Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-12 / 163. szám
xxxiv. évi. 163. sz. 1983 június i2., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A francia kormányfő Magyarországon Lázár György és Pierre Mauroy megbeszélései Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására hivatalos látogatásra vasárnap Magyarországra érkezett Pierre Mauroy, a Francia Köztársaság miniszterelnöke. Budapesten — ahol a Ferihegyi repülőtéren délben landolt a francia kormányfőt és kíséretét hozó külön- repülőgép — ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A magyar és francia zászlókkal díszített légikikötőben csapatzászlóval felsorakozott a Néphadsereg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György. Marjai József. a Minisztertanács elnökhelyettese, Várkonyi Péter külügyminiszter. Veress Péter külkereskedelmi miniszter, továbbá politikai, gazdasági életünk több más vezető személyisége. Ott volt Bényi József, a Magyar Népköztársaság párizsi és Hubert Dubois, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete. A repülőgépből kilépő Pierre Mauroy-t elsőként Lázár György üdvözölte, aki köszöntötte a kíséret tagjait is. Úttörők virágcsokrot nyújtottak át a magas rangú vendégnek. A díszszázad parancsnoka jelentést tett a francia kormányfőnek, majd felcsendült a két ország himnusza. Ezt követően a magyar és a francia vezetők kölcsönösen üdvözölték egymást. Az ünnepélyes fogadtatás után a francia miniszterelnök és kísérete — magyar vezetők társaságában — gépkocsival szálláshelyére hajtatott. A francia vendégek a megérkezésüket követő rövid pihenő után a Dunakanyarba indultak. Pierre Mauroy-t és a vele levő személyiségeket elkísérte Veress Péter, Nagy János külügyi államtitkár és Bényi József. Először Szentendrét keresték fel, ahol megtekintették a Czóbel-kiállítást, és ellátogattak a Kovács Margit Múzeumba. A Dunakanyarral ismerkedve útjuk következő állomása Esztergom volt. Itt a vendégek előbb a Bazilikában jártak majd megtekintették a Keresztény Múzeum képtárát. Ezt követően az Érseki palotában Pierre Mauroy találkozott dr. Lékai László bíborossal^ esztergomi érsekkel. A vendégek — az esti órákban — szárnyashajóval érkeztek vissza Budapestre. Pierre Mauroy, a Francia Köztársaság miniszterelnöke tegnap reggel a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezután az Országházban megkezdődtek a magyar— francia hivatalos tárgyalások. Először a két kormányfő. Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Pierre Mauroy folytatott egymással négyszemközti megbeszélést. A találkozón közös érdekű nemzetközi témákról, így a biztonság, a leszerelés időszerű kérdéseiről, a madridi találkozóról folytattak eszmecserét, s kifejtették véleményüket a világgazdaság, a nemzetközi élet néhány más fontos kérdéséről is. Ezt követően a két kormányfő vezetésével plenáris tárgyalások kezdődtek az Országház delegációs termében. A magyar tárgyalócsoport tagjai: Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár. Bajnok Zsolt államtitkár. a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Kapolyi László ipari minisztériumi. államtitkár, Korcsog András művelődési minisztériumi államtitkár és Bényi József, hazánk párizsi nagykövete. A francia tárgyalócsoport tagjai: Alain Savary közoktatási miniszter, Jean Auroux, az iparügyi és .kutatásügyi minisz(Folytatás a 2. oldalon) Amit az adatok nem mutatnak Kisközségek a változó időben című sorozatunk harmadik befejező része 3. oldal Zenéltek a Népstadionban 5. oldal Szovjet dolgozók gyermekei Debrecenben A Szovjetunió 1. számú Állami Csapágygyára dolgozóinak ötven úttörő korú gyermeke táborozik tegnaptól Magyarországon, a Sör- diilőcsapágy Művek vendégeként Debrecenben, miközben ötven magyar úttörőt a moszkvai csapágygyárdak látnak vendégüL A csereüdültetés része annak az immár tízéves együttműködésnek, amelynek keretében eddig mintegy ezer csapágyipari dolgozó, illetve családtagja vendégeskedett a Szovjetunióban és Magyar- országon. Emellett rendszeresen szerveznek munkáscserét is; jelenleg öt szovjet és öt magyar gépbeállító dolgozik a moszkvai, illetve a debreceni testvérvállalatnál. Szolnokon egyedül a Vasipari Vállalat szolgáltató üzemének motorkerékpár-javító részlegében foglalkoznak a szocialista országokban gyártott motorkerékpárok garanciális és futójavításával. Csúcsidényben, »havonta mintegy 370 jármű fordul meg a szerelők kezében. A részlegben javítanak még kerékpárokat, kerti kisgépeket és varrógépeket is Belga pártküldöttséget fogadott Kádár János Az MSZMP Központi Bizottságának meghivására vasárnap hazánkba érkezett a Belga Flamand Szocialista Párt küldöttsége, élén Karéi van Miért elnökkel. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Tegnap délelőtt az MSZMP KB székházában megbeszélések kezdődtek a Magyar Szocialista Munkáspárt, illetve a Belga Flamand Szocialista Párt Karéi von Miért elnök vezette küldötte sége között. Találkozott a belgiumi delegációval Kádár János, az MSZMP KB első titkára. A belga küldöttséggel szívélyes légkörű megbeszélést folytatott Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. Pierre Mauroy tegnap a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét Madridi találkozó Katonai, rendőr! pályára irányit Diáktábor nyílt Szolnokon Tegnap délután a tisza- ligeti felszabadulási emlékműnél a KISZ KB, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Határőrség Országos Parancsnoksága szervezésében ünnepélyes külsőségek között nyitották meg azt a katonai, rendőri és határőri pályákra irányító tábort, lamelyentíz megye 138 középiskolása vesz részt. A megnyitón részt vett Szűcs János a megyei pártbizottság titkára, Ul- veczki Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, Imre Gábor a KISZ KB munkatársa és Fodor Ferenc mérnök ezredes, a Killián Repülő Műszaki Főiskola parancsnok-helyettese, továbbá megjelentek a fegyveres erők, testületek, rendészeti szervek, országos és megyei képviselői. Szokola József rendőrfő- hadnagy, a tábor parancsnoka üdvözlő szavai után Iváncsik Imre, a KISZ Szolnok megyei titkára mond ’t beszédet. Szólt arról, "hogy a hazafias és a honvédelmi nevelés ma már a KISZ egész tevékenységét áthatja Sajnos a nemzetközi helyzet úgy alakul, hogy a mai, békésnek tűnő időszakban az imperialista hatalmak erőpolitikája miatt egyre többet kell foglalkozni a honvédelemmel. Bőr az a tény, hogy Európában több mint harmincnyolc éve béke uralkodik, elsősorban a szocialista országoknak, ezen államok erejének, szövetségének köszönhető. A megnyitó után az esti órákban a fiatalok kulturális műsoron vettek részt. A hat nap során többek között haditechnikai bemutatót tekintenek meg, tájékoztatót kapnak egy határőrkerület életéről, ismerkednek az MHSZ, a polgári védelem, a tűzoltóság, a munkásőrség, a rendőrség tevékenységével, és ellátogatnak a Killián Syörgy Repülő Műszaki Főiskolára is. Javaslat az európai kulturális fórum Budapesten tartására A madridi találkozó tegnapi plenáris ülésén a francia küldöttség vezetője javasolta. hogy az 1985 őszére tervezett európai kulturális fórumot ne Párizsban, hanem Budapesten tartsák meg. Kifejezte reményét, hogy e jelentős összeurópai kulturális esemény színhelyének megváltoztatása mind a. 35 résztvevő ország számára elfogadható, s olymódon kerül majd megrendezésre, hogy a helsinki záróokmány szellemének megfelelően előmozdítja az államok közötti kulturális cserét, a megértés és a bizalom erősítését. E fórum megtartása szerepel a semleges és el nem kötelezett országok záródokumentum-tervezetében. E szerint a .kultúra neves személyiségeinek részvételével összehívandó rendezvény célja, hogy megvitassa a kulturális és művészeti alkotás, és az ezzel kapcsolatos államközi együttműködés kérdéseit. E fórum megtartása 1985 őszén esedékes. Előkészítő bizottsága egy évvel korábban ülne össze. Varga István nagykövet a magyar küldöttség vezetője, válaszában kijelentette, hogy ha valamennyi résztvevő állam ezzel egyetért, a Magyar Népköztársaság kormánya kész megrendezni a kulturális fórumot Budapesten. Hazánk érdekelt az európai biztonsági folyamat továbbvitelében és elmélyítésében. Továbbra is arra törekszik. hogy a találkozón résztvevő államok között erősödjék az együttműködés, beleértve a kulturális, a művészeti értékek cseréjét is. A magyar kormány ebben a szellemben kész vállalni a vendéglátó ország felelősség- teljes szerepét — hangsúlyozta Varga István. Jugoszlávia képviselője a semleges és el nem kötelezett országok nevében támogatta azt a- javaslatot, hogy a fórumot Budapesten rendezzék meg. A nyugati országok képviselői hivatalosan még nem nyilatkoztak, bár az eddigi nem hivatalos eszmecseréken ellenvetést nem tettek. A madridi találkozó ma plenáris üléssel folytatja munkáját. A tábor résztvevői Iváncsik Imre megnyitóját hallgatják