Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. OKTÓBER 1. I Arcképvázlat I Nyugodt beszélgetés egy nyugtalan emberrel Kék madár — elektronikus vezérléssel Állunk a közsség főterén, a szeptember végi verőfényben. Tenyeréből ellenzőt formál a szeme elé, úgy mutat fölfelé, a toronyra. — Látja az évszámot? Nyolcvan esztendeje, 1904- ben építették a templomot. Ugyanakkor készült ez a kút is, itt a tér közepén. Megtette már a magáét, talán nem is csoda, hogy kiapadással ijesztgeti a környéken lakókat. Most mentek el éppen a Víz- és Csatornamű Vállalat szakemberei. Megígérték, helyrehozzák annyira, hogy kibírja az új vízmű elkészültéig. Arra, ha minden igaz már csak egy, másfél évet kell várnia a falunak. Beszélgetőpartnerem szerint jobb is, hogy a főtéren találtam rá, legalább nyugodtan szót válthatunk. Bent az irodájában ritkán múlik el félóra, hogy ne csörögne a telefon. Mutatja a teret jobb felől határoló, öregecske épületet. — Ebben, az akkori árendás házban születtem. Pénz- z|ej, terménnyel, kétkezi munkával fizették a lakbért szüleim a nagygazdának, akinél cselédeskedték. Az a sárka kerítéses ház, ott a tér túloldalán, a gazdáé volt. Abban az esztendőben építette, amikor én születtem. Az most a mi házunk, 1961-ben vásároltam meg. Ha elfogadja a szíves meghívást, akkor folytathatjuk a beszélgetést, nyugodt körülmények között otthon is. Megtudom, hogy a ma már nyolcvanas éveit — hálisten- nek egészségben — taposó édesapja korántsem gazdaembernek szánta öt gyermeke közül az egyetlen „nadrá- gost”. — A cselédsorsból szabadulva kereskedéssel kereste a kenyeret a nagy családnak. Kerékpárral, hajóval szállította az árut Szolnokról az akkori Hangya szövetkezetnek. Később, a harmincas években pedig önálló kiskereskedő vlolt hz| édesapám. Azt szerette volna, hogy én is az legyek, azért is forszírozta az iskoláztatásomat. Mindig is ilyen kisnövésű voltam, váz alatt tekertem a kerékpárt, amivel a tiszaföld- vári polgári iskolába jártam. Közvetlenül a háború után beírattak Kecskemétre, a kereskedelmi szakközépiskolába. Amint sorolja, nem csak a közbejött háromévi katonáskodás térítette el a szülők óhajtotta kereskedői pályától. A tanácsnál helyezkedett el, amikor levetette a mundért, méghozzá az akkor lehető legnépszerűtlenebb beosztásban. — Begyűjtési előadó, majd megbízott votlam. Minden időben, mindenkinek megvan a maga feladata. Nekem akkor az volt, és azt is lehetett emberségesen végezni. Hogy szereztem-e haragosokat azok közül, akiknek a padlását kisöpörték? Nem hinném, mert akkor nem választottak volna meg a falubeliek ötvennégyben tanácstagnak, rá egy esztendőre pedig vb-titkámak. Közben meghalt az apósom, és én négy évig a feleségem örökölt földjén gazdálkodtam. Amikor itt is megalakult a közös, az első gyűlésen kikiáltottak a helybeli gazdák elnöknek. Nem vállaltam. A főkönyvelői teendők ellátására vállalkozott inkább, a nagyüzemi termelést ízlelgető szövetkezetben. Azután következett, ami se előtte, se azóta nem fordult elő az életében: odahagyta a szülőfaluját.- Igaz, csak két esztendőre. — Az akkori szövetkezeti vezetőkkel támadt nézeteltérésem. Az kényszerített rá, hogy egy ideig a szomszéd megye egyik szakszövetkezetében főkönyvelősködjem. Hatvanöt tavaszán meghívtak a falumbeliek a téesz közgyűlésére, és még szóhoz se jutottam, mire megválasztottak elnöknek. Béke és Barátság volt a neve annak a szövetkezetnek. A mostani nevét az 1974. évi egyesüléskor vette fel a közös gazdaság, amely hatezerkétszáz hektárt művel most a három település határában. Innentől kezdve jó ideig csak többes szám első személyt használ. Aa alatt, hogy „mi”, az időközben létszámában kissé megcsappant, de életkorban lényegesen megfiatalodott szövetkezeti tagságot érti. — Tízmilliókkal volt csak mérhető a közös vagyonunk húsz évvel ezelőtt, most fölötte van a kétszáz milliónak. Az egyesülés előtt a három szövetkezet termelési értéke sem volt több hetvenmillió forintnál, az idén 150 milliót terveztünk. Nem vagyunk híjával a jól képzett felsőfokú végzettségű szakembereknek, és a tagságunk hatvan százaléka szakmunkás. A kevés híján ötszázunknak — ennyien dolgozunk együtt téesztagok és alkalmazottak — az elmúlt tíz esztendőben sikerült bebizonyítanunk, hogy ha a három falut lakó tagság egy nyelvet beszél, sikerül talpon maradnunk. Nem volt könnyű, hiszen az utóbbi húsz évnek egyhar- mada sem múlt el aszály, jégverés vagy árvíz nélkül. Nemegyszer az egyik év nyereségét elvitte a másik. Jövőre a tizedik évét tudja maga mögött az egyesült szövetkezet. Még egy esztendő telik, és jubilál majd az elnök is: huszadik éve lesz, hogy közös gazdaság tevékenységét irányítja. Hogy ő maga mire jutott a két évtized alatt? Észreveszi, hogy tekintetem követi hófehér haját simító kezét. — Bizony a megélt ötvenhat esztendőből jónéhány hozzájárult, hogy idejekorán deresedett a halántékom. Nem múltak el nyomtalanul az ötvenes évek, a begyűjtési időszak. Nem volt könnyű negyvenhárom éves fejjel újra az iskolapadba ülni, hogy elvégezzem az üzemgazdasági főiskolát. Azt mondják, .a nyugtalan ember korán őszül. Mindig is az voltam, nyughatatlan. Főleg az nyugtalanított mindig, ha máshol, mások valamit jobban csináltak mint mi. Nehéz arról beszélni, hogy a szövetkezet élén eltöltött húsz év alatt mit tartok a legnagyobb eredménynek. Talán azt, hogy lényegesen jobb területeken gazdálkodó szomszédos szövetkezetek vonzása ellenére sikerült együtt tartani a tagságunkat. A gazdálkodásunkat pedig olyan színvonalra emelni, hogy a mi átlagosan tizenkilenc aranykoronás földjeink is tisztes megélhetést nyújtanak a három falu lakosságának. Egy valamiben nem volt nyughatatlan. Gondolatban sorra veszem a megye ötven- egynéhány termelőszövetkezetét. Nem nehéz összeszámolnom1, hogy melyiknek az élén áll elnökként hosz- szabb, vagy akár rövidebb ideje a működési körzetéhez tartozó települések valamelyikének szülötte. Vajon a faluja tartotta meg az elnököt, vagy ő ragaszkodott a községhez, az ott élőkhöz? — Igaz az előbbi is, az utóbbi is. Persze, hogy ragaszkodom a környezetemben élő szorgalmas emberekhez. Kezdettől fogva úgy gondoltam, itt öregszem meg. Nem akartam én soha próféta lenni a saját hazámban, de igyekeztem mindig úgy élni, dolgozni, hogy soha ne mutogathassanak rám ujjal, és ha szólnak, tisztességgel szólhassanak rólam. Nem vitás, nagy a szülőfalum megtartó ereje is. Ahogy egy fának a lombja terebélyesedik, úgy ágazik szerte, egyre nagyobb területen a gyökérzete. Nos, minél többet munkálkodik valaki a szülőföldjéért, az ott élő közösségben, annál több, erősebb száj köti oda. De most veszem észre, hogy elszaladt az idő! Jólesett ez a nyugodt beszélgetés, de most már mennem kell. Benézek még a téesziro- dába, azután sietek a járási székhelyre. A viszontlátásra! Akkor még nem tudtam, egy újsághír révén már tudom, hová és miért igyekezett beszélgetőpartnerem: a nagy- févi, a tiszainokai és a tisza- kürti határban gazdálkodó Tiszazug Tsz elnökét, Barta Mihályt — a felsorolni is sok társadalmi munkája egyikének elismeréseként — a fegyveres erők napja alkalmából Honvédelmi Érdeméremmel tüntette ki a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere. Renyhe délelőtti forgalom a Szolnoki Tiszavidék Skála Áruházban. A vevők ráérősen olvasgatják a címkéket, egy-egy árut háromszor is körbejárnak, mielőtt döntenének a vásárlásról. Az előcsarnokban, a mozgólépcső alatt kacéran kacsingat a két játékautomata. Na nem kihívóan, amúgy szendén, szolidan, mintha kettőig se tudnának számolni. Aztán egy nyurga kislány áll meg az egyik masina előtt idősebb nagynénjével. A lány körbenéz, van-e tanúja bűnbeesésének, és a kerek tízest diszkréten becsúsztatja a gép nyílásába. A pénzszagra az automata felnyüszít, és hirtelen élni kezd, a lány izzadt ujjaival akkorát nyom a gombokon, hogy szinte megbillen a gépszekrény. Éteri hang jelzi, játékot kap a ruletten. A tét a minimum, négy forint, a lány megduplázza, aztán ismét — végül a gép besöpri a tízessel együtt a reményt is. — Erről ennyit — mondja tettetett közömbösséggel a lány, és nagynénjével elindulnak felfelé a mozgólépcsőn. Közben a ragadozóhangra az áruház legtúlsó sarkából is odagyűlnek azok, akik csak arra vártak: valgki kezdje már el! Mert az indításnak koreográfiája van. A játékosok a szurkolókból teremnek, tehát először is nézősereget toboroz a gép. „Hol a piros, itt a piros!” — harsogta a vásári lutris. Lehet, hogy ezt zenéli elektronikus nyelven az automata? Karéjba állják tehát a gépet az érdeklődők. Ismerős arc valamennyi, itt voltak tegnap és tegnapelőtt is. A „verebek” kezdik, azok, akik tíz— húsz forintot szántak a borzongató kalandra. Van kisdiák, aki a heti uzsonnapénzét játssza el. — Na bumm, ezen a héten nem eszek! — mondja megjátszott lezserséggel, és mert tudja, hogy 18 éven aluliak nem juthatnak elvileg a masina közelébe, gyorsan „fel is szívódik” a tömegben. A barátja egy idősebb srácnak adja a tízest, aki készségesen intézi a technikai részét a dolognak, és a végelszámolásnál 70 forintot ad a gyereknek. Jön a „Császár” Aztán jön a Császár. Villamossággal telítődik a levegő, még a gép is belerázkódik a feszült várakozásba. Ö a tétet hat forintra állítja. Rövidesen — tán a harmadik vagy negyedik pördülésre — százhúsz forintos játékot kap a ruletten. Döntenie kell: piroson, feketén avagy egy—haton, netán hét—tizenkettőn áll meg a golyó? A fekete, göndörhajú, magyart törve beszélő srác a hét—tizenkettőt játssza. Nyer, duplázódik az összeg. Ismét indít és a hét—tizenkettőre esküszik. A 480 forintnál a szurkolók elnémulnak. A Császár indít és a hét—tizenkettő ismét bejön. A nyeremény az ezrest át nem lépheti, így „könnyíteni kell” a gépen. A masina zakatolva hullajtja ki a 96 darab tízforintost. Aztán újabb nagy partija jön be: ötszázast „szakít” és mosolyogva távozik. A körülállók a zsebükhöz kapnak. Hirtelen csilingelni kezdenek a pénztárcákban a tízesek . . . Aki kizsebelte a casinót A valláshoz Buddha kell, Mohamed vagy Jézus Krisztus. A két automatányi szektához a bajuszos, göndörhajú diák is megteszi, ám a nyerőszenvedély világvallásához Keneth Üstön méretű király kívántatik. A matematikus-számítógép szakember hat éven át edzette a memóriáját, hogy méltó ellenfele legyen az elektronikus „rablónak”. Az eredmény: végig fosztogatta Las Vegast, eret vágott a Pre- mont Casinón, ahol 45 perc alatt bagatell 27 ezer dollárt nyert. Ma négy és félmillió dolláros bankbetéttel rendelkezik, és fényképét valamennyi játékhely portájának főhelyére tűzték. Időnként szabadegyetemet vezet Atlantic Cityben, és bibliát írt „Nagy játékos” címmel. így volt, nem így volt? Mindenesetre elhiszik azok, akik a boldogság Kék madarát elektronikus vezérléssel és toll helyett huzalhálóval borítva képzelik el. Ha cinikusak akarnánk lenni, így fogalmazhatnánk: alighanem levonulóban van a nyerőautomaták divathulláma világszerte, ha már hozzánk is eljutott. Nos, ezúttal nem vagyunk akkora késésben, amekkorát gondolunk. Igaz, a nagy háború a japán elektronikai vezérlésű automaták és chichagói Gottlieb cég flipperjei között jó tíz éve lezajlott, ám a „ferdeszemű banditák” igazi felfutása a ’80-as évek elejére tehető. Nálunk a Skála-Lüescher Nemzetközi Kft. vállalkozott a gépek telepítésére. Mit mondjunk, az érdeklődés óriási irántuk. Hogy miért? Hát azért, mert a vendéglátóhelyeken 10—18 százalékos forgalomnövekedést jelent működésük. De a befogadó is biztos nyerő, hiszen az „albérletért” havi 3—4 ezer forintot fizet a tulajdonos, és a bevétel után is jár még 3 százalék illeték. Az év elején a Belkereskedelmi Minisztérium szabályozta