Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-08 / 212. szám
Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxrv. évi. 212. s*., 1983. szept.8., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megkezdődött a külügyminiszteri zárőkonferencia Tegnap délelőtt a spanyol főváros kongresszusi palotájában megkezdődött a madridi találkozó háromnapos külügyminiszteri szintű záróülése, miután Málta 35. államként csatlakozott a záródokumentum-tervezethez. A záróokmány elfogadásához nélkülözhetetlen konszenzus létrejöttét az tette lehetővé, hogy a kedd éjszakai plenáris ülésen sikerült elfogadtatni egy olyan szövegrészt, amely megfelelt Málta elképzeléseinek. A közmegegyezés nyújtott módot arra, hogy még az éjszaka át lehetett térni a találkozó lényegében utolsó napirendi pontjára, a záródokumentum formai jóváhagyására. Amikor az megtörtént, az elnöklő Anatolij Kovaljov, szovjet külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy szerdán délelőtt 10 órakor Lázár Mojszov, jugoszláv külügyminiszter elnökletével megkezdődik a madridi találkozó záróülésszakának nyitóülése. A jugoszláv külügyminiszter a madridi találkozó 177. ülését megnyitva méltatta az eddigií munka során elért eredményeket. A záróokmányban létrejött konszenzust, „közös eredménynek, közös sikernek” nevezte, amely például szolgálhat más nemzetközi tárgyalásokhoz is. A tegnapi ülés szónokainak sorát Pierre Aubert, a Svájci Államszövetség elnöke, külügyminiszter nyitotta meg. Hangsúlyozta a bizalom fontosságát az államközi kapcsolatokban, állást foglalt a kelet—nyugati katonai egyensúly minél alacsonyabb szinten való megvalósítása mellett. Az ülés további . szónokai ugyancsak kiemelték a “madridi találkozó sikeres befejezésének, egy valóban érdemi és kiegyensúlyozott záródokumentum elfogadásának jelentőségét. Köszönettel adóztak az európai semleges és el nem kötelezett államcsoportnak az ellentétek áthidalása érdekében tett erőfeszítéseiért. A NATO-államok, így Kanada, Portugália, Görögország, az NSZK és Nagy- Britanmia külügyminiszterei beszédeikben érintették Afganisztán, Lengyelország témáját, a dél-koreai repülőgép ügyét, s úgy igyekeztek beálli1ta!n:i, mintha ezekben az esetekben a helsinki záróokmány megsértéséről lenne szó. Csehszlovákia külügyminisztere még a délelőtti ülésen megfelelő választ adott fejtegetéseikre. Joannisz Haralambopulosz görög külügyminiszter az (Folytatás a 2. oldalon) Korszerű termékek, növekvő választék Iparvállalatok az őszi vásáron Az őszi BNV-n résztvevő csaknem háromszáz iparvállalat és szövetkezet korszerű termékei igazolják, hogy Iparunk képes eleget tenni a piac igényeinek, ami egyben azt a kötelezettséget is jelenti számukra, hogy gyorsítsák meg a termékszerkezet átalakítását, lendületesebben fokozzák árucikkeik versenyképességét — mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Juhász Ádám, ipari minisztériumi államtitkár. Mint mondotta, számos vállalat kiállított termékei! is azt tükrözik, hogy a fogyasztási cikkeket előállító cégek — különösen a textil- és ruházati iparban — eredményekre csak a konvertibilis export révén számíthatnak. Noha az ösztönzési rendszer nem kielégítő, terjed az úgynevezett rendszer- fejlesztés, a termékcsoportokban való gondolkodás. Erre jó példa egyebek közt a Borsodi Vegyi Kombinát, amely a pvc-t egyre szélesebb körben használja fel* például háztartási eszközök, ajtók, ablakok, falburkoló elemek!, esőcsatornák gyártására. A Hungária Vegyiművek pedig a hagyományos fémanyagok helyett korszerű műanyagból készíti a különféle szerelvényeket — nemzetközi színvonalon. A textiliparban a Graboplast és a Budaprint működik együtt közös tapétaés háztartásitextil-fejlesztés- ben — mint a kiállításon látható lesz, ugyancsak sikerrel. Az idei BNV-n jónéhány példa azt is szemlélteti, hogy egyes vállalatok megújítják, s piac igényeinek megfelelően korszerűsítik termékeiket. A Mechanikai Művek például korszerűsítette telefonjait, széntüzelésű kályháit. A MOFÉM újszerű háztartási szerelvényekkel, csaptelepekkel, a Salgótarjáni Tűzhelygyár szén-, elektromos- és gáztűzhelyekkel, a veszprémi Mezőgép Vállalat pedig univerzális kerti kisgéppel jelentkezik a vásáron. A vegyipar a korábbinál jobb, korszerűbb festékeket, kozmetikumokat állít ki. Kiemelkedő fejlesztési eredmény a Duna Cipőgyár Avanti és Dunair cipőcsaládja, amelyek a legkedveltebb külföldi szabadidő-cipőkkM egyenértékűek. A BNV-n kiállításra kerülő termékek azt tükrözik — mutatott rá az államtitkár —, hogy iparvállalataink képesek áthidalni a gazdasági nehézségeket, emelni termékeik műszaki, esztétikai színvonalát. S az exporttörekvések révén elért eredmények nem utolsósorban a hazai ellátást is javítják, hiszen a belső piacra is korszerűbb, jobb színvonalú termékek jutnak. A fogyasztási iparcikkekből — háztartási fémáruktól a fehérneműkig és a kozmetikumokig, a bútoroktól a világító- testekig — ma lényegesen jobb választékot kínál az ipar, mint akár két esztendővel ezelőtt. Az ipar ma már a korábbiaknál jobb partnere a kereskedelemnek. Közösen alakítanak ki márka- és mintabolt-hálózatot, s sok esetben a gyártó vállalatok veszik át a nagykereskedelem feladatát, így is bővülnek a termelők piaci ismeretei. Ugyanez elmondható a külkereskedelmi tevékenységről is, hiszen ismeretes, hogy egyre több iparvállalat kér jogot az önálló külkereskedelemre. A BNV-n kiállításra kerülő új termékek is reprezentálják azt a törekvést, hogy a termelők mind a hazai, mind a külföldi piac ismeretében korszerűsítik termékeiket. Az iparvállalatok mintegy 5 000 terméket állítanak ki, ebből körülbelül ezer számít teljesen újnak, illetve korszerűsítettnek. A BNV díjaira 326 ipari termékkel pályáztak. A zsűrizés még folyik, a díjkiosztás a szeptember 16-i vásárnyitást megelőző napokban lesz. Így a BNV első látogatói már tájékozódhatnak a szakemberek szerint legjobbnak minősített újdonságokról. A Ruhaipari Szövetkezet karcagi üzemében dolgozó száznyolcvan varrónő az év első felében a budapesti központtól kapott szabványokból 155 ezer farmer- nadrágot készített hazai piacra ma Kőolajkutatókkal Tunéziában 3. oldal H tudomány világa 4. oldal Fektetik a Túrkevét Mezőtúrral összekötő gázvezetéket. A Keviép szolnoki főépítésvezetőségének dolgozói a tíz kilométer hosszúságú, kemény polietilén csővezetékből az idén 6800 méternyit forrasztanak össze és helyeznek a földbe Székesfehérvárra látogatott a burmai államfő A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó U San Yu burmai államfő és kísérete tegnap a magyar iparral és mezőgazdasággal ismerkedett A vendégek — akiknek társaságában volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — Székesfehérvárra utaztak, ahol a Videoton számítástechnikai munkájáról, majd a város határában lévő Szabad Élet Termelőszövetkezet gazdálkodásáról tájékozódtak. A magas rangú vendégeket a Videoton Elektronikai Vállalat székesfehérvári gyárában Soltész István ipari miniszterhelyettes, valamint a megye, a város és a vállalat vezetői köszöntötték. Papp István vezérigazgató adott tájékoztatást a csaknem 18 ezer dolgozót foglalkoztató híradástechnikai és elektronikai nagyüzem eredményeiről. Egyebek között elmondta, hogy a Videoton 52 országgal áll kereskedelmi kapcsolatban, s ez annak köszönhető, hogy a fő gyártmányok európai viszonylatban élenjáró technikával és technológiával készülnek. Papp István szólt a vállalat szociálpolitikai tevékenységéről; arról például, hogy ébben az évben 6000 dolgozójuk üdültetéséről gondoskodtak, s az elmúlt öt esztendőben mintegy 1500 lakással enyhítették a pályakezdő, családalapító fiatalok gondjait. A tájékoztató után a vendégek megtekintették a vállalat számítástechnikai gyárának szerelőcsarnokát. A burmai államfőnek feltűnt, hogy a munkapadoknál szinte kizárólag fiatalok dolgoznak. A vendéglátó hozzáfűzte: az itt alkalmazott fejlett technika rendkívül jól képzett szakembereket igényel, ezért a vezetők tervszerűen gondoskodnak az utánpótlásról. A vendégek útja ezután a Szabad Élet Termelőszövetkezetbe vezetett. Varjas Gyula elnök részletesen ismertette az 1950-ben megalakított, s ma már több mint 3600 hektáron gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzem fejlődésének állomásait. A burmai politikusok megtekintették a szövetkezet 400 férőhelyes szarvasmarhatelepét, ahol a keresztezett Holstein-friz állomány te- henenkénti tejhozama tavaly ötezer liter fölött volt, s az idén eléri az 5140 litert. A tsz egyik majorjában a szárító- és a tápkeverő üzemmel ismerkedtek a vendégek. Délben a székesfehérvári Alba Regia szállóban a Fejér megyei Tanács ebédet adott U San Yu elnök tiszteletére. A magas rangú vendég programja balatoni látogatással folytatódott: U San Yu és kísérete Balatonfüredre utazott. Egy hél múlva szüretelik a paprikát Új szabványok, magasabb követelmények Szolnok megyében immár évtizedes hagyománya van a fűszerpaprika termesztésének. A tájkörzet gazdaságai ebben az esztendőben is — részes és háztáji művelésben — négyszáz hektárnyi területen készülnek a paprikaszüretre. A hosszan tartó meleg, napsütéses időjárás a szokottnál három héttel korábban érlelte pirosra a bogyók 60—70 százalékát, így a nyolc mezőgazdasági nagyüzem többsége a következő hét végén már hozzákezd a Szegedi 20-as és a KM 622-es fajták szedéséhez. A tenyészidőszak alatt az öntözési lehetőségeket kihasználva a gazdaságok mesterségesen pótolták a hiányzó csapadékot, ennek eredményeként mintegy 10—12 tonnás hektáronkénti átlagot várnak az idei terméstől. A korábbi gyakorlattól eltérően á mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezettel kötött szerződés alapján szállítják majd a gazdaságok a nyers- Ipaprikát a szárítóüzembe, ahonnan szárítás után félkésztermékként folytatja útját további feldolgozásra a kalocsai Paprikaipari Vállalathoz. A termesztés összehangolásához a szükséges vetőmagot és technológiát, a termesztéshez a szakmai felügyeletet az idén is a Tiszai Öntöző Gazdaságok Együttműködése biztosította. A TÖGE szakemberei a termés átvételénél és a minősítésnél is képviselik a partnergazdaságokat. Az új minőségi mutatókról, az árakról, valamint az átadás-átvétel gyakorlati kérdéseiről esett szó többek között a paprika szüretelését megelőző tegnapi tanácskozáson Rákóczíújfaluban. Mint minden esztendőben, az idén is a paprika szedésének megkezdése előtt az érdekelt mezőgazdasági üzemek képviselői megbeszélték a betakarítás időpontját és az átvétel ütemezését. A szakembereket a gyakorlati kérdéseken túlmenően tájékoztatták az új átvételi szabványról, amely az idén augusztusban lépett életbe. A nyers fűszerpaprikára vonatkozó szabvány jóval szigorúbb feltételeket ír elő az eddigieknél. Így az első- és má- ’.sodosktályú paprikatételek között a korábbi 15 százalék helyett mindössze csak 5 százaléknyi harmadosztályú termés lehet a zsákokban. Ugyancsak változott a festékanyag-tartalom minősítése is. Éppen ezért a mezőhéki Táncsics Tsz szakemberei és a TÖGE szaktanácsadói felhívták a termesztők figyelmét arra, hogy az esetleges korai szedés jelentősen csökkenti á beszállított paprika minőségét. A betakarítás javasolt időpontja tehát a következő hét vége, ekkor célszerű megkezdeni a munkát, hiszen van még bőségesen idő a teljes érésig. A Táncsics Termelőszövetkezet üzemében is csak szeptember második felében kezdenek működni a paprikaszárító berendezések. Biogál — Salvana Közösen gyártott tápanyagok ötféle tápszert és kilencven fajta takarmányadalékot állít már elő a Biogál Gyógyszergyár az NSZK-beli Salvana céggel folytatott kooperáció keretében. A partnerek — a Medim- pex közvetítésével — a ’70- es évek végén kezdték meg az együttműködést, a külföldi partner licenc-szerződés keretében takarmányozási technológiát adott át a magyar gyártóknak. Ennek alapján hozzáláttak az úgynevezett Biogál—Salvana takarmányadalékok és tápszerek közös gyártásához, mégpedig úgy, hogy egyes anyagokat továbbra is az NSZK- beli cég szállít. A tápanyagok — helyes felhasználás esetén — jelentősen hozzájárulnak a takarmányozási költségek csökkentéséhez. Ehhez kedvező feltételeket teremt az Jparszerű Hústermelést Szervező Közös Vállalattal kialakított együttműködés. A felhasználók a recepteket adottságaikhoz alakítva kapják meg, folyamatos szaktanácsadással kísérik figyelemmel a takarmányozási technológia betartását. Egyes gazdaságokban a melléktermékek gazdaságos felhasználására egyedi takarmányozási technológiát is kialakítanak. A Biogál az elmúlt években tovább bővítette kooperációját a Salvana céggel.