Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

4 SZOLNOK MEQYEI NÉPLAP 1983. JÚNIUS 11. I Arcképvázlat I Az álomból csak a víz lett igaz? Sőprus, magyarul barátság Vonattal a Baltikumba „Észak Velencéje” és Tallinn tornyai Családi hagyományok nél­kül (ebben a szakmában ez nem túl gyakori) lett „víz­ügyes” Varjú Lajos, a Köti- vízig 38 éves osztályvezető­helyettese. Dékány András könyveinek hatására kölyök- korában szeretett bele a vízi embereik, életébe, ezért is je­lentkezett az általános iskola után a Baján akkor nyílt Vízügyi Szakközépiskolába. A felvételin derült ki, hogy ezt az iskolát elvégezve sem­mivel sem kerül majd köze­lebb nagy álmához, a hajó­záshoz, de mert a felvételi igen jól sikerült, mégis a Duna-parti városban maradt. Az ottani tanárok biztatásá­ra választotta érettségi után a Budapesti Műszaki Egye­tem vízépítő mérnöki karát. — Szolnokra hogyan ke­rültem? Ebbe a városba is véletlen csöppentem. Sokkal szebb tájról, a Balaton-felvi- dékről, Monostorapátiból származom. Az Alföldre a kényszerűség hozott. Nagyon korán a magam lábára kel­lett állnom. Az egyetemet tjarsUdalmi ösztöndíj nélkül nem végezhettem volna el. A Kötivíziggel sikerült szerző­dést kötni, és 1972-ben Szol­nokra kerültem. Feltett szán­dékom volt, hogy csak egy pár évre... Szerencsés időszakban ér­kezett a Tisza középső folyá­sának gondját viselő igazga­tósághoz. Akkoriban kezdő­dött a folyó második vízlép­csőjéhez kapcsolódó öntözés- fejlesztési beruházások elő­készítésének, megvalósításá­nak a dandárja. A fiatal mérnök olyan feladatokat kapott, amilyenek már az egyetemen is leginkább von­zották. — Ka nem így történik, ki tudja, az ország melyik ré­szén vagyok most? Néha ma­gam is csodálkozom, hogyan is maradtam Szolnokon? A munkán kívül semmi nem köt ide. Nehéz nekem szol­nokinak lenni, nem igen tud­nék olyan dolgot mondani, amiért szeretni kellene ezt a várost. Hogy egy kicsit több fizetésért miért nem men­tem máshová? Itt izgalmas feladatokat kaptam azonnal, hagytak bizonyítani. Nagyon sokat számított, hogy az igazgatóság olyan munka­hely, ahol elvárják: az em­ber alkosson (talán túl nagy szó), öntevékeny legyen. Min­dig úgy éreztem, hogy szük­ség van rám. Az Alkotó Ifjúság mozga­lom vízügyi igazgatóságon működő tanácsának Varjú Lajos öt évig volt a titkára, az idén tavasszal adta át he­lyét útódjának. Szívesen vál­lalta ezt a tisztséget, hiszen ő maga is mindig elvárta, hogy kezdeményezéseire, újat akarására számítsanak, ja­vaslatait komolyan vegyék. „Titkárként éppen az volt a dolgom, hogy olyan feltétele­ket teremtsek, amelyek kö­zött a fiatalok jobban észre­veszik: érdemes bizonyítani, figyelnek rájuk. Ügy érzem, a vállalt feladatot becsülettel oldottam meg.” (Az érzést nemcsak a Kötivízig fiatal­jainak a pályázatokon elért sikerei igazolják. Fiatal mér­nökünk a napokban az Alko­tó Ifjúság mozgalomban vég­zett tevékenységéért Kiváló Munkáért kitüntetést ka­pott.) Vázlatnak is nagyon hiá­nyos lenne Varjú Lajos port­réja, ha csak munkáról, a szakmáról esne szó benne. Az ő életében talán a megszo­kottnál is nagyobb szerep jut a családnak: — Nem akarom, hogy két kisgyermekemnek olyan ne­héz gyermekkora legyen, mint az enyém volt. Ez egyál­talán nem azt jelenti, hogy kényelemből, ruhából, szóval anyagi jólétből akarunk ne­kik többet adni feleségem­mel. A családi közösség ad­ta biztonságot, a közös élmé­nyek, az egymáshoz tartozás örömét szeretnénk nyújtani. Ehhez pedig minden időt ki kell használni az együttlétre. Szívesen kirándulunk a he­gyekbe és a vizek mellé, a közös sportolás is rengeteg örömet ad. De egyéni szen­vedélyeim, az olvasás és a zenehallgatás is összeköt a gyerekekkel, feleségemmel. Beszélgetésünk végén Var­jú Lajos kissé félszegen hoz­ta szóba, hogy egy nagyon fontos dologról még nem esett szó. — Minden alkalmát meg kell ragadni tudásunk állan­dó gyarapítására. Eddigi életém nekem azt bizonyítot­ta, hogy mindenütt csak a tudási adta aranyfedezettel lehet helytállni. Akiknek éle­tébe beleszólhatok, minden­kit igyekszem meggyőzni er­ről a nekem kézenfekvő igazságról. V. Sz. J. 1983. május 23. reggel 8 óra. A szolnoki . vasútállo­máson a szokásosnál is többen várakoznak- A me­gye úgyszólván valamennyi településéről, háromszázhú- szan gyülekeznek itt a „ba­rátságvonat” leendő utasai. Néhány perccel 9 óra után végre zöld jelzést kap a szerelvény. Az uticél: Le­ningrad, Tallinn, Moszkva. Aki nem próbálta még, annak meglehetősen ijesz­tőnek tűnt az a két és fél nap, amelyet az indulástól egyhuzamban vonaton töl­töttünk. De végül is min­denbe „belerázódik” az em­ber. Az első nap után már rutinos „vonatlakóvá” vál­tunk, s ha kezdetben idege­sítő is volt, a második es­tén már egyenesen ringa- tásnak hatott a zötykölődés, s altatódalnak a kerekek csattogása. Leningrádba ér­ve az első meglepetés min­denki számára az volt, hogy nem mozog a lába alatt a talaj, a második pedig az a gyönyörű tengerparti szál­loda, a Pribaltinszkaja. ame­lyet az olimpia évében avat­tak, s amely szállásunkul szolgált. Éjszaka érkeztünk a Néva-parti városba, még a hidak kinyitása előtt, így csak a bátrabbak s a ke­vésbé álmosak tértek visz- sza a folyópartra gyönyör­ködni a nem mindennapi látványban. A hidakat éj­szakánként egy-egy ' órára nyitják ki — a középen ket­tévágott hídszelvényeket emelik fel — ilyenkor köz­lekedhetnek a Néván a na­gyobb szállótóhajók. Szerencsém volt. Reggel a szálloda ablakából kite­kintve azonnal megláthat­tam a Balti tengert, ponto­sabban a hozzá tartozó Fiinn-öiböl végtelenjét s a fantasztikusan kék eget. Ilyen szín egyetlen festő palettáján sem létezik. Kü­lönben is remek időnk volt, az autóbuszok már vártak bennünket, a program: is­merkedés a várossal. Ez va­lóban nem lehetett több is­merkedésnél, hisz a Szov­jetunió második legnagyobb városa, az egykori főváros, „Észak Velencéje” a látni­valók sokaságát kínálja. Először természetesen a Néva-partra mentünk, hisz ami Budapestnek a Duna, Párizsnak a Szajna, Lon­donnak a Themze, az Le- ningrádnak ez a folyó- A Néva egyébként alighanem a világ legrövidebb folyói­nak egyike, minössze 74 kilométer hosszú. Lening- rádot sok kisebb és nagyobb ágra szakadozva szeli át. Deltájának kis hatszögletű szigetén építette fel Péter cár azt az erődöt, amely körül Pétervár kialakult, s amely később a Péter—Pál erőd nevet kapta. Az erő­döt — amelyhez a cár utó­dai újabb épületeket, ka­szárnyákat, börtönöket épí­tettek — sajnos csak távol­ról tudtuk megtekinteni. Ér­dekes azonban, hogy hatal­mas falai alatt a parton — a város kellős közepén — fürdőző, napozó embereket láttunk. A Péter—Pál ka- tedrális több, mint 120 mé­ter magas épületének is csak arányló csúcsát mére­gethettük szemünkkel, mint ahogyan csak az autóbusz ablakából vethettünk egy pillantást arra a kis fa­házra is, amelyben két és fél évszázaddal ezelőtt a városalapító Péter cár la­kott. Városnéző utunk során még számtalan műemlékkel ismerkedtünk — hisz a régi városrészben majdnem min­den épület az, s a lening- rádiak tiszteletreméltóan óvják értékeiket —. a leg­nagyobb élmény azonban a Palota tér és az Ermitázs volt. A Palota teret méltán nevezik Leningrad „szívé­nek”, nem csupán elhelyez­kedése indokolja ezt. ha­nem történelme is. A XVIII. század közepétől innen kor­mányozták Oroszországot; itt állt a cárok Téli palotá­ja. 1905 telén itt kezdődött a „Véres vasárnap”, a Nagy Októberi Forradalom ide­jén itt zajlott le a forradal­márok döntő rohama. A tér uralkodó épülete a Téli pa­lota, amely ma — a hozzá­épült három épület|tel együtt — az Ermitázsnakj a világ egyik legnagyobb kép­művészeti gyűjteményének ad otthont. A hatalmas mú­zeumban látható válameny- nyi alkotást egy délutánon nem lehet megtekinteni. Mi az itáliai reneszánsz művé­szeti alkotásait láthattuk. Többek között Raffaello, Leonardo da Vinci, Giör- gione. Tiziano festményeit csodálhattuk meg, de a XVI—XVII. századi spa­nyol festők vásznait, El Greco, Ribera. Velázqqez, Murilío festményeit is­Sokan úgy vélték közü­lünk, hogy Leningrádba utazni pusztán az Enrjni- tázsért is érdemes. Csoportunk a piszkorjov- kai temetőben tisztelgett o. második, világháború le- ningrádi áldozatainak em­léke előtt. A 26 hektáron elterülő nefcropoliszban he­lyezték örök nyugalomra annak a 600 ezer harcos­nak és polgári lakosnak a hamvait, akik 1941—1944- ben a város védelmében estek el. Időnként még futotta egy rövid sétára a Nyevszkij proszpekten, este azonban már indultunk tovább az Észt SzSzK-ba, amelyet hosz- szú évek óta testvérkapcsolat fűz megyénkhez. Tallinn gyönyörű, s a tal­linni emberek vendégszere­tete határtalan. Megérke­zésünkkor a pályaudvaron- szinte mindenkinek jutott egy-egy szál virág. A virá­got egyébként nagyon szere­tik a tallinniak, mint ez,t később megfigyelhettük- Gyö­nyörű fás. virágos parkjaik vannak, még éjszaka, éjfél körül is — hisz akkor még világos van — kínálták a szekfűt, rózsát. tulipánt, gyöngyvirágát az árusok. Az állomáson Arnold Green, a Minisztertanács elnökihe­lyettese köszöntötte a cso­portot, ott voltak az észt­baráti társaságok képvise­lői, a város vezetői. Tallinn egyik modern szál­lodájában, a Viruban lak­tunk három napon át, s akárcsak Leningrádban itt is gyönyörű — noha az itt­honi 24—30 foknál valami­vel enyhébb — időnk volt. Észtország a Balti tenger és a Finn-öböl partján terül el, fele akkora, mint Ma­gyarország, de csak másfél millióan lakják, zömükben észtek, a finnugor népek csa­ládjának finn ágán legtá­volabbi rokonaink. Nyel­vüket nem értjük, egy szót azonban nagyon jól megta­nulhatott csoportunk va­lamennyi tagja: söprus, az­az barátság. Hisz ennek a jelét érezhettük lépten-nyo- mon. Az első nap estéjén az Orosz Drámai Színház­ban rendezett nagygyűlésen is, amelyen a tallinni művé­szeti csoportok műsort ad­tak tiszteletünkre. Kodály és Bartók dalaival köszön­tötték bennünket, és milyen gyönyörűen énekeltek a tallinni gyerekek! Persze nekünk sem kellett szégyen­kezni, a mezőtúri eiterások s a jászsági táncosok pilla­natok alatt forró hangula­tot teremtettek- A nagy­gyűlés előtt csoportunk ko­szorúzása ünnepségeken is részt vett s délután tettük első felfedező sétánkat a városban. Nem túlzás, hogy Tallinn a Szovjetunió egyik legpa­tinásabb városa. Olyan a Finn-öböl partján, mint égy- kis „ékszeres doboz”. Kö­zépkori épületei, tornyai, várfalai, zegzugos utcái kö­zött órákat lehet csatangol­ni. nézelődni. Szinte min­den nevezetes helyhez fűző­dik egy legenda Is. A Lin- da-domb története is a le­gendák világába tartozik. Linda az észt nemzeti eposz hősiének, Kalevnek a fele­sége volt. A monda szerint, amikor Kalev meghalt, Lin­da köveket hordott a sír­jára, ezekből a kövekből állt össze a Toompea, a tallinni Várhegy. Ám mun­ka közben elszakadt a köté­nye. a teher a földre hullt és akkor Linda elkeseredésében sírva fakadt. Könnyeitől tá­madt a tartui országút kö­zelében lévő Ulemirte-tó. A dombon láthattuk Linda szobrát, s később Tartu feilé haladva a „könnyekből tá­madt” tavat is. A Hajdú dombon csúcsos, piros tete­jű bástya áll, neve kicsit szokatlanul így hangzik: Kukkants a konyhába. En­nek a névnek is története van. Valaha ez volt Tallinn egyik legerősebb lőtonnya, s egyszersmind legmaga­sabb építménye is. Tetejé­ről valóban a konyhába le­hetett „kükkantani”­A itállinniak őrzik a régi történeteket, legendákat, mesélőkedvük is rokon a magyarokéval. Jártunk a nevezetes „dalmezőn” is, a Kadniorg parkban, ott ahol a dalos ünnepeket rende­zik több. mint 100 éve. A Kadriorg völgye egyébként egyik ékessége Tallinnak, I. Péter cár felesége, Kata­lin tiszteletére alakította ki Katalin egykori palotája ma Észtország Állami Szép- művészeti Múzeumának ad otthont. Közelében találhat­juk Nagy Péter házát, s a park tenger felé eső részén a Ruszalfca emlékművet, amelyet egy elsüllyedt cir­káló legénységének emlé­kére állítottak. Voltunk Biritán, az olimpiai vitor­lásközpontban is és persze rengeteget „csavarogtunk” a városban. Erre többnyire este jutott időnk, hisz nap­közben meglehetősen zsú­folt volt a programunk. Tallinni tartózkodásunk má­sodik napján felkerestek bennünket azoknak a vál­lalatoknak. üzemeknek a képviselői, amelyekkel test­vérkapcsolatban állunk. So­kan barátaikkal töltötték ezt a napot, de új ismeretségek is születtek. Több tallinni szövetkezet vállalat látott vendégül Szolnok megyei csoportokat. Ezeknek a ta­lálkozóknak a hangulata so­kak szerint leírhatatlan, az észt emberek szeretetük ezer jelével vették körül magyar vendégeiket, A szolnoki csoport például egy virágkertészetbe látogatott. A kertészetben szekfűt, ró­zsát nevelnek, nevezetes a kaktuszgyűjteményük. A kertészetnek saját kultúr - centruma, sportlétesítményei vannak. Általában is jel­lemző, hogy az észt munka­helyek ilyen módon is gon­doskodnak dolgozóik jó kö­zérzetéről- És vég tel énül fél­tik, óvják környezetüket is. Ugyancsak a szolnoki cso­portnak volt alkalma elláto­gatni Kohtla-Járvébe, amely Észtország legsajátosabb iparvárosa. A világon első­ként itt építettek olyan kombinátot, amely Olajpalá­ból gázt állít elő. S a vegy­ipar ellenére is tiszták a folyók, a várost hatalmas zöldövezet veszi körül. A vegyipari kombinát vezérlő- termében egyébként Video­ton gyártmányú, magyar számítógépekkel dolgoznak. A városnak 22 iskolája, több uszodája, sportlétesítménye, kultúrpalotája van, s a szol­nokiakat érte az a megtisz­teltetés. hogy felavathatták új kiállítótermét, amely mo­dern képzőművészeti alko­tásoknak ad otthont. Török Erzsébet Következik: Virágcsokrok Észtországból Hordók exportra Az év elején kiállítást rendezett écsben az Artex Külkereskedelmi általat, valamint a Kisipari Tér- leitető Vállalat a magyar kézmű- mrosok termékeiből. A nyugati ke- zskedelmi szakembereknek bemuta- ott közel mésfél ezer kézműipari ’rmék között szerepeltek Kalla Mik- ós jászberényi kádármester ovális, iragott hordói is — amelyek osztat­va tetszést arattak. A siker nyomán éhány darabra máris kapott meg- endelést, de további tárgyalások olynak az Artex és a nyugati port­ierek között a faragott hordók na- yobb tételű exportjáról. Amennyi­en ezek eredményesen zárulnak, gy több évre szóló export megren- elést fognak jelenteni a jászberényi -.ádármesternek. A mester egyik kedvence az 50 lite­res faragott ovál-díszhordó A műhelyben jelenleg kevésbé látványos szokványos boros­hordók készülnek A hordónak való fa, gú­lákban szárad az udva­ron

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents