Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

1983. JÚLIUS 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gavaritye pa ruszki? továbbképzés orosz szakos nyelvtanároknak Csoportvezető pedagógusok a Szovjetunióból Szegedi krónika A íelújitás utáni első Az emjier tragédiája előadás 1960-ban. Balról-jobbra: Lukács Mar­git (Éva), Major Tamás (Lucifer), Básti Lajos (Ádám) Napsütés, utazás: nyár­Tanítás, orosz nyelv: iskola. Nyár és iskola. Kérdezhet­nénk, hogyan kerül e két fogalom egymás mellé, hi­szen szinte ellentétei egy­másnak. Azok az orosz nyelvszakos tanárok — Bor­sod. Pest. Szabolcs, Szol­nok megyéből —. akik részt vettek július 11—23 között a nyári továbbképzésen Szol­nokon, értik a képzettársí­tást. Hiszen kánikulában is előadásokat hallgattak, kis­csoportos foglalkozásokon készültek a következő tanév feladataira. Ehhez nyújtott nagy se­gítséget tizennégy szovjet pedagógus. Moszkvából, Le- ningrádból, Rigából. Vilni- usból és a Szovjetunió más tájairól érkeztek gazdag ta­pasztalattal, nagy pedagó­giai gyakorlattal. Többségük már részt vett hasonló to­vábbképzésen hazánkban vagy más szocialista orszá­gokban. pl. Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugo­szláviában, Mongóliában, a Német Demokratikus Köz­társaságban. A csoport vezetője Nyina Grigorjevna Golcova. a moszkvai Krupszkaja Peda­gógiai Intézet orosz nyelvi tanszékének docense el­mondta. hogy már több hó­nappal ezelőtt megkapták a programot, így alaposan fel­készülhettek mostani mun­kájukra, s előzetesen tájé­kozódtak Magyarországról, Szolnokról. A szovjet csoportvezetők véleménye szerint a magyar hallgatókkal jó munkakap­csolat alakult ki. rendkívül érdeklődő mindenki. A szol­noki két hét egyben tapasz­talatcsere is mindkét fél­nek, .hiszen sok szó esik a tanításról, a módszerekről- Pl. a 4. osztályos orosz tan­könyvet közösen tanulmá­nyozták, s a felmerülő prob­lémák megoldásában segít­séget kaptak a magyar ne­velők. A jó hangulatot, a baráti légkör kialakulását a rendkívül megterhelő egész­napos foglalkozás sem „aka­dályozta”. A vendégek meglepetésről is gondoskodtak: kiállítást rendeztek szovjet köztársa­ságok életéről, felvillantva egy-egy jellegzetességet, ez­zel is széles körű tájékozta­tást nyújtva lakhelyükről. A Tretyakov galéria törté­netét is alaposan megismer­hették a tanfolyam résztve­vői, láthatták az alapítóle­vél másolatát, s rendkívül sok diaképet a képtár anya­gából. Nyina Grigorjevna még műelemzésre is vállal­kozott, szélesítve az ismere­tek körét. A tizennégy kiscsoportban a részkérdések mélyebb vizs­gálatára került sor. A leg­nagyobb hangsúlyt minden helyszínen az élőbeszéd gya­korlására fektették, renge­teg kommunikációs gyakor­latot végeztek. Ez annál is fontosabb, mert a nyelvta­nításban e területen mutat­kozik a legtöbb gond. A cél az, hogy minden nyelvet ta­nuló a gondolatközlés esz­közeként használja az ide­gen nyelvet. Nem maradt el a szituációs „játék”, a von- zatos és mozgást jelentő igék problémaköre sem. Az egyik csoportban kat­togott a diavetítő, a képek­ről villámgyorsan kellett az összefüggő gondolatokat megfogalmazni — természe­tesen orosz nyelven- Máshol a lemezről hallott szöveget reprodukálták — a lehető legpontosabban: a következő csoportban a vendégek ál­tal hozott könyvekből olvas­tak. s tömörítve vagy bő­vítve beszélték meg a tar­talmat. Ismét másutt mon- dókákat, verseket, dalokat, mozgásos játékokat tanultak a hallgatók. A nyelvtörők, mondókák szövegét meg­kapta mindenki, így saját