Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
1983. JÚLIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Mintegy 2100 hektárról 17 kombájnnal kezdték meg a kenyérgabona aratását június 27-én, hétfőn a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben. Ameny- nyiben az idő kedvez, úgy tíz nap alatt végeznek az aratással. Kedden (28-án) 4 kombájn érkezett Csehszlovákiából, kettő pedig az egyik északi szövetkezettől. A termés megközelíti a tavalyit. Víztartalma 14— 15 százalék. Munkában a Claas donsinátorok A K—454-es NDK géppel bálázzák a szalmát Szárításra nincs szükség, csak tisztítani kell a búzát —nzs— Géja üzletek (Folytatás az 1. oldalról) öntést követő rámolást, illetve előkészítik a homokot a következő öntéshez. A másik szakcsoport szerszámokat tervez és készít, valamint prototípusokat kivitelez. Ez lehetővé teszi, hogy a Géja az eddigieknél jóval több „honosítást” végezzen. Saját fejlesztéseik közül jelentősnek számít, hogy a Generálimpex megrendelésére száz literes kisbeíon- keverőket szállítanak az NSZK-ba. Ezen kívül elkészítettek egy ezerötszáz literes mobil gravitációs, valamint egy ezerkétszázötven literes robbanómotor meghajtású betonkeverőt. E térRugalmas gazdálkodással, több export mékek iránt részint hazai, részint pedig a csehszlovák piacon mutatkozik nagyobb érdeklődés. Mindezek fémjelzik: a törökszentmiklósi Géja szeizmográf érzékenységével reagál a gazdasági, illetve a piaci változásokra. Mindamellett hagyományos termékeik (különböző mező- gazdasági gépek, alkatrészek, vagy például az 1974 óta hollandok részére gyártott szálastakarmány-adagoló) úgyszintén kelendőek. Különösen az építőipari gépek: betonkeverők, acélvágók, egyengetők. amelynek okait elsősorban a magánerős építkezési kedv föllendülésében kereshetjük. A tervezettnek megfelelően termelt az El- zett-részleg, ahol száz béta nított munkósnő készít cipp- zárakat. Jelentős a iesté- keskannát előállító üzem teljesítménye is, hiszen a különböző méretű kannák a Kemikál, a Budalakk, a TVK szükségleteinek kielégítéséhez járul hozzá, termelési értékük évente mintegy tizenhárom millió forintot tesz ki. A Géja jól zárta az elmúlt esztendőt eredményei alapján elnyerte-a Megye Kiváló Szövetkezete címet, s ehhez az eredményes évhez viszonyítva az idei kilátások is reményekre jogosítanak föl. Sz. T. T. Főleg fiatalokkal Pártépítés a Hűtőgépgyárban A jászberényi Hűtőgépgyárban hétszáznegyvenegy párttag dolgozik — az össz- létszám közel 19 százalékát jelenti ez. Az utóbbi években főleg fiatalokkal erősödtek az alapszervezetek. A XII. pártkongresszus óta felvett száznegyvenhat új párttag közül például 61 százalékot képviselnek a harminc év aLattiak, 75 százalékot a fizikai állományúak és 32 százalékot a nők. A korábbi években nem ez volt a jellemző a hűtőgép- gyári pártépítő munkára. A kedvező változás nemcsak az alapszervezetek folyamatos párttaggá nevelő munkájának tudható be, hanem annak is, hogy másképpen ítélik meg a fiatalokat, mint a korábbi években. Felvétel és fegyelmi Korábban évente legfeljebb egyetlen húsz év körüli volt az újonnan felvett párttagok között. Most — a XII. pártkongresszus óta — huszonhat 18—22 év közötti és harminchét 22—26 év közötti fiatalt vettek fel az üzemben a pártba. Régebben az idősebb párttagok még taggyűlésen is kifejtették azt a véleményüket, hogy „ráérnek még a fiatalok párttagnak jelentkezni”. meg azt, hogy „nem ismerjük őket kellően”. Álláspontjuk helyességének bizonyítására azt is felhozták, hogy azért olyan jó. a párt- fegyelmi helyzet a Hűtőgépgyárban, mert alaposan megnézik, hogy kiket vesznek fel soraikba, megvárják. míg minden tekintetben „felnőnek” a jelöltek. Az üzemi párt-végrehajtóbizottság viszont másként vélekedett. Azt hangsúlyozta, hogy a szakmunkás tanulók már képzésük harmadik évében a gyárban dolgoznak, így idejében kellő lehetőség nyílik megismerésükre. A pórtfegyelmi helyzetet sem azért tartotta jónak, mert kevés volt a fiatal az újonnan felvett párttagok között. Az alapszervezeti vezetőségek beszámoltatásakor szorgalmazita a fiatalokkal való fokozott foglalkozást a pártépítési munkában is. Következetes álláspontjának köszönhetően következett be a kedvező fordulat. Beigazolódott, hogy a fiatalok többsége kellő politikai érettséggel rendelkezik és érdeklődést tanúsít a párt iránt. A XII. kongresszus óta a közülük felvettek több mint 80 százaléka fizikai dolgozó, 57,3 százaléka szakmunkás, 12,4 százaléka pedig műszaki . értelmiségi. A hűtőgépgyári munkásfiatalok körében tehát jó bázisa van a párt utánpótlásának. Ami az üzemi pártfegyelmi helyzetet illeti elég azt megemlíteni, hogy az utóbbi öt évben párttaggá felveti fiatal közül senki sem kapott fegyelmit. Tehát nem az életkor az elsődleges a pártba jelentkezők megítélésekor. hanem az olyan kritériumok, hogy ismerik-e a párt politikáját, célkitűzéseit, magukénak vallják-e azokat, készek-e érvényesítésükért erejük, képességük javát adva fegyelmezetten munkálkodni. Az arányok megítélése Az üzemi párt-végrehajtóbizottság nem ír elő arányokat az alapszervezetek számára a pártépítést illetően. Nem szabja meg, hogy hány nő, hány fiatod, hány értelmiségi stb. legyen az újonnan felvettek között. Azt viszont szorgalmazza. hogy minden alapszervezet vezetősége alakítson ki elképzelést arról, hogy a későbbiek során kik jöhetnek számításba tagfelvételre. Ebben a munkában nemcsak a pártbizalmiak véleményét veszik figyelembe, hanem a helyi gazdasági vezetőkét, a tömegszervezeti aktivistákét, a szocialista brigádvezetőkét, a propagandistákét, egyszóval mindazokét, akiknek a szava mérvadó lehet egy-egy ember megítélésében. Ilyen széles körű véleménykérés alapján mérlegelik a felvételre számításba jöhetöket, majd gondoskodnak a pártoktatásba való bevonásukról. Azt akarják elérni minden alapszervezetben, hogy a párt politikája mellett a pártalap- szervezetek mindennapi életét is minél jobban megismerjék. Ezért meghívják őket pártcsoportértekezle- tekre. esetenként egyéb rendezvényekre is. A felvétel csak kezdet A párttaggá nevelő-ajánló munkában nagy segítséget jelent az üzemi KlSZ-bizott- ság, amelyhez a harminc éven aluli üzemi fiatalok 47,5 százaléka tartozik. Tavaly együtt« párt- és KISZ- alapszervezeti titkári értekezleten beszélték meg a helyi KISZ-szervezetek pártirányítását — nagy figyelmet fordítva a fiatalok párttaggá ajánlására. A pártba való felvétellel senki iránt nem szűnik meg a követelménytámasztás — sőt, inkább fokozódik. így van ez a Hűtőgépgyárban is. Ezért a párttagsági könyv átadásakor ebben a nagyüzemben pártmegbízatással látják el az új párttagokat. Feladatuk meghatározásakor kikérik a pártcsoportbizal- miak véleményét is. A pártmegbízatást fontosnak tartják, hiszen nem a taglétszám mindenáron való növelése, hanem a pártmunka színvonalának. hatékonyságának fokozása az elsődleges gél. S. «. Úszni tudni kell Lubickolt. Nem vert hullámokat maga körül sodródott az árral. Leváltották. Azután a munkaügyi bíróság visszahelyezte állásába, illetőleg — mert azt közben betöltötték — korábbi beosztásának megfelelő helyet kapott. A példabeszéd hőse nagyon rendes, megbízható, légynek sem ártó osztály- vezetője volt egyik jeles üzemünknek. Olyannyira rendes, hogy mindenhez fentről várt utasítást, soha vitája és vitatni valója nem volt. Nála minden a legnagyobb rendben, szinte már temetői rendben ment. Az alkotó, az önálló munkavégzés, a kezdeményezés, az agytorna a merészség, a felelősségvállal ás ugyan legkevésbé sem jellemezte, de például fegyelmije nem volt soha. Dicsérete sem, igaz. Hogyan lehetne egy ilyen „rendes” vezetőtől megszabadulni akkor, amikor a bátor kezdeményezőkészség, a mindig újat és többet akarás. a töprengő újrakezdés, a gyorsaság és a rugalmasság már-már elemi követelmény? Sehogyan. Illetőleg legfeljebb úgy, ha leváltják. Mondjuk azzal az indokkal, hogy „nem képes az új feladatok magas szintű ellátására”. Ezt is tették. Aztán yisszatették. A leváltott osztályvezetőt. Telje- •sen jogosan egyébként, mert hazánkban nem kodifikáltaV tot.t olyan szentencia, ami szerint Valaki leváltható, elbocsátható, mert „új feladatok magas szintű ellátására alkalmatlan”. A munkaügyi bíróság tehát a törvényes keretek között járt el, és az illető, a „felperes” azóta, ha más munkakörben is. de azonos beosztásban újra a gyárban dolgozik. Igaz, azóta már új főnöke is esküdözik, hogy nem dolgozik vele tovább, mert az „új feladatok magas szintű ellátására teljesen képtelen”. Dehát mit lehet tenni vele, ha még olyat sem tesz, hogy egy kis fegyelmit adhassanak érte í Mert az más. Akkor szü- . rét. Vagy majdnem szüret. Akad még jónéhány középvezetőnk, akinek tisztessége vitathatatlan aki nem tett még rosszat, de igazán jót sem. Se dicséret, se fegyelmi. És nem tudunk vele (velük) mit kezdeni. Valóban nem ? Dehát egy vállalat, amely lépést akar tartani a világ kihívásával. egy üzem, amely a „mire vagy képes?” kérdésre új és új portéka kibocsátásával akar válaszolni: az olyan gazdasági és politikai vezetés, amely mer és tud is értelmes rizikót vállalni, hogyan szabaduljon meg a bokáján csüngő kölöncöktől? Mert meg kell' szabadulnia. — Tehetetlenek vagyunK — tárta szét karját a vállalat igazgatója és aztán óvatos és kissé kelletlen, egyáltalán nem bizakodó íélmosollyal hozzátette — illetve lehetetlenek voltunk. Hát majd meglátjuk tudjuk-e tartani következetesen, amit elkezdtünk ... Mostantól ugyanis határozott időre szóló szerződést kötünk azokkal, akik valamilyen vezető posztra kerülnek. Nincs bérelt hely, megszűnik a szerzett jog. Szerződés van. Akik a szerződéses idő lejárta után is megfelelnek a vállalati követelményeknek, azoknak újra meghosszabbítjuk vezetői megbízatását. Aki nem bizonyított. az nem marad vezető. Itt aztán nincs helye reklamációnak ... — És ez biztos garancia arra, hogy mindig a legrátermettebbek lesznek a vezetők? — Riztos garancia? Semmi sem biztos, de nekünk az a dolgunk, hogy a biztos felé törekedjünk .. . Az újságíró elgondolkodik azon, hogy mindehhez kell-e még kommentár? Ajánlja-e, vagy ne. mint követendő példát ? Aztán rájön, hogy nem kell mindent és mindig kommentálni, mert magyarázó szó nélkül is ért az olvasó. De feltétlenül hasznos megírnia. Hogy senkinek se legyen érdemes a lassú vízzel sodortatnia magát, inkább az legyen az izgalmas és kifizetődő, ha valaki akár az árral is merészen szembeszegül. Igaz. ehhez nagyon kell tudni úszni.Gyurkó Géza •