Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-16 / 89. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. ÁPRILIS 16. Marx Károly konferencia Sarlós István felszólalása Berlinben í Arckepvázlat I Aki a villáskulcsot számítógépre cserélte Gordon McLennan-nek, Nagy-Britannia Kommunis­ta Pártja főtitkárának be­szédével folytatódott tegnap délelőtt Berlinben a Marx Károly nemzetközi tudomá­nyos konferencia. Hangsúlyozta, hogy a brit testvérpárt céljának te­kinti a szocializmus felépí­tését, mégpedig olyan for­mában. amely szavatolja az egyéni szabadságot, pártok pluralitását, a szakszerve­zetek függetlenségét és az emberi szabadságjogokat. A délelőtti ülésen ezt kö­vetően a magyar küldöttség vezetője, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, miniszterelnök­helyettes szólalt fel. Sarlós István emlékezte­tett arra, hogy a magyaror­szági szocialista munkásmoz­galom kezdettől fogva szer­ves része volt a nemzetkö­zi proletariátus Marx és Engels vezette mozgalmá­nak. Az igazak szövetségé­nek és a kommunisták szö­vetségének magyar tagjai is voltak és magyar volt Fran­kel Leó, a párizsi ikommün egyik vezetője is akit Marx és Engels nagyra becsült és barátjává fogadott. A kelet—nyugati viszony kérdéseiről, a fegyverzetkor­látozás küszöbönálló döntő hónapjairól, a williamsbur- gi csúcstalálkozón napirend­re tűzendő világgazdasági és politikai kérdésekről tár­gyalt tegnap Washingtonban Ronald Reagan amerikai el­nök Helmuth Kohl nyugat­német kancellárral. Kohl Genscher külügyminiszter kí­séretében érkezett csütörtö­kön este az amerikai fővá­rosba, s előbb Shultz kül­ügyminiszterrel, majd Bush alelnökkel vitatta meg ugyan­ezeket a kérdéseket. A damaszkuszi sajtó szo­ros összefüggést lát a Rea- gan-terv megmentésére irá­nyuló amerikai diplomáciai erőfeszítések és a kelet-li­banoni fronton észlelt izrae­li támadási előkészületek között. Az al-Baath című lap azzal vádolja az Egye­sült Államokat, hogy erő­szakhoz folyamodva pró jut­ja keresztül vinni közel-ke­leti terveit. A Tisrin rámutat, hogy Izrael olyan időpontban fo­kozza katonai provokációit a Libanonban állomásozó szíriai csapatokkal szemben, amikor az Egyesült Álla­mok és az arab reakció nö­vekvő nyomásnak és fenye­getésnek veti alá a Palesz­tinái Felszabadítás Szerve­zetet avégett, hogy járuljon hozzá a Reagan-terv elfo­gadásához. adjon felhatal­mazást Jordániának a pa­lesztin -nép képviseletére. Tegnap ismét nagyszámú izraeli harci repülőgép foly­tatott tartós felderítő tevé­Az MSZMP büszkén vall­ja magát marxista—leninis­ta pártnak. Az 1956-os el­lenforradalom után ezen az eszmei alapon volt képes megújulni és kidolgozni a szocializmus alapelveiben és alapvonásaiban ma is érvé­nyes stratégiáját. A törté­nelem megtanított minket arra, hogy a pártnak el kell határolnia magát mind a dogmatikus megmerevedés­től, mind pedig a marxizmus —leninizmus tanításainak különböző eszmei alapokról történő revíziójától — mondotta a magyar kül­dött. Sem a marxi eszmék, sem az azokat megvalósító szocialista társadalmak il­letve társadalmi mozgalmak nem haladtak zökkenőmen­tes sima úton, és erre-a jö­vőben sem számíthatunk. De az új társadalom mégis létrejött és eredményei le­tagadhatatlan tények. Az „ellentábor” ideológu­sai és politikusai kezdettől fogva -megkísérelték és meg­kísérlik elhallgatni, meg­cáfolni, eltorzítani, az élő mozgalomtól elválasztani, vagy esetleg éppen kisajá­títani a marxi eszméket. A két és fél órás fehér házi eszmecsere közép-európai idő szerint a késő esti órákban ért véget, ezért annak tar­talma csak ma válik isme­retessé. A Fehér Ház magas állású beosztottjai azonban előzetesen is elismerték, hogy a fő megbeszélnivalók egyikében, a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok fon­tosságának értékelésében tá­volról sincs egyetértés az el- szigetelődési politikát foly­tató amerikai kormányzat és a kelet—nyugati kereskede­lemben gazdaságilag sokkal inkább erdekelt NSZK kö­zött. kenységet Libanon légteré­ben. Az előző napi berepü­lésekben, füstbombák -beve­tésével, hangrobbanásokkal kísért szimulált Légitámadá­sokban legalább ötven va­dászbombázó vett részt. Ke- let-Libanonban az ismétlő­dő provokációk miatt tegnap is érvényben volt az izraeb csapatokkal szemben álló szíriai és palesztin erőknél elrendelt legmagasabb fokú készültség. Közben Philip Habib ame­rikai elnöki megbízott teg­nap az -izraeli—libanoni egyezménytervezetről folyta­tott megbeszélést Jeruzsá­lemben Begin miniszterel­nökkel, Sam-ir külügy- és Arensz hadügyminiszterrel. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke csütörtökön az EL-Fatah szervezethez tar­tozó közvetlen munkatársai­val tárgyalt Tuniszban. A PFSZ katonai parancsnok­ságának csütörtökre terve­zett teljes ülését a hét vé­gére halasztották. És — amióta csak léteznek a szocialista országok — ar­ról beszélnek, hogy a marxi szocializmus érvényét veszí­tette, eltorzult, hogy a szo­cialista társadalmi rendszer olyan válságba került, amelyből nincs többé kiút. A mozgalom énnek ellenére létezik, a világ minden ré­szében elterjedt és elnyer'e az emberek százmillióinak bizalmát. A mozgalom elleni táma­dások folyamatosak és mindannyiszor megerősöd­nek, amikor a szocialista fejlődésben valóban felme­rülnek nehézségek. Nos, Marx sohasem idealizálta a jövőt és az élő mozgalmat, nemcsak tudta, hogy lehet­ségesek a mozgalomban rendkívül nehéz periódusok, de át is élt közülük . néhá­nyat. Nehéz és hosszú tör­ténelmi harcra számított. Nem tűzött ki határidőket és , egyszer s mindenkorra érvényes kritériumokat az új társadalom számára. Tud­ta, hogy a szocializmus tár­sadalmát a jövő nemzedékei fogják megteremteni új feltételek és új viszonyok között — mondotta Sarlós István. (Telexen 1 (érkezett | SZÓFIA Todor Zsivkov, a bolgár Államtanács elnöke meghí­vására baráti látogatásra Szófiába érkezett Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke. Todor Zsivkov tegnap meg­beszélést folytatott Jasszer Arafattal. A találkozón je­len volt Dimitrov Sztanisev, a BKP KB titkára. PEKING Kína tegnap hajnalban el­utasítóan kommentálta a há­rom indokínai ország, Kam­bodzsa, Laosz és Vietnam külügyminisztereinek azt a javaslatát, hogy a délkelet­ázsiai országok két csoport­ja, az ASEAN-országok és az indokínai államok kezdjenek párbeszédet egymással. Ha­sonló volt a kínai reagálás arra a bejelentésre is, mi­szerint májusban újabb viet­nami egységeket vonnak ki Kambodzsából. HELSINKI Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára állást foglalt azzal szemben, hogy a világszerve­zet keretein kívül úgyneve­zett többnemzetiségű béke- fenntartó erőket hozzanak létre. Az észak-európai kör­úton tartózkodó Pérez de Cuellar csütörtökön Helsin­kiben mondott beszédében a Sínai-félsziget és Bejrút pél­dáját említette, ahol az Egye­sült Államok részvételével többnemzetiségű haderőt ál- lomásoztatnak. BONN A Német Szociáldemokra­ta Párt előreláthatóan 1983. novemberében tartja meg rendkívüli kongresszusát, amely dönteni fog az ame­rikai rakéták NSZK-beli te­lepítésével kapcsolatos végle­ges álláspontjáról — jelen­tette be Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakció­jának elnöke a Hamburger Abendblatt tegnapi számá­nak adott nyilatkozatában. KUVAIT A nyolc öböl menti ország miniszterei tegnap lefújták értekezletüket, amelyet a Perzsa-öböl vizét elborító olajfolt felszámolásának megvitatására hívtak össze. A szerda óta tartó konzultá­ciók után sem tudtak olyan megállap.odást elérni, amely elfogadható lett volna mind Irak, mind Irán számára. WASHINGTON Az elnök két legközelebbi tanácsadója szerint Ronald Reagan ismét jelöltetni fogja magát pártja részéről az 1984- es elnökválasztásokon. A gaz­dasági helyzet lassú javulá­sával Reagan népszerűségi mutatója is újra emelkedik. Hónapokkal ezelőtt Tisza- burán egy tanácstagi beszá­molón elég lagymatagon bontakozgatott a vita. Aztán szót kért a tanácstagok közül egy jókötésű fiatalember. Fi­gyelni kellett rá: az egyéni felelősségtudat és a falukö­zösség hétköznapi munkája, élete közötti összefüggést fejtegette. A beszámoló után váltottunk néhány mondatot Mészáros Bélával, hogy az­után pár hónappal később folytatódjék a beszélgetés, immár legújabb „munkahe­lyén”, a Debreceni Agrártu­dományi Egyetem szarvasi főiskolai karán. A kétgyermekes, harmin- .cadik éve felé közeledő fia­talember tudniillik a szarva­si főiskola első éves nappali tagozatos hallgatója. „Naés? — kérdezhetné bárki. — „Ta­nuljon, ha ereje van hozzá és módja van rá.” Csakhogy, Mészáros Béla esetében a dolgok sokkal bonyolultab­bak. — Hát tényleg nem egy­szerű ez az egész, de arról sincs szó, hogy mártírrá ké­ne avatni. Egy dióhéjnyi életrajz: Ti- szaburán nőtt fel, itt járta ki az általános iskolát, majd Kunhegyesen jeles ered­ménnyel elvégezte a szak­munkásképzőt. A burai Le­nin Tsz-be — haza — ment növénytermesztő gépésznek. Levelezőn folytatta a tanu­lást: az akkor még létező karcagi felsőfokú technikum­ban, de a „nekifutásnak” gyorsan véget vetett a kato­nai behívó. — ’71-ben lettem katona, a leszerelés után megnősültem, építkeztünk — szóba sem ke­rülhetett a továbbtanulás. Amikor kicsit nyugodlabb körülmények közé kerültünk. Kunhegyesen elkezdtem a szakmunkástanulók szakkö­zépiskoláját, s két évet el is végeztem. A többit csak azért nem, mert tavalyelőtt tavasszal hívatott a tsz-el- nök. s megkérdezte érzek-e annyi erőt magamban, hogy megpróbálkozzam a szak­munkásokat előkészítő egye­temi tanfolyammal. Gondol­kodási időt kértem, hetekig töprengtünk a feleségemmel, mi legyen, hogy legyen. Bí- rom-e a tanulást, s amíg én távol vagyok, mi lesz a csa­láddal? (A lányom kilenc, a fiam nyolcéves.) A rengeteg bizonytalanság közepette egy dolog biztos volt: ilyen szin­Vajda J enőné