tanítási óráin is alkalmazni tudja majd. — Olyan eljárásokat, mód­szereket „tanulunk” csoport- vezetőinktől, amelyeket mi magunk is követhetünk — mondja Hegedűs Irnréné százhalombattai pedagógus. Az óravezetéssel kapcsolatos kifejezések is sok segítsé­get adnak a mindennapi munkában. Kulcsár Balács szakfel­ügyelő a tábor vezetője: — A szovjet kollegáktól a modem nyelvoktatás mód­szereit. sajátíthatják el a ne­velők, s az élőbeszéd gya­korlása is tökéletesen meg­valósul. ugyanis egy-egy csoportban mindössze öt hallgatóval foglalkoznak a csoportvezetők. Deák iLászióné és Tótihné Jász Mária tolmácsok a Szovjetunióból érkezett pe­dagógusok határtalan lelke­sedését dicsérik, s elisme­réssel szólták arról a nagy- nagy türelemről, tapintat­ról, amellyel a hallgatókhoz közeledtek. A házigazdák a gazdag program mellett gondoskod­tak az aktív kikapcsolódás­ról is. A tábor résztvevői részesei voltak néhány órá­ra Tiszafüreden a halasna- pök rendezvényeinek, ellá­togattak a Hortöbágyra, is­merkedtek a megyével. Egy nyári továbbképzés lezárult Szolnokon, de az itt szerzett ismeretek al­kalmazása, a munka orosz­lánrésze szeptembertől kez­dődik! Zsarnai Marianna Kétfajta időszámítást hasz­nálnak Szegeden, az egyik azonos a Gergely-naptárral, a másik meg elölről kezd. mindent, ahogyan a törté­nelmi sorsforduló hozta. E kétfajta naptár íkettős ju­bileumot idéz a szegedi kul- túrhistóriában. 1933-ban kez­dődött el a Szegedi Szabad­téri Játékok programszerű rendezvénysorozata, ennek éppen fél évszázadát ünne­peljük az idén. S 25 éve, hogy a felújítás első napján. 1959. július 25-én felhangzottak a Dóm téri fanfár hangok. E kettős jubileumon érdemes visszalapozni a krónikák­ban. 1927. május 11. —• Hont Ferenc cikket ír a Délma- gyaronszágban, melyben fel­veti a szabadtéri játékok megrendezésének lehetőségét. Egy húszéves fiatalember képtelennek tűnő ötlettel rukkol elő, s micsoda vihart kavar elképzelése. Közben elkészül a Fogadalmi temp­lom, s karéjában Rerrich Béla épületegyüttese — azaz a mai, ismert Dóm tér. A hivatalos kultúrpolitika Kle- belsberg Kunó miniszter ve­zetésével meglovagolta a Hont-féle gondolatot, s a szabadtéri játékok első kor­szakára rányomta szellemi bélyegét. 1931. június 13. — az első kísérleti előadás dátuma. A miniszter a Nemzeti Színhá­zat bízta meg. vigye színre Voinovich Magyar passió című játékát Hevesi Sándor rendezésében (aki mindeddig a dóm előtti színház ellen­zőinek táborába tartozott.) Az előadások sikere meg­győzte a kitűnő színházi szakembert, maga is mellet­te voksolt: „a siker a tér szerencsés akusztikájának köszönhető.” Azután ismét pauza következett. Nyilván­való, hogy a Nemzeti folya­matosan nem vállalhatta a nyári játékok ügyét. Szeren­csére voltak jövőbe látó em­berek, mindenekelőtt a he­lyi sajtó vezetői által alakí­tott társaság tagjai. Ezt ír­ták 1932-es beadványukban: „Van szerencsénk bejelente­ni, hogy a Délmagyarország és a Szegedi Friss Üjság augusztus első napjaiban, le­hetőleg havi búcsú napján, továbbá az előtte való és a következő napokban. a Templom téren szabadtéri előadásokat akarnak rendez­ni, Tervbe van véve Kodály Psalmus Hungaricusának, és Madách Az ember tragédiá­jának az előadása. Azonkí­vül miagyar népszokások és néptáncok bemutatását ter­vezzük.” 1933. augusztus 26.. — A Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvénysorozatának pre­mierje: Madách Az ember tragédiája című drámai köl­teményének bemutatója. A rendező Hont Ferenc. 