Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1983. OKTÓBER 29. í Arcképvázlati Hűséges maradt a szakmájához Éppen harminc esztendeje, 'hogy az általános iskola befejezése után Sebestyén László a megyei sütőipari vállalathoz került. „Szó sincs róla, mintha életem egyetlen álma teljesült volna azzal, hogy pékinas lettem. Az eredeti elképzelésem szerint hentesnek készültem egészen hétköznapi okok miatt: a vágóhíd szomszédságában laktunk. Ám mivel nem tudtak azonnal felvenni, hallgattam a pék albérlőnkre, és jelentkeztem a sütőiparhoz’'. A széles vállú férfi a beszélgetés közben igyekszik megszabadulni a kezéhez tapadó liszttől, de láthatóan minden remény nélkül. Hatalmas tenyerén úgy megragadt a liszt, a kovász, hogy talán semmiféle szerrel nem lehet maradéktalanul eltüntetni. „Tehát végülis a kényszernek köszönhetem, hogy más választásom nem lévén, pékinasnak álltam. 1953-at írtunk, a vállalat huszonhét kisüzemre tagolódott és igen néhéz körülmények között dolgoztunk. Akkoriban még híre-hamva se volt a mostanában divátos gőzkemencének, a kenyeret úgynevezett tüzes kemencében sütöttük, vagyis olyanban, amelyet gyakran kellett ki- salakolni”. A tizennégy éves kisle- gény hamar belekóstolt az éjszakázásba, hiszen folyamatos műszakban dolgoztak, nem nagyon vették figyelembe, hogy ki mennyi idős. „A pék szak munkás jelölteket Pesten képezték, ez mindössze egy évig tartott. Az iskolában a tanárok és az osztálytársak is tudták, amelyik gyerek alszik az órákon, egészen biztosan pékinas. A Százados úti kenyérgyárba jártunk gyakorlatra, az egész városban egyedül ott volt tanműhely. És amikor 1954 tavaszán vészesen megdagad.t a Duna, mi is mentünk minden éjjel a gátakra. Egyenesen a kemence mellől”. , Mindezeket olyan hangnemben mondja, mintha valami kedves dologra emlékezne. Egyébként is állandóan ott bujkál a szája szögletében valami huncut derű, ifjúkora legnehezebb időszakáról is mosolyogva beszél. , „Nem állíthatom, hogy kitűnő tanuló lettem volna, mert az állandó éjszakázás rákényszerített, hogy a délutánokat, vagyis a tanulásra szánt időt alvással töltsem. Mégis csak jópár évvel később jutott eszembe, hogy abbahagyom...” Megáll a kezemben a toll. Ez észrevehetően tetszik Sebestyén Lászlónak: nem várt fordulathoz érkezett. „A leszerelésem után után gondolkodtam a szakma változtatáson, ugyanis felmerült bennem, hogy nem vetem le az egyenruhát, pontosabban egy másikra eset élem. Jelent keztem a szolnoki vízrendészetnél. Tiszaparti gyerek lévén a folyó minden pontját jól ismertem. És persze nagyon szerettem. Aztán az utolsó pillanatban visszaléptem és felvettem a fehér kötényt. Hogy mégis az egyenruha közelében maradjak, önkéntes rendőr lettem, kitüntetést is kaptam”. Sebestyén Lászlónak egyéb kitüntetései is sorakoznak a vitrinben: kétszer volt a vállalat kiváló dolgozója egyszer pedig az élelmiszeripar kiváló dolgozója. „Szívesen átadom a tudásom a fiataloknak, bár a tanulókkal csak a nyári gyakorlatok alkalmával ta-, lálkozom, hiszen Nagykőrösön képzik őket. Mégis büszke vagyok rá, hogy akad itt a Rákóczi úti üzemben is olyan szakmunkás, aki az én rábeszélésemre maradt meg a sütőlapát mellett. Mert különben elég rosszak a tapasztalataink, a hozzánk küldött tíz-tizenkét tanulóból jó, ha kettő úgy dönt, hogy a szakmában marad. A sütőipar mindig, így természetesen manapság is krónikus munkaerőhiánynyal küszködött és küszködik. Pedig azt se mondhatom, hogy rossz a fizetés, csak hát ez olyan munka, hogy folyamatosan csinálni kell, nincs leállás”. A sütőipari vállalat — némi túlzással — a kereskedők kiszolgáltatottja. Megrendelés alapján dolgoznak, tehát a pékek annyi süteményt sütnek, amennyire igény van. Ezért előfordul, különösen a nyári hónapokban, hogy naponta öt óránál nem dolgoznak többet. És ennek egyáltalában nem örülnek. „Tel jesitmény bélesek vagyunk, nyilván akkor keresünk jól, ha sokat dolgozunk. Erre viszont többnyire csak az ünnepek előtt kerül sor, de akkor aztán tizenkét-tizennégy órát is / MM lehúzunk egyfolytában. Köztünk maradjon, de néha be se merjük írni a teljesítménylapba, mennyit túlóráztunk”. A harminc év előtti pékinasból csoport vevíető lett. „A dagasztás az én feladatom, ezért egy órával előbb kezdek, mint a csoportom tagjai, hogy legyen ideje megérni a tésztának. Egyszóval a sütemények ízét én adom meg. Utánam következnek a kernen cések, majd a táblások, akik a formáját adják a készítménynek. Huszonhét féle terméket gyártunk, a búrkiflitől a fonott kalácsig”. Nem titkolja, az eltelt év- tfeedekben megesett, hogy nem végzett tökéletes munkát. „A selejt azonban a pék zsebét apasztja, tudniillik kifizettetik vele. Nem éri meg hibásan dolgozni”. Szóba kerül a betegség1, a pékek szakmai betegsége. „Az ízületek mondják fel a szolgálatot, de van, akinek a lisztpor ártalmas. Ez utóbbi elkerülhető, ha gyakran vagyunk tiszta levegőn. Amikor csak tehetem, kiülök a Tisza-partra és horgászom. Nem csupán a zsákmányért, hanem hogy tisztuljanak a légutak. Sikerült már néhány beosztottamat is megfertőzni a horgászat szeretetével és ez nem volt nehéz. Hamar belátták, hogy a zárt helyiségben belélegzett lisztpor, gőz, a jó levegőn elhagyja a szervezetet”. A szakmát is megszerettette a fiatalokkal, még pedagógiai ars poétikája is van. „Kizárólag olyan hangnemet használok a gyerekekkel, hogy ne sértsem az érzékenységüket. Kiabálni nem szoktam, tudom, hogy semmire se mennék vele. Különben nem érzem magam öregnek, könnyen megtalálom. a fiatalokhoz vezető stílust. Nekem is van két tinédzser fiam”. A Sebestyén fiúk egyike már végzett pék szakmunkás, a másik, a kisebbik most végzi a nyolcadik osztályt. Pék akar lenni . .. Bendó János A Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezet tiszaföldvári telepén gyártott termékek 70 százaléka nyugati export. Jelenleg nadrágokat és mellényeket varrnak, melyet a szolnoki üzemben készített zakókkal kiegészítve Kuvaitba szállítanak Levegő két cintányér között, „megbilincselt” vezetők, akik az „ütközőn” utaznak a munka vonatán, — sorolhatnék még, milyen szóképek utalnak arra, hogy a művezetők, technológusok, üzemvezetők, tehát a közvetlen termelésirányítók sajátos és korántsem könnyű helyzetére. Néhány éve fölparázslottak a viták, s ezek nyomán, még inkább (a vitákat is kiváltó) a napjainkban zajló gazdasági korszakváltás hatására, előtűntek az ellentmondások. Az elmúlt esztendők folyamán erősödött-é a műszaki középvezetők megbecsülése, vagy tovább kopott rangjuk, tekintélyük. Egyszóval: Hogyan szól a cintányór? Berente Miklós 22 éve dolgozik a jászberényi Hűtőgépgyárban, ebből tizenötöt esztergályos-köszörűsként húzott le a szerszámüzemben. Közben elvégezte a gépipari technikumot. — Akkortájt indult a kompresszoros hűtőgépüzem (más néven a Bosch-üzem), ahová művezetőket „toboroztak”, úgy gondoltam, hasznosítom a tanultakat — elvállaltam. — Megérte? — Kvalifikált szakmunkásnak számítottam, jól kerestem, a „cserével” öt—hatszáz forinttal csökkent a fizetésem, s rögtön rájöttem: sokkal könnyebb dolgozni, mint dolgoztatni. S addig csak önmagamért voltam felelős, most hetvenen