Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1983. MÁJUS 14.

I Arcképvázlat I

II pedagógus-párttitkár

Faluépítés önerőből

Az első hely titka

Édesanyját a saellőháti tanyai iskolából vitték a jász- kiséri szülőotthonba. Ott látta meg a napvilágot, hogy később kicsit maga is világjáró legyen. .. Legalábbis szűkebb hazájában. Szolnok megyében.. Biztosan tudtam, legalább öt falu iskoláját ismeri jól —■ kiderült, pontosan annyit, mert a saellőháti iskola után — ahol még csak besurranó tanítónéni- gyerekként ült pad'ba — TL- szaug], Nagykörű. Rákóczi- újfalu, s kicsit távolabb, a hőskorát élő Főt volt általános iskolai tanulmányainak színhelye. A középiskolát már tanár apja egykori iskolájában, a Verseghy Ferenc gimnáziumban végezte el.

Azt hittem, természetes volt. hogy pedagógus Lett. Nevetve mondja, nem, bár élete mindig az iskola és környéke volt. alkalmazott matematikus szeretett volna lenni. Hogy az élet mégis úgy hozta, s a nyíregyházi tanárképző főiskolán kapott diplomát matematika-fizika szakon, abban sok minden közrejátszott.

— Valami iszonyatos erő kényszerített, hogy jól tanuljak. hogy nap mint nap bizonyítsak. Olyan boldog voltam, amikor a tanulásérti az ifjúsági mozgalomért az utolsó évben a főiskolai pártszervezet tagja lettem. Azt gondoltam, az alapom adott, a gyerekeket mindig nagyon szerettem, a tanítást meg volt kitől látnom, tanulnom. A főiskola mellett a szüleimtől tanultam a legtöbbet.

Azt mondja, mindkét szülője emberi-tanári példája. Anyjától a végtelen türelmet, megértést szívta magába, apjának a szigorúsága és következetessége hatott rá a legjobban. Szigorral nevelték őt is, dehát egy psda- góguscsaládban hogyan is lehetne másképp nevelni három vidám, aranyos lány- gyereket. .. El ne felejtsük, az ötvenes-hatvanas években de másként is volt az életünk...

Ülünk egy kedvesen berendezett szép szolgálati lakásban Tiszatenyőn, Baráth Béláék otthonában. Éva asz- szony. a pedagógus-párttitkár ezen a délutánon nem maradt szokása szerint kis igazgatóhelyettesi irodájában, s a községi pártalap- szervezet helyét is épp hogy meginéz.tük. — Menjünk haza — hívott —. otthon be>- szélgessünk.

Tizenegy évvel ezelőtt kapta meg a diplomáját. Szolnoki családja is természetesnek vette, hogy a megyeszékhelyre pályázzon. Alig-alig sikerült, félmegoldással taníthatott volna csak a városbanl. Aztán egy délután, — szomszédolt éppen —« futva jött a húga. Menjen rögtön haza. ott várja, ül a házuk előtti lépcsőn egy fiatalember, érte jött,

— Értem? — Nem értettem. csak akkor, amikor bemutatkozott, mondta, hogy ő a ti&zatenyői iskolaigazgató. Nincs matek-fizikai tanáruk, nagy szükség lenne rám. Adnak lakást, segítenek mindenben, menjek Te- nyőre.

1972 óta ott él. Kuncog, tudom ki volt az az igazgató? Lengyel Boldizsárnak hívják! Neki csak szép emlékei vannak a kezdésről. Anyja, apja bátorította, falun, ha a pedagógüs megadja a tiszteletet, vissza is kapja! Csak azt kell észben tartani, ha ő alig ismer még valakit, őt akkor is mindenki ismeri! Ezért köszönni kell, ha szólnak felelni, s úgy élni; a szigorú világ ne találjon hibát se munkában. se életben! Azt persze nehéz volt elképzelni, hogy a testvérek, a szülők, majd a kollégium világából egyedül, ismeretlenül élni egy kétezer lelkes faluban. Csakhogy Kati, a középső energikus testvér akkor végzett, s vegyésztechnikusként helyezkedett el a Tis zámén ti Vegyiművekben. Kati vállalta, Tiszatenyőről jár munkába, nem hagyja magára a nővérét. Reggel fél hatkor kelt, kicsit tovább mint egy év. éltek ketten. Mígnem kérő jött — szolnoki fiú, aki józan megfontoltságból, s nagy szerelemmel elfogadta Tiszatenyőt is, ahol Éva már érezte, otthon van.

— így élünk. Sok nehéz perc. nap volt az életünkben — kis felhő suhan át szép arcán. — Soha nem gondoltam, hogy egygyerekes asz- szony leszek. Aztán ebben a faluban sirattam el két pici pályásomat. akik Béluska, az egyszem fiam után jöttek — s nagyon gyorsan elmentek. Már nem merek magamnak ekkora kétséget szerezni. Neveljük Béluskát, végre ő is iskolás, első osztályos a lelkem, s rengeteg a munkánk.

A férj a tiszaföldvári Lenin Tsz-be jár kis Trabantján dolgozni. Megszerette Tenyőt. s Éva szerint Tenyő is — „talán jobban, mint engem"’ — a kedves, életvidám fiatalembert.

Amikor Tenyőre érkezett, a pedagógus párt alapszervezet fogadta be. Később átszervezték a pártszervezeteket, Tenyőn egy kis tésztaüzemen kívül nincs helyben munka, eljárnak a dolgozók — s maradt egy községi, aminek 1980 óta Baráth Béláné a titkára.

Egy kétezer lelkes kisfaluban, ahol a harmincnyolc párttagból tizenegy olyan idős és beteg, hogy a tagigyűlések látogatása alól is mentesítik, más a pártmunka, mint egy munkahelyen vagy nagyobb településen. Kéthavonta taggyűlési, a négy pártcsoport sűrűbben találkozik, megszervezik a pártoktatást, megtárgyalják a megye, az ország, a világ dolgait, s élnek, dolgoznak. A titkár képviseli tagságát a tanácsban, sokszor Török- szentmiklóson is, hiszen Ti- szatenyő városi környéki községe az egykori járási székhelynek.

Mégse olyan egyszerű, ahogy pár sorban leírja az ember. Baráth Béláné általában hajnali fél hatkor ébred, s este öt óra után tér meg a szép kis otthonba. Az este a családé, főleg Bélus- káé, aki olyan szépen tanul, ha anyu is mellette ül. És persze hétvégeken a kirándulásokat megosztják a nagyszülők látogatásával. — Olyan jó, amikor hárman testvérek, Kati meg Tünde leülünk, s jól kibeszéljük magiunkat! Katinak már két szép gyereke vám, Tündikéin nagy betegségek közben hozta világra az első kislányát! Anyu olyan végtelenül boldog, ha együtt a család! És anyu már nyugdíjas, apukának se hiányzik sok. csakhogy ő beteg, most is kórházban volt.

— Végső soron, csak én lettem pedagógus a háromból, Tünde számviteli főiskolát végzett, rendszerszervező. Nem, nem bántam meg: A gyerekszeretet változatlan. s tisztelem, becsülöm a tenyőieket, akik úgy érzem, befogadtak már, s a véleményem is elfogadják, nemcsak mint párttitkárét mint pedagógusét is! Szeretnék a gyerekeikből nevelni, oktatni utánpótlást — az iskolai, katedrákra, a falu vezetésére. Gondolom, sokáig hűséges leszek Te- nyőhöz...

Aki ismer; Tiszaszentimrét, a legjobb szándékkal sem állíthatja, hogy módos település. Bizony errefelé a földek jórésze nem kényezteti el a belőle élőket, és az idei tavasz kivételével az eső is ritka vendég a tengersík környéken. Nemrégen a község és a tájék egyik lelkes, lokálpatrióta nevelője kiszámolta; az ott élőknek naponta három-négy órával többet kell gürcölni, dolgozni a földjeiken, a jószágaik, a házuk körül, ha ugyanazt a pénzt, bevételt meg szeretnék kapni, amelyet a szerencsésebb adottságú, jobb földekkel rendelkező falvak, községek népei elérnek.

Megyei első hely

Elképzelhető, hogy többen erre a fejüket csóválják, meglehet vitatható az állítás, de egy fehéren-feketén igaz: rossz természeti adottság ide, kedvezőtlen, aszályos környezet oda, a tiszaszentimrei- ek a tavalyi esztendőben 17,2 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Pedig nincsen gazdag termelőszövetkezetük, és ipari vállalattal, létesítménnyel sem rendelkeznek. Mégis, ezzel a tizenhét millió forinttal a háromezernél több lakost számláló községek között megnyerték a megyei településfejlesztési verseny első helyét. A statisztika nyelvén fogalmazva lakosonként 4 ezer 798 forint értékű munkát végeztek szűkebb hazájuk javára a hétvégeken, meg a szabad idejükben.

Mi lehet ennek a nagy lelkesedésnek az oka? Vajon miért tudta mozgósítani a község vezetősége a település apraját, nagyját egy-egy helyi felújítás, építkezés érdekében? Hogyan látják, mivel magyarázzák ezt az átlagon felüli összefogást azok, akik maguk is napokat szenteltek a szabad idejükből a falucsinosításnak?

Fekées Gyula bajszos, jó kötésű férfi. Éppen a kertjében tesz-vesz. Nyakán a sok munka; a kapálás, a permetezés, mert a Hirtelen jött tavasz hamar életet lehelt sző- ■lőbe, gyümölcsfába, gyomba egyaránt.

— Világéletemben kubikus voltam, ehhez értek, ebben segítettem a vezetőknek — hagyja abba néhány percre az udvar rendezését. — Napközben eljártunk a társakkal dolgozni, de hétvégeken sokszor ott fogtuk meg a lapát, a csákány vagy a taliga nyelét, ahová hívtak bennünket, így aztán csináltunk mi árkot, átereszeket, vakoltunk falat, egyengettük a földet, parkosítottunk.

— Pedig ahogy látom, a háza körül is van mit tennie, ráadásul a baromfiudvar sem üres.

— Nem mondom, sokszor nehéz volt összeegyeztetni az itthoni dolgot, meg a vasárnapi társadalmi munkát. Előfordult, hogy kimaradtam, mert a ház körül adódott valami halaszthatatlan, de az esetek zömében megosztottuk a feladatokat az asz- szonnyal. ö dolgozott itthon, én meg hétvégén elmehettem a komákkal, cimborákkal falat vakolni, földet talicskáz- ni, tüsköt szedni.

— Áldozat ez?

— Ezt így nem is szabad kérdezni, mert ha az lenne, az ember keserű szájízzel végezné. Inkább jó érzés, hogy én, aki tősgyökeres szentim- reiként hatvan éve figyelem a világot, végre látom; valami ebben a faluban is megmozdult. Nem tagadom, hogy a változásban az én két kezem. munkája is benne van, meg a társaimé, a szomszédé, a temérdek fiatalabb, öregebb emberé, akik jószágtartás ide, háztáji oda, ha csak tehették, jöttek a tanácstagok, a községi irányítók szavára. Dicséretükre legyen mondva, a prédikációnál a vezetők sem álltak meg, sőt. velünk együtt forgatták a lapátot meg a csákányt.

Néhány példa a gyarapodásról, amelyből a lakosság is alaposan-kivette a részét: a községben ma már mindenfelé vezetékes ivóvizet isznak az emberek. Persze másra is büszkék; széppé varázsolták a központi, úgynevezett Vörös teret, parkosítottak, fákat, bokrokat ültettek, fűmagot vetettek. A térrel átellenben felépült a mutatós egészségügyi központ, benne orvosi, fogászati rendelővel, anya- és csecsemő- védelmi tanácsadó helyiséggel. orvosi szolgálati lakással. A társközségben, Tornaion ravatalozó épült, bővítették az óvoda konyháját, Űj- szentgyörgyön a régi iskolából óvodát alakítottak ki.

Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időszakban Tisza- szentimre hat utcájában 3,5 kilométeren útalapot raktak le. Ebből egy kilométer aszfaltos út, igaz, az elkészítésében megyei segítséget is kaptak.

Tűnőben a por, meg a sár

Nevetve mesélik; még olyan régi vágású, öregember is megfogta a kapát, aki addig egy fillérnyi társadalmi munkát se végzett. Dehát resteilte, hogy a műút melletti árkot a nagy munkák után már mindenki rendbehozta. csak az övé néz ki úgy, mint a vakondtúrás.

A legnagyobb erőpróbát mindenekelőtt az úgynevezett öregek hetes napközije jelentette. Sokan nem hitték, hogy a várva várt, nagyon szükséges létesítmény tavaly ősszel megnyílik.

Zohány Sándor lakatoskisiparos így emlékszik erre a néhány feszült 'hétre.

— Elfogyott a pénz, ott volt a majdnem kész épület, amelyről azonban még sok apró, szakipari munka hiányzott. Mivel gépkocsim van, úgy segítettem a mielőbbi megnyitást, hogy ingyen szállítottam Abádsza- lókról az építőbrigádot és vissza. Ezen kívül az alapozásnál, a falazásnál, meg a burkoló munkálatoknál is dolgoztam.

— Miért tette?

— Láttuk, hogy értelmes célért kérik a támogatásunkat. De nem csak én vállaltam fuvart; a párttitkár is éppen úgy segített a munkásokat. vagy az anyagot szállítani a kocsiján, mint néhány téesz-tag. Meg az az igazság, hogy ez a nagy neki- veselkedés nem tavaly kezdődött, hanem jópár éve tart már a faluban. Hiszen felújítottuk a sportpályát is, a ti- szaszentimrei meg a tomaj- monostori iskolába pedig központi fűtés került.

— Látszólag minden rendben van.

— Az igaz, most sportnyelven szólva: jó passzban vagyunk. A község vezetősége szót ért az emberekkel. De én azért azt is megjegyzem: mint volt áfész dolgozó, jó. szívvel vennék egy szép vendéglőt. Mert az még "hiányzik. Dehát ahogy a közmondás vallja; ami késik, nem múlik.

Sőtj Gyula ma már nyugdíjas. Jókora gyümölcsöskertje van, ennek ellenére ő is, meg a felesége is nem egy hétvégét társadalmi munkában töltött tavaly.

— A község vezetősége olyan célokat tűzött ki, amelyek a lakosságnak is tetszettek. A műút mindenhová jól jön, hiszen így értékesebb a ház is, meg a telek is. ha nem kell tengelynyomorítc sárban, kéményig szálló porban hazafuvarozni a takarmányt vagy a tüzelőt. Az öregek napközijéről meg a2 volt a vélemény: csináljuk,

mert lehet, mi is odakerülünk majd egyszer. Szerencsére a termelőszövetkezet is sokat segített a gépekkel, meg a fuvarral. Az asszonyok és a gyerekek takarítottak, ablakot tisztítottak, parkosítottak. Egyszóval munka akadt mindenkinek.

Megnyerték az embereket

— Ebben látja a szép eredményeket?

— Ebben, meg még két nagyon fontos tényezőben. A tanácstagok házról házra jártak: agitáltak, kértek, érveltek, megmondták mikor, hová kellene a segítség. És ami talán a legdöntőbb; amikor meg kellett fogni a dolog végét, a község irányítói nem azt mondták; előre, hanem, hogy utánunk. Én azt hiszem, ez a megyei elsőség „titka”.

Papp Gyula a községi pártvezetőségek titkára.

— Sokszor elhangzik a panasz; a járások, a megyék közötti határok jónéhány kezdeményezésnek álljt parancsolnak. Nos, itt nálunk ilyesmiről szó sem volt. Például a kunhegyesi BHG szakipari munkákkal segítette az öregek hetes napközijének építését; a berekfürdői üveggyár is mindig akkor támogatott bennünket, amikor szükségünk volt rá; a mátra- alji szénbánya az első kérésre szállított salakot; a tiszafüredi Alumíniumárugyár embereket adott; a Köti vízig és Középtiszai Állami Gazdaság a napközi kialakításához, az útkészítéshez nyújtott önzetlen támogatást. Az ő jó szándékuk, segítőkészségük is benne van ebben az első helyben.

Az oklevéllel 400 ezer forint is járt. A mutatós selyemlobogót egy esztendeig a tiszaszentimrei tanácsháza folyosóján őrzik egy üvegvitrinben. Mivel nagyon jól néz ki ez a díszes, hímzett zászló, a tanácsi illetékesek már azon törik a fejüket, hogyan lehetne az ittlétét meghosszabbítani. Néhány terv az idei elképzelésekből; további útépítések lesznek Ti- szaszentimrén; felújítják, karbantartják a tanácsi kezelésben lévő intézményeket a másik két (Űjszentgyörgy, Tomajmonostora) társközségben is; felújítják a temetőt Tiszaszentimrén; befejezik a sportudvar építését Tomaj- monostorán; bővítik a vezetékes ivóvízhálózatot és a járdarendszert mindhárom településen; Tomajmonosto- rán parkot építenek, fásítanak: Tiszaszentimrén elkezdik egy óvoda építésének az előkészítő munkálatait stb.

Lendületet adott

Úgy tűnik, elképzelés bőven akad. És ha mindez kedvező fogadtatásra talál a lakosság körében, az is előfordulhat, hogy a szép lobogót nem kell bolygatni jövő ilyenkor. Ámbár ebbe a zászlóóvó elképzelésbe még néhány, hasonló lélekszámú községnek minden bizonnyal lesz beleszólása.

D. Szabó Miklós

Sóskúti Júlia

Nyolcvan kisgyermeket befogadó bölcsőde épül a szolnoki Széchenyi lakótelepen