Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
1983. JÚLIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egy nehéz tanév után Hogyan telik a vakáció? Tömegkultúra — tömegek kultúrája A vakáció a tanárnak éppúgy öröm, mint diákjainak. Az idén különösen nehéz, a korábbiaknál hosszúbb volt a tanév, az utolsó csengőszó csak június végén hangzott fel. A pedagógusoknak sok új feladattal kellett megbirkózniuk, elég csak megemlíteni az ötnapos tanítási hét bevezetését, amely meglehetősen átformálta az iskolák mindennapi életét. Vajon mivel töltik a nyarat, hogyan pihenik ki a tanév fáradalmait? — A gyerekek még meg sem kapták a bizonyítványt, amikor már táborozni indultunk Bánhorvátiba — mondja Czeglédi Zoltánná, a jászberényi zeneiskola tanára. — A megye hat zeneiskolájának vonós- és fúvóshangszereken játszó növendékei vettek részt a szaktáborban, és megítélésem szerint hasznosan telt az ott töltött idő. Személy szerint nekem is, ugyanis kollégáimmal egy fúvósötös-találkozóra készülünk. A táborban derült ki, hogy a megye más zeneiskoláinak tanárai is részt vesznek a találkozón, s miután fúvósötös anyagokhoz igen nehéz hozzájutni, én szabad időm nagy részében a tőlük megkapott kottákat másoltam. A táborral egyidőben folyt itthon a zeneiskolában a gordonkatanárok országos továbbképzése, amely hangversennyel zárult, ezért egy napra haza kellett utaznom. És a jászberényi kamarazenekarral is volt még egy hangversenyünk június végén Szolnokon. — Nos, ez még mindig nem pihenés. — Július elejéig erre nem is nagyon volt mód, a táborozás után ugyanis még jó darabig munkát adott az iskola. A kislányom szeptembertől iíesz elsőosztályos, testnevelés tagozatra jár majd, őt úszásoktatásra kísérgettem, és persze itthon is akadt tennivaló. Van egy kertünk, ami mindig ad valami munkát, de azért néhány kellemes napot is eltöltöttünk kint a családdal, a gyerekekkel. — A lakás most is gyerekektől hangos. — Most hárman vannak, a keresztlányom is itt vakációzik nálunk. Nyaranként mi is „körbelátogatjuk” a családot. A férjem karcagi, én Czeglédi Zoltánná debreceni, a szüléinknél is eltöltöttünk néhány napot. Most pedig Balatonszepezdre készülünk. Először tudunk a gyerekekkel együtt nyaralni a Balatonnál, egy másik családdal megyünk, a gyerekek egyidősek, bizonyára jól érezzük majd magunkat. Aztán még néhány nap Budapesten és lassan vége is a nyárnak. Augusztusban már a gyerekeket is rá kell fogni a gyakorlásra. Zoli csellista, Jutka egyelőre a furulyával [ismerkedik, szeretném, ha később hegedülni tanulna. És el ne felejtsem: augusztus 21-től kamarazenekari tábort rendezünk Jászapátiban, és még két koncertünk is lesz. Nánási Zsigmondnét, az újszászi Gimnázium és Közlekedési Szakközépiskola pedagógusát otthonában kerestük fel. — Ne nagyon nézzenek szét — szabadkozik. — A fürdőszobát csempézzük, újítjuk fel, ez nem kis felfordulással jár, de mikor csináljuk, ha nem ilyenkor, nyáron? Tanév közben nagyon elfoglalt a család. Most meg különösen nehéz évet zárunk. Az érettségi vizsgák eltartottak június végéig, a nappali tagozatosok mellett meglehetősen sok levelező tagozatos is végzett az idén. Nekem tehát igen hosszúra nyúlt a tanév. Közben a fiamért is izgultam, idén érettségizett ő is, és megvallom, nem kis büszkeséggel tölt el, hogy kitűnő eredménnyel. Jól szerepelt az országos történelem tanulmányi versenyen, negyedik