1935. augusztus 10. — Az első operabemutató. Óriási nemzetközi visszhangot kel­tett a Parasztbecsület szín­padra állítása, melyet maga a szerző, Pietro Mascagni di­rigált. Bár a második világ­háború miatt a játékok megszakadtak, tanulságai, élményei, emlékezetes elő­adásai tovább éltek. A Délmagyarország 1946. október 6-i számában Bálázs Béla, a kitűnő költő és filmesztéta, aki Álmodni kell, álmodni című cikkében vetette föl a szabadtéri já­tékok felújításának szüksé­gességét, meghatározta a program új, a szocialista társadalom, által felvetett kö­vet élményéit is. Ám akkor, ezelőtt 37 esztendővel, ezek még csak álmok lehettek. Az 1957 októberi szegedi vá­rosi tanácsülés már új kö­rülmények között dönthe­tett a felújításról, s 1959 jú­lius 25-én Kállai Gyula, ak­kori miniszterelnök-helyettes többek között ezekkel a sza­vakkal nyitotta mieg a most negyedszázados eseményso­rozatot: „A szocialista kul­turált forradalomban a kul­túra élvezője és egyben1 a kultúra alkotója a nép... A szabadtéri játékok felújítása szerves része pártunk és kormányunk kulturális poli­tikájának, amelynek leg­főbb célja a tömegek öntu­datának, műveltségi színvo­nalának növelése, a dolgozó nép kulturális felemelkedé­se... Legyen az újjászüle­tett szegedi szabadtéri szín­pad a tömegek szocialista nevelésének iskolája.. A Szegedi Szabadtéri Já­tékok a felújítás első percei­től tudatos program szerint dolgozik. Ideája a korszerű népszínházi, melybe elsősor­ban olyan klasszikus művek kerülnek színpadra, amelyek már kiállták az idő próbá­ját. Szerzői. Madách és Ka­tona József. Erkel és Verdi, Shakespeare és Illyés Gyu­la. A dráma- és operairoda­lom remekei mellett helyet kapott és sikert aratott a dóm előtt a daljáték, a balett és a folklór is1. Érde­mes egymás mellé tenni két esztendő látogatási számada­tait: 1938-ban forgalomba hoztak 174 ezer belépőjegyet, s ebből mindössze 34 ezer 898-at értékesítettek. A Tra­gédia előadásaira 1654, 4096, illetve 1791; a Turandot oly sokat emlegetett • előadásai 2852, 2762, illetve 3467; a meghirdetett két hangver­senyre 308. illetve 503 jegy kelt el, az István király né­pe augusztus 9-i előadásán mindössze 19 jegy talált gaz­dára. AZ elmúlt évben. 1982- ben a Háryt 22 ezer 602-en, a Trubadúrt 15 ezer 583-an a Cigánybárót 26 ezer 459-en. A hattyúk tavát 6948-an, az Állami Népi Együttes műso­rát 11 ezer 421-en látták — összesen 83 015 vendége volt az előadásoknak, önmagu­kért beszélő számok: a felújí­tás óta 75 művet mutattak be 382 előadáson, az idén várják a 'kétmilliomodik né­zőt. Foglalkozás közben Ladikokkal a Tiszán Néprajzi hagyományok nyomában Szűnni nem akaró hullá­mok csapódtak a csónak ol­dalához, a szétfröccsenő víz- csöppek beterítették az eve­zősöket. A nagy szélben gya­korlott „lapátosoknak” is meg kell küzdeniük minden méterért, hát még azoknak, akik ritkán vagy először vesznek kézbe evezőt. Mind­ez azonban — a látottak sze­rint — egy valamirevaló néprajzost, muzeológust nem akadályozhat meg abban, hogy jó hangulatban, kitar­tóan kanalazza a vizet, ha­ladjon célja felé. A harmadszor rendezett középtiszai képzőművészeti és természetvédelmi tábort keresve alaposan megismer­tük a Tisza II. tározó gátját, Tiszaderzs és Abádszalók kö­zött. Az előző helyről már elindultak, de az öbölbe még nem érkeztek meg. Végül is felbukkant a három, széllel dacoló vasladik. A kikötés kor kiderült, hogy a tábor „egy részét”, a néprajz szek­ció tagjait lelt-ük meg, a fa­faragók, képzőművészek és a természetvédők már túl van­nak a kiskörei zsilipelésen, Tiszasüly környékén keresik a sátorozáshoz megfelelő partszakaszt. — Lassabb tempóban ha- . ladunk, mivel munkánk más jellegű — magyarázta a nép­rajzos legénység kapitánya, dr. Szabó László, a szolnoki Damjanich Múzeum tudomá­nyos titkára. — Három hét alatt viszont mi jutunk leg­messzebbre, Tiszafüredről in­dultunk és a tiszaugi híd a célunk, ahová a másik két csoport már nem jön le. A természetvédők — ornitoló­gusok, kutató biológusok — a folyó megyei felső és kö­zépső szakaszán végeznek botanikai, zoológiái, madár­tani megfigyeléseket, anya­got gyűjtenek, feldolgozzák azokat. — A néprajzosok milyen területen kutatnak, dolgoz­nak? — Negyedszer van már együtt ez a társaság, melynek tagjai, a kollegák a környező megyékből érkeztek. Tulaj­donképpen mindenkinek megvan a saját kutatási te­rülete a túrán is, de van egy fő témánk, nevezetesen a nép­művészet, annak még fellel­hető emlékei. Ahol már ta­valy jártunk, oda újra be­kopogtatunk és megpróbá­lunk a múzeum részére vá­sárolni. Előfordult, hogy ami­től az elmúlt évben nem vol­tak hajlandók megválni pén­zért sem, azt most ingyen a múzeumnak ajándékozták. Tiszaderzsen sikerült egy szerencsés vásárt nyélbe üt­ni: régóta szerettünk volna egy jászsági kocsit beszerez­ni, ám az egész Jászságban nem találtunk megfelelőt, Derzsen bukkantunk rá. — A Tisza elválaszthatat­Kikötés előtt tanul hozzátartozott a folyó menti emberek életéhez, ör- zik-e ezt a néprajzi hagyo­mányok? — Ma már csak elvétve akadunk ennek nyomaira, a tározótó környékén például halászokat nem is látni. Ugyanis itt a víz nem alkal­mas a varsázásra, mert szin­te mozdulatlanul áll. Mosta­nában nem érezhető, hogy ezek a települések a Tisza mellett épültek, bár újabban divatozik a horgászát, hi­szen az embereknek több lett az idejük erre a hobbira. A ladik egyik utasa, Mé­száros Ágnes, á rekkenő hő­ség ellenére is befűzött ano- rákban ül a partra húzott csónak orrán. — Szokatlan, hogy órákig a napon vagyok, kicsit fel­égtem — mondta a kiskun­félegyházi muzeológus. — Sikerült-e már valami értékes anyagra bukkannia az út során? — A túra tavalyi résztve­vői is keresték már az Öha- lász nevű falu helyét, ma­radványait, de nem találták meg. Ezt a települést 1860- ban a Tisza szabályozása miatt kiürítették, lakóit Új- lőrincfalvára költöztették. Ezért öröm számomra, hogy tagja lehetek annak a.z „ex­pedíciónak”, amely végül is ráakadt az egykori Óhalász nyomaira nem messze Tisza- derzstől. Tanyaromot talál­tunk, értékes cseréptöredé­keket gyűjtöttünk össze, sőt a néprajzos szerencsének kö­szönhetően, ráleltünk egy 1848-as krajcárra is. Novák Lászlót a nagykő­rösi Arany János Múzeum igazgatója!, a település-nép­rajz és a paraszti gazdálko­dás kapcsolatának kutatója, már harmadszor „ladikázza” végig a Tisza Szolnok megyei szakaszát. — A lakásépítkezést, a la­kásbelsőt tanulmányozom. Megkapóan szép emlékeket találhatunk egyes helyeken, a tomácos házak gyönyö­rűek. Fáj viszont a szíve a néprajzosoknak, amikor lát­ja, hogy kidobják a kemen­cét, leverik a vakolatot stb. és a helyükre álnépies tár­gyakat tesznek. A hagyomá­nyokat még őrző házakról, szobákról körülbelül ötezer fényképfelvételt készítünk, amely értékes dokumentáció lesz. A beszélgetésre szánt rö­vid pihenő után a kis cso­port tovább evezett Abádsza­lók felé... — fekete — Fotó: Hargitai T. L. Tavalyi élmény az idei szezonra prolongálva: Kodály Háry Jánosa. (Mészöly Katalin (Örzse), és a címszereplő: Melis György)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents