Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

1983. JÚLIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 épüi a csarnok Hetipiac a parkolóban Közepes felhozatal, magas árak Mezőtúron Ez a ház eladó Árlesen Abádszalókon Karfiolt vesz anya ebédre Gyerekkorom emlékeiből ködük fel a túri piac. Anyám kezébe kapaszkodva lestem: mennyi földi jót pakoltak ki a termetes asszonyságok a Kossuth tér betonjára, ked­vencem, az artézi kút köze­pén álló szépséges leányszo­bor körül. Akkor dobpergés vonta magára a figyelmet, közhírré tétetett, hogy hol, kinek a házát árverezik el... A hajdani piac szín­helye azóta díszparkká ala­kult át, elköltöztették a kút- sZobrot. s a hetipiac is két­szer települt már újabb hely­re onnét. Igaz, közben csak­nem négy évtized elrepült... — ... az állami gazdaság nyugdíjasokat alkalmaz ko­sárfonónak. Jelentkezni a gazdaság központjában, a fűztelepen lehet — bömböli a Magyar—Mongol Barátság Tsz hangosbemondója, túl­harsogva a hetipiac megszo­kott lármáját. — Igazán lehetne olcsóbb is — vélekedik Boldogh Má­ria, akit elsőként szólítok meg a piacon, hogy véle­ményt kérjek tőle. Munkába sietve „ugrott ki” egy kis gyümölcsért, paprikáért, dinnyéért. — Ennyiért a bolt­ban is megvehetnénk, de itt frissebbet, szebbet kapok. A KAEV gyár esztergályo­sa, Szűcs Sándor szabadsá­gon van, a felesége helyett vállalta a napi beszerzést. — Nincs rutinom a piaci vásárlásban, de paprikát szé­pet kaptam és olcsón, burgo­nyát is vettem már, tojás kellene még. Nyomába szegődöm. Végig­megy a soron, meg-megkérdi az árat, aztán visszatér az első eladóhoz. — Alkudni nincs értelme, kettőre tartják, kevés van. A legszebbet veszem. — Tavaly a téesztől hat­nyolc forintért vettem itt a szép őszibarack kilóját, most a valamirevalót húszért mé­rik. Nem csoda, csak kelle­metlen, hogy drága minden, az időjárás tönkretette a karfiolt, a zöldbab is le­égett ... — summázza Ber- czelS Gyuláné nyugdíjas. Még hozzáteszi, hogy vasár­nap minden olcsóbb volt. Megerősíti a vásárlók vé­leményét a piacellenőr, Csur­gó Antal, a városi tanács vb városfejlesztési és gazdálko­dási osztályának előadója. — Tavaly ilyenkor olcsóbb volt a mezőtúri piac. Az is igaz, hogy péntekenként, ta­lán vasárnap is nagyobb az árubőség, mint kedden. Ti- szaföldvárról, Cibakházáról, még Szatymazról is jönnek a termelők gyümölccsel, olyan­kor esnek az árak. A primőr­szintre drágult zöldborsó, bab árát — már negyvenet is kémek kilójáért — viszont nem tudják lenyomni, a szá­razság nagy úr! Most még a közepes fel­hozatal is próbára teszi a helypénzszedők türelmét. A parkoló betonján 3x3 méte­Bőven mérem, kedves, látja! rés négyzeteket jelöltek!, egy- egy árusítóhelyért 40 forin­tot kell fizetni, de á Vidékiek vitatkoznak, sokallják. — Huszonhat éve vagvok itt, de ennyi bajom még nem volt az árusokkal, a vidé­kiekkel — panaszolja Földesi Mihályné. A vásárlók az olcsó árut, az eladók a helyüket keresik — a hangosbemondó pedig egy elhagyott kulcscsomó tu­lajdonosát. Anyjuk kíséreté­ben toporgó gyerekek ámul- nak a hangzavarban, hogy mennyi földi jót kínálnak itt, kis kosarukba kövér hú­sú paprikát, illatos barackot dug az eladónéni „ráadás­ként”. A piacfelügyelő rendet tesz a vitatkozók között... Apró asztalokról, sokan a földről kínálják portékáju­kat. Átmeneti állapot ez, a vásárcsarnok elkészültéig a leendő parkoló az árusoké. Jövő ilyenkorra megterem­tődnek a kulturált piac fel­tételei a fedett csarnokban, ahol most az Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat ABC- jét alapozzák. A főiskola épülete mögött, a liget előtti terület, az új piac helye igazi bevásárló­szolgáltató központtá fejlő­dik. Pavilonsorában már ki­nyitott az órás, a látszerész (eddig az egész városban nem volt) és á fodrászkisipa­ros. Elkészült az áfész ba­romfi-, nyersbőr- és tollfel- vásárlóhelye. Butik, büfé is lesz, halboltot nyit a gyomai Viharsarok Halászati Szövet­kezet. Es már a piactartásra vonatkozó új tanácsrendelet kimondja: a hét öt napján tartanak piacot a csarnok átadása után. Minden bi­zonnyal egyenletesebb lesz az ellátás. Addig viszont mégiscsak jó a hetipiac. — rónai — Fotó: Tarpai Minden elkélt... megérdem­lik egy fröccset ebben a me­legben Abádszalókon évente 30— 40 ház cserél gazdát, kerül valamilyen ok miatt új tu­lajdonoshoz. De nem ám akármilyen összegért, *nert a bennfentesek szerint az árak 1975-íhöz viszonyítva esetenként négyszeresére, ötszörösére emelkedtek! Va­jon mi az igaz mindebből? Mennyiért kínálnak ma há­zakat. kerteket, és hogyan néznek ki ezek az eladásra szánt épületek az egyre fel­kapó ttabb, népszerűbb, épü­lő, szépülő, gyarapodó, de bizony még ma is poros-sá­ros nagyközségben? Megkérik az árát Sárgára-vörösre meszelt, félig csukott, félig nyitott verandás, piros cseréptetős, hosszúkás ház a járdás ol­dalban. Az előteret megtol- dották egy érdekes, ková­csolt vasból készült, fedett terasszal, kiszögeléssel. Az udvar olyan, mint ahol nem laknak. Az épület végéhez atóókonyha, kamra csatla­kozik. Mellette hajlott ge­rincű malacólak, majd egy fából készült, féltetős épü­let. A portán két nagyobb fa kókadozik: egy eper és egy akác. A benti kerítés — amely valaha a baromfi- udvart volt hivatott elkerí­teni — rozoga, szakadozott. A ház ablakában kiírás: ér­deklődni nem itt. hanem pár száz méterrel távolabb, a Thököly út 17-es szám alatt lehet. Ott, ahol Virágh Jó­zsef lakik. — A ház a leendő fele­ségemé. Miért adjuk el? öz­vegyen maradtunk mind a ketten, és bár vannak gye­rekeink, úgy gondoltuk, ösz- széházasodunk, és ide költö­zik énhozzám. a Thököly útra — magyarázza Virágh József. — Mióta eladó a ház? — Áprilistól. Már volt ér­deklődő. nem is egy. A két szoba padlós, van éléskam­ra, és az alsó épületben fürdőszoba is. Vályog a fal, az alap tégla. A telek 180 négyszögöl. — Az ára? — Az utolsót mondom: 240 ezer forint. — Sok ez azért az épüle­tért. Az udvar elhanyagolt, a kerítést megette az idő, egyszóval 'lenne mit csinál­ni az új lakónak. — Lehet, magának sok, de akinek ház kell, előbb- utóbb valamilyen megoldást keres. Olcsóbban nem ad­juk. Egyébként is másképp fest. ha a nagy gyerekeink a következő hétvégeken rendbe hozzák az udvart, le­bontják a rozoga kerítést. Ha senkinek se kell, kipo­fozva. jó lesz nekünk, a csa­ládnak, mivel hat gyerekünk van. Elkel, nem kel el a József Attila úti ház, ma még nyi­tott kérdés. Az is igaz vi­szont. alighogy