Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

1983. MÁJUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MUNKÁSMOZGALMI EMLÉKHELYEINK GYŰJTEMÉNYE Hol volt a nógrádi bányász-ellenállók főhadi­szállása a német megszállás idején? Melyik házban mű­ködött Székesfehérvár ostro­ma alatt az a rádióadó, amelyről az Alba Regia cí­mű film készült? Hol lakott Petőfi családjával 1849-ben és merrefelé bújd okolt Tán­csics a szabadságharc buká­sa után? Mindez olyan történelmi esemény, amely egy-egy épü­lethez, házhoz, utcához, köz­területhez fűződik. Ma már a legtöbb helyen márvány­tábla örökíti meg az ott történtek emlékét, az arra járók meg-megállnak egy percre, elolvassák a szöve­get, talán el is gondolkoznak rajta Ám — valljuk be — kevesen vannak országszerte, akik kapásból tudnának vá­laszolni akár csak a beveze­tőben feltett kérdésekre is. Elkoptatott a szó, mégis igaz: mulasztást, sok évti­zedes mulasztást pótolnak azzal a munkával, amely mostanában — s ezen az 1980-as évek értendők — a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum irányításával fo­lyik. Nagy feladatra vállal­koztak a szakemberek: elké­szítik a magyar történelmi emlékhelyek kataszterét. Hogy ez mekkora munka, a résztvevők névsora ds mu­tatja: részt vesz a kataszter elkészítésében a Munkás- mozgalmi Múzeumon kívül a Hazafias Népfront, a Mű­velődési Minisztérium, a Párttörténeti Intézet, az Or­szágos Műemléki Felügyelő­ség, a Partizán Szövetség, a Történettudományi és a Hadtörténeti Intézet — s még nem szóltunk a megyei levéltárakról, múzeumokról, pártarchívumokról. A lista így sem teljes. Nem utolsósorban azért, mert a nagy munkában min­denkitől szívesen várják és fogadják a segítséget. Meg­történhet — és volt már rá példa —, hogy városok, köz­ségek lokálpatriótái olyan helybeli nevezetesi helyről tudnak, amely mindeddig el­kerülte a tudomány műve­lőinek figyelmét. Pedig ta­lán ott is helye lenne egy emléktáblának. .. A kataszter elkészítése ugyanis két részből áll. Egy­részt azokat a helyeket- tér­képezik fel, amelyeket már megjelöltek. Kartonra kerül minden emléktábla, szobor és emlékmű, amelyet 1832 és 1962 között történt esemény vagy ekkor élt nagy szemé­lyiség emlékére avattak. Ki­vételt képeznek — az utca­táblák. Köztudott ugyanis, hogy sok helyen neveztek el utcát nagy személyiségekről, bár az illetőnek személyes kapcsolata nem volt azzal a várossal vagy községgel. Bu­dapesten pedig éppen nem ritka, hogy az itt élt nagy államférfi, író vagy tudós egykori lakásától távoli ke­rületben neveztek el róla ut­cát, s ott mindjárt emlék­táblát is elhelyeztek. Az idén lezárják a ka­tasztert, az addig méltó he­lyükre kerülő emléktáblák, szobrok még bele kerülnek. Mégpedig nem csupán a hely. A kartonokon szerepel majd a történelmi esemény rövid leírása, a kiemelkedő személyiség működésének is­mertetése, az emléktábla vagy szobor, emlékmű fel­állításának időpontja, a lé­tesítő, a tervező, a kivitele­ző és a fenntartó neve. Ugyancsak a kartonra kerül az emlékmű fényképe, vala­mint az emléktábla vagy szobortalapzat felirata, épí­tészeti leírása és a mindeze­ket ismertető bibliográfia. Ennyiből is kiderül, hogy nem csekély munka a ka­taszter elkészítése. Pedig — talán ez a könnyebbik ré­sze. A nehezebb a másik fe­le: azoknak a nevezetes he­lyeknek a felderítése, ame­lyeket mindeddig nem jelöl­tek meg. A közelmúlt — ta­lán a legutóbbi fél évszá­zad — eseményeit sok he­lyen még élő tanúk őrzik, őket, illetve többnyire párt­archívumokban őrzött visz- szaemlékezéseiket is igény­be veszik a helybeli mun­kásmozgalmi, antifasiszta, el­lenállási emlékhelyek felde­rítéséhez. Minél tovább mennek visz- sza a múltba, annál nehe­zebb a történelmi emlékhe­lyek, a haladó személyisé­gekkel kapcsolatban volt épületek megjelölése. Annál is inkább, mert a városok rekonstrukciói, a régi épü­letek bontásai során számos olyan ház tűnt el, amelyről kevesen tudták (vagy vala­milyen útion-módon utólag derült ki), hogy az öreg fa­lak nagy események tanúi voltak egykor. (Petőfi életé­nek például számos mozza­nata szerepel majd a ka­taszterben, de a nagy forra­dalmárköltő olyan sok he- helyen járt, hogy bizonyos: még mindig akad felderítet­len epizódja vándorlásai­nak.) Túl a pontos kataszteren — a nagyközönség is gya­korlati hasznát látja majd ennek az egész országra ki­terjedő munkának, A tervek szerint 1985. április 4-re je­lenik meg a gyűjtés ered­ménye egy kötetben. A bu­dapesti emlékhelyek részle­tes felsorolása vezeti be a könyvet, kerületenként talá1, ható meg itt minden, a fő­városban megjelölt épület, illetve szobor és emlékmű, ami az 1832 óta lezajlott történelmi események, illet­ve az azóta működött hala­dó személyiségek emlékét őrzi. ABC-sorrendben követik a fővárost a megyék, ugyan­csak részletesen bemutatva az emlékhelyeket, akár a megyeszékhelyen, akár vala­melyik kisközségben talál­hatók. A kötetben 200 fény­kép és több részletes térkép kap helyet, arányosan el­osztva Budapest és a 19 me­gye között. Függelék egészí­ti ki a kötetet. Itt azokat a magyar történelmi emlék­helyeket ismertetik, amelyek Magyarország jelenlegi ha­tárain kívül vannak Évek óta tart a gyűjtő­munka, elsősorban a Ma­gyar Munkásmozgalmi Mú­zeumban, de részt vesznek benne más könyvtárak, le­véltárak intézmények is. És — nem utolsósorban — a fiatalok. Két évve] ezelőtt a KISZ pályázatot hirdetett középiskolások számára, s a pályamunkákban sok olyan, valóban megörökítésre ér­demes helyről számoltak be, amelyekről addig a szakem­berek sem tudtak. S ilyen házak, terek, középületek vagy akár tanyák — bizonyára még mindig vannak. Résztvevők, szemtanúk továbbra is je­lentkezhetnek minden, a gyűjtésbe bevont intézmény­nél. Hiszen saját történel­münkről van szó, s arról le­het sokat tudni — de soha­sem eleget. Várkonyi Endre Úttörőkonferencia Valamennyi általános is­kolában, úttörőcsapatnál e napokban tartják az úttörő­vezetői értekezleteket. Peda­gógusok, úttörővezetők, a gyermekmozgalmat segítő felnőttek vonják meg mun­kájuk mérlegét. A beszélge­tések középpontja a mozga­lom tevékenységének, prog­ramjainak gazdagítása. Az úttörőcsapatokban megr választott küldöttek képvi­selik csapatukat az ősszel kezdődő járási, városi, ke­rületi, majd a megyei úttö­rővezetői konferenciákon. Országos tanulmányi verseny Szép megyei siker A középiskolásoknak meg­hirdetett országos tanulmá­nyi versenyen szép sikerrel szerepeltek megyénk diákjai. A különböző tantárgyakból csaknem kétezer tanuló pá­lyázott, közülük kilencvenen jutottak a verseny második fordulójába, ahol már az első tíz helyezésért folyt a küzdelem. Az eredményeket a napokban tette közzé a Művelődési Minisztérium. Az ország negyedik legjobb kö­zépiskolás fizikusa Gyuricza Béla, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium negyedi­kese lett, kémiából az ötö­dik helyen végzett Kucsa József, szintén a Verseghy végzős diákja, ugyanebből a tárgyból a hetedik helyezést érte el Cséplő Mihály, a karcagi Gábor Áron Gimná­zium és Egészségügyi Szak­középiskola negyedik osztá­lyos tanulója. Magyar nyelv és irodalomból Kecskeméti Gábor, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium harma­dikosa a harmadik, Katona Erzsébet a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium végzős diákja pedig a nyolcadik helyen végzett. Szép eredmé­nyek születtek történelemből is. Zárándy Zoltán a kisúj­szállási Móricz Zsigmond gimnázium, és Közgazdasági Szakközépiskola harmadik osztályosa a második! helye­zést, Nánási Zsigmond, az újszászi gimnázium negye­dikes diákja pedig a negye­dik helyezést szerezte meg. Orosz nyelvből Csák Éva, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium végzőse a ne­gyedik lett, német nyelvből pedig a tiszaföldváni Haj- nóczi József Gimnázium és Övónői Szakközépiskola ne­gyedik osztályos tanulója Pápai Viktória a nyolcadik helyen végzett. Földrajzból Pesti Sándor, a mezőtúri y Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépis­kola harmadik osztályosa a hetedik helyezést érte el. Ki, mire tanítson Az iskola és a család viszonya meghatározó tényező Áprilisban a megye okta­tási intézményeiben — óvo­dákban, általános és közép­fokú iskolákban a tantestü­leti nevelési értekezleten vi­tatták meg az iskola és a család viszonyát, az eredmé­nyesebb nevelőmunka lehe­tőségeit. A szerteágazó vi­tákra alkalmat adó témát az oktatási szervek alaposan előkészítették, s általánosít­ható tapasztalat, hogy a tan­testületek nagy felelősségtu­dattal tárgyalták meg a leg­fontosabb tennivalókat. Hol a közös nevező? Nem tudsz köszönni, ezt tanultad az iskolában? — hányszor, de hányszor hall­juk a korholást. Amolyan „kiszólás” félének is felfog­hatnánk, ha nem látnánk mögötte rossz beidegződést, káros szemléletet. Mert ugyan miért nem úgy szól az „elmarasztalás”: „nem taní­tott meg köszönni, apád, anyád, kisfiam?” A példa nem légből ka­pott, bár tagadhatatlanul az iskola és a család viszonyá­nak legkényesebb oldalát mutatja. Ebből következik, hogy a nevelési értekezletek témakörére is könnyen rá­mondhatnánk, kényes téma. Kétségtelenül az, ha a „hi­bátlan iskola” és a „rosszul nevelő család” modelljét ál­lítaná fel valaki. A nevelé­si értekezleteken szerencsé­re nem így történt. A pe­dagógus és a szülő nem egy­mással rivalizáló, nem kon- kurrens személyek, hanem IrVunkatársak, szövetségesek, ugyanannak a csapatnak tag­jai, amelyik a gyermek mi­nél jobb nevelését, a társa­dalmi életre való minél ala­posabb, minél sikeresebb fel­készítését akarja megoldani. Ugyanakkor feloldható el­lentmondásokkal is szá­molni kell. A karcagi szak­munkásképző intézet nevelé­si értekezletén megállapítot­ták: a bizalom elsekélyese- dése a család és a gyermek között az egyik zavaró té­nyező, a másik pedig az, hogy a szülők elismerik az iskola hasznosságát, fontosságát, nagyrabecsülik a szaktudást, de ezt az igényüket, érdek­lődésüket a családi nevelés­ben nem mindig az elvárha­tó szinten támogatják. A pedagógusnak a család­dal való jó kapcsolat kiala­kításéban az! első lépése, hogy megnyerje a szülőket. Ezt leginkább a gyermekkel, a család gyermekével való humánus törődéssel, eredmé­nyes oktató-nevelő munkával érheti el. Akad sajnos ellen­példa is. Jászberényi tapasz­talat: a szülők egy része nem híve a családlátogatásnak, sőt, olykor zaklatásnak ve­szik a pedagógus jelentke­zését, ugyanakkor az is fel­merült, ugyanabban a tan­testületben, hogy az; iskola rendezvényei — ide értve a K'lLSZ-réndezvényeket is — nem vonzóak a szülők szá­mára. A megismerés útjai A témakörben a nevelők nem tudtak volna célszerű megállapításokat tenni a család és az iskola viszonyá­ra, ha nem összegzik a csa­ládi környezet nevelési té­nyezőit. A csaípd Ismerete számukra — a gyermek ér­dekében — elsőrendű fon­tosságú. De az eredményes nevelőmunkához meghatáro­zó tényező az iskola és a csa­lád viszonya. Sajnos — sok esetben — a nevelés egyoldalú. Két idé­zet álljon itt, az első megál­lapítás a jászberényi gim­názium, a második a karcagi gimnázium és szakközépis­kola nevelési értekezletén hangzott el. „A tanulmányi eredménnyel a szülők közül kifejezetten elégedett 37 csa­lád, részben elégedett 29, elé­gedetlen ugyancsak 29 csa­lád.” A másik idézet: „A vizsgált száz család közül 38 családban a büntetés fogal­ma ismeretlen.” Sőt, az egyik diák szerint: „az én nevelésem már befe­jeződött”. Ide kívánkozik, Kolozsvári Grandpierre Emil lényeglá­tó gondolata: A család bizo­nyos tekintetben végzet, s ha nem is visszavonhatatla­nul az, mindenképpen egyi­ke a leghatékonyabb sors­formáló erőnek. Mit tehet az iskola, hogy a családi nevelés eredménye­sebb legyen? A kérdés szin­te költői, mert teljes meg­válaszolására csak a tanul­mánykötetek képesek' Kar­cagon pl. felmérést végez­tek a családok helyzetéről, szerkezetéről, jövedelmi és lakásviszonyaikról, a mű­veltségi szintről, a családon belüli munkamegosztásról. A kisújszállási Arany János úti nevelők 904 véleményké­rő lapot küldtek el a csalá­dokhoz, kérve, írják meg vé­leményüket az iskoláról. Jászberényben azt hangsú­lyozták, hogy a munkahe­lyek vezetői tegyenek még többet a dolgozók szülői fele­lősségérzetének erősödéséért. Számos tantestületben vetet­ték fel a szocialista módon élni jelszó tartalmában a gyermeknevelés fontosságát. A brigádmozgalomban az is mérce legyen, hogy a brigád­tagok hogyan nevelik gyer­meküket ! Ugyanakkor a szolnoki nevelési értekezle­ten azt is elmondták a pe­dagógusok, hogy a szülők és az iskola kapcsolatának for­mális elemei mielőbb felül­vizsgálatra szorulnak. Az élő, eleven kapcsolattartásra való törekvés jó példája: Tisza- tenyőn a nevelési értekezlet vitaindítóját a szülői mun­kaközösséggel megbeszélték, s a javaslatokat beépítették az előadásba. Jobb munkamegosztást Az ötnapos munkahét be­vezetésével a családoknak — általában — megnövekedett az együtt tölthető szabad­ideje. A 605-ös Bede László Ipari Szakmunkásképzőben elmondták: kevés a családi program. Az F. Bede László Közlekedésgépészeti Szakkö­zépiskolában azt tárták fel, hogy a. tanulók 12,21 száza­léka csonka családban él. A 606-os jászberényi ipari szak­munkásképzőben arra hívták fel a szülők figyelmét, hogy a csökkentett tanítási hét még több feladatot ró a ne­velőkre, de semmiképpen sem akarják az iskola és a család kapcsolatának gyen­gülését. Kérték a szülőket, minél többször keressék meg az iskolát. Általában a jobb „munkamegosztást” szorgalmazták a nevelési ér­tekezleten a pedagógusok és a meghívott szülők Az egy- ]másra „mutogatásnak”, a feladatok egymásra hárítá­sának a gyermek érezné ká­rát, ezért családnak, iskolá­nak funkciója szerint zavar­talanul és folyamatosan együtt kell nevelnie a gyer­mekeket. T. L. Fölelevenedtek a szolnoki emlékek Elfogult sorok Illyés Gyuláról Diákkorom nagy szelle­mi élménye — a Veres Pé­teré és a Szabó Pálé mel­lett — Illyés Gyula mun­kássága volt. Belőle táplál­koztam mint diák: „Ö szép, ó édes büszke jog, megvetni minden gazdagot! gőgjük fönnfénylő ékességét, kegyük bódító közelségét, mint egykor ők, anyák kendőjét s cseléd édesapád szagát — s érezni jó bosszút mögötted, hfi hadat, mely csatát kiált.” Tőle kaptam buzdítást az új élet hajnalán: „Nem így vártam az oly régen várt fordulatot. De eljött, de itt van és így is a mi korunk. De igy is az lehet, mit mi akarunk! Láss túl azon. mi csak van és láss túl magadon. Élni fogsz, élni, élni, jó magyarom! S a politikai eltévelyedés korszakában is ő biztatott: .. ki szépen kimondja rettenetét, azzal föl is oldja.” „Jogot tehát az árnyalatnak melyben a holnap rajza áll s a kivételnek, mely holnapra talán szabály; Jogot a boncolóknak, a külszín-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak ...” Nem csoda tehát, hogy életem egyik nagy élménye­ként tartom számon, hogy vele találkozhattam. 1965-ben a Verseghy Könyvtár akkori vezetője engem kért meg. hogy fo­gadjam, házigazdaként ven­dégeljem a költészet napjá­ra Szolnokra látogató Ily- lyés Gyulát, s néhány őt kí­sérő fiatal költőt és előadó­művészt. Megkérdeztem tő­le. mikor járt utoljára Szol­nokon? — Hát, öcsém, — felelte — ez nekem is eszembe ju­tott, amikor idejövet Szol­nok határát átléptük Ha jól emlékszem, csak tizenkilenc­ben, — vöröskatonaként. — Felelevenedtek az ak­kori események? — Igen. Ma is látom ak­kori magam, amikor az öreg katonák biztatására be­szaladtam a híd közepén túlra, s gránátot dobtam a Tiszia túlsó partján lévő ro­mán katonákra.” Iskolánkból, a Varga Ka­talin Gimnázium ablakából nem tudok úgy a hídra néz­ni. hogy a fenti beszélgetés ne jutna eszembe. O maga így ír életének erről a sza­kaszáról : „Abonyból, Pestről menekülten a csatavesztés vad lármája ott zúgott, csattogott fülemben. Ingemben piros pántlikásan katonasipkám mentettem még, aztán bevágtam egyik bokorba. nem őrizhetlek, drága emlék s mintha szívem dobtam ki volna." Az emlék tárgyát ki kellett dobnia, de az emléket, az eszmét élete végéig magáé­nak vallotta. Páldi János MEZŐTÚRON Ifaléta- napok Valéta-napok kezdődtek csütörtökön este a DATE mezőtúri mezőgazdasági gé­pészeti főiskolai karán. A több napos rendezvényt a művészeti csoportok bemu­tatói nyitották meg. Ezúttal is nagy sikert arattak a ci- terások, Csider István, a Népművészet ifjú mesteré­nek irányításával, aki öreg­diákként tért vissza az al­ma máterbe. Sok tapsot ka­pott a könnyűzenei kisegyüt­tes is. A legmaradandóbb élményt azonban az irodaL mi színpad nyújtotta Gya­potszedők című szellemes, öltetes, játékos előadásával. Az eseménysorozat tegnap szakmai nyílt programmal folytatódott. A szakemberek részvételével rendezett ta­nácskozás fő témája, a me­zőgazdaság egyik fontos kér­dése, a szarvasmarha-tartás gépesítésének kérdései. a nagyüzemi tartás korszerű­sítése és távlatai. Az eszme­cserére több miint száz „ven­dég” érkezett, a megye szö­vetkezeteiből és vállalatai­tól. Délután sportprogram, este színes gépészkarnevál jelentette az újabb esemé­nyeket.

Next

/
Thumbnails
Contents