Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 30. Döntését lArckepvázfat) nem bánta meg Feltételezem, hogy Káliéban — abban a Nógrád megyei kétezer lélekszámú kis faluban — amikor híre ment, hogy a gyógynövényes, méhészkedő Koncznak orvos lesz a fia, nem kevés szóbeszédre adott alkalmat. Mert akkoriban ez nem volt olyan természetes, mint ma. „A szüleim egyszerű emberek”, az apám valamikor cseléd volt és a maga erejéből, emberségéből, eszéből lett a négy elemijével gyógynövénykereskedő. Azt hiszem, tőle örököltem a gyors reagálóképességet, hogy az ember minden körülmények között megpróbál megfelelni, eleget tenni a kötelességének” — mondta dr. Koncz József, a szolnoki Városi Tanács Bölcsődei Igazgatóságának igazgató főorvosa. Késő délutánba hajlott már az idő. Ott ültünk az ízlésesen berendezett igazgatói szobában — előtte bejártuk keresztül- kasul ezt a nagyon szép, nagyon korszerű intézményt — és az járt az eszemben, amit kérdésemre válaszolt: „Miért jöttem Szolnokra hivatalnok orvosnak? Mert itt kaptam egy feladatot, és annak becsülettel meg akartam felelni. Szegeden dolgozott mint fiatal orvos a fül-orr-gégészeti klinikán, aztán Makóra járt ki, az ottani kórházba gyógyítani, míg a felesége a szegedi gyermekklinikán dolgozott a kicsi emberek egészségéért. És albérletben laktak Szegeden, és akkor már megszületett az első gyerekük, Jóska, és a felesége ismét terhes lett, és 1400 forint volt neki is, a feleségének is a fizetése... Albérletre világra hozni a második gyereket? Nem! Most már változtatni kell a helyzetükön — határozta el. Egy barátoknál tett látogatás Szolnokon, és egy kedvező ajánlat: jöjjön ide városi főorvosnak. Április 4-e volt, ünnep, a tanács akkori elnökével mégis sikerült találkoznia. Beszélgetés, kölcsönösen tapogatózó ismerkedés, aztán beadta a pályázatát és 1962 október 1-én munkába állt. „Amikor látogatóba jöttünk, akkor épült a Kossuth téren az az épület, amiben az Árkád presszó van. A feleségem fölsóhajtott: de jó lenne, ha nekünk is lenne egy ilyen új épületben egy szép lakásunk. Amikor a tanácselnökkel beszéltem, egyetlen kikötést hangoztattam: nekünk lakás kell! Rendben van fiam, mondta, itt épül a Kossuth téren egy új épület, ott kapnak lakást. Azóta is ott lakunk.” És ennek ma már több mint húszéve. Kérdeztem: mit talált akkor Szolnokon? Milyen volt a város egészségügyi ellátása? Eltűnődött: „Mit találtam? összesen 12 körzeti orvos volt, egy iskolaorvos, öt bölcsőde ötszázhúsz kisgyerek elhelyezésére alkalmas, és dolgozott nyolc rendkívül lelkes körzeti ápolónő. Az egészségügynek összesen százhúsz dolgozója volt, a rendelők régi, elavult épületekben. Nehéz körülmények között dolgoztak a kollégák. „És sorolta: első dolga az volt, hogy felmérje, tulajdonképpen mi is van, mert 1963. januárban már a városi tanács végrehajtó bizottsága előtt neki kellett beszámolnia a tervekről. Teltek az évek, megtörtént Szolnokon a körzeti egészségügyi szolgálat átszervezése, újabb orvosi körzeteket hoztak létre, orvosi rendelők sora épült, az országban az elsők között Szolnokon jöttek létre a gyermekorvosi körzetek, — 1964-et írtunk akkor. Egy évre rá fölépült az első új bölcsőde. „A Széchenyi lakótelepen most épül a legújabb 80 személyes bölcsőde, azzal együtt 944 bölcsődei hely lesz Szolnokon, és az is kevés”. Később létrejött 18 körzettel a fogorvosi szak-alapellátás. „Amikor 18 év után eljöttem a tanácstól, a városban több mint hetven orvos dolgozott, az összes egészségügyi dolgozók száma meghaladta a nyolcszázat”. Mindezt most így leírni roppant egyszerű dolog, De a munka, amelyet mindez takar... „Igen, sokat kellett dolgoznunk, nemegyszer kockázatot is vállalni.. Természetesen nem egyedül dolgoztam, a társosztályok amiben tudtak, mindig segítettek. Jól éreztem magam a tanácsnál, tudtam, hogy bíznak bennem, és a bizalom nagy erőt ad az embernek”. Kézenfekvő volt a kérdés: akkor miért jött el a tanácstól, miért hagyta ott a városi főorvosi széket? „Miért? Akkor már sokat beszéltek arról, hogy ajtónkon kopogtat az államigazgatás korszerűsítése. Nem tudtam, mit fed ez a kifejezés. Aztán én 17 éven át az egészségügyi alapellátás kiszélesítéséért dolgoztam, és akkor,' napirendre került ,az egészségügy integrációja. Úgy éreztem, hogy én ezzel az intézkedéssel nem tudok azonosulni. El kellett döntenem hogyan tovább, nem láttam kiegyensúlyozottnak a jövő- met. És döntöttem. Kértem, hogy én legyek az akkor létrejövő bölcsődei igazgatóság vezetője. Ügy éreztem, hogy ami bennem van, mint egészségügyi szervezőben, vezetőben, itt hasznosítani tudom”. Nem mondta, de szavaiból — meg ahogyan végigvezetett az intézményen — kiérződött, hogy döntését nem bánta meg. Ez a bölcsőde, ahol a bölcsődei igazgatóság van, módszertani intézet, amely egyben megyei szakirányító apparátus is. A megyében lévő bölcsődék szakmai irányítása, ellenőrzése, a bölcsődés gondozónők továbbképzése az ő feladatuk. Lelkesen magyarázta; „a gondozónő, ha bejön hozzánk továbbképzésre, látja, hogy csupa olyan újabbnál újabb gyakorlati ismeretre tehet szert, amelyet a legkisebb falusi bölcsődében is tud alkalmazni”. Izgatott a kérdés: mint orvosnak, nem hiányzik a gyógyítómunka? „Én szerettem és szeretem a hivatásom, és a gyógyító orvos hivatását soha nem hagytam abba. Korábban a megyei rendelőintézetben dolgoztam minden nap néhány órát akkor is, amikor rendelet jött arra, hogy a szervező orvosnak nem lehet mellékfoglalkozásuk. Akkor évekig ingyen dolgoztam, de a szakmát nem hagytam abba. Jelenleg pedig a MÁV-ren- delőintézetben folytatom a gyógyító orvosi gyakorlatom”. Igen, Koncz József szívének ma egyaránt kedves mindkét hivatás: a gyógyító orvosé, és a szervező orvosé. Tervei? Nyugdíjazásig jelen munkakörében szeretne dolgozni, mert „gondolja csak el: az országban hetvenezer gyerek jár bölcsődébe, de a bölcsődék szervezeti hovatartozása még rendezetlen. Azzal senki sem foglalkozik, hogy ez a hálózat integrálódjon”. Megjegyeztem: irigylem töretlen lelkesedését. Egy pillanatra mintha zavarba jött volna, aztán csöndesen ennyit mondott: „Rajongani nem tudok. De lelkesedni... az más! Hinni kell abban, amit az ember csinál. Aki nem lelkesedik egy feladatért, az nem tud lelkesíteni sem. Holott arra tudja milyen nagy szükség van?!” Varga Viktória Egy család és egy hál Leeresztett redőnyök, burjánzó gaz, betört ajtóüvegek, szemét, pókháló, szétdobált sörösüvegek, lekopasztott falak, amelyeken csak a világos foltok sejtetik a bútorok helyét. Ma a szandaszőlősi háromszobás családi ház „berendezése” egy háromlábú szék. Hogy milyen volt valaha ez az otthon, arról az asz- szony nem beszél. Tanúkkal aláíratott, két példányban készített leltárt mutat a bútorokról meg az étkészletekről, függönyökről, szőnyegekről, poharakról, lábosokról, kanalakról, virágokról. A válás alatt és óta rászokott arra, hogy dokumentáljon és ne beszéljen. Minden hivatalos döntéshez papírok kellenek. Félelmét, kiszolgáltatottságát, megaláztatását fehéren, feketén bizonyítani kell. Igazságot szolgáltatni csak így lehet Neki már igazságot szolgáltattak. Jogerős ítéletekkel bizonyították igazát, rendezték el az életét. A papírok szerint minden rendben van! Az asszony a két gyerekkel, a 15 éves, Zoltánnal és a 6 éves Tamással mégis hónapok óta szülei egyszobás lakásában szorong. A ház, amit tíz évvel ezelőtt a Furcsa házaspár javarészt a két kezével, egy éven át épített, üres, és úgy fest, mintha vandálok fosztották volna ki. Olyan, mint azoknak az élete, akik egykoron benne éltek. A ház magán viseli a szétzilált család drámáját, amit a 35 éves asszony minden erejével igyekszik palástolni. Olyan higgadt a hangja, mintha nem is a saját félelméről, kétségbeeséséről beszélne, hanem idegenéről. Alkoholgözös pokol — Tudtam 16 évvel ezelőtt is, amikor összeházasodtunk, hogy a volt férjem konok, nagytermészetű ember. Próbáltam megérteni, igyekeztem jó társa, felesége lenni. Szerettem. Sohasem élt igazi családban. Háromhónapos volt, amikor meghalt az anyja és 17, amikor elveszítette az apját. Azt reméltem, hogy ha egyszer lesz saját családja, otthona, amit maga gürcölt össze, azt nagyon megbecsüli. Jó szakember volt. Hegesztő. Keményen tudott dolgozni, mindaddig, amíg szenvedélyévé nem vált az ital. Magán kívül volt, reszketett érte, úgy kívánta. Ha a tizedik üveg borra kért pénzt és az utolsó fillérünket adtam; vagy ha kölcsön kértem a szomszédoktól, akkor sem mertem nemet mondani. Ha ellenkeztek vele, rúgott, vágott, ütött mindenkit. A fiait, engem, akit ért. Azt kérdi; milyen volt józanon? Sohasem szánta, bánta, amit részegen művelt. Magába roskadt és hallgatott. Néha panaszkodott, hogy nem tud aludni, mert álmában üldözik. Haragudott az egész világra. Se ismerőst, se rokont, se barátot (nem is volt neki) nem tűrt a házban. Azt hajtogatta, csak azért jönnek, hogy lássák, mennyi italt tart otthon — Nézze csak azt a kis faházat a kert végében! Abban laktunk, amíg a családi házat építettük. Akkor még hittem, hogy a szép ház jelenti majd a megváltást. A poklot jelentette. Az alkoholgőzös poklot. Nem kell any- nyira spórolni, nem kell any- nyit gürizni, nem kell magunkat a földi finomságoktól megfosztani felkiáltással öntötte magába az italt. Az alkohol szenvedélyével és mámorával egyenes arányban sokasodtak a problémái a munkahelyén, Az egykori mintaszerű szakmunkásból vándormadár lett, akit vagy nem tűrtek meg, vagy neki nem volt maradása. Végül már munkát sem vállalt, dobraverte a ház berendezését. Azt mondják az ismerősök, a szomszédok, hogy gyűlölt mindenkit, akivel együtt dolgozott, és aztán gyűlölt mindenkit, akivel együtt élt valaha. Csak a bosszút emlegette, a megtorlást. Miért? Jó lenne őt megkérdezni. Nem a tollforgató elfogulatlanságát bizonyítandó volna szükség arra, hogy hallgattassák meg a másik fél is. Helyette azonban csak a bírósági iratokat lehet „faggatni”. Ö börtönben van. Szavait tények helyettesítik. Tudathasadásos állapot Tavaly októberben jogerős ítélettel felbontják Furcsa Zoltán és Furcsa Zoltánná házasságát. Míg a válóper tart, az asszony, hogy elkerülje á cirkuszt, a gyerekekkel a szüleihez költözik. A férj a tárgyalóteremben fo- gadkozik, hogy nincs mitől félnie a családjának, költözA KÉV—METRÖ Vállalat két hídépítésen dolgozik Jászberényben. Jelenleg mindkét munkaterületen a földmunkák vannak soron. Képünkön a 32-es főközlekedési út Zagyvát átívelő hídja, amely szeptember 30-ra készül el zenek haza. A bíróság ítéletének megfelelően meg is osztják a lakást. Novemberben a munkából hazatérő feleségét azzal fogadja, hogy „egy göncöd maradt, ami rajtad van,, elégettem a ruháidat mind egy szálig”. Decemberben karácsony napján Zoltán fiát véresre veri. Miért? A kézenfekvő válasz: ő volt otthon. Januárban az asszony a férfi távollétét kihasználva újból a szüleihez költözik. Tehetetlen. Csak azt hajtogatja, hogy mindent lehet csinálni