búcsúzom, szellősen öltözött városi hölgy érkezik. Az eladó ház iránt érdeklődik, mint mondja: komolyan. Érdekesek az árak. Olykor elrugaszkodnak a valóságtól, máskor az értéknek megfe­lelőek. A Sas utcában pél­dául egy régi. rozoga vá­lyogház 160 négyszögöl por­tával kelt el negyvenezerért. Debreceniek vették meg. és a lebontott épület helyére víkendházat húznak jövőre. A szomszédok szerint tíz évvel ezelőtt a negyedét se adták volna érte. Átellen- ben egy hosszúkás, cserép- tetős parasztház, foyosóval, nagy telekkel, tavaly ősszel hatvanezerért lelt új gazdát. Egy nagyobb és egy kisebb szoba alkotja a lakterüle­tet. Egri gazdáik minden hétvéget ebben a romanti­kus, régi parasztházban töl­tenek. Igaz, az udvar még gazos, van és lesz is mit csi­nálni. de a ház már körbe­meszelt, rendbeszedett. Akárhogy is nézzük a dol­got. elmondható: ezért a há­zért. meg a nagy telekért nem volt sok az az összeg. Az Arany János úton hosszúkás, cseréptetős ház, nyitott tornáccal. Két pad­lós szoba, konyha, parányi éléskamra van benne. A mennyezetre ráférne egy ki­sebb felújítás. A főépület­hez alsókonyha. műhely csatlakozik, azon túl az ólak. A porta nagy, 416 négyszög­öl. Az udvaron még egy gó­ró. és egy hajtós kút is ta­lálható. A lakóépület vá­lyog, az alap és a lábazat tégla. A tulajdonos meghalt, az örökösök távol élnek, és a szomszéd: Cicze Amtorus- né. meg a férje gondozza az árván, maradt házat, ker­tet amelyet most kukori­cával ültettek tele. Rendszerint régi típusúak — Ez egy akkora porta, hogy megterem benne két családnak is a zöldségféle. Nem beszélve arról, hogy a ház is masszív — mondja Cicze Ambrus. — Igen, de az ablakok ré­giek. és hiányzik a fürdő­szoba, egyszóval itt is lehet­ne még költeni a házra. Az ára? — Ha 350 ezret leszámol a markomba, máris adom a kulcsot. Megéri? Nem éri? Nem tudom, elvégre nem kevés pénzről van szó. Igaz, az ár azért ár, hogy ahhoz tenni is lehet, meg elvenni is be­lőle. ha valakinek komolyak a szándékai. I Takács János bácsit az Al­kotmány út 74. szám alatt találom. A 82 esztendős, idős férfi huncut ember hí­rében áll. Az isten tudja, mióta árulja a házát, és ha komoly a vevő, mindig sró­fol egyet az áron, úgy. hogy a legkészségesebb kíváncsis­kodó is veszi a kalapját. Ne­vetve fogad. — Az az igazság, hogy azért licitáltam eddig, mert komolyan nem akartam túl­adni rajta, de most már muszáj. Fáradok, a három gyereket meg messze sodor­ta a sors. Az asszony se fia­talodik, ő is 80 már, és az­zal lis számolni kell, ha Szent Mihály lova eljön va- lamelyikőnkért, mi lesz a másikkal. Vagy ha leesünk a lábunkról, az sincs, aki egy pohár vizet adjon. Hogy a hasonló, hívatlian bajoknak elejét vegyük, a legidősebb lányomhoz húzódnánk Hat­van mellé, Nagykökényesre. Az épület egyébként 40 éves, hosszúkás parasztház, verandával, két szobával. Az egyik padlós, a másik földes. Van alsóépület, is­tálló, fészer, garázsféle. disz­nóól. A 340 négyszögöl por­ta tele szilva- és barack­fával. Divatos lesz — 320 ezerre tartjuk, de- hát akit nagyon csiklandoz a lehetőség, majd felkeres a továbbiakért. Mondja meg őszintén, maga ezt sóknak tartja ? — Ha nem műút mellett lenne, igen. Mivel előtte húzódik a betonút, az épü­let 40—50 ezerrel többet ér. Igaz, az egyik szobát pad­lózni kell, a fürdőszoba is hiányzik, szóval itt is len­ne helye még a forintnak beköltözés után. Abádszaiók azon telepü­lések közé tartozik, ahonnan évek óta sok-sok ember el­jár dolgozni. Tiszafüredre, Szolnokra. Pestre. Debre­cenbe, az ország kisebb-na- gyobb ipari vidékeire. Az okok egyszerűek: a környé­ken alig akad munkaalka­lom. Ráadásul a községben nem kevés az olyan idős, egyedül élő emberpár, akik­nek a gyermekeit másfelé sodorta az élet. Így a szülők is utánuk iparkodnak, vagy a haláluk után a leendő tu­lajdonosok áruba bocsájtják a többségében régi típusú parasztházakat. Sőt a rogy- gyant, nádfedeles viskókat is. Elvégre a környéken egyre népszerűbb a Tisza II tározó tava. Ez meglátszik azon is, hogy az évente át­írt 30—40 ház negyedébe, harmadába már üdülési cél­lal költözik a pesti, a deb­receni, az egri, a szolnoki, a miskolci új gazda. Talán a helyzet majd ak­kor javul valamit, ha el­kezdődik az állami telkek tartós használatba adása, parcellázása, amire a Heves megyei oldalon már találunk példákat. D. Szabó Miklós f f Balázs Jőzs©Í2 ÁNCISKOLA 9. Az államáshoz közeli ku- bikban kezdtek futballozni. Először csak Neviczky és Kerczák, aztán jöttek a töb­biek is, egyre több reformá­tus és katolikus. Az új lab­dától mintha mindegyik megrészegedett volna: aki tudta, a kezébe kaparintot­ta, futott vele pár lépést, és kézből hatalmasat rúgott be­le, a többi hanyatt-homlok rohant a labda után, hogy ők is felrúghassák az égbe. Neviczky kiabált, azt java­solta, hogy álljanak fel két kapura, külön a katolikusok, külön a reformátusok, de egyelőre senki sem hallga­tott rá. Csak érinteni, megsi­mogatni, az ölébe szorítani szerette volna mindegyik, így aztán nem lehetett meg­fékezni őket. A két fiú nem tudott rendet csinálni a ro- hangálók között, akik ba­kancsban , mezítláb, szakadt, foltos nadrágokban, bő ga­tyákban üvöltöztek, hadoj násztak, lökdösték egymást a vakondtúrásos kubikgödör- ben. Közben lovasszekér állt meg a kubi'k mellett. A ta­nyáról jöhettek. Neviczky csak annyit tudott a szekér­ről lelépő két fiúról, hogy azok görögkatolikusok. Rá­érősen, a helyzetet ponto­san felmérve lesétáltak a kubikba — mind a kettőnek újságpapírból sodort ciga­retta lógott a szájában — aztán a kubikot átszelő kis ösvény mellett leguggoltak. Bakancsaikat lelökték a lá­bukról — mindent egyszerre csináltak — a nadrágjuk szá­rát felhajtották, megvárták, amíg közel kerül hozzájuk a labda. Nem róhangáltak a többivel, csak éppen annyit, amennyi a labda megszer­zéséhez kellett. Egy pillanat alatt félrehajigálták a kiseb­beket, a nagyobb fiúk meg nem mertek kikezdeni velük. Neviczky tudta, hogy a gö­rögkatolikusok el is vihetik magukkal a labdát, és akkor ő sem látja többé, csak ab­ban reménykedett, hogy a két fiú játszadozik egy kicsit vele, aztán felhúzzák a ba­kancsukat, és hazamennek a tanyára. Kerczák, Neviczky mellett állva megjegyezte: — Látom van nadrágszi- jad ... Neviczky megértette, hogy miért szólt a barátja: már kettejüknek van nadrágszí­ja — mert Kerczáknak is volt. Ha klottgatyában ácsor­góit is, a nadrógszíjat akkor sem csatolta le a derekáról. Annyira sosem vetkőztek le, hogy a nadrágszíjtól is meg­váljanak. Mivel játék köz­ben gyakran előfordult ki­sebb verekedés is, a nadrág­szíjat csak le kellett csa­tolni. A civakodók jobban féltek a nadrágszíj csatjától, mint a négyujjú ólomboxer- től vagy a gumibotba épített csavartól, amit a vasúti talpfákról loptak. A két tanyasi görögkatoli­kus nagyokat rúgott a labdá­ba, a többieknek félre kel­lett húzódniuk, s ők nyil­vánvalóan úgy igyekeztek, hogy mind közelebb kerül­jenek a szekérhez. „El akar­ják vinni. A.” Mindnyájan látták már, hogy mit tervez­nek a görögkatolikusok, de nem mert senki sem szólni. Neviczky a két fiúhoz fu­tott, és felkapta előlük a labdát. A nagyobbik fiú azonnal feüökte, a másik meg nyakon vágta. Megpró­bált elfutni, de utolérték, le- teperték a földre, kínkeser­vesen mégiscsak kiszabadí­totta magát, maradt annyi ideje, hogy egy jó nagyot rúgjon a labdába, ami át­szállt a vasúti töltésen, s jó messze esett le a kukoricás­ban. Az egyik görögkatolikus lefogta hátulról, a másik meg gyomron rúgta. Ekkor rohant oda Kerczák, mert most már nem volt más ki­út, verekedniük kellett. Az első pillanattól kezdve sej­tették, hogy a paptól kapott labdát csak egy verekedés árán tarthatják meg, amióta leszállt a két fiú a szekérről, amióta először belerúgtak a labdába, amióta kézbe vették és mustrálgatták, mintha már az övék lenne, egyre közeledett a verekedés pil­lanata ... Nem csodálkoztak ezen olyan nagyon, a nyári hónapokban alig múlt el olyan nap, hogy ne vereked­tek volna, hol a kubikban, hol a Kraszna-parton, hol a kertek alatt, ám még egyik sem látszott ennyire egyolda­lúnak, reménytelennek, mint ez a mostani, a két görögka­tolikus nagyon erősnek tűnt... És a viselkedésükben semmi tétovaság Ha úgy döntöttek, hogv ellopják a focit, elviszik magukkal, ak­kor megcsinálják. Ha vala­kit meg kell ütni, mint az előbb Neviczkyt, akkor üt­nek, ha valaki a segítségére siet, akkor azt is megverik, mint a barátja védelmére odafutott Kerczákot. Nincs senki a kubikban, aki meg­zavarhatná őket. Rövid ideig tartó kis lökdösődéshez, bir­kózáshoz, civódásökhoz szo­kott verekedők voltak ők, ám most, ha nem akarják, hogy a két tanyasi elvigye a kincsüket, a négyes bőr­labdát, harcolniuk kell, úgy, ahogyan eddig még sohasem kényszerültek, sajnálat, meg­bocsátás és félelem nélkül kell rúgni, karmolni és ha­rapni, olyasmit kell kitalál­niuk, amivel megfutamíthat­ják a két támadót. A két görögkatolikus te­nyere egyre többször csat­tant Neviczky vagy Kerczák arcán, akik nyelték a saját vérüket. (Bármivel próbálr koztak, a tanyasiak ökle gyorsabb volt, Neviczkynek már zúgott a feje, elzsibbadt a karja, amivel megpróbál­ta felfogni az ütésekét. Ügy gondolta, jobb lesz, ha hát­rál, így maradhat annyi ide­je, hogy lecsatolja a dereká­ról a nadrágszíját. Egy mozdulat, egy egészen kicsi mozdulat, és lekapja magá­ról a szíjat. Futni semmikép­pen sem akart, most érezte először, hogy a nadrágszíj megmenti őket, hogy ezzel megverhetik a görögkatoli­kusokat, s a többi némán várakozó fiú előtt sem kell szégyenkezni ük. — Ahogy a Big Bili csi­nálta! — hallotta Kerczák hangját. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents