Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
8 ________ Irodalom, művészet 1983. AUGUSZTUS 27. s iténként — az utcákon való céltalan bolyon, gásai után, melyeknek során rendszerint azon töprengett, miképpen lehetne zátonyra futott életét kimozdítani — a nap még hátralevő részét a város legtovább nyitva tartó eszpresszójában töltötte. A pultnál támaszkodott, s bámulta az érkező vendégeket. Leginkább a a nőket fixírozta; félénken, de kitartó. elszántsággal. A pincérnőt ia, akit — noha tudta, hogy nem így hívják — magában Beátának nevezett Esküdni mert volnat, hogy ennek a lánynak van a legcsinosabb, legingerlőbb lába az egész földkerekségen. Hangját és „vendégmarasztaló” pillantásait azonban nem szerette. „Nagy ég — sóhajtotta nem egyszer önmagát is megmosolyogva, — azt hiszem meghülyülnék az örömtől, ha ez a lány kedves lenne hozzám!” A lány azonban nem szívlelte őt. Türelmetlen volt vele, gyakran fennhéjázó; alig múlt el este, hogy a blokkoló füzetéhez közeledvén ne förmedt volna rá: „Állj már odébb, doktor, rakjalak valahová! Miért nem ülsiz le inkább?” Ezen az estén valahogy elmaradt kettőjük között a szokásos, ingerült szóváltás. Helyette Beáta — blokkolási közben — egyszercsak a könyökével oldalba lökve szokatlanul meleg, iész- vétteljes hangon megkérdezte tőle; — Miért lógatod az orrod, doktor? A váratlan kérdés után a férfi nem mert azonnal a lányra nézni. A presszógép díszléce felé fordult, és hirtelen azit hitte, a keskeny fémlemez tükrében eltorzuló arca a sízégyenérzettői lett olyan. Válaszolni akart, de nem sikerült. Ügy látszik — motyogta magának később —, ez a lány nemcsak észbontóan csinos, de valószínűleg kellemetlenül okos is! Belenéz az ember arcába, és tudja, mi dúl, mi zajlik le annak lelkében. Szekeres Bella, az a förtelmes nőszemély, együttélésük alatt persze csak önmagára tudott figyelni: „Te szar. házi! — jutottak hirtelen eszébe felesége szavai, — amint egy vasárnapi ebéd közben, az ízetlen, a sótlan ési színtelen leves után gorombán odavágta neki: — hát azt hiszed, veled maradok? Milyen ember vagy, hogy téged folyton kipakolhatnak az állásodból? Milyen apa leszel? — Domború hasára tette a kezét. — Agyalágyult! Nem főzök többet! Dögölj éhen!” Három hónappal később, szeptember közepén megszületett a gyerek. Mint leendő apa, a körmét rágva idegesen futkározott a szülőszoba előtt. Délután öt órakor végre megjelent a szülőszoba ajtajában az orvos. Nem szólt hozzá, végigmérte csupán, végül a szemöldökét fölrántva gyorsan elsietett. Mi ez?! — sápadt el hirtelen. — Miféle tapintatlanság ez? — Rökö- nyödését fokozta az orvos után megjelenő, szájmasizkos nővér is, aki türelmetlenkedésére dadogva így felelt: „Nézze..— mondta, de aztán lanélkül, hogy tovább folytatta volna, zavart tekintettel visszavonult. Kínos, hosszú percek teltek el, amíg újra nyílt az ajtó: Szekeres Bella kimerültén, gyöngyöző homlokkal feküdt a kigördülő műtőkocsin. Konokul merev Ötvös László: Szótlan anyám Vadat szelídít a tekintete, sziklát mozdít remegő feje, káromlást gyógyító bólintása rejtőzik fenyő koronába. D. Németh István: A vöröshagyma édes illata Az utcán fütyörésztek, és felriadtam álom és félálom [között, majd e tétova hangulatban a jótékony álom megszökött. Az óra vert, az óra számolt, sötét volt, mint egy sötét [veremben, éjfél foszforeszkált a számlapon, és félelem ébredt a szívemben. Az utcán fütyörésztek és felriadtam, felé fordultam bol- [dogan, orromba föl-fölszállt kezé-öl a vöröshagyma édes Hlata. tekintettel nézte & folyosó mennyezetét, és miután a férfi tenyerével gyöngéden letörölte a szülőszobában kiszenvedett verejtékcseppe- ket, ezt mondta: „Ne nyúlj hozzám! Eredj a francba!...” öt perccel később, egy öregedő szülésznő jóvoltából tudta meg végre: Szekeres Bella néger gyereket szült. A blokkoló füzete körül foglalatoskodó pincémő felé fordult, s hogy most, ez a szerencsétlen eset eszébe jutott, valahogy komolyan elszomorodott. — Doktor! — Beáta belenézett az arcába. — Te sírsz? — Franckarikát! — mondta elfordítva a tekintetét. — Mi bajom lehetne? Élhetetlen vagyok — fűzte tovább magában keserű gondolatait. — Balfácán vagyok. Mondjanak az okosok, amit akarnak, szomjúságukban manapság csak azok nem dobják fel a talpukat, akik vaddisznó módjára törnek maguknak utat a csillogó pocsolyák felé. — Ugyanezt, átalakítva, persze, Szekeres Bellának ig elmondta párszor: „A bajok forrása — kezdte tépelődve, kerülve az asszony tekintetét —, gyanítom, a fizetésem körül keresendő!” Három hónappal a gyerek megszületése előtt így folytatta: — „De ennek most már vége! Másképpen lesz ezután!” Az új állás, lamit két hónapja foglalt el, rendbe hoz majd .mindent. „Ó, te ökör — korholta az állapotos asszony —, ki volt az a marha, aki téged felvett az egyetemre, és ki volt laz a szarvasbika, aki téged doktorrá avatott?” Egy frissen alakult takarítóvállalathoz ment jogi képviselőnek. „Nem akarsz tán egy sepregető szövetkezethez menni, te!” — hűle- dezett a hír hallatán q felesége. „De bizony akarok! — húzta ki magát az asszony előtt. — Sőt, ha akarod tudni, már el is foglaltam az állást. A főnök szenzációs ember. Igazgatói fizetéseket ad. Vonatokat, múzeumokat takarítunk”. „Te is?” — Szekeres Bella rémülten nézett rá. „Csodát!” — legyintett körbe járva a feleségét. — „Én képviselem őket”. Hirtelen elszégyelte magát: na, szép kis képviselés volt! Ült jó messzire az igazgatótól a pályaudvari mosóvágányok végében kialakított, eredetileg mosószerraktárnak készült bódészerű irodájában, és az ablakon át csak nézte, nézte egész nap a koszosán megérkező, majd tisztán elinduló vonatokat. A második hónap végén aztán unalmában felsóhatjott. Gondolt egyet — lesz ami lesz! — elzarándokolt a vállalkozás vezetőjéhez; Hát hogy ő — kezdte fene nagy öntudattal — képviselni akar! Második hónapja veszi fel a fizetését úgy, hogy nem képvisel. „Na és?! — nézett rá az igazgató. Nem'értette, honnan került eléje ez a csodabogár. — Ha képviselni kell, képviseljen! Ha, nem, maradjon iá fenekén! Különben, önnek igaza van — mondta némi gondolkodás után, — nekünk voltaképpen nincs szükségünk jogi képviselőre. Ügyeink rendben mennek1, így hát felmondok önnek”. „Ezt így nem lehet — válaszolta csöndesen az igazgatónak. — Ez így törvénytelen!” „Akkor átirányítom más munkaterületre. Törvényesen. Az idevonatkozó kollektív szerződést a jogszabály értelmében éppen ön fogalmazta meg nekünk. Vagy elfogadja a felmondásomat, és búcsút veszünk egymástól, vagy átsétál más munkaterületre”. „Mi lenne az — kérdezte balsejtelemmel —, mi lenne az a más munka- terület?” „Vonattakarítás — válaszolta az igazgató. — Ebben a munkakörben kétszer annyit kereshet majd”. Nem baj — sóhajtotta hazafelé a buszon —, végül isi mindegy, milyen munkát végez az ember, csak békén hagyják. Szekeres Bella remélhetőleg nem jön rá egy darabig. Később pedig, ha már megszületett a gyerek, meg ha egy kicsit összeszedik magukat anyagilag, munkahelyet változtathat. Felsóhajtott. Most már nem kortyolgatta, fenékig itta a pohárból a sört. Beáta megfogta a karját: — Sokat iszol — mondta. — Ki tudod fizetni? — Ki — válaszolta a lánynak. — öt év múlva — motyogta magának, milliomos leszek. — Beátához hajolt, belekiáltotit a lány' fülébe: — Hatalmas ötletem támadt! — Neked? — a lány furcsáin, csodálkozva nézett rá. — Ki hinné? Semmirekellő hazug disznó vagyok — korholta önmagát, amikor elvette a szájától a poharat. — Dicsekszem más ötletével. Úgy teszek, mintha én találtam volna ki. — Szekeres Bellára gondolt, arra a napra, amikor az asszony — fizetésnap volt éppen — egysizercsak váratlanul meglepte a munkahelyén. Üvegcserepekkel, méteres papírtekercsekkel s mindenféle un- dokságokfcal eltömített vécét takarított. Lábán vizes, mocskos gumicsizma volt. Ugyanilyen mocskos gumikesztyű éktelenkedett a kezén is. Szekeres Bella megtántorodott egy pillanatra; a szívére tette a kezét: „Hát te mit művelsz itt?” — kérdezte sápadozva. „Mit művelnék? Dolgozom!” „Itt! így alakult! — zavartan leráncigálta kezéről a gumikesztyűt, majd betessékelte az asszonyt az üreg fülkébe. — Hogy jutott eszedbe idejönni?” „Az irodából irányítottak ide — vonta meg' a vállát az asszony. — Vásárolni kell. — Utálfcozva nézett hol a férfira, hol pedig a fülke előtt az egybekotort szeméthalomra. — Még ma meg kell venni a gyerekágyat. Láttam raűanyagliavórt, csecsemőkádat, szép színes vödröket. Taxival el tudok szállítani mindent”. „Nem várnál meg?” „Nem fontos — mondta az asszony. A taxiban elfér minden”. A terhesség alatt kissé megpüflfedt arcán a fülkebeli hőségtől hamarosan verej- tékcseppek szaladtak végig. Az ajtóhoz lépett, cipője orrával megbirizgálta a szememet: „Jézus Mária — csapba össze a kezét —• mennyi sörösüveg van itt! — Kinézett a folyosóra is. — Hé — kézen fogta a férfit —, miért nem szeded össze ezeket? Tudod, mit ér egy üveg?” „Két forintot” — válaszolta a férfi. „Furcsa pasas vagy — csóválta meg a fejét az asszony —, te csak úgy hagysz kétforinto- kat a szemétben? — visszahúzta a férfit a fülkébe, majd így szólt: — Számoljunk. Ha egy sörösüveg két forint, akkor tíz üveg húsz forint. Száz sörösüveg kétszáz forint, ezer sörösüveg kétezer forint, százezer sörösüveg kétszázezer forint, egymillió sörösüveg kétmillió forint! Figyelj... — Szekeres Bella elnevette magát. — Hatalmas ötletem támadt!” Másnap mint valami szakavatott guberáló, sorra járta a beérkező szerelvényeket. Reggeltől estig; munkaidő alatt, munkaidő közben, és munkaidő után Szekeres Bella unszolására annyi üveget gyűjtött össze, hogy kitett egy kisebb hegyet. Odahaza feleségestül fehéren feketén kiszámolták: nem tovább — öt évig kell csupán ügyesnek lenni, és... Az első hét vége felé kezdtek a visseaváltóhelyeken ferde szemmel nézni rá. A hónap utolsó napjaiban már ismerte az egész város üveg; vissizaváltója. Szeptember első hetében pedig, egyszercsak azon kapta magát, hogy fennhangon beszél; számokat mond, összead, oszt, szoroz — villamoson, autóbuszon, sőt odahaza, fölfelé menet már számolgatja a lépcsőfokokat is. Rémálmai, rémes éjszakái lettek. Segítségére