Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
1983. AUGUSZTUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Főiskolások kiállítása Két év válogatott munkái Karcagon A karcagi Déryné Művelődési Központ ad otthont a Magyar Képzőművészeti Főiskola másodéves növendékei kiállításának. Szokatlan jelenség ez a tárlat, hiszen főiskolai növendékek még nem szerepelhetnek nyilvánosan. Mégis a ..rendhagyó” esemény ebben a városban már hagyománynak számit, hiszen a közelmúltban is láthattak hasonló kiállítást az érdeklődők. A főiskola és a város közti szívélyes kapcsolat nyitja az a figyelem, amelyet Karcag fordít az innen elszármazott művészekre. A mostani kiállítás esetében az összekötő kapocs az egyik növendék, Győrfi Lajos személye, aki maga is karcagi születésű. A tárlat két1 év válogatott munkáit sorakoztatja fel, az évfolyam mesterének, Borsos Miklósnak válogatásában. A műfaji változatosság (az anyagok: bronz, kő, fa, gipsz, tus, kréta) és a tematikai egység meggyőzően ad számot a növendékek képességeiről. Borsos Miklós ajánló sorai szerint őt magát is a tanítványok elképzelései foglalkoztatják, és nem saját elképzeléseit szeretné viszontlátni. A formai, stiláris szabadságon belül ez az, amit már művészetnek nevezhetünk. A bemutatott munkák egységes szelleme épp ezért a különböző felfogások találkozásából adódik. A növendékek munkái szakmai, művészi, stílusbeli biztonságról árulkodnak. A robosztus és líraian filigrán figurák, az archaikus és klasszikus alakok, groteszk és átszellemült rajzok egymás melletti- sége táplálja a gondolatot, hogy ezek a fiatalok már rendelkeznek saját művészi szemlélettel, urai a szerszámoknak, az alkotásnak. Győrfi Lajos kiállított tárgyainak egy része helyi vonatkozású ; Győrffy István és Szűcs Sándor arcképét viselő emlékérmeket tartalmaz az egyik tárló. Borsos Miklós szavaival élve: e kiállítás anyaga megcáfolja azt a hiedelmet, hogy csak diplomával a zsebben lehet valaki művész. Ezen a megállapításon kívül örömre adhat okot még az is, hogy Karcag rokonszenves kezdeményezésében talán egy modern mecénási magatartás és tevékenység kezdetét látjuk. A nyári hőség ellenére is bőven akad látogatója a kiállításnak A Gyulai Várszínházban Spirache: Fonyó István Holnap mutatják be a Titanic keringőt A szolnoki színházba járók régi jó ismerőse a Gyulai Várszínház holnapi premierjének főszereplője, Fonyó István. A népszerű színész 1963- ban játszott először Szolnokon, Szellemfit alakította a Berényi Gábor rendezte Li- liomfi előadásán. Három szezonon keresztül jobbnál jobb szerepekben láthattuk, különösen emlékezetes volt Szergej szerepében, a remek Arbuzov darabban (Egy szerelem története). Ezt követően más vidéki színházaknál játszott, majd egy évtized múlva újra visszatért a Tisza partjára. 1976-ban az athéni, Shakespeare Athéni Timon című tragédiájában, majd az Arisztophanész komédiában brillírozott. Pályáján újabb művészi csúcs XIV. Lajos megjelenítése Bulgakov színművében, majd Protaszov professzorként Gorkij A nap gyermekei című tragédiájában nyújtott emlékezetes alakítást. Ezt követően hamarosan budapesti társulathoz szerződött. A Musatescu alkotta figura megjelenítése különösen harmonizál Fonyó színészi karakterével. Spirache olyan hivatalnok, aki sokat szenved családja úrhatnámságá- tól, s ellenére van az ubor- kafa-karrier. A Titanic keringőt már játszották hazánkban, először a két világháború között, majd a Madách Színházban. Vízváry Mariska, Greguss Zoltán és Orsolya Erzsi fő- szereplésálveil. \J9S0-ban\( ';a'. kolozsvári színészek is elhozták Budapestre előadásukat. A várszínházi bemutató érdekessége, hogy a román szerző darabját román művész, Alexandru Tocilescu rendezi. Ha az időjárás is úgy akarja, akkor minden bizonnyal jól szórakozik majd holnap este és az ezt követő napokban a várszínház közönsége. — ti — 15. A két fiú szerette volna megkérdezni tőle, hogy lkáé ez a föld, meg hogy honnan jött, egyáltalán mit keres itt a Szamos mellett, de csak nem szánták rá magukat. Viselkedéséből érezték, hogy előbb-utóbb úgyis megtudják, meg aztán sehogyan sem tudtak hirtelenjében olyan kérdést megfogalmazni, amelyben kikerülhették volna a tegezését. Most még nem merték tegezni. — Hát akkor segíthetnétek egy 'kicsit — mutatott a kapára Lili. A két fiú várt. Úgy tettek, mintha nagyon fontos dolgon gondolkodnának, elnéztek messzire a kiszáradt patakmeder mentén. Az események ilyen alakulására egyáltalán nem számítottak. Focizni indultak a folyótorkolathoz. no meg azért, hogy ha beesteledik, megnézik a halászok hálóját is. ha kint hagynák éjszakára. Más terveik is voltak, de így most hosszabb időt kell itt Lilla-per A Lilla-per címmel érdekes és értékes helytörténeti kiadvány jelent meg. A kötet szerzője dr. Ferenczy Miklós, almásneszmélyi körzeti orvos, jeles irodalmár, Csokonai és Vajda Júlia életének lelkes kutatója. A százötven oldalnyi szöveg és negyven oldalnyi kép Vajda Júlia — Csokonai Lillája — életének dokumentumait közli, sorsát, az igazáért folytatott harcát tükrözi. eltölteni ük. Kíváncsian és mégis szorongva várták a következő perceket. A nő egyedül állt itt velük szemben, bármit csinálhatnának vele. Jó lenne ezt megbeszélni, de Lili olyan természetesen beszélget velük, mintha már sokszor találkoztak volna, az ijedtségnek, a váratlan fordulattól való félelemnek a nyoma sem látszik rajta. Dehát mitől is félhetne? Mit tudnának itt ketten csinálni vele? Soha ehhez hasonló helyzetben még nem voltak. Talán szégyellnék is magukat egymás előtt. És bátorságuk még ahhoz sincs, hogy tegezzék a nőt. nemhogy megérintsék. nemhogy valamire megkérjék vagy kényszerítsék. ... Lili nem volt már fiatal, de nagyon igyekezett, még így, a kapálásnál is, hogy fiatalabbnak látsszon a koránál. Fehér szalaggal kötötte át a haját a homlokánál, a fiúk ilyet még nem is láttak. A szalag mindig feljebb csúszott a haján, amit T Balázs József: ANCISKOLA Kultúra, közösség, cselekvés folyvást forgatjuk, használjuk, alkalmazzuk a kultúra kifejezést, de ha pontos jelentéstartalmát kellene meghatároznunk — zavarba jönnénk. Műveltség? Művelődés? Valami olyasféle, mégsem csupán az. Mert a fogalomba beletartozik az érzelmek kultúrája is, meg a viselkedésé. s a szőlőművelésé nemkülönben. Ismerünk rendkívül kulturáltan viselkedő, finom érzésű fél-analfabétákat, és láttunk már részegen árokban hevernj magas képzettségű értelmiségit. Kultúra-teremtő volt a díszes faragványokat megalkotó pásztor, de kérdés, hogy bármit is meg tudna-e teremteni mai utódja, aki zsebrádión tánczenét hallgat miközben a gulya után jár. Mi hát a kultúra? Vannak, akik méréssel közelítenek hozzá. „Egy nép kultúrfoka szappanfogyasztásával mérhető”. Valóban? Dehát ki tudja, használták-e az antik görögök szappant s Nausi- kaa azzal mosta-e kelengyéjét, mikor Odüsszeuszt partra vetette a tenger? „Ne tévesszük össze a civilizációt a kultúrával!” — háríthatjuk el a kérdést. Összefüggés azonban mégiscsak van a kettő között. „A kultúra az értelmiség arányszámával mérhető.” Bizonyos-e ez? Vagy talán Inkább azzal, hogy mennyire kicsik a viselkedés és életmódbeli különbségek egy nép különböző rétegei között? A 'kérdésről Németh László sokszor idézett gondolata így szól: „A kultúra nem tudáshalmaz, nem művészi produkció, hanem egy közösség belső vezérlő elve, mely az adott csoport