Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-28 / 125. szám
1983. MÁJUS 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kellemes környezetben, a Tisza II. víztározó partján szabadtéri színpadot és szabadidős parkot alakítanak ki társadalmi összefogással az abádszalókiak. A tervek szerint június végén már „üzemelni” íog a 400 nézőt befogadó kulturális létesítmény A gyermeknap alkalmából Elismerés úttörőcsapatoknak Marx-emlékülés Tegnap délután a megyei pártbizottság Oktatási Igazgatóságán Marx Károly születésének 165. és halálának 100. évfordulója alkalmából emlékülést rendeztek, amelyen részt vettek az Oktatási Igazgatóság tanszékének tagjai, a megyében levő főiskolák marxizmus—leniniz- mus tanszékeinek tanárai, a megyei tanács, a Pedagógus Továbbképző Intézet, a KISZ és a szakszervezeti iskola munkatársai. Előadást Ungor Tibor, az Oktatási Igazgatóság igazgatója tartott Marx tanításainak jelentősége és időszerűsége címmel. Ezt követően öt korreferátum hangzott el. Változás a színház műsorában Ma délután 3 óra helyett, este 7 órai kezdettel nézhetik meg a Szigligeti Színházban a Vonó Ignác című előadást a Berki-bérletek tulajdonosai. Ugyancsak a 7 órakor kezdődő előadásra érvényesek a Varsányi-bérletek is. A hagyományokhoz híven, a gyermeknap „előestéjén” a megye több úttörőcsapata kapott kitüntetést jó munkája elismeréseképp. Tegnapi ünnepi csapatgyűlés keretében a szolnoki Újvárosi Általános Iskola úttörői, a KISZ Központi Bizottsága vörös selyemzászlaját, a besenyszö- gi iskola pajtásai a KISZ KB vörös selyemzászló szalagját vehették át, a kunhegyesi Kossuth úti Általános Iskola, Babits Mihály életének sok nyarát Esztergomban, előhegyi kis villájában töltötte, s műveinek jelentős részét ott alkotta. A város, amely mindig magáénak érezte a dunántúli táj költőjét, méltó módon ünnepli meg születésének 100. évfordulóját is. A városi tanács emlékbizottságot alakított, s az tanulmánytervet írt ki a Babits-villa „autogramfalának” restaurálására. A költő előhegyi nyaralójában a tornác falán látható feliratokról. autogramokról van szó. Az 1930-as években a hazai szellemi élet egyik központjának számító Babits-nyaraló a kunmadarasi iskola és a tiszafüredi Zrínyi Hona Általános Iskola úttörői a Magyar Úttörők: Szövetsége Országos Tanácsának dicsérő oklevelét érdemelték ki. Ma délelőtt a mezőtúri 3. számú Általános Iskolában és a tiszatenyői iskolában kerül sor kitüntetési ünnepségre, holnap pedig a Tiszaföldvár ószőlői és a tiszatenyői iskola lesz kitüntetési ünnepségek helyszíne. vendégei — szellemi életünk kiválóságai — örökítették meg ilyen módon — a háziak kérésére — látogatásuk emlékét. A többi között Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc írta föl rajzszénnel, vagy színes krétával nevét a tornác falára. A városi tanács most a beérkezett tanulmánytervek értékelése után a Képző- és Iparművészeti Főiskola Restaurátor Tanszékét bízza majd meg a kultúrtörténeti érdekesség konzerválására. A Babits-centenáriumra Felújítják az autogramfalat Cél: a további korszerűsítés Erőteljesen fejlődött megyénkben a közoktatás Tegnap Barta László elnökletével ülést tartott la megyei tanács és megvitatta <az állami oktatás helyzetéről készített jelentést és intézkedési tervet. A tanács ülésén részt vett Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára Viszonylag zavartalan volt az oktatás egészére kiterjedő új dokumentumok bevezetése, állapítja meg a jelentés. Erősödött a nevelés tudatossága és tervszerűsége. Nagyobb figyelem irányult a világnézeti nevelésre, a szocialista hazafiságra, az i nternacionalizmusra. Eredményesebb az eddigieknél a tankötelezettség teljesítése, javult a 6—12 éves korosztály beiskolázása. Tizenhat éves korukig a tanulók 93,1 százaléka (országosan 95 százalék) végzi el az általános iskolát. Az írás-olvasási, számolási készség gyengeségeit viszont iskolarendszerünk változatlanul érzi és kifogásolja. A középfokú oktatás 88,7 százalékról 96,7 százalékra nőtt. (Az országos átlag 93 százalék.) Az egyetemeikre jelentkezők száma viszont a középiskolát végzettek arányához képest kevés. Az előző és egyéb tényezők miatt a lakosság iskolázottságának általános emelkedése mellett is csak alapfokon sikerült csökkenteni az országos átlagtól való elmaradást: a középfokú iskolázottságban a fejlődés lépést tartott az országos ütemmel, míg a felsőfokú végzettségűek arányában — számuk és részarányuk növekedésével együtt is — fokozódott elmaradásunk az országos átlagtól. Az utóbbit természetesen összefüggésbe kell hozni azzal az igénynyel is. amelyet a megye társadalmi-gazdasági struktúrája támaszt a felsőfokú végzettségűek számarányára. A társadalmi mobilitás szempontjából viszont igen sokatmondó, hogy a középiskolákban és a felsőoktatási felvételeknél lényegesen kedvezőbb az országos átlagnál a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. Az elmúlt tíz év a közoktatás anyagi, működési feltételeinek javításában a megye legdinamikusabb időszaka volt. Az óvodai helyek és csoportok számának gyarapodása azonos az országos fejlődés ütemével, ennék megfelelően az óvodáskorúak 90,2 százaléka óvodáztatásban részesül. 1972-ben még csak a kisgyermekek 63,1 százaléka járhatott óvodába. Nem tartott viszont lépést a fejlesztéssel az óvodák felszereltsége. Lényegesen fejlődött az általános iskolai hálózat. Háromszázkettővel nőtt az általános iskolai osztálytermek száma, miközben a tanulólétszám hat és fél ezerrel emelkedett. A tanulócsoportok létszámát is növelni kellett, ez a pedagógiai munkára kedvezőtlen. Száznegyvénegymillió forintért felépült a szolnoki gyermekváros, valamint a gyermek- és ifjúságvédő intézet. Számottevően javultak a testnevelés és diáksport intézményei, 58-cal gyarapodott a tornatermek száma. igen sok iskolai sportpálya épült. A középfokú iskolákban a tanárhiány okoz gondot, állapítja meg a jelentés, annak ellenére, hogy ösztönzőbbé vált a pedagógusok erkölcsi elismerése. A társadalmi átlagnak megfelelően alakultak a pedagógusok életkörülményei,t befolyásoló egyéb tényezők. A fiatal pedagógusok lakáshelyzete változatlanul nehéz. Központi rendezést igényel a pedagógusok továbbképzése is. Az 1983—86-ra szóló intézkedési terv az alapvető oktatáspolitikai feladatok közül nyomatékosan kiemeli a munkára, fegyelemre, felelősségtudatra nevelés fontosságát, hatékonyabbá tételét. A fegyelem erősítésében kapjon 'nagyobb védettséget az iskola a társadalom részéről is. Kiemelt figyelmet kell fordítani az anyanyelvi és az idegennyelvj nevelésre. Az anyanyelvi nevelés valamennyi nevelő feladata — állapítja meg az intézkedési terv. 1990-ig a megye minden városában teljessé kell tenni a 3—6 éves korosztály óvodáztatását. Az általános iskolákban a legfontosabb az olvasás, írás, számolás színvonalának fejlesztése. A pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javításával széles körűen foglalkozik az intézkedési terv. A lehetőségek függvényében javítani kell bérezésüket, növelni jövedelmi viszonyaikat. Messzemenő figyelem irányuljon lakáshelyzetük javítására, szögezi le az intézkedési terv. Növelni kell a pedagógus szállók, szolgálati „férőhelyek”, szállások számát. A vitában felszólaló megyei tanácstagok közül Tóth Lajos, a tiszafüredi járás oktatásügyének eredményeiről és gondjairól szólott. A járás területén már alig dolgozik képesítés nélküli nevelő, mondotta, majd azt hangsúlyozta, hogy a térség gazdasági ereje tovább növekszik, bizonyítja ezt a lakosság beáramlása is. Éppen ezért szükséges, hogy a növekvő iskoláztatás jobb feltételeit időben megteremtsék. Molnár Istvánné arról számolt be, hogy a szolnoki járás területén javultak az oktatás személyi és tárgyi feltételei, nőtt az iskolák nyitottsága, a szakosan leadott órák száma 88 százalékra emelkedett, javult a napközis ellátás is. Ugyanakkor a növekvő munkaerő gondokra — tanárhiány! — is felhívta a figyelmet. Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese felszólalásában — egyebek között — megállapította, 'hogy a tanulók nevelési szintje érzékelhetően javult, s ez elsősorban az iskola és a család szorosabb együttműködésének eredménye. A pedagógusok számára az eddigieknél is fokozottabban kell biztosítani, hogy nyugodt légkörben végezzék oktató-nevelő munkájukat, mondatta. Dióssy Tibor a kisegítő- iskoláik szükségességét. a gyógypedagógusképzés 'lehetőségeinek bővítését hangsúlyozta, majd megállapította a felnőttoktatásban való részvételben sem az, akinek szüksége lenne a további iskolázottságra, sem pedig munkahelye nincs érdekeltté téve, a szervezés nehéz munkája is a pedagógusokra hárul, társadalmi segítséget ehhez alig, vagy egyáltalán nem kapnak. Veréb József — meghívott —, a karcagi városi tanács elnökhelyettese elmondta, hogy a város üzemeivel, gazdasági egységeivel sikerült igen jó munkakapcsolatot kialakítani, ez tantermekben, sportpályákban és más segítségben mérhető. Szendrei József, a Művelődési Minisztérium osztály- vezetője számos szakirányú megjegyzésein túl a nevelőmunka további korszerűsítésének szükségességét hangsúlyozta. A megyei tanács a jelentést. a határozatot és az intézkedési itervet — kiegészítésekkel — elfogadta. T. L. n és a könyv? Ha jól értettem, azt kérdezte, mióta olvasok, emlék- szem-e az első könyvre, amelyet a kezembe vettem, mik a könyvélményeim? A könyvek sorsa mindig az emberektől függ. S néha talán fordítva is igaz. Ha van ideje, elmondom, hogy gondolom ... A naphal a szivárvány színeiben pompázott. Ragyogott tőlük a víz, amikor sütkéreztek A Holt-Tiszaág teli volt ezekkel a kubikustenyérnyi pávahalakkal. Májusban, júniusban, falkákban élvezték: a napot, mozdulatlanul várták szerencséjüket, a partmenti öreg füzekről vízbe hulló bogarakat. Falánkok voltak, a meghajlított gombostűre, amelyen friss giliszta tekergeti, tízen-húszan rácsaptak. Félóra alatt füzérre valót lehetett belőlük fogni. Jó húsuk volt, száraz, parázs. Amikor az első könyvemet megvettem, jegyrendszer volt. Hús ritkán került a fazékba, szép ára volt a halnak. S most talán sejti, miért úszkálnak halak a történetemben. Kannaszám hordtam szegényeket — vízhordó horgon — be a városba, s az 1942-es, könyvnapon a halak árából vettem meg Móricz könyvét, a két Rózsa-regényt, fűzve, istentelenül rossz háborús papíron. Egyvég- tében nem tudtam elolvasi, alig vártam, hogy megvirradjon. Vagy három napig nyugton voltak tőlem a giliszták, a halak. Azóta számítom magam olvasó embernek. Ügy keresztül szaladt a front a falumon, hogy észre se vettük. A Tisza felől hallottunk puskázást, de nemigen figyeltünk oda, vertük szét a grófi kastélyt. Kár volt érte, nagy kár, de a földéhes, kisemmizett parasztembereket nem lehetett megállítani. A nagysapkás öreg kozák katonák -- titokban, hogy a tisztjeik ne,lássák — fejszét, szalagfűrészt is adtak a pusztításhoz. Mert az bizony rombolás volt, bosszú az évszázados nyomorúságért, megalázásért. Milyen volt akkor még az én fajtám?! Méteres darabokra vágták a négy-öt petrencerúdnyi gerendákat is, nehogy a szomszédnak több jusson. A könyvtár ébenfa polcait is széthasogatták, csirkeólnak, nyúlketrecnek. A könyvek senkinek sem kellettek. Bőr és halinakötésű Bibliák, Tolsztoj, Jókai, Petőfi, Ibsen könyvei meg Shakespeare-sorozatok és persze az újabb kiadású könyvek — John Knittel, Márai, Zilahi, Nyíró — meg a bekötött múltszázadbeli újságok, albumok tipródtak a bakancsok alatt. nagynénik, nagybácsik, a sógorság. komaság néma megbotránkozására én e porbavert kincsek között válogattam, majd elvette az eszemet az öröm, hogy ez a sok gyönyörű könyv mind az enyém. Három-négy napig cipekedtem a kastély meg a falu között, amíg ha- zahordtam néhány száz kötetet. IszoIDÉZŐ nyatosan nehéz tud lenni ám a könyv. Reggel a volt urasági íogdmeg bekiabált a portánkra: „Ha elhoztak kendtek valamit a kastélyból, vigyék vissza, mert nagyon rossz világ lesz magukra. Estére itt lesznek a németek, az mind a maguké lesz, amit kapnak!” Felhördült a falu: menjünk az oroszokhoz, majd azok megmutatják ennek a csontrágó kutyának, hogy kik jönnek vissza estére! De bizony ekkor már egyetlen szovjet katona sem volt a környéken. Szépen, csendben visszavonultak. Nagyapám — Doberdónál kapta a Sánta előnevet — rögtön tudta: két front között vagyunk! Egy kóbor lovat a gróf „parádés” kocsija elé fogott, felhajigáltatta velem a könyveket, vittük a „jusst” vissza a kastélyba. Fél úton hazafelé — gyalog jöttünk mert a kocsi „maradt”, a ló meg kimúlt — a Harangdűlön már Tigrisekkel, Párducokkal találkoztunk. Néhány napig tartott októberi pünkösdi királyságuk, de hiába pucoltak el, nem juthattam hozzá a könyveimhez, mert egy szovjet tiszt a felszaggatott padlódeszkákból hetekig ácsoltatta a katonákkal a polcokat, felrakatta rájuk a könyveket — három vagonra való volt — bela- katolta a vaspántos tölgyfa ajtót. Most nézze meg ezt a csodálatos bibliofil Arany összest. Ez mégis annak a grófi könyvtárnak az emléke. Már a papírgyárban dolgoztam, hetekig tolatták a vagonokat a nagyzúzda elé. Megismertem az én „könyveimet”, bennük volt a gróf ex librise. Ezt az egyet „megmentettem” közülük, nagy félve, mert ha a kéksapkás meglátta volna, nem úszom meg szárazon ... atom, csodálkozik, hogy az „öreg halász” annyiféle, fajta kiadásban megvan, — s közben lépni sem lehet a lakásban a könyvektől. Bennem ez a fajta dac maradt meg, tiltakozom minden értékrombolás ellen. Hogy megértse: a „nehéz évek” vége felé én már egyetemen voltam, állami ösztöndíjjal. Híre jött Hemingway kisregényének. Az egyik évfolyamtársam nővére — azóta tizennégy magyar film női főszerepét játszotta el — az egyik aranylábú fiúval — gondolom nylon- harisnya helyett — meghozatta Londonból a könyvet. Persze az egész bölcsészkar csak annyit tudott angolul, hogy oké! Angol tanszék, Or- szágh professzor? Na, ne vicceljen. De angol—magyar szótárakat azért szereztünk. Voltak olyan — egyébként nem sokat érő stúdiumaink — amikor három-négyszázán — tehát azonos évfolyamok együtt az Auditórium Maximumban hallgattunk előadásokat. Harminc valahányan „fordítottuk” az „öreg halászt”. Ha B. Géza professzor és régi harcostársa nem áll mellénk, kizártak volna az egyetemről. Egy hallgató ugyanis feljelentett bennünket, ötvenhatban pedig meg sem állt az óceán túlsó partjáig. .. ilinszky Jánossal többször összehozott jósorsom. Egy üres zsebű hajnalon bukott ki belőle a fogalom: jelenlétvesztés. Előtte egy nappal valamelyik folyóirat visszaadta a kéziratait. Barátja, M„ a színész először csendesen vígasztalgatta, majd kitört belőle az ördög, kiabálni kezdett: „Egy nagy magyar költő újabb kötetére előfizetéseket elfogadok”. Akik ismerték a színészt, csak nevettek, akik nem, ijedten menekültek. Ki ez az őrült? M. dühbe jött: „Meglátod, János együtt fogjuk átvenni a Kossuth-díjat!” így is történt, jó húsz évvel később. Nézze ezt a de- dikációt: „Egy nem felelőtlen jóslat emlékére!” Pilinszky nagy önkínzással élt. Akkor azon a hajnalon M. mentette meg: „Egymás után jelennek majd meg a köteteid, János!’’ A Végkifejletben a mesteri háromsoros ennek az éjszakának emléke? „Megérdemelné a békés halált / minden írnok, aki az éjszakában / tollat fog és papír fölé hajol.” Tiszai Lajos