dr. elnökle­tével tegnap ülést tartott a Fogyasztók Szolnok megyei Tanácsa. A testület először korábbi elhatározása szerint döntött két szakértői bizott­ság megalakulásáról, Ko­vács Lajosné és Honti László személyében megvá­lasztotta a kereskedelmi és a szolgáltatási szakértői bi­zottság elnökét, valamint tagjait is. A tanács ezután meghall­gatta dr. Koncsag Imre, az MTVB Szervezési és Jogi Osztálya helyettes vezetőjé­nek tájékoztatóját a íalu- és réteggyűlések ellátási, szolgáltatási felvetéseinek tapasztalatairól. Az előadás­ból kiderült, hogy a február, március hónapban lezajlott találkozókról nincs teljes kép. az összegzés még várat magára néhány napot. Azt azonban máris tudni lehet, hogy a kis településeken el­sősorban az üz.lethálózat fej­lesztését, az iparcikk-kíná­lat és választék növelését kérték az emberék. Sürget­ték a szolgáltatások fejlesz­tését is. . tű továbbtanulásra nem lesz több lehetőségem az életben. Jelentkeztem. Hosszú, nagyon hosszú év következett azután Mészáros Béla életében. Gyöngyösön, az előkészítő tanfolyamon reggel 8-tól délután 5-ig kop­tatták sokszor a padot, hogy azután hajnali kettőig ké­szüljenek másnapra. — Különös világ volt az. Ott voltunk összezárva egy önmagunk elé tűzött céllal, s napról napra egyre nehezebb feladatokkal. Például a ma­tematika! Jóformán az ala­poknál kellett kezdeni min­dent. Ahogy telt az idő — egyre többen dobták be a törölközőt. S ha az ember körül sokan elbizonytalanod­nak. vagy feladják; akkor maga is hajlamos lesz a megingásra. Tényleg nem szeretném, ha ebből bármifé­le „nagy tettre” következtet­ne — hiszen én vállaltam, amit vállaltam —, de az a pár ősz hajszál, akkor jelent meg a fejemen, amikor Gyöngyösön tanuljam. — De maga nem „dobta be a törölközőt”. — Nem, de hogy miért nem, ez sem csak pusztán rajtam múlott. Tudja, egy olyan kis faluban, mint Ti- szabura, nagy figyelem kíséri az olyan vállalkozást, mint az enyém. Bőven akadnak károgók, ellendrukkerek is: tudtam mivel járt volna, ha feladom. Másrészt: első és egyetlen munkahelyemen a téeszben bíztak bennem. Az­tán jöttek az első apró sike­rek, ezt is, azt is kezdtem egyre jobban megérteni a rámzúduló tananyagból, és ami a legfőbb —megtanul­tam tanulni. Mindennek végeredménye­képp: sikeres felvételit tett Szarvason, s huszonkilenc éves korában főiskolai hall­gató lett. Korábbi életéhez képest gyökeres a változás. Profán hasonlattal így érzé­kelteti mindezt: — A gépműhelyben, vagy amikor gépkocsit vezettem néhány villáskulccsal meg lehetett oldani egy-egy prob­lémát. Itt a villáskulcs he­lyett a japán számítógépek rendszereivel is kell dolgoz­nom. Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy a vál­tozást mindenestől meg­szoktam. A „külső” jelekből ítélve, úgy tűnik — új környezeté­A testület tagjai írásos je­lentést kaptak a tartós fo­gyasztási cikkek minőségé­ről, a garanciális és más ja- xítások szolgáltatások hely­zetéről. A két téma vitájá­ban tízen kértek szót. A legtöbben azt hangsúlyozták, hogy napjainkban a falusi, városi családokban egyaránt magas a háztartási gépek és hírközlő eszközök aránya. A további elterjedés gondo­sabb, szervezettebb szolgál­tatást sürget, megfelelő al­katrész- és anyagháttérrel. Természetesen azt is felve­tették, hogy a fogyasztókat alaposabban kellene tájé­koztatni jogaikról, s a gyár­tókon, forgalmazókon is hangsúlyozottabban kellene számon kérni kötelességei­ket. A tegnapi tanácskozást előkészítendő Szolnokon, Jászberényben. Kunhegye­sen, Martfűn és Karcagon fogyasztói fórumokat szer­veztek. E fórumok tapasz­talatai is hangot kaptak a megyei testület ülésén. A háztáji kisgazdaságok — amelyek az ellátásban na­vel békében él. Évfolyam- társai elfogadják — igaz, nem ő az egyetlen SZET-es a főiskolán. — Gyönyörű itt a főiskola mellett a Holt-Körös partja Netán szebb, mint a burai Tisza-part? — Tetszik nekem ez a vá­ros, a Körössel, az arboré­tummal. Főképp, amikor vé­get érnek — sikeresen — a félévi vizsgák. Az első fél­évet 3,37-es átlaggal zártam — egyelőre nem panaszkod­hatott De a Köröst csak a szememmel látom szépnek, a Tiszát pedig a szívemmel is. Vonások az arckép „élesí­tése” végett: Mészáros Bélát munkahelyén 1975-ben vet­ték fel a pártba, 1980-ban pedig tanácstagnak válasz­tották. Nappali tagozatos fő­iskolásként természetesen ki­lépett a tsz-ből — azóta a főiskola pártalapszervezeté- nek tagja. Csöppet sem „mellesleg”, alapszervezeti KISZ-titkár, tagja a kollégi­umi bizottságnak, emellett rangidősként — ellátja a ko- leszban a szintfelelősi teen­dőket is, ami nem jelent egyebet, mint némj segítsé­get a kollégiumi rend bizto­sításához. Tiszaburai tanács­tagként sokkal nehezebb: — Nem élek otthon. Csak a hétvégeken találkozom az emberekkel, ilyenkor beme­gyek a téeszbe, a tanácshoz, de a két hétvégi napon tu­dok csak játszani a gyere­kekkel. beszélgetni a felesé­gemmel, akinek mindent vé­gezni, vállalni kell, amíg én távol vágyóik. A téeszben várják Mészá­ros Bélát, s ő is várja, hogy visszamehessen a téeszbe. S amikor ilyesmiről van szó, nem pusztán a növényter­mesztő üzemmérnöki képesí­tés a lényeg, hanem benne foglaltatik ebben az emberi hűség, az adni — visszaadni akarás igénye is. Vágner János gyón fontos szerepet jáitsza- nak — tulajdonosai ezeken a mezőgazdasági kisgépek kínálatát, szerviz — hálóza­tának hiányosságait bírálták. Felvetették azt is, hogy mi­közben az energiatakarékos életre ösztönző felhívások korát éljük, időnként hiány van keveset fogyasztó elekt­romos készülékekből, s bánmennyire’ is gazdaságos az automata mosógép — a vevő hónapokig vadászhat rá. amíg sikerül megvennie. Ugyanez vonatkozik a gáz­tűzhelyekre és bojlerekre, valamint a szén-fatüzelésű kazánokra is. Jóllehet ép­pen ezekből nőtt a korábbi­nál sokszorta nagyobbra a vásárlás. Csak gáztűzhely­ből és bojLerből a Szolnok megyeiek másfélszer any- nyit vásároltak tavaly, mint 1981-ben. A tanács úgy döntött, hogy az írásos anyag, valamint az ülésen elhangzott javas­latok alapján ajánlással él a Fogyasztók Országos Ta­nácsánál. — sj — Reagan—Kohl Megbeszélések a Fehér Házban A NATO kettős határozatának végrehajtása volt a fő téma az amerikai-nyugatnémet csúcstalálkozón. Képünkön (balról jobbra) Kohl kancellár, Genscher külügyminiszter és az ame­rikai diplomácia vezetője, George Shultz (Telefotó — KS) Közel-Kelet Fokozódó izraeli provokációk Szerény kínálat, hiányok a szolgáltatásban A tartós fogyasztási cikkek minősége a Fogyasztók Tanácsa napirendjén

Next

/
Thumbnails
Contents