Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

1983. JÚNIUS 4.

Irodalom* művészet

9

A Pesti arcok című sorozatból

Ágh István:

Gyermeki farsang

Es képzeljék kedves szülők, ha gyerekeik jelmezüket soha le nem vetik, ki nem növik, ha nőnek is tágítják, mint állatok az irhát, a Cica-Szilvia titkárnője lesz Suszter-Barnabásnak, s mindenki úgy, ahogy a jelmezére kedve támadt: Szurtos Peti, Cigánylány Biztosítási ügynök, Moha-párfány,

Alma, Makk Marci, Piroska, Pék,

Lolka—Bolka, Doktor Bubó, Varázsló, Csillagász, iTestőr, Ara b. Pásztor,

Befőtt, )Lcpke, Boszorka, Lovász,

Szamár, Kőműves Kelemen,

Jelzőlámpa, Rabló, Szellem — jelmezük olyan kedélyükre való, megcsinálhatnák az új társadalmat, hadd legyen már igazi karnevál ahol fő elv az ötletesség, kivitelezés, korszerűség, megjelenítés, szöveg.

Sipos Tamás:

Pasadenában jobb a levegő

Tommyt utoljára 1956-bain láttam, a Légsziesz; utca sarkán lődör- gött. Gondoltam, kihúzom, ha valami balhéban van, vagy legalábbis lebeszélem róla, ha pedig már belemászott valamibe, olajra léptetem. Döbbenet ült a képén, amikor szóba hoztam a dolgot.

— Nem vagy észnél, öreg, ilyen link balhéba én nem. szállók be.

— Link balhé?

— Ne nézz hülyének! Mit akarnak ezek? Vagy nem nézték meg a Kogutowiez-térképet, vagy rosz- szul nézték^ Erről ennyit.

Tommy, akit különben egy ellopott és néhány hónapig hordott amerikai egyenruha miatt hívtak így, lekopott a Bezerédj utca felé, én meg egy gondtól megszabadultam. Később hallottam, hogy csakugyan nem keveredett semmibe. Nehéz vagány volt. A mackó mestere. Ujjlenyomatot soha nem hagyott, nem bukott le. De úgy gondolta, átteszi székhelyét nyugalmasabb tájékra, s főként olyan vidékre, ahol hízottabb kasszák vannak. A dollár jobb, mint a forint.

Tegnapelőtt történt, hogy valaki a vállamra vágta a| mancsát. Ilyenkor legjobb, ha az ember zárt ököllel fordul vissza. Tommy röhögött. Ostoba képet vághattam: alighanem nehezen hoztam össze az agyamban ezt a tizennyolc elmúlt évet.

— Vedd le a mancsod a vállam- ról — mondtam neki.

— Ó, te nyomorult — és boldogan ropogtatta a csontjaimat.

— Átfújt a szél az óceánon? — kérdeztem, ami a1 leghülyébb kérdés lehetett.

Tommy komoly képet vágott, megigazította a nyakkendőjét.

Átölelte a vállam, ropogtatott még egyet rajta, aztán bemásztunk a Szimplába. Tommy csettintett, két whiskyt kért. Nincs észnél, mondtam, hogy a Szimplát összetéveszti a Ritzcel. De kihozták a két whiskyt.

Aztán azt kérdeztem:

— A régi nóta?

Elkomorodott.

— Ott nem lehet okos az ember, olyajn biztonsági rendszerek vannak, hogy képtelenség szólóban dolgozni. Ahhoz meg kisfiú voltam, hogy a nehéz vagányok bevegyenek maguk közé. Nem is nagyon akartam. Öregszem. A Kolibri meg egészen jó hely volt

— Volt?

— Hisz éppen ez a hézag.

Soha nem láttam Tommyt maj- résnak. Kezdett nem tetszeni a szöveg. Kértem is mindjárt egy új rundót. Aztán mondtam neki, hogy köpje ki, mi az a hézag.

Még egy rundót kért.

— öreg, piti voltál, az is maradsz, amíg élsz. Ha elmondom, fel sem tudod fogni.

— Megpróbálom.

— Azt, hogyan másztam a víz

alól az első lépcsőre, nem mondom el, azt se, hogyan lettem főpincér. Röhögni fogsz, ma már három nyelven dumálok, ember meg nem mondja, hogy hová való vagyok. A nejről is csak annyit, nem tudom, hogy mit csíp rajtam^ de az biztos, hogy áll mellettem, mint a cö- vek. És imádkozik reggel, este. Két kissrácom van, Miki meg John. A balhé akkor kezdődött, amikor itthonról megkaptam a levelet, hogy Ilona, a nővérem látni akar. Nem megy rosszul a bolt, de azért olyan jól se, hogy röpködjek, mint a madár. És hogy jó cuccot hozzak, és valamennyi dolcsit ätz öreglánynak. Koldulni sose koldulok, a Kolibri meg jó hely. Oda szüzek járnak vagy nehéz vagányok. A vagányok fehér Cadillecen jönnek, szmokingban meg sleppel. Van olyan is, akivel négy-öt gorilla jár. Én meg behunyom a szememet és befogom a pofámat.

— Akkor mi a hézag?

Ideges lett.

— Hallgass! Ott tartottam, hogy dohány kellett volna. Amikor a Broadwayn Szabó Szpidiibe ütköztem, azt hittem, megfogtam az isten lábát. A világ mázlistája vagy, Tommy! Szpidi á legmenőbb zsoké az Államokban. Rögtön Turcott után következik. Szpidire emlékezhetsz, itthon adott egy-két tuti tippet. Most ő a császár a belmonti pályán. De átrándul Aquaductba meg az összes .többi pályára. Szpidi rögtön megismert. Nem felejti el a régi haverjait. Kérdezte, hogy vagyok Mondom neki, rohadtul. Valami hézag van? Mondtam, dohány kéne, hogy hazaröpüljelk, és elmondtam a figurát Ilonával. Szpidi mondta, hogy igyunk még egy rundót. Bementünk egy dnugstoreba. Akkor Szpidi ezt mondta: esküdj meg arra a koszos életedre, az istenedre, ha van, hogy befogod a csőröd, és amit most hallasz;, elfelejted, mintha sose hallottad volna. Nem tudtam, mit fontoskodik, de aztán kibökte: délután menjek ki a belmonti pályára, egy sárga kancát lovagol, a bukmékerek huszonnégy az egyhez adják a lovat, nyomjak rá száz dolcsit, kasszírozzak, és tűnjek el. És felejtsem el még a nevét .is a lónák, és neki, és mindennek. Fel is állt Szpidi, otthagyott, én meg ültem, s elindult fejemben a hangya. Szpidi nem vág át, biztos, hogy igaz, amit mond. Hazarohantam, összeszedtem minden dohányt, kimentem Bel- montba. Üres nap volt, semmi érdekes. A ló, Sandre, úgy nézett ki, mint egy tetű, amikor körbevezették a jártatóban, az emberek hangosan röhögtek. Huszonnégy az egyhez adták csakugyan. Vártam az utolsó percig, akkor rányomtam nyolcszáz dolcsit. Szpidi csak százat mondott, de gondoltam, ez már úgyis mindegy. Ez a sárga tá- tott szájjal ha* hosszal nyert. Ügy

Benke László:

Takáts Gyula:

Sírás

Csókjainkban gyerekünkben sír a sírás kenyerünkben sír amikor beszélgetünk hogyha jövünk hogyha megyünk sír a közel sír a távol isten sír az elmúlásból fel-felsír a gondolatban sír a földben sir a magban önműködően a gépben nem találom emberségem bólogatok mint egy robot sírok rívok undorodok szalagján a nagy egésznek zokognak az alkatrészek ordítok a gyűlöletben sír az élet szeretetlen hajladozva sír a nádszál megaláztál megaláztál olyan szégyen szinte senki nem akarja észrevenni pipitérben fényes hóban sír a szívem állandóan benn a házban sír egy halott legyőzőitek virrasszatok anyánk ha csak megérintem felzokog a génjeimben sír a cipőm és kabátom halálom ha felpróbálom katonák ha öldökölnek sírván sírva könyörögnek üvöltsetek föl emberek nem sírhatok helyettetek annyi minden gyűlt föl bennem abbahagyni lehetetlen sír a növény sír az állat nincsen aki ellenállhat sem az álom sem a való túl sok lett a sírnivaló

Ahogy

a pillanatból odaát

Onnan, hogy mit s hogyan. ..

IHiába1

szólnál. . . A létezés iszonyába elvész, mert minden oly esendő, mint az időben az esztendő.

Kitárt tájak között csak változó jelek sora pereg, akár a szó s testet nem ölt, de mégis abba, mintha állna egy tükör lapja.

Enyém így vagy s maradsz!.. .

[Az irgalom]

épp abban hogy mégis láthatom e rettentő szép változást,

ahogy a pillanatból odaát,

— kegyetlen bár, — de lényegülve, suhogsz egy méretlen tükörbe.

Dorkovics Ágnes:

— nézd csak —

nézd csak, hogy tombol a béke! aknavetőfü amulet-kélcje. darázs napokból hidrogén leffen, s legel a rét egén. szuronyos rajban szállnak az

[álmok:]

rohamidejű szúnyog karavánok. de vonalba álla a hulla-csönd, rendezgeti a friss közönyt, s békaegekre dermed a Nap, a sokszorosított Békegalamb.

^ A modell

rohantam kasszírozni, mint egy őrült, Gyorsan el is tűntem a piacéról. Nem akartam felhajtást. Nyitásra már pontosan a Kolibriben voltam. Ott a hat óra az hat óra.

Elhallgatott, én meg nem mertem közbeszólni, mert úgy éreztem, angyonvág, ha kinyitom a számat. A csikkről rögtön rágyújtott egy másikra. Aztán; újrakezdte.

— Rendesen ment a bolt, a Kolibri mindig rendesen megy. Irtó happy voltam, már az járt a fejemben, milyen holmit hozok Iloná- tnaVjf meg mennyi dolcsit, és hogy valamit azért a kis srácaimra meg a nejre is költők. Észre se vettem, hogy bejött Mr. Wanner a sleppjé- vel. Mindig odajárnak, pontosan, mint a Bazilika órája. Mindig ugyanazt rendelik. Előbb egy forró grogot, aztán jeges citromos vodkát. Mr. Wanner a fej. Hallottam ezt-azt a bulijairól, de más hallani és más tudni, és az ember különben is fogja be a pofáját. Legalább háromezren dolgoznak neki. Csupa nehézsúlyú. Hozzám udvarias volt, néha azt hittem, le- vitézlett hercegnek néz. Hát odaint magához a szemével, a kezét lustán felemeli. Nagy, sötét szeme van, kreol bőre, néha hunyorog. Odaléptem hozaá, hogy a szokásosat hozzam-e. Azt mondja, persze, azt, de csak két perc múlva. Beszélgetni akar velem. Ott maradtam. A négy gorilla bámult maga elé.

— Ugye magának van felesége meg két gyereke? Mondtam neki, hogy igen, uram. Aztán azt kérdezte: Szokott maga lóversenyre járni? Mondtam neki, egy évben ha egyszer, uram. Akkor nézett rám először.

— Például ma?

— Igen, ma véletlenül kint voltam.

— És maga magyar, ugye?

— Igen, uram.

— És maga odanyomott nyolcszáz dolcsit egy teljesen esélytelen állatra, ugye?

— Tudja, hogy van ez, uram. Aki olyan rtikán megy ki, mint én, annak csak ilyen, marhaságokat szabad játszani.

— No persze, persze. És maga nyilván nem ismeri honfitársát, hogy pontosabb legyek, valamikori’ honfitársát, Mr. Szabót?

— Pokoli nagy város ez, uram, meg különben sem ismerem. Tiszta véletlen az egész.

— Igen, pokoli nagy város., és vannak véletlenek. Az is lehet, hogy maga teljesen tudat alatt va larru csodálatos ösztöntől vezéreltetve nyomta azt a nyolcszáz dolcsit arra a sárga gebére, amelyiket a honfitársa lovagolt, akit maga nem ismer. Persze, hát hogy is ismerhetné egy ilyen krekk zsoké a Kolibri főpincérét. Persze, persze.

A cigarettájával játszott, olyan halk volt, hogy lapátra kellett nyitni a fülemet.

— Igen — folytatta —, valóban nagy város ez. Nagy, csúnya város. Egy ilyen nagy, csúnya városban annyi minden megtörténhetik. Pasadenában kevésbé. Van ott nekem két vagy három mulatóm, kellene oda egy főpincér. Magának itt kevés a dohánya, több ott se lesz, de az éghajlat sokkal jobb.. Arról már nem is beszélve, hogy Pasadená nem olyan csúnya város, mint ez. Ennél szebb ajánlatot, azt is mondhatnám, ajándékot, maga még az életben nem kapott. Gondolom, örül, ugye?

Meg se nyekkentem. A négy gorilla maga elé bámult. Mr. Wanner elnézett a fejem fölött.

— Most hozhatja a szokásosat. Csak még valamit. Ha visszajön Európából, legjobb lesz, ha egyenesen Pasadenába repül. Ott már várni fogja a családja meg egy emberem. Jó utat. És ne telefonáljon mc>6t senkinek, nincs értelme.

Tommy elhallgatott, én meg néztem, hogyan szárítja a homlokát a zsebkendőjével, és ahogy rágyújt egy spanglira. Winstont szívott.

— Holnap vissza kell repülnöm, érted? Ott a két kis krapekom meg a nejem. Már Pasadenában lehetnek. Vissza kell repülnöm, érted, öreg?

Értettem, hogy ott a két kis kra- pek meg a gömbölyű nej. aki reggel és este imádkozik.

Értettem, hogy vissza kell repülnie.

Irodaim! oldalunk képein Marsai István festményei

Összeállította: Kékassy Ildikó