Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-19 / 91. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. ÁPRILIS 19. Jurij flndropov a szovjet mezőgazdaság fejlesztéséről flz MSZMP KB ülésének nemzetközi visszhangja Május elsejére, a leszerelésért Oz SZKP KB felhívása a világ népeihez Az SZKP KB felhívta a világ népeit, hogy adjanak határozott választ az imperializmus, a militarizmus és a revansizmus agresszív próbálkozásaira. A közlemény, amelyet május elsejére, a munkásosztály nemzetközi ünnepére adtak ki, síkraszáll a háborús fenyegetés ellen, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért. a leszerelésért. A felhívásban az SZKP Központi Bizottsága felszólítja a világ népeit, hogy fokozzák az atomkatasztrófa megakadályozására irányuló erőfeszítéseiket, s állhatatosan követeljék az atomfegyverek, a neutron- fegyver és a vegyi fegyverek betiltását. [Telexen I [érkezett! BERLIN Hivatalos baráti látogatásra itegmap délelőtt a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett Dzsambin Batmönh, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A mongol kormányfő Willi Stoph miniszterelnök meghívásának tesz eleget. VATIKÁNVÁROS II. János Pál pápa vasárnap felszólította az Unita angolai ellenforradalmi szervezetet, hogy bocsássa szabadon a fogságában levő csehszlovák és portugál állampolgárokat. BONN A nemzetközi helyzet, a genfi tárgyalások és a két német állam viszonya állt azoknak a megbeszéléseknek a középpontjában, amelyeket Günter Mittag, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának és az NDK Államtanácsának tagja folytatott, tegnap Bonnban vezető nyugatnémet politikusokkal. * * * A nyugatnémet kormány vonja vissza az amerikai rakéták NSZK-beli telepítéséhez adott hozzájárulását — követelte hét végi konferenciáján a nyugatnémet békemozgalom, amely e cél elérése érdekében 1983 októberében békehetet rendez több százezer ember részvételével RÓMA Az olasz bókeb izottságok koordinációs szerve április végétől októberig népszavazáson kéri ki Olaszország lakosságának véleményét a Szicíliában létesítendő ra- kótatámaszpontról. A kezdeményezés politikai jelentőségét az adja, hogy amennyiben a lakosság többsége ellenzi a bázis építését, a bizottság javasolni fogja a hivatalos referendumot. ÖÉCS Tegnap Bécsben megkezdte tanácskozását az az ENSZ szakértői testület, amely megvizsgálja, milyen következményekkel járt az iraki békés célú nukleáris létesítmények ellen 1981. júniusában intézett izraeli légitámadás. SAN SALVADOR Jósé Guillermo Garcia Salvador i hadügyminiszter lemondott tisztségéről Helyére a nemzeti gárda parancsnokát, Eugenio Vides Casánova tábornokot nevezte ikd az államfő — így értesült tegnap a salvadori fővárosban az AFP francia hírügynökség tudósítója. A hírt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg. A szovjet mezőgazdaság fejlesztéséről, az élelmiszerprogram megvalósításáról tartottak tanácskozást tegnap az SZKP Központi Bizottságában a szövetséges köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságai, a területi és határterületi pártbizottságok, első titkárainak részvétedével. Az értekezleten felszólalt Jurij And- ropov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára is. Beszédében hangsúlyozta, hogy az SZKP vezető testületéi különösen nagy hangsúlyt helyeznek a munkastílus javítására, a döntésvégrehajtás ellenőrzésének erősítésére, a párt-, az állami és a munkafegyelem javítására. Ez a törekvésük kedvező hatással volt a termelésre. Az első negyedévben a szovjet ipar 102 százalékra teljesítette az értékesített végtermék előállítására vonatkozó tervét. A múlt év első negyedévéhez képest az ipari termelés mennyisége 4.7* százalékkal nőtrt.j Az év első három hónapjában a munkatermeléNagyerejű bomba robbant tegnap a déli órákban az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségénél. A merényletért az Iszlám Szent Háború elnevezésű illegális szervezet vállalta a felelősséget. Az áldozatok többsége a követséget védő biztonsági személyzet tagjai, 'vízumkérő libanoni állampolgárok, valamint a környéken közlekedő járókelők, autósok közül került ki. Amin Gemajel libanoni elnök utasítására a hadsereg és a rendőrség körülzárta a merénylet térségét é sazon- nali vizsgálatot indított. A robbanást követően amerikai hadihajók jelentek meg a tengerparton álló követsé- gi épülettel szemben. Reagan amerikai elnök a bejrúti amerikai nagykövetségen történt robbanás hírére azonnal összehívta Nemzetbiztonsági Tanácsát a Fehér Házba. Robert Dillon, a bejrúti amerikai nagykövet mintegy fél órával a robbanás után Franciaország, bár nem tagja az Atlanti Szövetség integrált katonai szervezetének, egy kelet—nyugati konfliktus esetén csatlakozna a NATO erőihez — jelentette ki tegnap Párizsban Bemard Rogers amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka. A francia.politikai erők igen gyorsan meghoznának egy ilyen döntést — állapította meg a tábornok. Rogers kijelentése kapcsán a hírügynökségek emlékeztetnek az Egyesült Álkenység 3,9 százalékkal emelkedett, míg a múlt év ugyanezen időszakában a növekedés csak 1.5 százalékos volt. Jurij. Andmpov részletesen szólt a szovjet mezőgazdaság fejlődéséről, az előtte álló feladatodról. Emlékeztetett az SZKP XXVI. kongresz- szusán a mezőgazdaság fejlesztése érdekében hozott határozatokra. a Központi Bizottság múlt év májusi, az élelmiszerprogramot jóváhagyó ülésére aláhúzva, hogy a fontos, nagy horderejű döntések önmagukban még nem hoznak eredményt, azokat szervezetten, az erőforrásokat mozgósítva végre is kell hajtani. Az SZKP KB főtitkára beszéde végén a Politikai Bizottság nevében meggyőződését fejezte ki. hogy a Szovjetunió minisztériumai és országos főhatóságai, a helyi párt- és állgmi szervek a mezőgazdaság előtt álló feládatok sikeres megoldása érdekében javítani fogják szervezői és politikai munkájukat. telefonon arról tájékoztatta a külügyminisztériumot,- hogy a robbanás következtében sem ő, sem közvetlen munkatársai nem sérültek meg. Philip Habib és Morris Dra- per amerikai különmegbízol- tak a robbanás idején nem tartózkodtak az épületben, amelynek konzuli osztálya Dillon szerint „teljesen megsemmisült”. Robert Dillon amerikai nagykövet is .az épületben tartózkodott, de sértetlenül úszta meg a merényletet. A Bejrútban időző Philip Habib amerikai különmegbízott és helyettese, Morris Draper a nagykövetségtől távol folytatta tárgyalásait. Késő este is folytatódtak a mentési munkálatok az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségén. Még mindig nem végleges adatok szerint negyven a halottak és a százat is megközelíti a sebesültek száma — közölte a libanoni televízió. A romok alá temetett áldozatok kiszabadítása rendkívül nehéz és bonyolult feladat. lamok és Franciaország többször hangoztatott álláspontjára, miszerint a genfi szovjet—amerikai tárgyalásokon nem lehet figyelembe venni a francia és a brit közepes hatótávolságú rakétákat, mert azok úgymond függetlenek a NATO-tól. A tábornok beszámolt arról is, hogy a NATO főparancsnokságnak ugyanolyan jó a kapcsolata Francois Mitterrand szocialista párti kormányzatával, mint az előző francia vezetéssel volt. Az MSZMP Központi Bizottsága múltheti. kétnapos ülésének a szocialista országokban és a nyugati államokban egyaránt nagy figyelmet szenteltek. A TASZSZ szovjet hírügynökség részletesen ismertette az ülésről, kiadott közleményt. Elsősorban az-okat a részeket emelte ki, amelyek az MSZMP legutóbbi kongresszusa határozatainak valóraváltásáról, a szocializmus építésének további feladatai lói szólnak. A hírügynökség felhívta a figyelmet a. dokumentumnak arra a megállapítására, amely szerint a Magyar Népköztársaság a jövőben is különleges, figyelmet Bzentel a szovjet— magyar barátság elmélyítésének. Szófiában á Rabotnicsesz- ko Delo kommentárjában arra helyezte a hangsúlyt, hogy Magyarországon - következetesen megvalósítják a kongresszusi határozatokat, további erőfeszítéseket tesznek az életszínvonal megőrzéséért. A súlyosabbá vált nemzetközi helyzet ellenére komoly sikereket értek el — állapítja meg a kommentátor, majd hozzáfűzi: a tények az.t bizonyítják, hogy a párt előrelátóan vezeti a társadalmat. Az ADN, az NDK hírügynöksége a közleménynek elsősorban a nemzetközi béke és a leszerelés -»kérdéseivel kapcsolatos részeit méltatta tudósításában. Prágában a Rudé Právo a CTK hírügynökség tudósítását közölte a KB-üiés határozatáról. A dokumentumból kitűnik, hangsúlyozza a jelentés, hogy javult a magyar népgazdaság egyensúlya és társadalmi méretekben sikeMarjai lózsel Párizsban (Folytatás az 1. oldalról) francia külkereskedelmi és idegenforgalmi miniszter elnökletével rendeznek. A napok keretében magyar szakemberek előadásokat tartanak gazdaságpolitikánk kérdéseiről s a magyar iparnak az új technológiák terén elért eredményeiről. A megnyitó ünnepségen részt vett a francia gazdasági élet számos vezető képviselője. Philippe Clément-nak, a párizsi kereskedelmi és iparkamara elnökének megnyitó szavai után Marjai József miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. * * * Marjai József miniszterelnök-helyettes tegnap megbeszélést folytatott Gabriel Ventéjol-lal, a francia gazdasági és szociális tanács elnökével, majd Renaud de la Feniere-rel, a Banque de France kormányzójával. Délben Jacques Stern-nel, a CII-Honeywell, a legnagyobb francia elektronikai vállalat elnök-vezérigazgatójával és vezető munkatársaival tárgyalt. Délután Marjai József Edith Cresson miniszternél tett látogatást. A két ország közötti kereskedelem időszerű kérdéseit tárgyalták meg s megállapodtak a további teendőikben. Nicaraguái nyilatkozat A Sandinista Front országos vezetősége vasárnap nyilatkozatban bélyegezte meg az : Egyesült Államokat, amiért hadüzenet nélküli háborút folytat Nicaragua ellen. A Managuában közzétett nyilatkozat' rámutat, hogy „az amerikai agresszió új dimenziókat öltött” és veszélyessége azzal párhuzamosan fokozódik, ahogyan szaporodnak a hondurasi hadsereg Nicaragua elleni provokáció. rült fenntartani az életszínvonalat. tovább bővültek Magyarország nemzetközi kapcsolatai. Az Üj Kína kínai hírügynökség részletesen tudósított a közlemény tártaiméiról, hírt adott a dokumentumban leírt sikerekről és a megoldandó nehézségekről. A hírügynökség ezen kívül kiejne- li a közlemény nemzetközi vonatkozású részeit is. elsősorban azt, hogy Magyarország továbbra is erősíteni fogja baráti együttműködését a szocialista országokkal, szélesíteni fogja kapcsolatait a fejlődő országokkal, illetve a kapitalista országokkal is. A Financial Times cjmű angol lap azt olvasta ki a KB üléséről kiádott közleményből, hogy az — általa „nagyon haladónak” minősített — magyar gazdasága reform folytatódni fog, s hogy az MSZMP vezetői a külgazdasági egyensúly és a házai életszínvonal egyidejű javítását szorgalmazzák. A Mor- ning Star, a Brit Kommunista Párt lapja rámutatott, hogy Magyarországon a vállalati önállóságnak, a kis magán- és szövetkezeti vállalkozások támogatásúnak változatlanul a szocialista tervgazdálkodás ad keretet. Ugyancsak a gazdasági reformok kérdése állt az AFP francia hírügynökség értékelő tudósításának középpontjában. Az AFP úgy látta, hogy az MSZMP KB ülése „nyitva hagyta az ajtót] a további gazdasági reforjnok. előtt.’ A párizsi amerikai napilap, az International Héráid Ttribune „Magyarország megerősíti az újításokat” címmel tudósít a KB üléséről. Beszámolt a KB A varsói Nagyszínházban az elmúlt napokban ünnepi nagygyűléssel nyitották meg a nemzeti megemlékezés hónapjának rendezvényeit.! Az idei ünnepségek keretében megemlékeznek a varsói gettófelkelés negyvenedik évfordulójáról is. Ebből az alkalomból a lengyel főváros egyik katolikus templomában misét tartottak, amelyen Glerrip bíboros érsek mondott szentbeszédet. Az istentiszteleten résztvettek a lengyelországi izraelita közösségek képviselői is. A gettófelkelés 40. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát hívtak össze Varsóban. A konferencián 25 ország 120 judo sa a nácizmus népirtásával foglalkozott. A fasiszta hóhérok 1939 ben. nem sokkal Lengjjelor- szág lerohanása után Elrendelték. hogy az ország !zsidó lakossága köteles gettókba költözni. 1940 novemberében megtiltották, hogy a gettó lakói elhagyják lakóhelyüket. A legnagyobb gettó a varsói volt ahol ebben az időben 460 ezer ember zsúfolódott össze, embertelen körülmények között. (Hasonló Viszonyok uralkodtak természetesen a többi város gettóiban is.) Éhség, járványok pusztították a szerencsétleneket. Ehhez járultak a náci hóhérok vadállati kegyetlenkedései. Aztán hamarosan megindultak a transzportok Auschwitz. Treblinka és a többi haláltábor gázkamrái felé. 1943. április 19-én. aj gettófelkelés napján a feljegyzések szerint már csali fnint egy 40—50 ezer csontig lesoványodott, halálra szánj ember élt a gettó falai között. Himmler ekkor adott parancsot. hogy martalócai hatoljanak be a gettóba, rombolják le és megmaradt jakéit “'állítsák a megsemmisítő táborokba. A tábor fiatalüléséről az FKP lapja. a L'humanité, Az AP amerikai hírügynökség elsősorban a rugalmasság és az önállóság fogalmának keletében viz-sgal- -ta a KB-ülésről kiadott közleményt. A hírügynökség ugyanakkor emlékeztet arra is, hogy a dokumentum a párt vezetésének és az állami irányításnak fontos szerepet tulajdonít. Az UPI ugyancsak a magyar gazdasági rendszer szemszögéből elemzi a KB ülését, külön kiemeli a kisvállalkozás és a magánkezdeményezés témáját. A bécsi polgári napilap, a Die Presse a KB-ülésről szóló cikkében pénteken megállapította, hogy Magyarország folytatja a reformokat. A Neue Kronen Zeitung, Ausztria legnagyobb példányszámú lapja szerint a KB-ülésen olyan döntés született, amely a megnehezült gazdasági helyzetben az eddiginél átfogóbb és bátrabb reformpolitika keretében keresi a megoldást. Madridban a legnagyobb példányszámú spanyol polgári liberális napilap, az El Pais vasárnap részleteket közölt a KB-ülés határozatából. A lap kiemeli: „Magyarország a jövőben is az eddig' bevált gazdaságpolitikáját alkalmazza, de továbbra is utat nyit a szükséges reformoknak”., Az El Pais a dokumentumnak a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó részéből a béke és a feszültség csökkentésére irányuló erőfeszítésekre hívja fel a figyelmet. Az EFE spanyol hírügynökség szombati tudósításában „józannak” minősítette a KB-ülésen elfogadott határozatot. V jai azonban felkészültek: a maguk-készítette és a lengyel ellenállási mozgalomtól kapott fegyverekkel szembeszálltak a támadókkal. „A hősiesen küzdő gettólakók a végsőkig- védtek minden egyes állást, a romok és égő házak között” — írja e példátlan küzdelemről a PAP lengyel hírügynökség. A felkelés vezetői május 8-án elestek a harcban, s ezután megszakadt a kapcsolat a felkelők egyes csoportjai között. Ennek ellenére még sokáig folytatták az egyenlőtlen küzdelmet, s tömegével semmisítettek meg hitlerista katonákat és tiszteket. A felkelés idején a lengyel ellenállók mindvégig támogatták a gettó lakóit. Amikor az ellenség sokszoros túlereje már lehetetlenné tette az ellenállást, a lengyel földalatti mozgalom megszervezte a megmaradt zsidó harcosok evakuálását. A felkelők egy része csatlakozhatott a partizánokhoz, hogy velük együtt harcoljon tovább. A gettó a harcok alatt teljesen megsemmisült. . A varsói felkeléssel egyidejűleg több más gettóban és táborban is (Chestochowa. Bedzin, Bialystok. Tarnow. Treblinka) fegyvert fogtak a fiatalok, s mindenütt támogatást kaptak a lengyel ellenállási mozgalomtól. S bár a veszteségek óriásiak voltak, ezekből a gettókból lényegesen több ember szabadult élve, mint azokból, ahol nem vették fel a harcot. A vai'sói felkelés a gettó- lázadások történetében a legnagyobb arányú volt. A példátlan bátorsággal vívott harc az emberi méltóságért folyt és a felkelés napja, április 19. a lengyel történelem legtragikusabb, de egyben az egyik leghősiesebb napjává vált. Gáti István Reagan összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot Merénylet az USA bejrúti nagykövetségénél Hatalmas bombarobbanás történt tegnap az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségénél. Képünkön: a hétszintes épület, amelynek középső része összeomlott (Tefcotó. — KS) Rogers tábornok szerint Konfliktus esetén Franciaország csatlakozna a NITO éréihez II varsói gettó Itüsei