Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-19 / 91. szám

1983. ÁPRILIS 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Félidejénél tart a megyében a tavaszi vetés Kéthetes előnyben a besenyszögiek Jászladányban bevetésre készek a kaszáié gépek A várva várt csapadék egy-két helyütt a megyében megtorpantotta kissé a ta­vaszi munkák ütemét, de azért az elmúlt héten is jól haladtak a vetéssel az álla­mi gazdaságokban, a terme­lőszövetkezetekben. Az üze­mi tervekben a tavasziak vetésére előirányzott mint­egy 155 ezer hektárból va­lamivel több mint hetven­ezer hektár vár még beve­tésre szójával, napraforgó­val. kukoricával és rizzsel. Ahol nem ázott fel túlsá­gosan a talaj, ott a hét vé­gén is dolgoztak a vetőgé­pekkel. A besenyszögi Kos­suth Tsz-ben* például, a munkával töltött hétvégével együtt most már a tavalyi­hoz képest legalább két hét­tel előbbre tartanak az idő­szerű tennivalókkal. Pedig az 1871 hektárnyi lucerna, borsó, olajlen, fénymag, nap­raforgó és kukorica vetésén kívül 470 hektár búzaterület újravetése is munkát adott a téeszbelieknek. Nem akar­ták ugyanis, hogy kárb^ vesszen az őszi gabongterü- let-növelési törekvésük, ezért a téli csapadékhiány miatt kipusztult táblákat tavaszi árpával felülvetet­ték. Nem volt szokványos az idei tavaszon az sem. hogy már március első napjaiban üzembe helyezték a Millér- parton az átemelő szivattyú­kat. Azóta 250 hektárnyi le­gelőre juttattak ki átlago­san száz milliméternyi mes­terséges csapadékot. A közös gazdaságban szükség is lesz a minél nagyobb fűhozam­ra, mert az 1984-ben bete­lepítésre kerülő ezer férő­helyes új hízómarhatelepen már az idén gondoskodni kell a téli-tavaszi szálasta- k ármány-szükségletről. A tavasziak vetésszerkezetében a napraforgó területét csök­kenteni kellett Besenvszö- gön a vetésforgó miatt, de a tavalyinál több olajlen ve­tésével szinten tartják a té- eszben az olajosmagvak ter­mesztését. Dolgoztak — vetették a szóját — szombaton és va­sárnap a jászladánvi Egyet­értés Tsz-ben is. A közös­ben és a háztájiban 2700 hek­tárra tervezett tavaszi ve­tésekből ezen a héten már csak a napraforgó és a szó­ja vetésének befejezése ad munkát, a jövő hétre pedig már csak a kukorica veté­se húzódik át. A közös gaz­daságban — több éves ha­gyományoknak megfelelően — az idén is a növényápo­lásnál és a betakarításnál egyaránt sok kézi munkát: igénylő vöröshagymát, vala­mint a tagok jószágainak'ta­karmányozására szolgáló'ku­koricát és árpát a háztáji területeken termelik meg a jászladánviak. .Nyújtott műszakban üze­meltetve a gépeket és .a hét­végeket is kihasználva, má­jus elseje-előtt befejezik a tavasziak vetését a szövet­kezetben. hogy azután hoz­záláthassanak a 600 hektár- nyű lucerna vágásához. „Be­vetésre” készen, kijavítva várják az első betakarítási munkát a kaszáló gépek, a szállítójárművek. ■ — temesközy — Szombat, vasárnap is négy géppel, nyújtott műszakban ve­tették a szóját a jászladányi Egyetértés Tsz-ben. A közös gazdaságban az idén kevés híján 100 hektáron termesztik a/, ólajosnüvényt Százéves a klubelnök Nekik még kötelező volt a diáksapka A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium dísztermében az összejövetel hivatalos részében a fehér asztal mellett ülök meghallgattak egy érdekes orvosi előadást, azután a klub­titkár rövid beszámolóját, majd elkezdődött a kötetlen dis­kurzus. Vajon mi szél vetette ezt a harmincegynéhány embert erre a félig ünnepélyes, félig vidám hétfő esti összejövetelre? Ami kivétel nélkül közös az itt megjelentek sorsában: tíz, húsz, harminc, vagy annál is több esztendeje mindahányan a karcagi gimnázium diákjai voltak. Dúsa István ma építész a megyeszékhelyen. — Tősgyökeres karcagi va­gyok, az isten tudja, hogy hányadik ősöm is odavalósi. Engem már Szolnokra vetett a sors, de még ma sem tu­dom, hogy karcagi, vagy szolnoki vagyok-e úgy iga­zán. Pedig az a hír járja ró­lunk, hogy a karcagi ember kemény, konok, zárkózott, amolyan nehezen barátkozó kunfajta. Én ezeket a minő­sítéseket is vállalom, hozzá­téve, hogy azért a gimná­ziumi éveim mást is adtak. Sok-sok ismeretet, jártassá­got, eligazodást a világ dol­gaiban. Én például nagyon szerettem a magyart, mégis építész lettem. Azért, mert azt vallom, hogy egy épí­tésznek humán műveltséggel is rendelkeznie kell, hiszen a létesítmények, amelyeket tervez, embereknek, emberi célokra, időtöltésre készül­nek. Ehhez viszont illik is­merni az ember természetét, szokásait, röviden szólva az emberiség kultúráját. Én eh­hez kaptam nagyon nagy se­gítséget az ott tanító, hihe­tetlenül szigorú, és sokat kö­vetelő tanároktól. Kövessi Arthur, a karcagi öregdiákok szolnoki klubjá­nak titkára 1932-ben érett­ségizett. — Tizenöt éves lehettem, amikor egyszer borért men­tünk a kocsmába, ami akkor is szigorúan tilos cseleke­detnek számított. Nem vol­tunk elég körültekintőek, és a testnevelő tanár elkapott bennünket. A fizetőpincérben megvolt a szolidaritás, váltig állította, hogy csak szódavi­zet fogyasztottak a diák urak, de úgy látszik a sze­münk, meg a lehetetünk másról is tanúskodott. Más­nap az eset következménye a szertárban folytatódott, és egy régi huszárkard lapjával kaptunk egyet-egyet a nad­rágra, mondván lovas nem­zet a magyar, csak most már vér helyett vörösbor folyik körülötte, örültünk, hogy ennyivel megúsztuk. Tanul­ságként rájöttünk, hogy az akkor kötelezően előírt di­áksapka még a kocsmában fs kirívó viselet, ha az em­ber izgalmában nem a kabát alá dugja, hanem a leje búbján felejti. A másik karcagi öregdiák, dr. Pintér Sándor ma a He- tényi Géza Kórház gyermek- osztályának a főorvosa. — Noha orvosi hivatást választottam, nekem mégis a színjátszáshoz kapcsolódnak a legkedvesebb emlékeim. Ott szerettük meg az irodal­mat, és emlékszem, egyszer még a Rokonokat is előad­tuk óriási „sikerrel. Jók vol­tak azok az önképzőkörök, mivel tartalmat adtak az üres óráknak, és életre szóló élményt a tagoknak. Pedig tanulni is nagyon kellett, mert abban az időben keve­sebb volt a könyörgés, és aki nem bírta az iramot, menthetetlenül kimaradt. Az öregdiák-klub foglal­kozására most harmincötén jöttek el. Tanárok, ügyvé­dek, nyugdíjasok, népműve­lők, pártmunkások, gyógy­szerészek, kereskedők. idő­sebbek, fiatalabbak. Felidéz­ni a régi. kedves diákéve­ket: néhány mondatot vál­tani a hajdani iskolacimbo­rával, elmesélni röviden, mi is történt velük azóta. Mert az idő úgy elrohant, hogy csak most veszi észre az em­ber, amikor egykori vékony padszomszédjával szemtől szembe találkozik. A klub már több mint öt­ven tagot számlál, akik a karcagi intézmény régi, ha­ladó hagyományainak az ápolásán kívül pénzbeli ala­pítvánnyal segítik az iskola mostani, legjobb tanulóit, és az előtérbe egy emléktáblát terveznek, amelyen szeretnék megörökíteni az egykori leg­híresebb tanárok, diákok ne­vét. Egy-egy előadásra is vál­lalkoznak, amelyeken felele­venítik a régi, karcagi diák­életet, szokásokat, csínyeket. A történelem vihara" na­gyon szétszórta a karcagi öregdiákokat. Akadt, aki Amerikából, más Svájcból, Csehszlovákiából jelentkezett tagnak, de érkezett levél Debrecenből, Szekszárdiéi, Szegedről is. A legkedvesebb levelet Nagyváradról írta idős Tőkés András, aki 1901- ben érettségizett a nagykun városban. Részlet az írásból: „Hamarosan betöltőm a századik esztendőmet, és a lányom van mellettem öreg napjaimban. Arra különösen büszke vagyok, hogy 1900- ban engem választottak meg a legelső önképzőkör titká­rának. Szívemben veletek vagyok, de bocsássátok meg a távollétet, mert aki ennyi esztendőt lepergetett az élet fonalán, higgyétek el, már keveset, és nem szívesen mozdul ki az otthonából. Kissé megromlott a látásom, és a hallásom is, de azért annyira nem vagyok anyát­lan, apátián, hogy ezen ér­tesítéssel ne üdvözölnélek meleg szeretettel benneteket, karcagi öregdiákokat. Mint valószínű közületek a leg­öregebb: idős Tőkés András”. A matuzsálemi korú, egy­kori karcagi diákot a szol­noki klub tiszteletbeli dísz­elnökévé választották. Egy­úttal arról is határoztak, hogy a következő összejöve­telt május 27-én rendezik a Tiszai igetben. Az „áldozat” itt két gyapjas; amelyeket trancsírozva hamisítatlan birkapörkölt formájában dr. Szűcs Sándor, mint régi kar­cagi öregdiák varázsol ízle­tessé. Ami nem újdonság, mivel az ebbéli foglalatos­sága'! régebben végzi, mint a bírói hivatást. D. Szabó Miklós Almok és lehetőségek A magyar—lengyel kapcsolatok jegyében Barátsági gyűlés Kunszent- mártenban Szolnok megyében töltötte a tegnapi napot, Waldemar Kowalewszki,. a Lengyel Népköztársaság Kulturális és Tájékoztató Központjának igazgatóhelyettese. Szolno­kon a Hazafias Népfront megyei bizottságának épüle­tében Sándor László, a HNF megyei titkára fogadta a vendéget. A délutáni órák­ban. Kunszentmártonban, az Univerzál Ipari Szövetkezet­ben folytatódott a lengyel vendég Szolnok megyei láto­gatása: a szövetkezet szék­házában Kunszentmárton. valamint a járás párt- és állami vezetőivel, a vendég­látó szövetkezet szakembe­reivel találkozott. A szövet­kezet központi irodájánál ba­rátsági gyűlésre került sor, amelyen Waldemar Kowa­lewszki tartott tájékoztatót, a lengyel—magyar kapcsola­tokról, a két nép barátságá­ról. „Nekem szülőhazám” II szolnoki csapat jutott tovább Szombaton — lapzárta után — került sor Szolno­kon a Kill ián György Repü­lő Műszaki Főiskolán a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség alapításénak §5. évfordulója tiszteletére rendezett „Ne­kem szülőhazám . . ." elne­vezésű honvédelmi verseny- sorozat megyei döntője ered­ményhirdetésére. A kiélezett küzdelmekre jellemző, hogy a végső sikerre esélyes első három együttes között mini­mális a pontkülönbség. Végeredmény: L Szolnok város csapata 124,5 pont, 2. Szolnok járás 123,5 pont, 3. Karcag 120,5 pont. A to­vábbi sorrend: Törökszent­miklós, Kisújszállás, Jászbe­rény járás és város közös csapata, Kunszentmárton já­rás, Túrkeve, Mezőtúr és Tiszafüred járás. A győztes kollektívát a szolnoki Csanádi körúti Ál­talános Iskola, a Szamuely Tibor Gépipari Szakközépis­kola és a Kötivizdg honvé­delmi klubja versenyzői al­kotják. Ök, valamint a Kil­lián főiskola és az orosházi határőrség négy-négyfős csa­pata képviselik megyénk szí­neit abban az egyilk országos elődöntőben, amelyet május 7-én ugyancsak Szolnokon rendeznek. Az ellenfelek Bu­dapest, továbbá Nógrád, He­ves és Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyék győztes együtte­sei -lesznek. Nagy az öröm a csa­ládban: a nyolcadikos fi­út felvették a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába. így egy döntő lépéssel köze­lebb került álma megva­lósulásához: szakács sze­retne lenni. Az öröm nem csupán azért jogos, mert a kisle- gény „sínre” került, ha­nem mert minden szülő, aki a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskolába irányította gyermekét, számíthatott az elutasításra, hiszen az egyetlen osztályba ötszö­rös volt a túljelentkezés. Hasonló a helyzet az egészségügyi és az óvó­nőképző szakközépisko­lában is. Az elgondol­kodtató jelentkezés-több­let oka voltaképpen nyil­vánvaló: tipikusan női vagy mindinkább elnői­esedő pályákról van szó. És Szolnok megyében összehasonlíthatatlanul kisebb esélyük van a lá­nyoknak a továbbtanulás­ra, mint az azonos korosz­tályhoz tartozó fiúknak. Hogy pontosabbak le­gyünk : a megye gazdasá gi szerkezete leszűkíti a lányok által választható szakmák körét. Bár mondogatják a pedagó­gusok a lányos szülők­nek hogy elképzelhető esztergályos vagy más könnyű „vasas” szakmá­ban dolgozó nő is, ma­guk se túl nagy meg­győződéssel biztatják az apukákat, anyukákat. Ezért indul évről évre el­söprő roham a nőiesnek tartott szakmát adó kö­zépiskolába. Az idén a megyében 6158-an végeznek az ál­talános iskolákban, kö­zülük 3026 a gyengébb nemhez tartozik. A szakközépiskolákba 190.3- an jelentkeztek, a lá­nyok száma ,ezer volt. a szakmunkásképzőkbe je­lentkezett 2864 nyolcadi­kos közül 1044, a gimná­ziumokba felvételét kérő- 993 gyerek között 668 volt a leány. És ezek az ada­tok ha mást nem, azt mutatják, hogy a lányok elsősorban a szakközép­Folyamatosan korszerűsíti termékskáláját az Üvegipa­ri Művek karcag-berekfürdői üveggyára: a fejlesztés leg­újabb eredményeként vér­tárolásra alkalmas üvegedé­nyek gyártása kezdődött meg sorozatban. A Humán Oltó- anyagtermélő és Kísérleti Intézet számára japán licenc alapján készülő üvegek elő­állítása rendeltetésüknél fogva különleges technoló­giai fegyelmet igényel. A iskolákat és a gimnázi­umokat választották, mert hogy a szakmun­kásképzőkben elenyésző a lányoknak kínált szak­ma. Az is kiderül a szá­mokból, hogy feltűnően csappant az érdeklődés a gimnáziumi képzés iránt. Merész lehet a következ­tetés, mégis megkockáz­tatom : a szülők és persze a gyerekek meggondol­ják a „semmit se adó” gimnáziumba való je­lentkezést, onnan ugyan­is mindenképpen tovább kell tanulniuk, ha szak­mát, pontosabban meg­élhetési lehetőséget kí­vánnák szerezni. Jólle­het; a megye gimnáziu­maiból általában a tanu­lók hatvan—hatvanöt százaléka bejut valame­lyik egyetemre, főiskolá­ra, a „maradék” azonban úgy érzi, hogy elveszte­getett négy évet. És ez a bizonyos maradék többnyire azokból a lá­nyokból tevődik össze, akiket nem vettek fel szakközépiskolába illet­ve. nőies szakmát adó szakmunkásképzőbe, a tanulmányi eredményük viszont már az általá­nos iskolában se volt a jónál, közepesnél maga­sabb. Tehát eleve a to­vábbtanulás minimális esélyével kezdték a gim­náziumot. A következő években még nem, de öt—hat év múl|va már probléma lesz az általános iskolát végzők középfokú intéz­ménybe jutása, akkor ér­jük el tudniillik az új demográfiai hullám csú­csát. A megye oktatási szakemberei természete­sen készülnek rá és azon lesznek, hogy" a nyolcva­nas évek végén is min­den jelentkező bejusson valamilyen középfokú in­tézménybe. Még egy mondatban vissza a mához; a vá­lasztott iskolába fel nem vettek fellebbezésével május közepén foglalko­zik döntésre hivatott bi­zottság. B. J. Durover elnevezésű termékek ugyanis a közönséges üve­geknél sokkal jobban ellen­állnak a savaknak és lúgok­nak, s így a vér a hosszú tárolás idején sem szennye­ződik. A japán technológia elle­nére az üvegek valamennyi alkotórészét hazai illetve a KGST országaiból beszer­zett alapanyagokból biztosít­ják. Japán licenc alapján Vértároló üvegek Karcagról A Kecskeméti Konzervgyár tiszakürti telepén NDK exportra készítenek e.lő körtebefőttet. Napi 60 mázsa földolgozott körtét szállítanak a központi gyárba

Next

/
Thumbnails
Contents