Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-24 / 226. szám

1983. SZEPTEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 3 bese.it!nesk°maíd Szüret a Tiszazugban Aranyló ősz, kellemes napsü­tés. A láb alatt süppedő nedves homokon földgya­lu haladt néhány perce. A homok láttán megérti az ember azt. amit itt mondanak: ezen a földön nem terem meg más növény, il­letve olyan kevés termést adna, amelyért nem vol­na érdemes mű­velni sem. A sző­lő meg bőven adja, ebben az évben is szépen megérett a magasművelésű tőkéken. — Hej, de jól jött ez a ke­véske eső! Igaz, csupán 40 milliméter volt. de az is több a semminél, korábban is jöhetett volna — sóhajt föl Papp László, a nagyrévi Tiszazug Tsz szőlészeti ága­zatának csoportvezetője. — Idestova hatvan esz­tendőt megéltem, de ilyen száraz nyárra nem emlék­szem. Talán 1952-ben volt hasonló, no meg ’32-ben, amiről még édesanyám is mesélt, de olyan meleg, ami a szőlőt ennyire megsanyar­gatta volna, olyan nem akadt. Az idén augusztus közepén az irsai Olivér érett meg a legkorábban, most a saszlát szüreteljük. Azt hiszem, ez a legszebb munka, legalább­is olyanoknak, mint én is, aki gyerekkora óta a „szőlő közt” nevelkedett. Sok min­den változott azóta. A hat­vanas években itt körös- körül csak kisparcellák vol­tak, minden fél holdon más és más fajtát talált az em­ber. Az egyesülés után kezd­tünk a szőlőterületek felújí­tásához; tereprendezés, te­lepítés. Most már 496 hek­táron nagyüziemáleg gépi mű­velésre. szüretelésre alkal­mas szőlőt talál ezen a vi­déken. És ez a felújítás mind hat év alatt történt. Ez ám nagyon rövid idő. Ügy érzem, a mi generáci­ónk megtette a magáét, heJyréÉjllítbttuk, rendbe tet­tük a területet, nyugodtan mehetünk nyugdíjba. Van azért utánpótlás. No, de előbb szüretelni kell még az idén és jövőre is. Ez a munka most is jó ütemben és jó hangulatban folyik a szövetkezetben, összesen 250 hektárnyi területet kell le- szüretelnünk. Jönnek majd az iskolások a jövő héten, ők is besegítenek. A magasművelésű szőlőso­rok között Papp Károüyné csoportvezető boszorkányos Károly né: Szeretem az irsai Olivért ügyességgel vágja le a méz­édes gyümölcs kocsányát. A 15 kilÓ6 műanyag láda így hamar megtelik. Beszélgetés közben is, csak dolgozik to­vább. — A mostani szüret már jóval könnyebb, mint régen. Ezelőtt a hagyomá­nyos telepítésben négykéz­láb is kellett a szőlőt szed­ni. Ez most sokkal gyorsab­ban megy. Nem is szeret az ember megállni a munká­val, nekünk csak szedni kell a ládákba, jön a traktor, fel­teszi a csúszólapra, és úgy viszik ki a tábla szélére. Egyébként már tizenhét éve dolgozom a téeszben, azóta minden őszön kinn vagyok a szőlőben. Szerintem a szü­ret a legszebb munka, itt látható az egész évi mun­kánk eredménye. Csak azt nem tudom, hogy az utá­nunk jövő fiataloknak meny­nyire szokik a kezéhez a metszőolló meg a kiaraszoló kapa. A gépekkel nem lehet mindent helyettesíteni. Itt van például kedvenc szőlő­fajtám. az irsai Olivér, olyan különleges muskotályos íze van, de ha jól megérik, alig lehet hozzányúlni, máris hullik róla a szem. Amit mi leszedünk innen, a Dél-alföl­di Pincegazdaság tiszaJcürti telepére viszik, ott préselik ki a levét... — Érdekes, a mustot meg a bort nem sze­retem, annak más íze van. Április hatodikán jelent­kezett munkára a csapat leg­fiatalabb szüretelője, a 15 éves Dinnyés Mária. — Itt lakunk a Bogarasban, nem új nekem a szüret, külön­ben is néhányszor már se­gítettem a szüleimnek is­kolás 'koromban. Azért így valahogy más, nap mint nap téeszben dolgozóként. Ezt megelőzően jelentkeztem Martfűre a cipőgyárba, fel is vettek, de nem mentem él, anyukámnak jobban el- kél a segítség. Nemrég szü­letett két kistestvérem... Nem bántam meg, hogy ide jöttem, szeretek itt lenni, nem tudom, hogy mi lesz a télen, bírom-e úgy a mun­kát, mint a többiek? Most jelenleg azt csinálom, amit az asszonyok. Szüret van, egyelőre ez nekem élmény. Reggelente munkába jövet mindig kicsit ideges vagyok, s arra gondolok, hogy any- nyi ládával szedek-e mint a többiek. Időnként sike­rül is. Ha van még Dinnyés Má­rián kívül — márpedig bi­zonyára akad — más a ti­szazugi homokon termő sző­lőt, a művelést, a szürete­lést hozzá hasonlóan szerető fiatal Nagyréven!, akkor igaza lehet Papp Lászlónak: nemsokára kezdődik a meg­érdemelt pihenés, a nyugdí­jas évek idején is jó ke­zekben tudhatja majd az ágazatot. F. T. A tábla szélén traktor emeli a szőlővel teli kanalat a pótko­csira szerelt tartályba Papp Hagymaágazat háztájiban Négyszázezer forintot érő versenymunkák I „Ki minek mestere” eredményhirdetéséről Tegnap Szolnokon ünnepé­lyes eredményhirdetéssel ért véget a kőművesszakmában megrendezett „Ki minek mestere?” országos vetélke­dősorozat. Az öt napon, át tartó szakmai versengés zá­rónapján, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Mártírok úti munkásszállójá­nak nagytermében megtartott értékelésen részt vett és fel­szólalt Petrával László az ÉVM miniszterhelyettese, je­len volt Mohácsi Ottó az MSZMP Szolnok megyei bi­zottságának titkára, Ulveczki Tibor a megyei tanács elnök­helyettese és Tokai János a KISZ megyei bizottságának titkára. Deák Imréné az ÉVM főmérnöke, a zsűri elnöke méltatta az országos vetél­kedőn részt vevő csapatok munkáját. Elmondta, hogy e versenynek kettős célja is volt, mégpedig az egymás közötti versengés, a szakmai tapasztalatok gyűjtése mel­lett a mesterszakmunkás- biaonyítvány megszerzése. A SZÁÉV ideális körülménye­ket biztosított a negyven fia­tal kőműves gyakorlati és el­méleti versenyéhez. A zsűri értékelése szerint a szakmai napokon — amikor panelos javítási munkákat, vakolást és hagyományos falazást vé­geztek — kiváló mennyiségi és minőségi eredmények születtek. A versenyzők a gyakorlat folyamán 13 lakást javítottak ki, mintegy 760 négyzetméternyi falfelületet vakoltak be, 800 négyzetmé­ter válaszfalat húztak föl. és 40 nyílászáróit állítottak be. Összesen 400 ezer forint ér­tékű munkát végzett a tíz csapat az országos döntőn. A zsűri az öt vizsganap eredményeit értékelve hozta meg a döntést. Csapatver­senyben a szoros küzdelem­ből elsőként a Duna-Tiszakö- zi Állami Építőipari vállalat kőművesei kerültek ki győz­tesen. A SZÁÉV verseny­zői a hatodik helyen végez r tak. A 40 résztvevő közül 25-en tértek haza zsebükben a mesterszafcmunkás-bizo- nyítvánnyal. A háztáji gazdaságokkal együttműködésiben oldotta meg a hagymatermesztést az enyingi Vörös Hajnal Ter­melőszövetkezet. A nagyüze­mi ültetvények meg­műveléséhez ugyanis a téesz már nem ren­delkezett elegendő kézi mun­kaerővel, a táblák gyomta­lanítása pedig évente 1,7 millió forinttal növelte a nö­vénytermesztési ágazat ki­adásait. Mivel a fűszernö­vény termesztéséről ellátási okokból nem mondhattak le, úgy döntöttek, hogy a kis­kertekben termeltetik meg a szükséges mennyiséget. A vetőmagot a termelőszövet­kezet biztosította, elvégeztet­te a szükséges talajmunká­kat is, de a vetés, a növény­ápolás és a termés betakarí­tása, majd a tisztítás és a csomagolás a tagok feladata volt. Az idén 70 család 22 hektáron termesztette a fű­szernövényt, az első év ta­pasztalatai igen kedvezőek. Egy-egy kétezer négyzetmé­teres parcelláról 20—22 ezer forint bevételhez jutott a munkára vállalkozó család. Füstbe ment csövek avagy egy termékváltás állomásai Talán nemcsak az ottho­nukat olajjal vagy gázzal fűtők emlékeznek rá, hogy a hetvenes *évek végén mennyire hiányzott az üzle­tekből a zománcozott füst­cső. Újságcikkek, rádió ri­portok citálták a végtelenül egyszerű, de annál fontosabb szerepet betöltő áru esetét mint a meggondolatlan ter­mékszerkezet váltás példáját. Több hónapos huzavona után — többek között köz­ponti szervek; intézkedésére — aztán mégis akadtak csö­vek készítésére vállalkozó gyártók. Egyikük a Jászsá­gi Zománcipari Szövetkezet volt. jászkiséri üzemében 1979- ben kezdte el a hiány­cikkek termelésével foglal­kozni. ígéretes vállalkozásnak tűnt Nyereséges vállalkozás volt a szövetkezetnek az el­látási gondok enyhítésére vállalkozni. A zománcipari szakmában jártas jászkiséri kollektívának gondot nem okozott az új termék, mert a „füstcső ügy” érdekében, az OKISZ hitellel segítette a jászságiak elavult zománc­égető kemencéinek felújítá­sát. De volt más haszon is: a szabadáras csövek készíté­se Jászkiséren módot adott a maximált áras, kevesebb nyereséget hozó zománc- edény-termelés mérséklésé­re. (Az üzem évi termelé­sének felét 1979-től 1981-ig a 22 millió forintot érő kály- hacsövek adták). A termelési arányok meg­változásának igazi előnye 1980- ban mutatkozott meg. A 'termellésdl költségek) 'nö­vekedésének ellensúlyozásá­ra1 központilag emelték ügyan a zománcozott» edé­nyek árait, az edénykészítés azonban így is ráfizetéses lett 1980-ban a szövetkezetben, a zománcipari ágazat 1,5 millió forint veszteséggel zárta az esztendőt. Csak to­vább romlott a helyzet a kö­vetkező években: 1981-ben 4 millió forint, 1982-ben pe­dig már 6,2 millió forint lett a veszteség. Hogy 1981-ig mégis nyereségesen gazdál­kodott a szövetkezet, ez a többi tevékenység jövedel­mezőségének volt köszönhe­tő. (1982-ben a szövetkezeti nyereség 5,7 millió, egy év­vel később pedig 6,7 millió forint volt). A termelési feltételek és az árak változása nélkül csak egyféle képpen lehetett volna kifizetődővé tenni a „zománcipart” a szövetkezet­ben: a füstcsőgyártás része­sedését az edénykészités ro­vására növelve. Tavaly azonban a kívánatos arány- eltolódásnak éppen az ellen­kezője következett be. Hiá­ba volt a Jászsági Zománc­ipari Szövetkezetnek egé­szen 1983-ig érvényes ke­retszerződése a kereskede­lemmel, a múlt évben már nem kapott rendelést füst­csövekre. (A kereskedők sem igen hibáztathatok, hiszen a kereslet csappant meg. pél­dául az olajkályha-forgal- mazás minimálisra csökke­nése miatt). A jászkiséri üzem újra több zománco­zott edényt készített — és ezzel végülis csak a veszte­ségeket növelte. Az elmúlt évben — a termelési költ­ségek emelkedésének hatá­sára — a szövetkezet más tevékenységgel szerzett nye­resége is csökkent, 'így az 1982. évi mérleg eredmény­rovatába 2 millió forint vesz­teség került. Miért nem tudnak Jászki­séren gazdaságosan edényt gyártani? Néhány okot ér­demes megemlíteni. Az ége­tő kemencék még ma is tü­zelőolajjal működnek, pe­dig a fűtőanyag költsége 1980 és 1982 között 7 millió forintról 15 millióra növeke­dett. Elavult a technológia, és a korszerűtlen berendezé­sek is elhanyagoltak, mert az alacsony bérek miatt a karbantartó szakmunkások elpártoltak a szövetkezettől. Segítene a tüzelőolaj olcsóbb energiaforrásra cserélése, az üzem korszerűsítése, ezek­nek a feladatoknak a megol­dására azonban legalább 60 millió forintot kellene elköl­teni. A szövetkezet fejleszté­si alapjának pedig most is jelentős részét köti le (pél­dául a zománcégető kemen­cék korszerűsítése érdeké­ben vállalt) tartozások tör­lesztése. Különben is, eny- nyi pénzt hitelezni, senki nem ígérkezett. Lett más az edény helyett Ez év elején a szövetkezet vezetősége az edénykészítés megszüntetése mellett dön­tött. A tervezett intézkedé­seket — látva a gazdaságos­ság elérésének lehetetlensé­gét — a felügyeleti szervek is jóváhagyták. (Érdekes, ke­serű jellemző: hogy a keres­kedelmi szerződéseket ne rúgják fel, az idei első fél­évben korlátozott számban még készítettek zománcozott edényeket Jászkiséren. A munka eredménye: 4 milliós ráfizetés). Munkát