az automaták beállításának lehetőségét. Először is a rendőrhatóságoknak kell véleményezni, majd az illetékes tanácsoknak engedélyezni a működésüket. Negyedosztályú vendéglátóegységben, művelődési házban, ifjúsági klubban nem állítható fel. Korábban magánszemélyek sem kaphattak engedélyt az üzembe állításra, most egyedi elbírálás alapján, szerződéses üzlet is lehet otthona a pénznyerő automatának. Egyszóval kultúrált környezet, állandó felügyelet, és a kiskorúak távoltartásának lehetősége az a három szempont, melyet a rendőrség és a tanács az engedélyek kiadásánál legelébb figyelembe vesz. Szolnok megyében jelenleg mintegy 15 nyerő, automata működik. A közelmúltban megtartott fogyasztói tanácskozáson felszólalt egy aggódó szülő, aki elmondta, hogy a játékszenvedély könnyen a bűn tájára csábítja a fiatalokat. Miután a gépek körűi tapasztalt szenvedélyek hőfoka minket is aggasztott, a rendőrséghez fordultunk felvilágosításért. Vajon jelent-e közvetlen vagy közvetett tjűnforrtást a játékautomata? A válasz az volt, hogy egyelőre nem. Dr. Fazekas Mária rendőrfőhadnagy, a Szolnok városi-járási Rendőrkapitányság igazgatás- rendészeti osztályának vezetője szerint a totó, lottó, a borítékos sorsjegy, a lóverseny vagy a kártya éppúgy kizsebelheti azt, aki kellő önmérséklettel nem rendelkezik, akár az automata. Tóth András, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője mindehhez hozzátette, hogy az automaták jelenleg szükségből „húzzák meg magukat” a Skálában és más vendéglátóegységekben. Tervezik, hogy a megyeszékhelyen egy játéktermet alakítanak ki, ahol megnyugtató körülmények között, és korrekt feltételek mellett próbálhatnak szerencsét azok, akik vakon bíznak jó csillagzatukban. A szakemberek szerint az embernek 75 százalékos esélye van a nyerésre a géppel szemben. Csakhogy a gép nem „Róbert bácsi”. És nem mohó. Alighanem főhelyre táplálták bele a közmondást: „Aki a kicsit nem becsüli — az a nagyot nem érdemli”. Hogy mitől van mégis „rabló” híre az automatának? Egyszerű: aki bedobja a tízforintját, természetes, hogy meg akarja sokszorozni. Ám nem éri be a két—háromszoros nyereménnyel, — hát persze, hogy hamarosan ki- gyúl a „vesztett” felirat. Megy a nyeremény, s vele a „belépődíj” is. Alighanem erre építettek a tervezők. Meg az emberi természet számos, más esendőségére. Feketehajú fiatalasszonynak magyaráz kesehajú férje. — Anyuci, rád bízom, érted, akkor állítod meg, amikor jónak látod. Nyerni fogsz, biztos, hogy nyerni fogsz! Aztán vásárol készpénzért egy 80 forintos tétet, a ne megduplázza. Ismét pörög ? rulett, az asszony remegő ujjal nyomja meg a gombot. A masina nagylelkű, a házaspár mohón markolja ki a 32 tízforintos érmét. A férfi közben zavaros szisztémát magyaráz. — A gép is kopik, az én reflexem is. Az asszony fürgébb, azért hagyom játszani. — Torkomban dobogott a szívem, — mondja az élettárs falfehéren. Aztán gyorsan elveszíti a nyereményt. A férfi dühös, a családi perpatvarnak csak az veszi elejét, hogy emberkaréj állja őket félkörbe. Gépkocsin érkezik a „cég embere”. Mindenkit elküld a közelből, kinyitja az automata szekrényét, aztán a pénzzel teli súlyos kazettát belendíti az autóba. A kesehajú fakóhangon megszólal: — Benne van 4 ezer forintom, nem adja vissza? A „cég embere” érti a tréfát. Mosolyog. Aztán elrobog a gépkocsival. Egyelőre játék Üjabb csábítás kísértésekkel teli korunkban? Szerencsés készülék, amelyik kizsebeli a kocsma vendégeit, mielőtt italra költenék a pénzt? Gépesített Szent Antal rö- vidt^ú segítségre? A kapitalizmus időzített bombája? Egyelőre játék. Hogy mi lesz belőle, azon múlik, hol, kik és milyen körülmények között szórakoznak vele. palágyi Béla Temesközy Ferenc NDK-beli és szovjet exportra válogatják az almát, körtét a törökszentmiklósi Tiszatáj Termelőszövetkezet hűtőházánál. Naponta almából mintegy 15 mázsa kerül a ládákba