tartoznak hozzám. Rang, tekintély? Az idő tájt talán több jutott belőle. Igazolásul, hogy még mindig szól a cintányér: tizenhatan kezdtünk, mára ketten maradtunk ... Okai? Ismertek: a kettős szorításban, közösségben gondolkodó és cselekvő, s a közösség által megbecsült vezetőnek lenni, érvelni, meggyőzni, irányítani — nem leányálom. Mindenekelőtt egyértelművé kellene — Önök, ahogy mondani szokás, lehetőségek és kényszerhelyzetek, sikerek és kudarcok metszéspontjában élnek. — Éppen emiatt fontos, hogy a vezető rátermett, határozott, következetes és emberséges legyen, akkor elfogadják, tisztelik. Azt is látni kell: régi fizetéssel és módszerekkel nem lehet a pillanatonként másképp lüktető valóság követelményeit teljesíteni. Szerencsére, engem nem csupán a „technológiai akarat” érvényesítésében tekintenek partnernek, s nem nyúlnak át a fejem fölött, ami zavart okozna. Most bizakodom; új érdekeltségi rendszert vezettünk be, az egyszeregyen alapul: több munkáért több pénzt! Én is jobban differenciálhatok, ettől az intézkedéstől sokat várok ... Berente Miklóshoz hasonlóan Ádám László is jó „ötvözet”: alkotó tenniakarás, fiatalos lendület jellemzi, ö sem látja rózsásnak a helyzetet. — Az egyetemet elvégezvén technológusként kezdtem, majd egy átszervezés kapcsán kerültem a féküzem élére, tehát a sűrűjében hallom a cintányérozást, ami a vezetési piramis középtáján Mondok mást: gyárunk osztályai jelenleg nem szolgálják kellőképpen a termelőmunka érdekeit. ÁtszerveNádarató gépek szemléje Aratást gépszemlét tartottak pénteken az ország legnagyobb nádüzemében, a Fertői Nádgazdasági Vállalatnál ellenőrizték a nádarató gépek állapotát. Tizenhét önjáró. nagyteljesítményű, dán gyártmányú Seige gép és négy úszó aratógép várja kijavítva az aratás kezdetét. A Fertő tó magyar oldalán terül el egyébként az ország legnagyobb összefüggő nádasa, s a hatezer hektárnyi területet több mint 300 kilométer hosszú csatorna- hálózat ágazza be. tenni, meddig terjed a műszaki középvezetők hatásköre, de nem úgy, hogy azt megnyirbálják, s csak a végrehajtásra szűkítik le. A továbbiak már anyagon, szerszámon és az emberen múlnak; ezek híján aligha beszélhetünk művezetésről. Megszabom a feladatot, ám a beosztottnak hiába magyarázom, hogy küszködünk a külső kooperációval, és nincs alkatrész, vagy sok benne a selejt. Ha lerobban a gép, konyákig „beleesünk", hogy mielőbb működjék, mert a határidő sürget: pedig annyi más dolgom is lenne... A csúszás nálunk a palásthabo- sításon, szerelőszalagon megengedhetetlen. És a papírtenger (Sóhajt.) . ... Berente Miklós beosztottai zömmel betanított és segédmunkások. Nem eresztett még gyökeret mindőjükből a „mi”-tudat, az összefüggéseket is nehezebben értik meg. — Gondot jelent, hogy nálunk sem ismretlen a divatos gyári „betegség”, a fluktuáció. Ha hó végén vékonyabb a boríték — egyszerűen odébbállnak. Utána megint vesződhetünk az újonnan belépőkkel. sem halkabb, legföljebb másért csörömpöl. Aligha túlzás, a termelésirányítók kulcsszerepet játszanak a gyárban, éppen ezért úgy vélem, a felsőbb döntésekben, a minőségi követelmények és a fegyelem betartásában, a személyre szabott felelősség erősítésében sokkal nagyobb teret kéne biztosítani számukra. — Rátermettség, végzettség? — A szakmai, szervezési teendők, az emberekkel való bánásmód műszakonként teszi próbára a középvezetőt. Nyilvánvaló: magasabb fölkészültséggel könnyebb állni a sarat, tehát az ismeretek /.karbantartása”, fejlesztése, a korszerű műszaki szemlélet erősítése elengedhetetlen. A gyorstalpaló tanfolyamok helyett magasszintű, egységes képzés volna szükséges, hiszen a gazdasági intézkedések szorosan összefonódnak politikai és társadalmi szempontokkal, a munkássá válás és az emberformálás feladataival. Műszaki értelmiségiekről lévén szó, az új iránti fogékonyság sem mellékes, no meg a bátor, kritikus szellem! Munkatársi (és családi) háttér, „villámhárító” nélkül viszont megnehezül minden. zésük révén nem burjánozna tovább a bürokrácia, áttekinthetőbb, ésszerűbb szervezeti keretek között jóyal A KGST keretében működő számítástechnikai szervezet egyik állandó munka- csoportja, az ESZR—MSZR periféria közös szakértői szekció, amelynek feladata a szocialista országok számítástechnikai eszközeiben működő úgynevezett periféria berendezések fejlesztésével kapcsolatos koordinációs tevékenység, a héten Mezőtúron a városi tanács székházában tartotta 7. ülését. A tegnap véget ért ülés rugalmasabb lehetne a műszaki előkészítés, a gyártás; egyáltalán minden. S menynyivel csökkenne az önköltség, a vállalati rezsi, ami a termelékenység, a verseny- képesség „titkai” közé tartozik. Kardos Tamás, a kunszentmártoni Pannónia irhakonfekció részlegének főművezetője a megbecsülést említi' sarkallatos pontként. — Kinek-kinek munkája alapján kellene részesülni a forintban kifejezett elismerésből. Ha a középvezető nem kap kellő megbecsülést — tekintélye csorbát szenved. Érthető tehát, hogy sokan nem vállalják a „kiemelést”, mondván: bosszankodjon más az emberekkel. A pénz kicsi, a felelősség meg annál nagyobb. ’74—175-ben sem volt másképpen, mikor idejöttem Szegedről. A mély vízbe dobtak, magamnak kellett megtanulni úszni. Ősz hajszálait nézem. Észreveszi, kesernyésen mosolyog. — Van, ami gyarapítja őket. Technológiai, anyag- és munkaellátási problémák, a feladatok egyenlő elosztása, a gyakorta változó modellek, s ennek nyomán az átszervezések, a ki-belépők, a kezdők. A bejárók... ők jószerint kétlakiak, otthon fóliáznak, állatokat nevelnek, s némelyikük itt akarja kipihenni a fáradalmait. Nem érzik igazán magukénak a gyárat. Hogyan fogjam meg, formáljam őket, amikor ösztönzési lehetőségeim csekélyek? Nincsenek hatásos eszközeink, pedig (nem nagyképűség ugye?) fontos poszton állunk. Az összezördüléseket nem kell elsimítanom, -az sem mindegy, kihez hogyan szólok. És nagyon ügyelnem kell: ne történjék semmi „bunda” alatt a műhelyben. Ahhoz, hogy a két szint közötti közvetítés se menjen rázósan, nyolc óránál többet kell dolgozni. Elsőrangú: a közös érdek, az összhang. — Előfordul, hogy nemet kell mondania? — A jó vezetőnek pontosan tisztában kell lennie azzal, mikor mond igent, s nemet. Kellenek a középvezetők Nem hangzott el minden pro és kontra a két tűz között dolgozó műszaki középvezetők helyzetéről. Némelyek tartózkodása is érthető: nem következtek be kedvező változások, s ki tudja, mit hoz a jövő? Ami bizonyos: közvetlen irányítók nélkül a vezetés elképzelhetetlen, a jelen követelménye pedig az, hogy mindenkinek a lehető legjobbak kell létrehoznia ebben az országban. Aki pedig ezt szem előtt tartva munkálkodik — kapjon érte méltó elismerést. Sz. Tamás Tibor munkájában szovjet, csehszlovák, román, lengyel, NDK-beli, bolgár és magyar delegátusok vettek részt. Megvitatták egyebek között a sornyomtató berendezések, mágneslemezes tárolók. alfanumerikus display berendezések. billentyűzetek egységes követelmény- rendszerét. A napirenden szereplő témákról egyeztetett határozatot fogadtak el. Éles helyzetek metszéspontjában Fontos a megbecsülés KGST szakértőkkel Számítástechnikai tanácskozás Mezőtúron