minden érzését és cselekvését szabályozza.” A kultúra tehát több, mint az iskolázottság, több mint a termelési szokások és ismeretek együttese, több mint a könyv és a színházjegy vásárlás mértéke, több mint illemszabályok elfogadása és betartása; minden beletartozik, de mindezeknél tágasabb összefoglaló fogalom, mely valahol méaztán mosolyogva igazított meg: Szétterpesztett lábbal állt, Neiviczíky pontosan ki- vehette a comb vonalát, ahogyan meg-megrándult a ruha alatt* míg áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra. Biztos, hogy nincs a ruhája alatt semmi, villant át Neviczky agyán, amikor Lili rászólt: — Mit bámulsz? Neviczky ugyan tudta, hogy neki szól a kérdés, de úgy tett, mintha nem hallotta volna. — Bámulhatsz nyugodtan — biztatta nevetve Lili — nagyfiú vagy már — megsimogatta. megborzolta a fiú fejét. Könnyű volt a keze, az ujjai éppen hogy csak érintették a haját, s ahogy elhúzta a kezét, a fiú vállát is súrólta a kézfeje. Olyan gyors és természetes volt a mozdulat, hogy Neviczky úgy érezte, a nő kedveskedik vele, éppen hogy csak annyit jelent, ez mint amikor egy idősebb ember kedvesen megveregeti a vállát. Dehát Lili mégiscsak nő. Olyan nő, akivel azt is meg lehetne csinálni, amit az olcsvaj terményfelvásárló a cigányasszonnyal. Kilesték a Kraszna-parton, a terményfelvásárló rámászott a nagydarab asszonyságra... a cigányasszony úgy vertyogott a csizmás ember alatt, mint a kotlós, amikor egy helyen etikai indíttatású, és tükrözi egy nép egész gondolkodásmódját, szokásrendjét, életfelfogását. A kultúrát mindig a nép teremti, belőle sarjad: legnagyobbjai is csupán pompás virágai a termő ágaknak, a fa nélkül nem létezhettek volna. Egy időben olyan elmélet is volt, mely szerint a népi kultúra a „magas kultúra” lesüllyedt változata. Mintha a földszint az emelet süly- l.vedése folytán jönne létre! Foirdítva lehetséges inkább : a népiből sarjadt a magasba törő. A kultúra mindig egy adott nép alkotóerejéből. fakad, a művész csupán szája, keze feldajkáló közösségének, kifejezi azt, és természetesen vissza is hat rá, egy vele, és naggyá általa lesz. Ehhez a szerves összetartozáshoz azonban nem elég a befogadás, a kultúra javainak „fogyasztása”. Annak tudomásulvétele, hogy vannak emberek, akiket azért tart el a többi hogy írjanak, alkossanak, előadjanak — elvégre magas- fokú munkamegosztásban élünk! — s a millióknak nincs más dolguk, mint karosszékben ülve fogyasztaniuk, amit mások előállítanak. Elmagányosodott emberek magán-fogyasztásából nem lesz kulturális áramkör, sem pedig olyan műveltség, mely a viselkedést is szabályozná, ilyen esetben a diploma sem óvja meg az egyént attól, hogy cipőjét levesse a vonaton, vagy hogy elfordított fejjel haladjon el a földön fekvő mellett, mert nem érzi maga mögött a közösséget, amelyet puszta megjelenésével is képviselnie kellene, bármerre jár. Közösség — talán ez a kulcsszava az egész kérdéskörnek. A népi kultúra közösségekben született, olyannyira, hogy egyéni alkotóit nem is ismerjük. „A népi kultúra lezárult, muzeális kincs lett, az egykori paraszti élet eltűnésével” — halljuk gyakorta. Dehát mi nem vagyunk-e nép? A görög polis, a város mesteremberei nem voltak parasztok. És maga a görög mégis nép volt. A népet nem a gyűjti a csibéit, közben rángatta a feje fölött a fűzfaágat. Annyit nevettek akkor Kerczákkal, hogy majd beleestek a Krasznába. Kerczálk közben mégis meggondolta magát, és elkezdett kapálni. Lili intett Neviczkynék, hogy üljenek le az árpatáb- la mellé és beszélgessenek. Neviczky lassan alkalmazkodott a helyzethez: először álomnak tűnt minden, hogy elindultak a torkolathoz, vitték magukkal a paptól kapott labdát, rugdalták egymásnak a keskeny széké rúton, közben azon morfondíroztak. hogy mit fognak! majd lopni, ha visszaindulnak a víztől, igazán kellemesen telt az idő. Most meg itt üi az árpatábla mellett egy nővel, állítólag Lilinek hívják, de semmit sem tudnak róla, ám mégis olyan az egész, mintha az elmúlt hetekben, minden nap találkoztak volna. Ehhez a helyzethez igyekezett alkalmazkodni Neviczky, úgy ült le az árpa tövébe, hogy egészen közel legyen a nőhöz —, ha még, egyszer megborzolná a haját, most már nem félne átölelni a derekát és ráfeküdni. De az is lehet, azért ilyen közvetlen és kedves a nő, mert Kerczák megkapálja a káposztáját. Az árpatábla szélétől alig látott valamit a rétből, vágfoglalkozás teszi... Városi életformában, ipari munkában is nép a nép, kultúrát teremtő közösség. A mi korunk atomizáló, közösségbomlasztó hatásával fenyegeti a kultúra áramkörét, de e hatással ellentétben új közösségformáló erők fakadnak, új csoportosulások születnek; emberek tömege keresi a valamilyen szempontból (hasonlók társaságát. Ezeket a kisebb-nagyobb közösségeket olykor csak néhány ember akarata és aktivitása — és sokak árvasága ! — tartja életben. Biztonságossá akkor válhatnának, ha természetes közösségekre alapozódnának. Természetes közösség elsősorban a család, s — ha van kötőereje — a település és a munkahely. Napjainkban sajnos, szélfútta sátor lett a család is. Pedig ha kultúrát (s ezen belül érvényes norma-, érték- és szokásrend) tudna közvetíteni, az visszahatna rá és összetartaná. Hol kellene elkezdeni? Talán az iskolában, a családi életre nevelés keretében, azzal az irányítással: „Olvass. énekelj, alkoss, hogy mindezt továbbíthasd majd a gyerekednek!” A nép kulturális örökségét közvetítő család mindenképpen cselekvő, tevékenysége tartalmat hordoz, és sikeresen nevel, mert esztétikum és etika egymásba kapcsolódó fogalmak. A kultúrát hordozó és közvetítő családok természetes közösségként kapcsolódnak a tágabb csoportosulásokba, erősítik kötő erejét, színesítik, dúsítják cselekvéseiket. népi jellegének megőrzése, új korban új tartalommal való megtöltése csakis közösségi cselekvés útján jöhet szóba. Ehhez azonban elengedhetetlen a kultúra tekintélye: hogy ne csak azt tanuljuk, ne csak azt tartsuk fontosnak, ami hasznot hoz. amiből élünk, hanem azt is, ami szebbé, értékesebbé, emberibbé teszi az életünket. Mert hiszen ebből is élünk, kultúra nélkül sivárrá válik a lét, elsorvadnak az emberi 'kapcsolatok, / és az ürességet nem töltik be a megszerzett javak. Élni tanítani, igazi, gazdag és színes életet élni: ez ma elsőrendő feladata mindenkinek aki embereket nevel. B. fi. tató szekér zörgött nagyon messze a falu alatt, oldaldeszkája úgy kattogott, hogy visszhangzott tőle a határ. — Mondjál már magadról valamit! — kérte Lili, és tüzetesen megnézte Neviczy ölében a labdát. — Gyakorolni megyünk a vízhea ■— válaszolt némi rosszult palástolt félénkséggel a fiú. majd nyelt egyet és hozzátette —, mert hogy ott nem találnak ránk. — Nem értem —- húzta fel a szemöldökét Lili. — Jönnek és akkor elveszik — válaszolta gyorsan a fiú, nem akart erről sokat beszélni, semmi kedve sem volt megmagyarázni, hogy hogyan is áll a dolog ezzel a játékkal. — Ballábas vagy? — tette fel az újabb kérdést Lili. — Tessék? — lepődött meg Neviczky. — Igen — erősködött Lili. — Az a kérdés, tudtok-e bal lábbal belerúgni vagy nem? — mutatott a labdára. — Milyen játékosok vagytok? Nekem volt egy ismerősöm... — de itt már leengedte a hangját, ő sem tulajdonított ennek az ismerősének nagy jelentőséget. „Szóval volt neki egy bal- lábas futballistája, valami balszélső..gondolta a fiú. (Folytatjuk) Folyton A kultúra