végül a gyerek, az idegen ágyban fogant kis fekete kölyök sietett. A szülés után ugyanis nem kívánta látni többé az asszonyt. Igaz, Szekeres Bella sem kívánta látni őt. Az ötlet persze, amit ez a rongy asszony a sörösüvegekkel kieszelt, bombaötlet volt. Folytatni kell — unszolta önmagát. — Nem szabad most már abbahagyni. — öt év múlva milliomos leszek — hajolt oda a pincérnőhöz. — Hiszed? Beáta elhúzta ia száját: — Most már berúgtál — mondta neki. — Nem kapsz több sört. Fizess, és. eredj haza. z ajtóból visszanézett a lányra. Szépnek, kegyetlenül szépnek látta. Egy pillanatra úgy tűnt neki, meztelenül látja a pult előtt. Melle csúcsán — mint Szekeres Bellának — a bim- bóudvar fekete volt, mint a szeder. Másnap ugyanott állt mellette. Beáta durcás volt és ingerült, ugyan úgy, mint máskor, ö pedig azon töprengett ezúttal is, miképpen lehetne zátonyra futott életét valahogy jobbra fordítani. Károlyi Amy: Elhagyott szerető Mire a kézirat könyv lesz cserbenhagyott szerelő lesz évek sűrűjéből arca feldereng most kitakarva ki ez a fél-ismeretlen vall és vallat a nevemben számomra már idegenség ki szavamtól viselős még Szűcs Imre: Rajzol a fiam... Rajzol a fiam, az anyjának nagy fejet kerekít, nekem meg még nagyobbat, pufók arccal elálló fülekkel, aztán apró cinegelábakkal mellénk nyomakszik ő is, háiom szál haja égnek áll, feje és lába közt, kis gömböc-hasán ragyog a köldöke, amely a lombkoronás fa derekán is ott világít, akár egy ceruzahegy-ejtette fényes forradás. Rajzol a fiam, s én lélekzetfojtva lesem fehér papírlap-szárnyon a girbe-görbe vonalak nyomán [megmozduló furcsa önmagunkat, földgömbön billegve vagy tán: egymás fejetetején, és a pávaszem-lepkés fát is [figyelem, mely oly fiatal, oly ártatlan, hogy a dereka táján világló köldöke még mindig kitakarva, jaj, mi lesz vele, ,jaj mi lesz velünk, ha tombolni kezd a részeg szél. Duba Gyula: A kamásliügy Egy szürke, novemberi napon bizonyos Tigris Johnny nevű, tizennyolc éves ligetfalusi fiatalember felment a padlásukra, és poros kacatok, ócska limlom között kutatva, megtalálta a nagyapja fcamásliját. Az ócska filcdarabot évtizedek óta egér rágta, moly harapta, megfakult, puha belsejében igénytelen pókok tanyáztak. Patentgombjait rozsda marta, széle kirojtosodott. Tigris Johnny órákig varrta és kefélget- te, foltozta és tisztogatta, mígnem kedélyesen kopott, de tisztességes benyomást keltett. Akkor határozottan a cipőjére, illetve a bokájára csatolta. Törzshelyére, a Grand kávéháziba sietett. A barátai szóda mellett üldögéltek, és arról beszélgettek, hogy Monte-Carlóban egyesek milliókat nyernek ruletton. Csóré módra, néhány frankkal érkeznek a városba, és milliomosként távoznak. Sajáit Buickjukon, fizetett sofőrrel. A hátsó sárhányókon egy- egy libériás laká j áll. Johnny magasra emelte lábát, és kérdő telkintettel mutatta nekik kamásliját. Kissé nagy volt, hegyes lakkcipőjének csak az orra vége kandikált ki belőle. Azért nem lötyögött a bokáján, mert egy rejtett madzaggal ügyesen a sípcsontjára erősítette. A madzag lógó végét bedugta a zoknija alá. — — Kellemes —- vélték egyhangúlag a barátai. — Nagyon kellemes. .. Ezzel a rég meghalt nagypapa kamáslija határkővé vált fiatalságuk társadalmi életében. A város utcáit hihetetlenül szaporodó, kamáslis. fiatal lábak lepték el. Andalogva csoszogtak a Osztojkán Béla: EGYMILLIÓ SÖRÖSÜVEG