büntetlenül. Az ügyvéd egyetlen tanácsot adhat: asszonyom, jelentse' fel a volt férjét, ha úgy látja, nincs semmi remény arra, hogy békességben meglegyenek egy fedél alatt. — Tudathasadásos állapot: jelentsem fel a gyerekem apját! Megtettem! Ezért van most Baracskán a fogházban. Könnyű testi sértésért ugyan (így minősül Zoli megverése) pénzbüntetésre ítélték, de nem fizetett, ezért kell ülnie. Mielőtt elment, megvárt a 'munkahelyemen, felpofozott és megfenyegetett, hogy kikészít, amiért börtönbe juttattam. Nem akartam és nem is akarom, hogy ő miattunk börtönbe kerüljön. Én semmi mást nem akarok, csak nyugalmat, a gyerekeimnek és magamnak. A nagy fiam, az osztályfőnöke és a pszichológus javaslatára abbahagyta a tanulást, most segédmunkás. Nem tudom, mi lesz belőle. Magába zárkózott, hallgatag kamasz lett. Fogalmam sincs, mit gondol, mi jár a fejében. Olyan családban élt, ahol az anyja feljelentette az apját, s aztán az apa feljelentette a fiát. Számomra még mindig rejtélyes motorlopási ügybe keveredett a gyerek. Nem büntették meg, á bíróság próbára bocsátotta. Nyel egyet. Valószínű, mindkettőnk fejében ugyanez motoszkál: a fiatalkorú bűnözés legtipikusabb okaként tartják számon az övékéhez hasonló családokat. Ösztönös fejrándítása félelem és tiltakozás: nem, az ő gyerekével ez nem fordulhat elő! Restellni valóan ügyetlenül igyekszem elterelni a figyelmét. — Május óta kezében van a jogerős ítélet, amely szerint a 3 szobás családi ház kizárólagos használatának joga az anyáé és a gyerekeké. A volt férjének nincs többé joga itt lakni. Eljátszotta ezt a jogát. Miért nem költözött vissza az otthonába? A volt férje távollétében háborítatlanul megtehette volna és még meg is tehetné, hiszen van még a szabadulásig 3 hét. — Nem! Nem, ezt nem csinálom ! — Az ügyvédje is ezt tartja a legésszerűbbnek. Vannak még jogai — Ésszerűnek tűnik a törvényt ismerőnek, de nem annak, aki a volt férjemet ismeri. -Eddig minden fenyegetőzését valóra váltotta. Kiürítette a lakást. Igaz, a fürdőszobát még nem verte szét, nem szaggatta kft a falakból a parapeteket, de félő, hogy ígéretéhez híven ezt is megteszi. Tudom, a kikészítésemet is komolyan gondolta. Nem reménykedhetek abban, hogy a 70 napi elzárása alatt lehiggad. Bár így lennel (Fél ez az asszony, én is félnék a helyében. És fogalmam sincs, ki védene meg. Még ezen mélázgatok, őt már nem a fenyegetés foglalkoztatja.) — Nem akarom, hogy úgy érezze, kitúrtam a saját házából. Azt a májusi jogerős ítéletet ő is megkapta. Tudja, hogy el kell mennie. De szeretném, ha azt is tudná, hogy vannak jogai. A ház fele az övé. Ha nem tudom kifizetni, ha a törlesztés nem felel meg neki, eladom, vagy elcserélem a házat lakótelepi lakásra. Félve mondom ki: mi lesz, ha önszántából nem költözik ki? Az ilyen ítéleteket végrehajtani majdnem lehetetlen. Az elvált házaspárok többsége, bármit tartalmazzon az a jogerős ítélet, a válás után évekig, ha nem élete végéig egy fedél alatt keseríti egymás életét. Természetesen, mint mindennek, ennek is megvan a törvényes rendje, előbb figyelmeztetik azt, akinek el keli költöznie, azután jön a bírság, végül a kilakoltatás. Elméletileg! — Mit tehetek? Semmit Kivárom, bármeddig is tart Majd csak véget ér egyszer ez a lidérces állapot. Hogyan, mikor és ki segít véget vetni, nem tudom. Egyelőre újabb tárgyalások előtt állok. a kiszabadul, az említett verekedés és a gyermektartásdíj fizetésének elmulasztása miatt megint a vádlottak padjára kerül. Ez önmagában is borzalmas, hát még úgy, hogy a büntetőeljárás szereposztása szerint az egyik ügyben sértett vagyok, a másikban pedig tanú. Kovács Katalin
