Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-15 / 244. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1983. OKTÓBER 15.

I Arcképvázlat I

A hatvanas a mindene

Becsaptam a jegyzetfüzetemet, sóhajtottam. Bajban leszek, ügyetlennek érzem magam ehhez a portréhoz. A fotós, aki a megbeszélt időpontnál' pár perccel később jött utánam, bosszankodott. Szerette volna elejétől végig hallgatni, — ez élmény, úgy ülte végig a délelőtti beszélgetést, hogy még rágyújtani is elfelejtett. Nekem is a beszélgetés végén jutott eszembe, hol is a hamutartó. Akkor már ott tartottunk, hogy „soha nem láttam még félrecsúszott nyakkendővel”.

Még ez se érte váratlanul. Természetes neki, s nyomban elmondta, az első főnöke, az endrődi Hunya Imre kínosan pedáns kereskedő volt. Adott magára, s az üzletére. Az üzlet pedig Endrőd-Szentlász- lón állt, s a Hangyáé volt. A nyolcgyerekes családfő oda szegődtette, bentlakásos inasnak kistermető, vékonypénzű fiát. A bentlakásos inas fogalma ma már ismeretlen. Nos, ő volt az a kisinas, aki reggeltől estig téblábolt a boltban, — köszönt a belépőnek, hordta elébe a polcokról a pultra amit csak kíván — aztán zárás után rendet rakott. Napközben is, — a pedáns főnök szerette a rendet, — akár tizennyolcszor is meg kellett fogni a seprű nyelét. És az se volt mindegy, hogyan sodorja a „gyerek” a staniclit, s a második évben már akár rendelés összeállításához is oda kellett állnia a tanulónak. Pedig az a Hangya bolt nagy volt, tehetős parasztok voltak a vásárlói. Polcain a bébiflanelltől a patkószögig minden ott sorakozott. S aki kereskedő, annak nem volt (és nincs?) lehetetlen. Meg kellett mondani, mikor lesz a kért áru, ha éppen nem volt, s érteni kellett mindenhez, ha helyette lehetett mást kínálni.

Aztán, hogy felszabadult, három bolt lett a kenyéradója. Heti piacokon dolgozott Endrődön, Kondoroson és Endrőd-Szentlászlón. Hajnali négykor kelt, biciklire kapott, s télen-nyáron 12 kilométerre karikázott. — Nem voltam törzseladó, mégis a piacnapokon az én listám volt a leghosszabb, én adtam el a legtöbb árut. És örültem, amikor este a főnök azt mondta „hát jól dolgozott, Duda úr!” Ez nagy dicséret volt, azt jelentette, nem voltam lusta, a lelkem is odatettem a pultra a vevőnek, s a szegtől a fűszer- és gyarmatáruig mindent ismertem. Ismertem? Tudnom kellett, hogy a vevő melyik kávéból szokott vinni, érdeklődni kellett, hogy ízlett a legutóbb vitt csemege — szóval, az kereskedés volt.

Sóhajtozás a jellemzőm

végig, amíg hallgatom. Megnyugtat. Csak ne gondoljam, hogy ez mind a múlté! ö nem is egy fiatalban időnként felfedezi a múltját, az indulását! Ügyes gyerekek dolgoznak, sok öröme van az áruház mostani, huszonhat tanulójában is.

Pedig rég volt az ő tanulóideje. Mégis csodálkozom, amikor rám hagyja, írjam csak meg nyugodtan, február 16-án betöltötte a hatvanadik életévét. Igen, lassan eljön majd a nyugdíjaskor is. Nem siet vele. A bolttól, a majdnem száz embertől, a vásárlók ezreitől nehéz lesz a válás. És ő olyan jól érzi még magát. Kora reggeltől estig ez volt az élete, szíve szerint meg se válna tőle.

A negyvenhatodik munkásévében is szorgosan dolgozó ember szinte hozzánőtt ehhez a bolthoz. Pedig hosz- szó az útja, nem mondhatja, hogy sima, kényelmes volt az élete.

Amikor felszabadult,

„apám megkorosított”. Vagyis alig tizennyolc évesen nagykorúsították, letettek a Hangyánál előírt kauciót (óvadékot), s központi állományba került. Utazó-leltározó ellenőrként dolgozott. A pult után addig vágyakozott, míg a személyzeti főnök kijelentette, mélyvízbe dobják! Már háborús szelek fújtak, amikor Bükkszentkereszt, Sárospatak, Tiszakarád boltjai adták a munkát, s az otthonát is. Az ajánlóleveleket gyűjtötte, szorgosan, mert hazavágyódott, a vihar- saroki világba, ahol gyerekként átélte az endrődi piactéren a csendőrsortüzet, ahol nagy családjának igyekvő tagjai közül többen az ő pályáján jártak. Dehát akkor az ajánlólevelet se adták annak, aki nem érdemelte. (A fotóriporter kuncog, nem az kapott ajánlást, akitől szabadulni akartak?...)

A front idején már főüz- letveztő Orosháza szentetor- nyi részén. Aztán családalapítás, s Püspökladány. „Már együtt pályáztuk, a feleségem minden papírmunkát levett a vállamról. A menyecske sokat segített... Mindmáig: megértő családi háttér nélkül ez a munka éppúgy lehetetlen, mint jó közösség nélkül...”

Aztán nem jártak jó idők a boltokra, a kereskedő js úgy élt, mint a háziasszony, akinek üres a kamrája. Akkor, az ocsúdás első éveiben jött Szolnokra. \

Gépkocsis utazó volt az Édességbolt Nemzeti Vállalat alkalmazásában, ötven- ben a cég fuzionált a Fü- szérttel. — Reggel feladtam a biciklit a szolnoki vasútállomáson mondjuk Vezsenyszőlőig (a mai Tiszajenő), bementem visszafelé minden boltba, itt eladtam egy kiló cukorkát, ott száz sportszeletet, amott stolverket, s csurogtam a kerékpáron hazáig. Estére azért mindig hazaértem.

Az igyekvő embert mindig felismerik. Így nevezték ki lerakatvezetőnek, s a szolnoki főutcán keresték, akik keresték. Akkoriban voltak váratlan látogatók is, kellemetlen, kereskedőnek furcsa kérdésekkel. Edzettség dolga.

A hatvanas — hívhatják Csemegének, számozhatják bárhogy, a szolnokiak a hatvanasba mennek. A hatvanas évek elején 19 dolgozóval kezdett a régi, kisboltban. Az idén 110 millió forint árbevétel a tervük. Persze, már majdnem százan vannak, húsz év alatt tizenhétszer bizonyultak kiválónak, a három szocialista brigád közül kétszeres Vállalat Kiváló Brigádja és ágazati kiváló az. övék. Az egyes szám ellen tiltakozik. Az igazgató egy ember, s akárhogy vesszük, száz ember fejében több van, mint egyében! És jó szóval, meg fegvelmezéssel el lehet érni, hogy az üzlet tiszta, hogy a pultok-polcok reggel feltöltve várják a vásárlót, hogy az ajtónál a legfontosabb a köszönő kosaras tanuló, hogy az eladónak legyen pénze fodrászra, igényessége tiszta köpenyre, kedv.e csevegésre is a vásárlóval. És...

Mindezt tanítani kellene. Rájöttek nálam okosabbak, régóta megtisztelték a jövendő nemzedék felkészítésének gondjával, bajával. Tanított, módszert adott át, újat mutatott iskolában és áruházban.

Nem készül nyugdíjba, teljesen sosem. Majd, ha érzi a fáradtságot, innen elmegy, de a szakmát nem hagyja. Ebben az áruházban már minden rendben, meglepetés nem érheti, — tiszteli érte a környezetét.

Duda Mihály, a Csemege Vállalat szolnoki áruházának igazgatója, a népszerű hatvanas Dudája, szokás szerint végigsimítja gondosan fésjjlt haját, s kikísér az áruházba. Eszembe jut, amit a régi kínosan pedáns első mester mondott, egy-egy jó vásárnap végén:

— Hát jól dolgozott, Duda úr!

Sóskúti Júlia

Piros téma fekete-fehérben

Mint minden ősszel, most is pirosba „öltöztek” a Kalocsa környéki házak: az ereszek alján zsinegre fűzve vagy necc- zsákokban szárad a vidék jellegzetes termése, a paprika. Az ország egyik legnagyobb fűszerpaprika-termő tájkörzetében — közös, állami és háztáji gazdaságokban — az idén csaknem négyezer hektáron piroslanak a szedésre érett csövek, amelyekből a világ minden részébe exportált őrölt paprikát készítenek a kalocsai paprikamalomban. Az évszázados paprikatermesztési hagyományokkal bíró Bátya községben készített felvételeink fekete-fehérben igyekeznek visszaadni a pirospaprika-szezon hangulatát. (Temesközy F. felvételei)

Telkek a gazdaság-utcában

A Volán-telep portájánál a hirdetőtáblán egy házilag sokszorosított hirdetmény:

15-én és 22-én kommunista műszak lesz, amelynek bérét a vállalati lakásépítési alapra fizetik be. Kérik a dolgozókat, minél nagyobb számban vegyenek részt a műszak munkájában ... A téglagyári szb-titkárnő, Tolnai Sándorné mondja: évente

egy kommunista műszak bérét a lakásépítési alapra adjuk . ..

— Vállalati támogatás nélkül talán nem is tudná az ember a lakásépítési gondját megoldani — magyarázza Gábor Lajos normás. — Márpedig ahhoz, hogy az ember családot alapítson .. .

Sokféle a támogatás

— Mi kell ahhoz, hogy az ember családot alapítson? A párválasztáson túl elsősorban munka. Olyan, aminek az ember értelmét látja, és látja, hogy van jövője. Aztán lakás, vagy kilátás arra, hogy lakáshoz juthat. Ezek a legfontosabbak — sorolja Csendom György, a mezőtúri városi KISZ-bizottság titkára beszélgetésünkkor. És hozzáteszi: munka mindenkinek jut. És azt sem mondhatom, hogy itt a városban ne törődnének a gazdasági vezetők azzal, hogy fiatal munkatársaik, természetesen amelyik érdemes arra, előbbre jusson.

Példát is említ: az állami gazdaságot, ahol fiatal a főmérnök, a főmérnökhelyettes, a kerületi műszaki vezető, a faüzem műszaki vezetője. Amikor később a gazdaságban Mikes Bálint megbízott személyzeti vezetővel beszélgetünk, ezt mondja: — Tőlünk évente huszonötén mennek nyugdíjba, vagy betegség és más különböző okok miatt válnak meg a gazdaságtól. Gondoskodnunk kell az utánpótlásról, támogatnunk kell a tehetséges, szorgalmas fiatalokat. A

szakmunkástól a mérnökig minden évben az utánpótlásból nyolcan-tízen saját ösztöndíjasunk. A letelepedésüket pedig lehetőségeink, teherbíró képességünk szerint segítjük.

Ezt erősíti Lovas Mihály szociálpolitikai előadó és Podmaniczki András szb-tit- kár is.

— Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk kerülő fiatalok minél előbb beilleszkedjenek, ezért a lehetőségek szerint segítjük családalapításukat.

— Gondolom, elsősorban lakásgondjuk megoldásához nyújtanak támogatást.

— Vannak szolgálati és

vállalati bérlakásaink, adunk építési kölcsönt, 40—60 ezer forintot, ezen kívül kedvezményesen biztosítunk fuvart, gépeket, kész betont, sőt újabban építőszervezetünk a kivitelezést is elvállalja, ha az illető kéri, természetesen fizetés ellenében. De még így is olcsóbb az építkezés, mert egy sereg munkát maga végezhet el, és ami fő: határidőre elkészül a lakás.

— Jövő évtől várhatóan a támogatás újabb formáját vezetjük be. A városi tanáccsal együttműködve gazdaságutcát alakítunk ki, ahol közművesített telket kapnak támogatásként az érdekeltek. Köztük nagyon sok fiatal.

Mezőtúr egyik nagyüzeme az Alföldi Téglaipari Vállalat. Egész kis kupaktanács ül össze Veres Gyula személyzeti és oktatási vezető szobájában, amikor kiderül, hogy a lakásépítési támogatás iránt érdeklődöm. Deák István igazgatóhelyettes megjegyzi:

— Korábban 250—300 ezer forintot adtunk évente dolgozóinknak e célra. Az idén imár különböző pénzátcsó- portosítások révén 700 ezer forintot adhattunk, de sajnos most is csak 14 ember kaphatott. A lakásárak annyira megnövekedtek, hogy hiába a több pénz, a támogatottak számát nem tudjuk növelni.

— Még soha nem volt annyi igénylő, mint az idén

— mondja Tolnainé. — Harmincnégyen kértek segítséget. A szociális bizottság sokféle szempont szerint mérlegeli, kinek a kérését támogassa.

— Az újabb minisztertanácsi rendelet szerint lehetőségünk van arra, hogy nagyobb lakásépítési alapot képezzünk. Ez nálunk körülbelül 5—600 ezer forint pluszt jelent majd. Ehhez jön a már támogatásként kifizetett ösz- szegek visszafizetéséből befolyt pénz. így jövőre körülbelül 900 ezer forintot tudunk folyósítani kamatmentesen. Sőt, a kezelési költségeket is átvállalja a vállalat. De ha a lakásárak továbbra is így növekednek ...

Ügy tűnhet ezek után, hogy a fiatalok családalapításának nincsenek különösebb gondjai Mezőtúron. Ám ez nem így van! Eddig csupán azt próbáltam bizonyítani, hogy a különböző munkahelyek erejükhöz mérten igyekeznek segíteni, támogatást nyújtani számukra. A gondok azonban megvannak, nem is kicsik, bár még nagyobbak lennének e vállalati segítség nélkül. De vegyük sorjában!

Vállalják az eladósodást

Mezőtúron napjainkban körülbelül huszonháromezer ember él, közülük négyezren, négyezer-kétsz'ázan 14 és 29 éV közöttiek. A városi tanácsnál százharmincöten újították meg lakásigénylésüket, 40—50 százalékuk fiatal. Cendom György szerint azonban ennél többen vannak, akik lakást szeretnének, de sokan elsősorban családi házat akarnak építeni, a közismert könnyebbsége miatt: kalákában való építés, részleteiben is be lehet fejezni az építkezést, ahogy az embernek pénze van stb.

Persze ez sem felhőtlen.

— Mi az állami gazdaság segítségével vettünk 700 ezer forintért 3 szobás, étkezős OTP-lakást. Rettenetesen nehéz volt a beugrót összeszedni, hisz egyszerre 280 ezer forintot kellett kifizetnünk

— magyarázza Pályiné Mikes Krisztina statisztikus. — Volt egy kocsink, házrészünk, azokat eladtuk, 64 ezer forint kölcsönt kaptam a gazdaságtól, fölvettünk még 3 évre 8 százalékos kamat mellett 50 ezer forint saját alaphitelt.

— így viszont a törlesztés nagyon sok.

— Most havonta 5550 forintot viszünk be az OTP-be. Ha azt vesszük, hogy a férjemmel — ő< géplakatos itt a gazdaságban — ketten havonta 8 ezer forintot keresünk, akkor láthatja, hogy mennyire megerőltető az ilyen részletfizetés. Átmenetileg se ruházkodásra, se másra nem futja. A berendezés se komplett még, de azért, hogy az embernek saját otthona legyen, hát vállalja az eladósodást.

Soós Imre gépszerelő:

— Én a gazdaság „gyereke” vagyok. Itt nőttem fel, a szüleim is itt dolgoznak. Itt voltam tanuló, a gazdaság ösztönzött, hogy továbbtanuljak. Amikor megnősültem, utána hamar meglett a kislányunk, albérletben szorongtunk. A gazdaság akkor adott egy szolgálati lakást. Most jutottunk el odáig, két gyerek mellfett, hogy vehettünk 534 ezer forintért egy 3 szobás szövetkezeti lakást. Készpénzben 160 ezer forintot kellett letennünk. Kaptunk a gazdaságtól 40 ezer forint kölcsönt, de még így is nehéz volt ezt a pénzt összeszedni, pedig spóroltunk. Mi 8 éve egyszer voltunk üdülni. Azt is megmondom, hogy az OTP nagyon rendes volt, ők hívták fel a figyelmem arra, hogy 5 évig lehetőségünk Van csökkentett részletet fizetni, így azután fölvettünk még 30 ezer forint ifjúsági hitelt 3 évre, ebből szerényen bebútoroztuk a lakást. Mire ez a törlesztés letelik, akkor kezdjük a lakáshitel „rendes’ visszafizetését. Tudja, kiszámoltuk, én már 3 éve nyugdíjban leszek, mire kifizetjük a lakást.

Gábor Lajos örömmel újságolja: az idén május 15-én készült el az új lakásuk!

— A lakásigényünket 1978- ban nyújtottuk be a tanácshoz. Az anyósoméknál laktunk. Van két kislányunk. A lakás 57 négyzetméter alap- területű, négyzetmétere 10 ezer 450 forintba került. Ebből lejön a szociálpolitikai kedvezmény. Persze éh is megkaptam a 10 százalékos kamatmentes kölcsönt a téglagyártól, és nagy segítség, hogy az 1 százalékos kezelési költséget is átvállalja a vállalat, De más öröm is ért: képzelje el, az elszámolásnál derült ki, hogy a lakásárba belefért a gázfűtés bevezetése is, sőt még további néhány ezer forinttal kevesebbe is került a lakás, mint azt tervezték. Én ilyenről mostanában még nem is hallottam. Ügy látszik, szerencsém van.

— Mennyi a rezsijük havonta?

— A törlesztéssel együtt, amit átutalási betéten keresztül fizetünk, havi 2500 forint. De ha azt vesszük, hogy az én fizetésem 3500 forint, ami prémiummal együtt jó, ha fölmegy 4200-ra, és körülbelül ennyit keres a feleségem is, akkor ki lehet számítani: csak nagy beosztással lehet ebből a pénzből kijönni.

— Viszont megoldódott a legnagyobb gond.

— Nem teljesen, mert mire felnőnek a lányok, kicsi lesz a lakás. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy 5 év múlva megpróbálunk házat építeni, a lakást meg visszaadjuk az OTP-nek.

A vállalatnak is érdeke

A mezőtúri ifjúsági lakótelep építése a befejezésnél tart. Az utolsó épület, amin most dolgoznak az építők, a volánosok 10 lakása és a Dózsa lakásépítő szövetkezet lakásai. Nyíri Lajos, a Volán 7. sz. Vállalat mezőtúri üzemigazgatója így véli:

— Miért vállaltuk, hogy mi indítunk szervezett lakásépítési akciót dolgozóinknak? Mert az egyértelmű: érdekünk megtartani az embereket. Ehhez az építkezéshez a vállalat kamatmentesen 1 millió forint kölcsönt adott, és ezeknél még érvényes a munkáslakás-építési kedvezmény is. Vagyis nagyon jutányosán tudnak lakáshoz jutni azok, akik az akcióban részt vesznek.

— Gondolom, volt is jelentkező bőven.

— Nem. Ügy kellett rábeszélni az embereket. Nem hitték, hogy menni fog ez az építkezés. Most már mondják: miért nem hallgattunk magukra, igazgató elvtárs. Persze igyekszünk másképpen is segíteni. Ezért van a kommunista műszak is, hogy legyen miből támogatást nyújtani...

— Vállalati támogatás nélkül nem tudnánk boldogulni — hangsúlyozza többször is Gábor Lajos.

— Meg kellene próbálni még könnyebbé, olcsóbbá tenni a lakáshoz jutást. Például családi ház építésénél már a telek kialakításánál igénybe lehetne venni a leendő tulajdonos munkáját, ez is csökkentené valamit a költségekből — magyarázza Csendom György.

Caládot alapítani öröm és boldogság! És nyugodtan, ha nem is gond nélkül, tervezhetnek a fiatalok, mert érezhetik: van jövőjük és segítségre számíthatnak mindenkor. Ahogy a mezőtúri példák is mutatják.

Varga Viktória