­zékelhető volt — a mi gyá­raink a bonyolult végtermé­ket csak a feladatokat meg­osztva, a kooperáció segít­ségével tudnak előállítani. Sokuknak „szakmát” kellene változtatni, hogy megéljen. Ráadásul a mi profilunk fel­tételez egy bizonyos vállala­ti nagyságot. A Class cég képviselői nem hiszem, hogy szívesen utaznák be a kis­üzemeket, 20—30 darabos té­telekben megrendelni a szükséges több ezer betaka­rító adaptert. És érdekes­ségként: a vállalati nagyság fokozhatja is a rugalmassá­got. Nálunk például évek óta bevált módszer, hogy akár 100 millió forintos értéket termelni képes kapacitást is tartalékolni tudunk váratlan szerződéskötésekre. Ha új partner kopogtat és mi évekre jó üzletet szimato­lunk, akkor gyorsan teljesít­hetjük megrendelését. Ha kölcsönösen megfelelünk egymásnak a következő év­ben terebélyesíthetjük a kapcsolatot. — Gyáraik, gyáregységeik közül — pedig erre lehető­ségük volt — egyik sem je­lezte, hogy a jövőben önál­lóan kíván dolgozni ön dön­tésük hátterét eddig jól ki­vehetően megrajzolta. Jó lenne, ha most arról beszél­ne, milyen plusz feladatokat ro a központra a 10 egység munkájának összehangolása. . — A távolság nem feltét­lenül bonyolítja az irányító munkát. Hogy így legyen, persze a gyáraknak megfe­lelő önállóságot kell adni: ma már egységeink — pár­huzamosan a központtal — önállóan terveznek, kevés kivételtől eltekintve az anyagvásárlásról, a készlete­zésről, ők választanak külső kooperációs partnert, együtt tárgyalunk a vevőkkel, dön­tünk rendelések elfogadásá­ról. (Persze nem kezdhetnek például személyautót gyárta­ni, mert valaki azt venne tőlük.) Nemcsak nem célunk ezeket a teendőket mind Szolnokon intézni, nem is bírnánk erővel. Azt mond­hatnám, a sok telephely még fokozza is a vállalat rugal­masságát: ha valamennyi üzemünk egy városban len­ne. lehet eszünkbe sem ju­tott volna ekkora önállósá­got adni nekik. Pedig csak ez az önállóság ösztönöz a helyi lehetőségek mind tel­jesebb feltárására, a „füg­getlen” vezetők rákénysze­rülnek beszerzési, értékesí­tési lehetőségeik megismeré­sére — a piacon kell élniük. És van a földrajzi szétszórt­ságnak egy másik, Csöppet sem mellékes előnye is. Tud­ja mikor tudnánk mi egy helyen, Szolnokon, vagy bár­melyik más településen egy­szerre 4200 embert foglal­koztatni? Egy szinttel feljebb — A vizsgálatok során foglalkoztak a tröszti irá­nyítás szükségességével is. Szolnokon miként véleked­nek, a vállalatnak köny­nyebbséget jelent, hogy a Mezőgép Tröszt kebelében dolgozik, vagy egyszerűbben boldogulnának nélküle. — A kérdést ma már nem érzem annyira időszerűnek. Amióta a tröszt a döntési hatáskörök jelentős részét vállalataira ruházta át, amióta a pénzügyi alapok­nak csak minimális részét központosítja, engem egy csöppet sem zavar, hogy az illetékes miniszterhelyettes előtt még van egy főnököm. Ma már például tőkés ex-J portunk gazdaságosságát is sajái teljesítményünk, alap­ján és nem egy tröszti át­lag alapján ítélik meg, saját jóságának minden előnyéből részesülünk. Ami pedig a probléma másik oldalát ille­ti, nem állítom, hogy a tröszti szervezet tovább nem korszerűsíthető, azt viszont igen, hogy a mezőgazdasági gépeket gyártó üzemek mun­káját koordináló szervre szükség van. V. Szász József A Vízgépészeti Vállalatnál készülnek a gömb formájú 50—100—200 köbméteres víz tornyok. Évente mintegy 100-at gyártanak, többségüket a közel-keleti országok­ba exportálják Barátságvonat Szovjet Esztóniából (Folytatás az 1. oldalról) zás. a rokonság szálai és máig élő emlékei is össze­kapcsolják. Nagyszerű az, hogy ősi kapcsolataink nap­jainkban új, erős kötelékké bővültek. Az észt és a ma­gyar nép ma valóban és igazán testvér, mert egy úton jár. vállt vállnak vet­ve együtt harcol, mert kö­zös a népeinket vezérlő esz­me; a szocializmus, a kom­munizmus és a béke esz­méje, a marxizmus—leni- nizmus. Sándor László kitért a Szolnok megyei—észt kap­csolatok jelentőségére, am nak a meggyőződésének ad­va hangot, hogy a szemé­lyes találkozások tovább erő­sítik a két nép megbontha­tatlan barátságát. U-r 1 - IV. - , A délutáni órákban az észt pártdelegáció tagjai a megyei és a városi párt- állami és tömegszervezetek vezetőivel talál­koztak. Simon József köszöntötte a vendégeket A kegyelet és az emlékezés pillanatai: koszorúzás a Felszabadulási emlékműnél Figyelő szemek — szegfűt tartó kezek: a barátság vonat uta­sainak egy csoportja Rein Risztlaan a vonat utasainak képviseletében megköszönte a szíves fogad­tatást: —- Különös öröm számunk­ra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ün­nepi előkészületei idején ta­lálkozhatunk önökkel. A mostani találkozás nemcsak demonstrálja népeink barát­ságát, de biztosak vagyunk abban is. hogy a két nép kapcsolatai tovább mélyül­nek. Rein Risztlaan a további­akban elmondta, hogy az Észt SZSZK-bán nagy figye­lemmel kísérik a magyar építőmunka eredményeit. — Mi, az Észt SZSZK dol­gozói elismerjük az önök eredményeit, s örömmel mondhatom, hogy az észt dolgozók is hasonló szép si­kereket értek el. Rein Risztlaan befejezés­képpen tolmácsolta az ''észt nép jókívánságait, s további sikereket kívánt a gazda­sági, társadalmi építőmun­kában. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért véget. A délutáni órákban a vá­rosi tanács nagytermében a megye és a város párt-, ál­lami, tömegszervezeti veze­tői találkoztak a hétfő óta Szolnokon tartózkodó észt pártküldöttség tagjaival és Jurij Proncsenkóval. A fo­gadáson jelen voltak Fábián Péter és Mohácsi Ottó — a megyei pártbizottság titká­rai; Barta László, a megyei tanács elnöke is. A megje­lenteket Simon József, a szolnoki városi pártbizottság első titkára köszöntötte, majd Fenyvesi József, a vá­rosi tanács elnöke tartott tájékoztatót a megyeszékhely életéről, fejlődéséről, a ter­vekről. A városi tanácsnál lezaj­lott események után az észt pártküldöttség ünnepélyes külsőségek között, a kegye­let s az emlékezés jeleként koszorút helyeztek el a ba­rátságvonat utasai képvise­letében a Felszabadulási em­lékmű talapzatán. Az észt vendégek kilenc szakmai csoportot képezve — az esti órákban — szolno­ki és Szolnok környéki üzé­rnek, termelőszövetkezetek, intézmények meghívásainak tettek eleget. Baráti talál­kozóra került sor a rákóczi- falvi Rákóczi Tsz, a Tisza- menti Vegyiművek, a szol­noki Mezőgép Vállalat, a Vo­lán 7. sz. Vállalat, a szol­noki Áfész, a besenyszögi Kossuth Tsz, a Héki Állami Gazdaság alcsiszigeti köz­pontja, a Palotási Állami Gazdaság és a zagyvarékasi Béke Tsz rendezésében. Az észt pártküldötteég tag­jai — ugyancsak az esti órákban — a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ­ba látogattak: meghallgat­ták az Állami Hangverseny- zenekar hangversenyét. V. J. Fotó: T. K. L.

Next

/
Thumbnails
Contents