lett, a matematika dolgozata is jól sikerült, így maximális pont- számmal vették fel a köz- gazdasági egyetemre. Számomra ez óriási öröm, az év Nánási Zsigmondné legnagyobb eseménye. Pedagógusként talán kicsivel rosszabbul éreztem magam a múlt tanévben. Az ötnapos munkahét, az új tantervek, tankönyvek bevezetése, az új érettségi és felvételi rendszer meglehetősen sok bizonytalanságot okozott az oktatásban. Nem mindig éreztem szilárd koncepciót, célt abban, ahogyan meghatározták a pedagógusok feladatait. Megvallom, én pedig csak határozott cél szerint és biztonságos, kiegyensúlyozott légkörben szeretek és tudok tanítani. Húsz év óta vagyok a pályán, azt hiszem, a múlt tanév a legnehezebbek közé tartozott. — Bizonyára akkor már várta is a kicsengetést? — A pihenés valóban rámfér. Most csak az itthoni munkákkal, a családdal vagyok elfoglalva. A lányom jéíenleg táborozik, a fiamnak már csak egy hónapja van itthon, szeptembertől katona lesz. Mindenesetre igyekszünk sok időt együtt tölteni, nyaralni is együtt megy a család. Augusztusban Bécsben töltünk néhány napot. Egyébként erre az útra csaknem az egész tantestület jön majd, szinte már hagyományszámba mennek ezek a nyári kirándulások. Augusztus 20-tól pedig már az új tanévre készülődünk a kollégákkal, addig viszont még szeretném rendezni a családi könyvtárunkat is, hisz húsz esztendő alatt rengeteg könyv összegyűlt, jó volna végre számba venni őket. T. E. fotó: TKL Van egy szívszorító jelenet Jancsó Miklós Budapest muzsikájáról szóló filmjében. Ablak mögül szolmizációs jeleket mutogatnak a gyerekek, hangot nem hallunk, s csak az „olvashatja” le a dallamot, s hívhatja elő hozzá a szöveget önmagából, aki tud szolmizálni: „Fölszállott a páva...” Pedig — Kodály hazájában — a dal ismert; országos közművelődési népmozgalom jelképe volt ez a történelmi szabadságszimbólum. Vajon hányán fejtették meg Jancsó e rejtvényét? Hányán maradtak fönn egyáltalán, hogy lássák ezt a filmet a tévé éjszakai műsorában amelyben a felszabadult nép további — llszellemi, tudati i— felszabadulását Sürgette Jancsó Miklós. Bizony, nem kevés a veszélye manapság a mi társadalmunkban, hogy „ablak mögül mutogat” a művész, s csak a „szolmizálni tudók” férkőzhetnek a közelébe, csak ők hallják meg üzenetét, pedig az általános iskolában tanítják ehhez a „játékszabályokat”. Nem véletlen tehát, hogy a XII. pártkongresszus határozatának végrehajtását elemző félidős értékelések során — a januári Országos Agi- tációs, Propaganda- és Művelődéspolitikai Tanácskozással kezdődően, még jelentékenyebb érvénnyel az MSZMP Központi Bizottságának áprilisi ülésén — nagy hangsúllyal esett szó a tömegek művelődéséről, kultúrájáról. Mivel alapvető feladatunkká vált, hogy a gazdasági helyzet szorító nehézségein a meglevő anyagi kereteken belül legyünk úrrá, csakis az eddig még kiaknázatlan erőforrásokhoz folyamodhatunk. Létszükségletünk a műveltebb, tudatosabb ember, mert könnyebben, hamarabb érti meg saját helyzetét — s a társadalomét, a világét, és nem várja meg, amíg a gazdasági kényszer lép működésbe, hanem inkább elébe megy a teendőknek. Mindez azonbanl mégsem teljesen nyilvánvaló. Az anyagi természetű gondok, a gazdasági feladatok elsődlegesek ma, a kultúra, a műveltség sokak szemében afféle másodlagos, „most nem időszerű” mozzanattá fokozódott le. Annál is inkább, mivel a szabad idő megnövekedett ugyan, de a többlet jelentős részét a család ellátásához — miért tagadjuk? — sokszor nélkülözhetetlen túlmunka köti le, s a maradékot pihenésre fordítják az emberek. Igencsak megválogatják, hogy kimozduljanak- e otthonról, s hova menjenek, mire költsenek; költse- nek-e kultúrára egyáltalán? S bár a statisztika — összességében — nem mutat visz- szaesést a kultúra „fogyasztásában”, helyénvaló a Központi Bizottság határozott állásfoglalása: „Nem engedhetünk teret az általános műveltséget, a kultúrát, a művészetet lebecsülő nézeteknek”. Ilyen körülmények között méltán sürgette Aczél György a januári országos tanácskozáson „az igazi értékek társadalmivá válását, a kultúra demokratizálódását”, elutasítva a tömegek s a kultúra találkozásának útjában levő irracionális „érdekességeket”, amelyek olykor művészet címén óhajtják elfogadni magukat. Megfontolt, józan stratégiára van szükség ma a kultúra területén is; indokolatlan és káros a kapkodás. Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy nem üres formula, amit időről időre, s egyre nyilvánvalóbb hitelfedezettel így fogalmaznak meg a politikai dokumentumok:' i,fejlődött népünk szocialista tudata”. Számolhatunk azzal is — Aczél György fogalmazta meg, — hogy „nagyjából — de csak nagyjából — ugyanaz az ember kapkod a krimi után, s tolong az olcsó hatást kereső filmeknél, aki szívesen olvas fontos, izgalmas, értékes könyveket, memoárokat”. Valóban, mert miközben — joggal — elégedetlenkedünk amiatt, hogy az olvasáskultúra szerkezete nem eléggé korszerű nálunk (sem) kiderül, hogy az idők folyamán közelmúltunk olyan klasszikus művei váltak sikerkönyvekké, mint például Bulgakov regénye, a Mester és Margarita. Persze nyilvánvalóan nem önmagától, ott van emögött a társadalom általános szakmai-po- litikai-ideológiai kulturáló- dásának ezernyi összefüggése, a propagandamunka, a népművelők, a tömegtájékoztatás együttes fáradozása. Kialakulóban van nálunk is a szocialista tömegkultúra, mely magába olvasztja az esztétikum művészi és hétköznapi formáit, eddigi örökségét és új jelenségeit. S nagy felelősség hárul azokra, akik — beosztásuknál, munkakörüknél fogva — e tömegkultúra minőségi ösz- szetevőit szabályozhatják. Nézetem szerint ugyanis a tömegkultúra nem lehet azonos mindazzal, amit a tömegek számára közvetítenek „eszi, nem eszi, nem kap mást, alapon, ahogyan a népviselet sem azonos azzal, amit — egy cinikus megjegyzés szerint — a nép visel, tehát mondjuk, a svájci sapka. Károsnak tartom az olyan típusú kívánságműsorokat, amelyeket jelentős ünnepeinken oly módon állítanak össze, hogy körvonala- zatlan, rögtönzött óhajokat szolgálnak ki, olykor meglehetősen alacsony színvonalon. Szomorú az is, hogy a művészileg sikerületlen, giccses, ideológiailag bizonytalan új magyar zenés játék előadása telt házak előtt zajlik a Fővárosi Operettszínházban, nem lehet rá jegyet kapni. Másfelől azonban — s ez bizakodásra ad okot — letisztulni látszik a folklórdivat; igazi népművészek zsibvásáraira bukkanhatunk lépten-nyomon, művelődési házban, sportcsarnokban, utcán. És kezdi fölmérni önnön tömegművészeti hivatását, lehetőségét a film is; a Mephisto nyomán egyre több magyar játékfilm jut el a kettős mint moziközönség és mint társadalom — értelmében vett sokasághoz (Király Jenő szép megfogalmazásai. Vannak makacsabb ellenállási pontok a tömegkultúra egészséges kialakításában. Miközben talán az öltözködési és a lakáskultúra előrébb tart, mint például az a színházi s az olvasáskultúra, addig az otthont határoló négy falon kívül siralmasabb a kép. Falvaink, üdülőtelepeink 'látványára gondolok. Minthogyha a falumúzeumok, skanzenek nem kínálnának átvehető-korszerűsít- hető megoldásokat, épület- és építkezési típusokat! Talán mostanában, hogy létrejönnek műemléket, műtárgyat, környezetet védő társaságok, akadnak majd e lelkes hozzáértő és áldozatos emberek körében olyanok is, akik a magyar településkép átformálása, tömegkultúrába emelése ügyének szentelik buzgalmukat. Anyagi és szellemi-tudati kultúra kölcsönhatására, összetartozására keresve sem találhatnánk szemléletesebb, időszerűbb példát. Kőháti .Zsolt Kiállítás, hangverseny Hívogat a váci nyár Néprajzi grafikák címmel nagyszabású kiállítás nyílt a napokban Vácott a görög templomban, válogatás Déri Frigyes gyűjteményéből. A kiállításhoz különféle rendezvények kapcsolódnak. A Duna-kanyarba látogatók e templomban augusztus 14-én, vasárnap este 6 órától Budai Ilona népdalénekest és Havas Judit előadóművészt hallhatják. Ismét népdalénekesek — Király Györgyi és Marosi Júlia — lépnek fel augusztus 28-án a Muzsikás együttes kíséretében. Szeptember 11-én délelőtt 10 órakor Granasztói Szilvia bábművész előadását tekinthetik meg a gyerekek, bepillanthatnak a bábkészítés fortélyaiba is. A városi-járási könyvtár előadóterme is érdekes programot ígér hétfő délutánonként: augusztus 1-én Domokos Pál Péter néprajzkutató ismerteti a moldvai csángók viseletét. Augusztus 22-én A magyar körtánc és Európa címmel Novák Ferenc, 29-én Kisnemesi kúria és társadalom címmel Kosa László, szeptember 5-én Az erdélyi hiedelemvilág címmel Sze- fnejtónyi Ágnes tart előadást. Kápolnatárlatok Boglárlellén A korábban, a múlt század közepén épített piros kápolna. Az elmúlt évben Munkácsy- Előterében szabadtéri színpad :ad: helyet a Régi muzsika kert- < díjjal kitüntetett Bors István je című komolyzenei hangversenysorozat rendezvényeinek szobrai a piros kápolnában Kritikus szemmel nézi a világot, komoly dolgokról ironikusan mesél a festő Galambos Tamás. A képen a Kirakatbabák (Hamburg) című festménye A három dombra és környékére települt régi, szép fekvésű balatoni üdülőhely, Boglárlelle egyik legszebb része a Temetődomb, amelynek tetejéről remek kilátás nyílik á tóra, Badacsony irányába. A szép panorámán kívül az oda kirándulókat szokatlan kép fogadja az enyhén emelkedő, százegyné- hány földbe vájt lépcsővel is könnyített turistaút végén: a domb szépen gondozott parkjának tengernyi zöldjéből egy pirosra és egy kékre festett kápolna bukkan elő. Az előbbit 1856-ban a Kör- mendy, az utóbbit 1829-ben a Bárány család építtette sírkápolnának. A tanács állította helyre a sokáig elhanyagolt , ké,t, egykori temetkezési hélynek használt épületet, amelyek nyaranként a bog- líárlellei kápolnattárlatoknak adnak helyet. A Műcsarnok és á nagyközségi tanács közös rendezvényeinek sorát az idei üdülési szezonban Balázs Irén textil- és Polgár Ildikó keramikusművész tárlata nyitotta meg. Felvételeink fekete-fehérben igyekeznek visszaadni az ekle- tikus stílusban épített piros és kék kápolna, Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból és a Barcsay-tamtvány Galambos Tamás festőművész neopri- mitív képeiből rendezett legutóbbi kápolnatárlatok hangulatát. (Temesközy Ferenc' felvételei)