is talál­tak az üzem felszabaduló dolgozóinak, az úgynevezett mélyhúzó gépeken kooperá­cióban gyártanak félkész termékjeket az Alumínium- árugyárnak, a Hűtőgépgyár­ral is kiépítették az együtt­működést: kezdetben Jász­berénybe járt át 40 ember a gépkocsihűtők készítését el­sajátítani, ma már Jászkisé­ren végzik ugyanazt a mun­kát. Ügy tűnik hát, kilábol a bajból a szövetkezet. (Nem­csak az segít, hogy az edé­nyek helyett találtak kifi­zetődő munkát. Tavaly a ter­melés egy részének gazda- ságtalanságát látva, jelentős erőfeszítések árán sikerült komolyan növelni a vasipa­ri gyártmányok tőkés ex­portiát). A Jászkiséren dol­gozók hangulata mégsem ezt tükrözi. Sajnos, a zománc- iDarhoz való. érthető érzel­mi kötődéssel magyarázott rossz közérzetnek a jövőt ve­szélyeztető következményei is lehetnek. A Hűtőgépgyárnak a koo­perációért felelős vezetői igen elégedetlenek voltak, amikor a jászkiséri együtt­működés eddigi eredményei­ről érdeklődtünk. Amíg a vállalatnál dolgoztak a szö­vetkezet emberei, teljesítmé­nyükkel nem volt baj. Amint azonban hazakerül­tek, az ígért mennyiséget nem készítették el időre, na­gyon sok hibás gápjárműhű­tőt szállítottak. „A szervezés­sel, a munkafegyelemmel Kiséren igen komoly gondok lehetnek — jegyezték meg a Lehel illetékesei —, már­pedig mi megbízhatatlan partnerrel nem akarunk dol­gozni”. Igaz érvek kellenek A szövetkezet vezetői is elismerik a hibákat, ott vol­tunkkor abban reményked­tek, ha a szövetkezet új el­nökét megválasztják, meg­szilárdul a fegyelem. (A vá­lasztás azóta megtörtént). Persze nemcsak nagyobb szigorra lesz szükség az üzemben, hanem a nagyvál­lalati partner „életritmusát” követni képes munkaszerve­zésre is. A kívánatos válto­zások eléréséhez azonban kell még valami: okosan ér­velő meggyőződés. Most mit látnak a jászki- sériek? Egy sor megszokott, begyakorolt munkáról le kell mondaniuk — pedig...! „Évek óta nem tudtunk any- nyi olcsó zománcedényt gyártani, amennyi a keres­kedelemnek elég lett volna — kell ennél kelendőbb áru? — kérdezik, és tovább érvel­nek. — Amit mi nem csiná­lunk meg, azt ezentúl más­hol gyártják. .. A Dunántú­lon megéri lábosokat, kan­nákat készíteni?” Az érvek helytállónak tűnnek, főleg, ha a kérdé­sekre nem adnak összefüg­géseket megvilágító választ a gondokról. Valószínűleg nem egy újságcikk feladata, hely lévén mégis érdemes néhány magyarázó, kedélyt nyugtató okot megemlíteni. Jászkiséren nincs gáz, a nagy feszültségű villamos vezeték kiépítése is sókba kerülne. A profilt átvevő kaposvári szövetkezetben viszont olaj helyett azonnal fűtött égető kemencék működnek. Itt a mai maximált árak mellett is kifizetődő zománcedény- gyártás feltételei fele any- nyiért teremthetők meg, mint hagyományokkal ren­delkező Jászságban. (Az edényellátás biztosításáért felelős szervek ennyi pénzt képesek is előteremteni). Az sem lényegtelen, hogy a jászberényi Hűtőgépgyár hosszútávú együttműködést kínál. Nemcsak a gépjármű­hűtők gyártásakor számít a szövetkezetre, e kooperáció keretében szeretné megolda­ni a hűtőszekrények mág­neszárainak készítését is. Persze az új termékek ön­magukban biztos nem nyug­tatják meg a zománciDarhoz ragaszkodó dolgozókat. A szövetkezet vezetőségének azt is el kell magyarázniuk a kisérieknek. hogy a profil- váltás miként befolyásolja munkájuk, megélhetésük biztonságát. Egy ilyen eszmecserére a legrövidebb időn belül sort kell keríteni. V. Szász József A dunántúli bar­naszénprogram keretében épülő szénlelőhelyek egyike, a Dorogi Szénbányák Len­csehegy II. új, most épülő üzeme lesz. A hárommil- liárd forintos be­ruházással épülő bánya szénvagyo- na több mint 28 millió tonna. Ké­pünkön: a szovjet gyártmányú vá- gathajtógép, amelynek a helyes iránytartását lé­zersugár segíti

Next

/
Thumbnails
Contents